28. fejezet
Karácsony este
Ahogy visszatértek a Black - házba a gyerekek felmentek és csatlakoztak Siriushoz és Remushoz, akik az emeletet díszítették. Tonks pedig követte Mollyt és Rémszemet a konyhába. Az egész házban karácsonyi hangulat uralkodott. a folyosó már fel volt díszítve girlandokkal és varázslatosan villogó jégcsapokkal. Aranyszalagok és fagyöngycsokrok lógtak a mennyezetről. Még a konyhában is lehetett hallani, hogy Sirius zengő tenorján karácsonyi dalokat énekel. Mrs Weasley csészéket tett eléjük, a kannában egy pálcaérintésre felforrott a víz. Rémszem a teasüteménnyel teli tál mellé ült és nekiállt csámcsogva magába tömni a sütiket, közben varázsszeme ide - oda forgott, követve a háziak mozgását.
Molly törte meg a csendet.
- Milyen boldog most Sirius! Itt van Harry, végre nem érzi magát olyan egyedül!
- Nem is tudom, mikor hallottam utoljára énekelni… – jegyezte meg Nymphadora.
- Meghívott minket! Mi is itt fogunk karácsonyozni, hogy közel lehessünk Arturhoz, ez olyan rendes volt tőle! - érzékenyült el Molly - Bárcsak együtt lehetne az egész család! Még Percynek is küldtem ajándékot, hátha most eljön. Biztos hallotta mi történt az apjával…- a boszorkánynak könnyek gyűltek a szemében.
Nymphadora megsajnálta őt és furdalta a lelkiismeret is. Felállt, a tűzhelyhez lépett, ahol már javában főtt az ebéd:
- Nem tudom, hogy Bill vagy Sirius mondta- e már… De szeretném tisztázni, hogy én és Bill…
- Hogy nem jártok együtt? Ami azt illeti Remus mondta el - felelte Mrs Weasley szipogva és egy intéssel megkeverte a levest - Pedig mit kapott tőlem Bill!
- Mit kaptam? – dugta be fejét az ajtón a legidősebb Weasley fiú.
- Arról beszélünk, amit a folyosón műveltetek! – világosította fel az anyja.
- Ja, hát az nem volt semmi! De képzeld Tonks, amikor anya megtudta az igazat, bűntudata támadt és megengedte, hogy meghívjam karácsonyra Fleurt! Hozzánk az Odúba!
- De azt tudod, hogy most itt fogunk karácsonyozni Siriusnál és ide nem hozhatod el!- figyelmeztette az anyja.
Bill lemondóan sóhajtott:
- Hát ez nem jött össze! Megengeded, Rémszem? – kérdezte az exaurortól és elvett egyet a teasüteményekből, ami nem volt könnyű, mert a varázsló időközben az egész tálat magához ragadta.
Nymphadora folytatta a mentegetőzést:
- Sirius biztosan elmesélte azt is, amit neki mondtam. Tudom, hogy szemtelen voltam, nem akartalak megsérteni benneteket…
- Nem sértődöm meg én olyan könnyen! – mondta boszorkány miközben elindította a mosogatást – Meg aztán volt is abban igazság, amit mondtál és Arturnak is az volt a véleménye, hogy ebbe nem lett volna szabad beleszólnunk. Talán igaza van…
Mrs Weasley végre abbahagyta a sürgölődést és leült az asztalhoz. Bill közben megpróbált még egy sütit elcsenni Rémszemtől, aki úgy óvta a tálat, mintha a Rend legféltettebb titkait őrizné. A boszorkány teát töltött a csészéjébe és elgondolkodva folytatta:
- Sirius azt mondta, hogy mi hívtuk fel rád remus figyelmét, pont azzal, hogy annyira igyekeztünk megakadályozni, hogy történjen közöttetek valami. Nos lehet, hogy ez így van, de abban biztos vagyok, hogy te már az első percben kiszemelted őt magadnak!
Nymphadora bólintott:
- Nem volt tudatos, de tényleg tetszett az első perctől fogva! – ismerte be pirulva.
Molly a teáját kevergetve hozzátette:
- Végül is most, hogy beszéltem Remussal, már örülök, hogy így történt!
Tonks úgy meglepődött, hogy hátratámaszkodott a forró tűzhelyen és csaknem lesodorta az egyik fazekat:
- Au! Semmi baj csak egy kicsit megégettem a kezem! – mondta gyorsan.
Mrs Weasley egy cseppet sem zavartatta magát:
- Remus is megérdemli a boldogságot, a szerelmet éppen úgy, mint bárki közöttünk, vagy még inkább! Kívánom legyetek boldogok egymással, amíg tehetitek! Ki tudja mi vár ránk holnap ? - folytatta szomorúan az asszony - Tegnap Artur, holnap te vagy én vagy Remus! - gyűltek könnyek a szemébe.
