Néhány órával később szálltak le a bolygón, egy nagyobb város felett magasodó domb tetején. A hajójuk álcázva volt, így attól nem kellett tartaniuk, hogy bárki észrevenné őket. Végül úgy döntöttek, hogy nem zargatják a helyieket, így csak távolról figyelték a város kora esti életét. Az emberek az utcán sétáltak vagy éppen siettek a dolgukra, beszélgettek, élték az életüket. Daniel és Sam kedvtelve nézegették, csak Woolsey arcán látták, hogy kritikusan szemléli a látványt, talán csak azért, mert azon törte a fejét, hogy milyen beszámolót tartson az egészről.

Nos, Mr. Woolsey, elégedett? – nézett rá Malek egy órával később.

Igen, azt hiszem, ez a hely megfelelő lesz.

Akkor mehetünk haza? – nézett végig rajtuk a tok'ra, majd mikor elindultak vissza a hajóra, hátramaradt Sammel.

Egy nagyjából egyórányira lévő bolygón vagy kapu, ha gondolja, alezredes…

Igazából odahaza idő kell ahhoz, hogy Maybourne-ből eltávolítsák a jeladót, úgyhogy annyira nem sietünk. Én szívesen megyek a hajóval.

Rendben – bólintott rá Malek.

Segít majd nekem inaktiválni a jeladót?

Természetesen, alezredes- bólintott rá a tok'ra. – Bár a legtöbb ilyen szerkezetnek egy nagyobb mágneses impulzus épp elég, hogy tönkremenjen, de megnézzük – ígérte.

Kösz! – mosolygott rá Sam, mire a tok'ra bólintott, és felszálltak. Még tettek egy tiszteletkört a bolygó felett, így Woolsey is láthatta, hogy számtalan kisebb-nagyobb település van mindenfelé, aztán hazaindultak.

Fél nappal később az egész csapat Landry tábornok tárgyalójában ült, aki elégedetten hallgatta a jelentésüket.

Nagyjából a tizenkilencedik század közepe táján tartanak fejlettségben – tippelte Daniel.

Ami azt jelenti, hogy Maybourne-nek nem lesz kocsija, tévéje, és internetje… - vont vállat a tábornok.

A korábbi helyén sem volt, mégis remekül elboldogult – mondta Sam. – Túl van a műtéten?

Igen, bár előtte előadta a hattyú halálát – forgatta meg a szemét Landry. – Meggyőződése volt, hogy meg akarjuk ölni. Aztán amikor felébredt, és rájött, hogy még nem került a pokolba, egészen megnyugodott.

Tájékoztatta valaki, hogy mi vár rá?

Igen, beszéltem vele. Úgy tűnik, nem túlságosan hatotta meg a dolog.

Igen, lehúzott már pár évet egy hasonló helyen – bólintott rá Daniel. – Gondolom, reménykedik abban, hogy ezúttal is kitalál majd valamit.

Igen – látta be Landry. – Nos… Mr. Woolsey, gondolom tájékoztatja a bizottságot arról, amit látott.

Igen, de biztos vagyok benne, hogy nem gördítenek több akadályt a terveink útjába – állította határozottan Woolsey. – Én indulok is. Azért majd értesítsenek, hogy áll az ügy.

Feltétlenül – ígérte Sam, mire a férfi hálásan rámosolygott, majd összeszedte a holmiját, elköszönt mindenkitől, és elment. Ezúttal még Landry sem kísérte ki.

Most hogy elhúzott, végre csatlakozhatnak hozzánk a többiek? – vetette fel Declan.

Persze. Szólj nekik, de várjanak egy fél órát az indulással, nem lenne jó, ha még az idevezető úton érnék Woolseyt.

Rendben – mondta Declan, majd kisétált a folyosóra telefonálni.

Addig mi megnézzük a jeladót? – nézett kérdőn Sam Malekre, aki rábólintott, így otthagyták a tábornokot, és Sam laborjába mentek, hogy megvizsgálják az eszközt.

