Ivan nehéz léptekkel törtetett végig a Fortuna fedélzetén. Előző alkalommal látott a kalózok közt gyerekeket. Gyerekeket! Olyannyira meglepődött, hogy nem tudta őket kiverni a fejéből. Két ugyanolyan, és egy piszkosszőke. Biztos fontosak lehetnek valakinek, ha itt vannak. Elég, ha elfogja az egyiküket, és már megadásra kényszerítheti Francist.
Végigjáratta a tekintetét a katonáin és az általa annyira gyűlölt kalózokon. Meg is pillantotta a három kölyköt nem messze a kormánykeréktől. A mosolya szélesebb lett, ahogy haladt felfelé a lépcsőn. Antonionak és a két árulónak fogalma sem lehet róla, mit tervez. Annyit fognak csak látni, hogy az egyik szőke angyalkának csillogó penge szorul a torkához.
Ivanba belehasított a felismerés. A kisebb fiú, azzal az anyáskodó férfival volt a tömlöcben. Emlékezett, az a matróz úgy védte a gyereket, mint egy farkas a kölykét.
A két egyforma gyerek... Francis fiai. Mekkora szerencséje lehet! Nem mintha hitt volna a szerencsében, vagy efféle dolgokban, nem volt szüksége rá, most mégis örült neki.
A gyerekek kezében egy-egy rövid tőr volt, és még így is megpróbáltak harcolni. Ivan mosolyogva közelebb lépett és felkapta a karjába a hosszabb hajú ikert. A torkához szorította a karját, és a kezéből kicsavarta a tőrét. A kisfiú lába a levegőben kalimpált és megpróbálta kiszabadítani magát.
A másik két gyerek először ijedten, aztán dühösen meredt rá. A fiatalabb támadt először, Ivan őt messzire elhajította. Aztán a rövidhajú iker ugrott felé egy harci kiáltással. Ivan könnyedén kicsavarta a kezéből a tőrt, de a fiú nem állt meg, elvetődött Ivan mellett, és hátrarántotta az egyik lábát.
- Add vissza Mattet! – ordította.
A férfi előreesett, és ugyanebben a pillanatban Matt beleharapott a karjába, így ki tudott szabadulni. Matt felpattant, a testvéréhez futott és felsegítette. Mire Ivan felkelt, már mind a három gyerek előtte állt, a rövidebb hajúval az élen, kezükben a tőrökkel. A férfi mosolygott és közelebb lépett. Alfred rávicsorgott.
- Még egy lépés és…
- És mit teszel?
- Megöllek! Meg foglak ölni, és megvédem a testvéremet és Petert!
- Bátor kölyök.
Ivan közelebb lépett, és a mosolya szélesebb lett. Ekkor egy nem várt támadás érte oldalról. Romulus egy csatakiáltással, bika módjára lökte el a fiúk elől. Kihúzta a kardját és sötét tekintettel nézett végig az ellenségén. Ivan is lassan előhúzta a saját fegyverét, egyik kezét a háta mögé rejtve.
- Nem hagyom, hogy bántsd a gyerekeket!
- Jobb lenne, ha az egyik unokádat ölném meg? Olyan gyengék a Vargasok… - mosolygott gonoszan Ivan.
- Küzdj meg velem, és meglátod mennyire vagyunk gyengék! – mondta Romulus és meglengette a kardját.
Ivan lesajnálóan végignézett rajta és előhúzta a háta mögül a kezét. Romulus szeme megvillant. Egy pisztoly volt és a csöve felé mutatott. A sálas férfi szomorúan mosolygott.
- Sajnálom. Nem vagy ellenfél.
Romulus felemelte a kardját, és már lendítette a csapáshoz, amikor Ivan meghúzta a ravaszt.
Romulus fejéből vér fröccsent és az idő mintha lelassult volna egy pillanatra. Az elsőtiszt hátrahanyatlott, és a tekintete az eget kutatta. Sok dolog lefutott a fejében, a legerőteljesebben viszont Feliciano és Lovino mosolygó arca villant fel.
Ivan leengedte a kezét és a gyerekekre nézett. Mind a hárman remegő lábakkal álltak és meredtek Romulus testére. Peter olyan erősen szorította Alfred karját, hogy belefehéredtek az ujjai. Alfred biztosan nem érezte.
Egy ordítás hasított keresztül a csatazajon, és egy Romulusra nagyon hasonlító fiú húzott el hihetetlen sebességgel a fedélzeten. Lovino lerogyott a nagyapja mellé, és megrázta a vállát.
- Nagyapa! Kelj már fel, te ennél erősebb vagy, hallod?!
Ivan némán figyelte a fiatal fiú indulatát aztán a tekintetét a hajó orra felé fordította. Ha minden igaz, annak a háromnak, Francisnek, Antonionak és Gilbertnek már át kellett érnie. A férfi viszont sehol sem látta őket.
Visszanézett a gyászoló fiúra, és megpillantotta azokat, akiket keresett. Lovino fölött Antonio állt, és megpróbálta finoman elhúzni a nagyapja mellől. Lovino felállt, de lesöpörte a spanyol karját.
