A kis jedi úrnő 28. rész
Seyda arca hirtelen megváltozott:
- Azt… azt hiszem… ki kellene mennem…
A két helsai egymásra nézett:
- Nincs mese, ki kell engednünk! - összegezte Teregril.
- Seyda! Kedves kis úrnőm! - lépett be a szobába egy csinos kis teremtés, mögötte egy kék páncélú őrharcos.
- Lenia, Dandor! - tört át bágyadt mosoly Seyda könnyein. - Hát itt maradtatok a Palotában?
Lenia az ágyhoz szaladt, és kezébe vette Seyda kezét:
- Hát persze, hogy itt maradtunk! Nem lehet tőled csak úgy elszakadni, úrnőm. Tudok valamiben segíteni?
- Igen. Teregril megengedte, hogy kimenjek… - Lenia arcához hajolva suttogta. - Azt hiszem, bepisiltem... szégyellem, mert sosem történt velem ilyen… nem is éreztem, hogy kell pisilni…
- Ó, ez ne okozzon gondot, úrnőm! - simított végig az arcán Lenia, és az őrharcosokhoz fordult. - Fiúk, kimennétek most?
- Persze, rendben, Lenia! - mondta Teregril. - De az ajtó résnyire nyitva marad! Ha bármi gond van, azonnal tudni akarok róla! - és kimentek. Lenia óvatosan kitámogatta Seydát a fürdőbe, lehúzta róla a hálóinget, megengedte a zuhanyt, és fürdőhabbal lemosta úrnőjét.
- Szép nagy pocikád van! - mosolygott, mikor gyengéden megtörölgette a törölközővel. Tiszta hálóingbe bújtatta Seydát, majd visszavezette a szobába:
- Ülj le erre a székre egy kicsit! Mindjárt áthúzom az ágyneműt.
Gyors, megszokott mozdulatokkal dolgozott. Seyda amennyire lehetett, hátratámaszkodott a széken, hogy domborodó hasát ne nyomja össze. Lenia a szennyest a gyűjtőbe dobta, majd az ágyhoz támogatta úrnőjét, lefektette és betakargatta:
- Kérsz valamit enni vagy inni, úrnőm?
- Nem, köszönöm. Semmit nem kívánok.
- Akkor pihenni hagylak - Lenia megcsókolta úrnője homlokát, majd kiment. A folyosóra érve pillantása a Calora testőrkapitányát kereste, aki Dandorral, Sergerrel és az imént érkezett Davrellel beszélgetett:
- Teregril - suttogta Lenia. - Nagy baj van! Az úrnőnek elment a magzatvize! Lynnar és a nővérem szülésénél is ott voltam. Akármi váltotta is ki, de hamarosan megkezdődnek a fájások! Jó lenne előkeríteni Salinát!
Teregril a sápadtnál is sápadtabbá vált:
- Salina kiment a városba valamiket vásárolni! Larsentől kapott engedélyt. És most kint van valahol… az átjáró kaput azóta lezárták… kijárási tilalom van. Ki tudja, Salina hol ragadt le… de hát még legalább három hét lenne hátra… miért épp most? Szegénykém, most hogy segítsünk rajta?
Serger egy pillantást vetett a nyitott ajtóra:
- Mrs.Winter halála nagyon megrendítette - mondta csöndesen. - Biztosra veszem, hogy az váltotta ki! Lenia, jó lenne, ha Seyda mellett tudnál lenni!
- Én így is terveztem. Ezért jöttem ide hozzá. Csak figyelmeztetni akartalak benneteket.
Lenia visszament a szobába. A kiképzőparancsnok gyorsan rendelkezett:
- Davrel, rohanj el Larsenhez, mondd el neki, mi történt, valahogy próbálja megkerestetni Salinát, ha fel is kell érte dúlnia a várost!
Hirtelen Seyda ijedt, fájdalmas sikolya hasított a Palota csöndjébe, majd mély, torz hang érthetetlen mormogása. A gárdistákban és őrharcosokban meghűlt a vér. Serger, Dandor és Teregril egyszerre robbant be a szobába. Seyda az ágyon vergődött nyöszörögve, láthatóan komoly fájdalmai voltak, Lenia pedig az ágy mellett hevert az oldalán, és gyenge hangon suttogta úrnője felé:
- Ne, úrnőm, ne tedd… megölsz…
Dandor felhördült, és fölkapta asszonyát a földről:
- Mi van veled, Lenia?! Mi van veled?!
Lenia minden erejét megfeszítve suttogott:
- Az első fájásnál megjelent egy holokép… egy csuklyás alak… valamit beszélt… és Seyda… szívni kezdte az életemet… de… nem is tud róla… - és elvesztette eszméletét. Serger az ágyhoz ugrott:
- Nihilus! Eszerint mégis beleültettek egy kódot valamikor! És a fájdalom most aktiválta! Másnak az életerejéből próbálja gyógyítani magát! Dandor, vidd ki Leniát, minél messzebb innen! Teregril, hozasd ide Lurát!
Egy gárdista ekkor megszólalt:
- Azt nem lehet, Serger, Mandalore azt mondta, aki ki meri engedni Lurát a szobájából, az vele megy a száműzetésbe vagy a halálba!
Serger már leült az ágy szélére úrnője mellé, pillantása most a gárdistára siklott:
- Akkor majd te levezeted a Calora szülését, jó? Teregril, én, mint a Palota belső védelméért felelős parancsnok, a Calora és gyermekei életének érdekében felülbírálom Mandalore parancsát, és vállalom a felelősséget érte! Számolj be erről Larsennek, intézkedj Luráról, de azon túl senkit ne engedj belépni ebbe a szobába!
- De te is veszélyben vagy…
- Tedd, amit mondtam! - kiáltott rá Serger, majd kiszíjazta páncélját, letette egy székre, majd megfogta úrnője kezét. - Ha Seyda megölne engem, Larsen intézkedjen tovább! Menj!
Seyda görcsei egyelőre megszűntek, levegő után kapkodott, homloka verítékben úszott, láthatóan erőt próbált gyűjteni.
