Béta: Csacsi
Jelmagyarázat:
Gondolatok
:Párszaszó:
36. fejezet
Mikor Petunia ajtót nyitott a kopogásra, szembetalálta magát a dühös Dumbledore-ral és a vigyorgó Harry Potterrel, aki mögött ott állt az utazóládája is. Azonnal rájött, hogy itt valami nincs rendjén. – Miben segíthetek, uraim?
- Két hónapra kitiltottak az iskolából. – válaszolta vidáman Harry, és az invitálást meg sem várva belépett az előszobába. – Ha tudtam volna, hogy ilyen jó szórakozás a vénembert piszkálni, már évekkel ezelőtt megtettem volna. Megyek, felviszem a ládát a szobámba, rendben, Petunia néni?
Petunia kábultan bólintott, aztán az igazgatóhoz fordult. – Mit csinált?
- Képtelen volt csukva tartani a száját, mikor jobb lett volna, ha csendben marad. – magyarázta ingerülten Dumbledore.
- Más szavakkal, addig ingereltem, míg végre elege lett belőlem, és hazaküldött. – tette hozzá Harry, és már jött is lefelé. – Remélem nem leszek útban, Petunia néni.
- Nem, semmi gond... – mormogta Petunia. – Biztos vagyok benne, hogy találunk neked elfoglaltságot.
- Fantasztikus! Két hónap múlva találkozunk, professzor!
Dumbledore komoran kinyújtotta a kezét. – Felfüggesztettek, Harry, ezért erre a két hónapra át kell adnod nekem a pálcádat.
- De hiszen már nagykorú vagyok! – kiáltott fel Harry, most már ő is elkomorodva.
- És fel vagy függesztve.
- Mi van, ha Voldemort ránk támad!
- Ez nem valószínű. – válaszolta nyugodtan Dumbledore. – És a Rend tagjai különben is figyelni fogják a házat.
- Ó, most már sokkal nyugodtabb vagyok. – csattant fel dühösen Harry, de előhúzta a pálcát a ruhaujjából, és átnyújtotta. – Reménykedjünk, hogy Mundungus nem indul megint beszerzőútra.
Dumbledore elvette, és a zsebébe csúsztatta a pálcát. – Reméljük. – ezzel megfordult, és kilépett az ajtón. Két hónap múlva érted jövök. Szeretném, ha addigra javítanál a magaviseleteden.
- Álmodozzon nyugodtan. – vágott vissza ingerülten Harry. – És professzor? – Dumbledore megfordult, és kíváncsian ránézett. – Csak mert nem vagyok a Roxfortban, ez még nem jelenti azt, hogy nem tudok felfordulást csinálni az iskolában. A pálcámmal vagy anélkül, de messze nem vagyok tehetetlen.
- Ezt fenyegetésnek szántad, Harry? – kérdezte kedvesen Dumbledore.
Harry szemei megvillantak. – Nem, igazgató úr. Ez ígéret. – ezzel a másik varázsló arcába vágta az ajtót.
Az unokaöccse üres arckifejezése láttán Petunia felsóhajtott. – Gyere, segíts vacsorát főzni.
- Nem tudtam, hogy te tudsz főzni. – húzta el a száját gúnyosan Harry.
Petunia a válla felett végigmérte a fiút. – Már hogyne tudtad volna.
Harry lesütötte a szemét. – Sajnálom.
Petunia elmosolyodott, és átölelte az unokaöccse vállát. – Mi történt?
- Végre sikerült rávennem, hogy tegyen valamit ellenem, amiért olyan szörnyen viselkedtem. – vont vállat Harry. – Most komolyan, már hónapokkal ezelőtt ki kellett volna rúgnia, de szüksége van rám, úgyhogy nem tette. – A fiú idegesen a hajába borzolt. – De most egy kicsit félek. A barátnőm, Herm terhes, és nem tudom, mit csinál majd nélkülem. Azt hiszem, tud magára vigyázni, de félek, hogy Ron kitalál majd valamit ellene, most, hogy nem tudom megakadályozni.
Petunia a konyhaasztalhoz vezette a fiút, leültette egy székre, majd ő is leült mellé. – Mi köze ennek a Ronnak Hermhez?
- Ő a volt fiúja, aki féltékenységből teherbe ejtette. – sóhajtotta Harry.
Petunia megborzongott. – Ez nem valami jó keverék. És általában sikerül visszatartanod attól, hogy ártson neki?
- Igen is meg nem is. Ron néha nagyon hülye tud lenni, de ha éppen képes gondolkodni, akkor eszébe jut, hogy ha igazán feldühítenek, senki nem képes megállítani, úgyhogy általában visszafogja magát. Idén, ahányszor csak butaságot csinált, és én rájöttem, mindig kellemetlen helyzetbe került. És valószínűleg az is visszatartotta, hogy a diákok nagyobb része is utálja.
Petunia bólintott. – De most, hogy nem vagy ott, félsz, hogy nem lesz, ami visszatartsa, és azt csinál, amit csak akar.
- Úgy valahogy. Ugyan szóltam a barátaimnak, hogy vigyázzanak Hermre és Ginre, akit nemrég megvert, mert adtam neki egy gyűrűt karácsonyra, de amitől igazán félek, az az, hogy mit csinál majd Ron, amíg rá nem jön, hogy mindenképpen utoléri a bosszú, akár ott vagyok, akár nem. – Harry fáradtan megmasszírozta a homlokát.
Petunia együttérzően rámosolygott. – Érthető, hogy ez idegesít, de a jelen helyzetedben sajnos semmit nem tehetsz ellene. – a nő felállt. – Ülj csak nyugodtan. Én főzök vacsorát.
Harry elgondolkodva figyelte, ahogy a nagynénje kutatni kezd a hűtőszekrényben. – Mióta vagy ilyen megértő?
Petunia elnevette magát. – Mióta anya lettem. Ha még emlékszel, Harry, soha nem jöttél hozzám a problémáiddal, igaz, főleg azért nem, mert általában én okoztam őket, vagy nem gondoltad, hogy meghallgatnálak.
- És meghallgattál volna? – kérdezte Harry halkan.
Petunia szomorúan felpillantott. – Néha talán igen. Általában nem.
- Vernonról szóltam volna, de megfenyegetett, hogy megöl, ha árulkodni merek. – motyogta Harry, és fáradtan az asztal lapjára hajtotta a fejét. – Szinte örülök neki, hogy meghalt. Tudom, hogy a férjed volt, meg minden, de igazán nem tudom sajnálni, hogy már nincs itt.
