Chapter 28
A Varangybéka-hadművelet
Mikor Lucy bemászott a portrélyukon, az összes DS-tag ott várta (legalábbis a griffendélesek). Harry ketrecbe zárt állat módjára járkált fel-alá, Hermione a körmeit rágta, Ron, Fred, George és Ginny a kandalló előtti kanapén ültek és a tűzbe bámultak, Neville holtra váltan meredt a kezeire, Seamus és Dean fojtott hangon beszélgettek, Angelina, Katie és Alicia egy kviddicspálya modellje fölé görnyedtek (de látszott, hogy máshol jár az agyuk), Lavender és Parvati pedig próbáltak leckét írni, de látszott, hogy egyáltalán nem tudnak koncentrálni.
Ahogy megállt a klubhelyiségben, minden fej felé fordult. Harry reagált először.
- Lucy! - rohant oda hozzá és olyan szorosan ölelte magához, hogy a lány pár pillanatig nem kapott levegőt. - Mi történt? Jól vagy? Kérlek, mond, hogy nem rúgtak ki!
Lucy nem tudott megszólalni. Még mindig túlságosan élénken élt benne az, ami Dumbledore irodájában történt. Harry a némasága miatt egyre jobban pánikba esett, ráadásul a többiek is felocsúdtak, és hamarosan már mindenki körülötte tömörült.
- Lucy, mondj már valamit! Mi történt?
- Umbridge kirúgatott?
- Mi lesz a DS többi tagjával?
- Harryt is kirúgták?
- Hogyan buktunk le?
Lucynak elég volt szólásra nyitnia a száját, hogy elcsendesítse a többieket, akik holtra váltan várták a részleteket.
- Nem, nem rúgtak ki - kezdte, mire mindenkiből egyszerre szakadt ki a megkönnyebbült sóhaj. - De…
- De mi? - kérdezte Fred. Naívan azt hitte, ezzel vége is a történetnek.
- Dumbledore elment - jelentette be Lucy, mire vagy tíz fokot esett a hőmérséklet. Már a tűz se pattogott olyan vidáman.
- Hogy… micsoda…? - tátogott Ron.
- Dumbledore elment? - ismételte Hermione, miközben a szája elé kapta a kezét.
- Igen - bólintott Lucy. - Magára vállalta a dolgokat, elhitette Caramellel, hogy a DS-t ő hozta létre, méghozzá azért, hogy átvegye a hatalmat. Ezzel megmentett engem és Harryt a kicsapástól, de neki el kellett mennie.
Senki sem szólt egy szót sem. Egymásra pislogtak kétségbeesetten, mintha arra vártak volna, hogy valaki előrukkoljon valamivel, ami derűsebbé tehetné a jövőjüket.
- És… - törte meg nagy sokára a csendet Ginny. - Hogyan buktunk le?
- Marietta - felelte Lucy. - Ő árult be minket.
Azzal leült a kandalló elé (Harry egy pillanatra se engedte el a kezét), és mindenről beszámolt, ami az irodában történt - legalábbis amiről úgy gondolta, hogy nyilvánosságra hozhatja. Mikor befejezte, mindenki hallgatott.
- Mi lesz most? - kérdezte aztán Angelina. - Az iskolával?
- Nagy valószínűséggel Umbridge lesz az igazgató - vetítette előre Harry. - Innentől kezdve már azt csinálhat, amit akar, Carameltől biztosan szabad kezet kap.
- Nem állhatunk le - jelentette ki Seamus. - Főleg most nem.
- A DS-sel nem próbálkozhatunk többet - szólt Lucy. - De ez nem jelenti azt, hogy Umbridge ezt büntetlenül megúszhatja. Már túl sokkal tartozunk neki. Viszont muszáj kisebb egységekben mozognunk.
- Jól beszélsz, Lucy - bólogatott Fred.
- Srácok - nézett körbe végig griffendéles társain Lucy. - A ti szerepetek véget ért, de nem örökre. Harry és én azért tanítottunk titeket, hogy Voldemorttal szemben megálljátok a helyeteket. Umbridge-t, kérlek, bízzátok rám.
Harry szólni akart, de Lucy megelőzte.
- Nem, Harry, ebbe a balhéba most nem szállhatsz be.
- Nem fogom hagyni, hogy…
- De igen, fogod. Árészért tartozom eggyel a banyának, Trelawney-t se úszhatja meg - pillantott Lavenderre és Parvatira -, ahogy Dumbledore-ért is felelnie kell.
- Lucy, mit akarsz csinálni? - kérdezte tőle félve Hermione.
Lucy Fredre és George-ra nézett. Tekintete láttán az ikrek arcán gonosz vigyor terült szét.
- Fred, George - mosolyodott el elszántan a lány. - Kis módosításokkal, de azt hiszem, itt az ideje elkezdenünk a Varangybéka-hadműveletet.
A MÁGIAÜGYI MINISZTÉRIUM RENDELETE
A Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakkollégium igazgatói tisztségét a mai naptól Albus Dumbledore helyett Dolores Jane Umbridge főinspektor tölti be.
Jelen kinevezés alapját a 28-as számú oktatásügyi rendelet képezi.
Cornelius Oswald Caramel
mágiaügyi miniszter s. k.
