Végső megmérettetések
...
Negyed óra múlva egy újabb űrbálna jött ki a résből, és kiütötte a felé repülő Thor-t, mielőtt a félisten végezhetett volna vele. Thor egy épületbe csapódott, Hulk pedig sehol. A zöld óriás valószínűleg a város egy másik szegletében zúzta és aprította az ellenséget. Barton és a lány egyedül maradtak a szituációval.
- Tony, itt Emily. Elkélne egy kis segítség! – kiáltotta a lány.
- Egy perc, és ott vagyok! – jelentette ki a milliomos. – De most van még egy kis dolgom... – Emily lövéseket hallott a vonalból. – Feltartanád addig?
- Megpróbálom...
- Menni fog! – biztatta Tony, és megszakadt a vonal. Emily nagyot sóhajtott, de akkor Barton hangja süvített a fülébe.
- Emily! Két óránál!
Emily felnézett, és valóban. Az óriás szörnyeteg már nagyon közel volt az épületekhez. Emily ösztönösen robbantásokkal próbálkozott, de az energiája úgy tűnt, nem képes komolyabb kárt tenni benne. A bálna már majdnem elért egy lakóépületet...
- EMILY! CSINÁLJ VALAMIT! – könyörgött az íjász, aki jelen helyzetben kínzó tehetetlenségével küzdött.
A lány ötlet híján összeszedte minden erejét, és megismételte azt, amit korábban. Befagyasztotta a szörny áramköreit, és az egész szörnyet is, az pedig űr-mirelitként kezdett zuhanni. Ebben csak az volt a gond, hogy egyenesen az a bizonyos lakóház felé. Emily megpróbálta az erejével arrébb húzni, de ekkora tömeggel még sosem próbálkozott, így a szükséges harminc méter helyett csupán tízzel sikerült eltérítenie.
A lány borzalmas érzéssel figyelte, ahogy a lény mindjárt halálra lapít egy húszemeletesnyi embert, de az utolsó pillanatban egy robbanótöltet repült a bála közepébe, kétfelé szakítva azt, majd még néhány, apró darabokra szedve a szörnyet. Ekkor Emily megkönnyebbülten vette észre a vörös páncélt, ami a segítségére sietett. Tony-nak hála immár csak törmelék hullott alá a lakóházra. Egy valamivel viszont nem számoltak. A bálna farka nem esett szét, hanem megcsapta az épületet.
Tony lelőtte a farkat is, de a támadás hatására az épület szerkezete megremegett, és a ház Pisai ferde torony módjára kezdett el a tér belseje felé dűlni.
- A büdös francba! – kiáltotta el magát Stark. – Emily! – kapta a fejét a lány felé.
Emily viszont már a helyzet megmentésén fáradozott. Az összes energiáját összegyűjtve és összpontosítva az épületre irányította, miközben maga elé emelte a kezeit. Tony és Barton lélegzetvisszafojtva nézték, ahogy az épület megáll félúton az összeomlás előtt, szinte a levegőben lebegve.
- Ezt nem hiszem el... – motyogta Barton.
- Elképesztő... – értett egyet Tony.
Fel sem fogták igazán a látottakat, amikor Emily elüvöltötte magát.
- Mire vártok?! Hozzátok ki az embereket! Nem bírom az örökkévalóságig!
- Azonnal indulok! – jelentett ki Clint, és egy nyílvesszővel kötelet lőve egy közeli épületbe, átlendült a téren. – Stark! Hányan vannak bent?
Tony átsugározta az épületet, majd miután Javris átfuttatta az adatokat, kijelentette:
- Ötvenhárman!
- Akkor igyekezzünk! – jelentette ki Barton, aki épp akkor ért földet Emily mellett. – Jól csinálod! – dicsérte a lányt, majd berohant a ferde épületbe.