A nagynénje felkuncogott, és a tűzhelyre tett egy lábast. – Néha még én is örülök, hogy meghalt. Máskor viszont hiányzik.
Harry felkapta a fejét. – Kevés a pénzed?
Petunia rámosolygott. – Nem. A házat már kifizettük, és a Grunningstól kapok Vernon után nyugdíjat. Emellett még dolgozom is egy élelmiszerboltban a városban. Meg hát az is segít, hogy Dudley eltűnt valahova. – kacsintott Harryre.
Harry felkuncogott. – Jó. Nem szeretném, ha hirtelen az utcán találnád magad.
- Ez nem valószínű. Valójában elég pénz bejön Vernon nyugdíjából ahhoz, hogy dolgoznom se kelljen, de jobban szeretem, ha van mit csinálnom.
- Igen, ismerem ezt az érzést. – sóhajtott fel Harry. – De én mit csináljak, amíg te dolgozol? Nem igazán hoppanálhatok el innen szórakozni...
- Tudod mit? Én hétfőtől péntekig reggel tizenegytől délután ötig dolgozom. Ha elég korán felkelsz, és szeretnél elmenni valahová, elvihetlek autóval. Visszafelé viszont valószínűleg egyedül kell jönnöd. Egyébként meg nyugodtan itthon maradhatsz, azt csinálsz, amit csak akarsz. Ha gondolod, erre a két hónapra munkát is kereshetsz magadnak.
- Talán. – sóhajtotta Harry. – Kár, hogy errefelé nincsenek varázslók. Taníthatnám a kölyköket önvédelemre.
Petunia elgondolkodva hümmögött. – Éppen mostanában költözött oda az üzletünkkel szembe egy keleti harcművészetet oktató iskola. Tanulhatnál karatét, vagy ilyesmit. Terítsd meg az asztalt.
Harry elgondolkodva felállt, és mindkettőjük elé kipakolta az ezüst evőeszközöket, tálakat és csészéket. Úgy tűnt, Petunia valami párolt húst készített. – Mintha azt mondtad volna, hogy tudsz főzni. – ugratta a nagynénjét, miközben kitöltött két pohár tejet.
- Ez igenis főzés. – vágott vissza mosolyogva Petunia, majd gyorsan szétmérte a lábas tartalmát a két tálba.
- Viccelsz? Ez nem főzés, ez párolás! Még Dudley is képes lett volna rá! – nevetett Harry, és leült Petuniával szemben.
- Ez kérdéses. Először valahogyan a tűzhely közelébe kellett volna jutnia.
A varázsló felkuncogott. – Igaz.
Összevigyorogtak a nagynénjével, aztán csendben enni kezdtek.
---
- Mi az ott a kezedben? – kérdezte Petunia az ajtóból. Harryt átköltöztette Dudley régi szobájába, mert azt már úgyis kitakarította, és ott puhább volt az ágy. Harry meztelen felsőtesttel feküdt az ágyon, és a feje felett tartott fényképalbumot bámulta.
- Anya és apa fényképei vannak benne. – sóhajtotta Harry, és félrehúzódott, hogy a nagynénje leülhessen.
Petunia ijedten nézett a fényképalbumra. – Hiszen ezek mozognak!
Harry elvigyorodott. – Minden mágikus fénykép mozog. – Felkapta az éjjeliszekrényről a baziliszkusz képét, és Petunia kezébe nyomta. – Ezt Tom rajzolta nekem a karácsonyi szünetben. Nem csodálatos?
Petunia alaposan megnézte a képet. – Nagyon tehetséges. Kár, hogy mások legyilkolásában éli ki.
Harry szomorúan felsóhajtott. – Tudom. – Visszatette a képet az éjjeliszekrényre, és halványan elmosolyodott. – Alig néhány órája láttam utoljára, és már hiányzik.
- Akkor tényleg szereted.
- Igen. – Harry a torkán levő láthatatlan nyakláncba akasztotta az ujját. – Tudom, hogy a legtöbben csak a gyilkost látják benne, de én látom azokat a tulajdonságait is, amiket senki más előtt nem mutat ki. Nem akarja, hogy gyengének nézzék. – A fiú lehunyta a szemét. – Ne is törődj velem. Már megint hisztizek.
Petunia a vállára tette a kezét. – És meg is van rá minden okod.
- Kösz. – suttogta a fiú kiszáradt szájjal.
- És hogy még jobban elrontsam a hangulatod, mikor fúrattad ki a füled?
Harry felpillantott, és elvigyorodott. – Ma délelőtt. És tetoválásom is van.
- Mutasd!
Harry felült, és megfordult, hogy a nagynénje lássa a képet a hátán. – Baziliszkusz és főnix. Szerintem ez jól szimbolizálja a varázsvilágban jelenleg folyó háborút.
- Gyönyörű. – nézett végig rajta elismerően Petunia. – Van valami különösebb oka, hogy kitetováltattad magad?
- Aha. – Harry szembefordult a nagynénjével. – A tinta el van varázsolva, hogy taszítsa tőlem az embereket, ha éppen egyedül akarok lenni.
- Illik hozzád. – Petunia felállt, és gyengéden homlokon csókolta. – Most már aludj, Harry.
- Jó éjt, Petunia néni.
- Jó éjt. – a nő lekapcsolta a villanyt, és becsukta az ajtót maga mögött.
Harry letette a fényképalbumot a baziliszkusz képe mellé, becsúszott a takaró alá, és hosszú ideig csak bámult a mennyezetre. – Ilyen lenne, ha valakinek van családja? – mormogta.
Mikor senki nem válaszolt, Harry végre elsírta magát.
---
Mikor Harry belesett a konyhába, a nagynénjét a tűzhelynél találta, éppen szalonnát és tojást sütött. A pulton hangosan kotyogott a kávéfőző. – Jó illata van.
Petunia felpillantott. – Nem tudsz aludni?
- Nem. – Harry elővett két csészét, és mindkettőjüknek töltött a kávéból. – Azt hiszem, túl sok minden jár az eszemben.
- Talán. – mosolygott rá Petunia. – Megterítesz?
- Ez lesz a legújabb specialitásom? – horkant fel Harry, de letette a kávéscsészéjét, és indult az evőeszközökért.
- Hát valamit csak kell csinálnod, ha már itt vagy.
- Legközelebb majd észben tartom, hogy ne jöjjek le, amíg nincs megterítve az asztal. – viccelődött a fiú.
A nagynénje nevetve a tányérokra lapátolta a kész reggelit. – Belőled kitelik!
