Szilveszter éjszakáján

„Őszintén megmondom, a telet azért szeretem még, mert akkor van karácsony és újév. Ezzel együtt egy jó nagy pihenés, amivel ki lehet feküdni, lustálkodni az egész éves fáradalmakat, de ezt nem kell bemutatnom.
Szenteste előtt két nappal az egész Central karácsonyi lázban égett, leesett az első nagyobb hó, az utcákon mindenhol, még nálunk is sorban álltak a hóemberek. Valamint az emberek rájöttek, hogy szeretteiknek még nem vettek ajándékot a fa alá, és kapkodva özönlötték el az üzleteket.
Ritával Mi is köztük voltunk, bár csak a nézelődés, és a hangulat kedvéért. Én a magam részéről már elintéztem mindent. Amikor otthon voltunk, hagytam pénzt Anyáéknak, hogy vegyenek valami szépet a húgaimnak, maguknak és Mamának, valamint Ők is ideadták az ajándékukat, amit megálltam, hogy ne bontsak ki. Szerencsére nem esett bajuk a rengeteg viszontagság között, míg elértek az ágyam alá.
Ednek és Alnak is otthon intéztem az ajándékot, kisgyermekkori képeinkből szedtem össze egy albumra valót. Tetszett nekik.
Ahogy Ritának is tetszett az összeállított ajándékos csomagom, amiben megtalálható volt a kedvenc édessége is: narancsos csoki. Valamint egy lovas kulcstartó és jegyzetfüzet, a nevével ellátott toll, és egy régi, már nem kapható regény, amit a polcunkról hoztam el. Természetesen horror témában.
Amit Én kaptam Tőle, az tükörképe volt a fent említetteknek, azzal a különbséggel, hogy fehér csokit kaptam. Össze is nevettünk ajándékozásnál és megjegyeztük, hogy ennél jobban nem tudnánk olvasni egymás gondolataiban.
A fiúktól könyvet kaptam, olyat, ami hosszan taglalja a villámlást. Körbepusziltam Őket érte.
Akin meglepődtem, az Ling volt. Elég drága lehetett a nyaklánc, amit vett nekem, és olyan szép és alkalmi, hogy azon gondolkodtam, lesz-e alkalom egyáltalán, hogy hordjam. Egyelőre nem tudtam Őt hová tenni.
Úgy az egész ünnepre jellemző volt a – ahogy egykori osztályfőnököm mondta –, „fél köbméter csokoládé" és egyéb édesség jelleg. De nem hinném, hogy bárki bánta volna.

Ami még mindenkinek szemet szúrt, az az volt, hogy a gyilkosunk sokáig nem adott hírt magáról. Azt az abszurd ötletet forgattam a fejemben, hogy talán hazautazott a családjához ünnepelni. Nem lehetetlen… Mindenesetre karácsony előtt egy héttel eltűnt, és utána sokáig egyáltalán nem hallottunk felőle.

Szilveszter éjszakája volt, az óévből mindössze fél óra maradt. „Kis" csapatunk Elricék nappalijában gyűlt össze ünnepelni, mert a lak, amit kaptak, nagyobb, mint a miénk Ritával. Így is osztoztak rajta Linggel, Ran Fannal és Meijel, mivel Ők külföldi követnek számítanak, és Roy rábízta Őket a két fiúra. Mintha kellene rájuk vigyázni…
Szóval, így tömörültünk a tágas nappaliban: Roy, Riza, Ling, Ran Fan, Mei, a két házigazda: Al és Ed, valamint Rit és Én. A férfiak jelentős része – Roy, Ed és Ling – kicsit többet ittak már, mint kellett volna, és akkor az éjféli pezsgőzés még hátra volt. Ők voltak a csapat hangadói, Mi csak derültünk rajtuk, mit össze nem tudnak beszélni.
Alphonse és Mei láthatóan egymás társaságától részegültek, legalábbis nagyon jól elvoltak egymással. Néha feléjük pillantgatva figyeltem, hogy lány milyen rajongással tekint Alra. Valahol megértem, hisz' a gyerek egy tündér, jellemben alig hasonlít a bátyjára.
Éppen Őket figyeltem, mikor Ling mellém zuttyant a kanapéra. Rá pillantottam, jó kedve volt, amit nem is csodálok. Engem figyelt, és ahhoz képest, hogy mennyit ivott, nem tűnt még beszámíthatatlan állapotúnak.
- Mi az? – kérdeztem hosszas egymást figyelés után.
- Nem csak a követség miatt jöttem Amestrisbe – közölte jó hangosan. Nem értettem, mért kell ehhez kiabálni. Érdeklődve fürkésztem.
- Hanem még mért?
- Hogy megtaláljam a hercegnőmet! – kiáltott fel mosolyogva, szemeiben furcsa fény gyúlt.
- Aha – bólintottam, hogy megértettem. Aztán esett le, mit is akart mondani. Hidegvérem próbáltam megtartani, és közöltem: - Sok szerencsét hozzá.
Felálltam, és inkább becsatlakoztam Rizához és Ritához. Kellemesebb hangulat, és az alkoholbűz is elmaradt.
- Mindjárt éjfél! – rikkantott fel egyszer csak Ed, és elrobogott, hogy hozzon pezsgőt és ahhoz való poharakat.
- Gyerekek, ha bárki is rosszul lesz, azt kicsukom a hóba! – figyelmeztettem a társaság ittasabb felét, hogy azért ésszel.
Koccintottunk, boldog újévet kívántunk egymásnak, ki-ki elkortyolgatta a pezsgőjét, aztán, mivel mindenki belegyezett, kimentünk a kertbe.
Roy éppen csak kilépett, elcsúszott egy jégfolton és beletáncolt egy hóbuckába.
- Führer a hóban! – kiáltottam el magam.
- Nagyon vicces, nem segítene valaki? – nyögte, mikor visszaborult.
- Parancsára – vigyorogtam, és kiszedtem a buckából.
- Nagyon helyes – bólogatott komolyan, aztán elnyúlt a derékig érő feltornyozott hókupac felé, és az arcomba nyomott belőle valamennyit, majd kedvesen belelökött az általa már kipróbált hóba.
Amint összeszedtem magam és a sálam, körülhordoztam a tekintetem a kerten. Roy éppen elsunnyogott volna.
- Roy Mustang! – mennydörögtem. – Akarsz-e matrica lenni?
Hógolyót gyúrtam, és már hajítottam is felé, de Edward tehetségesen belesétált a röppályába és Őt találta telibe a dobás. Így indult a hógolyócsata.

Mikor bementünk, mindenki nyakig vizes volt, így harc ment a kandalló közelében lévő helyekért, míg Edéktől kaptunk kölcsön ruhát. De a kinti hidegtől mindenki kijózanodott.
Ennek örömére koccintottunk egy sort arra, hogy az újévtől Roy tölti be a Führer posztját, valamint arra, hogy Minket is előléptettek. Nem mintha vágyálmom lett volna elérni az Ezredesi rangot, sőt, különösebben nem is törtem magam érte, de talán segít, hogy hamarabb a gyilkosunk nyomára bukkanhassak.
Egyik újévi fogadalmam ez volt: elkapni azt a szemetet, és rács mögé dugni egy életre!"