- Figyelem! Itt Tony Stark! Mindenki hagyja el az épületet, amilyen gyorsan lehet! – jelentette ki a férfi felerősítve a páncél hangerejét. – Akik a felsőbb szinteken vannak, azok lépjenek az ablakokhoz! – tette hozzá. Ezután az épület legfelső szintjéhez repült, feltépte az ablakokat, és hármasával szállította az embereket biztonságos helyre.
- Csak így tovább, Emily! – biztatta a lányt, aki láthatóan alig bírta már.
A lány válaszolni sem bírt, csak nyögött még párat. Néhány, végtelennek tűnő perc múlva viszont a Kapitány és Natasha is megjelent a helyszínen.
- Hányan vannak még odabent? – kérdezte a nő.
- Még huszonheten – felelte Tony, amint újabb embereket emelt ki az ablakon. – Most már huszonöten.
- Bemegyek! – jelentette ki Natasha, és berohant ő is, hogy Clint-nek segítsen kimenteni az embereket a ferde folyosókkal útvesztővé vált alsóbb szintekről. Ekkor Thor is megérkezett.
- Segítsek? – kérdezte Tony-t, mellé repülve.
- Ig... azaz nem! – javította ki magát a milliomos, amikor Javris jelzett neki, hogy még egy bálna közeledik. – Jön egy újabb zsákmány – mutatott az ég felé.
- Látom! – felelte Thor. – Akkor boldogultok?
- Muszáj lesz - vágta rá Tony, és kilőtt pár kóbor chiturit, Thor pedig kiütött párat.
- Nem semmi a lány! – nézett le a villámisten elismerően az épületet tartó Emily-re. – Kéz nélkül, hm...
- Nekem mondod? – értett egyet Stark, és újabb két embert mentett ki. A hármas akció kockázatosnak bizonyult...
- Hát akkor... – forgatta meg Thor a pörölyét, mivel látta, hogy az űróriás egyre inkább megközelíti a házakat. – Kezdődjék a vadászidény! – azzal el is szállt a „bálna" irányába.
Steve eddig a közelben küzdött, most egymaga a chituri ellen, de meglátta, hogy Emily már alig bírja, így odasietett hozzá.
- Emily!
A lány nem bírt megszólalni, csak nyögött egyet. A karjai zsibbadtak, és fájtak, és az egész teste égett az erőlködéstől. Úgy érezte, nem bírja tovább megtartani a saját súlyát sem, nemhogy az épületét.
- Emily! – szólongatta tovább a Kapitány. – Tudom, hogy nehéz, de ki kell tartanod! Nem adhatod fel!
- Nem...bírom... – rázta a fejét a lány.
- De! De, igenis bírod! – ellenkezett a férfi.
- Én... – nyögte a lány. Mintha ólomsúlyok húzták volna a föld felé minden porcikáját, és fájdalom hasított a lábaiba, karjaiba és mellkasába. El fogja ejteni...
- Emily, figyelj ide! – kérte Steve. – Meg tudod csinálni! Nem adhatod fel! – A lány megint nem bírt megállni egy fájdalmas nyögést. – Képes vagy rá! – biztatta Steve rendíthetetlenül.
- Már nem... – sóhajtotta Emily.
- Stark! Mennyi van még? – kérdezte Steve idegesen.
- Tizenegy. ...Ne add fel, Emily! – kérte ő is.
A lány már az ájulás szélén volt, de Steve ekkor gondolt egyet, és átkarolta hátulról. Nem tudta, ez mennyit segít neki, de megtámasztotta a lány kezeit a levegőben, és Emily fülébe suttogta.
- Te egy nagyszerű lány vagy, Emily, és most már itt vagyok veled! Meg tudod csinálni, érted?!
Emily megint nem jutott szóhoz, de hálásan sóhajtott. Az elhasznált energiát nem pótolhatta ugyan, de a Kapitány legalább a végtagjairól levette a terhet. A lány már nem érezte úgy, hogy össze fog esni, és Steve közelségének hála azt sem, hogy egyedül kell megküzdenie a helyzettel. Nem hitte volna, hogy ilyen előfordul majd vele, de Steve most pont egy olyan barát szerepét töltötte be a számára, akire szüksége van.