- Figyelj rám, kicsi úrnőm! - mondta a kiképzőparancsnok szelíden, a székre dobta páncélkesztűjét, és megsimogatta úrnője homlokát. - Megismersz?
Seyda karikás szemmel nézett rá:
- Serger… - suttogta.
- Úgy bizony. Én vagyok. Mondok neked két nagyszerű hírt, kíváncsi vagy rá?
Seyda bólintott, de teste kezdett megfeszülni a következő fájás előjeleként. Serger odanyújtotta neki a kezét:
- Kapaszkodj bele jó erősen! Hadd látom, milyen kondícióban vagy!
A fájdalom elborította Seydát, kétségbeesetten kapaszkodott az izmos kézbe, ajkai közül fájdalmas nyöszörgés tört elő, és öntudatlanul próbálta feltölteni magát a közelében lévő életerőből.
- Seyda… Serger vagyok… nem emlékszel rám? Miért akarsz megölni, édes kicsi úrnőm?
Seydát azonnal magához térítette a szívének kedves hang, és a fájás végéig már nem bántotta az őrharcost. Serger úgy érezte, mintha alaposan fejbe kólintották volna, és fáradtnak érezte magát, pedig a vitalitásával sosem volt baj. Seyda mindegyre az arcát nézte, miközben nehezen lélegzett, és igyekezett tudatosítani magában, hogy Serger van mellette, és Sergert nem szabad bántania! Az őrharcos tovább beszélt hozzá:
- No, ezen is túl vagyunk, nagyon ügyes voltál, kicsikém! Van ám benned erő, pedig hónapok óta itt nyomod az ágyat! Szóval két jó hírt ígértem neked. Az egyik, hogy nemsokára meglesznek a babáid, és megszabadulsz a fájdalomtól is, meg ettől a roppant nagy tehertől is. A másik, hogy amint összeszedted magadat, elkezdjük az edzéseket és megint olyan fürge és mozgékony leszel, mint azelőtt! A nagypályán fogsz edzeni a válogatott Karendhor gárdisták, a telrevani őrharcosok és Helsa őrharcosai között! A mi kis úrnőnk, a mi klánunk büszkesége, akire az egész birodalom büszke… de persze mi, helsaiak vagyunk rád a legbüszkébbek!
Teregril lépett be, maga előtt tuszkolva Lurát. A szülésznő felháborodva tiltakozott. Serger intett Teregrilnek, hogy menjen ki. A szülésznő kifakadt:
- Csak nem gondoltátok, hogy kényszeríthettek valamire is?!
Serger még csak rá se nézett:
- Nem kényszerítünk semmire! A saját érdeked, hogy átsegítsd a fájdalmakon úrnődet, mert a te életed elszívásával fogja pótolni saját gyengülését. Aki ebben a szobában van, annak az az érdeke, hogy ne okozzon fájdalmat Seydának, ha életben akar maradni. Kimenni nem lehet, mert Teregrilék jól őrzik az ajtót. Az meg az ő érdekük. Úgyhogy először vizsgáld meg az úrnődet, és ha úgy látod, hogy nincs sok idő hátra, akkor átvisszük Seydát a szülőszobába.
- Miről hablatyolsz itt? Majd épp egy starvilleri senki fog engem kioktatni róla, hogy mit csináljak! Maradtál volna Helsán te is, meg a társaid is, meg ez a...
Serger fölemelte fejét, és úgy nézett rá, hogy a szülésznő nem merte befejezni a mondatot.
A következő fájás hevesebb volt, de mert Serger állandóan beszélt Seydához, az végig tudatában volt annak, hogy nem szabad megtámadnia az őrharcost. Lura életébe azonban belecsípett. A szülésznő lába megroggyant az energiaveszteségtől. Seyda lihegve pihent meg. Lura alig bírta összeszedni magát. Serger szeme rávillant:
- Most már érted, miről hablatyoltam?
A szülésznő nem felelt. Fölhajtotta a takarót, és miután fölhúzta a kis asztalkára készített becsomagolt kesztyűk egyikét, nagyon óvatosan nekifogott a vizsgálatnak.
- Te starvilleri. Ha van szülőszoba, ahogy mondtad, oda kell vinni. A magzatvize elfolyt, a méhszája négyujjnyira nyitva van, nincs mire várni! Itt az ideje, vagy nincs, a szülés spontán indult meg, már nem lehet visszatartani!
- Rendben - mondta Serger, fölállt és Seyda fölé hajolt. - Figyelj rám, szívem! A saját lábacskádon már nem tudsz menni, mert sose érünk oda, így muszáj, hogy vigyelek. Lehet, hogy kicsit kényelmetlen lesz, de próbálj úgy fordulni a karomban, hogy minél kevesebb fájdalmat érezz. Sietni fogok! És még valami. A folyosó tele van őrharcosokkal és gárdistákkal. Odavannak érted, nem szabad bántanod őket, akkor se, ha épp akkor érkezik a fájdalom, érted?
Seyda megint csak bólintott. Serger mindkét oldalról alágyűrte a takarót, úgy emelte föl, és kivitte a folyosóra. Lura utánuk szédelgett. Odakint azonnal körülvették őket. Kezek nyúltak úrnőjük kezéért, ismerős, aggódó arcok villantak be a látóterébe, és bár hallotta a sötét suttogást mélyen bent, hogy ezek ellenségei, minden erejével igyekezett tudatánál maradni. Különösen a helsai őrharcosok látványa, és jelenlétének érzete volt rá jó hatással.
- Segítsetek… - suttogta fáradtan… - …nem akarok bántani senkit, megígértem Arionnak… de nagyon erős Nihilus parancsa… amikor fáj… segítsetek…
- Segítünk, kicsi úrnőm, persze, hogy segítünk… - Teregril ott ment mellettük, és fogta Seyda kezét, míg el nem érték a szülőszobát. Serger letette az ágyra a Calorát, és érezve újra megfeszülő testét, folytatta a megkezdett egyoldalú párbeszédet. Az egyre erősödő, egyre tovább tartó és egyre rövidebb időközönként jelentkező fájások félönkívületbe sodorták Seydát, mert közben harcot is kellett vívnia a fájdalommal együtt erősödő belső paranccsal, pusztítsa el a körülötte lévőket!
