28.
Sokka az új sátorban ült, amit Aang fölé vontak, belélegezve a prémek és lámpaolaj ismerős illatát, és megpróbált nem gondolkodni.
Zuko-nak oka van amiért kerget minket.
Nem akarta elhinni. Igazán, igazán nem. De látta Aang-et a sivatagban, tombolva, amíg Katara vissza nem hozta a földre. És Roku-t a templomban. És hallott Kyoshi halálos intézkedéséről Chin-nel… hát, tőle.
„Miféle Avatár mondja azt, hogy 'Hoppá'?"
Hát Aang. Oh. Öregem.
Toph megint Aang pulzusát ellenőrizte, míg Katara levest készített elő a következő alkalomra, mikor Aang felébred. Mindketten szikla szilárdnak tűntek. Katara történetesen dúdolt, Momo-t simogatva, ahogy az a vállán lógott.
A Tűz Népének oka van Aanget holtan akarni.
Ez megijesztette. Ahogyan még egy inváziós flottával való farkasszemet nézés sem ijesztette meg. Mi a fészkes fenét kéne mégis csinálnia?
„Rézgaras a gondolataidért, Szundi?"
„Én… hogy tudsz ilyen nyugodt lenni?" fakadt ki Sokka. „Azok után, amit mondtak?"
A dúdolás abbamaradt, és Katara a szemeit forgatta, Momo kukucskálva el mellette. „Ezúttal mit mondott Zuko?"
„Nem Zuko volt. Inkább Bácsika, meg néhány másik tűzidomár. És, majd elmondjuk mikor Aang felébred," szólt Toph határozottan. „Kyoshiról van. Neki is kell hagyni beleszólást." Vállat vont. „Sokka, az emberek nem csinálnak dolgokat ok nélkül. Talán nem mindig jó okkal. De általában van nekik. A Tűz Népe tovább vadászta Aanget, mikor senki sem látta az Avatár, már vagy száz éve? Senki nem tesz ilyet igazán, komolyan fontos ok nélkül." A homlokát ráncolta. „És azok közül a versek közül egy mindig is valahogy idegesített. Egy levegő szerzetesről szólt, aki beugrik Omashuba, hogy elmondja a királynak ne aggódjon, Roku egyenesen visszarúgta Sozin invázióját."
„De a Levegő Nomádjai halottak voltak," tiltakozott Katara. „És Roku is az volt."
„Hacsak a Levegő Templomaira való rámenés nem Sozin első próbálkozása volt," gondolkodott Sokka hangosan.
„Hűű, vajon ez miért nem lep meg," horkant fel Katara.
Sokka kinyitotta a száját, hogy tiltakozzon… és újra becsukta, sóhajtva. Nem fog vitatkozni Katarával. Nem, amíg ki bogozta a saját fejét. „Toph. Mikor Iroh azokhoz a fickókhoz beszélt arról, hogy Aang nem az ellenség-„
„Mi?" szakította félbe Katara. „Hogy engedhetted, hogy ezt mondja? Ők Tűz Népe!"
„Jah, azok. De katonák," mutatott rá Toph. „Ez azt jelenti, hogy parancsokat követnek. Mint Jee kapitány fegyverszünetének megtartása, jelen pillanatban." Katara felé billentette fejét. „Szóval ha Aang kiiktatja Ozai Tűz Urat – mi van, ha a következő Tűz Úr fegyverszünetet ajánl?"
„Ami valahogy az okos dolog lenne, ha Aang a mi oldalunkon áll," bólintott Sokka.
„Vetted. Bácsika is azt akarja, hogy befejeződjön a háború," állította Toph. „De hogy fog, ha az olyan emberek, mint Teruko úgy gondolják, hogy Aang holtan akarja őket? Nem csak a Tűz Urat, hanem az egész Tűz Népét? Gondolkozz el rajta."
„Aang soha nem akar senkit holtan," ráncolta a homlokát Katara. „Ő túl kedves."
„Higgy nekem, a kedves nem az, amit a Tűz Népe gondol Aangről," mondta Sokka józanul. „Szóval, gondolod, hogy Iroh megpróbál-?" Nem találta a szavakat.
„Megpróbálja elmondani nekik, hogy a háború talán véget érhet," mondta Toph praktikusan. „Ez valahogy új ötlet. Ijesztő. De ha hallgatnak, talán mikor Aang bemegy és győzünk, abbahagyják a harcot." Sokkára vonta szemöldökeit. „Gondolod ezért megéri csendben maradni?"
„Jah." Sokka hirtelen elvigyorodott, a lehet, hogy újra elveszíthetjük Aput köd-szerű félelmének egy része tova szállva. „Kösz."
„Nincs mit." Toph felkapta a fejét. „Hé!"
„Uh…."
Sokka nem gondolkodott; csak a többiekkel együtt legjobb barátjáért lendült.
„Au…."
„Adjatok neki egy kis helyet," irányított Katara, óvatosan megtámasztva Aanget az oldalán. „Hé. Visszajöttél."
„Rossz álom," suttogta Aang, még mindig nem kinyitva a szemeit. Keze prémet simított, mielőtt Momo alá-fészkelődött volna és csipogott. „Bato? Nem… ő elment hogy csatlakozzon apátokhoz, nem…?"
„Tudod, hogy igen," szólt Katara meglepetten. „Aang, az hónapokkal ezelőtt volt."
„Zuko mondta, hogy zavarodott lesz." Sokka a homlokát ráncolta. „Ez a villám valahogy… felszakít csatornákat a testben, mint egy elöntött mező."
„Zuko?" Aang rápislogott, épp csak alig. „Nem láttuk a sivatag óta. Ugye?"
Sokka felemelte ujját leckéztetni, aztán megtorpant, hogy gondolkodjon. Most hogy így belegondolt, abban az egész zűrben, mikor lett volna lehetősége Aangnek látnia Zuko-t a palotában? „Látomásod volt, visszaindultunk Ba Sing Se-be, megtaláltuk Tophot…?"
„Látomás?" Aang megrázta a fejét egy picit, és megrezzent. „Azt hittem csak egy rossz álom… az kellett hogy legyen…."
„Tudod, néha hogyha mesélsz valakinek róla, az segít," bátorította Katara.
Aang összeszorította a szemeit. „Te benne voltál."
„Azért, amit Zuko tett," mondta Katara zordan.
„Nem… Zuko nem volt ott…." Aang összeszedte bátorságát és ránézett. „Te voltál, és Azula, és te épp… butaság volt." Halványan elmosolyodott. Megint megrezzent, köhögve.
„Tessék." Katara segített a remegő kezeknek legyűrni a levest. „Semmi baj. Mind jól vagyunk. Apuval."
„Olyan valóságosnak tűnt…."
„Lehet nem volt álom," szólt Toph elgondolkodva. „Ti srácok meg Azula és a Dai Li elég rendesen nyomtátok, mielőtt téged eltaláltak."
„Áh-áh." A szürke szemek elvesztették fókuszukat, ahogy felmosolygott Katarára. „Tudom hogy sose tennéd azt. Megfagyasztanád, megállítanád, de sose… tudod, hogy nem a halál a megoldás…."
„Hogy mit tudok?" fulladozott Katara.
„…Tesz egy jó légidomárt…." Lecsukódó szemekkel, Aang hozzásimult.
Sokka tátott szájú húgát nézte, és Aang lassú légzését, és közbelépett, hogy visszasegítse barátját a prémek alá. Momo fülei lekonyultak, de a lemúr sóhajtani tűnt, újra összekuporodva Aang feje közelében. „Hagyd aludni," mondta Sokka. „Az jót tesz neki, igaz?"
Katara bólintott, még mindig elnyílt szemekkel. „Azt hiszi… de…."
„Azt hiszi nem próbáltad megölni Dilinyó Hercegnőt," szólt Toph nyersen. „Öcsém, de durva egy ébredése lesz."
„Toph," Sokka a homlokát ráncolta.
„Mi? Tüncimókus úgy gondolja a húgod a legjobb dolog egy jó felszálló légáram mellett. Csupa pozitív megerősítés; azt hiszem ez olyan, mint egy légidomár. És a légidomárok nem ölnek."
„De- ő megpróbált-„ hebegett Katara.
„Nem panaszkodom," mondta Toph nyersen. „Ha engem próbál meg megsütni, én is kiiktatnám." A vak szemek elveszettnek tűntek. „Nem szeretnék belegondolni. Éreztem, mikor a dolgok balra fordulnak egy rengetésen. Mikor emberek megsérülnek. Nem akarom. De ha Azula lenne, vagy ti srácok – jah, lekapcsolnám."
„De Aang soha nem akar bántani senkit," mormolta Sokka kényelmetlenül. A tiszta, vadállati düh amit Zuko arcán látott, mikor az ezt mondta – olyan düh, amit egy csatában sem látott a tűzidomáron, még akkor sem, mikor az Avatár úgy dobált embereket, mint a gyufaszálakat….
Nem. Látta. Egyszer.
„Nem számít. Előbb vagy utóbb… elő kell jönnie."
Sokka úgy emlékezett rá, mintha tegnap lett volna, nem pedig majdnem fél évvel ezelőtt. Zhao somolyára és az izzó dühöngésre, ahogy Zuko acél-láncok ellen küszködött, tehetetlenül, mint a többiek, a téli napfordulón-
Zuko harcolt. De nem tudta eltörni a láncokat, ébredt rá Sokka meghökkenve. Nem amíg Roku… leperzselte őket rólunk. „Roku segített Zuko-n."
„Mi?" Katara úgy nézett rá, mintha elvesztette volna az eszét.
„A napfordulón," felelte Sokka józanul. „Nem annyira, mint nekünk. Otthagyhatta volna Zuko-t, vagy feltörhette volna a templomot hogy Zhao ölében kössön ki. De nem tette. Csak annyi segítséget adott neki, hogy kitörhessen. Miért tette ezt?" Sokka egyenesen Tophra nézett. „Miért kéri Zuko Aput, hogy vigyázzon Aangre, mikor csak azt akarja, hogy Ozai elé rángathassa?"
„Mert egy hazug, gonosz tűzidomár," vont vállat Katara. „Tudod hogy csak azért segít Aangen, hogy mentse a saját bőrét. És az övéket." Az öböl felé rántotta fejét. „Tudja mit vagyok képes tenni velük, bármikor, mikor Aou azt mondja a fegyverszünetnek vége."
„Jobb lesz ha nem teszed. Nem amíg Bácsika még talpon van," szólt Toph józanul. „Elbírok Zuko-val, ha kell. Bácsikával? Ugyan nem. Nem ha valaki tényleg bepöccentette."
„Te és How tábornok!" Katara felcsapta kezeit. „Hinnéd, hogy egy egész sereget akart küldeni a teázójuk ellen? És azt mondta nekik hogy öljék meg Iroht ha nem tudják elkapni?"
Sokka fagyot érzett végigfutni gerincén és látta a maga riadtságát Toph arcán. „Katara?" sikerült kinyögnie, hálásan azért, hogy nem nyikkant a hangja. „Tégy mindünknek egy szívességet. Ne emlegesd ezt Zuko körül."
„Miért ne? Nem mintha sértés lenne," felelte Katara cinikusan. „Ha ő hívhat engem tolvajnak és megúszhatja mi is megmondhatjuk neki az igazat." Homlokráncolva nézett rá, aggodalmasan. „Ugyan már Sokka. Láttuk már Zuko-t dühösen."
„Nem," mormolta magában Sokka. „Nem vagyok biztos benne, hogy láttuk volna." Sóhajtott. „Csak próbáljunk meg mindenkit nyugalomban tartani még néhány napig. Hagyjuk Zuko-t intézni a villám-katyvaszt Aang-fejében…. Mi van?"
Húga fintorgott. „Csak nehéz elhinni, hogy Zuko tudja mit csinál."
„Talán nézned kéne néha ahogy homokot idomítunk," somolygott Toph.
„Hogy mit idomítotok?" Sokka nem volt biztos benne melyikük kiáltotta. Bár egyértelműen ő volt az, aki folytatta. „Azt hittem – üveges kő, te-„
„Zuko nem úgy idomít mint a többi tűzidomár," mondta Toph egyszerűen. „Rájött valamire. Ez része annak, ahogy gyógyít. És sok közös van benne a fémidomítással." Újabb somoly. „Nem könnyű, de ha tüzet talál valamiben? Ahogy én is találok földet fémben? Tudja mozgatni."
„Tudja mozgatni a forró homokot?" Katara a szemeit forgatta, és visszament Aang prémjeivel bíbelődni. „Hű de le vagyok nyűgözve."
Mi, azt hitted Toph azért vesztette el Appát a homokidomárokkal szemben, mert olyan könnyű lett volna legyőzni őket? mondta ki majdnem Sokka. És megtorpant, mielőtt az első szavak elhagyhatták volna a száját. Appa. Dolgok mozgatása, amik nem tűz. És gyógyító volt Ba Sing Se-ben. Engedéllyel. „Ő Lee."
„Ugyan már!" mondta Katara türelmetlenül. „Toph azt mondta nekünk ő egy…." A szavak elhaltak ajkain.
„Egy Tűz Népe vízidomár, akit Amaya gyógyításra képzett," fejezte be Sokka. „Ha tud mozgatni dolgokat ami forró – tud mozgatni forró vizet." Nyelt egyet. Amaya tudta. Tudnia kellett. Miért? Na és ha tud gyógyítani; ő Tűz Népe! „Toph, miért?"
„Mert segítségre volt szükségünk," vágott vissza Toph ugyanolyan nyersen. „Tudta hol van Appa, és tudta Long Feng mire készül, és megkért, Sokka. Megkért hogy segítsek Aanget kijuttatni Ba Sing Se-ből, hogy ne legyen mégegyszer Északi Sark."
„Hazudtál nekünk?" borzadt vissza Katara.
„A segítségre volt szükségünk melyik részét nem értettétek?" kérdezte Toph türelmetlenül. „Ba Sing Se közepén rejtőztek; halottak ha elkapják őket! How tábornok? Nem viccelt! Ha lett volna lehetősége megölni Bácsikát, megtette volna!" Sokka felé rántotta fejét. „Zuko tudta ezt, és még így is bement a Dai Li főhadiszállásra. Hogy segítsen Aangen. És jah, nagy része amiért tette azért volt, hogy Aang ne öljön meg sok sok Tűz Népét. Ő egy herceg. Gondolnia kell ilyesmikre. De egy része amiért tette? Hogy segítsen nekünk." Toph levegőt vett. „Mer' bármilyen őrülten is hangzik, Katara… ő is hinni akar Aangben."