Másnap az iskolaszerte kifüggesztett hirdetmény értesítette a diákokat az igazgatóváltásról, de arra nem volt magyarázat, honnan tudja mindenki, hogy Dumbledore menekülés közben ártalmatlanná tett két aurort, a főinspektorral és a mágiaügyi miniszterrel egyetemben. Bármerre járt Lucy a kastélyban, mindenhol mindenki Dumbledore szökéséről beszélt, s bár a szájról szájra terjedő történet egyes részleteiben kissé kiszíneződött (egy másodéves lány Lucy füle hallatára azt állította, hogy Cornelius Caramelt a Szent Mungóban ápolják, mert dísztökké vált a feje), a beszámolók egészében véve meglepően pontosak voltak. Mindenki tudta például, hogy a diákok közül csak Lucy és Marietta voltak tanúi a Dumbledore szobájában lezajlott eseményeknek - s mivel Marietta a gyengélkedőn volt, a roxfortosok Lucyt ostromolták kérdéseikkel.
- Dumbledore nemsokára visszatér - jelentette ki Ernie Macmillan, miután gyógynövénytanról jövet meghallgatta Lucy beszámolóját. - Nem tudják sokáig távol tartani a sulitól, ahogy három éve se tudták. A Pufók Fráter mesélte - itt bizalmasan lehalkította hangját, úgyhogy Lucyéknak közelebb kellett hajolniuk hozzá - hogy éjjel, miután átkutatták a kastélyt, Umbridge vissza akart menni Dumbledore szobájába, de a kőszörny nem engedte be. Az igazgatói szoba lezárta magát Umbridge előtt. - Ernie elvigyorodott. - Képzelhetitek, micsoda hisztit csapott a nyanya.
- Pedig biztos már elképzelte, hogy ott fog trónolni Dumbledore szobájában - szólt gonosz mosollyal Hermione, mikor a kastély bejárati lépcsőjéhez értek. - Basáskodni akar a tanárok fölött az undok, felfuvalkodott, hataloméhes vén...
- Biztos, hogy be akarod fejezni ezt a mondatot, Granger?
Draco Malfoy lépett ki az egyik ajtó mögül, Crakkal és Monstróval a nyomában. Valaminek roppantul örülhetett, mert csak úgy ragyogott sápadt, hegyes arca.
- Sajnos le kell vonnom öt-öt pontot a Griffendéltől és a Hugrabugtól - nyekeregte.
- Csak a tanárok vonhatnak le pontokat, Malfoy - vágta rá Ernie.
- És ha elfelejtetted volna, mi is prefektusok vagyunk - sziszegte Ron.
- Tudjuk, hogy a prefektusok nem vonhatnak le pontokat, Gólkirály - felelte vigyorogva Malfoy. Crak és Monstro bután göcögött. - A Főinspektori Különítmény tagjai viszont...
- Minek a tagjai? - fortyant fel Lucy.
- Főinspektori Különítmény, Lucy - ismételte Malfoy, és rámutatott egy kis ezüst F betűre, amit a prefektusi jelvénye alá tűzve viselt. - Umbridge professzor személyesen választott ki minket a minisztériumot támogató diákok közül... Na szóval a Főinspektori Különítmény tagjainak joguk van pontokat levonni a házaktól. Öt pontba kerül, hogy tiszteletlenül beszéltél az új igazgatóról, Granger. Macmillan, te ellentmondtál nekem, az is öt pont. Tőled is öt pont, Potter, mert nem tetszik a képed. Nincs betűrve az inged, Weasley, mínusz öt pont. Ja, és még tíz pont a Griffendéltől, Granger, mert sárvérű vagy.
Ron pálcát rántott, de Hermione elkapta a csuklóját.
- Hagyd, Ron!
- Nagyon helyes, Granger - sziszegte Malfoy. - Új igazgató, új szabályok... Potty, Gólkirály, legyetek jó kisfiúk...
Azzal kacagva faképnél hagyta Lucyékat. Crak és Monstro engedelmesen loholtak utána.
- Tuti, hogy csak blöffölt - rázta a fejét Ernie. - Az nem lehet, hogy Malfoy pontokat vonhat le... az nevetséges lenne... teljesen aláásná a prefektusi rendszert.
Harry, Lucy, Ron és Hermione azonban addigra megfordultak, és ránéztek a bejárati csarnok falába süllyesztett négy hatalmas, homokóraszerű számlálóra. Reggel még a Griffendél és a Hollóhát vezetett holtversenyben. Azóta elfogyott az előnyük, s még most is, miközben Lucyék odanéztek, három számlálóban egymás után röppentek fel a golyók az alsó üveggömbből a felsőbe. A Mardekár homokórájának zöld golyói ellenben meg se mozdultak.
- Ti is észrevettétek? - csendült Fred hangja.
Az ikrek a márványlépcsőn érkeztek le a bejárati csarnokba, s csatlakoztak az eredményjelző órák előtt ácsorgó ötöshöz.
- Malfoy most vont le tőlünk vagy ötven pontot - szólt dühösen Harry, a Griffendél órájában felröppenő golyókra meredve.
- Aha, Montague is próbálkozott az első szünetben - bólogatott George.
- Miért csak próbálkozott? - kapta fel a fejét Ron.
- Mert végül is nem tudta végigmondani, hogy hány pont és kitől - mesélte George. - Ugyanis némi unszolásra fejest ugrott az első emeleti volt-nincs szekrénybe.