Most már valamivel magabiztosabban tartotta ki az épületet az utolsó néhány percben, majd amikor Tony tudatta, hogy mindenki megmenekült, és Clint és Natasha is visszatértek eredeti helyükre, elengedte. A húszemeletes ház a térre zuhant, és megint Steve volt az, aki kirántotta Emily-t a törmelék alól, viszont még így sem jutott elég messzire, szóval Tony felkapta mindkettejüket egy rövid fuvar erejéig.
Steve és Emily hálásan néztek rá, köszönetük jeléül.
- Jól vagy, kislány? – kérdezte a milliomos, mikor letette őket a földre.
- Úgy érzem, minden erőmet elhasználtam – sóhajtotta Emily.
- Akkor használd az övéket! – tanácsolta Stark, az égre nézve.
- Az elég lesz? – bizonytalankodott a lány.
- Elhiszed, hogy egy negyvenkilós ember legyőzhet egy százkilósat, ha megfelelően fordítja ellene a saját súlyát? – kérdezte Tony.
- Igen! – felelte Emily határozottan, aki számos példát látott már ilyenre a keleti harcművészetekben.
- Nem az erő a lényeg, hanem az ész – paskolgatta meg óvatosan Tony a lány vállát, majd elbúcsúzott. – Kapitány – biccentett a szőke felé, majd felszállt, de öt méter magasságában még visszanézett rájuk. – Minden jót! – jelentette ki, és távozott.
- Igaza van – fordult Steve a lány felé.
- Tudom – válaszolta Emily fáradtan, de makacs kitartással. – És köszönöm Steve, sokadszor...
- Nem kell megköszönnöd, de szívesen – mosolygott a férfi. – Megkeresem Natashát, már biztosan vár rám! – jelentette ki, és már indult is. – Sok szerencsét!
- Neked is!
Steve elfutott egy bekötőút felé, Emily pedig beleszólt az adóvevőbe.
- Clint?
- Itt vagyok, fölötted – mondta a férfi a tőle megszokott határozott, meleg hangon. Ez volt az, ami Emily-nek biztonságot adott harc közben. Clint, aki fedezte, és néha szavakkal is bátorította.
- Folytassuk? – kérdezte a lány.
- Te készen állsz? – kérdezett vissza az íjász.
- Annyi erőm még maradt, hogy megpróbáljak repülni, aztán majd lesz valami...
- Csak gondolj arra, hogy ennél már csak jobb lehet – javasolta a férfi, viccelődve.
- Önhitegetés?
- Fogd meg – eresztett le Barton egy kötélvéget a lánynak.
- Mi ez?
- Egy kis kezdőlöket – mosolyodott el Clint, majd amikor Emily megragadta a kötelet, ő megfogta a másik végét, és átlendült egy szemközti, kicsit alacsonyabb házra. A kötél egy csigán volt átvetve, így Clint lendülete Emily-t is a magasba emelte.
- Kösz, innen már könnyebb lesz – felelte Emily a háztetőről.
- Menj, majd fedezlek! – ígérte Barton ezúttal is, majd kilőtt egy köteles nyílvesszőt egy másik, vagy tizenöt emelettel magasabb ház tetejére, és fellendült az áhított magasságba.
...
A harc folytatódott, immár újból a Natsaha-Steve, illetve Emily-Barton párosítással.
Az íjász ígéretéhez híven fedezte a lányt, aki minden erejével azon volt, hogy a levegőben lebegve intézze el a hatalmas osztag chituri tagjait. A robbantások mellett viszont itt a létszámfölény miatt szükség volt az összes trükk bevetésére.