„Most viccelsz?" kérdezte Sokka hitetlenkedve. „Azok után, amit Kyoshiról mondtak?"
„Elmondaná nekem valaki mit mondtak róla?" szólt Katara türelmetlenül.
„Hosszú történet. Ha igaz – a lehető legrosszabb nap." vont vállat Toph. „Azt mondtam akar, Sokka. Zuko tudja, hogy rengeteg dolog amit akar sosem fog megtörténni." Hangja savanyúvá vált. „Mint az hogy Aang rájöjjön, hogy hűű, Azula tényleg meg akar ölni minket, és talán egyenesen viszont kéne ölnünk őt."
„Hát persze hogy Aang tudja ezt," erősködött Katara. „Meg fogja ölni a Tűz Urat."
„Nem." Sokka szíve elszorult. „Szembe néz a Tűz Úrral. Mindig ezt mondja. Szembe nézni. Megállítani." Arca megrezzent. „Aang sose mondta hogy megölni."
„De muszáj neki," erősködött Katara. „Véget kell vetnünk a Tűz Népének. Vissza kell állítanunk az egyensúlyt a világba. Ezt senki más nem tudja megtenni!"
„Miért?" kérdezte Sokka félig magától. Közel volt valamihez, tudta. Mint az a pillanat, amin Ji-vel, a Mechanistával osztoztak, egymásra bámulva egy záptojás bűze felett.
„Miért?" Katara hitetlenkedve meredt rá. „Elvesztetted valahol az elmúlt évszázadot? Meggyilkolták a Légi Nomádokat, megtámadták a Föld Királyságot, behatoltak az Északi Sarkra, és oh, el ne feledjük, megölték Anyut!"
„Ezt – nem így értettem," préselte ki Sokka, fájva belül. Anyu. Hiányzol. Nagyon. „Úgy értem, miért Aangnek kell annak lennie?" Végignézett rajtuk. „Miért nem lehetnénk mi azok?"
„Hajrá, Szundi," mormolta Toph, vigyorogva.
„Ne vedd tiszteletlenségnek, Bumeráng, de még csak nem is vagy idomár," szólt Katara gyakorlatiasan. „Hogy tudnál szembeszállni a Tűz Úrral?"
„Ugyanúgy, ahogy Zuko lenyomoz minket," jelentette ki Sokka, elszántan. „A fejemet használva. Zuko nem azért probléma, mert idomár-„
„Ott voltál egyáltalán a Szellem Oázisban?" szakította félbe Katara. „Vagy csak képzelegtem azt a sok felém jövő tüzet."
„Nem ez a lényeg," vitatkozott Sokka. „Lehetett volna egy fickó robbanózselével is. Vagy túl sok katonával hogy befagyaszthasd. A lényeg az, hogy került egyáltalán oda?"
„Azzal hogy nagyon trükkös volt," szólt Toph nyersen. „Jó benne."
„Trükkös és gonosz. Minő meglepetés." Katara a szemeit forgatta.
„Zhao eléggé gonosz volt," vont vállat Sokka, „De soha nem hívnám trükkösnek." Tophra mutatott. „És te tudsz valamit."
„Nem igazán tudok," felelte Toph elgondolkozva. „Ez olyasvalami amire úgy jöttem rá. A homokkal játszva Serci-vel."
„Abbahagynád hogy így hívod?" követelte Katara. „Úgy állítod be mintha barát lenne!"
„Mert barát is," szólt Toph komolyan. „Felfogott nekem egy ütést Ty Lee-től. Szándékosan. Lehet hogy ő ezt szövetségesnek hívja, de őszintén? Megbízom benne." Összefonta karjait. „És lehet, hogy nem ő a legjobb tűzidomár odakinn, de Zuko megtanult valamit, amiről csak azt kívánom bárcsak Aang fejébe verhetnék. Figyel a többi elemre." Sokka felé rántotta fejét. „Mikor fordítottál utoljára figyelmet tűzre?"
„Öhm – áh – heh?" nyökögte Sokka.
„Hadd kanyarodjak vissza." Toph a homlokát ráncolta. „Bato mesélt neked az egész Magas Hadviselés, Alsó Hadviselés dologról?"
„Néha egyenesen harcolnak, néha trükköznek?" vont vállat Sokka.
„Elég rendesen," biccentett Toph. „Tudtad, hogy a tűz tud a föld alatt égni?"
„Tud?" kérdezte Sokka kifejezéstelenül. „Hogyan? Nincs ott semmi éghető, az egész-„ Megtorpant leeső állal.
„A talaj itt nem fagyott, ugye?" Katara megcsóválta a fejét, kábán. „Nem csak elég mélyen felengedett. Tényleg nem fagyott?"
„Eltaláltad." Toph kifújt egy fekete fürtöt arcából. „Az emberek a tűzre a felszínen gondolnak. Szem elől tévesztik, hogy néha egyszerűen beleég a talajba. Átmegy fa-gyökereken, szén-ereken – és talán hetekkel később, újra feltör, és zűr támad szerte széjjel." Sokkára biccentett. „Igazad van, Zuko nem azért veszélyes, mert tűzidomár. Bár ez segít. Azért jelent bajt, mert ő tűz. Nem az egyenes, kemencés cucc. Az a pici parázs, ami ott kitart, várakozva, összeszedve magát, míg lehet egy jó esélye." Szünetet tartott. „És ő nem is az Avatár."
Katara hátrahintázott sarkain, letaglózva. „Szóval ennyi. Soha nem bízhatunk bennük. Egyikükben sem."
„Nem ezt mondtam," erősködött Toph.
„Tudom," felelte Katara csendesen. „De korábban is hazudtál már az érdekükben."
Toph elfehéredett.
„Aang is hazudott nekünk párszor," mutatott rá Sokka, egy összegyűrt térképre gondolva, és az egy elveszett nyaklánc alapján őket rájuk vadászó Zuko-ra." „Bocs, Toph. Megértem miért tetted. És azt hiszem jól is jött ki. És talán Zuko nem annyira rosszfiú… amíg neked segít. De nagyobb problémánk van, mint gondoltam, és nem tudom hogyan segítsem ki Aanget ebben. A Tűz Népe mindenkit harcolni tanít. Ha az összes nő harcol – hogy bízhatsz meg bennük, hogy lebeszéljék a férfiakat arról, hogy újra háborút kezdjenek?"
Toph a kezeibe temette arcát. „Ugyanazt a nyelvet beszéljük, esküszöm… akkor miért érzem úgy, hogy mikor azt mondjuk fegyverszünet, egyikünk sem ugyanarra a dologra gondol?"
„Egy fegyverszünet az fegyverszünet," ráncolta a homlokát Katara. „Az asszonyok úgy döntenek elegük volt a harcolásból és jönnek, hogy hazarángassák a férjeiket. Vagy a férfiaink elmondják a többi férfinak, hogy erre készülnek, és egy fickó sem akar ekkora cikit…." Félre nézett, vonakodva beismerve, „Vagy a férfiak úgy döntenek szünetet kell tartaniuk és összefoldozni egymást, mielőtt újból vagdalkozni kezdenek. Bár nem tudom Apu hogy bízhat meg bennük, hogy ezt tegyék."
Toph csendben volt. Felemelte kezeit, egy tömbnyi követ emelve homokból. Beverte a fejével, visszamorzsolva darabjaiba. Újból felemelte, és újból beverte.
„Toph?" szólt Sokka aggodalmasan.
„…Argh." Ujjainak egy feszítése, és a szilánkok visszaoldódtak homokká. „Nem csoda, hogy Zuko azt hiszi mind dilisek vagytok."
„Ő az aki őrült!" tiltakozott Katara.
„Várj." Sokka a homlokát ráncolta. „Toph? Mi egy Tűz Népe-beli fegyverszünet?"
„A mai napig? Azt hittem tudom. Most? Már nem vagyok olyan biztos benne." Morogta Toph halkan. „És most már valahogy azon tűnődöm, vajon Aang mit ért fegyverszünet alatt… A Föld Királyságban? A nőknek nincs beleszólásuk. A nemesek és a tábornokok mondják meg mikor fogják az emberek abbahagyni a harcot. És nem állnak le csak azért, mert valakinek elege lett. A sereg vagy nagyon megsérült, és ki kell vonni az embereket – vagy az ellenség szét van zúzva."
És ez volt a föld. Sokka megpróbálta megfogadni Toph tanácsát, és belegondolni ebbe tűzzel. És nyelt egyet. Hallotta, ahogy Zuko a becsülete visszaszerzéséről beszélt. Ki nem? És hozzáadta ehhez mindazon alkalmak rengeteg számát, amikor megütköztek a tűzidomárral, és a ténnyel, hogy szenes falvaktól eltekintve, soha senki nem égett meg igazán….
Elszúrtam. Oh, öregem, de még mennyire. „Aang vadászása nem a becsületről szól, ugye? Ha arról szólna – állandóan leégetjük. Még meg is kötöztük és meg mentettük a jégről! Az életével tartozik nekünk. Ez eltörölne bármiféle becsületet, amit a leverésünkkel valaha is szerezhetne."
Toph elfütyülte magát. „Becsületet szereztek a harccal?"
Sokka nem kapott levegőt. Föld Rengetés bajnok, a legjobb harcos idomár, akit Katarán kívül látott, és…. „Úgy érted, ti nem?"
Toph feldobta karjait. „Hello? Kicsi vak védtelen kereskedő lánya, nem emlékszel? Azzal kéne becsülnöm a családomat, hogy tisztelem a szüleimet, soha nem hozok rájuk szégyent, és hozzámegyek ahhoz az akármilyen fickóhoz, akivel szövetséget akarnak építeni, mikor elég idős leszek. Nem számít, hogy soha egyáltalán nem is akartam ezeket. Csak pár dolog van, amivel nagyobb becstelenséget hozhatnék a szüleimre, mint azzal, amit most csinálok. És azok mind rondák." Egy pillanatra úgy tűnt, mintha elsírná magát. „Megmondtam nektek. Mindent feladtam, hogy eljöjjek tanítani Aanget!"
„De… ő az Avatár," szólt Katara döbbenten. „Ő a legfontosabb személy a világon."
„Nem az én szüleim számára," felelte Toph nyersen.
„Hát, már eddig is tudtuk, hogy a szüleid-„ Katara félbeszakította magát.
„Hogy a szüleim mik?" hívta ki Toph.
„Biztos vagyok benne, hogy csak aggódnak érted," biztosította Katara. „Az idomításod igazán meglepő."
„Úgy gondolod a szüleim önzőek," szólt Toph, halálosan egyenletesen.
„Ezt nem mondtam," kezdte Katara.
„De mondtad volna," állította Toph. „Bárki másnak, mondtad volna. Mert ez az, amit igazából gondolsz. Bárki, aki nem segít Aangnek, a legfontosabb személynek az egész világon, az önző." Lábujjait a homokba fúrta, vak zöld szemei feszültek és dühösek.
Ez semmiképp sem fog jól végződni, rezzent meg Sokka. „Önző vagy sem, nem számít," szólt nyersen. „Mindenki, aki nem segít, csak egy újabb személy, akit meg kell kerülnünk, hogy befejezzük a háborút." Egyenesen Katarára nézett. „És mindenki aki segít, csak lerövidíti az utat. Nem számít miért csinálják."
Katara a csípőjére tette ökleit, szemei összeszűkültek-
„Nem," szólt Sokka józanul, mielőtt az még belekezdhetett volna. „Nem kaphatod meg mind a kettőt, Katara. Nem mondhatod azt, hogy azt akarod véget érjen a háború és azt akarod, hogy mindenki segítsen Aangnek, mert úgy akarják. Nincs időnk. Aangnek nincs ideje. Két hónapunk van a napfogyatkozásig, és semmi támogatást nem fogunk kapni a Föld Királytól. Új tervet kell készítenünk, és találni bárkit, akit csak tudunk, aki segíteni fog. Bárkit."
Katara rámeredt. „Szóval vennéd Zuko-t?"
Sokkának tátva maradt a szája. „Megőrültél?" sikerült kinyögnie. „Persze, jól jönne még egy gyógyító. Az emberek meg fognak sérülni." És te a kellős közepében leszel; neked ki fog segíteni, ha megsérülsz? „De ő a Tűz Úr fia. Ha Iroh sem hajlandó Aangnek tűzidomítást tanítani, hogy az öcsikéje ellen menjen – ugyan már Katara. Csak addig akarom itt Zuko-t, míg bebizonyosodik, hogy Aang jól van. Ez minden." Széttárta kezeit. „Tudod, hogy nem tenném ezt veled, vagy Apuval. Mi baj?"
„… Csak mindketten úgy tűntök, mintha kedvelnétek." Katara elvonta tekintetét.
„Én tényleg kedvelem," mondta Toph nyersen. „Frankón letudja a sziklát, tűzidomárhoz képest. De tudja, hogy a ti oldalatokon vagyok." Kicsit elmosolyodott. „Valahogy ez az, amit kedvelek benne."
„Én nem kedvelem," jelentette ki Sokka. „Csak… megértem őt, egy kicsit. Ami valahogy furcsa, de…." A kezeivel hadonászott, megpróbálva szavakba foglalni őket. „Követett minket egészen a Déli Sarktól. Ba Sing Se-ben volt, mint mi. Ő… ez őrület, de valahogy jobban érzem magam, hogy itt van. Ha ő az a fickó, aki Aang nyomában van, tudjuk milyen dolgokkal fog próbálkozni. És tudjuk mivel nem fog." Sokka kifújta a lélegzetét. „Mindvégig ahogy kergetett minket, Katara? Mindazokkal akikkel harcolt, hogy Aanghez férkőzzön? Senki sem halt meg, Katara. Senki."
„Asiavik nem ezt mondja."
Értetlenül, Sokka megrázta a fejét. „Mi?" Miért mondaná ezt a flotta füves-gyógyítója? „Zuko tél óta kerget minket. A legközelebb akkor került a flottához, mikor majdnem összefutott Bato-„
„Ha ezt mondta neked, akkor hazudik. Megint." Katara szemei kemények voltak. „Embereket ölt, Sokka. A mieinket."
„Jah. Mielőtt rátalált Aangre, és miután ti megszálltátok a fedélzetét," szólt Toph nyersen. „Apukád említette."
„És te kedveled őt?" követelte Katara.
„Hé, Aanget is kedvelem," vont vállat Toph. „És hallottam mit csinált az Északi Sarknál."
„Az nem ugyanaz, és ezt te is tudod!"