Már éppen enni kezdtek, mikor hirtelen berepült egy bagoly az ablakon, és huhogva Harry vállára szállt. – Szia kislány. – mormogta Harry, felajánlva Hedvignek egy darab szalonnát, aztán leoldotta a lábáról a levelet. – Aha... Seamtól jött...
Petunia felnézett. – Egy barátod?
- Ühüm. Egy évfolyamba járunk. Megkértem, hogy tréfálja meg egy kicsit Ront a nevemben. – Kibontotta a levelet, és gyorsan átolvasta.
Petunia egy percig csak figyelte az unokaöccse vállán ülő baglyot, aztán ő is felé nyújtott egy darab sült szalonnát. A bagoly gyanakodva Harryre pislantott, de a fiút teljesen lekötötte a levele, úgyhogy végül átrepült az asztal felett, és Petunia vállára huppanva elfogadta a felajánlott ételt. A mugli mosolyogva megsimogatta a madarat. – Milyen szép vagy.
- Hedvignek hívják. – ejtette le végül az asztalra a levelet Harry, és felvette a villáját. – Seam azt mondja, minden tökéletesen sikerült. Az volt a vicc, hogy pókokat varázsoltak köré az ágyban, és összeragasztották a függönyeit. Rettenetesen fél a pókoktól. Azt tervezik, hogy még a nap folyamán időnként átváltoztatják a tárgyait pókká, hogy még jobban ráijesszenek. Kár, hogy nem láthatom. – vigyorodott el.
Petunia elmosolyodott. – Jó szórakozás lehet.
- Hé, Hedvig? Ha látod Ront, megcsípnéd a kedvemért? – kérdezte Harry a baglyot. Hedvig helyeslően huhogott. – Köszönöm.
Petunia hümmentett, és Harry meztelen mellkasára mutatott. – Nincsenek ingjeid?
A fiú elvörösödött. – Kettő is van, ami jó rám, de mindkettő piszkos. A barátaim elvonszoltak vásárolni a karácsonyi szünetben, de csak varázsló ruhákat vettünk.
- Akkor ma elmegyünk bevásárolni.
- Petunia néni, ez igazán nem szükséges...
- Már hogyne lenne szükséges. Két egész hónapig maradsz itt. Kell, hogy legyen valami rendes ruhád. – Alaposan végigmérte a fiút. – És már tudom is, hogy hova megyünk. Fejezd be a reggelit, és öltözz fel.
Harry felsóhajtott. – Jól van, na. Fenébe...
---
Harry felnézett az ijesztő nagyságú üzletre. A feje felett levő tábla állítása szerint Harrod's volt a neve. – Én félek. Megvárlak az autóban. – döntötte el Harry, azzal megpördült, és elindult visszafelé.
Petunia felnevetett, elkapta, és bevonszolta maga után az üzletbe. – Gyere. Ez szórakozás.
- Szórakozás? Te szórakoztatónak találod a vásárlást? – nyögött fel Harry a szemeit forgatva. – Nők.
- Jaj, hagyd már. – Petunia megállt a fiatalembereknek való ruhák előtt. – Legalább öt pólóra és három nadrágra lesz szükséged. Vegyél valami alsóneműt is.
- Mennyit költhetek? – horkant fel Harry, undorodó pillantást vetve egy rettenetesen narancssárga ingre.
- Maradj száz fonton belül. – válaszolta Petunia, aztán elindult a másik irányba. – A női részlegen leszek odafent. Gyere fel utánam, ha végeztél. És próbáld fel a ruhákat, mielőtt megveszed!
Harry elhúzta a száját. – Mi van, ha nem találok annyi ruhát? – motyogta magában. Aztán még egy utolsó ronda pillantást vetett a narancssárga ingre, és elindult a polcok között. Jól van. Dray szerint jól nézek ki zöldben és szürkében, de hát ő elfogult. Herm szerint vehetnék fel zöldet és világos barnát. Gin szereti a zöldet, a szürkét és a feketét. Harry fáradtan körülnézett. Azt hiszem, veszek egy-egy pólót minden színben, és még egy zöldet. Nadrágot pedig veszek szürkét, feketét és barnát... Kivéve, ha találok valami jó farmert...
Megállt egy újabb állvány mellett, amin a korábbi narancssárgánál visszafogottabb színű pólók voltak. Megakadt a pillantása egy feketén, aminek a hátát egy vörös kínai sárkány díszítette. Leemelte az állványról. – Miért is ne. Azt mondta, vegyek legalább ötöt, és nem hiszem, hogy találok annyit. Óóó, nézzük csak, barnák. – Leemelt egyet azokból is, és megfordította. A hátán a sárkány helyett két ezüst és szürke kard látszott, X alakban összeérintve. – Tetszik.
Ezen a részen már nem talált többet, ami tetszett volna neki, úgyhogy Harry tovább sétált, és figyelmesen végignézte a polcokat. Az egyiken talált egy szürkét, amin zöld kígyó tekergőzött egy vörös rózsa körül, az elején pedig felirat volt a Macbeth-ből „Look like the innocent flower, But be the serpent under't."– Milyen mardekáros. – kuncogott a fiú, és azt is a karjára csapta a másik kettő mellé.
Ugyanazon a polcon talált egy másik feketét, az elején égővörös felirattal: „Something wicked this way comes". A felirat alatt árnyékolt, véres tőr látszott. Ez lenne a Macbeth részleg? Már komolyan... Óó... Egy kék póló volt a sor végén, rajta egy fortyogó üst, felette Adava Kedavra-zöld felirat: „Double, double, toil and trouble; Fire burn and cauldron bubble".
- Jól van! Ez már öt! Most jöhetnek a nadrágok! – nevetett magában Harry, és már indult volna a nadrágok részlegéhez.
- Már megint magadban beszélsz, Harry? – kérdezte egy fenyegető, halk hang.
Harry megmerevedett, és ijedten az előtte álló nagydarab fiúra nézett. – Malcolm...
- Mit csináltál Nagy Dével, te torzszülött? – csattant fel Malcolm, és közelebb lépett a nála sokkal kisebb fiúhoz, aki erre remegni kezdett.
- Hozzá sem értem. Esküszöm. – mondta gyorsan Harry. – Hagyj békén.
- De tudod, hol van. – sziszegte Malcolm, és megrázta Harryt a pólója elejénél fogva. A varázsló kezében tartott ruhák a földre hullottak.
- Nem tudom! Engedj el!
- Hazudsz!
- Engedd el, kölyök. – szólalt meg valaki Malcolm háta mögött.
- Ki a fene vagy te? – fordult meg Malcolm ingerülten.