Hermione rémülten nézett rá.
- Ebből nagyon nagy baj lesz, fiúk!
- Persze - felelte Fred -, de csak ha majd Montague előkerül, addig pedig hetek is eltelhetnek. Nem tudjuk, hova küldtük... Egyébként meg Lucy, hamarosan elkezdenénk. Mi már készen vagyunk.
- Mivel? - kérdezte egyszerre Harry, Ron, Hermione és Ernie.
- Az első felvonással - mosolygott Lucy. - Bocs srácok, de mennem kell.
- Eszetekbe ne jussson! - suttogta rémülten Hermione. - Umbridge gondolkodás nélkül kirúg titeket! Különösen az irodai eset után…
- Hát még mindig nem érted, Hermione? - mosolygott Fred. - Már egyáltalán nem izgat minket az iskola. Lucy pedig nem lesz a reflektorfényben, ő a háttérmunkákban segít…
- De abban rengeteget - bólogatott George. - És ő olyan balhékat csinál majd, amikért mi visszük el a felelősséget. Senki se fogja tudni bizonyítani, hogy bármi köze lett volna hozzá.
- Mindent megterveztem - nyugtatgatta barátait Lucy. - Nem lesz semmi baj.
Ám azok még mindig aggodalmasan pislogtak.
- Lucy… - kezdte Harry, de a lány félbeszakította.
- Nem tudsz meggyőzni - mosolygott. - Most nem.
A két testvér egymáséba fúrta a tekintetét. Végül Harry sóhajtott egy nagyot, majd Fredhez és George-hoz fordult.
- Ha miattatok kirúgják, azt sosem bocsátom meg nektek.
- Bízhatnál bennem egy kicsit jobban is, Harry - fintorgott Lucy.
- Vigyázunk rá, mint a szemünk fényére - biztosította a fiút Fred, majd az órájára pillantott. - Na, most már tényleg mennünk kell. Ha tanácsolhatom, ti inkább menjetek be ebédelni, nehogy a tanárok rátok fogják, hogy benne voltatok a buliban.
- Milyen buliban? - kérdezte fáradhatatlanul Hermione.
- Nemsokára meglátod - felelte Lucy. - Menjetek!
Azzal sarkon fordult és az ikrekkel együtt elindult felfelé a márványlépcsőn. Az első emeleten aztán megkeresték a titkos átjárót, ami a harmadik emelettel kötötte össze a folyosót, és ahol már ott állt a nagy doboz bűvös tűzijáték.
- Ez nagyot fog szólni - vizsgálta elégedetten a dobozt Lucy. - Megint fantasztikus munkát végeztetek.
- Elvileg fog annyi időt adni nekünk, hogy te észrevétlenül bejuthass Umbridge szobájába - magyarázta George. - Megvannak a kellékek?
Lucy a talárja zsebére csapott, ami alig észrevehetően dudorodott csak ki.
- Igen, minden megvan.
- Milyen kár, hogy ilyen hamar fel kell használnunk - sajnálkozott Fred, büszkén végignézve a petárdákon. - De ha már Varangypofa így bekeményített, nekünk is ezt kell tennünk.
- Rendben fiúk - tette be középre a kezét Lucy, mire az ikrek követték a példáját. - Akció indul!
Fred és George elindultak a dobozzal a harmadik emelet felé, Lucy pedig az ajtón át visszatért az első emeleti folyosóra és onnan a nagyterem felé vette az irányt.
A Varangybéka-hadművelet első felvonása a következőképp nézett ki: Fred és George begyújtják a rakétákat, ezzel felfordulást és hatalmas pánikot okozva. Umbridge - remélhetőleg - olyan sietve hagyja majd el a zajra a szobáját, hogy elfelejti visszazárni az ajtót. Lucy ekkor besurran, majd művérrel borítja be a banya irodáját, miközben tollakkal és varázslattal előállított bagolytetemekkel tömi tele a fiókokat. Ráadásul egy-két bűzpatront is nekidob majd a falnak, hogy a szag is visszataszító legyen. Amint végez, azonnal visszatér a legrövidebb úton a Griffendél-toronyba.
Ám alig érte el Lucy a márványlépcsőt, mikor valaki a vállára tette a kezét. Megfordult, és azon kapta magát, hogy közvetlen közelről belebámul Frics mogorva képébe. Gyorsan hátrált három lépést, felvéve a legkisebb ajánlott távolságot a gondnoktól.
- Az igazgatónő beszélni akar veled, Potter - szólt vészjóslóan Frics. - Gyere velem!
Lucy igyekezett olyan aggódó képet vágni, amilyet csak tudott, de közben táncolni tudott volna az örömtől. Az a nőszemély még meg is könnyíti a dolgát azzal, hogy az irodájába hívatja! Még az sem aggasztotta, hogy Umbridge valószínűleg Dumbledore miatt akar beszélni vele.
Frics szemlátomást remek hangulatban volt; dudorászva baktatott fel a lépcsőn, majd mikor visszaértek az első emeletre, így szólt:
- Nagy változások lesznek itt, Potter.
- Sejtem - felelte „mogorván" Lucy.