Ő azonban végig hallotta Serger hangját, aki pillanatra sem vesztette el vele a kapcsolatot, és még jobban fölerősödött körülötte az őrharcosok erőt adó kisugárzása, aggodalma, szeretete és biztatása.
Egyikük sem tudta, hogy fejük fölött, az űrben csata dúl, mely azonban tövényszerűen nem tarthatott soká. A váratlanul visszaérkező Hadiár és Haladhor egységei lecsaptak a sith flottára, mely így beszorult a köztársasági és telrevani flotta halálos gyűrűjébe. Egyetlen sith hajó sem menekült meg. Vadászaikat a szabadon engedett gyorsjárású, nagy tűzerejű Baziliszkuszok és Carth fürgén manőverező vadászgépei kíméletlenül verték szét, a nagy köztársasági cirkálók, nehézfegyverzetű mandalóriai Serennel fregattok és Lendselin cirkálók pedig folyamatos tűz alá vették a sith rombolókat.
Az egyesített flotta egyetlen vadászgépet sem veszített, viszont a százas nagyságrendű sith flotta minden hajóját szétmorzsolta a szövetséges túlerő!
Larsen fölvette a kapcsolatot a Hadiárral és a Haladhorral, gyorsan tájékoztatta őket Mandalore szorongatott helyzetéről, egyúttal visszarendelte a köztársasági flottát. Canderous azonnal indult Solterre, Mandalore megsegítésére, de Baziliszkuszai nagy részét itt hagyta a Központ védelmére. Larsennel, Carth-tal és Sherukkal egyetértésben ugyan ő sem tartotta valószínűnek, hogy még egy sith haderő lehetne a közelben, de mivel a kódrendszer továbbra is hibás volt, ezt sem lehetett kizárni. Az előző támadás is csak azért nem érte teljesen váratlanul a Központot, mert Saborra felderítői időben jelezték Larsennek a nagy sebességgel érkező sith flotta belépését Telrevan légterébe.
Saborra továbbra is az űrben maradt álcázott vezérhajóján, a Spelláron, ellenőrizve, feldolgozva és rendszerezve a felderítő Spellingektől beérkező információkat.
Ezalatt Seyda egyre gyengült, egyre fáradt a kimerítő szülés, és a pusztításra ösztökélő parancs elleni harcban, de nem nyúlt Sergerhez, aki a régi helsai napokról mesélt neki. Lura élete viszont jelentősen lecsökkent, mikor egy erős tolófájás Seydát a megtámadására késztette. A szülésznő lehanyatlott. Serger érzékelte, anélkül, hogy odapillantott volna:
- Talpra! - szólt rá. - Talpra és segíts az úrnőnek! - de parancsoló hanghordozása azonnal megváltozott, ahogy Seydához beszélt tovább. - Úgy, úgy, ez nagyon erős volt, úgy hiszem, nemsokára kint lesz a baba, szedd össze magad még egy kicsit, Seydám!
A következő tolófájásnál Seyda ismét megtámadta Lurát, és az nem is kelt föl többé. Haldokolva hevert, ahol összeesett. Serger már ott tartott, hogy ő maga áll a helyére, mikor Salina rohant be:
- Jaj, kicsi hajasbabám, itt vagyok már!
- Siess, Salina! - mondta Serger. - És beszélj hozzá, hogy hallja a hangodat, akkor nem fog bántani!
Fölösleges figyelmeztetés volt. Ha az öreg szülészasszony egyszer szóhoz jutott, egyhamar nem lehetett elhallgattatni. Gyorsan bemosakodott, kesztyűt húzott és odasietett hozzájuk. Serger a rövid erőgyűjtés alatt, míg Seyda tudata megint kitisztult, elmondta, hogy Salina itt van, és őt sem szabad bántani, mert csak ő tud segíteni, hogy a babák megszülessenek, és akkor vége lesz minden fájdalomnak.
- Megértettél, kicsi Seydám? - törölte le a verítéket úrnője homlokáról a kiképzőparancsnok, és jobb karját úrnője háta alá csúsztatta, hogy félig ülő helyzetbe emelje, ahogy Salina tanácsolta. Seyda bólintott, továbbra sem engedve el Serger kezét. Salina értő kézzel simogatta meg a domború hasat, hogy tudja, hogyan helyezkednek most el a kicsik.
- No nézd csak, már látszik az első fejecske búbocskája! Gyerünk, kislányom, mindjárt kint lesz az első baba, gyerünk!
Seyda minden fájdalma ellenére meglepően csöndes volt a szülés alatt, mintha emlékezne Lura szavaira, hogy a Calorához nem illik a hisztizés. Serger nem nézett oda, mit csinál Salina, csak úrnője arcát és szemét figyelte, mikor készülődik esetleg támadásra. Seyda azonban egyiküket sem bántotta. Kintről érezte az aggódó őrharcosok feléje áradó szeretetét, közülük is a helsaiakét, és ez csaknem teljesen közömbösítette a tudatába furakodó, gyilkolásra ösztökélő hangot! Jobban tudott figyelni most már Salina szavaira is, aki irányította, mikor vegyen lélegzetet, hogyan tartalékolja az erejét.
- Nem lesz baj, kislányom, nem nagyok a babák, csak még egy kis erőfeszítés…
Seyda hirtelen érezte, hogy valami kemény préselődik ki a testéből, aztán megkönnyebbült.
- Kint van a fejecskéje, no még egyet, kislányom és az egész baba kint van!
Seyda önkéntelenül engedelmeskedett a tolófájás kényszerének és érezte a kicsusszanó meleg valamit. Mély levegőt vett és kimerülten hevert. A fejét sem bírta fölemelni, mikor furcsa nyivákolásfélét hallott.
- Fiú, fiú, kisfiú!! - mondta áhítattal Salina. - Anya lettél, kicsi lányom!
Serger boldog örömmel csókolta meg a homlokát:
- Hallod, kicsi úrnőm? Az első kis Mandalore megérkezett!! - és most tekintett föl először, de most sem kitakart úrnőjét nézte, csak az újszülöttet, akit Salina gyorsan ellátott, rendbetett, megmosdatott, és miután bepólyálta, megmutatta úrnőjének, közben sírvafakadt:
- Jaj, kislányom, hát mégis én segíthetem világra a birodalom következő Mandalore-ját! Ezért érdemes volt az öreg Salinának ilyen sokáig életben maradnia!