Harry érezte, hogy felmelegszik a kezén a karkötő, és meglátta a polcok között álló Rodolphust, aki egyenesen rájuk szegezte a pálcáját. – Rodolphus... – suttogta.
A halálfaló elvigyorodott, és megszüntette a láthatatlanná tévő varázslatot. – Adok neked három másodpercet, hogy letedd a földre, és elmenekülj, mielőtt megöllek. – figyelmeztette a fiút jeges hangon. – Egy...
Malcolm rémülten felsikoltott, leejtette Harryt, aki megtántorodott, és a földre zökkent, aztán a nagy darab fiú rémülten futni kezdett az ellenkező irányba. – Anyu!
Rodolphus letérdelt a Kis Túlélő elé. – Jól vagy, Harry?
A fiú idegesen felnevetett. – Honnan...? – suttogta, és lehunyta a szemét, hogy visszatartsa a könnyeit.
- A Nagyúr parancsolta, hogy vigyázzunk rád. – gyengéden felemelte Harry állát. – Harry?
Harry felzokogott, és a halálfaló fekete ingjébe temette az arcát. Rodolphus felsóhajtott, lehunyta a szemét, és átölelte a fiatalabb varázslót. Lucius, aki szintén egyike volt azoknak, akik a fiút figyelték, említette, hogy Harry unokatestvére és a bandája csináltak valamit a fiúval néhány évvel ezelőtt. Bármi is volt az, általában nem volt hatással a varázslóra, de néhány dologtól kiakadhatott. És Lucius figyelmeztette őket, hogy ha valamitől kiakad, bánjanak nagyon gyengéden a fiatalabbik urukkal.
Néhány pillanat múlva Harry elhúzódott, és a homlokára tolta a szemüvegét, hogy megtörölhesse a szemét. – Sajnálom.
- Ugyan. – mormogta Rodolphus, és összevonta a szemöldökét. – Kimerültnek tűnsz.
- Az vagyok. – mosolygott rá halványan Harry. – Nem lesz baj belőle, ha meglát valaki?
- Talán. – kacsintott rá felállva Rodolphus. – De csak ha felismernek. – Azzal kezet nyújtott Harrynek.
Harry mosolyogva megrázta a fejét, és a helyére igazította a szemüvegét. – Igaz. Nincsenek rólad mostanában készült fényképek. – elfogadta a felkínált segítséget, és hagyta, hogy az idősebbik varázsló talpra rántsa. – Ki mindenkit ragasztott még rám Tom?
- A halálfaló felkuncogott, és lehajolt a fiú elejtett holmijáért. – Luciust, a testvéremet és Antonint.
- Csak négyet? – vakarta meg a fejét Harry.
- Váltjuk egymást. Ketten figyeljük a házatokat. Ha elmentek otthonról, feldobunk egy Sarlót, és aki veszít, az követ téged. – Rodolphus szemei felcsillantak. – Ma én vesztettem.
Harry felkuncogott. – Szinte sajnállak, de azért mégsem.
- Miért is nem lep meg. – sóhajtotta Rodolphus, mire a fiú elnevette magát. – Akkor menjünk a nadrágokhoz?
Harry elfintorodott. – Utálok vásárolni! – jelentette ki, de mutatta az utat.
- Hát nem is tudom. Az előbb úgy tűnt, élvezed.
A fiatalabbik varázsló csúnyán nézett a másikra. – Nem igaz.
- Ha ön mondja, Potter úr.
Harry játékosan a karjába bokszolt. – Seggfej.
- Ön sérteget engem.
- Ha jól emlékszem, legutóbb, mikor Tom ezt mondta, az ölébe borítottam a teámat...
Rodolphus horkanva felnevetett. – Magasságos Merlin, te tényleg mindent megúszol!
- Majdnem. – értett egyet vele Harry, aztán megtorpant az ujjatlan pólóknál. – Nem vettem magamnak zöldet...
- És szeretnél egyet?
- Igen. – Harry elgondolkodva végignézett a soron. – És Petunia néni említett egy harcművészeti iskolát a városban, ahol elszórakozhatnék, amíg ő dolgozik. – A pillantása visszavándorolt oda, ahol Malcolm megtámadta. – Talán nem is olyan rossz ötlet.
Rodolphus bólintott. – Elvette a pálcádat.
Harry felhorkant. – Eltanácsoltak. Hát persze, hogy megpróbálja megakadályozni, hogy bajt keverhessek.
- Pálca nélküli mágia. – mondta hirtelen a halálfaló.
Harry felkapta a fejét, és a szemei tágra nyíltak. – Azt hittem, az csak mítosz.
Rodolphus összevonta a szemöldökét. – Nem az. Csak nagyon nehéz. Viszont már láttad korábban is.
Harry megrázta a fejét. – Nem láttam.
- Már hogyne láttad volna. Az animágusok is azt használják az átváltozáskor.
Harry eltátotta a száját.
- Majd megkérem Féregfarkat, hogy nézzen be hozzád, ha az megfelel.
Harry vállat vont. – Ha magával hozza Naginit is, akkor jól van. Vele jól kijövünk. – Elvigyorodott. – És valószínűleg a patkánynak is jót tesz majd.
Rodolphus felkorkant, aztán felmutatott egy smaragdzöld izompólót. – Ez megfelel?
Harry határozatlanul felpillantott, aztán vissza a kezében tartott fekete, hátul lyukas darabra. – Aha, azt hiszem, az jó lesz. Zöld... – indult, hogy a másikat visszategye a helyére.
- Szerintem a nagynénéd megveszi neked mindkettőt, Harry. – vigyorgott Rodolphus, és a karjára terítette a pólót a többi mellé.
A fiú jó darabig bámult a kezében tartott darabra, aztán odaadta Rodolphusnak. – Köszönöm. – mormogta, mikor az idősebbik varázsló elvette, és a többihez csapta. Aztán megfordult, és mutatta az utat a nadrágokig, ahol azonnal a melegítők felé vette az irányt.
Rodolphus elvigyorodott. – Mindig csak melegítők, hm?
Harry vállat vont. – Azokat könnyű levetni meg felhúzni.
- És nincs zsebük.
- Úgy látszik, nem nézted meg eléggé. – a másik megjátszott döbbent arckifejezése láttán Harry elvigyorodott. – Különben is aranyvérű vagy. Honnan tudnál a melegítőkről?
- Mit gondolsz, mi van rajtam? – mordult fel a halálfaló.
Harry felnevetett, és leemelt a polcról egy szürke nadrágot. – Nézd, ez jó.