Fagyasztás, tűz, repülő törmelékek, fegyverek hatástalanítása, robbanásszerűen kitáguló, pusztító pajzs és jelentős ügyességet igénylő repülés közben végrehajtott karate mozdulatok. Tony-nak valahogy ez könnyebben ment. Barton szerencsére mindig megvédte a lányt a háta mögé settenkedőktől. Mikor pedig Emily már nem bírt tovább a levegőben maradni, akkor Clint tanácsára leszállt egy ház tetejére, és onnan folytatta
Thor és Hulk ezalatt további űrbálnákkal végeztek, és útközben néhány raj kisebb robottal is. Az egyik bálna véletlenül egy hatalmas katedrálisra zuhant. Fura látványt nyújtott a viking isten, és a zöld mutáns a keresztény templomban, ahogy ott álltak egymás mellett. Hulk, hogy a kínos csendet megtörje, csak úgy viccből, és persze az indulatait levezetni kívánván behúzott egyet a szőke félistennek, aki repült pár métert. Hulk ezután folytatta a „vadászatot"
Thor úgy vélte, ideje megkeresni az öccsét. Lokival a Stark torony tetőteraszán „futottak össze". Rövid harcba kezdtek, ahol Thor szembesítette az öcsit a helyzet komolyságával. Loki mintha egy pillanatra maga is megingott volna, de utána gondolt egyet, és lelökte bátyját a mélybe. Ez volt az a pillanat, amikor Antony Stark is megérkezett az erkélyre. Mintha egyáltalán nem is tartana a félistentől, besétált a nappaliba, páncél nélkül, és csevegni kezdett.
A csevegés eredményeként Tony, Loki által, kizuhant az ablakon, viszont közben magára vette a legújabb fejlesztésű páncélt, amivel bosszúból rálőtt Loki-ra. A fekete férfi morogva esett hátra, majd miután sikerült feltápászkodnia, a mélybe vetette magát, és elhúzott egy űrjármű fedélzetén. Stark nem pazarolva időt az üldözésére további kilőnivaló után nézett.
Natasha és Steve sokáig harcoltak egymást támogatva, csakhogy rájöjjenek, így az égvilágon nem mennek semmire. A szörnyek már órák óta csak jönnek, és jönnek, és nem fogynak el. Mintha végtelen utánpótlás lenne belőjük. Ekkor Natashának merész ötlete támadt. Meg kéne próbálnia bezárni az átjárót. Talán Selvig-ből is kiverheti az igézetet, mint Barton-ból, és a tudós valószínűleg a segítségére lesz majd. Tervét megosztotta a Kapitánnyal is, aki kénytelen volt egyetérteni vele, hogy ez az utolsó esélyük.
Steve a pajzsa segítségével adott egy kezdő löketet a nőnek, akinek sikerült elkapni egy űrjármű kiálló részét. Tasha fuvarként használta a chituri „légmotort", hogy feljusson a Stark torony tetejére, ahonnan az átjárót irányítják. Út közben viszont némi komplikációba botlott. Loki szorosan mögötte halad, és megpróbálta kilőni őt. Natasha ekkor Clint-től kért segítséget. A férfi kezdetben rémülten kapkodott levegő után, de persze azonnal a lány segítségére sietett.
Az íjász egy robbanófejes nyílvesszőt lőtt Loki felé, aki bár elkapta azt, a robbanás hatására egészen a torony kinyúló erkélyére repült, a jogara pedig a torony tetején landolt, nem messze Selvig-től. Ekkor viszont Hulk is felugrott az erkélyre és behúzott egyet Lokinak, aki újból bezuhant a nappaliba. Loki felsőbbrendűen sértéseket vágott a zöld óriás fejéhez, de Hulk nem vette magára, hanem a legnagyobb természetességgel felkapta a szitkozódó „istent" a földről, és jó néhányszor a márványpadlóba verte.
Loki teste számos súlyos sérülést és zúzódást szerzett, ahogy felszántotta a kemény burkolatot, majd a férfi megtörve, meghökkenve és mozdulni képtelenül feküdt el az általa vájt lyukban. Hulk elégedetten fintorgott egyet, majd dolga végeztével távozott. Közben még hozzátette, hogy „nyikhaj istenke".