Végül Maleknek igaza volt, könnyedén ki tudták iktatni, és épp, mikor végeztek, akkor futott be Magnus és Henry.

Henry, Teal'c időközben visszatért, szerintem az étkezőben megtalálja – mondta Sam.

Kösz – mosolygott rá a srác, és elsétált.

Mi addig meglátogathatnánk Maybourne-t – vetette fel Sam.

Annyira nem hiányzik – mondta Magnus.

Egyetértek – mondta Malek. – Ha meglátom, esetleg le akarom majd tépni a fejét.

Nekem sem hiányzik – mondta Sam -, de jobb, ha tudjuk, mire számítsunk útközben.

Kábítsuk el! – ajánlotta Daniel.

Nem elvetendő ötlet – értett egyet Declan is.

Na jó, én megnézem, aki akar jön, aki nem nem – mondta Sam, de csak Declan és Daniel csatlakozott hozzá, így Magnus és Malek magára maradt Sam laborjában.

Min dolgoztak? – kérdezte Magnus.

Ez a jeladó vezette a kalózokat Maybourne nyomára – vette kézbe Malek az apró kis eszközt.

Már nem működik?

Nem.

Helyes. Kíváncsi lennék, hogy került bele.

Nem tudom – rázta meg a fejét Malek. – Egy ilyet percek alatt el lehet helyezni az emberi testben, de ahhoz, hogy ne emlékezzen rá, el kell kábítani.

Ez igaz, de arra is emlékezne.

Hacsak nem alvás közben kapták el. Észre sem vette. Mikor felébredt, azt hitte, hogy nyugodtan átaludta az éjszakát. De igazából ennek már nincs jelentősége.

Igaz. Akkor viszont… adnék magának valamit – mondta Magnus, és kivette a zsebéből a vérét tartalmazó ampullát, és Malek fele nyújtotta, de mikor a férfi el akarta venni, nem engedte el. – Kérnék cserébe valamit.

Mi lenne az?

Szívesen beszélnék a gazdatestével – mosolygott rá halványan Magnus.

Magának is van üzleti érzéke – vizslatta Malek.

Talán elfogadja. Nem olyan túl nagy kérés.

Talán – tűnődött el Malek, de végül megadta magát, és egy picit lehajtva a fejét átadta az irányítást a gazdatestének.

Mit tehetek önért, Dr. Magnus? – kérdezte a férfi.

Csak szerettem volna megismerni magát – mosolygott rá Magnus, miközben végre átadta a férfinak az ampullát. – Egyszerű kíváncsiság. Remélem, nem bánja.

Nem. Örülök, hogy még volt lehetőségünk találkozni. Amikor a múltkor elköszöntünk, nem láttam sok esélyt rá.

Ahogy én sem – sóhajtott Magnus. – De a sors néha érdekes módon rendezi az életünket.

Valóban – értett egyet a tok'ra.

Elárulja a nevét?

Loran vagyok.

Nagyon örvendek – mosolygott rá Magnus.

Szintén. Mesél még nekem a véréről? – forgatta az ujjai között az üvegcsét.

Mesélhetek – vont vállat Magnus, így letelepedtek, és a nő mesélni kezdett.

Eközben Sam és a két férfi besétált a gyengélkedőre, ahol Janet épp velük szembe jött, csak megforgatta a szemét, és bemenekült a szobájába. Sam ezt látva vett egy nagy levegőt, hogy meg tudja őrizni a hidegvérét, és besétált Maybourne-höz.

Sam! Helló! – derült fel a férfi arca. – Hozott nekem sütit? Nem? Narancsot? Lehetetlen itt az ellátás. Most komolyan… Amúgy… bocs, de nem tudok felkelni, hogy üdvözöljem. Széttrancsírozták a hátamat.

Képzelem, mennyire – csóválta meg a fejét Sam. – Az egész kütyüje akkora, mint egy fél gyufaszál.