- Hol a fenében van ilyenkor Feli?!
- Lovino, kérlek…
Antonio maga felé fordította és magához ölelte Lovinót. A vöröshajú alig pár pillanatig maradt a karjai között, hamar ellökte magától és a tekintete megállapodott Ivanon.
- Te szemét! – ordította és egyik kezébe vette a pisztolyát, a másikkal kirántotta a kardját – Te utolsó mocskos, alávaló…
Lovino folytatta a szidalmazást, miközben nagy lendülettel nekitámadt a sálas férfinek. Antonio beharapta az ajkát és segélykérőn Francisre nézett, aki a gyerekek mellett térdelt. Francis bólintott. Meg kell állítaniuk Lovinot, így csak a saját vesztét fogja okozni. Antonio Gilbertre nézett, aki válaszul előhúzta a kardját.
Antonio és Gilbert Ivan felé vetették magukat, és míg előbbi megragadta Lovino derekát és kidobta a hajóból, addig az utóbbi felvette a harcot a mosolygó kapitánnyal.
Francis rájuk pillantott, aztán vissza a fiúkra.
- Veszélyes itt, azt akarom, hogy menjetek a partra. – mondta parancsoló hangon.
- De apu, mi már több veszélyes helyzetben voltunk, most is… - kezdte Alfred.
- Azt mondtam, menjetek a partra.
Az ikrek összenéztek. Francis tudta mit gondolnak. Azt hiszik, már reménytelen a helyzetük, ezért akarja, hogy menjenek el. Van benne igazság, de nem csak ezért. Ez egy véres csata, nem gyereknek való. Francis tudta, hogy nem reménytelen a helyzetük, de valami még hiányzik a győzelemhez.
- Nem tehetünk semmit? – kérdezte Matthew.
Francis belenyúlt a zsebébe és előhúzta a két varázskövet. A vizet Matt, a tüzet Alfred tenyerébe tette. Ezután Francis vállára egy vékony kéz telepedett.
- Mit tegyek? – kérdezte Michelle.
- Nyerd meg nekünk ezt a csatát! – kérte Francis.
- Biztos vagy benne? Ez az utolsó kívánságotok. Egyébként sem szeretem más csatáját vívni.
- Mintha annyi kívánságot kellett volna teljesítened eddig… - morogta Francis aztán felkapta a fejét – Utolsó?!
- Valaki elhasznált egy kívánságot. – mondta a lány.
Francis nagy szemekkel pislogott rá, de Michelle nem mondott többet. A kapitány magához ölelte a három kisfiút. Hármukat még jobb megölelni, mint az ikreket.
- Hozzátok vissza Arthurt. – suttogta nekik – Szükségünk van rá.
- Apu?
Francis elengedte őket és felnézett Michelle-re.
- Vidd őket biztonságban a partra, és teljesítsd a kívánságukat.
- Akkor a kivitelük nem kérés?
- Nem. Azért viszed ki őket, mert nem akarod, hogy meghaljanak.
Michelle sóhajtott és megfogta az ikrek kezét. Peter Alfred kezét fogta.
- Arthurt, mi? Szerintem se a harc közepébe kéne visszahozni. Először még nincsenek is maguknál. A parton fognak várni mind a négyen.
Francis bólintott. Michelle pille módjára kilibbent a hajóból, és a vízen sétálva vezette a gyerekeket a part felé.
A kapitány felvette a kardját és kiegyenesedett. Ki volt az, aki elhasznált egy kívánságot? És mégis mire? Ha ennek vége lesz, mindenképp utána kell járnia. De most segítenie kell Antonionak és Gilbertnek. Le kell győzniük Ivant, és minden visszaállhat a régibe. Mármint a nem olyan régibe.
Francis nekirontott a sálas férfinak, és eközben Gilbert a másik oldalról akarta keresztbe vágni a férfit. Ivan ebben a pillanatban eltűnt a szemük elől és Antonio mögött jelent meg.
- Varázslat? – kérdezte Gilbert.
Francis Ivanra meredt, aki egy kést szorított a spanyol torkához. Antonio a fogát csikorgatta, de sokmindent nem tudott tenni. A pengére meredt, és reménykedett, hogy nem fog a bőrébe metszeni.
Ivan gonoszul mosolygott és körülötte sötétlila aura jelent meg. Francis megborzongott a látványára, Gilbert pedig hátrált pár lépést. Ivan őket nézte, és megszorította a kés nyelét. Francis tudta, a következő pillanatban vége lesz a barátjának. Csak egyetlen mozdulat, és vége…
- Hááááá!
Ivan karjából vér fröccsent, és a kést tartó keze a földre esett. Elizabeth fújtatva és feldúltan meredt a haditengerészet kapitányára.
- Liz! – kiáltotta Antonio, és kihasználva az alkalmat, eltávolodott a sálas férfitól.
