- A francba – morogta Barney, mikor rájött, hogy Ben azóta se került elő.
Hol lehet az a kis szaros? Mindig is olyan csöndes volt, mint egy kisegér, és most is pont ugyanolyan csöndesen surrant el valahová.
És ha valahogy… megszökött? Ettől a gondolattól összerándult a gyomra, holott tudta, hogy ez nem lehetséges. Azért a biztonság kedvéért kisietett a folyosóra, ellenőrizni az ajtókat, és közben érezte, ahogy a düh növekszik benne. Micsoda kis fattyú, el akarja rontani a szórakozását.
Az ajtó zárva volt. Azért csak jól megrángatta a kilincset, majd megcsörgette a zsebében a kulcsokat. Minden rendben volt, ahogy annak lennie is kellett. Visszament hát a raktárba és eltúlzottan mézesmázos hangon szólongatni kezdte Bent:
- Hol vagy, kisfiú? Ne bujkálj, Barney bácsi úgyis megtalál! – a hangja játékosan és nyájasan hangzott, holott kezdett nagyon nem játékos és nyájas hangulatban lenni. Kissé kifáradt mostanra, és ez a bizonytalanság is idegesítette. Elhaladt a fal mellett álló szekrények mellett, és ököllel sorban mindegyikra rávert.
- Ha nekem kell megkeresnem téged, rosszabbul jársz! Úgyhogy légy jó kisfiú, és bújj elő!
Persze nem jött semmi válasz. Barney benézett a szülinapi asztal alá, bár nem hitte, hogy Ben pont a barátai véres holtteste mellé akarna elrejtőzni. Ellenben a fal mellett még jó pár szekrény, játékgép és meghatározhatatlan, vászonnal letakart szögletes halom sorakozott, biztosan ott bújt el a kis nyavalyás. Barney odament, sorra föltépte a szekrények ajtaját, amelyik pedig nem nyílt ki, azokat megzörgette és megrázta. A játékgépekbe lendületesen belerúgott, hogy azok a falnak csapódtak, majd onnan döndültek vissza a helyükre. Ha a kis mocsok ott bujkál, magára vessen, ezek a játékgépek voltak vagy száz kilósak. Ha meg mégse ott van, a ricsaj minden bizonnyal borzasztó félelemmel tölti el, akárhol is bujkáljon. Ez a gondolat némileg fölvidította Barney-t, segített megfeledkezni a fáradtságról.
A bútorok zörgetése közben néha szünetet tartott, hogy meghallja, ha áldozata életjelet ad magáról. És szerencséje lett. A bútorhalom alól gyengécske motozás hallatszott, és elfojtott szipákolás zaja. Egy nagy, letakart íróasztal alól jött a hang. Barney odalépett és letépte a takarót, majd ugyanazzal a mozdulattal le is hajolt, hogy benézzen alá.
És ott kuporgott az utolsó gyerek, behúzódva a legtávolabbi sarokba, kezében az ócska marionettet szorongatva, amit még Scott vitetett el a nagyteremből. Barney halványan emlékezett rá, hogy a bábot egy másik szobába zárta el, de ez most igazából nem érdekelte. Máskor talán zavarta volna, mert esetleg a gondatlanságát bizonyítaná, de most sokkal fontosabb volt, hogy Bennel foglalkozzon. Barney leguggolt, ügyelve rá, hogy a testével elfedje a kijáratot és megakadályozza, hogy a kisfiú kitörjön a rejtekéből.
- Na gyere csak ide, eljött az idő, hogy befejezzük a partit! – mondta olyan mosollyal, amiről még ő is érezte, hogy nem igazán meggyőző -. Gyere, megkapod az ajándékod.
Hívogatóan odanyújtotta az egyik kezét, amire már rászáradt a vér. Közben azon gondolkodott, mit csináljon Bennel. Szerette volna megfojtani őt is, mint a nővérét, hogy összehasonlíthassa az élményt, de már a karizmai kezdtek sajogni kissé.
- Megölted őket – szólalt meg Ben. A hangja nyugodt volt, már-már ijesztően nyugodt. Az arcán könnyek folytak, a szeme vörös volt, az arca sápadt, de a hangján nem hallatszott félelem. Inkább csak szomorú volt -. Te vagy az a sötét ember, akiről álmodtam. Gonosz vagy, nagyon gonosz.