- Úgy ám... Hány évig szajkóztam hiába Dumbledore-nak, hogy túl elnéző veletek! - Frics sötéten felnevetett. - Neveletlen, komisz banda... Nem mertetek volna bűzpatronokat dobálni, ha tudjátok, hogy véresre korbácsolhatlak érte! Nem kerültek volna elő a fogas frizbik a folyosókon, ha a lábatoknál fogva fellógathattalak volna titeket a szobámban! De nem baj, nemsokára már megtehetem: készül a 29-es számú oktatásügyi rendelet... Mi több, Umbridge javaslatot nyújtott be a miniszterhez Hóborc száműzésére! Bizony, bizony, más világ lesz itt Umbridge alatt!
Umbridge kétségkívül jelentős engedményeket tett Fricsnek, hogy megszerezze a támogatását. A legrosszabb a dologban az volt, hogy a gondnok valóban hatékony fegyvernek bizonyulhatott, hiszen majdnem olyan jól ismerte a kastélybeli titkos átjárókat és búvóhelyeket, mint Fred és George.
- Itt is volnánk. - Frics Lucyra meresztette a szemét, s közben hármat koppantott Umbridge szobájának ajtajára. - Meghoztam a Potter lányt, igazgatónő!
A szobában, ahol Lucy és Harry oly sokszor megfordultak a büntetőmunkák alkalmával, egyetlen dolog jelezte a lakója státusában történt változást: az íróasztal közelebbi szélén gerendavastag fadarab feküdt, s rajta aranybetűs felirat hirdette: IGAZGATÓNŐ. Lucynak egyből az jutott eszébe, hogy valamilyen más feliratra kéne kicserélni a táblát…
Umbridge az asztalánál ült, és szorgalmasan írt valamit egy rózsaszínű pergamenlapra, de a belépők láttán felnézett munkájából, és szélesen elmosolyodott.
- Köszönöm, Árgus - szólt kislányosan pislogva.
- Nincs mit, asszonyom, nincs mit - dörmögte Frics. Olyan mélyen meghajolt, amennyire csak reumája engedte, majd kihátrált a szobából.
- Ülj le! - parancsolta egy székre mutatva Umbridge, aztán még néhány másodpercig folytatta a körmölést. Lucy a dísztányérokon hancúrozó kiscicákat bámulta, s az agya folyamatosan azon pörgött, hogy pontosan hogyan dúlja fel a főinspektor irodáját.
- Nos... - szólt végül pennáját lerakva a tanárnő. Olyan tekintettel kezdte fürkészni Lucyt, akár a béka a zaftos, kövér legyet. - Mit kérsz inni?
Lucy azt hitte, rosszul hall. Ez a váratlan fordulat úgy meglepte, hogy még a tervezéssel is felhagyott.
- Tessék?
- Inni, Potter - ismételte mosolyogva Umbridge. - Teát? Kávét? Töklevet?
Minden szónál intett egyet a pálcájával, s az italok sorban megjelentek az asztalon.
- Köszönöm, nem kérek semmit - felelte Lucy.
- De én szeretném, ha innál valamit - mondta immár fenyegető mézesmázossággal Umbridge. - Válassz!
Lucy vállat vont.
- Jó... akkor teát kérek.
Umbridge felállt, és Lucynak hátat fordítva körülményesen tejet töltött a forró italba. Lucy már ekkor tudta, mire megy ki az egész, és eltökélte, hogy egy kortyot sem fog inni a löttyből. Umbridge közben sötét mosollyal az arcán visszadöcögött az íróasztalhoz.
- Tessék - adta át a csészét Lucynak. - Idd meg, mielőtt kihűl. Nos, Potter... a tegnapi kellemetlen események után úgy gondoltam, jó lesz, ha elbeszélgetünk egy kicsit.
Lucy hallgatott. Umbridge visszaült a helyére, és várt. Hosszú percek teltek el így.
- Nem iszod a teát - szólalt meg végül a főinspektor.
Lucy a szájához emelte a csészét - aztán leeresztette. Az egyik giccses festett kiscica nagy, kerek kék szeme Rémszem Mordon varázsszemére emlékeztette, s eszébe jutott, mit szólna Mordon, ha megtudná, hogy ő, Lucy önszántából megivott valamit, amivel ellenség kínálta.
- Mi a baj? - kérdezte szemét meresztve Umbridge. - Cukrot is kérsz bele?
- Nem.
Lucy megint felemelte a csészét, és úgy tett, mintha beleinna, de valójában összeszorította ajkát. Umbridge lassan pislogott egyet, és még szélesebbre húzta a száját.
- Jól van - suttogta. - Kitűnő. Akkor hát... - Előredőlt a székben. - Hol van Albus Dumbledore?
- Fogalmam sincs - felelte gondolkodás nélkül Lucy.
- Igyál csak, igyál! - unszolta Umbridge, még mindig mosolyogva. - Hagyjuk a gyermeteg játékokat, Potter. Tudom, hogy tudod, hova menekült Dumbledore. Kezdettől fogva cinkosok voltatok ebben az ügyben. Gondolj rá, milyen helyzetben vagy, Potter...
- Nem tudom, hol van - ismételte Lucy, s újra úgy tett, mintha inna a teából. Umbridge árgus szemekkel figyelte mozdulatait.
- Hát jó - szólt savanyú képpel. - Akkor azt mondd meg nekem, hol található Sirius Black.
Lucy gyomra összerándult, s a kezében csilingelve táncolni kezdett a csészealjon fekvő teáskanál. Újból ivást színlelt, s a forró folyadék csukott szája mellett a talárjára csordult.