Seyda csak egy ráncos, gyűrött, csukott szemű, nyivákoló, törékeny apró fehér kis testet látott, mégis valamiért meghatódott tőle:
- Hát téged várt ennyire Calborn? - suttogta neki fáradtan, de több időt nem tölthetett vele, mert már érezte a következő baba készülődését. Salina gyorsan kivitte a csöppséget a folyosóra:
- Megszületett a leendő uratok! Vigyázzatok rá, mert már a második is kukucskál kifelé! Nagyon ügyes kislány az úrnőtök, legyetek büszkék rá, Starviller, Ordo és Telrevan fiai!
Teregril karjába tette a bebugyolált apróságot, és visszasietett a szülőszobába:
- Gyerünk, kicsi hajasbabám, most már könnyebb lesz, mert az első pöttömke kitágította az utat!
Salinának igaza volt. A második nyivákoló kis jövevény már könnyebben csusszant ki, Seyda végig éberen tudott figyelni a szülésznő tanácsaira, mert a támadásra ösztönző parancs lassan elhalkult, majd elenyészett benne. Most sem vette le tekintetét Sergerről, aki tartotta benne a lelket. És nemcsak ő. A kis jedi úrnő végig érezte az őrharcosok és Karendhor gárdisták erőt adó biztatását.
A második baba után Salinának csak annyi ideje volt, hogy ellássa és az alvókosárkába tegye, mert a harmadik szinte közvetlenül utána megindult. Aztán hirtelen megállt. Elfogyott az ereje, de az anyjának is. A tolófájás közben! Seyda lihegve próbált megpihenni, de teljesen legyengült már. És ami a rosszabb, a gyötrelem újra fölerősítette a tudatában Nihilust! Salina kétségbeesett:
- Kislányom, csak még egy kis erőfeszítést, mert megfullad a kicsi!
- Seyda! - mondta hirtelen Serger. - Végy el az életerőmből annyit, amennyire szükséged van! Ennek a babának muszáj megszületnie! Ne törődj vele, mit mondtam eddig, szükséged van az életerőmre! Nem baj, ha megölsz, de nektek élnetek kell! Mindjárt a végén vagy, töltődj föl az én erőmből, gyógyítsd magad az én életemmel, muszáj, Seyda, muszáj!!
- Nem!! - tört ki a fájdalom és a tiltakozás vad sikolya Seydából, és mégegyszer összeszedte magát. Minden erejével Serger kezébe kapaszkodott, és kipréselte magából az utolsó babát is. Még hallotta Salina örvendező hangját, érezte Serger csókját a homlokán, aztán minden elsötétült a szeme előtt.
Csak rövid percekre veszíthette el eszméletét, mert mikor magához tért, Salina még mellette volt és őt mosta le, őt tette rendbe.
- Serger… - suttogta kiszáradt torokkal Seyda. Salina éppen végzett és betakarta úrnőjét:
- Ügyes kis drágám, most egy kicsit még itt kell maradnod, de behívom hozzád Sergert, jó?
Salina kiszólt a folyosóra és a kiképzőparancsnok pillanatok múlva mellette volt:
- Itt vagyok, kicsi Seydám - fogta meg a kezét.
- Serger, köszönöm. Bocsáss meg, hogy megtámadtalak! Engedd, hogy meggyógyítsalak! Leniát is… nem akartam bántani… senkit! Most, hogy Nihilus elenyészett, emlékszem rá, mit tettem! Kérd meg Dandort, hogy ne gyűlöljön engem! Meggyógyítom Leniát, csak hozza ide, mondd meg neki, kérlek, jó?
- Jó, megmondom neki. Máris beszélek vele! - Serger nagy léptekkel távozott.
Seyda oldalra billentette fejét, a három kis kosárka felé:
- Salina, mit csinálnak a babák?
- Alszanak, kislányom.
- Egészségesek?
- Bizony, hogy egészségesek! - mondta Salina olyan büszkén, mintha ez elsősorban az ő érdeme lenne. - Korábban jöttek, mint szabad lett volna nekik, elég kicsi a súlyuk, de ehhez képest nagyon jól vannak. De még nem tudom, mi lesz a nevük, pedig most már meg kell őket különböztetni egymástól! No, halljam azokat a neveket, rá kell írnom a kis csuklószalagjukra!
- Nastor, Haldor és Lainor.
- Ó, ezek egészen nagyszerű nevek!
Serger jött vissza, mögötte Dandor lépett be, dúlt, kétségbeesett arccal, karjában hozva az eszméletlen Leniát.
- Bocsáss meg nekem, Dandor! - csillant könny Seyda szemében. - Jóváteszem! Ne gyűlölj, kérlek!
- Nem gyűlöllek, úrnőm - mondta Dandor komoran. - Pedig Leniát kis híján megölted. Mi valóban készek vagyunk az életünket adni érted, de nem úgy gondoltuk, hogy te magad végzel velünk! Ki tudja, mi fogja aktiválni legközelebb Nihilus parancsát… én nagyon szerettem azt a jedi kislányt, aki szárnyaszegett kismadárként zuhant Helsa földjére és mi tanítottuk meg repülni! És tisztelem őt most is, hogy az úrnőm lett, de féltem tőle az asszonyomat, akit majdnem megölt! Kilépek a szolgálatodból, Calora! És magammal viszem Leniát!
Seyda szíve belesajdult, látva az idegen, tűnődő kifejezést Dandor szemében. Nem gyűlölet volt ez, az őrharcos nem hazudott, Seyda zavart és félelmet olvasott ki belőle, és ez áradt Dandor egész lényéből is.
- Megértettelek, Dandor - mondta szomorúan. - De előbb engedd meg, hogy meggyógyítsam Leniát!
