35. fejezet
A szavazás
A szombati meccsünket a változatosság kedvéért megnyertük. Viszont most Atobe is kijött szurkolni nekem. Hát nem cuki. Hát nem. Mivel a meccs után mindenbe belekötött. Mért úgy ütöttem, mért így fogtam az ütőt… blablabla. Roppant idegesítő volt. És amikor kulturáltan megkértem, hogy fejezze be még meg is sértődött és egész vasárnap felém se nézett. Néha nagyon emlékeztet bizonyos típusú lányokra. Ugyan az a hiszti. Mivel úgy döntöttem, hogy ebben a kapcsolatban úgyis én vagyok az okosabb elhatároztam, hogy hétfőn bocsánatot kérek tőle. Úgyis kezdődik az iskola és nem kerülhet el. Viszont ő nem teljesen így gondolta.
Épp egyedül költöttem el a reggelimet az étkezőben, amikor Alastor megjelent az ajtóban
- Ojo-sama!
- Igen?
- Az ifjú Atobe-dono van itt.
- Oh! Küldje csak be!
Fél perc múlva megjelent Atobe és hozzám sétált.
- Jó reggelt! – csókolt meg, mintha mi se történt volna
- Jó reggelt! Azt hittem haragszol rám. – néztem fel rá meglepetten
- Mért haragudnék? Nem gond, ha leülök.
- Persze, hogy nem. – intettem az egyik székre – Hát a szombati miatt. Hogy úgy letorkoltalak.
- Fáradt voltál. – vont vállat és elvett egy pirítóst
- De hát akkor tegnap mért nem vetted fel a telefont?
- Nem voltam otthon. Oshitarival volt egy kis dolgunk.
- Miféle dolgotok?
- Ki kellett engesztelnem.
- Mert? – szaladt magasra a szemöldököm
- Ha visszaemlékszel nem élvezte túlzottan a fürdetést. – mondta rosszallóan
- Hé! Ne nézz így rám. Tényleg véletlenül locsoltam arcon. Nem őt céloztam.
- Melyiknél?
- Az elsőnél semmiképp. És most te engeszteled ki miattam?
- Valahogy úgy.
- De mért nem hozzám jött?
- Te nem biztos, hogy tudnál neki segíteni.
- Mért mit csináltatok? – kérdeztem kíváncsian
- Semmi fontosat.
- Semmi fontosat, de azért a mobilod kikapcsoltad, hogy ne zavarjon meg senki a lényegtelen elfoglaltságotokban.
- Csak nem féltékeny vagy?
- Inkább paranoiás.
- Ne aggódj! Nem találkoztam más lányokkal.
- Lányokkal?
- Lánnyal.
- Keigo!
- Tudod, még egy kicsit dühös vagyok a szombatiért. – próbált menekülni
- Mit csináltatok tegnap Yushival? – ignoráltam a megjegyzését
- Megígéred, hogy nem mondod el senkinek?
- Igen.
- Főleg nem Fukatsu-sannak.
- Miről van szó? – kezdtem tényleg kíváncsi lenni
- Tegnap Oshitari rávett, hogy segítsek követni őt.
- Tessék?
- Oshitari kíváncsi volt rá, hogy mit csinál és engem kért meg… zsarolt meg, hogy segítsek neki.
- Azért ezt nem néztem volna ki Yushiból. – mondtam fejcsóválva – És nem buktatok le?
- Dehogy. Ore-sama nem olyan ügyetlen.
- Mint én?
- Például.
- Hát köszi.
- Már megbocsáss, de azt még egy kétéves is tudja, hogy ha elbújik valaki elől, nem tesz hangos megjegyzéseket. Még ha igaz is.
- Szóval szerinted is igaz, hogy egy Barom.
- Most meséltem mire vett rá tegnap.
- Na igen. Most még felmegyek rendbe szedni magam, de azután indulhatunk.
- Minek? – hajolt közelebb mosolyogva
- Mert ma indulnak a választások.
- Teljesen el is feledkeztem róla. – egyenesedett ki újra – Jobban ki kellett volna öltöznöm.
- Minek? Ha szakadt ruhában mész, még akkor is te nyered. Főleg ha az optimális helyeken van kiszakadva. Amúgy pedig hogy lehet egy egyenruhában jobban kiöltözni?
- Kilehet. Amúgy pedig rád ez ugyanúgy igaz.
- Lehet, de egy nő tegyen ki magáért.
Abban igaza van Atobénak, hogy minden évben én nyerek, de akkor is. Ez a szereppel jár. Ezen a héten mindig kicsípem magam. Jó bevallom, nagyon hízelgő, ahogy mindenki megnéz. De ő se különb. Ugyanúgy mutogatja magát és ugyanúgy két éve az első helyen szerepel a top 10-es listán. Egyből utána következik Yushi. Viszont, ha Reikának igaza van, idén talált egy kihívót Kazuma-kun képében. Persze Atobét még mindig nem fenyegeti veszély, de azért Yushi felkötheti a gatyáját.
- Minden nap el akarsz majd jönni értem? – érdeklődtem már az iskola felé menet
- Mért zavar?