- Nem tudom - felelte, egy kicsit túlzottan is sietve.
- Potter - szólt Umbridge -, hadd emlékeztesselek rá, hogy én voltam az, aki októberben kis híján elkaptam Blacket a Griffendél-toronybeli kandallóban. Nagyon jól tudom, hogy veled és a testvéreddel találkozott. Ha bizonyítékom is volna rá, már egyikőtök sem lenne szabadlábon, arra mérget vehetsz. Megismétlem a kérdést: hol van Sirius Black?
- Nem tudom - felelte emelt hangon Lucy. - Fogalmam sincs.
Ezután olyan sokáig néztek farkasszemet egymással, hogy Lucy lassan elvesztette az időérzékét. Ám végig állta a nő tekintetét, és végig csak a bosszú lebegett a szeme előtt. Végül Umbridge elunta a dolgot, és felállt.
- Rendben, Potter, egyelőre hiszek neked, de jól jegyezd meg: én itt a minisztérium hatalmát testesítem meg. A Roxfort és a külvilág közti kommunikáció minden formáját ellenőrzésünk alatt tartjuk. A Hop Rendszerfelügyelet folyamatosan figyeli a kastélybeli tüzeket - kivéve persze az enyémet. A Főinspektori Különítmény tagjai minden bejövő és kimenő levelet elolvasnak. Frics úr figyel minden titkos ki- és bevezető utat. Ha csak a legapróbb bizonyítékot...
Bamm!
A robajba a szoba padlója is beleremegett. Umbridge-nek megroggyant a térde. Támaszt keresve elkapta íróasztala peremét, s elkerekedett a szeme a rémülettől.
- Mi volt ez!? - hördült fel, és az ajtó felé fordult. Lucy kihasználta az alkalmat, és sebtében beleöntötte csészéje tartalmát a legközelebbi szárazvirágos vázába, miközben igyekezte visszatartani a mosolyát. Valahol alattuk futkosás zaja és sikoltozás hangzott fel.
- Menj vissza ebédelni, Potter! - förmedt rá Lucyra Umbridge, majd kivont pálcával az ajtóhoz sietett, és kiment. Lucy kinézett, megvárta, amíg a főinspektor eltávolodik, majd munkához látott.
Elsőként a tetemeket varázsolta elő, amiket berakott az íróasztal fiókjaiba, hármat a falra is felakasztott, majd elővette a zsebéből a művért tartalmazó dobozt és a pálcája segítségével átírta az IGAZGATÓNŐ feliratot HAZUGAZGATÓNŐ-re, majd a maradék vérrel telelocsolta a szobát, és eltűntette a vödröt. Ezután fogta a bagolyházból hozott tollakat és ugyanúgy a pálcáját használva mindent beborított vele - vér miatt ráadásul a falon is megtapadt. Ezután tartósítóbűbájjal elintézte, hogy ne lehessen eltüntetni az új dekorációt, végezetül az ajtóból eldobott két bűzpatront, majd becsapta azt és a lehető legtermészetesebben viselkedve sétált le egy emelettel lejjebb. Közben megnézte az óráját: az egész akció nem tartott tovább tíz percnél.
A második emeleten teljes volt a káosz: a folyosók mennyezete alatt zöld és arany szikrákból álló sárkányok úsztak, lángnyelveket okádva és visszhangzó durranások közepette; öt méter átmérőjű, harsány rózsaszín kerekek zúgtak el a fejek fölött, akár megannyi repülő csészealj; ragyogó, ezüstös csóvájú rakéták röpködtek falról falra pattogva; megbűvölt csillagszórók csúnya szavakat írtak a levegőbe. Bármerre nézett Lucy, mindenütt petárdák robbantak - s mindeme pirotechnikai csodák, ahelyett hogy idővel kiégtek, elhalványodtak vagy fáradtan a földre hullottak volna, szemlátomást percről percre nagyobb energiára és lendületre tettek szert.
Frics és Umbridge megkövülten álltak a lépcsőn. Lucy épp akkor nézett rájuk, mikor az egyik nagyobbfajta kerék, a szűk folyosót megunva félelmetes vijjogással feléjük röppent: Umbridge és Frics rémült ordítással lebuktak. A tüzes kerék elzúgott a fejük felett, majd az ablakot kitörve távozott az épületből, és a szabadban folytatta a légibemutatót. Eközben több sárkány és egy vészesen füstölgő hatalmas vörös denevér a folyosó végi nyitva hagyott ajtón át az alsóbb emelet felé vette az irányt.
- Gyerünk, Frics, gyerünk! - visította Umbridge. - Ha nem csinálunk valamit, ezek szétszélednek az egész iskolában! Stupor!
Az Umbridge pálcája végéből kiröppenő piros sugárnyaláb eltalálta az egyik rakétát. Csakhogy az ahelyett, hogy megdermedt volna a levegőben, felrobbant - méghozzá akkora erővel, hogy lyukat ütött egy mezőn álló kicicomázott boszorkány portréján. A festményalaknak az utolsó pillanatban sikerült kiugrania képéből; néhány másodperc múlva aztán felbukkant a szomszédos festményben, ahol két kártyázó varázsló sietve felállt, hogy helyet szorítson neki.
- Ne kábítsa őket, Frics! - kiabálta dühösen Umbridge, mintha nem is ő, hanem a gondnok mondta volna ki a varázsigét.
