Írta: Drachiss

Korhatár: 18 (cenzúrázatlan verzió)

Figyelmeztetések: slash, durva beszéd

Tartalom: Egy történet két fiúról, tele büszkeséggel, fájdalommal, nevetéssel, bohókás helyzetekkel és két szeretni vágyó szívvel, plusz olyan titkokkal, melyek hol fájdalmat, hol pedig mérhetetlen boldogságot szülnek.


28. fejezet - Káprázat

Vágtatok, akár Goethe Tündérkirályában a férfi, de az én karjaimban nincs ott a gyermekem. A kétségbeesés marcangolja a lelkem, már képtelen vagyok józanul gondolkodni, csak cselekszem.

Hányingerem van.

Semmit sem tudok Dracóról. A Nagyúr hetekkel ezelőtt közölte, hogy ha elkapják, én nem lehetek ott. Annak az ádáz szörnyetegnek nincsenek érzései, csupán attól fél, az apai könyörület erőt venne rajtam, s nem hagynám sarjamat megölni. Mert meg fog halni, ez biztos.

De ha a fiam meghal, én is gyilkolni fogok. Gyilkolni, mint már annyiszor. A különbség pusztán annyi, hogy míg eddig parancsra öltem, most szívvel-lélekkel fogok. Először mindenképp a Nagyurat. Később pedig azt a vén bolond Dumbledore-t.

Miattuk van az egész, miattuk tűnt el a fiam!

Annyi éve gyűlöl... Meg sem tudnám számlálni. Gyűlöl, mert azt hiszi, megöltem a nagyapját. Valahol igaza is van, az ő számára tényleg megöltem. Annak ellenére, hogy a Nagyúr akkoriban már négy éve eltűnt, mégis meg kellett tennem, anyám parancsára. Drága anyám azt hitte, ha apám meghal, hátrahagyott vagyonából megkereshetjük és ismét a magaslatokig emelhetjük a Sötét Nagyurat.

Vén bolond volt ő is.

Amit nem tudott, hogy a vagyon legnagyobb részét apám és én vaspirittel, más néven a bolondok aranyával helyettesítettük, és a valódi kincs, amelyet annyira áhított, végig ott volt abban a könyvben, melyet ezerszer látott már az unokája kezében.

Rohanok. Sötét erdő fái közt lelek menedéket, miközben a Nagyúr rejtekhelyéül szolgáló, elhagyatott kastély felé tartok. Magam mögött hallom láthatatlanná tett apám halk lihegését. Majdnem tíz óra van, a kiállított őrszemek ilyenkor már fáradtak, s reménykedem: minket majd vadnak hisznek, s nem kerülünk pálcáik hatósugarába. Ágak reccsennek talpaim alatt, hiába kerülgetem bőszen őket, hangjuk most felér egy fülsüketítő dobszóval. Bokrok, faágak, hegyes szárú növények tépik ruhámat, bőrömet, néhány a hajamba akad. Nem törődöm velük. Aggodalom hajt, az apai szeretet, míg belül úgy érzem, elsorvadok. Előttünk, mögöttünk számtalan Rend-tag, mindegyikünk kezében pálca. Furcsa érzésem van. Különösen bizsereg a mellkasom, bár nem tudnám megmondani, hogy jó, vagy rossz megérzés-e ez. Előttem feltűnik egy hosszú, fekete haj, gyanítom, hogy Tonks az. Mégis erősebben markolom pálcámat, mint eddig. A boszorkány mellé érek, ő legalább olyan gyorsan szedi a lábait, miként én. Mutogat valamit, ebben a lehetetlen sötétségben alig látom, mégis megértem nagy nehezen, hogy két halálfalót kilőttek Lupinnal, de még minimum húszan járőröznek az erdő területén. Bólintok fejemmel, értésem jelét adva, majd nyargalok tovább, ám ebben a pillanatban valaki elkapja talárom nyakát, és leránt a földre. Rémülten emelnék pálcát, de ekkor érzem magam mellett apámat, aki számra tapasztja kezét.