- Ugyan már! – mondta neki Barney, továbbra is azon az erőltetetten nyájas hangon -. Engedd el azt az ócska bábot, és gyere ide hozzám! Meglátod, hogy nem is vagyok én olyan rossz.
Ben mintha meg se hallotta volna. Még szorosabban karolta át a marionettet és hátrébb húzódott, ahol szinte már sötétségben volt. Barney tovább nyújtózkodott érte, de még kinyújtott karral sem érte el, és – hallva a fiú furcsa hanghordozását – valahogy nem érzett rá késztetést, hogy bemásszon mellé.
- Tudom, hogy gonosz vagy – folytatta Ben azon a nyugtalanítóan nyugodt hangon -. Ő is megmondta nekem.
- Kiről beszélsz? – Barney kezdett nagyon idegessé válni. Ez a gyerek beszélt valakivel? De ugyan kivel? Nincs itt senki rajtuk kívül, vagy mégis? Hirtelen nagyon hülyén kezdte magát érezni, hogy ott gubbaszt háttal a terem többi részének.
- Meg akart minket menteni. Megpróbálta. Azt mondta nekem, bújjak el, és megmutatta, hová. Nem akarta, hogy lássam, miket csinálsz… de hallottam mindent – most először a hangja elcsuklott, és szipogott egyet. De amikor újra megszólalt, már megint nyugodt volt -. Ő látja a gondolataidat. Nem akarta látni őket, de belenézett, hogy megmentse Jenny-t. Nagyon szomorú, hogy nem sikerült. Ő…
- Ki a faszról beszélsz?! – Barney most már ordított. Ben szavai érthetetlen módon félelemmel töltötték el, és ez nem tetszett neki. A kurva életbe, hiszen ez a gyerek csak játszadozik vele, hogy földühítse, és most magára vessen, mert sikerült is neki!
A férfi bepréselte a fejét és a vállát az asztal alá, és sikerült megragadnia Ben karját. Elkezdte kifelé cibálni, a marionett ki is esett a fiú kezéből, ám ő nem hagyta magát. A könnyes szemekbe hirtelen gyűlölet költözött, és a fiú Barney szeme felé kapott. A férfi elrántotta a fejét, jól be is verte az asztal lapjába, és az apró körmök még így is végigszántottak az arcán. Barney önkéntelenül is hátrahőkölt a hirtelen fájdalomtól, Ben pedig kihasználta a lehetőséget és kirontott búvóhelyéről. Mivel jóval kisebb, mozgékonyabb és kétségbeesettebb volt, simán elcsusszant Barney mellett, föllökve a hátrálás közben egyensúlyát vesztett férfit.
Mire Barney talpra vergődött, a fiú már régen átszelte a szobát, de nem rohant ki a folyosóra, megtorpant az asztal mellett, amin Betty teste feküdt. Néma szomorúsággal bámulta halott nővérét, majd a szeme végigsiklott a földön heverő Joey-n és Finnen.
Barney dühöngve indult meg felé, ám Ben nem futott el. Ott állt az asztal mellett, a férfit nézve, szemében szörnyű bölcsesség.
- Azt tudod, hogy ezért nagyon meglakolsz – hörögte Barney, aki nagyon megalázottnak érezte magát az előbbiek miatt. Ez a kölyök ezzel a komoly arca mögé rejti, hogy valójában rajta mulat.
Megtalálta a földön a kalapácsot, és szemeit le sem véve Benről, lehajolt érte. Ám vagy a sok vértől lett csúszós a nyél, vagy a fiú merev tekintete zavarta össze, de a kalapács kicsúszott a férfi kezéből. A néma csöndben, ahol csak Barney dühödt fújtatása hallatszott, bosszantóan hangosnak rémlett a kalapács koppanása a földön, és Barney kezdte úgy érezni magát, mint egy komplett idióta. Ettől persze nem lett jobb kedve.
Nem hajolt le újra a fegyverért, eltökélte, hogy ha kell, puszta kézzel szorítja ki az életet a kis taknyosból, nem számít, mennyire sajognak az izmai. Nehogy már több kínos szituációba keverje egy ilyen kis fattyú!
Megtámaszkodott az asztal szélén (úgy tett, mint aki teljesen ki van merülve), és onnan vicsorított Benre.