Natasha ezalatt, sikeresen kigurulva a zuhanást, landolt a torony tetején, majd megtalálta Selviget is. A férfi elmondta neki, hogy valójában részben mindig magánál volt, és beépített egy kiskaput is, amihez a jogar ereje szükséges. Natasha megszerezte a jogart, és az meglepően könnyedén haladt át a Tesseract-ot védő energiamezőn. Ekkor tudatta a többiekkel is, hogy be tudja zárni a kaput, Stark viszont közbeszólt.
A SHIELD központjában ugyanis szintén folyt a háború, egész pontosan a tanács és Fury csapata között. A tanács fel akarta robbantani egész New York-ot, Fury viszont ezt érthetően nem engedélyezte. A tanács viszont továbbra is próbálkozott, és végül menesztették az igazgatót, ami ha másra nem, arra elég volt, hogy egy atomtöltetet hordozó vadászgép induljon Manhattan felé. Fury már nem tudta megállítani, így Stark segítségét kérte.
Tony még éppen időben kapta el a rakétát, és térítette el. Az viszont nemsokára robbanni készült, így mindenkinek volt elég oka az aggodalomra. Stark-nak akkor remek ötlete támadt, legalábbis egy olyan „más nem jut az eszembe, még ha ez kockázatos is" dolog. Tudta, hogy akár bele is halhat, de most már kész volt feláldozni magát az emberiségért, és utasította Natashát, hogy várjon még.
- Azt hiszem, találtam neki egy megfelelő helyet – jelentette ki a milliomos, és az átjáró felé vette az irányt. Mindenki lélegzetvisszafojtva figyelte, ahogy a vörös-sárga páncél szög egyenesen felfelé veszi az irányt, majd eltűnik a résben.
- Tony – sóhajtotta Emily, és ahogy Steve, Natasha, Clint, Hulk és Thor, ő is nagyon remélte, hogy a férfi túléli a zuhanást. A csapat egy része: az íjász, a Kapitány, a villámisten, Hulk és Emily ezalatt egy kisebb téren gyűltek össze egy galéria romjai előtt, és onnan bámulták az eget.
- Mondjátok, hogy túléli! – nyögte Emily fájdalmasan, de a többiek torkán egy árva szó sem jött ki.
Tony áthaladt a résen, és egy hadseregnyi chiturival találta szembe magát. A páncéljából kiveszett az elektromosság, és Javrissal is elvesztette a kapcsolatot. A rakéta kicsusszant a kezei közül, és a sereg közepébe csapódott. Tony mozdulatlanul, eszméletét vesztve zuhant vissza a rés felé, a saját világába.
A csapat csak azt látta, hogy az átjáróban valami fény villan, valószínűleg az atomtöltet robbant fel, és a közelükben lévő szörnyek egy szer csak zárlatosan esnek a földre. Miután jobban körülnéztek, rájöttek, hogy minden szörny elpusztult, és nem jött több.
Vége! Győztek! Megmentették a Földet! De akkor miért nincs meg bennük az öröm még egy szikrája sem. Miért nem ujjonganak? Miért nem érzik győzelemnek? Mert halvány megkönnyebbülésen kívül semmit sem éreztek, azaz csak a még azt is elnyomó aggodalmat. Tony még nem ért vissza.
A galériánál lévő csoport izgatottan szemezett az átjáróval, ami összeomlani látszott, de semmi. Tony-nak semmi nyoma. Néhány perc várakozás után Steve utasította Natashát az átjáró bezárására. Nem volt más választása. Ha a Tesseract energiái összeomlanak, akkor felrobban, és a város ugyanúgy elpusztul. Akkor Tony áldozata hiábavaló lenne. Így Natasha végleg benyomta a jogart az erőtérbe, a rés pedig kezdett összehúzódni.
Emily-t a sírás fojtogatta, és reményvesztetten esett térdre, amikor... Egy vörös páncél esett át a résen, pont mielőtt az végleg bezáródott volna.