- Rendben, asszonyom! - zihálta sípoló tüdővel Frics, aki kvibli lévén, előbb tudta volna lenyelni, mint megátkozni a tüzes rakétákat. Odarohant egy közeli szekrényhez, elővett belőle egy ócska seprűt, és vadul csapkodni kezdett vele a rakéták felé. A vesszőköteg azonban másodpercek alatt tüzet fogott.
Lucy olyan jóízűen nevetett, mint még soha életében, de a nagy ricsajban nem lehetett hallani. Eliramodott az egyik falikárpit felé, ami mögött tudta, hogy rejtekajtó nyílik. Az ajtón besurranva azután szembe találta magát az ikrekkel.
- Szép munka - szólt fojtott hangon Lucy. - Ha látjátok is, akkor még jobb.
- Az már túl feltűnő lenne - suttogta könnyeit törölgetve George. - Mi van az irodával?
- Frászt fog kapni - vigyorgott gonoszan Lucy.
- Remélem, megpróbálja eltüntetni őket! - dörzsölte a kezeit Fred. - Attól tízfelé osztódnak!
A tűzijátékok a délután folyamán a kastély minden zugába eljutottak, s bár nemegyszer megzavarták az órákat - különösen a petárdák -, egyetlen tanár sem bosszankodott miattuk.
- Ejnye, ejnye - szólt gúnyosan McGalagony, mikor az egyik tűzokádó és durrogó sárkány berepült az átváltoztatástan-terembe. - Brown kisasszony, legyen szíves, szaladjon el az igazgatónőhöz, és mondja meg neki, hogy egy elszabadult tűzijáték röpköd a termünkben.
A vége az lett, hogy Umbridge professzor igazgatói minőségében első délutánját azzal töltötte, hogy teremről teremre rohangált az üzengető tanárokhoz, akik a jelek szerint a segítsége nélkül képtelenek voltak megszabadulni a bosszantó tűzijátékoktól. Miután az utolsó óráról is kicsengettek, és a társaság elindult a Griffendél-torony felé, Lucy - nem kis örömére - egy zilált és megpörkölődött talárú Umbridge-et látott kitámolyogni Flitwick professzor tanterméből.
- Nagyon köszönöm, asszonyom! - cincogta utána Flitwick. - Természetesen magam is el tudtam volna bánni a csillagszórókkal, de a felhatalmazása nélkül nem mertem cselekedni!
Azzal vigyorogva becsapta az ajtót a fogát csikorgató főinspektor mögött.
Lucy tudta, hogy Umbridge még nem látta a „feldíszített" irodáját, de azt is tudta, hogy túl veszélyes lenne odamennie hallgatózni. Ám a kíváncsisága győzött, így vacsora előtt elkérte Harrytől a láthatatlanná tévő köpenyt és az ikrekkel együtt bújt meg a főinspektor szobájának folyosóján.
- Ott jön! - suttogta izgatottan George, mikor észrevette Umbridge-t, aki dohogva trappolt fel a lépcsőn. Nyilván nem látta őket, mert lassítás nélkül ment el mellettük és konkrétan betörte a szobája ajtaját.
- Na most! - jelentette ki Fred, egy másodperccel azelőtt, hogy Umbridge hatalmasat sikított volna.
A főinspektor úgy esett ki a folyosóra, mintha valaki taszítóbűbájt szórt volna rá. Visítása olyan hangos volt azonban, hogy a vacsoráról visszatérő diákok azonnal megtöltötték a folyosót, és a fejüket nyújtva figyelték, mi történik. Umbridge még tovább visított, mintha nyúzták volna és kiguvadt szemei folyton a szobája felé meredtek. Akik a legközelebb álltak, elterjesztették a látképet, így hamarosan már mindenki tudta, mitől rémült meg a főinspektor.
Lucy, Fred és George egymásnak dőltek a nevetéstől. Átvágták magukat a tömegen, majd a titkos folyosókat használva a legrövidebb úton visszatértek a Griffendél-toronyba. Lucy meglepetésére azonban, mire bemásztak a portrélyukon, már mindenki tudta, hogy mi történt és természetesen azt is tudták, hogy ki érte a felelős. Lucy hirtelen azon kapta magát, hogy a gratulálók szinte megfojtják, és olyan lelkesen ünneplik, mint Fredet és George-ot. Még Hermione is odaverekedte magát hozzájuk a tömegen keresztül, hogy gratuláljon nekik.
- Csodálatos tűzijáték volt! - lelkendezett. - És a bosszú is tökéletes volt!
- Kösz - felelte meglepett vigyorral George. - A Weasley-féle Futótűz-fantáziát mutattuk be. Csak az a baj, hogy a teljes készletet felhasználtuk. Most kezdhetjük elölről a melót.
- De megérte! - szólt Fred, aki közben szorgalmasan jegyzetelni kezdte a griffendélesek tömeges megrendeléseit. - Ha esetleg fel akarsz iratkozni a várólistára, közlöm, hogy öt galleon a Durrbele alapkészlet és húsz a Luxus Lángörvény...
Hermione kivezette Lucyt a gratulálók szoros gyűrűjéből, és Harryhez és Ronhoz irányította, akik az asztalnál ülve úgy meredtek iskolatáskáikra, mintha arra várnának, hogy kiugorjanak belőlük a házi feladatok, és elkezdjék írni magukat. Mikor azonban Lucy leült melléjük, egy csapásra megfeledkeztek a háziról.