- Melyik? – Rodolphus átkukucskált Harry válla felett, és bólintott. – Ez érdekes. – Egy fekete kígyó tekergett a nadrág bal szárán. – Megveszed?
- Azt hiszem igen. – Harry a Rodolphus karján levő rakásra tette a nadrágot.
- Jól van. És most, - Rodolphus Harry vállára tette a kezét, és elhúzta őt a melegítőktől. – Azt hiszem, már így is elég ilyened van otthon. Vegyél inkább vászonnadrágot.
- Farmert. – javította ki Harry, és undorodva végigmérte a mellette kiállított vörös farmereket. – Ez olyan ronda. Egy farmer legyen kék.
- Úgy látszik, itt nem úgy gondolják. – kuncogott Rodolphus, követve a fiút a polcok között. – Sárga alapon pöttyös...
Harry undorodva elhúzta a száját. – Legalább tudom, mit vegyek Dumbledore születésnapjára.
- Ha megéli.
- Igaz. – Harry leemelt az akasztóról egy farmert, elgondolkodva végignézett a mesterségesen fakított lábszáron, aztán visszatette a helyére. – Miért nem tarthatnak kékeket?
- Ott látok feketét. – jegyezte meg Rodolphus, és mutatta is őket. Harry csúnyán nézett rá. – Csak szóltam.
- Kék kell. – Harry végignézte a következő sort, aztán elvigyorodott. – Itt is vagyunk. Nézd, az jó.
- Nekem éppen olyannak tűnik, mint a többi, Harry...
- Fogd be. – Harry a többihez tette, aztán összevont szemöldökkel körülnézett. – És most még egy melegí...
- Vegyél még egy farmert.
- Jól van. – Harry visszafordult a korábban átnézett sorhoz, és megint végigtúrta. Előhúzott még egy nadrágot, és a többihez rakta. – Kész!
- Alsóneműk?
- Francba.
- És még fel is kell próbálnod mindezt.
- Jaj ne. – sóhajtott fel Harry, míg Rodolphus kuncogott, és elindult az alsóneműk részlege felé. – Fehéret. Csakis egyszerű fehéret. Na! – Felkapott egy csomagot, és a halálfalóhoz vágta, akinek éppenhogy csak sikerült elkapnia, aztán átviharzott a zoknikhoz.
- Miért van az az érzésem, hogy nem akaródzik vásárolnod? – kérdezte Rodolphus, beérve a zoknik között válogató fiút.
- Biztos mert ennyire jó a megfigyelőképességed. – vágott vissza Harry, előhúzva egy elviselhető zoknikból álló csomagot, amit aztán a Rodolphus karján jókorára növekedett halom tetejére rakott. – Esetleg hozhatnánk egy kosarat?
- Menj inkább a próbafülkékhez. Cipeltem én már többet is.
Harry felhorkant. – Mikor Bella még rá bírt venni, hogy elmenj vele bevásárolni, he?
- Eltaláltad. – bólintott a halálfaló, és követte Harryt a próbafülkékhez, amihez megint át kellett menniük a nadrágok között.
Harry megállt a fekete bőrből készült nadrágok mellett. – Szerinted vegyek egyet?
- Szeretnél egyet?
Harry elgondolkodott, aztán végigtúrta a sort egy ráméretezett nadrág után. – Aha. Jó lesz felvágni Dray előtt.
Rodolphus elnevette magát.
---
Petunia Harry előtt lépett be a házba, mert a fiú cipelte az összes csomagot. Megállt a ház előtt, és körülnézett, hátha meglátja a két halálfalót, akik a házat figyelték, vagy legalább a Főnix Rendjének tagját. Petunia sikolyára viszont elejtette az összes csomagot, és rémülten rohant be a nappaliba. Petunia a karosszékben ülő kígyószerű szörnyalakra meredt. – Jó napot. – sziszegte az.
- Voldemort! – Harry összevonta a szemöldökét. – Változz vissza!
Voldemort gonoszul felkuncogott. – Lehet, hogy nem akarok, kis Harry Potter.
Harrynek tágra meredtek a szemei, és gyorsan a nagynénje és a fotelben ülő szörnyeteg közé lépett. :Tom? Válaszolj:
A férfi egy pillanatra összezavarodott, aztán gyorsan elleplezte egy félvigyorral. – Azt hiszed, ez majd megment?
Ez nem Tom! Harry fenyegetően összehúzta a szemét. – Mit akarsz?
- Már megint butaságokat kérdezünk, Mr. Potter? – kérdezte az, és felállt.
Harry a torkán levő Sötét Jegy felé nyúlt, és koncentrálni kezdett, hogy magához hívja Rodolphust és a testvérét, Rabastant, akik valahol odakint voltak. – Nem igazán. Ki vagy?
A férfi hidegen felnevetett, és az ifjú varázslóra emelte a pálcáját. – Biztos vagyok benne, hogy már régen tudod, vagy ennyire hülye lennél, fiú?
Petunia halkan felsikkantott. – Harry...
- Nem vagyok elég hülye ahhoz, hogy bedőljek egy szélhámosnak! – kiáltott fel Harry dühösen, és a szeme sarkából hirtelen megpillantotta a két halálfalót. – Rodolphus! Rabastan!
A Lestrange fivérek megszüntették az őket láthatatlanná tévő bűbájt, az előttük álló férfira fogták a pálcájukat, miközben beléptek közé, és fiatal uruk közé. – Dobd el a pálcádat, és vesd le az álarcot. – parancsolt rá Rabastan.
- Vidd a nagynénédet a konyhába. – javasolta halkan Rodolphus.
Harry bólintott, majd a kezét gyengéden a nagynénje karjára téve kivezette őt a nappaliból, át a konyhába. A csaló közben mindenféle képtelenségeket kiabált a két halálfalóra. – Ülj le az asztalhoz. Mindjárt visszajövök, rendben? – Petunia kábultan bólintott, úgyhogy Harry visszaszaladt a nappaliba. – Szóval?
Rodolphus a megkötözött férfira mutatott, akit Rabastan látható élvezettel rugdosott a földön. – Nem ismerjük, Potter úr.
- Rabastan, hagyd abba. – parancsolta gyorsan Harry. A fiatalabbik Lestrange azonnal hátrébb lépett, de továbbra is fenyegetően meredt a férfira. Harry összevonta a szemöldökét, és letérdelt a férfi mellé. – Én se ismerem. – Kényszerítette a foglyot, hogy a szemébe nézzen. – Minek jöttél ide?
- Hogy megöljelek, mégis mi másnak! – csattant fel a férfi, és Harry látta, hogy hiányzik az egyik foga.