„Nem. Nem az," mondta Sokka laposan. „De hogyha úgy vetünk véget a háborúnak, ahogy Aang akarja – kiiktatni a Tűz Urat, és mindenki mást megadásra kényszeríteni – rengeteg Tűz Népebeli marad, akik megöltek valakit." Sóhajtott. „Senki sem kéri, hogy szeresd Zuko-t. Szellemek, csak rajta és utáld! Csak – ha ő Lee, akkor Amayával tanult." Aki törzsebelinek állította. Őrület. „Képzett gyógyítás, Katara. Még ha tűzzel csinálja is. Úgyhogy képes lennél ráfigyelni míg elmondja hogyan gyógyítja Aanget? Még ha gyűlölöd is őt? Hogy később te is meg tudd csinálni?"
Katara az ajkába harapott, lesütve szemeit. „Nem tetszik." Sóhajtott. „De Aangért? Hát persze hogy képes vagyok."
Sokka elmosolyodott, megkönnyebbülve. És megpróbált ragaszkodni ehhez a mosolyhoz, ahogy a felfogása gúzsba kötötte a zsigereit.
A valaha is volt legrosszabb nap. És nem tudták megvédeni magukat.
A Tűz Népe történelmének legsötétebb napja. Fogadni mert volna rá. Ami azt jelentette, hogy mikor kihasználják a napfogyatkozást, hogy Aang szembenézhessen a Tűz Úrral-
Az egész megint Kyoshi Avatár lesz. Dühödtebbek lesznek egy rajnyi keselyű-darázsnál.
Nem mintha érdekelte volna mennyire dühödik be a Tűz Úr. Nem, ha a háború befejeződik. De ha Aang nem tudja megölni Ozai Tűz Urat….
Jobb lesz ezt elsőre helyesen csinálni.
A nyár végéig. Figyelve Zuko-t végigfutni hideg-katákon, hogy összefércelje elrongyolódott türelmét, Asahi egy összegömbölyödött tollas kupacként a közelben, Iroh megpróbálta nem összevonni a szemöldökét. Megígérte Tophnak, hogy nem kérdezi mit mondott Roku Aangnek az Ozai-jal való szembenézésről. Azt nem ígérte, hogy nem fog spekulálni.
Sozin Üstököse, a napfogyatkozás, vagy valami amiről csak a szellemek tudnak, ítélte meg a nyugalmazott tábornok. Ha a szellemek úgy döntenek figyelmeztetnek bennünket, utolsóként fogunk róla tudomást szerezni, vagy egyáltalán nem. Ha a másikak egyike….
Sozin üstököse az egész világra hatással lenne. Nem volt semmi, amit ő vagy Zuko tehetett volna hogy felkészüljenek egy dühös Avatárra azon a napon, amit eddig már nem tettek meg. A napfogyatkozás, viszont… az egészen más ügy volt.
Ha a Tűz Bölcsek jól számoltak, a nap-árnyék hatásai el kell érjenek Omashu-tól kicsit keletről, nyugatra át Tűz Népe szívén, idézte fel Iroh. Ba Sing Se túl nyugatra van, hogy érintve legyen, és választott menedékeink pedig túl északra. Mi rendben kell legyünk.
De a Tűz Népe lehet nem lesz.
Nyolc perc, Iroh tudta. És Ozai parancsnokainak tudniuk kell mikor érkezik. Aang nem Kyoshi; még nem sajátíthatta el a földidomítást. És nincs senki, aki tüzet tanítson neki.
Akkor is. Még ha az Avatár képzése nem is volt teljes, a barátai nagyon is jelenthetnek különbséget. Sokka, Katara, Toph; mind bizonyítottak harcosok ellen. És míg Hakoda főnök flottája csak zaklatást jelenthetett a Tűz Flotta egészére nézve, adjanak nekik egy kijelölt célpontot, és az az ember hihetetlen károkat volt képes okozni.
Lenne esélyük, ítélte meg Iroh. Nem jó esélyük… de kisöcsém rosszabb esélyekkel is szembenézett, és életben maradt.
Bár soha nem ár nélkül. És ettől Iroh tartott. Aang fiatal volt, és még most is, ijesztően ártatlan. Ha az Avatár elveszítene valakit akivel törődött egy ilyen vakmerő rohamban, még ha sikerrel is járna….
Iroh megrezzent, túlságosan is el tudva képzelni azt a vak dühöngést. Tehát. Ha ilyen terveik vannak… mit kéne tennünk?
Vajmi keveset tudtak tenni, egyenlőre, attól tartott. Kisöccse előző levele Sokkához rosszabb, mint mellőzve volt, a bizonyítékból ítélve.
Ám ha amit Zuko erről a gyógyításról mond pontos, Aangnak hamarosan koherensnek kell lennie. Egy napon belül; legfeljebb kettőn. Ha el tudjuk intézni, hogy beszéljünk vele, közvetlenül-
Teruko megköszörülte a torkát. „Uram? Csak gondoltam szeretné tudni, hogy Sadao hadnagy visszatért a Suzuran-ra."
Ez egyértelműen megkönnyebbülés volt, a hivatásos nyugalom alatt. Iroh felvonta szemöldökét. „Felteszem ez leegyszerűsíti teendőit, Hadnagy?"
„Ah. Uram. Nos." Habozott, aztán sóhajtott. „Tábornok. Sadao hozzáértő, hallgat a kapitányra, és mindig a helyeset próbálja tenni a hajó és legénysége szerint." Megtorpant. „És abban a meggyőződésben él, hogy valaki kifelejt majd egy csapot egy hajítógépből, és az a fejére omlik majd."
„Omlott már?" kérdezte Iroh szelíden.
Teruko habozott. „Nem hinném, hogy valaha is megkérdeztem, uram. Nem csak a hajítógép az kifejezetten. Minden miatt ideges." A tábor felé intett. „És ennek a közepében…."
Csakugyan. Egy ideges tűzidomár egy törékeny fegyverszünet közepében? Nem bölcs dolog. „Talán szerencsések leszünk, és kisöcsémnek lesz ideje keserves történeteket megosztani," mosolygott Iroh. „Az talán messzemenően könnyítene elméjén."
„A herceg nem ideges, uram."
Iroh kuncogott amaz udvarias zavarán. „Fokozat kérdése. Az ön tiszt-társa féli, hogy a világ megpróbálja őt megölni. Kisöcsém tudja. És annak megfelelően alakítja életét."
„A sarki jég mindenkit hajlamos megölni, uram."
És ha ez nem egy szégyenlős felkérés volt pletykálkodásra, akkor Iroh még sosem hallott egyet sem. „Egy technika, amit évtizedekkel ezelőtt fejlesztettem ki, mikor úgy hittem Azulon Tűz Úr újabb inváziós seregek szán indítani az Északi Víz Törzsére. Azok a tervek sosem értek be, és én helyette a Föld Királyságban szolgáltam. Így hát megtanítottam a módszert a családomnak, de úgy tűnik nem érte el a hétköznapi stílust." Mélyet lélegzett, és lehelt; nem az üvöltő kilégzés, ami hírhedt nevéhez juttatta, hanem lángok gyors, alacsony lobbanásai, amik egyedüli külső jelei voltak a chi-vel szegett leheletnek, ami keresztüláramlott a véren, hogy felmelegítse. Kinyúlt és megfogta kezét.
Teruko szemöldökei felszökkentek; és tehették is, majdnem láz-forró ujjakra. „Uram, ha ezt egyszer meg tudná mutatni nekem…. A herceg fagy-álló?"
„Talán jobb azt mondani, magasan ellenálló," bólintott Iroh. „Akkor is merész és kétségbeesett dolog volt, megpróbálni és a jégen keresztül behatolni. De ami a jéggel és egyéb elemekkel való bánást illeti…. Kisöcsémtől azt várták el, hogy megtalálja és elfogja az Avatárt. Igaz, nem a legügyesebb tűzidomárokkal szemben. De más idomárok ellen? Mindazok közül, akik népünkből szembesültek Aanggel, csak kettő adott neki igazi küzdelmet. Kisöcsém… és Azula hercegnő." A nyugalmazott tábornok elsomolyodott, csak egy kicsit, a bizonyos kapcsolatok hozta hírekre gondolva. „Zhao tengernagy egyszer sarokba szorította Aanget egy folyóparton, menekülési lehetőség nélkül… és a légidomárnak oly módon sikerült kikerülnie, hogy Zhao önmagát győzte le."
„Nem a legjobb tűzidomár?" Teruko egyenesen viszonozta felvont szemöldökét, finoman arrafelé biccentve, ahol Zuko egyenletesen dolgozta át magát egyre magasabb szintű katákon. „Még csak nem is láttam azok közül néhányat."
Én sem, ismerte be magának Iroh. „De sokat látott belőlük," mondta elgondolkozva, figyelve reakcióját, ahogy unokaöccse mozgott. „Byakko-ból valók, nemde? Ami talán hegyi klánként kezdte… ám most maradványait őrzi annak, ami valaha sokkal több volt."
„Klán dolgában Kotone Úrnővel kéne beszélnie, uram." Ajkába harapott. „De még soha nem láttam a Sárkány Kergeti a Holdat-t sehol máshol."
„Ennek nevezik hát," mormolta Iroh, nézve ahogy Zuko átcsusszantja súlyát behajtott térdű jobb lábáról visszavonuló baljára; kezei lassan körözve óra iránt, hogy kereszteződjenek a chi tengere előtt és újra szélesre táruljanak. El tudta képzelni a megtévesztően szelíd tüzet, amit ez emelne; nem az agresszív blokkokat, ami megszokott volt a tűzidomításban, hanem egy örvénylő pajzsot, ami saját áramlatait használná, hogy elvezessen ütéseket. „Olyan mint a tűz-pajzs, ami megmentette az életét a robbanásban…." Iroh megtorpant, fontolóra véve ezt. „Byakko a terepen eddz tüzekkel?"
„Uram?" Szemei nem voltak egészen mit sem sejtőek.
„Az egyedül csak chi-ből emelt lángokkal, ez a mozdulat ügyes blokk lenne," jegyezte meg Iroh. „Adjunk hozzá más tűzforrást, amiből meríteni lehet…. Ez az, amire való, nemde? A körözés bevonja a tüzet; hívja, mint egy vízidomár a hullámát, vagy egy légidomár a szellőjét."
„Erre el kell fogadnom a szavát, uram. A legtöbb ember semmit sem tud a légidomárokról."
Iroh éles pillantást vetett rá. Figyelte, ahogy az megpróbál nem leizzadni.
És elfordult, sokkal könnyedebb szívvel, mint hónapok óta volt. „Valahogy igazán módot kell találnunk, hogy kisöcsém meglátogathassa a nagyszüleit. Roppant lenyűgöző embereknek tűnnek."
„Jó ötlet, uram. Csak ott ez az aprócska kis probléma amit úgy hívnak a teljes Tűz Flotta-„
Tűz robbant.
Teruko hadnagy volt olyan jó, mint Jee bízott benne, Agninak hála; Zuko és a hirtelen a Suzuran-on fellobbanó lángok között volt, mielőtt unokaöccse egyáltalán felfoghatta volna, hogy kiesett a katából. „Nem, uram," szólt a tengerészgyalogos erélyesen.
„De Jee kapitány," tiltakozott Zuko.
„Elbír ezzel. Uram." Higgadt pillantást vetett rá. „Nincs egyedül, Zuko herceg. Adjon Sadaonak egy valós harcot, és szilárd mint a szikla."
Zuko nyelt egyet, ahogy még több tűz nyílott és halovány kiáltásokat hozott a szél. „Egészen pontosan mi ez, Hadnagy?"
„Semmi, amire nem számítottam volna," szólt Iroh elfogulatlanul. „Bár nem ilyen hamar. Akkor is, a karaván azt jelenti időnk itt napokban van mérve, úgyhogy a most talán bölcsebb."
„Mi?" követelte Zuko, aggodalomtól sápadt arccal. „Mi a bölcsebb?"
Iroh sóhajtott. „Kisöcsém. Te vagy a parancsnoka. A világon arra esély nincs, hogy Jee kapitány a hajójára engedjen a legénysége hűségéről való bizonyosság nélkül." Egyenesen Zuko szemébe nézett. „És ennek csak egy módja van." Egy szívdobbanás, és fanyarul unokaöccsére mosolygott. „Udvari modor, Zuko herceg. Valószínű aggódó vendéglátóink lesznek, és nekünk feddhetetlenül tudatlannak kell látszanunk."
„Ne aggódjon, uram," mondta Teruko, ahogy Zuko megpróbált erőt venni magán. „Csak annyit kell tennünk, hogy megemlítjük Sadaot és némi félrehelyezett robbanó zselét. Nem ez az első eset."
„De a saját legénységünk-„ Zuko félbeszakította magát, elfehéredő öklökkel. „A Suzuran-nak több matróza van, mint a Wani-nak. Hajósok… hűséggel a Tűz Úrhoz." Megrezzent. „Sajnálom, Bácsikám. Nem gondoltam át."
„Nem, csakugyan nem tetted," felelte Iroh szigorúan. „És ezt figyelembe kell venned, a jövőbeni terveinkben. Nagyon valószínű sokakkal találkozunk elsődlegesen Ozai Tűz Úrhoz hűséggel, nem számít milyen érveket is hozunk fel védelmünkre. És azt gondolni, hogy mind le tudnánk beszélni őket vérontás nélkül… nem." Megszorította unokaöccse vállát, vigasztalóan. „Megkíméljük, akiket tudunk. De hogy megvédjük népünk életeit – egy nagy név sosem tétovázhat."
Zuko biccentett, szívére véve a leckék ezen legkeményebbikét. Kihúzta magát, megerősítő lélegzetet vett, felkészülve hogy szembenézzen közeledő, dühös kékkel.
Iroh művészi ártatlanságba rendezte vonásait, és magában keresztbe tette ujjait. Legyen életben, kapitány. És legyen szerencsés.
„Időszerű cselekedet, Hadnagy," biccentett Jee, szemét még mindig rajta tartva a megperzselt és dühös – vagy, némely esetben kétségbeesett – foglyok arcán. „Attól tartok meg kell kérnem önt, hogy egy kicsit tartóztasson fel bárminemű társaságot…."
„Igen, uram." Egy meghajlás, egy még mindig füstölgő Sadao otthagyta őt a többi tengerésszel, elindulva fel a nyílt fedélzetre. Csak egy pillanatra lassítva, hogy megveregesse a hitetlenkedő Luchan szakács vállát, aki még mindig kuporgatva hamvait annak, ami liszt-készletük jelentős része volt. Mielőtt sajnálatosan összetalálkozott Jee figyelem-elterelésre való szükségével és Sadao… irigylésre nem méltó tehetségével.
