Másnap délutánra a második csapat is William hatókörébe került, és már elég erősnek érezte magát, hogy kapcsolatba lépjen velük. Nemcsak a régi ereje tért vissza, hanem annál egy kicsit több. Alig várta, hogy csinálhasson valamit. Futni szeretett volna, úgy ahogy a szüleitől látta. Ilyen érzés nem kerítette hatalmába mióta tíz éves korában túlesett az első rohamán. Előtte sem volt az a túl izgága gyerek, meg a szülei a széltől is óvták, de azért sokkal elevenebb volt, mint utána.
Rákapcsolódott Alice-re és Jasperre, nagyapja, pedig szólt a nagyanyjának, hogy engedje le a pajzsát. Gyorsan elmesélte nekik az új fejleményeket, és hogy most már hazajöhetnek. A fölött átsiklott, hogy ismét rohamot kapott.
Bella megkérdezte, hogy ne segítsenek-e Veronicának a keresésben. Williamnek nagy volt a kísértés, hogy megkérje őket erre, de valahogy az volt az érzése, hogy ennek sem örülne jobban a lány, minthogy rá próbált kapcsolódni. Végül lebeszélte őket. Nagyanyja felfigyelt rá, hogy valami nincs rendben, de nem firtatta a dolgot.
Jó utat kívánt nekik, és utána bezárkózott az elméjébe. A hátsó verandán ült, a fenyőfákat nézte, ahol az erdő kezdődött. A madarak hangosan énekeltek, örültek a beköszöntött tavasznak, és lázas tevékenykedtek, hogy kihasználják az előttük álló rövid nyarat. A hangjuk már-már bántotta William egyre érzékenyebb fülét, de jótékonyan el is fedtek minden más hangot. Át akarta gondolni a történteket.
Vontan úrnak igaza volt, ha el akarja fogadni az ajánlatát, akkor azt most kell megtennie. Tisztában volt vele, hogy nagyon kockázatos, de ez az újonnan támadt tettvágy nem hagyta nyugodni. Miért ne lehetne ő is olyan, mint Veronica. Annyira szeretett volna beszélni a lánnyal, hozzábújni, mint régen. A vágy megint hirtelen tört rá, és ismét szinte fizikai fájdalmat okozott, és megint eszébe jutatta, hogy mennyire utálja Vontan urat, amiért mindez neki megadatott, pedig, nem érdemli meg ezt a kegyet.
Bármit is képzel magáról, ilyen állapotban ő sem ér semmit. Ő sem tudna jobb támasza lenni Veronicának, mint a haldokló öregember. Ha valóban vissza szeretné szerezni a lányt, akkor meg kell gyógyulnia. Neki is legalább olyan impozáns szörnyeteggé kell válnia, mint neki. Olyanná, amivel a könyvelő nem tudja felvenni a versenyt.
Ehhez viszont a férfi vére kell. A torna szép és jó, de amint abbahagyja, azonnal visszaesik. Végleges megoldás kell!
Vontan úr hangtalanul lépett a tolószéke mögé, és tolni kezdte azon a kikövezett ösvényen, ami a közeli bánya tóhoz vezetett.
– Arra gondoltam, hogy ma végre lábra állíthatnánk. Veronica nemsokára megérkezik, akkor már nem lesz időm foglalkozni veled. A legutóbbi rohamod alkalmával sikerült a csípő ízületeidet is átmozgatni, így nem veszett kárba az a sok fájdalom.
– Honnan tudja, hogy mikor jön Veronica? – lepődött meg William.
– Az imént értesített bennünket. Megtalálta Jane-t, aki elég rossz állapotban van, és szeretné, ha Carlisle megvizsgálná – felelte a könyvelő.
– És hogy van Veronica?
– Jól, amennyire innen meg tudom ítélni, ismét önmaga. Jane biztonságban van, és ez megnyugtatja.
William ismét átgondolta, hogy mire is készül, és elbizonytalanodott. Ő is úgy járhat, mint Veronica. Már a gondolattól is rosszul volt, hogy Vontan urat hordozza az elméjében.
– Miért segít nekem? – kérdezte William, és már rá is kapcsolódott a férfi elméjére. Biztosan kell tudnia a választ a kérdéseire, ahhoz, amire készül.
Mert egy nap tökéletes párja lehetnél Veronicának, ehhez viszont nem ártana, ha életben maradnál, és működőképes lennél – vélekedett Vontan úr.