Az lehet, de nekem rettenetesen fáj – ment át szenvedőbe Maybourne. – Lehet, hogy szétvágták a gerincemet? Lehet, hogy lassan lebénulok?

Dr. Fraiser a legjobb orvos, akit ismerek. Magának holnapra kutya baja sem lesz.

Ó, igen, kivéve, ha azon a sárkupacon, ahova visznek, olyanok a higiéniai követelmények.

Szerintem egész jó hely – vont vállat Sam.

Nem tartana velem?

Nem ettem meszet – rázta meg a fejét Sam. – Maga nélkül még csak-csak.

Miért utál ennyire, Sam? Hát mit ártottam magának?

Kezdjem el sorolni? Inkább nem – rázta meg a fejét a nő. – Kapja össze magát, legkésőbb holnapután reggel indulunk.

Maga ilyen kérlelhetetlen? – nézett rá Maybourne. – És maga, Daniel? – kérdezte a férfit, de a Daniel arcán látható enyhe undor arra késztette, hogy tovább forduljon, de ott már csak Declant találta, akiről ő még nem tudta, hogy már nem tok'ra. – Maga inkább ne mondjon semmit! – húzta el a száját. – Fogadjunk a maga ötlete volt az egész – tippelte, de Declan nem méltatta válaszra. Nem volt ez feltűnő, a tok'rákra alapvetően jellemző, hogy figyelmen kívül hagyják az emberek üres fecsegését, és így legalább megőrizhette a titkát.

Menjünk, Sam, hagyjuk lábadozni a beteget – mondta Daniel, akinek szintén elege volt már Maybourne-ből.

Csak belépek még Janethez – mondta, így a két férfi kisétált a folyosóra, ő pedig bekopogott a doktornő apró kis irodájába.

Sam – nézett rá a nő -, ha nem viszed innen ezt az alakot huszonnégy órán belül, én felmondok.

Jól van, jól, holnap eltakarítom – nevetett Sam. – Tarts ki! Hogy viselte a műtétet? Mármint orvosilag.

Nem volt semmi gond. Egy háromcentis vágás van a hátán a gerince mellett, két öltés az egész. Ha nincs beékelődve az a valami két csigolyája közé, el se altattam volna.

Jól van, akkor holnap tényleg megszabadulhatsz tőle. Mondtad neki az oltást?

Igen, tud róla. Bár nem tudom, mennyire hitte el, hogy antibiotikum.

Nem számít, lesz mellettem négy pasi, hogy lefogja. Megoldjuk.

Légy vele óvatos, Sam! Alattomos, sunyi egy ember.

Nekem mondod? Valamelyikünk szeme mindig rajta lesz.

Jól van, csak…

Csak kiakasztott, látom. És még ügyeletes is leszel?

Ne is emlékeztess rá! – fenyegette meg a doktornő Samet.

Jól van, akkor inkább megyek – nevetett Sam, és kisétált a fiúkhoz.

Mindeközben Henry is rátalált Teal'cre az étkezőben.

Helló! – állt meg az asztala mellett. Teal'c egy pillanatra meglepődött, mikor felnézett, de aztán egy alig látható mosoly tűnt fel az arcán.

Henry Foss! Üdvözöllek!

Leülhetek? – kérdezte Henry.

Természetesen.

Carter alezredes mondta, hogy távol voltál valakit meglátogatni.

Valóban. A Dakarán jártam, meglátogattam Bra'tac mestert.

Ő ki?

Régi mesterem és nagyon jó barátom – tűnődött el Teal'c. – Ifjúkoromban mindent tőle tanultam, és ő ültette el bennem a kételkedést a goa'uldok mindenhatóságában. Neki köszönhetem, hogy az az ember lettem, aki vagyok.

Mesélj még róla! – kérte Henry, és mivel Teal'c rábólintott, a srác is szerzett magának valami harapnivalót, és míg ettek, kellemesen elbeszélgettek Bra'tacról és a jaffákról.