Szipogva, a szakács könnyekben tört ki.
Egy darabig nem lesz friss tészta, sóhajtott magában Jee, ahogy Luchan-t egyik segédje gyengéden elvezette. Legalább van raktáron szárított… a herceg tervében jobb lesz ha belefoglaltatik hogyan fogjuk finanszírozni ezt az őrültekházát. A tengerészeknek enniük kell. A menekülteknek mégúgy.
Hát. Legalább kerek tucattal ritkítják meg a beosztást. Őszintén szólva Jee kissé meglepett volt, hogy a számok nem voltak magasabbak. Elég baj, hogy kereken megmondta a legénységnek az igazságot a herceg státusáról, és hogy mit nem szándékozott tenni róla. Adjuk ehhez hozzá Zuko herceg… váratlan ajándékát….
„Egy vízidomár," köpte Koki matróz. „Inkább szolgálna egy korcsot a Tűz Úr helyett?"
„Követni fogom, bárhová is vezet Zuko herceg, semhogy lássam a népemet és országomat egy olyan nő sarka alatt tipródni, aki megérdemelné kegyetlenségéért azt a sorsot, amit fivére a könyörületéért elszenvedett," mondta Jee egyenletes hangon. „Azula hercegnő egy sárkány-gyermek. Az iskoláink talán már nem tanítják ez mit jelent… de ha valaha is figyelt a nagyanyja térdénél, akkor tudja, hogy egy sötét sárkány milyen gonoszságra képes."
Ez nyugtalan pillantásokat szült a foglyok némelyikétől. De nem Koki-tól. „Kihívom! Penge a pengéhez!"
„Nem fogadom el." Jee hangja vasból volt. „Ellenségnek bizonyították magukat, legyőzettek, és elfogattak. És hercegeink még mindig veszélyben vannak a parton. Nem fogom hagyni, hogy erőfeszítéseik süllyedésbe merüljenek, csak mert önök közül valaki szert tesz egy szerencsés lövésre." Felvont egy ősz szemöldököt, tekintetét a matrózéba fúrva. „Amint a fedélzeten lesznek, szabaddá válok elfogadni kihívását."
Koki kinyitotta a száját… és lassan be is csukta, a birodalmi tűzidomárok gondolata – aki közül az egyik, terjesztették a hírt vidáman Teruko tengerészei, kardforgató volt – nyilvánvaló mód felébresztve némi megkésett ösztönzést az önfenntartás irányába.
Jee halványan bólintott. „Tizenkettejük problémát jelent. Tisztes elképzelésem van afelől, Azula hercegnő hogyan oldaná meg… de nincs gyomrom elhagyni nemzetünkhöz hű embereket a Vízi Törzsek kegyelmére. A fogdába lesznek elzárva, míg partra nem tudjuk tenni önöket. Nem garantálom, hogy az a partraszállás biztonságos lesz, de nem az ellenségeink kezébe lesz."
„Uram." Láncok csörrentek Aoi őrmesteren; jó ember, és olyan, akiről Jee azt kívánta bárcsak ne kelljen elveszíteni. „Mindannyiukat kivégzik."
Jee egyenesen a szemébe nézett. „Az lehet. De ahogy a tábornok szemléltette… előbb el kell kapniuk." Visszalépve, biccentett a tengerészeknek. „Biztosítsák őket lent."
Ezt elintézve, fel vetette útját, ahol Sadao rosszkedvűen integetett egy zsémbes harcosokkal tele hajónak az orruk baljától el. „Mit mondott nekik?" kérdezte Jee halkított hangon.
„Semmit," felelte Sadao még komorabban. „Nem kérdeztek tőlünk semmit."
„Jó, ez megkönnyíti a dolgokat." Jee a fa-hajóra és annak gyanakvó legénységére mosolygott. „Illően udvariasak lehetünk, és küldhetünk egy sólymot Hakoda főnöknek."
„Egy sólym- oh." Sadao felderült. „Én-„
„Itt maradhat, arra az esetre, ha látogatóink mégis úgy döntenek kérdezősködnének," szólt Jee szilárdan. „Nem vagyok a főnökkel egyenrangú, de elég kell legyek." Még mindig mosolyogva, visszaindult a madárházba. Hivalkodóan írt egy üzenetet – fedélközi vita gyúlékony anyag közelében, elintéztük, köszönetünk megértéséért és türelméért – és a sólyom üzenet-hengerébe csúsztatta, amit az őszülő Saburo matróz tartott.
És egy második üzenetet egy másik sólyom megtartásába.
A tábornok kezéből Teruko-hoz, majd Sadao-hoz, majd hozzám, gondolta Jee józanul. És most…. „Ennek a sólyomnak meg kell találnia egy személyt, vagy helyet Ba Sing Se-ben," szólt Jee nyíltan. „Információm ezt remélhetőleg lehetővé teszi."
Saburo fogta az odanyújtott papírlapot, vigyázva átolvasta, és bólintott. „Megteszi." Megsimogatta a sólymot, amit tartott. „Az ő röpte fedezi a nővéréét?"
„Amint lehetséges," bólintott Jee.
„Pár perc," mondta Saburo feszülten. Habozott, és a kapitány szemébe nézett. „Vízidomár, uram?"
„Ilyen közel kerültünk, hogy személyesen is találkozzunk az Óceánnal," felelte Jee fanyarul, hüvelyk- és mutatóujját hajszálnyira tartva egymástól. „Úgy tűnik Zuko herceg találkozott is a Holddal."
„Heh. Mint Temul," mormogta Saburo.
„Shu Jing-i Temul?" Jee a homlokát ráncolta.
Saburo meghökkent. „Ismeri a történetet, uram?"
„Tudom, hogy van történet," felelte Jee őszintén. „Iroh tábornok rendszeresen váltott levelet Piandao mesterrel. De azt mondta a város jobb szeret nem beszélni régi vereségekről."
„Vereség mondhatom!" horkant fel Saburo. „Napokig tartotta őket… magának Sozin Tűz Úrnak kellett… hát." Hirtelen mosoly hasított végig időjárás-cserzette arcán. „Azt hiszem, most már elmondhatjuk majd ezt a történetet."
Jee nézte őt egy hosszú, gyanakvó pillanatig. „Mégis hány lehetséges lázadó van a hajómon?"
„Tisztán és világosan, uram?" kérdezte Saburo őszintén. „A Suzuran volt ahová a bajt küldték, Kapitány. Ott van Teruko hadnagy, meg néhányan Byakko-ból; itt vagyok én, meg még pár maroknyian Shu Jing-ből, vannak vagy tizenöten Onishi-ből, maga meg még páran Nara-ból… úgy hallottam a népek ott még mindig emlékeznek erre a csendes kis fiúcskára az aranyban, szegény elveszett oroszlán-kutyákat találva." Vállat vont. „Azt hittem ismeri a névsorunkat, uram. Máskülönben hogy vonta ki Koki-t meg az övéit, mielőtt azok léphettek volna?"
Mégcsak nem is gondolt tartományi hátterekre, ébredt rá Jee. Csak egyenként végigment a legénység névsorán, előre kirostálva azokat, akikről úgy gondolta legvalószínűbb hogy a Tűz Úrral tartanak. „Sadao a fő-szigetre valósi," tiltakozott Jee.
„Igen, uram," bólintott Saburo. „Sozin Tűz Úr tartománya. És a herceg itt van."
Oh. Szellemek, ennek ijesztően mértékben volt értelme. „Nem vagyok hozzászokva, hogy a tartományokra gondoljak," ismerte be Jee. „Oly soká voltunk már egy nemzet…. Úgy vélem a herceg terve jó szándékú. De mint egy Shu Jing-be valósi, mit gondol?"
„Nem hadakoztunk magunk közt az élő emlékezetben," felelte Saburo józanul. „Kemény lesz, uram. Kemény, és fájdalmas." Sóhajtott. „De ha a földnek égnie kell… legereblyézed a bolyhot a fészkelő-fákról, beáztatsz amit tudsz, elveted azt a szikrát – és imádkozol." Letette a madarat ami a partra ment, és hagyta, hogy a másik sólyom markolja meg kesztyűjét. „Még jó, hogy most küldjük. Eső lesz a tengeri széllel naplemente előtt, ha az orrom nem csal…. Pár perc, uram, és fütyültem neki egy útirányt. Maga menjen csináljon tiszti dolgokat."
Jee felvonta szemöldökét. „Shu Jing-ben mindenki olyan mint maga?"
„Ugyan, dehogy, uram. Néhány szegény, megfosztott lélek még udvarias is."
„Ez," szólalt meg Hakoda szárazon, Jee üzenetének szelíd töredékét latolgatva a kezében, „egyszerűen túl udvarias."
Egy sátor-oszlopon gubbasztva válaszra várva, a sólyom tollászkodott.
„A vendégeink azt állítják nem tudnak semmit," informálta Bato. „Bár Teruko azt mondta lehetett baleset Sadaoval és robbanó zselével." Szünetet tartott. „És Zuko… hát, ő hideg mint mindig. De mikor úgy gondolja senki sem figyel? Úgy néz ki, mint…." Bato a szavakra vadászott. „Nem szívesen mondom ezt, de úgy néz ki, mint te. Mikor néhányunk valami átkozottul kockázatosra készül, és nincs egy Hold-áldotta dolog, amit tehetnél érte."
Mint én? Hakoda a homlokát ráncolta erre a gondolatra, a sólymot nézve, aztán a homokidomított szállást, amit szinte elrejtett a köztük levő kék tábor. Mi a csudáért gondolná Bato azt, hogy egy tűzidomár úgy nézne ki, mint-
Nyomok a homokban.
„Hakoda?"
A főnök feltartotta kezét; várj. Mélyebben ráncolta a homlokát, körbesétálva saját sátrán le a dagály-vonalhoz, ahol a hullámok susogása elmoshatta a zajt elméjéből. Hagyott egy pillantást a gyógyítói sátornak, ahol gyerekei gondoskodtak barátjukról, ahogy a légidomár ki-be csúszkált az eszméletbe. És megerősítették magukat Zuko következő látogatására.
Aang jó kezekben van. Hagyd el.
Víz és part csendes volt. És ha a víz túl meleg volt, és a tenger illatai másak… nos, ehhez hozzászokott ebben az elmúlt két évben. Bár nem tartotta vissza attól, hogy hevesen vágyódjon otthona után.
Ha a száműzött herceg csak töredékét is érezte ennek a kétségbeesett szükségnek, Zuko ugyancsak veszélyes fiatalember volt.
Az. És még sokkal több. „Nem hiszem, hogy Zuko nemes," szólt Hakoda elgondolkodva.
„Herceg," mutatott rá Bato, hozzászokva régi barátja furcsa irányzékváltásaihoz. „Még száműzöttként is, ennél nem nagyon lehetsz nemesebb."
„Nem Föld Királysági nemes," tisztázta Hakoda. „Találkoztál velük. Némelyikük megteszi jó vezetőnek, de… nem azért vezérek, mert jók. Azért birtokolják a pozícióikat, mert nemesek. A rosszak csak hajlamosabbak gyakrabban meghalni a Tűz Népe kezén."
„Rangba születni," horkantott Bato. „Örülök, hogy mi nem vagyunk ilyen őrültek. Sokkának kéne utánad főnöknek lennie – Tui és La adja, hogy ez soká ne legyen még! – de a fiad tudja, hogy ki kell érdemelnie."
„És mit csinált Zuko, száműzetésének ezen évei alatt?" Kérdezett rá Hakoda szúrósan. „A leghalálosabb ellenségüket kutatta. Az Avatárt, akiről úgy hiszik, hogy képes… azt tenni."
Bato arca megrezzent. Kyoshi története gyorsabban száguldott keresztül a táboron, mint egy kóbor-hullám. A flottában minden férfi összefutott azokkal a démoni viharokkal. És minden ember tudta milyen partközelben élni egy falnyi lezúduló vízzel. „Ez hosszú idő a haragtartásra. Ha igaz."
„Olyan harag, amit megéri olyan sokáig tartani. Ha igaz." Hakoda őszinte pillantással viszonozta Bato összevont szemöldökét. „Mi másért vagyunk itt? Hogy biztosítsuk, hogy a Tűz Népe soha ne ölhesse meg újra feleségeinket és gyerekeinket. Száz évet is küzdenék velük, ha ezen múlna. És te is."
„Talán," ismerte be Bato. „De Kyoshi halott."
„Valóban az?" kérdezte Hakoda nyersen. „Zuko azt mondta találkozott Rokuval és Yangchennel, míg gyógyítani próbálta Aanget. Sokka azt mondja nekem látta Aanget Rokunak lenni. És Kyoshit, mikor annak szüksége volt rá, hogy az igazat beszélje egy halálról majdnem négy évszázaddal ezelőttről." Szünetet tartott, nem tetszve hová vezettek a gondolatai. „Ha ez igaz… akkor bizonyos módon, amíg bármilyen Avatár életben van, Kyoshi még mindig létezik."
„Ez nem változtat semmin."
„Nem-e?" szólt Hakoda halkan. „Nem szívesen ismerem el, hogy egy tűzidomárnak bármiről is igaza lenne, de Iroh lényegre tapintott. Gonosszal szembenézni egy dolog. Bosszú hajtotta emberekkel… az sokkal keményebb harc."
„Mindig is tudtuk, hogy kemény lesz," ismerte el Bato. „Rendben. Mi zavar igazából?"
Hakoda sóhajtott, végignézve a vízen. Viselkedő vízen, nem úgy, mint a zúduló törők, valahányszor Zuko és a lánya útjai kereszteződtek. „Két dolog. Az első… Azt hiszem Kannának igaza volt a vízidomárokkal kapcsolatban."
„Mi?" Bato a homlokát ráncolta. „Láttad Katara mennyire gyűlöli őket. És egyikünk sem támadt azokra a tűzidomító fattyakra."
„De mind akarunk," felelte Hakoda komoran. „Sokka elmondta nekünk, hogy Zuko megmentette az életüket. Legalább hajlandónak kéne lennünk meghallgatni őket. De olyan, mintha árral küzdenénk, csak hogy szilárdak maradjunk. És rosszabb valahányszor Zuko Katara szeme előtt van."
Bato tiltakozni kezdett… és hagyta elhagyni, kimondatlanul. „Megmondtad neki, hogy szükségünk van erre a fegyverszünetre."