- Ez beteg ötlet volt! - vigyorgott Ron. - Fantasztikus, de beteg!
- Megérdemelte az a szadista nőszemély! - tette hozzá Harry, aki látszólag már egyáltalán nem aggódott amiatt, hogy Lucyt esetleg kicsaphatják.
- És ez még csak a jéghegy csúcsa! - mesélte lelkesen Lucy. - Ennél csak rosszabb lesz Umbridge sorsa!
- Ezt túl lehet még szárnyalni? - kérdezte döbbenten Ron.
- Naná! - bólintott Lucy. - De nem mondok többet, különben Fred és George leharapják a fejem.
Már elő akarta pakolni a leckéjét, de Hermione közbeszólt.
- Lazítsunk egy kicsit ma este! - indítványozta vidáman, s az ablak előtt elhúzó ezüstfarkú Weasley-rakéta után nézett. - Péntektől húsvéti szünet van, rengeteg időnk lesz dolgozni.
Ron hitetlenkedve meredt rá.
- Jól vagy, Hermione?
- Most, hogy kérdezed - felelte nevetve a lány -, tényleg egy kicsit... lázadósnak érzem magam.
Egy óra múlva, mikor felmentek Hermionéval lefeküdni, Lucy még mindig hallotta az elszabadult petárdák távoli durrogását, s már pizsamában volt, mikor egy csillagszóró beúszott a toronyablak elé, fáradhatatlanul rajzolva a levegőbe a KAKA szó betűit.
- Hermione - szólalt meg, miután körbenézett a hálóteremben. Parvati és Lavender még lent voltak, így zavartalanul kérhette ki barátnője véleményét arról, ami folyton a fejében motoszkált. - Hermione, ide tudnál jönni egy kicsit?
Mocorgás hallatszott, majd szétnyílt Hermione ágyfüggönye és megjelent benne a lány hatalmas hajkoronája.
- Baj van? - kérdezte.
- Ülj ide - paskolta meg az ágyát Lucy. - Van valami, amit el szeretnék mesélni.
Megvárta, amíg Hermione elhelyezkedett, aztán töviről hegyire elmesélte neki, hogyan ajánlotta fel Malfoy azt, hogy elengedi. Hermionének leesett az álla és miután Lucy befejezte, egy percig csak tátogott.
- El akart engedni? - szólt aztán. - Az a Malfoy, aki szüntelenül próbál megfúrni minket, hagyni akarta, hogy elfuss Umbridge elől?
- Igen - bólintott Lucy.
- Ezt nem tudom elhinni - rázta a fejét Hermione. - Malfoy sosem tett volna ilyet.
- Azt mondta, ha mondok neki egy jó indokot, hogy miért alapítottuk meg a DS-t, akkor elenged.
Hermione hallgatott, látszott, hogy a gondolataiba mélyedt. Lucy szinte hallotta a fogaskerekeket, amik a lány agyában pörögtek.
- Szerinted miért csinálta? - kérdezte Lucy, mikor nem bírta tovább a némaságot.
- Fogalmam sincs - felelte Hermione a gondolataiba mélyedve. - Bár van egy elméletem… de nem, az lehetetlen…
- Imádom, amikor ilyen egyértelmű vagy.
- Jó, csak… - Hermione a hajába túrt. - Van egy ötletem, de ha meghallod, akkor még ennél is nagyobb képtelenségnek fogod gondolni.
- Csak mondd már, nem érdekel, mekkora hülyeség!
- Rendben - nézett Lucy szemeibe Hermione. - Szerintem te tetszel Malfoynak.
Tíz hosszú másodpercig csak a szabadban robbanó tűzijátékok robaja hallatszott.
- Hogy… mi van…? - tátogta Lucy.
- Gondolj csak bele - sóhajtott Hermione. Lucy látni vélte, hogy barátnője is kételkedik a szavaiban, de lehet, hogy ez csak a saját képzelete miatt tűnt így. - Nem ez volt az első eset, hogy furcsán viselkedett a közeledben. Másodikban is előfordult már, hogy kedvesnek nevezhető módon beszélt veled. Egyedül neked volt hajlandó elárulni, kinek árulta be Harryt harmadikban. Táncolt veled a bálon és még a kinézetedet is megdicsérte.
- A bálon csak a párcsere miatt táncolt velem - vetette ellen Lucy.
- Az lehet, de közben úgy viselkedett veled, mintha a partnere lettél volna - kontrázott Hermione. - Ráadásul téged még sosem bántott közvetlenül. Ha alaposabban megnézzük, rád - közvetlenül rád - egyszer sem mondott semmi bántót.
- Megütött engem a Griffendél-Mardekár meccsen - emlékeztette Lucy.
- Szerintem az is véletlen volt. Abban a kavarodásban nem tudott célozni rendesen…
- Hermione - kezdte lassan Lucy -, ugye tisztában vagy vele, hogy most épp arról próbálsz meggyőzni, hogy Draco Malfoy esetleg belém lehet esve?
- Te mivel magyaráznád akkor azt, hogy fedezni akart téged Umbridge előtt?