- Ne gondolj most erre! - ölelte át Mollyt, de őt is fojtogatták a könnyek.
- Mollynak igaza van! - reccsent fel érzéketlenül Mordon. - Bármelyikünk meghalhat akár már holnap! Nem lehetünk elég elővigyázatosak!
Sirius lépett be, Remus követte:
- Mi ez a nagy sírás-rívás? Itt a karácsony Molly, mindannyian élünk, Artur is jobban van! Mi okunk van a sírásra?
Siriusnak virágos jókedve volt és nem hagyta, hogy bárki más búsuljon.
- Nymphadora, ha abbahagytad a pityergést segíthetnél a díszítésben! Remussal most fejeztük be az első emeletet. Én feldíszítem a fát a szalonban! Csak tudnám, hogy az az átkozott Sipor hol van!
- Nem látom, a házban!- nézett körül mágikus szemével Mordon - Talán meg kellene keresned!
- Ugyan, örülnék neki, ha végleg elveszne! - legyintett Sirius – Majd a gyerekek segítenek feldíszíteni a fát. Az ikreknek biztos lesz egy-két használható ötletük! - szólt vidáman és dúdolva az emeletre indult.
Remus elmosolyodott:
- Úgy tűnik nekem kell befejeznem a második emeletet. Segítesz, Nymphadora? – a boszorkány biccentett és elindultak fel a lépcsőn.
- Beszéltél Mollyval? –kérdezte Remust.
- Nem hagyhattam, abban a hitben, hogy Bill a hibás! - mondta a férfi komolyan.
- Nagyon szigorú vagy magadhoz! – jegyezte meg ő miközben felértek az emeletre.
- Egyáltalán nem! Ha nagyon szigorú lennék, nem engedném meg magamnak ezt! - mondta Remus, azzal maga felé fordította és megcsókolta.
Nymphadora meglepetten nézett rá:
- Fagyöngy alatt álltál! - mutatott fel a varázsló nevetve. - Igyekeztem, a saját érdekemben, minél többet feltenni!
A karácsonyi vacsora derűs hangulatban telt, a ház ünnepi díszben pompázott, a gyerekek azt találgatták, mit kapnak majd karácsonyra. A vacsora után, amelynek elkészítésében Nymphadora is részt vett és ami, ennek ellenére, fenségesre sikerült senki sem akart felállni az asztaltól. Már tíz óra is elmúlt mire anyjuk nógatására a Weasley gyerekek, Harryvel és Hermioneval - aki mindenki meglepetésére délután beállított – elindultak a szobáikba.
Nymphadora is felállt, hogy hazainduljon. hosszú napja volt és félt, ha még sokáig marad, ott alszik el az asztalnál. Remus felajánlotta, hogy hazakíséri. Gyalog indultak el a Regent's Park felé, ami mellett a lány lakása volt. A hó szállingózott és ők kézen fogva sétáltak az üres utcán.
- Sajnálom, hogy az éjjel felébresztettelek! - mentegetőzött Remus látva, hogy Nymphadora elfojt egy ásítást.
- Semmi baj! Ideje volt már, hogy te is csinálj valami ostobaságot miattam, ne csak mindig én temiattad!- felelte ő csúfondáros mosollyal.
- Meg kell értened Nymphadora, én más vagyok! Megfontoltabb és … hát jóval idősebb is, mint te! Nem viselkedhetek úgy, mint egy éretlen kamasz! – mentegetőzött a férfi.
- Szerencsére ez tegnap este nem tűnt fel! – incselkedett ő – az viszont feltűnt, hogy nem akarod, hogy a gyerekek tudjanak rólunk!
- Elég nehezen birkózom meg ezzel a helyzettel!- ismerte be Remus őszintén - Tanítottam Harryéket és tudják rólam, hogy vérfarkas vagyok. Ezek után, hogyan is magyarázhatnám meg nekik, hogy beléd szerettem? És ami még nagyobb baj, hagytam, hogy te is belém szeress!
Nymphadora megállt a behavazott utca közepén és szembefordult vele:
- Először is – fogta meg Lupin kopott talárjának két szélét - nem vállalhatsz felelősséget az érzéseimért! Másodszor: én szerettem beléd először, anélkül, hogy te bátorítottál volna erre!
Remus lenézett rá és megkérdezte:
- Igazán? És az a tánc?
- Jó, hogy említed! - csillant meg a lány szeme – olyan régen táncoltunk! De most talán sort keríthetünk rá! Már itt is vagyunk! – mondta egy szürke házra mutatva.
A lakás kicsi volt, de kényelmes és barátságos. Az apró konyha, ami különös és cseppet sem kellemes szagot árasztott, a nappaliból nyílt. A nappaliban egy hatalmas szürke kövekből rakott kandalló ásított üresen, felső szegélyét növényi indákat utánzó faragvány díszítette, a kandallópárkányon fényképek és bronz gyertyatartók álltak.