Egy órával aztuán, Malek és Magnus magukra maradtak, Sam és a többiek visszatértek hozzájuk a laborba, de Sam már az ajtóban megtorpant, és csípőre tette a kezét.

Ezt nem hiszem el! – nézett vigyorogva Magnusra. – Hogy csináltad?

Mit? – nézett rá ártatlanul a nő.

Évek óta ismerem, de…

Soha nem kérte, alezredes – pillantott rá a férfi, majd összemosolyogtak Declannel is, aki szintén beszélt már Lorannal, míg a tok'rák között tartózkodott, de aztán a férfi témát váltott. – Mi a terv? – kérdezte Samtől.

Hát, ha nem akarjuk, hogy a Parancsnokság elveszítse Dr. Fraisert, akkor még a holnapi nap folyamán elvisszük Maybourne-t.

A doktornő rosszul viseli a jelenlétét?

Ismeri Dr. Fraisert, nem? Maga szerint hogy visel egy nagyképű bunkót?

Értem – mosolyodott el Loran. – Részemről akár most is indulhatunk.

A műtét miatt tanácsos megvárnunk a reggelt, de reggel mehetünk.

Hol töltjük az éjszakát? – vetette fel Declan, de abban a pillanatban kinyílt az ajtó és Teal'c és Henry is csatlakozott hozzájuk.

Mondanám, hogy nálam, de ennyi ágyam nincs – csóválta meg a fejét Sam.

Én elalszom a szőnyegen is – kapott a lehetőségen Henry, aki a parancsnokságon legalább annyira nem szeretett a föld alatt lenni, mint a tok'ra alagutakban.

Én bent maradok – ajánlotta Daniel. – Legalább időben tudok róla, ha valami történik, és tudok szólni.

Maradok én is – mondta Teal'c.

Én nem hagyhatom el a parancsnokságot – vont vállat Loran.

Hát, akkor úgy tűnik, mind maradunk – nevette el magát Sam. – Bár itt tényleg a földön alszik a fele csapat.

Ugyan, Sam, találunk mindenkinek helyet – nézett rá Daniel. – Az a szoba, ahol a tok'rák aludtak múlt éjjel, szerintem tökéletes lesz.

Aha – fojtott el egy vigyort Sam, ahogy belegondolt, hogy Magnus mennyire örül, hogy még Henryt is megkapja szobatársnak Malek mellé. De hát, ha már a többség így döntött, ő nem ellenkezett, így végül odakísérték a többieket, aztán Declannel visszatértek a laborba.

Kicsit szűkös lesz az ágyam – sandított a férfira Sam.

Nem hinném, hogy bármelyikünk bánná ezt – mosolyodott el Declan.

Igaz. De megmondom őszintén, nem vagyok fáradt. Ilyenkor… mikor benne vagyunk egy ügynek a közepébe, sosem tudok aludni.

Ezzel mind így vagyunk – nyugtatta meg Declan. – De ha nem is alszunk, egy kis pihenés nem árt. Holnap hosszú nap lesz, gondolj bele, tíz óra Maybourne-nel…

Ne is mondd! – nevetett Sam. – A szövege még hagyján, de attól tartok készül még valamire.

Sok mindenre nem készülhet. A kalózokra már nem számíthat, azok a halálát akarják. A volt felettesei alig várják, hogy eltűnjön a színről. Az néhány helybeli akinek a korábbi bolygóján fegyvert adott a kezébe nem képes arra, hogy megpróbálja kiszabadítani. Minket nem iktathat ki a hajón, mert ő maga nem képes vezetni, így ott ragadna a semmi közepén. És még ha rá is jönne, hogy tervezünk ellene még valamit… hát, nincs nagy esélye az ellenállásra. Még megpróbálhat megvesztegetni bennünket, de ha sokat ugrál, Malek le fogja ütni, mint a taxiórát.