- TONY! – sikoltotta el magát a lány, és lelkesedésében társai is osztoztak. Hulk még egy ordítással is becsatlakozott.
- A mázlista – jegyezte meg Steve.
- Ezt nem hiszem el – tette hozzá Natasha elmosolyodva és hitetlenkedve.
Stark véletlenszerűen pont arra a térre zuhant, ahol öt társa várakozott feszülten. Viszont a Bosszúállók öröme még így sem lehetett teljes, mert Tony nem mozdult. Csak feküdt a földön, ahová Hulk rakta, miután sikeresen elkapta még Thor előtt. A villámisten lerántotta az arcáról a páncél, Emily pedig zokogva borult le mellé.
- Tony! Kérlek! Tony! Térj magadhoz! – kiabálta a lány hisztérikusan, a többiek pedig nem tettek ellene semmit. Összeszoruló szívvel figyelték, ahogy a lány megrázza a férfi vállát, de az csak nem mozdul. Emily tovább könyörgött, ám amikor eszébe jutott, hogy akár meg is gyógyíthatná Tony-t, Hulk megelégelte a várakozást.
A zöld óriás Tony arcába ordított, de olyan hangerővel, hogy a milliomos arra már kénytelen volt felkelni. Stark riadtan ült fel, és nézett körül. Tehát túlélte – nyugtázta magában, és Steve, Clint, és Thor elmosolyodtak, Emily pedig azonnal a férfi nyakába vetette magát.
A lány szenvedélyesen szorította magához kedvenc tudós-millimos-playbon-fan barátját, és képtelen volt elhinni, hogy ennyi volt, vége. Tony megértően tűrte egy ideig a szorítást, de aztán már nem bírta tovább.
- Emily – nyögte a férfi. – Megfojtasz...
- Nem érdekel – makacskodott a lány, és a világért el nem eresztette volna a férfit, akiről már kioldott a páncél, így a lány a testét ölelhette.
- De fáj! – ellenkezett Tony szenvedő hangon, enyhe rájátszással, mire mindenki elnevette magát. Tony kicsit duzzogott még, de miután Emily végre leszállt róla, ő is csatlakozott a jól mulatókhoz.
Itt volt a vége, a majdnem tökéletes lezárás. Ekkor jött el a hőn vágyott megkönnyebbülés, dicsőség és győzelem érzése a szívükbe, és természetesen az öröm is. A vonalban hallották, hogy Natasha is velük örül, sőt még Selvig is, aki eddigre teljesen magához tért. Csak Loki nem volt boldog, ő kínok között feküdt a torony nappalijának padlóján, és nem is volt teljesen magánál. Gondolatban még feltette magának a kérdést, hogy „mi a fene történt?!", majd elvesztette az eszméletét.
Kis idő múlva, két nevetés között Steve vette erőt vett magán, és tájékoztatta Fury-t a történtekről.
...
Ezalatt a SHIELD repülő bázisán, ami kényszerleszállás miatt már a Csendes-óceánon pihent:
Amint az igazgató megosztotta embereivel a jó, sőt egyenesen mesés hírt, a központban is az egekbe szökött a hangulat. Coulson ösztönösen a hozzá legközelebb eső ember nyakába vetette magát, aki véletlenül pont Hill ügynök volt. Most Phil szorította magához Mariát örvendezve, és a nő is osztozott jókedvében. Később Fury is becsatlakozott, azaz a két ügynök két oldalról közrefogta, és „kényszerítették".
Mikor végre hármuknak sikerült kibontakozniuk az ölelésből, a SHIELD beosztottjai a hídon és mindenfelé ujjongani és éljenezni kezdtek. Csak úgy zengett a hajó. Még mielőtt viszont a pezsgőspoharakhoz nyúltak volna, Fury-nak eszébe jutott valami.
- Szép munka, Kapitány! – szólt bele az igazgató az adóvevőbe.
- Köszönjük, uram!