A gyógyítás nem vett sok időt igénybe, de Seyda a természetes ébredést Lenia fiatal szervezetére bízta. Dandor féltérdre ereszkedett az ágy mellett, és megcsókolta a Calora kezét:
- Nem magamat féltem, úrnőm! És ha úgy hozza a sors, bármikor kész vagyok meghalni a védelmedben! De én soha nem voltam még igazán szerelmes, és itt váratlanul rátaláltam Leniára! És csaknem elvesztettem őt! Te is tudod, mi a szerelem, hisz Mandalore imád téged! Tudod, mit jelentene elveszíteni őt! - fölállt, arca komorsága kissé enyhült. - Gyönyörű kisbabák! Új reményt adtál a birodalomnak, úrnőm! - fejet hajtott, fölemelte az alvó Leniát, és csendben távozott.
Seyda fájó szívvel nézett utána. Serger nem mentegette társa viselkedését, de úrnőjét sem ítélte el. Gyengéden megszorította a kis barna kezet. Seydának ekkor jutott eszébe, hogy őt is megsebesítette. Megyógyította Sergert, majd megkérdezte tőle, láthatná-e Teregrilt és Davrelt. És Larsent, és a többieket.
- Hogyne láthatnád, hisz itt toporzékolnak az ajtóban!
- Várj fiam! - szólt rá Salina, aki Dandor ittléte alatt végig kibírta, hogy csöndben maradjon. - Ne itt csörgessétek a kardotokat a babák körül! Nem a szülőszobába valók a harcosok! Nemsokára úgyis vissza kell vinni az úrnődet a szobába, akkor majd láthatják! Megyek, elrendezem az ágyát az én kis drágámnak.
Ahogy Salina kitette a lábát a szülőszobából, Serger Seydára kacsintott, az ajtóhoz osont, és beengedte a helsaiakat. Pillanat alatt megtelt a légkör örömmel, felszabadultsággal, szeretettel. Larsen most látta csak először a csöppségeket, mert nemrég ért ide. Elidőzött mellettük, majd ő is odalépett az ágyhoz, úrnője kezét két erős tenyerébe zárta, és megcsókolta:
- Nagy dolgot tettél, kicsi Seyda! Nincs még egy ilyen asszony a birodalomban, aki harcosként és nőként egyaránt tökéletesen megállja a helyét! Jó hírem van. Mandalore-ék hazafelé tartanak. Nem vesztettek egyetlen hajót sem, minden harcosunk életben van! Igaz, hogy Nihilus megint felszívódott, de flottája mindkét részét elvesztette!
- Nihilus volt a Solteren? - kérdezte Seyda.
- Igen. A Kitaszított azért ment Dodonna flottájával, hogy találkozzon vele. Csata meditációval segítette egyesített flottánkat. Nihilus lefoglalta Mandalore-t, de nem ő érdekelte, hanem te. Arra számított, hogy megzavart védelmi rendszereink nem fogják érzékelni flottája másik felét, amivel itt lecsap ránk. Saborráék műszakilag fölfejlesztett Spellingjei azonban érzékelték, ezért tudtak időben riasztani minket. Eshok és Saborra sok időt töltött a fejlesztéssel, ez mentett meg most minket a lerohanástól! Ami gondolkodóba ejt, hogy Nihilus milyen energiaforráson keresztül tudta neked azt a holoképet leadni. Visas rejthetett el valamit a szobádban? Vagy a legfejlettebb jedik saját energiájuk segítségével is tudnak nagy távolságból holoképet leadni? Te nem érezted előtte energiaforrás jelenlétét a hálószobában, úrnőm?
- Nem, Larsen és szerintem nincs is, mert holokép vetítésével a Kitaszított már a beiktatás napján is tudott velem kommunikálni! Ez tehát ritka, de létező jedi képesség. Én mindenesetre nem vagyok rá képes. Ahogy a csata meditációra sem. Attól félek, hogy Dandornak igaza van. Valószínűbb, hogy a tudatalattimban van az a beültetés, amit a fájdalom aktivált. Talán ezt a beültetést csinálták a Ravageren, hogy mindig az ellenőrzésük alatt legyek, és később bármikor aktiválhassák. És mikor Visas itt járt, talán ő adott valami utasítást, amit nem vettem észre. Mióta nem vagyok igazi jedi, nem olyan éles az érzékelésem. És lehet, hogy egy legközelebbi fájdalom is aktiválni fogja. Revan erről beszélt a Surran bázison, hogy rejtett csapdákat hozhatok működésbe akaratomon kívül. Ő biztosan megtalálná, és meg is tudná szüntetni ezt a beültetést! A Kitaszított is. Ha visszajön, szeretnék majd vele beszélni!
- Az árulója! - csattant Salina hangja. Egyszerre néztek az ajtó felé, ahol a szülésznő állt csípőre tett kézzel, és villámló szemekkel méregette Sergert. - Én megértem, hogy ti helsaiak ennyire odavagytok egymásért, de ez azért túlzás! A kiképzőparancsnok úr azt remélte, hogy egy hármas ikerszülés után máris kivezényelheti úrnőjét a gyakorlópályára?!
Serger nevetve ölelte át a vállát:
- Bizony nincs messze az az idő, drága Salina! Seyda elsősorban harcos, és régebb óta ismer minket, mint téged, így jobban húz hozzánk, mint a te női dolgaidhoz, ezt neked is tudomásul kell végre venned! No de azt mondd meg, visszavihetem már a birodalom féltve őrzött kincsét a helyére?
- Hol vannak azok a babák? - rohant be forgószélként Lylthia. Össze-vissza csókolta Seydát, majd az alvókosárkákhoz sietett, ó, de aranyosak, mondta és hangját se lehetett többé hallani. Mögötte Astrila és Larinna jött. Mindketten boldogok voltak. Megcsókolták Seydát, aztán ők is elmerültek az alvó babák csodálatában, Salina legnagyobb megelégedésére.
- Látjátok, fiaim, így kell viselkedni, ha új élet született, nem pedig páncélt meg kardot csörtetni körülöttük! No Serger fiam, akkor vidd vissza az úrnődet, de óvatosan ám, nehogy fájdalmat okozz neki! Nagyon gyönge most!