Hogy érti ezt? – a fiú teljesen összezavarodott.
Hamarosan meg fogok halni, és azt szeretném, ha lenne valaki mellette, aki segít neki átvészelni ezt az időszakot, és utána is mellette marad, és boldoggá teszi – magyarázta a férfi.
Ehhez minek kell maga? Veronica boldog volt velem! – kiáltotta William.
És majdnem megölt közben egy embert! Fogalmad sincs, hogy milyen közel volt, ahhoz, hogy széttépje Diegót, ott az út mellett. Boldog volt veled, mert ugyanazon fajtából valók vagytok. De ha szabadjára engedi az ösztöneit, mindenféle kontroll nélkül, akkor az katasztrófához vezethet – felelte nyugodtan Vontan úr.
Úgy beszél róla, mint egy szörnyetegről! Különben sem érdekli, hogy mi történik az emberekkel! – ellenkezett a fiú.
Valóban nem, de sajnos Veronica lelkiismerete sokkal fejlettebb, mint az egészséges. Őt zavarná, ha megölne egy mit sem sejtő embert. Azt sem tudta még teljesen elfogadni, hogy önvédelemből megölte az ikrek apját. Nem, ő nem szörnyeteg, csak egy nagyon különleges lény, félelmetesen nagy erővel, amit még nem ismerünk eléggé. Te túl fiatal vagy és éretlen, hogy a segítségére legyél – ahogy beszélt a lányról, egyértelművé vált a csodálat, amit iránta érzett.
Nem vagyok már gyerek! – háborodott fel William.
Elmúltam 100 éves, hozzám képest az vagy. Most akarsz mindent, türelmetlen vagy és követelőző, és mindenek előtt dühös. De Veronicának most nyugalomra, megfontoltságra és türelemre van szüksége – jelentette ki a könyvelő.
Közben megérkeztek a tóhoz, és Vontan úr segített Williamnek felkelni a székből, és megkapaszkodni egy hatalmas fa törzsében. Elmagyarázta a gyakorlatokat, és segített a végrehajtásukban, ami a legtöbbször neki is fájdalmat okozott. Meglazította az ingét is, hogy jobban kapjon levegőt.
Mit gondolsz, szereted annyira, hogy képes legyél várni, és tanulni? – kérdezte Vontan úr, amikor a fiú egy ideje már a gondolataiba mélyedt.
Williamet teljesen összezavarta a hangnem, amivel a férfi most beszélt vele. Sokkal bizalmasabb és őszintébb, mint eddig bármikor. Nagyon kényelmetlenül érezte magát. Volt valami rettenetesen bizarr ebben az ajánlatban.
És mégis, hogy gondolta ezt kivitelezni? Tartom a gyertyát a maguk felhőtlen boldogságához, és várok a soromra!
A technikai részét a körülményekhez alakítjuk. Mindenképpen meg kell várnunk, míg újra találkoztok. Lehet, hogy nem is nyeri el a tetszésedet, amilyen valójában. Vagy ő nem viseli el a közelségedet. Ez a második teljesen elfogyasztott áldozata. Nem tudom, hogy most hogyan fog reagálni. Ami viszont mindenképpen elengedhetetlen, hogy bízz bennem, és az ítéletemben. Jobban ismerem Veronicát, mint bárki más. Hajlandó vagy elfogadni ezeket a feltételeket? – szegezte Williamnek a kérdést.
Miért ne hódítsam meg egyedül? Miért hagynám, hogy maga ugráltasson? – tiltakozott William.
Mert ő nem egy darab föld, amit csak úgy meg lehet hódítani! Egy nőt megismerni kell, és szeretni, nem meghódítani! – vágott vissza a könyvelő.
William már csak egy kézzel támaszkodott a fának, úgy állt a lábán. Kiterjesztette az elméjét, a második csapat, és persze Edward már nem jártak messze.
Rendben. Hogy akarja csinálni? – szánta rá magát a kérdésre a hibrid fiú.
Mit? – kérdezett vissza a férfi.
Hogy hozzájussak a véréhez? – felelte William türelmetlenül.
Azzal sajnos meg kell várnunk, Carlisle és a szüleid beleegyezését…
William a szabad kezével magához rántotta a férfit, és még mielőtt meggondolhatta volna magát, beleharapott a nyakába.
A vér édes volt, és sűrű.