- Miért? – kérdezte a fiú nyugodtan.
- A Sötét Nagyúr úgyis eltapos téged, fiú. Eltapos, mint egy semmi kis szemetet.
Harry felállt. – Biztos egy a támogatóitok közül. Mit szokott Voldemort csinálni az ilyesféle hülyékkel? És miért nem jött be a Főnix Rendjének tagja megnézni, mi folyik itt?
- Az a hülye vérfarkas? Megátkoztam, hogy elvérezzen!
Harry egy hosszú pillanatig döbbenten meredt a férfira, aztán fenyegetően megvillantak a szemei. – Mit csináltál a keresztapámmal?
- Megöltem. Jó lassú halála volt.
- Hol? – kérdezte Harry halkan.
- Valahol ott hátul.
- Rabastan, nem érdekel hogyan, öld meg, de előtte tegyél fel némító bűbájokat. Rodolphus, segíts megmenteni Remust. – sziszegte Harry kilépve a szobából. Rodolphus követte a konyhába. – Petunia néni, ne menj a nappaliba. Mi megyünk, megnézünk valamit hátul. – mondta gyorsan Harry, aztán kivezette a halálfalót a hátsó ajtón.
Remus Dursleyék házának hátsó udvarán feküdt, sápadt volt, tele vágásokkal, és a fű nagy darabon vöröslött körülötte. Felpillantott a konyhaajtóban álló két varázslóra. – Harry, mögötted. – suttogta rekedten.
- Remus. Édes Merlin. – Harry gyorsan a vérfarkashoz rohant, aztán szomorúan Rodolphusra pillantott. – Tudsz vele tenni valamit?
A halálfaló a vérfarkas dühös szemeibe nézett, aztán felsóhajtott. – Először bele kell egyeznie, Harry. A gyógyító varázslatokhoz szükség van együttműködésre.
Harry a haldokló varázsló fölé hajolt, és a szemébe nézett. – Remus, kérlek. Bízz meg Rodolphusban. Ő a barátom.
- Nem bízhatok egy halálfalóban. – sziszegte Remus.
- Kérlek, ne tedd ezt velem. Nem veszíthetlek el téged is. Kérlek, Remus. – könyörgött neki Harry, és a szemét elfutotta a könny.
Remus felnézett a fiú szomorú zöld szemébe, aztán egy tehetetlen sóhajjal bólintott, és becsukta a szemét.
Rodolphus közelebb lépett, és óvatosan letérdelt a vérfarkas mellé. – Húzódj hátrébb, Harry. – figyelmeztette. Mikor Harry engedelmeskedett, a halálfaló Remus szívére fogta a pálcáját, és halkan motyogni kezdett.
Remus élesen felszisszent, és összerándult, de aztán a testét borító vágások gyógyulni kezdtek, majd elhalványodtak, és lassan a bőre is egészségesebb színt öltött. Mikor kinyitotta a szemét, a fájdalom kifejezése átadta a helyét a gyanakvásnak. – Honnan tudhatom, hogy te valóban Harry Potter vagy?
- Nem tudhatod. – állt fel Rodolphus. – Megyek, megnézem, hogy van a nagynénéd.
Harry elfintorodott. – Tegyél meg egy szívességet, és előbb tisztítsd meg a nadrágodat. Szívbajt kap tőled, ha ilyen véresen belépsz.
A halálfaló felhorkant. – Muglik. – de azért gyors tisztító bűbájt vetett az udvarra, magára, Harryre és Remusra, és csak azután ment be.
- Ha tényleg nem bízol bennem, kérdezz tőlem valamit, amire csak én tudhatom a választ. – javasolta Harry, mikor Remus nyögve felült.
A vérfarkas óvatosan felnézett. – Ki volt az egyetlen ember, akivel jártam a suliban?
Harry felsóhajtott, és a hajába borzolt. – Sirius, de titokban tartottátok. Mikor Peter hetedikben rájött és jelenetet rendezett, törölnötök kellett az emlékezetét, nehogy terjeszteni kezdje.
Remus összeszorította az ajkait. – Hol van a Főnix Rendjének főhadiszállása?
Harry gyors pillantást vetett a hátsó ajtóra, hogy meggyőződjön róla, Rodolphus nem hallhatja őket, és csak aztán szólalt meg. – A Grimmauld tér tizenkettőben. Az volt Sirius gyerekkori otthona, de a végrendeletében a Rendre hagyta.
Remus szomorúan felsóhajtott. – Harry, mibe keveredtél már megint?
A fiú felállt, majd kinyújtotta a kezét, hogy a keresztapját is felsegítse. – Ez hosszú és komplikált történet. Gyere be, igyál meg velünk egy teát. Attól tartok az a csaló halálra rémítette Petunia nénit.
- Csaló? – mormogta Remus, miközben követte a fiatal varázslót a házba.
- Az a pasi nem Voldemort volt. A sötét oldalt támogatta, de nem volt rajta a Sötét Jegy. – mordult fel Harry.
- És csodálatosan illik neki a piros. – szólalt meg Rabastan vidáman a konyhaajtóban. Tetőtől talpig ellepte a vér. Petunia teljesen elzöldült, míg Rodolphus, úgy tűnt, megpróbálta tisztára varázsolni az öccsét.
- Rabastan! – Harry fenyegetően összehúzta a szemeit, és a halálfaló mosolya azonnal lehervadt. – Pucold le magadról azt a vért!
- De Potter úr...
- GYERÜNK! – ordított rá dühösen Harry. Rabastan gyorsan elmormolta maga felett a tisztító bűbájt. – Ugye a nappalim nem úszik a vérben!
Rabastan láthatóan elsápadt a fiú dühös tekintete láttán. – Azonnal kitisztítom, Nagyúr... – suttogta, aztán rohanva elhagyta a konyhát.
Rodolphus vigyorogva végigmérte a fiút. – Úgy látszik, tanultál valamit a Sötét Nagyúrról.
- Ugyan. – horkant fel Harry. – Remus, ülj le. Te is, Rodolphus. Petunia néni, jól vagy?
- Inkább rosszul vagyok. – mormogta halkan Petunia.
Remus átnyújtott neki egy üvegcsét. – Ez segíthet, Mrs. Dursley.
- Köszönöm. – suttogta a mugli, aztán egyetlen korttyal lenyelte a gyógyszert. Elfintorodott, de határozottan jobban nézett ki tőle.
- Miért nem működtek a házon levő védőbűbájok? – kérdezte Harry Remustól, miközben készíteni kezdte a teát.