- Majd mi fölerősítjük, igaz, kicsikém? - kacsintott rá Serger, és minden oldalról alágyűrve a takarót, óvatosan emelte föl úrnőjét. A folyosón Salina nem győzte elhessegetni az útból a gárdistákat és az őrharcosokat, akik örültek, hogy úrnőjük túl van a szülésen, és a babák is jól vannak.
- Nem értem én ezt - csóválta fejét Salina. - Egy anya a szülés után nagyobb lelkesedést mutat a babák iránt! Csak megnézte őket, és kész. Pedig megszenvedett értük! Te Larsen, biztos, hogy jól van az úrnő? Ti jobban ismeritek őt. Nézd meg az asszonyodat, meg a barátnőit, hogyan viselkednek! Ahogy egy nőnek kell ilyenkor!
- Ne bántsd az úrnőt, Salina! - mondta Larsen halkan. - Azt már régóta tudjuk, hogy mesterségesen avatkoztak be a fejlődésébe a jedik. Csaknem teljesen leblokkolták női ösztöne fejlődését, ugyanakkor fölerősítették a harci képességeit. Őt Revan megállítására szánták. Harcosnak. Csak közben Helsára került, és a mi uralkodónk beleszeretett. Amit Seyda a női dolgokról tud, Calborntól tudja. Ha elkezd foglalkozni a kisbabákkal, biztos, hogy kialakul benne az anyai ösztön is! És hát Astriláék viselkedéséből is sokat tanul majd. Hozzánk, őrharcosokhoz jobban kötődik még mindig, mint a nők világához. Aki beleavatkozott a fejlődésébe, harcost akart nevelni belőle, nem nőt. Ő nem közömbös, csak időbe telik az átállása erre a szerepkörre. Ez nem olyan természetes folyamat számára, mint a mi lányainknak, akiket eleve erre neveltek. Ezért azt kérjük tőled, hogy több türelmet tanúsíts úrnőnk iránt!
- Jó, jó, fiam, nehogy már az öreg Salinától féltsd az úrnődet! Meghallgattam, amit elmondtál, legalább tudom mihez tartani magamat. Van még valami. Larsen, mivel most te vagy a Palota ura, gondoskodnod kellene szobalányokról, hogy kiszolgálják az úrnőt, mert ha akarna sem tudna fölkelni, annyira gyenge! Nekem a babák körül van dolgom.
A fővezér az idős asszony vállára tette kezét:
- Máris intézkedem!
Larsen feloldotta a kijárási tilalmat, és a Palota élete visszatért a szokott kerékvágásba. Tudtára adatta a főváros lakóinak, hogy Mandalore fiai megszülettek, egészségesek és bár a vártnál korábban érkeztek, jól vannak. Beszélt Blessel főkapitánnyal és Karendhor testőrséget rendelt a kisbabák mellé. A Calora testőrségének felügyeletét meghagyta a helsai kapitányoknak, szobalányokat küldött Seyda kiszolgálására, és utasítást adott a konyaszemélyzet számára, hogy készüljenek föl a visszaérkező flotta fogadására.
Mikor később megint Seyda szobája felé vetődött, Teregril azzal fogadta, hogy az úrnő alszik.
- Nem csodálom - mormolta Larsen. - Három asszony helyett állt helyt ez a csöpp kislány!
- Mandalore tudja már a hírt? - faggatta Teregril.
- Nem. Igaz ugyan, hogy most már a Hadiár és a Haladhor is vele van, akik szükség esetén intézkednek, de nem akarom elvonni a figyelmét a flotta irányításáról. Ráér megtudni, ha már biztonságban leszálltak. Úgy számítom, holnap délelőttnél hamarabb nem érkeznek meg. Dandor hol van?
- A szobájában, azt hiszem.
- Jó. Megnézem. Beszélni akarok vele.
- Nem hiszem, hogy meg tudod változtatni az elhatározását, de járj szerencsével, Larsen!
- Remélem, úgy lesz, Teregril.
Larsen megint megnézte az újszülötteket. Larinna itatta valami sárgásfehér folyadékkal az egyiket, a másik kettőt Lylthia és Astrila. Salina bátran rájuk bízta a kicsiket, mialatt kis ingecskéket készített elő, és a pelenkák mellé rakosgatta őket. Észrevéve a csendben belépő fővezért, felnézett:
- Attól tartok, Seydával valami mégsincs rendben.
- Miért gondolod? Alszik, pihen. Megérdemli, nem gondolod?
- Nem erre gondolok, fiam. Úgy nézem, nem indult meg a tejelválasztása. És ha nem lesz mivel etetnie a piciket, dajka után kell néznem! És minél hamarabb! Fiam, ki kellene mennem a városba. Ismerek egy alkalmas és megbízható asszonyt, akit ide tudnék hozni. Nemrég született babája. Mandalore fiainak joguk van az igazi tejecskéhez, és ha az anyjuk nem tudja megadni nekik…
- Értelek, Salina, az engedélyt megkapod, de testőrség nélkül egyetlen lépést sem tehetsz! Siess, minél kevesebb ideig maradjanak a babák a felügyeleted nélkül!
- Köszönöm, Larsen, máris indulok. A babákat meg ne féltsd! A te asszonykád meg a barátnői tudják, mit kell tenniük ezekkel a csöppekkel! - és kisietett.
Larsen megállt Astrila mellett, aki az egyik babát etette, és ragyogó arccal nézett föl férjére:
- Ugye, milyen édesek? - mondta halkan.
- Igen, gyönyörűek! - Larsen lehajolt és megcsókolta asszonya homlokát. - Hamarosan majd a sajátodat dajkálhatod, szívem! - mondta. - Fehér a bőrük. Erős bennük a mandalóriai vér! Holnap érkezik Mandalore! Odalesz majd a boldogságtól! De Seyda miatt én is aggódom. A szülés így is nagyon kifárasztotta, és láttam, mennyire a szívére vette Dandor szavait. Szinte belebetegedett. Sosem viselte el a tudatot, hogy valaki neheztel rá! Megyek és beszélek Dandorral.
Ezúttal asszonya ajkát csókolta meg, majd kiment.