Egy másodperccel később én is meghallom egy fütyörésző ember hangját, és lépteket. Két melák közeledik, méterekről kiszúrom, hogy Crak és Monstro az. Ám mégis olyan furcsának tűnnek... Mintha alacsonyabbak lennének, mint eddig. Mikor közelebb érnek, akkor jövök rá, hogy ezek ketten Draco évfolyamtársai. A Nagyúr gyerekekkel őrizteti magát. Mily dicső! Remélem, ez lesz a veszte. Már épp támadnék, ám Tonks megelőz, egy hatalmas bottal, egyetlen ütéssel vágja nyakon mindkettőt, így nekem és apámnak már csak oda kell ugranunk, hogy lassan engedjük a földre nehéz, súlyos testüket, nehogy túl nagy zajt csapjon ez a két monstrum, s felhívják a többi őr figyelmét ittlétünkre. Tovább folytatódik a rohanás.

Közben eszembe jut, hogy ha ma ölni fogok, az két ember miatt lesz. Dracóért, és Keeganért.

Mindkettőt szeretem.

Apámnak talán igaza volt, Keegan McSykes immár húsz éve halott, ideje lenne túllépnem. Mégis... Nehéz. És fáj. El kellett hagynom, mikor anyám arra kényszerített, hogy vegyem el Narcissát. Akkor már hat hónapja beépített halálfaló voltam, nem tiszta szívvel szolgáltam a Nagyurat. Sötétek ezek az emlékek, s legfőképpen komorak. Elhagytam Keegant, anyám akarata alá vetettem magam. Három héttel az esküvőm után ölték meg a halálfalók. Megölték, mert a dédnagyapja mugli volt. Dumbledore értesített a hírről, s életemben először összetörtem. Azóta még jobban gyűlölöm ezt az embert, aki Nagyúrnak hívatja magát, s azt hiszi, uralkodhat mások érzelmei, gondolatai fölött. Talán embernek nevezni is túlzás.

Egyre ritkulnak köröttünk a fák, érzem, nemsokára célba érünk. Arthur csapódik mellém.

- Mindet elkaptuk. Egy nagy csapat gyerek volt, és összesen nyolc idősebb halálfaló.

- A Parkinson lány? - kérdezem.

- Megvan.

- Meghalt?

- Lucius, tudom, hogy bosszúszomjas vagy, de a parancs az volt, hogy akit lehet, hagyjunk élve az őrszemek közül.

- Miatta kapták el a fiam. Te mit tennél a helyemben?

- Nem kell a helyedbe képzelnem magam, ugyanis ha elfelejtetted volna, az én fiam is bent van.

- Igazad van, bocsáss meg. Kik jönnek még?

- Kingsleyék mögöttünk vannak, ők a hátvédeink, ha kimaradt volna még néhány őrszem, ők elintézik.

- Rendben.

- Akkor a megbeszéltek szerint cselekszünk. Ti mentek fel Tonksszal és Lupinnal az emeletre, Kingsleyék a pincéket ellenőrzik, a mieink pedig a földszinti termek.

- Mi?! Te jó ég, Arthur! Csak nem ittál megint Molly vodkás fekete ribizli-teájából? Hogy gondoltad, hogy részegen jössz el egy küldetésre? A Terv úgy szólt, hogy amíg ti a parkot ellenőrzitek, addig Kingsleyék a pincéket, mi a földszinti termeket, és a harmadik csapat, amit azt hiszem, Rémszem vezet, az emeletet járják végig.

- Nem, nem!

- De... A ROHADT ÉLETBE! - üvöltök fel hangosan, ahogy kiérünk az erdőből. Szemünk elé hatalmas tisztás, csörgedező patak tárul. Ám a kastély, mely eddig ezen a helyen állt, most nincs sehol.

- A szentségit neki! - hallom magam mellett Arthur dühödt hangját.

- Megölöm Dumbledore-t!

- Nem leszel egyedül!

A többiek is beérnek minket, mindenki meredten néz.

- Vagy nagyon átcsesztek minket, vagy pedig én is megölöm Dumbledore-t. - Kingsley basszusa bezengi a teret.

Káprázik a szemem. Próbálom elhitetni magammal, hogy káprázik a szemem.

Nem sikerül.