- A minisztérium és Albus úgy gondolták, hogy nem lesz rájuk szükségünk... – mormogta Remus.
Harry felszisszent. – Hát miért is lenne. Azok a bolondok! – belerúgott a konyhaszekrénybe. – Kit érdekel, hogy a nagynéném még mindig itt lakik! Hiszen csak egy mugli!
- Harry. – Rodolphus emelkedni kezdett a székből, de Remus a vállára tette a kezét.
- Ne törődj vele. Dühös. – sóhajtotta Remus, figyelve, ahogy a fiatalember dühösen fel-le futkos a konyhaszekrény előtt. – Mikor ilyen, úgyse tehetsz ellene semmit.
Rodolphus hátradőlt, és megrázta a fejét. – Ebben kénytelen leszek rád hallgatni.
- Mi történt? Mintha lemaradtam volna valamiről. – kérdezte Remus.
- Mikor otthagytuk Londonban, összefutott Voldemorttal. – motyogta Petunia monoton hangon. – Valahogy sikerült kiegyezniük, és most egymásba szerettek...
- Én azt hittem, Ginnyvel jár! – kiáltott fel Remus.
- Az csak álca. – mormogta Harry a keresztapja háta mögül, miközben letette Remus teáját. Remus meglepetten pillantott rá. – Gin a húgom, nem a barátnőm, Remus. Segít titokban tartani a kapcsolatunkat.
- Végem van. Mindannyiunkat átvertél. – sóhajtott fel Remus.
- Nem igazán. – Harry intett Rabastannak, aki eddig az ajtóban ácsorgott. – Ülj le. Most teázunk. Mikor végeztek itt?
- Mi éjszakáig vagyunk. – mondta Rabastan, miközben helyet foglalt. – Aztán Lucius és Antonin cserélnek le minket.
- Én még két órát vagyok. – sóhajtotta Remus, és a csészéjébe szürcsölgető Harryt figyelte.
Harry bólintott. – Rodolphus, Rabastan, mikor elmentek, vigyétek magatokkal azt a szemetet, kivéve, ha már eltüntettétek?
- Még nem, Nagyúr. – rázta meg a fejét Rabastan. – Walden szereti a hullákat. – Megborzongott.
Harry levette a szemüvegét, és megdörzsölte az orrnyergét. – Fantasztikus. Majd emlékeztessetek rá, hogy kerüljem el a házát. – mikor a két halálfaló felkuncogott, Remusra nézett. – Kérdezz.
- Miért? – kérdezte halkan a vérfarkas.
- Mert már elegem van belőle, hogy én vagyok az átkozott Harry Potter, a Fiú, aki a Francnak se Akar Meghalni. Elegem van belőle, hogy hőst játsszak, vagy éppen az őrültet, az aznapi Reggeli Prófétától függően. Mikor találkoztam Tommal Londonban, ő lehetővé tette, hogy egyszerűen csak saját magam legyek, mármint miután megegyeztünk, hogy nem öljük meg egymást. – Harry szomorúan elmosolyodott. – Aztán a születésnapomon Gin összehozott minket, és ennyi.
Remus fáradtan rámosolygott. – Tényleg ennyi?
Harry furcsa pillantást vetett a varázslóra. – Nem. Abból is elegem van, hogy Dumbledore sakkbábuját játsszam. Már olyan régen irányítja az életemet, hogy teljesen elfelejtettem, hogy az enyém.
- Nem hiszem, hogy valaha is lett volna olyanod. – szólalt meg valaki az ajtóból.
- Kegyelmes uram! – kiáltott fel egyszerre Rabastan és Rodolphus, miközben Harry futva megkerülte az asztalt, és a szerelme karjába vetette magát. – Tom!
A Sötét Nagyúr szorosan magához ölelte, és a fiatalabbik varázsló hajába temette az arcát. – Hála Merlinnek. Jól vagy. – suttogta. – Ma már háromszor is majdnem rám hoztad a szívbajt.
Harry felkuncogott. – Elnézést.
A Sötét Nagyúr megcsókolta a fiú sebhelyét, aztán felkapta, és a fiatalabb varázsló rémült sikolyát figyelmen kívül hagyva Harryvel az ölében leült a fiú üresen hagyott helyére, és szorosan magához vonta. Biccentett a gyanakodva figyelő vérfarkasnak. – Mr. Lupin. Szerencséje, hogy Harry már régebben megtiltotta, hogy bántani merjem.
- Ne is fenyegesd. – szólt rá Harry. – Remus, ne bámulj olyan csúnyán. – A két varázsló még egy utolsó fenyegető pillantást vetett egymásra, aztán mindketten félrenéztek. – Most komolyan. Úgy viselkedtek, mint valami hatéves kölykök.
- Hat? Jé. Nőttem! – ugratta őt Tom, és megcsókolta Harry tarkóját. – Tudtad, hogy az előtérben hagytad az új ruhatáradat?
- Kicsit feldobja a szobát. – vágott vissza könnyedén Harry. – Azt hittem, ezt te is tudtad.
- Harry, én már láttam, mit nevezel te díszítésnek, és személy szerint én elég félelmetesnek tartom. – motyogta Tom, mire az asztal körül mindenki felnevetett. Gyors pillantást vetett Remusra, aki a leghangosabban nevetett. Úgy látszik ő pontosan tudta, miről beszél a Sötét Nagyúr. – Szóval, Mr. Lupin, hitte volna, hogy egyszer még egy asztalnál ül két halálfalóval, egy muglival, a keresztfiával, velem, és jókat fog nevetni?
Remus elhallgatott, és furcsa pillantást vetett a Sötét Nagyúrra. – Ha még a múlt héten azt mondta volna nekem valaki, hogy ez megtörténik, tettem volna róla, hogy helyet kapjanak a Szent Mungóban.
- Harry, nem ugyanezt mondtad nekem te is Londonban? – mormogta Tom elgondolkodva.
- De, valami ilyesmit... – Harry úgy helyezkedett, hogy láthassa Tom arcát. – Nem jöttél korábban.
- Először Rodolphus időben odaért hozzád. – Hálásan biccentett a halálfalónak. – Másodszor és harmadszor pedig valaki éppen az utamban volt.
- Milyen először? – kérdezte Petunia, aggódó pillantást vetve az unokaöccsére. – Harry, történt valami a Harrod's-ban?
Harry vállat vont. – Malcolm és én elbeszélgettünk egy kicsit. – Tom szorosabbra vonta a karjait a fiatal varázsló körül.
- Az nem beszélgetés volt. – mordult fel Rodolphus.