Mikor Davrel reggel átvette a szolgálatot, Seyda még mindig aludt. Arra sem ébredt föl, hogy Salina rendbetette. Épp egy szobalányt rendelt mellé, mikor meghallott egy ismerős hangot:
- Hagyd, Salina, én majd figyelek az úrnőre!
A szülészasszony megfordult:
- Lenia! Te itt?
- Igen. Megszerettem az úrnőmet. Itt maradok mellette. A szobalányoknak lesz elég dolguk, mert megint tele lesz a Palota vendégekkel, bízd rám nyugodtan az úrnőt! Ismerem a szokásait, és tudok vele beszélgetni is. Ha valami gond van, majd szólok neked.
- Jól van, kislányom. Akkor rád bízom. Az a lényeg, hogy egyáltalán nem kelhet föl! - és Salina elkezdte magyarázni Leniának, mit hogyan tegyen, hogyan szolgálja ki Seydát.
Salina kifelé menet az ajtóban találkozott a Starviller kék őrharcosi páncéljába öltözött Dandorral, aki halkan üdvözölte, majd belépett a szobába. Első pillantása Seydára esett, de látva, hogy az alszik, visszahúzódott, és halk beszélgetésbe kezdett Davrellel meg a gárdistákkal.
Kora délelőtt megtelt a hatalmas űrkikötő. A Strider mögött sorban szálltak le a szállítóhajók és hadihajók.
A Palotáig vezető út két oldalán Mandalore fogadására lila és ezüstzöld páncélba öltözött fegyelmezett őrgárda sorakozott fel. Larsen, Serger és Blessel várta az uralkodót és kíséretét a kikötő elején.
Larsen és Serger elmosolyodott, mikor megpillantották Canderous, Sheruk és Mandalore mellett a fehér hajú, termetes, de sovány trandoni fiút, és mögötte Helsa teljes őrharcosgárdáját!
Larsen meghajolt:
- Köszöntünk az otthonodban, Mandalore, gratulálunk a sith flotta felett aratott fényes győzelemhez, és nagyszerű hírrel szolgálunk neked! Tegnap az asszonyod három egészséges kisfiúnak adott életet!
Calborn arca megrándult, vad öröm futott át rajta, majd hirtelen elkomolyodott:
- És… ő… ő is… ő is életben van…? - mondta szinte suttogva, látszott rajta, hogy fél a választól.
- Igen, Mandalore. A Calora nagyon legyengült, most is alszik, de életben van!
Calborn nagyot lélegzett, és mikor megfordult, az arca ragyogott:
- Hallottad, Mandalória?! Hallottátok Telrevan, Ordo és Helsa fiai?! Új Mandalore-otok megszületett!
Calborn megállt a kis alvókosárkák mellett, óvatosan emelte ki sorra falatka fiait, mindegyiküket megcsókolta, majd visszatette aludni. Az egyikük nagyot ásított, és elfintorította csöpp orrocskáját, mintha unná a ceremóniát. Nem látszott, hogy különösebben megviselte volna őket a szülés.
Salina szinte dagadt a büszkeségtől, látva Mandalore elragadtatott örömét, sőt még könnyet is látott csillanni a méltóságteljes nagyúr sötét szemében, amit az nem is szégyellt vezértársai és őrharcosai előtt.
Canderous meghökkenve nézte a piciny jószágokat:
- Még akkorkák sincsenek, mint egy átlagos újszülött! Mikor lehet ezekkel majd valamit kezdeni?
Calborn ajka mosolyra húzódott, de Salina sértődötten vette védelmébe azonnal a Palota új lakóit:
- Kicsik, kicsik, persze, hogy kicsik, mikor hárman szorongtak akkora helyen, ahol rendszerint csak egyedül laknak a babák! Egykettőre behozzák a lemaradásukat! No nézd már, most bújtak elő, te meg már gyakorlatoztatni akarod őket, mint tegnap Serger az anyjukat! Bár igaz, ha ő nem lett volna itt vele végig, szegény drága kis úrnőm nagy pusztítást vitt volna véghez köztünk! Még talán a babákat sem kímélte volna…
Csend lett. Calborn megfordult:
- Larsen? Mi történt itt tegnap?
A fővezér állta Mandalore tekintetét:
- A Palota is támadás alatt volt, ezt bizonyára már tudod a Hadiár beszámolójából, hisz innen mentek tovább hozzátok. De külső támadás volt, az ellen tudtunk védekezni. A szülési fájások azonban aktiváltak egy holoképet, feltehetően Nihilust, aki parancsokat adott az úrnőnek az elpusztításunkra! - és röviden elmondta, mi történt.
Mikor befejezte, még nagyobb csend borult rájuk. Mandalore még egy pillantást vetett a fiaira, majd tovább indult. A Calora testőrsége feszes vigyázzban fogadta.
- Köszöntünk otthonodban, uram! - hajtott fejet a testőrkapitány.
- Köszönöm, Davrel - bólintott Mandalore, és belépett a Calora szobájába. Seyda mélyen aludt, a szekrénynél Lenia állt és úrnője frissen vasalt ruháit hajtogatta, rendezgette. Az uralkodó megjelenésére meghajolt, és ki akart menni, de Calborn intett neki, hogy maradjon, majd lassú léptekkel ment az ágyhoz. Kísérete tapintatosan hátra maradt.
Mandalore a tenyerébe vette Seyda kezét, és míg eljátszogatott karcsú barna ujjaival, tűnődve nézte a szép arcocskát, mely még mindig egy kislány ártatlan arcocskája volt. Végül fölállt és kiment a folyosóra:
- Canderous, Sheruk, menjetek, üdvözöljétek az asszonyotokat, de még ebéd előtt beszélni akarok veletek a tanácsteremben! Larsen, hol találom Sergert? A kikötőben még láttam!
- Bizonyára a helsaiakkal van.
- Igazad lehet. Köszönöm, hogy távollétemben megóvtad az otthonomat, az úrnőt és a fiaimat! Most, hogy itthon vagyok, átveszem tőled a felelősséget!
- Köszönöm, Mandalore - Larsen fejet hajtott, és Canderousék után ment, akik bevárták.
- Uram - hallott maga mögül egy csöndes hangot az uralkodó. Odafordult:
- Hallgatlak, Dandor.