„És senki nem szegte meg. Még." Felelte Hakoda nyersen. „De azt kívánom bárcsak itt lenne Kanna. Feltennék neki pár kérdést a vízidomárokról. És hogy miért hagyta ott ezt a Pakku mestert, hogy helyette a mi törzsünkhöz jöjjön." Ferde pillantást vetett Bato-ra. „Ugyanaz a Pakku mester, aki Katarát tanította."
Bato hátrált egy lépést, sötét szemekkel. „Komolyan úgy gondolod, hogy amit ezekről a tűzidomárokról érzünk… nem mi vagyunk."
„Ha jól emlékszem Kanna történeteire, egy vízidomár nem képes olyat éreztetni veled, amit eleve nem érzel," állította Hakoda, az emlékei közt vadászva. „De húzhatnak rajta. Mint a hold az óceánon."
„Akkor jobb lesz, ha abbahagyja a húzást," szólt Bato nyersen. „Nem mi vagyunk az egyetlenek, akik ismerik Kanna történeteit. Egy dolog utálni a Tűz Népét; mind tudjuk mit tettek. De egy férfi szíve legyen a sajátja." Leporolta kezeit; itt a vége. „Szóval mi egyéb zavar?
Hakoda sóhajtott. „Zuko mesterkedik valamiben." Apa volt; ismerte a kamaszokat. Az a fiatalember túl egyenes volt. Muszáj volt valamiben mesterkednie.
„Ő Tűz Népe. Persze hogy mesterkedik," horkant Bato. „Elfogni az Avatárt."
„Nem. Ez túl nyilvánvaló."
Bato rámeredt, aztán odasétált hozzá, és a homlokára tette a kezét. „Nem tűnsz eszelősnek…."
„Komolyan mondom," jelentette ki Hakoda, hagyva régi barátját úgy tenni, ahogy akar. „Zuko hónapokat töltött az Avatár kergetésével. De ki volt az Avatárral, egész végig? Kiről tudjuk, hogy felhasznált minden őrült cselt, amit csak kigondolni tudott, hogy Aanget biztonságban tartsa?"
Elemelve kezét, Bato halkan füttyentett. „Túljárt Sokka eszén?"
„Egyértelműen próbálkozott," értett egyet Hakoda. „Az összes Tűz Népebeli közül, akik Aang után ment ő az egyedüli, akinek sikerült a nyomában maradnia. Az a fiatalember jóllehet könyörtelen, halálos tűzidomár, de ha egyvalami biztos nem, az az ostoba." Hakoda a Suzuran-ra ráncolta homlokát. „És Jee sem az. Tudja, hogy nem fogjuk elhinni a magyarázatát. De azt is tudja, hogy amíg történetesen megmagyarázza, nincs kifogásunk a fegyverszünet megszegésére. Valószínűleg. Ami azt sugallja, hogy bármi is történt azon a hajón, fontos a herceg számára…."
Oh. Szellemek.
Olyan egyszerű volt. Merészen, őrülten egyszerű.
Zuko herceg a trón örökösének született. De Iroh is, és Azulon szemlátomást Ozai-t választotta helyette…. Szellemek. Nem Föld Királysági nemes. A születés nem elég! Lehet hogy nincs falu, amire benyomást kell tennie, csak Ozai – de akkor is ki kell érdemelnie.
Nem egy Föld Királyság tábornokkal állok szemben. Hanem egy főnök fiával.
És míg egy nemes talán érme gyanánt szórhatja az életeket, egy főnök fia felelős volt a népéért. A keserű végig.
„Nem Aanget akarja." Bato meglepett pillantására Hakoda kifejtette. „Biztos vagyok benne, hogy Zuko utána akar eredni. De nem számít mennyire is akarja a herceg visszaszerezni a becsületét… hallottad Sokká-t. Mikor áll le Aang üldözésével a mi megállíthatatlan tűzidomárunk?" Vetett egy pillantást a Suzuran felé.
„Mikor az emberei és a nagybátyja veszélyben vannak." Bato elgondolkodó pillantást vetett a gyógyító sátra felé, ahol egy mester vízidomár várakozott.
„Mikor azok ketten nekiveselkednek, Sokka azt mondja a hajnal, vagy a hold kell a mérleg elbillentéséhez," állította Hakoda. „Zuko szavát adta Tophnak, hogy segít Aangen, és úgy tűnik be is szándékozik tartani. De ha a fiú meggyógyítása napokba telik…. Az emberei halálos veszélyben vannak, minden éjjel." Kifújta lélegzetét, átgondolva ezt. „De ha Katarának azon tartja a fókuszát, hogy az megvédje Aanget tőle – tőle, nem a többiektől – tudja, hogy neki esélye van túlélni őt."
Bato pislogott. „Azt mondod Katara gyűlöletét használja? Hogy biztosítsa, hogy az ő torkának menjen elsőnek?"
„Soha nem számítanánk rá, nemde?" somolygott Hakoda.
„…Menj beáztatni a fejed," sóhajtott Bato. „Szóval, ha igazad van – és én mondom neked, ez a vad ötlet egyszerűen őrültség – mit teszünk?"
„Csak amit eddig is," felelte Hakoda egyszerűen. „Nem akarjuk, hogy tudja, rájöttünk. Ez kell legyen az egyik legkockázatosabb húzásának, amit valaha is művelt. A feje egyenesen a leopárd-cápa szájában van; ne lökjünk meg semmit."
„Azt hiszem megyek meglátogatni a lányodat," morogta Bato.
„Tui és La, el ne mondd neki-„
„Szellemek, dehogy," nyögte Bato. „Jégpakolást akarok."
„Rendben." Vízbe burkolt kezekkel, Katara a masszív égésre meredt a kábult légidomár hátán. „Mégis mit csinálsz, és miért dolgoztatsz engem idelenn?"
„Mert a gerincoszlopa nem szakadt fel olyan csúnyán, mint némelyik ideg feljebb," felelte Zuko őszintén. Agni, kérlek add, hogy figyeljen. „A károsodás, ami ott van, sokkal nyilvánvalóbb kell legyen."
„Láttam már embereket Ty Lee-től ütve. Meg tudom mondani mikor valami nem nyilvánvaló."
„És nem volt semmi, amit tehettél volna azokért, akiket eltalált, emlékszel?" mondta Sokka, összefont karokkal. Mögötte, Hakoda felvonta szemöldökét. Mellettük ülve, vidáman tisztában azzal, hogy Hakoda ott akarta tudni valahol, ahol nem keverhet bajt, Iroh csak sóhajtott.
Ichi, ni, san, shi, go…. „A villám kár még a chi-blokkolásnál is finomabb tud lenni." Szólt Zuko kiegyensúlyozottan. „Bárcsak itt lennének a diagramjaim. Bárcsak lenne itt egy mester gyógyító. De nincs." Bárcsak itt lenne Toph.
De Hakoda megkérte a fiatal földidomárt, hogy beszéljen Bato-val, hogy a flottának jobb elképzelése legyen esetlegesen miféle segítséget kaphatnak a Föld Királyság hadseregtől… oh, és mellesleg, mi volt az a kicsi vita, amiről egyre-másra hallott?
Toph úgy lelépett, mintha kilőtték volna.
Ezt direkt csináltad. Zuko megpróbált nem rámeredni a Déli Törzs főnökére. Na és ha leszerelték egy szövetségesét, akire számított. Na és ha Teruko halkan mocorgott a sátron kívül, bosszúsan, amiért nem tarthatta szem előtt, páncélos robbanózselés-hordó, ha bármely Vízi Törzsbeli férfi úgy dönt, az igloo-ban levő asszonyokról kezd beszélni. A világon semmit nem változtatott.
Lélegezz. „Ez nem gyors gyógyítás. Gyorsan kell elkezdeni; amint csak tudod, miután valakit eltaláltak." Felejtsd el a büszkeséget. A népednek eredményekre van szüksége. „Ha nem lettél volna rögtön Aangen, rögtön miután Azula megcsapta, sokkal rosszabbul lenne."
Talán Katara szemei nem voltak egészen annyira összeszűkülve. Vagy talán csak képzelődött.
Viselkedj úgy, mintha valós lenne. „De amint olyasvalakid van, aki stabilan ragadt, le kell lassítanod. Mind ezek a pici csatornák? Egymásba folynak. És amint kitisztítasz egyet, az egész áramlás megváltozhat. Gyorsan." Zuko habozott, szavak után kutatva, hogy lefesse. „Olyan, mint – ha elkaptál egy hópelyhet, és láttad – aztán megpróbálnád újra visszaidomítani, miután félig megolvadt."
Ez megtorpantotta Katarát. „Egy hópelyhet?"
„Sokminden, amin dolgozunk kisebb mint a hópihék," felelte Zuko egyenletesen. Rettegsz már? Én igen. Ez nem tanoncnak való munka! Megsérthetjük, olyan csúnyán….
De csak ők voltak Aang-nek. Nem tehette, hogy ne tegyen valamit.
„…Mit akarsz mit tegyek?"
„Legyél olyan, mint egy földidomár," mondta Zuko nyersen. Megrezzent, és újra próbálta. „Mint – egy hegyi tó. Nyugtasd ott a kezeidet, és légy mozdulatlan. Csendes. Figyelve a fodrozódásokat. Figyeld Aang légzését. A légzés mozgatja a chi-t. Próbáld meg látni a mintáját annak, ahogy az övé mozog."
Katara Aang hátára nézett, összeráncolt homlokkal. „Van egy csomó, pontosan itt-„
„Ne!"
Keze megtorpant, és haragosan rápillantott.
„Ez amiből Yangchen lecsapoltatotta a blokkolt chi egy részét," mondta Zuko józanul, még mindig megrázottan. „Emlékszel? Az energia, ami átlőtt engem a sátron?"
„…Oh." Katara kissé sápadtnak tűnt. „De nem lehet helyes."
„Nem az," értett egyet Zuko komoran. „De nem is bántja. Pillanatnyilag. Azt mondom hagyjuk, amíg befejeztük a finom részét."
„Yangchen azt akarta, hogy megjavítsd."
„És megpróbáltam," felelte Zuko laposan, kikerülve bosszantása csaliját. „Egy részét kiszedtem. De Avatár, vagy sem, kétlem, hogy Yangchen gyógyító lett volna. És tudom, hogy a tanárom azt mondaná, az idegeit kell elsőnek helyrehoznunk."
Amaz a homlokát ráncolta, de elengedte.
Hosszú percek múltak. Kék szemeit lehunyva, ás Katara elfintorította az orrát. „Olyan, mintha ködöt próbálnék idomítani-„
„Ne idomítsd!" kiáltotta Zuko riadtan. „Csak – érezd."
Katara a homlokát ráncolta, de mozdulatlan maradt. „Olyan, mint a köd. Abban sem vagyok biztos, hogy ott van."
„Figyelj tovább," szólt Zuko erélyesen, tüzet mártva a fazék szénből, amit Hakoda adományozott nekik. „Keresek némi károsodást és kijavítom. Figyeld mi történik." Kezeivel Aang nyakánál, Zuko finom köröket formált, helyeket keresve, amik sérülésről suttogtak. Finom, olyan rejtett; tépett bronz, keresztülszőve egészséges arannyal….
Nem tudta biztosan mennyi ideje dolgozott, mikor Katara levegő után kapott. „A- ez-„
„Pulzál?" kérdezte Zuko, leellenőrizve munkáját. „Nem lehetett túl nagy." Remélem.
Olvadék-víz gleccser alatt," mondta Katara zordan. „Nem tudod mit csinál, míg nincs majdnem túl késő."
„Ezért kell óvatosnak lennünk." Zuko felemelte kezét a bőrről. „Meg akarod próbálni, míg én hallgatom?"
„… Csak mozdulj."
Zuko helyet cserélt vele, hálásan amiért a sátor elég nagy volt, hogy egy fújásnyi bosszankodó gőz nem melegítette fel. Nyugalom, szólt magára erélyesen, visszaküzdve zsigerei forgó hányingerét. Őrizd meg a hidegvéred. Tűzidomár vagy. Lángot tartani része annak, ami vagy.
Lángot tartva bőrhöz, lehunyta szemeit és érzett. „Feljebb, csak egy kicsit. Nézz a felszíni áramlás alá… ott. Megtaláltad."
„Csikiz," vihogott Aang álmosan.
„Te csak maradj csendben," mormolta Zuko. „És maradj nyugton. Ez már így is elég trükkös." Ott és ott és ott…. „Jó," bólintott, és visszaváltott, hogy tűz-borította kezeit Aang nyakához tegye. „Csak így tovább. Én megnézem van-e bármi is ami nincs megsülve az agyában."
„'n elég," ásította a légidomár.
„Nekem nem bizonyítottad." Zuko elharapott valami sokkal maróbbat. Hónapok idiotizmusát kellett boncolnia. Közel sem lett volna olyan kielégítő, ha Aang nincs ébren, hogy hallja.
Légy nyugodt. Mint folyó láva. Mint a talaj-tűz, kiégetve ami nem tartozik oda, előkészítve a fennmaradó részt, hogy növekedjék és virágozzék az esőkben….
Mégoly lassan is, chi tompult arany szálai fényesedni kezdtek. Megrázott izom és inak megremegtek; apró fül-csontok és a szemek törékeny felszíne visszanyerve a lennie-kéne-t a sebesült volt-ból. Chi perzselt, szikrázó darabjai, szaggatottak és szerteszét állók vissza-egyengetődtek egy gyógyuló elme kísértet- villámlásaiba.
Ne próbáld meg olyanná tenni, amiről úgy gondolod lennie kéne. Csak gyógyíts. A test chi-je emlékszik a formára, amit betöltött mielőtt megsérült. A beteged gyógyul. Te csak azért vagy ott, hogy harcolj értük, hogy segíts….
Furcsa. Ez emlékeztette valamire-
Engedd el.
A ritmus olyan volt, mint a hullámok; mint egy gyertya-láng lüktető pulzusa. Söpört át gyógyítani, aztán vissza, hogy elkapd a töredezett végeket, vagy az azon áramlat által felfedett csomókat, ami gyógyult volt, aztán megint újra….
„Kisöcsém."
Zuko pislogott, a kimerültség ólomként nehezülve rá, ahogy Iroh keze a vállát érintette. „Elég," szólt az idősebb tűzidomár erélyesen.