Ivan mosolya lehervadt, és a sötétlila aura is eltűnt. Lehajolt, és a kezébe vette a levágott karját. Az aura újból megjelent és a kapitány közelebb lépett a lányhoz. Elizabeth hátralépett és védekezőn felemelte a kardját. Ivan kinyújtotta felé az egyik ujját, mielőtt a másik karját az oldalához szorította. Az ujjából lila szikra robbant elő és eltalálta a lányt.
Elizabeth felkiáltott és hátraesett. Gilbert rögtön mellé sietett, és megnyugodva fogadta, hogy Liz még él, csak elájult.
Gilbert felemelte a kardját és egy ugrással Ivan előtt termett, aki csak egy kicsit meglökte, mire az albínó kirepült a hajóból. Francis csak a placcsanást hallotta.
- Mekkora erő… - mondta elképedve Antonio – vagy mágia. Hogyan?
Ivan dühös tekintettel, de kedves mosollyal fordult feléjük.
- Kockázatos varázslatot használni, nem is sokszor veszem igénybe. Viszont nektek egyedi halált szánok. Élvezni fogom, ahogy atomokra szaggatom az egész kalóz bandát.
- Nem fogjuk hagyni! – kiáltotta Antonio és előrelépett.
Francis a vállára tette a kezét. Ez így túl veszélyes. Nem mintha eddig nem lett volna az, de most Ivanék nagy túlerőbe kerültek. Talán csak Lukas tudná megállítani… csak ebben a pillanatban Francis éppen sehol sem látta Lukast. Lehet, hogy neki sem lenne esélye ellene.
Mit kéne tenniük? Francis nem látott olyan utat, ami szerencsés lehetett volna.
Felnézett az égre. Arthur… Arthur tudná, mit tegyenek. Szükségük van Arthurra.
Francis szeme elkerekedett és az arcára kiült a meglepetés. Egy fénylő zöld sugár tartott felé, és egyenesen Francisbe csapódott.
A kapitány felkiáltott, mire Antonio ijedten fordult hátra. Francist halványzöld fény vette körül, és értetlenül meredt a kezére.
- F-Francis? – dadogta Antonio.
Francis felnézett rá, aztán Ivanra.
- Mi ez? – kérdezte.
Ivan elmosolyodott, de nem válaszolt. Francis rájött, hogy ez nem az ő műve. Ez a zöld fény megnyugtató volt, és kellemesen meleg. Mintha valami erős kötődés keletkezett volna közte és a Fortuna között. A kapitány testébe hatalmas erő költözött, ami mindegyik pillanatban ki akart szabadulni. Ezzel együtt jött még egy nagy adag elszántság is, Francis úgy érezte, most győzni tudna. Pont, mint Arthur oldalán.
Francis leengedte a kardját, és a bal kezét Ivan felé nyújtotta. Tenyeréből zöld fény csapott ki, és a férfi felé tartott. Ivan előtt védelmezőn megjelent a sötétlila aura és elnyelte a zöld fényt.
Francis visszahúzta a kezét és ránézett.
- Mégis mi a fene ez? – meredt rá.
- Francis! – kiáltotta Antonio – Ez mágia! Győzd le!
Ivan csonka karjából előjött a lila aura egy kéz formában, és a hatalmas tenyér a hajó korlátjának csapta a spanyolt. Antonio felnyögött, és a feje a vállára billent. Francis szeme elkerekedett és dühösen meredt Ivanra.
- Most – kezdte vészjóslóan és közeledni kezdett felé – most megfizetsz azért, amit Antonioval, Gilberttel, a fiaimmal, Romulussal, Arthurral tettél. Mindazért, amit ezzel a hajóval műveltél!
- Micsoda szavak. – mosolyodott el Ivan – De vajon tényleg így lesz?
- Ne aggódj, nem lesz gyors a halálod.
Francis úgy érezte, tudja használni ezt az új erőt. Olyan egyszerűnek tűnt! Megiramodott Ivan felé, bal kezét előre nyújtva, a kardját készenlétben tartva.
Egyszer kilőtt némi energiát a tenyeréből, aztán a kardjával csapott le. Ivan mindent hárított, sőt még vissza is tudott támadni. Francis hátratántorodott és elejtette a kardját. Már úgysincs szüksége rá. Már tudta mit kell tennie. Fogalma sem volt, milyen égi csoda küldte neki a mágiát, ezt az erőt, de mindenesetre hálás volt érte.
Összeillesztette a tenyerét, és a kezei között a zöld fény izzani kezdett.
Felpillantott Ivanra, aki szintén egy erős támadásra készült. Most eldől, melyikük is az erősebb.
Francis újra a tenyereire koncentrált, aztán kitárta a karját és mindent beborított a smaragdzöld fény.
Bátyám, mondtam, hogy fogok neked üzenetet hagyni. És azt is, hogy nem az utolsóban, hogy ne legyen olyan unalmas. Köszönöm, hogy eddig elolvastad, tényleg, hálás vagyok. Néhány rész lehet, hogy ismerős volt, hiszen segítettél. Azért is köszönet. Ne aggódj, már csak egy fejezet van vissza.