- Uram, meghoztam a döntésemet!
- Gondolom, a történtek után ki akarsz lépni a Calora szolgálatából.
- Nem, uram. Mindent átgondoltam! Tudtuk, hogy az úrnőnk jedi, ezzel együtt vállaltuk őt. Ő sosem tétovázott, ha szükségünk volt a segítségére. Eddig minden rendben is volt. Most neki van szüksége a mi segítségünkre és hűségünkre! Lenia se tud megválni tőle. Mindketten mellette szeretnénk maradni, uram!
- Örömmel hallom, Dandor! Annál is inkább, mert a történtek után az úrnő körül ezután csak helsai őrharcosok fognak szolgálatot teljesíteni! Akik közt tulajdonképpen felnőtt, akik hatással tudnak rá lenni, és akiket ezért eszébe sem jut megtámadni! Az éjszakádat Lenia miatt szabadon hagyom. Délelőtt vagy délután szeretnél dolgozni?
- Ahogyan te jónak látod, uram! Mivel Lenia nem alkalmazott, csak szeretetből szolgálja az úrnőt, rád bízom a döntést, uram. Ahogy szükséged lesz rám!
- Jó. Akkor ha beosztjuk a helsaiakat, meglátjuk a felállást. Addig szabad vagy!
- Köszönöm, Mandalore.
Az uralkodó Lantisol és testőrsége kíséretében továbbment. Benézett Mrs.Winter szobájába, ami már üres volt. Larsen már tegnap gondoskodott a halott elszállításáról, mely a halott-tárolóban két napig vár majd, mielőtt eltemetik.
Calborn benézett Lura szobájába is. A szülészasszony agonizálását látva közelebb lépett:
- Megtudtam, hogy anyámmal összefogva több gyilkosság is terheli a lelkedet, azt is tudom, hogy Lynnart te ölted meg, ezért bűnhődnöd kell, de mivel egészségesek a fiaim, gyors halált ajánlok neked! Starren kapitány, gondoskodj róla, hogy Lurát kivigyék a vadonba, és végezzenek vele, csak a holttestét vessék oda a ragadozóknak!
- Akaratod szerint lesz, uram!
- Jó. Akkor most menjünk és szállásoljuk el a helsai őrharcosokat! Lantisol, gyertek velem! Keressük meg Sergert!
Calborn mégegyszer benézett Seydához. Arckifejezését látva Lantisol és Davrel valósággal megrémült. Mandalore soha nem nézett még így az asszonyára! Ez nem az az állandóan vággyal lobogó, szerelmes, türelmetlen férfi tekintete volt, melyet olyan jól ismertek Calborn szemében. Ez egy ítélkezésre kész uralkodó tekintete volt! Mint amikor Lura fölött mondta ki a halálos ítéletet!
Calborn szó nélkül ment tovább. A Palota előtt téren a Helsáról érkezett őrharcosok Sergert vették körül. Mandalore közeledtére elcsöndesedtek. Az uralkodó hangja ingerülten pattogott:
- Serger, Teridon, Hedgewither, Arion, Tagren, Handon, Tairon, gyertek most velem! Starren kapitány, vedd át Serger feladatát és intézkedj, hogy a helsaiakat megfelelően szállásolják el, teljesen különválasztva a telrevaniaktól és a Karendhoroktól! Van elég hely a Palotában, minden lehetőséget használj ki!
- Értettem, Mandalore.
- Rendben. Akiket szólítottam, azok most jöjjenek velem!
Calborn sarkonfordult és megindult a tanácsterem felé, ahol Canderous, Sheruk és Larsen várt rá.
- Üljetek le mindnyájan! - intett Calborn. - Hamarosan megkezdődik az ebéd, de amiről beszélni akarok, nem tűr halasztást! Larsentől tudom, mi történt tegnap Seydával. Larsen, Serger, röviden számoljatok be a többieknek róla, hogy tudják, miről van szó, aztán elmondom, hogyan döntöttem, de meghallgatom a ti véleményeteket is.
A fővezér és a kiképzőparancsnok fölvázolta a tegnap eseményeit. Néma csend volt. A termet biztosító telrevani őrharcosok rezzenetlen arccal hallgattak, ők már mindenről tudtak.
Calborn intett Larsennek és Sergernek, üljenek le és összefűzte ujjait az asztalon:
- Seyda miatt hozattalak ide benneteket Helsáról, mert olyan mértékben ragaszkodik hozzátok, ami még most is elképeszt! Eddig nem volt vele baj, mindig szót fogadott a testőreinek, és remélem, veletek csak jobb lesz a helyzet. Azt hittem, már túl vagyunk a nehezén, de most, hogy kiderült, Nihilus még mindig ilyen erős befolyással van Seydára, nem kockáztathatok! Megpróbálkozom veletek, hátha ti még tudtok segíteni rajta! Ha nem megy, nem hagyhatom őt életben!
Hatalmas felzúdulás támadt a teremben.
- Ezt nem teheted! - ugrott föl Serger és Arion egyszerre. Mandalore még csak föl sem emelte a hangját:
- Ha Seyda ekkora veszélyt jelent a birodalom számára, nem lesz más választásom! Úgy érzem, mindennel megpróbálkoztam, de ha ez a gyilkos hajlam ilyen erős benne, és bármikor kitörhet belőle, nem maradhat köztünk! Nem akarom kiküldeni a vadonba, mert azt kérte tőlem, ha egyszer úgy adódik, én oltsam ki majd az életét… és én megígértem neki… de még nem vagyok fölkészülve erre… - hangja pillanatra megbicsaklott, de folytatta. - Most már én is azt mondom, amit Tierron mondott annak idején: Nihilus és Revan gyilkos vére nem élhet közöttünk! A jedik valóban szeszélyesek. A lojalitásuk teljesen kiszámíthatatlan. Ahogyan nem lehetünk biztosak abban, holnap Revan vagy a Kitaszított nem fordul-e pusztán unalomból ellenünk, most már Seydában sem bízhatunk! Szembefordultam miatta az egész birodalommal, annyira szerettem és annyira akartam őt, de most csak azt a megoldást látom, hogy halálra kell ítélnem őt!