Jah. Ostoba, hordta le magát Zuko. Nem kéne így erőltetni. Nem mikor a népednek szüksége lehet rá, hogy harcolj. Egy lassú lélegzet, és a lángok kialudtak. Automatikusan körbenézett a sátorban; ha Bácsika arrábbmozdult, ki tudja mi más még-
Valaki lámpást gyújtott az eső ellen amit érkezni érzett a szélben. A fény végigtáncolt Toph vigyorán, ahol felhúzott egy darab kézre-eső sziklát, hogy nekitámaszkodhasson Hakoda mellett… és Sokka mellett, aki pillanatnyilag Momo-val birkózott egy fél marok bogyóért. Katara a szemeit forgatta a bátyjára, egy kevés veríték még mindig gyöngyözte homlokát, ahogy összefonta karjait és figyelt.
És a prémeken, egy szürke-szemű légidomár bámult rá, tátott szájjal. „…Te tényleg itt vagy."
Ez meg mi a bánatot jelentsen? Túl fáradtan, hogy kövesse Aang szöcske-logikáját, Zuko vállat vont, és stratégikusan visszavonult Katara fenyegetés-Aang-re hatósugarából.
…Ha bárki azt állította volna, hogy Bácsika mögé bújt, letagadta volna.
„Hol lenne máshol?" Katara felállt, átlépve a prémekhez, hogy Aang-re mosolyogjon. „Hé. Ébren vagy már? Tényleg ébren?"
„Hogy ébren vagyok-e? Nem tudom; én azt hiszem ébren vagyok, de korábban azt hittem álmodom, mert, tudod, te és Azula – de ha álmodtam lehet, hogy nem tudod, és az álom kell legyen, vagy inkább rémálom – és ha ők tényleg itt vannak és ez nem álom, akkor ez egyszerűen csak fura-„
„Könyörgöm, hallgattassátok már el," nyögött fel Zuko halkan. Elcsípett egy pillantást Hakoda kábult zavaráról, alátemetve a szavak lavinájában, és egy csipetnyi fanyar elégedettséget érzett.
„Valahogy emlékeztet Fong energiaitalára," motyogta Sokka, elrántva néhány bogyót a fogaival, mielőtt Momo elcsíphette volna őket. „Csak nem pattog a falakról."
…Eleget kergettem őket, hogy megértsem a Vízi Törzs motyogást, gondolta Zuko rezignáltan. Ez egyszerűen nem helyes.
„De tényleg mindig beszélve ébred fel," folytatta Sokka, nyelve. „Tervezed, hogy lelassítasz még valamikor a közeljövőben, pajti?"
„Lelassítani? Itt vannak, Sokka, és még csak azt sem tudjuk hogy jutottak be Ba Sing Se-be, és-„ Aang megtorpant. „Öhm… ez nem tűnik Ba Sing Se-nek…."
Nem fogja a kezeibe temetni arcát, szólt magára Zuko erélyesen. A légidomárt villám sújtotta. Hogy Aangnek egyáltalán ennyi értelme volt, már javulás volt.
…Nem mintha Aang gyors lett volna a kapcsolásban, mielőtt Azula lecsapta volna.
Légy igazságos, mondta magának Zuko, emlékezve egy éj-sötét erődre, majdnem automatikus csapatmunkára, ami pokolian meglepte, még ahogy meg is mentette az életét. Helyezd valahová, ahol véd valakit, és kapásból képes kitalálni taktikákat. Az emberek azok, akiket nem ért. És a hosszú távú stratégiát. És… felejtsd el, te vagy a gyógyító, légy felelősségteljes. „Sok károsodást eltakarítottunk a fejében. Azt hiszem, ha most elmondod neki, meg kell ragadjon."
„Kaméleon Öböl közelében vagyunk," szólt Katara szilárdan. „Azula villámmal talált el, és kijuttattunk. Appa odakint eszik dűne füvet; tudom, hogy örülni fog hogy láthat. De Ba Sing Se…." Vállai lesüppedtek, de valahogy sikerült elmosolyodnia. „Aang, ez itt Apu."
„Oh." Aang elmosolyodott. „Megtisztelő önnel találkozni, Hakoda Főnök, uram."
„És veled is," hajtott fejet Hakoda. „Tábornok, ha ön és az unokaöccse itt végeztek mára…."
„Igazából, még nem," szólt Iroh elgondolkodva. „Aang feltett nekem egy kérdést, mikor legutóbb találkoztunk. Sajnálatos módon, a körültekintés azt diktálta meneküljünk, mielőtt teljességében megválaszolhattam volna. És mégis, talán az úgy volt rendjén, mivel immár volt időm teljességében megfontolni," Katara felé pillantott, csak egy pillanatra, „és több tudomással… változtathatatlan realitásokkal." Tekintete Aang-en nyugodott. „Mint Avatár, szükséged van egy tűzidomárra, hogy képezzen."
„Öhm, nem, igazán," kezdte Aang.
„De immár világos, hogy szövetségeseid nem engedhetik meg, hogy bárkiben is megbízhassanak a Tűz Népéből," mondta Iroh egyenletesen. „Így mesélek neked az első tűzidomárokról. A sárkányokról."
„Oh, tudok a sárkányokról," mosolygott Aang megkönnyebbülten. Aztán a homlokát ráncolta. „Tűzidomárok? Tudom, hogy tüzet lehelnek…."
„Hogyhogy nem ettek meg?" nyögte Zuko.
Aang kíváncsi derűvel pillantott rá. „Ezt a viccet is ismered? Wow, azt hiszem bizonyos dolgok nem változnak száz év alatt."
„Vicc?" kérdezte Zuko kifejezéstelenül.
„Hát… néha azt hiszem egy kicsit bosszantottam Shidant, és Kuzon mindig azt mondta…" Aang a kettőjükre nézett, hirtelen komolyan. „Nem viccelt?"
Shidan? Zuko mozdulatlan tartotta arcát, zakatoló szívvel. Véletlen egybeesés. Az kell legyen. Kotone Úrnő férje vándorló kardforgató volt; tökéletesen elfogadható, hogy megtartson egy olyan kard-nevet, mint Kardról fény, ha neki és klánjának még mindig nézeteltéréseik voltak.
„Ha figyelmeztetett, hogy Shidan megehet, ha túl gyakran bosszantod? Nem. Nem viccelt," felelte Iroh szárazon. „Bár az elbeszélések szerint ha emberekre kerül a sor, csak önvédelemből rágnak." A tábornok megsimogatta szakállát. „És ez az első dolog, amit tudnod kell a sárkányokról, amit úgy vélem a legnehezebb lesz elfogadnod, ha úgy döntesz megközelítesz egyet. A sárkányok ragadozók."
Aang a szemeit forgatta. „Ezt tudom, láttam a fogaikat-„
„Csakugyan?" kérdezte Iroh halkan. „A légidomítás negatív jin. Visszavonulás és védekezés. A tűzidomítás pozitív jin. Támadás. Az égi bölény, ami néped ihlette olyanon táplálkozik, ami nem vérzik. A sárkányok belemélyesztik fogukat a húsba és csontba, és megállítanak egy dobogó szívet. Lehet, hogy a föld az ellentétes elemed, de a tűz az ellentétes energiád. A sárkányok idegenek mindattól, amit népedről tudsz." Szünetet tartott. „A sárkányok ettek égi bölényt, a múltban. Ez egyike a sok, sok civódásnak népeink közt. Légy óvatos."
Aang nagyot nyelt.
„Nyugi, Tüncimókus," szólt Toph nyersen. „Nem vagy semmi, mikor Appára kerül a sor. És nem leszel egyedül."
„Igaza van," bólintott Iroh. „Nem nézhetsz egyedül szembe egy sárkánnyal. És nem félhetsz. A sárkányok ragadozók, és minden ragadozó keresi a félelmet. Mert ami fél tőled… az jogos prédád."
Aang újra összerezzent; Zuko érezte körmeit a tenyerébe vájni, és szándékosan elernyesztette ujjait. Nem fog lecsapni a légidomárra, hogy némi értelmet rázzon bele. Nem számít milyen csábító volt.
„De ugyanakkor a sárkányok tisztelik a klánokat, és rokonaik segítségét," folytatta Iroh. „Nézz szembe egy sárkánnyal a barátaiddal, és biztonságban leszel." Szünetet tartott. „Namármost, hogy találj egy sárkányt…. A Tűz Népében sokak azt mondhatják neked, hogy ez lehetetlen."
„Mi? Miért?" fakadt ki Aang. „Rengeteg sárkány van!"
„Egy évszázaddal ezelőtt, rengetegen voltak," mondta Iroh egyszerűen. „Sozin, és sárkány-társa Makoto… nem csak a te népedet ölték meg."
Aang elsápadt. „Ez borzasztó…."
„És te még mindig meg vagy lepve, hogy Zhao megpróbálta megölni a holdat?" szólt Katara élesen.
„Az vagyok," válaszolta Iroh. „A sárkányok talán Agni gyermekei, de ők nem a Nap maga." Visszafordult Aanghez. „Tehát. Hogy megtaláld azt, ami elveszett, vagy rejtőzik, elszántnak kell lenned, és okosnak. És kell lennie segítődnek. Sokka remek segítség lesz."
„Mi, én?" kottyantotta közbe a Vízi Törzsi kamasz.
„Nyomolvasó vagy, mint apád," mosolygott Iroh. „És ismered Appát, így van némi ismereted repülő jószágok nyomkövetésében." Unokaöccsére pillantott. „Te sokkal jobb nyomkövető vagy nálam, Zuko herceg."
Mi, azt akarod, hogy elmondjam nekik? Te vagy az, aki igazából- Zuko nyelt egyet, és megpróbálta rendezni gondolatait. „Soha nem nyomoztam sárkányt," szólt őszintén. „De nem lesz könnyű. Nem fogtok elejtett vadakat találni. Talán foltokat, ahol a talaj véres, de…. Mindent megesznek. Csontokat, irhát, nevezd csak meg." Megtorpant, emlékre vadászva. „De nem szeretik nyersen enni. Néha találni helyeket, ahol átsütötték a leheletükkel. Vagy, ha úgy gondolják nem kapják el őket – gödröket ásnak, fát, vagy füveket égetnek, a szén közé dugják a zsákmányt és megsütik." Kétkedő arccal Sokkára nézett, és nem tudott visszatartani egy somolyt. „Úgyhogy légy nagyon, nagyon óvatos, ha sült húst szimatolsz."
„Az univerzum utál engem," szólta Sokka haloványan.
„Bár azt mondják, ez egy módja lehet a sárkányokkal való találkozásnak," tűnődött Iroh. „És az is volt, a szebb napokban. Szabadban sütni, vagy ragut hagyni odakinn, levegőből jól látható helyen meghívásnak számított." Elvigyorodott. „Nem csak hogy jobb szeretik a sült húst, kedvelik a fokhagymát, és egyéb fűszereket. Minél csípősebb, annál jobb."
„De ha nem tudod hol kezdd, működj együtt Tophfal," jelentette ki Zuko. „A sárkányoknak élesen kell tartaniuk a karmaikat. És ehhez kőre van szükségük. Kova, kvarc; az obszidián törékeny, de szeretik az éleit. Nem restellik a fáradtságot, hogy keressenek."
„Várj," Sokka a homlokát ráncolta. „Teruko-nál obszidián volt. És arra használta, hogy…." Zuko-ra meredt.
„Áh, szóval látod," mosolygott Iroh. „Igen, a nagy neveket – azokat, akiknek a családjai bizonyított tűzidomárok és birtokok vezetői – csakugyan, úgy kezelik, mintha sárkányok lennének. Ezt tartják… udvariasnak."
Udvarias, hah. Ez az egyedüli praktikus módja a körömvágásnak, gondolta Zuko fanyarul. Ollót használni? Miféle ollói vannak a Vízi Törzseknek?
Ugyanakkor, még sosem próbálta azokat a csont-éleket, amiket késekhez voltak hajlamosak használni. Lehet hogy jobb volt az acélnál. Néhány dologra.
„Szóval obszidiánt keresünk," bólintott Toph. „Az nem lesz túl nehéz."
Zuko ránézett, hallva Iroh elfojtott kuncogását.
„Mi?" fújtatott, szemlátomást érezve valamit, ami elmondta neki, hogy bámul. „Keresünk egy vulkánt. Abból nincs túl sok."
„Toph," mondta Zuko óvatosan. És meg kellett állnia néhány lélegzetre, adva hogy az Avatár – aki azt mondta volt a Tűz Népénél – egy szót sem szólt, hogy a lányt kijavítsa. „Minden szigetünk vulkán. Vagy az volt. Vagy az lesz. És minden vulkánon tűzidomárok vannak, akik figyelik. Fülelnek rá. Hogy a láva ne mozduljon anélkül, hogy az emberek ne kapjanak figyelmeztetést." Nem tudta visszatartani magát attól, hogy ne vessen haragos pillantást Aangre. „Hacsak egy Avatár úgy nem dönt, hogy elpusztít egy teljes szigetet, és nem figyelmeztet senkit."
„Az nem én voltam!" szólt Aang védekezőleg. „Shiyu azt mondta a Tűz Bölcseknek az Avatárt kellene szolgálniuk. De segítettek volna Zhao-nak, hogy átadjon minket Ozai-„
„És ezért azt érdemeltük, hogy az egész templom vulkánná váljon alattunk, és a többi pedig a fejünkre zuhanjon?" kérdezte Zuko dühös hitetlenkedéssel. „A mi fejünkre, Aang! Az enyémre, Sokkáéra, Kataráéra, azéra a Tűz Bölcséra, aki segíteni próbált neked – oh, és mellesleg a tiédre!"
„Roku elszakította a láncokat!" tiltakozott Aang. „Mindenki kijutott!"
„És ez mindent jobbá tesz," szólt Zuko mélyre vágó cinizmussal. „Olvadt láva, sátor méretű sziklák zuhogva a mennyezetből, az egész padló széthasadva amerre csak fordulsz… de legalább nem voltunk odaláncolva." Elharapott egy vicsort, vörös villongatva látása sarkában.
Katara úgy emelkedett, mint egy áramló hullám, lángoló szemekkel. „Az nem Aang-„
Sokka termett köztük, kemény szemekkel. „Ne. Ne mondd ki. Mer' csak most az egyszer? Egyet kell értsek Zuko-val. Minden, amin keresztülmentünk, minden harc, amivel szembenéztünk? Beleértve az Északi Sarkot? A napfogyatkozáskor biztos voltam benne, hogy halottak vagyunk. Halottak, Katara. Ha Appa nem talált volna ránk pont a megfelelő időben, leolvadtunk volna." Vetett egy pillantást Zuko felé. „De neki is igaza van. Az nem Aang volt, és ezt te is tudod. Aang sosem próbált megölni."