- Nem. – gondolkodtam el
- Ezt mért így mondod?
- Ööö. Néhány hete még zavart volna, hogy nem a saját sofőrömmel mehetek, de most már nem izgat.
- Mért? – nézett rám kíváncsian
- Mért zavart vagy már mért nem zavar?
- Igen.
- Női szemekkel nézve Sebastian egy olyan álompasi forma. – fogalmaztam meg szépen
- Igen? – húzta fel az egyik szemöldökét – És már mért nem zavar?
- Tök cuki vagy, amikor féltékenykedsz.
- Szóval?
- Minek nekem egy álompasi, amikor a valóság sokkal jobb? – kacsintottam rá
- Így gondolod? – hajolt közelebb széles mosollyal az arcán
- Így.
Annyira el voltunk foglalva Atobéval, hogy észre sem vettük, hogy megérkeztünk és valaki az ablakon keresztül minket néz. Plusz a fél iskola, de ők legalább békén hagytak.
- Khöm. – köhintett Yushi – Nem akarok zavarni, de…
- Akkor ne tedd. – fordultam felé
- Tudom, hogy kettőtöket nem igazán hat meg a dolog, de edzést kéne tartanotok.
- A fenébe. – mondtam szívből és kinyitottam az ajtót
Sajnos Yushi gyorsan kapcsolt és félreugrott, de azért jól esett volna eltrafálni. Közben Atobe is kiszállt és átjött, hogy kisegítsen. Nem mondtam, hogy jobb, mint egy álompasi?
- Nagyon jól megvagytok. – jegyezte meg Reika az öltözőben
- És téged ez zavar? – kérdeztem némi bűntudattal
- Nem. Ne érts félre, nem azért mondtam. Engem már tényleg nem érdekel Atobe. Csak örülök, hogy végre olyan emberrel jársz, akit… – elharapta a mondatot
- Akit? – néztem fel rá
- Akit szeretsz.
- Nem ezt akartad mondani.
- De ezt akartam, csak közben más is eszembe jutott.
- Mi?
Lehuppant mellém és vett egy nagy levegőt, majd kifújta.
- Szóval ez az új Risa…
- A régi Risa. – javítottam ki
- Szóval a számomra új Risa szinte pont az ellentéte a réginek. És régen eszembe se jutott volna, hogy egyáltalán dacolhatsz a családoddal, de most már nem voltam benne biztos. Azt hittem, hogy már csak azért sem fogod Atobét választani, mert ők ennek örülnének a legjobban.
- Na igen. Ez is lehet egy hozzáállás, de én nem így gondolkozom. Ha egy csóróba szerettem volna bele, akkor nem érdekelne mit mondanak, akkor is őt választom. Most ugyan az a helyzet. Nem érdekel, hogy mit gondolnak akkor is Keigoval leszek.
- Megbecsülendő nézet.
- Tudod, a szüleimet már nem nagyon izgatja, hogy mi van velem. Egyedül csak az, hogy mennyi pénzt hozok a családnak. És hát be kell valljuk, a mostani helyzet szerint elég sokat.
- Hát igen. Ha ez a két család esetlegesen egyesül az hatalmas vagyon lesz.
- Oh je! – mondtam minden átélés nélkül
- Inkább váltsunk témát. – ajánlotta Yui, aki eddig meg sem szólalt
- Rendben. – kaptam az alkalmon – Mi a helyzet Yushival? – néztem rá mosolyogva
- Te jobban tudod. Alig tíz perce beszéltetek.
- Boucho! – lépett oda hozzánk Negishi
- Negishi! Már jól vagy? – kérdeztem mosolyogva
- Beszélhetnénk?
- Gyere az irodámba! – álltam fel
Reika kíváncsian követtett a szemével minket, ahogy kisétáltunk az öltözőből.
- Foglalj helyet! – intettem neki, amikor beléptünk
Mind a ketten leültünk.
- Szóval? – felkönyököltem az asztalra és összefűztem az ujjaimat
Vett egy nagy levegőt, majd belekezdett.
- Az egészségi állapotom miatt vidékre költözünk a szüleimmel. Van ott egy kórház, ami az olyan betegségekre specializálódott, mint az enyém.
- Tehát ha jól sejtem, most az akarod közölni, hogy elmész az iskolából és így a csapattól is. – mondtam ki én, hogy könnyebb legyen. Már így is elég nehezen tudta visszatartani a könnyeit. Helyeslően bólintott. – Hát akkor csak annyit tudok mondani, hogy sok sikert a gyógyuláshoz és hiányozni fogsz a csapatnak. Jó játékos voltál. – Yui után a legjobb – Elmondod te a csapatnak?
- Jobb szeretném, ha te mondanád el. Nem biztos, hogy én végig tudnám csinálni.
- Rendben. Azért ma még játszol velünk, vagy nem lehet?
- Ma még igen. – bólintott szipogva
- Akkor menj átöltözni. Van egy jó ötletem. – mosolyodtam el
Tíz perc múlva már a pályán sorakozott mindenki Negishit is beleértve. Reika is visszatért már a futásból. Nem volt sok választásom, ki kellett szabnom rá öt kört, mert állandóan arról próbált faggatni, hogy mit akart Negishi.
