Üdvözlés
- Ez micsoda? - kérdezte Amerika, mikor a kert palánkkerítésére támaszkodva belesett. Kanada ijedten kapta fel a fejét, nem is vette észre a közeledőt, aztán körülnézett, a medve meg persze alszik, ahelyett, hogy házat őrizne.
- Madárodú télire – felelte egyszerűen.
- Aha. - Alfred nem volt túlságosan meggyőzve. - Szóval egész évre?
Matthew megforgatta a szemeit.
- Volnál kedves leszállni erről az ősöreg poénról? - kérdezte enyhén sértetten.
- Igazából már most is kezd hűvös lenni. Nem fázol? - A házigazda csak egy hosszú ujjú, kockás inget viselt, amit könyékig felhajtott, alul kényelmes, hosszú farmert és edzőcipőt. Vendége hasonló szerelésben feszített, csak ő viselte az elmaradhatatlan dzsekijét is.
- Nem – mondta nyugodtan. Azt el kellett ismernie, hogy a levegő egyre hűvösebb – idén hamarabb jön az ősz. - Nem jössz be?
Alfred ahelyett, hogy mint minden normális ember a kertkaput használta volna, egyszerűen csak átugrott a palánk felett, és odagaloppozott hozzá, hogy szemügyre vegye a művet. Végül is, jobban megnézve már látta, hogy tényleg egy kis madárlak készül az öccse kezei közt, aki éppen az éleket csiszolta le csiszolópapírral, de oda volt készítve a lakk és a festék is, bizonyára, hogy időjárásálló legyen az építmény.
- Tök jó – jegyezte meg az amerikai, miután már egy perce csak a másikat figyelte, ahogy dolgozik.
Matthew felemelte a fejét és elmosolyodott, szemei hálásan ragyogtak, sokat jelentett neki, hogy valaki megdicséri a munkáját.
- Köszönöm – mondta, ahogy közelebb lépett a másikhoz. Haloványan elpirult, mire Alfred rávigyorgott és átkarolta a derekát, hogy magához húzza és megcsókolja. A fiatalabb egészen megszédült, a kabátba kapaszkodott, és hosszan fújta ki a levegőt, miután elváltak egymástól.
- Amúgy szia – karolta magához az idősebb.
- Hát szia – suttogta, állát a másik vállára ejtve bújt az ölelésbe. - Bemenjünk?
- Nem baj, ha nem lesz madárlak?
- Majd befejezem... - súgta, és összekapaszkodva indultak a ház felé.
2013. november 03.