- Csinálnál egy is fényt? - kérdezte Nymphadora és kiment a konyhába.
Remus sorban meggyújtotta a gyertyákat és szétnézett. A meg-megrebbenő gyertyalángok sejtelmes árnyékokat rajzoltak a falakra. Az alkóvban egy hatalmas sötét ágy állt, a kerete fából készült, erősen megkopott aranyozás és festés díszítette. Hófehér szökellő állatok között egy pergamen tekeredett, de az írás rajta annyira elmosódott volt, hogy képtelenség volt kibetűzni. A szobában még állt egy alacsony, kecses asztalka, mellette egy piros szófa és egy alacsony zsámoly. A szoba padlóját és falát élénk színű szőnyegek és kárpitok fedték. A kandalló tetején és a falakon fenyő és borostyán girlandok kúsztak aranygömbökkel és piros bogyókkal díszítve. A lány bejött a teával, a sötétzöld ruha helyett már farmert és pólót viselt, de furcsamód, így még szebbnek találta. A haja most aranybarna volt és hullámokban omlott a vállára:
- Tudom, hogy a rózsaszínt nem szereted annyira - szólt a lány megvonva a vállát - túl különleges neked!
- Te így is különleges vagy! - mondta ő és megcsodálta a lány fürtjeit. Olyan volt most, mint egy angyal a régi képeken.
- Tulajdonképpen azért csaltalak fel, hogy odaadjak neked valamit! – súgta Nymphadora halkan. - Nem bírom kivárni a reggelt, úgyhogy inkább most átadom!
Egy csomagot nyújtott felé:
- Tudom egy könyvnek jobban örültél volna, de én úgy láttam, hogy erre talán nagyobb szükséged van!
Kissé zavarba jött amikor, kibontotta a csomagot. egy gyönyörű sötétszürke varázslótalár volt benne.
- De hát ez nagyon sokba kerülhetett, igazán nem kellett volna ennyi…
- Egy szót se többet! Nem hagyom, hogy elronts az örömömet! – rázta meg a fejét a lány – Azt akarom, hogy a Narcissa - félék ne nézhessenek le a kopott talárod miatt! - kiáltotta hevesen a boszorkány.
Remus odalépett hozzá és megsimogatta az arcát:
- Boldoggá tesz, hogy törődsz velem, de nem kell aggódnod, mások szánakozó pillantása miatt. Azokhoz már hozzászoktam! Én is hoztam neked valamit! – egy kis dobozt vett elő a zsebéből.
Nymphadora kinyitotta, egy vékony aranylánc volt benne, amelyen egy gyönyörű, áttetsző hegyi kristály függött.
- A lánc édesanyámé volt, akkor kaptam tőle, amikor Roxfortba kerültem. A kristály megvéd az egyszerűbb rontásoktól, olyan erősre csináltam, amilyenre csak tudtam! - magyarázta ő és a nyakába akasztotta a láncot.
- Remus, ezt te csináltad? Gyönyörű! – mondta a boszorkány ragyogó arccal és megcsókolta.
Aztán a pálcájával intett egyet a polcon álló rádió felé, amiből felhangzott egy régi swing:
- Akkor most folytassuk ott, ahol egy hónapja abbahagytuk! – szólt Nymphadora és átkarolta a nyakát, olyan szorosan simult hozzá, hogy Remus már azt sem tudta, hol végződik a saját teste és hol kezdődik a lányé. A ritmus felpezsdítette a vérét, a teste ébredezni kezdett a boszorkány közelségére. Valahol mélyen egy hang figyelmeztette, hogy túl messzire megy, de nem törődött vele. Ahogy elhalkult a zene Nymphadora felemelte a fejét és a szemébe nézett. Ő lehajolt hozzá és forrón megcsókolta, aztán - maga sem tudta hogyan kerültek oda- már az ágy mellett voltak. A lány remegő ujjai az ingét gombolgatták. Rajta csak egy póló volt, ő benyúlt alá és végigsimította meztelen hátát. Bőre forró volt és selymes, nem tudott betelni vele újra és újra meg kellett érintenie. Nymphadora felnyögött és beleharapott az ajkába. Érezte, ahogy felzubog a fülében a vér. Ha most nem hagyja itt, akkor reggelig vele marad - az már visszafordíthatatlan és megbocsáthatatlan lenne. Igyekezett lassan, lépésről-lépésre visszavonulni. Kezét lassan kihúzta a lány ruhája alól, megsimogatta a haját, megcsókolta szemeit.
- Most jobb, ha elmegyek! – szólt a vágytól rekedt hangon.
Nymphadora csalódottan nézett rá, a szeme könnyektől csillogott, de nem szólt semmit, csak bólintott. Kiment az ajtón és remélte, hogy a kinti hideg majd lehűti forrón száguldó vérét.