Zuko Sokkára meredt. Lapos pillantással.
„Nem próbált!"
„Sarki. Víz," vicsorogta Zuko, gőz sziszegve lélegzetéből.
Sokka abbahagyta a beszédet. Nyelt egyet, láthatóan. „…Oh, öregem."
„Valaki elmondaná nekem ti ketten miről beszéltek?" kérdezte Hakoda egyenletesen. „Ha ez arról szól, amikor a ti flottátok megszállta az Északi Sarkot-„
„Nem arról!"
Zuko Sokkát vizslatta. Aki egyenesen viszont-vizslatta, ugyanolyan kétkedőnek tűnve. És ki ne lett volna az, mikor épp a halálos ellenségét visszhangozta?
Óvatosan, nyíltan, Zuko hátrált el egy lépést, Bácsika felé.
…Hogy Sokka ugyanazon szempillantásban lépett hátra Hakoda felé, nem érezte magát jobban tőle.
„Mikor első alkalommal szöktünk el Zuko elől, Aang… hát, az Avatár… mindenkit lesöpört a fedélzetről ezzel a hatalmas víz-fallal," szólt Sokka nyíltan. „Zuko megragadta a horgony-láncot – még mindig tudni szeretném azt hogy a bánatba csináltad-„
„Kiképzés," felelte Zuko komoran.
„Képeztek furcsa világítós-szemű vízicsap… izére? Te furcsa vagy." Sokka megcsóválta a fejét. „Bárhogy is. Zuko visszajutott a fedélzetre. Mindenki más… a vízbe ment."
Hakoda kiegyenesedett ültében, arca óvatosan kifejezéstelen a józan érdeklődésen kívül.
„Jah," mondta Sokka halkan. „Ebbe nem is gondoltam bele. Mostanáig." Vonakodva Zuko-ra nézett. „Hány embert vesztettél?"
„Elveszteni?" fakadt ki Aang. „Csak víz volt! Matrózok voltak! Tudtak úszni." A hirtelen tekintetekre a légidomár összerezzent. „Mi? Mi a baj?"
„Yep, ez sokmindent megmagyaráz," mondta Toph félig magának.
„Megmagyaráz mit?" követelte Aang.
„Honnan tudjam? Én nem tudok úszni."
„Nem?" kérdezte Zuko teljesen elvakulva. Toph olyan teljességgel értőnek tűnt. Hogyhogy nem tudhatott?"
„Nincs föld, Serci. Utálom, mikor nem látok."
„…A tengervízben van só."
Tophnak tátva maradt a szája.
Zuko bólintott magának, biztosra véve, hogy amaz folytatni tudja innen. Toph képes volt földet találni a fémben, Agni szerelmére. Egyértelműen képes volt sót találni. „Kezdd meleg vízzel," figyelmeztette. „Ne maradj túl sokáig az első néhány alkalommal. A víz, ami melegnek érződik még mindig kiszívja belőled a hőt, gyorsan." Nem – egészen – pillantott Aangre. „A víz a sarkoknál? Hacsak nincs jó felszerelésed és különleges képzésed… perceken belül túl kihűlsz, hogy mozdulhass." Nyelt egyet, emlékezve a teknős-fóka alagutak csontig ható fagyára. „És aztán megfulladsz."
Elszántan, Zuko Sokka szemébe nézett. „Nem vesztettünk senkit. De szoros volt. Ha nem tudtuk volna beindítani a folyami gőzöst és a vízben levők után menni, ha várnunk kellett volna, míg az egész hajót kiássuk a jégből…." Megcsóválta a fejét.
„Jah," szólalt meg Toph a fájdalmas csendben. „Ez tényleg sokmindent megmagyaráz." Aang felé intett. „Ezért kell dolgoznod a földidomításon, Tüncimókus. Oda kell figyelned." Zuko-ra mutatott. „Aznap, amikor ti ketten találkoztatok, Serci tudta, hogy megpróbáltad megölni." Ujja Sokkára és Katarára lendült. „És ők is tudták, hogy megpróbáltad megölni." És lendített, halál-pontosan a rémült szürke szemekre. „Az egyedüli, aki nem tudta, az te voltál."
„Nem tudtam!" erősködött Aang. „Én- hogy teheti ezt egyszerű hideg bárkivel is? A hó hideg, én mégis össze tudok gömbölyödni, mint Appa… és miért néz rám mindenki így, nem akartam!"
„Nem," szólt Iroh halkan, leguggolva a légidomár-formájú homok ágy mellé. „Nem, úgy vélem csakugyan nem akartad. Mert olvastam a légidomárokról, és a fagyos felső levegőről, amit bántódás nélkül tűrnek. Nagyon fiatal kortól mesterré képeztek; számos idomár-technika, számodra oly könnyen jön, mint a légzés. És az alapján, amit megtudtam Gyatso szerzetesről, aki felnevelt, ő is már hosszú ideje mester volt. Valószínű, hogy egyszerűen – megfeledkezett." Iroh bánatosan elmosolyodott. „És tanító intése nélkül, hogy a többi népek különböznek tiédtől, akár halálosan is… honnan tudhattad volna?"
„De Katara jégbe temette Zuko-t!" tiltakozott Aang. „És jól volt!"
„Jól?" kapkodott levegő után Zuko. „Te-„
Iroh felemelte kezét; várj. A légidomárt szemlélte, míg Aang fészkelődni nem kezdett.
Kinyúlt, és homlokon bökte Aang-et.
„Au!"
„Áh. Figyelsz rám," szólt Iroh szárazon. „Aang Avatár. Tudom, hogy te és unokaöcsén sosem beszéltetek igazán. És így te, és társaid bizonyára… elfogult forrásból értesültetek unokaöcsémről. De világosan emlékszem, hogy unokaöcsém megmondta neked, hogy három évet edzett, hogy megtalálja és elfogja az Avatárt. Teljességében arra számítva, hogy egy felnőttet talál, aki elsajátított minden elemet." Szünetet tartott. „Szóval, igen. Zuko herceg képes túlélni olyan támadásokat, amik megölnének más tűzidomárokat. Ahogy azt bizonyította is, veled szembenézve. Sok alkalommal." Bólintott, mintegy magának. „Ami csak illő egy nagy névhez. A sárkányok csodálják a stratégiát, és intelligenciát. Bölcs dolog mindkettőt mutatni a jelenlétükben."
Aang a homlokát ráncolta, megdörgölve fejét. „Majdnem úgy hangzol, mintha emberek lennének."
„Meg fogják enni," sóhajtott Zuko.
„Bölcs dolog lenne, ha csakugyan pontosan úgy kezelnéd őket, mintha emberek lennének," mondta Iroh józanul. „A borz-vakondok és égi bölény bölcs állatok, de csak állatok. A sárkányok ennél sokkal többek. Választhatnak, hogy jót, vagy gonoszt tegyenek."
„Shidan nem volt gonosz," tiltakozott Aang. „Kuzon barátja volt. Fang pedig Roku vezérállata!"
„Makoto pedig Sozin élethossziglani társa, és segített vezetni a támadást, ami elpusztította népedet," felelte Iroh egyenletesen. „A gonosz sárkányok nem gyakoriak. De előfordulnak. Így őseink látták a fogakat és karmokat és lángot egymás ellen fordulni, és soha nem felejtették. Még ma is tiszteljük emlékét, az Agni Kai-jal; mert akár a sárkányok, a tűzidomárok is temperamentummal bírnak, ami ég belül, és néha az egyedüli módja egy vita elrendezésének a vérrel és tűzzel való."
„Ez beteg," mormogta Katara.
Zuko felhorkant. „A tieitek meg úszó jégtáblákról löknek le embereket, mikor senki sem néz oda. Mi arénában öljük meg őket, ahol mindenki láthatja. Ki a beteg?"
„Mindenki tudja, hogy azoknak akiket nem nevezel nevén halniuk kell!"
„Ha valakit megölnek egy Agni Kai-ban? Hidd el nekem, mindenki tudja miért ér-„ Zuko félbeszakította magát Aang fuldokló levegő utáni kapására.
Aang Katarára és családjára meredt, fehér arccal. „Ez nem igaz," erősködött. „Nem. Te rendes ember vagy. Nagyszerű ember vagy. Soha nem ölnél meg senkit!"
Katara az ajkába harapott. „Aang, te nem érted-„
„Mit kéne megértenem? A Vízi Törzsek embereket ölnek? A saját embereiteket? Ennek véget kell érnie." Aang kihúzta magát, reszketegen, de elszántan. „És véget is fog érni most azon-„
„Nem, nem fog!"
Talpra ugorva, Zuko száraz torokkal nyelt egyet, érezve magán a tekintetek súlyát. Fenébe, sose gondolkodok előbb…. „Nem," préselte ki. Elkezdte, most már be is kellett fejeznie. „Nem fogod azt tenni a Vízi Törzsekkel, amit Kyoshi tett velünk. Nem engedem." Nem míg még lélegzek.
„De-„
„Nem vagy Vízi Törzsi, nem vagy Tűz Népe – soha nem próbáltad megérteni egyikünket sem, máskülönben mégcsak eszedbe sem jutna!" vicsorogta Zuko. „Agni! Mi kell hozzá, hogy végre eljusson a fejedig? Mit tesznek a légidomárok, mikor egyikük gonosszá fordul? Mikor embereket bánt? Mikor állatokat kínoz? Mikor hazudik az embereknek, csak hogy egymás ellen forduljanak és széttépjék egymást?"
„Ez nem történik meg!" meredt rá Aang. „A vének tudják mikor az emberek hazudnak."
„Nem érdekel, hogy tudják-e," vágta rá Zuko nyersen. „Yangchen elmondaná neked, hogy igenis megtörténik!"
„Ki?"
Egy pillanatra Zuko csak bámulni tudott rá. „Még azt se mondták el neked ki volt a legutóbbi Légi Nomád Avatár?"
„Az volt?" Aang szemei elnyíltak. „Úgy érted az a Yangchen? Wow. Van róla egy nagy szobor a Keleti Levegő Templomban, de soha senki nem mondta, hogy…. Mit tett nektek egyáltalán valaha is Kyoshi?"
„Nem tudod?" kérdezte Zuko hitetlenül. „Te magad voltál Kyoshi, és nem-„ Két kézzel ragadta meg rongyolódó temperamentumát. Légidomár. Megpróbál eltéríteni. Ne engedd. „Nem az a lényeg mit csinált Kyoshi! De amit tett velünk, részben azért áll ma a népem hadban. Amiért az olyan emberek, mint Zhao vannak parancsnoki helyzetben, és az olyanok, mint Jeong Jeong üldözött bűnözők. Ezt akarod tenni a Vízi Törzzsel? Olyanná akarod tenni őket, mint mi vagyunk?"
Tág szemekkel, Aang félrenézett. „Sokka?"
A Vízi Törzsi kamasz visszanézett, kék szemei józanok. „Ebben Apámat kell megkérdezned, Aang."
„Téged kérdezlek," mondta Aang erélyesen.
„És nekem ez túl nagy," vallotta be Sokka. „Aang – ez nem egy apróság, mint rávenni a falut hogy szórakozzon. Így élünk. Még Apu sem próbálna meg változtatni anélkül, hogy összehívná az egész falut. Az összes harcost, az összes öreget; mindenkit."
„És ha azt tenném is, megmondhatnám mit mondanának," szólalt meg végül Hakoda. „Biztos vagyok benne, hogy a legjobb szándék vezérel, Aang… de nem." Zuko-t nézte, mintha a tűzidomár egy különösen bonyolult ujj-csapda lenne, ami épp az imént csavarodott, hogy új zárat mutasson. „Bármit is tett, vagy nem tett Kyoshi Avatár, a Tűz Népe hiszi, hogy a cselekedetei vezettek a jelenlegi háborúhoz. Ha azt akarjuk, hogy megálljon a harc, mindkét oldalon… nem hinném, hogy bölcs lenne felemlegetni a szellemét bármiféle béke fölé."
„Ami valahogy elvezet bennünket valamihez, amit meg kell tudnunk," szólt közbe Toph. „Ha véget fogunk vetni a háborúnak, olyasvalamit kell mondanunk, ami mindenki harcának véget vet." A vak szemek a tűzidomárok felé fordultak. „Szóval ti mit értetek fegyverszünet alatt? Mert pillanatnyilag, Sokka és Katara úgy gondolják, hogy képtelenek vagytok megtartani egyet, mert a Tűz Népe nők harcolnak."
A sátoron kívülről Zuko egy egyértelműen nem-tengerészgyalogosi nyikkanást hallott.
„Oh, egek," mormolta Iroh. „Igen; a hadakozó Vízi törzek és falvak így szokták kezelni az ellenségeskedést." A homlokát ráncolta. „Történelmileg, a nagy nevek voltak, akik hadba vonultak, és békét kötöttek. Bár egy bölcs nagy név mindig tanácsot tartott a népével. Manapság… a Tűz Úr az, és a Tábornokok Tanácsa, akivel számolnotok kell. Ha szerződés íródna, és aláírásra kerülne, és kihirdetésre az egész földünkön – néhányan talán tovább harcolnának, de csak bűnözőként tehetnék."
„Ez nem az a fegyverszünet, ami most van," vitatkozott Sokka.
„Nem az," értett egyet Iroh. „A sárkány-szárnyak oltalma régibb bármilyen Tűz Úrnál. Addig tart, míg egy fiatal tűzidomárnak szüksége van rá, hogy eldöntse hűségét… és gyakorlatiasabban, addig tart, amíg az oltalmat ajánlók hajlandóak a saját életüket kockáztatni a gyermekért."
„Zuko megsérült?" Aang aggodalmasnak látszott.
„Az volt," felelte Iroh egyenletesen. „Azula lesújtott rá, ahogy rád is. Unokaöcsém ismer egy hárítást, de nem volt képes teljességében kivitelezni. Tehát, igen…. Sérült volt." Iroh szünetet tartott. „De azt az oltalmat nem neki tartják."
Aang nagyot nyelt. „Légidomár vagyok!"
„Annak születtél, igen. De te vagy az Avatár, és tűzidomár is vagy." Mosolygott Iroh fanyarul. „Technikalitás, és Jee kapitány ezzel nagyon is tisztában van. Szerencsések vagyunk, hogy elég jó véleménnyel van rólam és unokaöcsémről, hogy engedi." Hangja lehalkult, ahogy Iroh Hakodára pillantott. „Jee maga is özvegy, gyermekekkel… bár az övéi felnőttek, és szolgálatban vannak. Úgy vélem el tudja képzelni mennyire aggódik. És nem számít mit mondjanak a parancsai, vagy milyen szilárdan higgyen a rájuk való szükségben – egy igaz apa távol akarja tudni gyermekeit a veszélytől, és haláltól."