Fury most mondhatta volna a további parancsokat, és feltehette volna a Bosszúállóknak a rengeteg kérdést, hogy „Mi lesz a várossal?!", „Mi lesz a civilekkel?!", „Mi lesz a Tesseract-tal?!", és „Mi lesz Lokival egyáltalán?!...", de úgy vélte, ha emberei eddig is ilyen kiválóan kezelték a helyzetet, akkor nincs értelme beleszólnia. Egyébként is, rájuk fér néhány óra nyugalom, hogy kifújják magukat, mielőtt szembe néznek a háború következményeivel.
- Zárják le! – Fury végül csak ennyit mondott, amiben minden utóintézkedés benne volt, mégsem hatott sürgetőnek, vagy elégedetlennek.
- Ahogy óhajtja, uram! – felelte a Kapitány, és még hallani lehetett, hogy nagyot sóhajt, mielőtt kilép a vonalból.
Fury a végletekig elégedett volt csapatával és annak minden egyes tagjával. Megcsinálták! És nem külön, nem egyenként, hanem igazi, teljes csapatként! Mindig is ebben látta az ütőkártyát. Hat nagyon különleges ember, plusz egy Asgardi, akik minden ellentétüket félredobva küzdöttek együtt, egymás oldalán, a sötétség ellen. Amíg ők itt vannak, addig a Föld biztonságban van – gondolta magában, immár egy pohár aranyló pezsgővel a kezében.
.
.
.
De jól vélekedett?
...
- Stark, minden rendben? – kérdezte végül a Kapitány. – Tudsz járni?
- Együnk valamit - jelentette ki a férfi. – K*rvára éhes vagyok!
- Tehát kutya baja – szűrte le e lényeget Clint.
- Majd ha végre ettem... – ellenkezett a milliomos.
- Előbb még van egy kis dolgunk – jegyezte meg Steve, felnézve a toronyra. A „STARK" feliratból immár csak az „A" maradt épen. Ironikus, gondolta, és elmosolyodott.
- Micsoda? – nyögte Tony, miközben Emily segítségével feltápászkodott, majd felcsatolta magára a páncél épen maradt részét, azaz nyaktól lefelé.
- Az öcskös – magyarázta Clint, száraz megvetéssel és utálattal a hangjában, amit senki nem rótt fel neki.
- Loki még életben van – jelentette ki Thor, majd óvatosan, társai egyet nem értése ellenére hozzátette, hogy – szerencsére.
Barton, Stark, Rogers és Emily inkább nem válaszoltak erre, nehogy esni és villámlani kezdjen, Hulk viszont dühösen dobolt egyet a mellkasán, majd a torony felé iramodott, szétzúzva „néhány" autót és épen maradt utcai tárgyat.
- Mit teszünk vele? – kérdezte Emily.
- Megöljük – jelentette ki Barton, miután Thor elrepült a helyszínről.
- Azt még meglátjuk – felelte Steve, mire Clint vállat vonva kilőtt egy kötelet egy a toronyhoz közeli irodaház falába, elég magasan.
- Még meglátjuk – ismételte meg Barton elszántan, majd az íjához rögzített orsó segítségével elkezdte feltekerni a kötelet, következésképpen a levegőbe lendült, és ő is a torony fel vette az irányt.
- Hát, a kaja most elmarad – sóhajtotta Tony. – Pedig olyan epikus lett volna. Nagyot falni egy nagy csata után... – csóválta meg a fejét fájdalmasan.
- Majd bepótoljuk! – nyugtatta Emily, megveregetve Tony vállát, miután grimaszolva szorította meg sajgó kezét. A páncél azért mégis a legkeményebb fémötvözetből készült... – Tudod, abban a gyros-osban, ahova többször is elvittél múlt tavasszal, meg amikor néha beugrottam... Ott aztán lehet zabálni!