- Ugye nem bántott? – kérdezte Petunia.
Harry megrázta a fejét. – Csak Dudleyről kérdezősködött. Egy üzletben voltunk, Petunia néni. Mit tehetett volna?
- Elég sokat, szerelmem. – mormogta gyengéden Tom. – Kérlek, nyugodj meg, csak tudni akarta.
Harry Tom vállára hajtotta a fejét. – Sajnálom. Hosszú volt ez a mai nap.
Tom összenézett Petuniával, aztán óvatosan felállt. – Gyere, Harry. Alszol egy kicsit vacsora előtt, jó? – Kivitte a fiút a szobából. A konyhában még hallottak egy halk lebegtető bűbájt, és Harry csomagjai is követték őket felfelé a lépcsőn.
Remus a tenyerébe temette az arcát. – Ez olyan átkozottul furcsa.
- Nagyon. – bólintott Rodolphus.
- Remus, ha nem bánod, hogy megkérdezem, miért csak egyetlen emberetek figyeli a házat? – kérdezte Rabastan a teáját szürcsölgetve.
- A társamat az utolsó pillanatban elhívták valami auror ügyben, és mindenki más el volt foglalva valamivel. – sóhajtotta Remus.
- Túlságosan elfoglaltak ahhoz, hogy megvédjék a Megmentőjüket, aki teljesen védtelen? – Rodolphus teljesen feldühödött. – Még jó, hogy a Sötét Nagyúr ránk parancsolt, hogy vigyázzunk rá!
Tom elgyötört arccal jött vissza a konyhába. – Lupin, téged keres. – fáradtan leült. – Rabastan, miért nem vetted észre, mikor ez a szemét bejött a házba?
- Hátulról jött be. – válaszolta Remus, mielőtt elindult felfelé a keresztfiához.
A Sötét Nagyúr végigsimított a haján. – Utálom ezt mondani, de jobb, ha találtok még két halálfalót, hogy hárman legyetek egy csapatban. Egy ember elölről, a másik hátulról figyelje a házat. Rodolphus, ha Harry elmegy, mostantól te fogod követni. A másik csapatból pedig azt akarom, hogy Lucius kövesse. Figyelmeztesd őket.
- Igenis, kegyelmes uram. – mondta a két halálfaló kórusban.
- Tom? – szólalt meg hirtelen Petunia. A Sötét Nagyúr felvonta a szemöldökét. – Ha Rodolphusnak és Luciusnak úgy egyszerűbb, maradhatnak a házban is. Biztos vagyok benne, hogy úgy könnyebben szemmel tudnák tartani Harryt, és legalább lenne kivel beszélgetnie.
Tom Rodolphusra pillantott. – Ha nekik is megfelel, felőlem lehet. Azt hiszem, ez könnyítene a dolgon. Köszönöm, Petunia.
A nő bólintott. – Én is jobban érezném magam, ha tudnám, hogy mikor legközelebb hazajövünk, és egy idegent találunk a nappaliban, van a házban valaki, aki segíthet.
- Kegyelmes uram? – szólalt meg hirtelen Rabastan, mire mindannyian felé fordultak. – Javasolhatnék egy fedőtörténetet arra az esetre, ha egy másik rendtag is eljönne meglátogatni Potter urat?
- Lucius küldhetett egy testőrt, hogy vigyázzon rá, miután a fülébe jutott ez a legutóbbi támadás, és hogy milyen gyenge a ház védelme. Mindenki tudja, hogy kedveli Harryt, és a minisztérium úgyis csak legyintene a Rend tiltakozására. – javasolta Rodolphus.
Tom bólintott. – Intézd el. Se Harry, se én nem fogunk panaszkodni. – A Sötét Nagyúr a Harrytől karácsonyra kapott medállal játszott. – Rodolphus, említetted, hogy megpróbálod megtanítani Harryt a pálca nélküli varázslatokra?
- Szüksége van valami módszere, hogy megvédje magát, kegyelmes uram. – bólintott Rodolphus. – Tudom, hogy ő meg akarta próbálni a harcművészeteket, de valami mágikus védelemre is szüksége lesz.
- Egyetértek. Majd szólok Luciusnak, hogy kölcsönözzön neki egy erről szóló könyvet. Miután elolvasta, szólj Féregfarknak, hogy jöjjön, segítsen neki tanulni.
- Értettem.
A Sötét Nagyúr lassan felállt. – Most mennem kell, de jövő hétvégén visszajövök, valószínűleg valamelyik iskolai barátjával. – figyelmeztette őket. A két halálfaló bólintott. – Vigyázzatok rá.– tette hozzá sokkal halkabban, majdnem kérlelően.
- Úgy bánunk majd vele, mintha a fiunk lenne. – ígérte Rodolphus.
- Kivéve, ha megint ordítani kezd. – motyogta Rabastan. – Akkor majd úgy bánunk vele, mint veled.
Rodolphus dühösen oldalba vágta a könyökével, de Tom elnevette magát. – És talán az is lesz a legjobb. Esetleg megpróbálhatod észben tartani, hogy ne kendd össze a házat vérrel.
Rodolphus vigyorogva felhorkant, míg Rabastan összevonta a szemöldökét. – Ha tudtam volna, hogy úgy leordít, már korábban feltakarítottam volna.
- Most már tudod. – ugratta őt Rodolphus vigyorogva, míg Tom nevetett.
Petunia rájuk mosolygott. – Harry igazából nem bánta, csak én. Amennyiben én nem látom, őt valószínűleg nem érdekli.
- Pontosan. – bólintott Tom. Megállt, aztán mélyet sóhajtott. – Lup- na jó, Remusban megbízhattok. Harry úgy gondolja, hajlandó lehet csatlakozni hozzánk. – tehetetlenül az égre emelte a szemét. – Griffendélesek!
A másik három felnevetett, különösen, mikor meghallották Harry és Remus kiáltását, hogy „Mardekárosok!"
Tom mosolyogva megrázta a fejét. – Attól tartok, egyszer még ez a kölyök lesz a vesztem. – kacsintott egyet, aztán indult, hogy elköszönjön Harrytől.
- Igazad volt, - ismerte be Rabastan. – Harry tényleg jót tesz a Nagyúrnak.
Rodolphus elégedetten hátradőlt a székben. – Én mondtam.
Petunia felnevetett, mikor Rabastan játékosan vállon bokszolta a testvérét.
A Macbeth fordítások:
1) lásson ártatlan virágnak s légy a kígyó alatta
2) Gonosz lélek közeleg
3) Szikra pattan, olthatatlan, ég a munka, forr a katlan...