Zuko elrejtett egy rezzenést.
„Úgy érted… Jee kapitány segít nekünk?" Aang visszasüppedt a prémekbe, tágra nyílt szemekkel.
Kimerült, ítélte meg Zuko. Fenébe, még akkor is túl korán van. Pihenésre van szüksége.
„Nem parancsolták, hogy ne adjon menedéket," mondta Iroh szárazon. „Ő hűséges tiszt, egy, aki igaz szívű. Nem fog ellenszegülni parancsnokának. De vannak dolgok, amik megtevését elkerülheti. Egy ideig."
„Ez elég, hogy kivégezzék, ha Azula rájön," mondta Zuko keményen. „Előbb vagy utóbb rá fog." Katarára meredt. „Nem érdekel mit gondolsz rólam, de az enyéim az életüket kockáztatják, hogy ez működjön." Ez semmit sem jelent számodra? Hogy láthatsz ilyen hűséget törődés nélkül?
De a többi nemzet nem érzett hűséget. Szellemek. Olyan egyedül érezte magát.
„Nyugi, Serci," szólt Toph szilárdan. „Azt hiszem én értettem." A többiekre biccentett. „Mint Ba Sing Se. Az emberek nem szeghetik meg a szabályokat, anélkül, hogy nagy bajba ne kerülnének. De Jee megpróbálja meghajlítani őket." A kis földidomár vállat vont. „Úgyhogy azt hiszem már csak egy dologra kell rájönnünk. Mi a légidomár fegyverszünet?"
„Nekünk… valahogy nincs ilyen, azt hiszem," felelte Aang fáradtan. „Úgy értem, miért lenne? Soha nem harcolunk senkivel!"
Mélyen belül, Zuko fagyot érzett. „A Déli Falunál, parolát adtál nekem."
„Hát, jah," vont vállat Aang. „Mindenki meg volt rémülve, és nem hittem, hogy le tudnálak győzni anélkül, hogy valaki megsérülne, és… elvitt téged onnan, igaz?"
Hideg. Annyira fázott. „Ígéretet tettél nekem, amit soha nem is szándékoztál betartani."
„Azt mondtam veled megyek," vigyorgott Aang. „Azt nem hogy meddig… hé!"
Ki. Juss ki, mielőtt bántanál valakit. Mindenkit.
Zuko kinyomult a vihar előtti lecsapatba, jég kései szaggatta lélekkel.
Butus kis Zuzu. Miért gondolná az Avatár, hogy van becsületed? Senki más nem teszi….
„Hadnagy, kövesse!" csattant Iroh hangja.
Nem érdekelte. Csak a part volt és a tenger és az el az emberektől.
Nem akart többé fájni. Nem akarta. De ő fájt, és egyszerűen csak túl sok volt….
El. Most.
Léptek, követve őt. Megpróbálta figyelmen kívül hagyni, érezve azt a tüzet fellobbanni valahányszor kék fenyegetett a közelebb jövéssel. És nehéz volt gondolkozni, de még ha a semmi jobb is volt az egy-nél, az egy egyértelműen jobb volt a sok-nál, és oka volt, amiért nem kéne egyszerűen minden kéket hamuvá égetnie, tudta hogy volt….
El.
Eső és hullámok és csak egy lélegzet mögötte. A homok nedves volt szandáljai alatt, hűvösséget csúsztatva tabi-ja mentén, ahol a vigyázatlan léptek szemcséket szedtek lábaira. Szél nevetett az arcába, és ő szerette a szelet, most miért akarta megégetni?
Mozdulj. Ki a méreggel.
Ez nem harc volt. Ez fájdalom volt, és egy kata sem lehetett elég.
Lehunyva szemeit, szinte érezte a tollas sörény illatát, az érintést, hogy barát, érez-fájdalom, megoszt-fájdalom, megoszt, megmutat.
Egy mély lélegzet, és a táncba lendült.
Nem kéne egyedül lennem….
De nem volt vörös pikkelyek villanása, hogy visszhangozza mozdulatait. Sem dörgő lélegzet, hogy megmelegítse, hogy emlékeztesse, hogy valaki figyelt, és törődött. Csak a tánc volt. Ahogy a sárkányok sírtak.
Lassan, fájón, a fagy engedett fogásán.
Szívfájón, Zuko köröző véget vetett a táncnak, felbámulva esőcseppekbe. Szellemek, még mindig annyira akarta, hogy valami égjen….
Ez homok. Semminek nem esik bántódása.
Elernyesztve tartását, felnyúlt ujjaival és chi-jével, egy sebes lefelé csapással, hogy elkapja a villám ködét, amit még a legszelídebb esőcsepp is hordozott….
Eső lángolt, hulló víz borulva opálos fényű tűzbe.
„Oh…."
Meglepetten megperdült.
Teruko tenyerei nyitottak és ártalmatlanok voltak, tekintete egyaránt rajta és hulló tűzön. „Nyugalom, uram. Csak biztosítom, hogy senki se zavarhassa." A páncéljáról, a ruháiról lefolyó szikrákra pillantott, amik kioltották magukat a homokon. „Ez aztán édes egy idomítás volt, uram. A legtöbbeknek nincs tehetségük a tűz-esőhöz. Agni a tudója, nekem soha nem volt, máskülönben otthon gondoznám az erdőket a tengerészgyalogság helyett."
Zuko száraz torokkal nyelt egyet. „Látott már ilyet?" Elkapott egy cseppet a tenyerén, fénylőn, mint a gyémánt. „Tudja hogy ez mi?"
Teruko éles lélegzetet vett. „Maga nem?"
Szótlanul, amaz a fejét csóválta. Kérdések; olyan sok kérdése volt, és nem tudta őket túljuttatni a halmazon a nincs becsület, nem bízható, soha….
„Lélegezzen, uram." Aggodalom vonta le a fekete szemöldököket. „Ki kell holtan?"
Zuko rábámult.
Amaz ugyanolyan hevességgel nézte őt, és hirtelen elsomolyodott. „Jobban érzi magát?"
Igen, volt a szó, amiről akarta, hogy az ajkára ugorjon; elharapta. „Ah…."
„A nagyapja ugyanezt csinálja, mikor elege lesz az idiótákból," vont vállat Teruko. „Vagy kiviharzik, vagy megöli a fattyakat, és a nagyanyja nyűgös, ha vért kell kipucolnia a szőnyegekből."
Zuko pislogott, döbbenten.
„Ursa Úrnő Byakko-ba valósi, uram," jelentette ki Teruko, szemlátomást apró szavakra vagdalva. „Minden, amit Azula hercegnőről hallottam azt mondja Azulon temperamentumát örökölte. De maga? Maga szemlátomást Shidanét."
„Még csak nem is ismerem," nyögte ki Zuko.
„Nem tudom ez miért történt, uram," mondta Teruko nyersen. „A családom lehet, hogy a tartományi tanácsban van, de azok a vének…. Én ismerem a nagyszüleit. Fontos kellett, hogy legyen." Szünetet tartott. „És eleget tudok Byakko-ról, hogy kitaláljam miért nem akarják, hogy a Tűz Úr biztonsági szolgálata ott kapirgáljon."
Zuko kimért lélegzetet vett. „El tudja mondani nekem?"
„Nagyját nem," felelte az őszintén. „De küldjön nekik üzenetet, mikor teheti. Jó kereskedőpartnereink vannak a Föld Királyságban." Fanyarul elvigyorodott. „Néhányuk a nyugati parton kissé… furcsa. Viszont a háború elég rendesen nem vett róluk tudomást, ami jó. Túl kísérteties a Föld Hadseregnek, túl nedves annak, amire a seregünk nagyrészét képzik… uram?"
Torkéban dobogó szívvel, Zuko előásott egy rakat papírt, ami túlélte Azula csapását. Hála a szellemeknek, hogy nem tartotta őket az ingujjaiban.
Ívelő szemöldökökkel Teruko elég közel mozdult, hogy menedéket nyújtson a lapoknak az eső elől. Átolvasta a részleteket a gondosan hamisított személyazonosságon, amit egy kormányzati hivatalnok türelmetlen vörös pecsétjei fedtek. És elvigyorodott, bólintva neki, hogy visszarejtheti őket. „Igen, uram. Ezek ők."
Ködös Mocsár, gondolta Zuko döbbenten. „Ők vízidomárok."
„Akik egy mocsárban élnek," mondta Teruko komolyan. „Byakko nem csak hegyi klán. Nem már hosszú ideje. Ez az egyedüli ok, amiért a tartományunknak van elég mozgástere, hogy furcsa lehessen. Az okos nagyurak mind tudják, hogy előbb vagy utóbb valaki el fogja szúrni a földet, hogy azt be kell áztatni, mielőtt égne, és mi vagyunk az egyetlenek, akik tudják hogyan kell esővel tüzeket gyújtani."
„Hát erre való?" Zuko elkapott egy újabb rakatnyi cseppet, a szikrák lobbanva és elhalva körülöttük egy suttogásnyi akaratra. „Még soha sem láttam… nem tudom hogyan csinálom ezt…."
„Maga Shidan unokája," felelte Teruko egyszerűen. „Ő jó benne, uram. A legjobb." Kicsit elmosolyodott. „És tudni fogja, hogy Maga az övé, a pillanatban, hogy meglátja. Örökölte a szemeit."
Zuko elpirult, megszúrtan. „Sozin szemei-„
„Sárkány szemei. Uram." Teruko szigorú pillantást vetett rá. „Már nem tanítják ezt az iskolákban, de ez az igazság. Jó sok sárkány van a családjában, Mindkét oldalon."
Még mindig égő arccal, Zuko félrekapta a tekintetét. „Elég mesét kapok a Bácsikámtól is, Hadnagy."
„Uram-„
„Ne. Csak- ne." Mélyet lélegzett, legyűrve a fájdalmat azért, amit tenni volt szükséges. „Nem vagyok különleges, Hadnagy. Azt akar, kövesse Azulát. Ő a csodagyerek. Én csak… olyasvalaki vagyok, aki próbálkozik. És kudarcot vall. Rengetegszer. Van egy tervem. Úgy gondolom sikerülni fog. És eddig még senki nem ölt meg." Vállat vont, kimerülten és szívfájón. „Ez minden, ami vagyok. Legendát akar… az Avatár odaát találja.
„Nem azért vonultam be, hogy legendákat szolgáljak, uram," felelte Teruko dühösen. „Azért vagyok itt, hogy a népünket szolgáljam. Még ha az egyik parancsnokom úgy is viselkedik, mint egy idióta."
Az idióták mind ott vannak abban a sátorban- Zuko belegondolt ebbe, és amit az imént mondott, és elsápadt. „Hadnagy. Én… annyira sajnálom." Lehajtotta fejét. „Soha nem kételkedtem a becsületében."
Az kicsit még tovább méregette, homlokráncolva. Sóhajtott és megcsóválta a fejét. „Kerüljünk ki az esőből, uram. Látnia kell mit rakott össze nekünk Toph. Az a lány szilárd…."
Hagyva, hogy a szavak esőként mossanak át rajta, Zuko követte.
Szerző megjegyzése: A liszt, mint finoman eloszló por, sokkal robbanékonyabb, mint a legtöbben gondolnák.
Nem, nem képzelgitek a „Sárkányszív" idézetet. Nem tudtam ellenállni.
Ami az idővonalakat illeti, én a „beszélt kánon felülírja az írottat" szerint megyek. Úgyhogy igen, Koh dátumait használom.
Igen, Jee-nek megvan a maga saját Szedett-vedett Balfékek Bandája. (Lásd még Áthelyezve Antarktikára, Áthelyezés Visszaüt.) Bárki, aki kedveli a TVToposzokat tudhatja, hogy Ozai-nak befellegzett.
Azula, viszont Veszélyesen Műfaj Értő.
Minden amit Aang-től és más légidomároktól láttunk – nagy-magassági repülés, összekuporodás hó-barlangokban, teljesen érintetlenül maradás, mikor Zuko keresztülrángatja egy hóviharon – számomra arra utal, hogy a légidomároknak megvan a saját klíma-kontrolljuk. Egyértelműen nagyon hideg-állóak.
Miért nem tudhat Roku a hűségről… ahogy Iroh említette sok, sok fejezettel ezelőtt, az Avatár az egész világé, nem egy nemzeté. Az Avatárok nincsenek hűség által kötve. Ők az egyedüli tűzidomárok, akik nincsenek.
Sajnálatosan ez a hiányzó kötelék olyan információ, amivel a Fehér Lótusz Társaság rendelkezik, de a legtöbb ember nem tud. És a Tűz Népe nem beszél erről, mint inkább érez. Lásd Meixiang beszélgetését Suyin-nal; ott azért olyan nyers, mert a lánya nem Tűz Népének lett nevelve – és, már amennyire Meixiang addig a pontig tudta, Föld Királysági volt. Ezért hát, bármit is hallott Roku felnőve, ahhoz kötődött, amihez ő érzett, a barátságot és minden egyéb ezzel járót tekintve. És adva, hogy az udvar sokkal barátságosabb hely volt, az árulók halála ritka lehetett, és egyértelműen olyasvalami, amiről nem beszéltek.
Arra is figyelmeztetve lettem, hogy sokan nem ismerősek abban, hogy nagyragadozók hogyan működnek terület tekintetében. Egyszerűen szólva – akkorát tartanak fenn, amekkorát még ésszerűen meg tudnak védeni, és nem többet. Ez igaz az oroszlánfalkákra, farkas falkákra, amitek van. Nem egy oroszlánfalka viszi egész Afrikát; nem egy farkas falka „birtokolja" az egész Yellowstone Parkot. (És a farkasok mennek háborúzni falkákként, mellesleg megjegyezve.) Úgyhogy nem, egy normális helyzetben egy Tűz Népe nagy név nem próbálna több területet szerezni egy ésszerű-méretű tartománynál. Köthetnek szövetségeket, amik több tartományt érintenek, de nem foglalnák el őket. Bármely nagy név, ami így tenne, normális esetben, szembe találná magát egy rakat kisebb tartománnyal, amik nem akarják, hogy elfoglalja őket valaki, akihez nincsen személyes kötődésük, köszönik szépen. És az a szövetség rögtön szertehullna, amint nincs rá többé szükség.
„Sárkány Kergeti a Holdat" egy Tai Chi mozdulat.