- Az nem kifejezés! – vigyorodott el Tony cinkosan, majd Steve-hez fordult, aki nem nagyon értette a dolgot. – Az éteremnek van egy olyan „egyet fizet, bármit ehet" akciója, de mi mindig annyit ettünk, hogy utána már kártérítést követelt a főnök – magyarázta.
- És megkapta? – kérdezte Steve.
- Elrepítettem Bali-ra – vont vállat Tony. - Azóta nagyon jóban vagyunk.
- Az nem kifejezés! - tette hozzá Emily, Tony szavaival élve.
- Egy fuvar? – kérdezte Stark két társát. – A többiek még a végén kihagynak a buli-ból...
- Én benne vagyok – mosolyodott el Emily. – Stark-sebesség, éljen!
Tony elvigyorodott a lány lelkesedését látva.
- Kapitány?
- Mehetünk – egyezett bele Steve is.
- Ez a beszéd! – jelentette ki Stark, majd egyik kezével Emily-t, másikkal Steve-et karolta át, és felszállt, majd elszáguldott a torony felé.
Milyen üdítő is egy ilyen fiatal, és jó humorú lány társasága – gondolta Tony útközben. Ezért is hívta meg annyiszor tavaly néhány éjszakára magához, azzal az indokkal, hogy „laborkrízis" van, Emily meg persze mindig bedőlt neki. Órákig könyörgött Phil-nek szabadságért, csak azért, hogy utána kiderüljön, Tony csak szórakozni akart, majd néhány nap múlva kifáradva, másnaposan és elkésve járuljon az ügynök szeme elé.
Persze Coulson mindig alaposan leszidta a lányt, és telefonon beolvasott Stark-nak is, aki efféle rosszra csábítja őt, de a történet mégis havonta ismétlődött. Emily elrepült Stark-hoz, egyszer New York-ba, egyszer Malibu-ba, és ott három napig „Vive en el Momento"* volt, mivel Pepper ezen alkalmak zömében éppen házon kívül tartózkodott. Mikor viszont hazaért, ott találta Emily-t és kedves pasiját a kanapén kidőlve, mire szinte azonnal hívta Phil-t, majd dühösen fellocsolta Tony-t.
Tony vigyorogva gondolt vissza azokra a magyarázkodásokra és édes veszekedésekre, amiket akkor levágott Pepper-rel, és aminek általában Emily vetett véget. Az ő bocsánatkérését a nő ugyanis valamiért mindig elfogadta, és neki segített kikászálódni az ittasságból. Tony-t persze ott hagyta vizesen a kanapán, de a férfi még így is imádta Pots-ot. És Emily-t is. Egyszerűen jól érezte magát vele, és tudta, hogy a lány is szeret vele lazulni. És azok a csillogó, barna szemek, amikor Emily vele ugrál az AC/DC-re...
Most viszont elég a nosztalgiából! – döntötte el Tony.
...
A torony már csak ötven méterre volt, és Steve, Tony és Emily látták, ahogy Hulk fellendül a széles erkélyre, Thor pedig landol mellette. Barton Natasha segítségével felkapaszkodott, és csókkal köszöntötték egymást. Emily szerint olyan kontrasztos-romantikus hatást keltettek egymáshoz fonódva a város romjai felett, Tony szerint viszont nyálasat. De utóbbi csak azért gondolta így, mert neki most nem volt itt Pepper, hogy megcsókolhassa.
Stark landolt az erkélyen, letéve a lányt és a Kapitányt maga mellé. Ekkor Clint és Tasha is szétváltak, és a kis csapat, négy férfi, két nő és egy Hulk elindultak a nappali irányába. Loki pont ekkor tápászkodott fel nagy erőfeszítések és fájdalamak között a földről, csak hogy a közeledő Bosszúállók kemény tekintetébe nézhessen. Védekezően emelte maga elé a kezeit, de persze ez a csapat egyetlen tagját sem hatotta meg.
...
* Vive en el Momento : spanyolul, Élj a pillanatnak!
Google-on néztem, szóval ha helytelen, akkor bocsi :)