Lucy nem válaszolt. Fogalma sem volt, mit gondoljon. Hogy Malfoy meg ő? Képtelenség. Még azt se látta, hogy Hermione miért gondolja azt, hogy Fred talán szerelmes lehet belé, de ez a feltevés Malfoyjal kapcsolatban egyértelműen sok volt. Hogy juthatott ilyen egyáltalán az eszébe?
Ekkor szúrni kezdett a homloka. Sikerült uralnia az arcizmait, de tudta, mit jelent a fájdalom és azt is, hogy Hermione erről nem szerezhet tudomást, mert akkor megint elkezdené a kiselőadást az okklumencia fontosságáról. Minél gyorsabban le kell feküdnie, hogy ne legyen ájulás a vége…
- Nem tudom, miért akart elengedni - mondta Hermionénak -, de az, hogy esetleg szerelmes legyen belém, teljességgel kizárt.
- Szerintem se lehetséges - sietett leszögezni Hermione. - A logika minden szabályának ellentmondana. Azonban ha érzelmi oldalról nézzük a dolgot…
- Figyelj, nagyon elfáradtam - szakította félbe a lányt Lucy, akinek egyre jobban sajgott a homloka. - Szerintem menjünk aludni.
- Rendben - bólintott Hermione, ugyanakkor közben fürkészően vizsgálta Lucy arcát. Lucy nagyot ásított, megvárta, míg Hermione átsétál a saját ágyára, aztán behúzta az ágyfüggönyét, végül bebújt a takaró alá. Éppen időben, ugyanis amint lecsukta a szemét, rögtön elnyomta őt az álom…
Sebesen közeledett a dísztelen fekete ajtóhoz... nyíljon ki... nyíljon ki...
Kinyílt. Lucy belépett egy ajtókkal szegélyezett, kerek terembe... átvágott rajta, nekitámasztotta tenyerét egy hasonló ajtónak, s az kitárult...
A következő terem téglalap alakú volt, és furcsa, gépszerű ketyegés töltötte be. A falakon fények táncoltak, de Lucy nem állt meg szemügyre venni őket... a terem végében újabb ajtó várta... az is feltárult az érintésére...
Az ajtó gyéren megvilágított, templomot idézően tágas és magas helyiségbe nyílt. A termet toronymagas polcok végtelen sora töltötte meg, s minden polc tele volt kicsiny, porlepte üveggömbökkel...
Borzalmasan fájt a homloka...
Bamm!
Megzavarodva, kicsit rémülten riadt fel. A sötét hálóterem zengett a nevetéstől.
- Ííí! - visította Lavender; hangja az ablak felől jött. - Az egyik kerék összeütközött egy rakétával. Olyan, mintha gyerekeik lennének, nézzétek!
Lucy hallotta, hogy Parvati és Hermione kikecmeregnek takarójuk alól, s az ablakhoz sietnek. Ő maga továbbra is mozdulatlanul feküdt az ágyában. A homlokát égető fájdalom megszűnt, így sóhajtva átfordult a másik oldalára és várta, hogy szobatársainak lelkes vihogása kikergesse fejéből a gondolatot, hogy másnap este okklumenciaórára kell mennie.
Draco nem tudott aludni az egyre felrobbanó tűzijátékoktól. A rakéták és a petárdák teljesen felforgatták aznapra az iskolát, Umbrigde azt se tudta, hova kapjon, ráadásul a szobájában újabb kellemetlen meglepetés várta.
Dracot nem érte meglepetésként, amikor az új igazgató magához hívatta reggel a mardekáros társaival együtt és átadta nekik a kicsi jelvényt, ami jelezte, hogy a Főinspektori Különítmény tagjai, és további jogokat is kaptak. A fiú alig várta, hogy ezt Potter és Weasley képébe dörgölje, az pedig külön örömöt jelentett neki, hogy még pontot is levonhatott tőlük, akármilyen dologról legyen is szó. Nem értette azonban, hogy Lucy miért nem reagált semmit, mikor sárvérűnek nevezte Grangert, de mikor meghallotta a felrobbanó tűzijátékot, egyszerre mindent megértett.
Persze, hogy a lány nem hagyta annyiban Dumbledore távozását. Draco biztos volt benne, hogy valamilyen formában ő áll a csíny mögött, még ha a rakéták a Weasley ikrektől származtak is. Ráadásul olyan gyorsan terjedt el a híre, hogy hogyan is dekorálták ki Umbridge irodáját, hogy a fiú már a nagyteremből kifelé sétálva értesült a dologról. Tudta, hogy ez csakis Lucy lehetett. Draco el nem tudta képzelni, hogyan lehet a lánynak mindig válaszlépése Umbridge bármilyen tettére. Ahogy azt sem tudta elképzelni, hogyan lehet ilyen felelőtlen.
Majdnem kicsapták. Ha Dumbledore nem mártja be magát, Lucy már rég nem lenne itt. Pengeélen táncol, de azért még rátesz egy lapáttal. Ám akármennyire próbálta, Draco nem tudta nem értékelni a csíny zsenialitását és - a jó értelemben vett - brutalitását. Lucy mindig is tudta, hogyan menjen mások idegeire.
Draco átfordult a másik oldalára és igyekezett visszafojtani a mosolyát. Valami azt súgta neki, hogy Umbridge-nek ez még csak az első forduló volt - hogy Lucynak van még pár trükk a tarsolyában. És ez abszurd módon elégedettséggel töltötte el.