Nem hiszem, hogy megelőzné Teal'cet – nevetett Sam. – Igazad van, sok lehetősége nincs, de… valahogy mégis rossz érzésem van. Talán csak abban bízik, hogy az új bolygóján is ő lehet majd a valaki. Elvégre szeret mások felett uralkodni, parancsolgatni. Azt hiszi, most is körülötte fog forogni a világ. Ezért is jó ötlet ez a vírus.

És… nem fogja megfertőzni a többieket?

Nem, ez nem úgy működik – nyugtatta meg Sam a férfit. – Senki másnak nem lesz baja.

Akkor jó – mosolygott rá Declan. – De most már nagyon késő van, dőljünk le egy kicsit. A végén még lehet, hogy aludni is fogunk tudni.

Rendben – adta meg magát Sam, így megpróbáltak elhelyezkedni a keskeny ágyon. Sam szorosan a férfihoz bújt, aki magához ölelte.

Megemlítettem Maleknek a problémánkat – mondta Sam.

Tényleg? És?

Azt ígérte gondolkodik rajta.

Jól hangzik.

Igen – nevette el magát a nő. – Én hiába törtem a fejem. Pedig ez a tizenegy órás repülés ez tarthatatlan.

Igen, most már belátom, tényleg az – húzta el a száját Declan.

Látod? Valld be, hogy azt hitted, csak kényeskedek! – nézett fel vigyorogva Sam.

Egy kicsit – ugratta a férfi.

Á, jut eszembe, Woolsey felajánlotta, hogy csatlakozz a csillagkapu programhoz.

Hm… pedig azt hittem, nem nagyon kedvel engem – tűnődött el Declan.

Woolsey érdekes egy figura. Néha azt hiszem, senkit nem kedvel, még saját magát sem. De valójában van egy egészen emberi arca is. Kár, hogy ritkán veszi elő.

Igen. Nos… ami az ajánlatát illeti…

Mondtam neki, hogy nem sok esélyt látok – vont vállat Sam.

Tudom, hogy… tudtad előre, mit fogok mondani…

Ne aggódj, Declan – cirógatta meg a férfi hasát Sam. – Tudod… nekem is roppant vonzó lenne egy lehetőség, hogy dolgozzak nálatok, de végül nem fogadnám el. Nem kell ezt túl sokat ragoznunk, csak… azt akartam, hogy tudd. Csak, hogy ha esetleg rákérdez, ne érjen meglepetésként. De… mondjuk… mit szólnál, ha kapnál egy tanácsadói státuszt? Mondjuk egy olyan esetre, ha egy-egy világban különleges élőlényekre bukkannánk, satöbbi, satöbbi… Ez azt jelenti, hogy élhetnéd az életed, ahogy eddig, és mondjuk, ha szükség van rád…

Sam, ha segítség kell, szívesen segítek mindenféle státusz nélkül, úgyis tudod. De ha hivatalossá tesszük, azzal mindkettőnk titkát kockáztatjuk. Woolsey így is roppant kíváncsi volt arra, hogy hol dolgozom és mit. Ha hivatalos kapcsolat lenne köztünk, akkor ezt a kérdést nem sokáig tudnám kikerülni. És a Menedék-hálózatban is vannak olyanok, akikben nem feltétlen bízom. Bár Wexford volt a legrosszabb, de sokaknak ültetett el beteg gondolatokat a fejében.

Jól van, csak egy ötlet volt. De akkor csak Malekben bízhatunk. Talán kitalál valamit.

Reméljük – sóhajtott Declan. – És most aludj!

Jól van, megpróbálom. Declan… ha végzünk, maradsz még egy kicsit? – sandított fel Sam.

Megpróbálom. De ez attól is függ, hogy mi van otthon.

Tudom. Majd meglátjuk – adta meg magát Sam. – Jó éjt!

Neked is! – mondta Declan, és adott egy puszit a nő hajába, majd megpróbáltak aludni.