Bűvésztrükk (UkUs)

- Anglia. Arthur. Iggy~ - böködte rendületlenül Alfred a férfit, aki rezzenés nélkül kortyolgatta tovább a teáját, próbálva figyelmen kívül hagyni a másik tradicionális bűvészöltözetét. Még nem lehet itt a világvége, mert minimum az kellene ahhoz, hogy ő végignézzen valamilyen olcsó mutatványt.

- Élsz még? – folyamodott Alfred új praktikához, és elkezdett a szeme előtt csettintgetni meg ide-oda lengetni a kezét. – Lehet, hogy véletlen a teába raktam a patkánymérget? Fene tudja, hajnal volt még. De nekem így is jó – vigyorodott el Amerika, majd gyorsan elorozta a másik kezéből a csészét. Anglia egy harci üvöltésnek is beillő kiáltást hallatva kapott utána, de már késő volt.

- Nos, kedves uram és kitalált lényei, ma olyan trükköt fognak látni, amitől tátva marad a szájuk! Nem csalás, nem ámítás, én most azonnal el fogom tűntetni ennek a bögrének a tartalmát – mutatta körbe a látvány kedvéért a szerencsétlenül járt teát.

- Az csésze, te műveletlen paraszt, és meg ne próbáld, ez igazi Earl Grey! – próbálta visszaszerezni Anglia az italt, de csak annyit ért el, hogy egy kicsi Amerikára löttyent. Ilyenkor mindig utálta, hogy a másik majdhogynem egy fejjel magasabb nála.

- A trükk igen egyszerű, önöknek mindössze a bögrét kell figyelni, na meg a kezem, mert azzal „csalok". Csak ennyit csinálok – kezdett el körözni a csésze felett a nyitott tenyerével -, meg ezt – szorította rá a kezét az pohár szájára, majd gyanúsan Arthur felé kezdte közelíteni – és tádám!

Lenézve azonban az elragadtatott arc helyett, amire számított, egy rettentő dühös és leforrázott Angliával találta szemben magát, akinek az arca lassan kezdett egy, a zászlójához igen hasonló színkombinációt felvenni. Egyszóval valahogy nem örült, így Alfred jobbnak látta, hogyha szép csendesen, ha úgy tetszik, angolosan elhagyja a szobát. Semmi kedve sem volt ahhoz, hogy ő szolgáltassa a vacsorát.

- Arthur, nagyon haragszol? – óvakodott oda a másikhoz valamivel később, amikor úgy látta, hogy megúszhatja a beszélgetést ép bőrrel, de legfőképp élve.

- Nem, dehogy – sóhajtott fel Anglia, terve szerint kicsit sem bosszúsan, a hang mégis leginkább egy gőzmozdonyhoz volt hasonlatos. Egy rendkívül indulatos, elszabadult gőzmozdonyhoz. – De ha lehet, keress inkább más hobbit, mint a bűvészkedés.

Aztán meglátva Alfred megbántott tekintetét, amivel úgy nézett ki, mint egy palotapincsi, akit épp megrugdostak, legszívesebben visszaszívta volna.

- Én egy igazi tehetség vagyok! Matt is megmondta.

- El sem merem képzelni, mivel terrorizálhattad szerencsétlent – motyogta az orra alatt Anglia. – Egy teával ígyis-úgyis tartozol nekem, és még ki is kell engesztelned.

- De nem azt mondtad, hogy nem haragszol? – vágott értetlen képet Amerika, és Anglia újra és újra képes volt elcsodálkozni a naivitásán.

- Csak csókolj meg, te idióta!

Alfred nem kérdezett többet.