- A mai edzést egy rossz hír bejelentésével kezdeném. Negishi elköltözik Tokyoból és ezért ma utoljára van itt velünk.
Mindenki szomorú arcot vágott, leszámítva talán Satot, aki örült a gyors előre lépési lehetőségnek.
- Most bemelegítünk, és kicsit ütögetünk. Délután pedig Sato játszik Negishi ellen egy hat szettes meccset, és ha hatból legalább egyet meg tud nyerni, akkor ő lesz az új regulár. Ha nem, akkor másképp döntünk.
- De Boucho… – fakadt ki az egyik másodikos
- Tessék? – fordultam felé kedvesnek épp nem mondható arccal
- Semmi. – sütötte le a szemét
- Induljatok futni! Tíz kör.
- Elég nyíltan kivételeztél ma Satoval. – jegyezte meg Reika, mikor már a terem felé tartottunk
- Én vagyok a Boucho. Megtehetem. És amúgy is tudja mindenki, hogy ő a legjobb. Nincs értelme azért rendezni egy újabb körmérkőzést. Annál fontosabb dolgunk is van.
- Ez igaz, de akkor is…
- Ha valakinek problémája van a módszereimmel, akkor ő maga jöjjön és mondja a szemembe. Ne te védd őket.
- Rendben. – emelte fel védekezően a kezeit
- Ez mi? – torpantam meg, amikor a szemem a hirdető táblára tévedt
- Egy plakát. – állapította meg Reika
- Ne szavazz Asami Risára? Aljas, kétszínű, szemérmetlen? – olvastam fel döbbenten a feliratot – Mi az, hogy ne szavazzanak rám? Ki a fene írta ezt ide?
- Nem tudom. De még a teljes nevedet sem tudja. – lépett mellém Yui
- Mi a helyzet lányok? – jelent meg Yushi is – Itt is van egy ilyen? – vette észre a plakátot
- Mért? Még máshol is? – néztem rá döbbenten
- Igen volt egy-két helyen. – tépte le azzal a lendülettel
- Ki csinálta ezt?
- Az ex barátod. Taro Sho. – világosított fel
- Honnan tudod?
- Hiyoshi látta, amikor felragasztott egyet. Atobe most pont őt keresi.
- Ajaj! Merre indult? – kérdeztem ijedten
- A déli szárny felé ment.
- Köszi.
Rohanni kezdtem a déli szárny felé. Menet közben azért imádkoztam, hogy még az előtt rájuk találjak, hogy Atobe kinyírná.
Már szinte az egész szárnyat bejártam, amikor végre rájuk találtam. Atobe épp a torkánál fogva a falhoz szorította Taro-kunt az egyik folyosón.
- Keigo! – kiabáltam messziről feléjük rohanva – Hagyd békén! – lihegtem, mikor odaértem
- Nem tehetem. – mondta és továbbra is dühösen meredt a fuldokló fiúra
- Kit érdekel mit csinált? Csak féltékeny, mert téged választottalak helyette. Akárhogy mocskolódik akkor is én nyerek. Ha pedig nem az se érdekel. Csak te vagy a fontos, úgyhogy ne rúgasd ki magad egy ilyen féreg miatt.
Végre lenyugodott kicsit és elengedte. Taro-kun hörögve rogyott le a földre. Nem sajnáltam. Megérdemli.
- Gyere, menjünk órára! – fogtam meg a kezét
- Menjünk. – bólintott
- Ez mire volt jó? – kérdeztem már halló távolságon kívül
- Feldühített.
- Nem kellett volna. Senki sem hisz neki. Mindenki tudja, hogy miattad dobtam. Ez fáj az önérzetének. Főleg mivel már azt hitte, hogy legyőzött téged és mégis ő maradt hoppon.
- Nem tehetek róla, hogy ellenállhatatlan vagyok. – vont vállat
Végre visszatért az igazi Atobe.
- Viszont ha elterjeszti, hogy majdnem megölted, csak mert rosszhíremet keltette tuti, hogy mindenki rám szavaz. Köszi, a kampányolást. – mosolyogtam rá
- Szavazás ideje alatt még sohasem volt barátnőm. Kíváncsi vagyok, mennyire változnak ettől a pontjaim. – mondta elgondolkodva
- Téged tényleg ez érdekel a legjobban?
- Sekaki-sensei azt mondta, hogy a szalagavató bálon a két nyertesnek táncolnia kell meg hasonlók. Olyan bálkirálynő, bálkirály szerűen.
- De hát a szavazás az egész iskolát érinti.
- Azt mondta, hogy azért nem gond, mert úgyis két harmadikos nyer.
- Ez hülyeség. De amúgy eddig nem volt ilyen. Legalábbis én nem tudtam róla.
- Nem volt. De idén Sekaki-sensei rendezi a bált és ő találta ki.
- Remek. Akkor, ha véletlenül nem nyerek, egy másik lánnyal fogsz bájologni?
- Úgyis te nyersz. – vont vállat
- Az én szavazóimat is eléggé visszaveti a tény, hogy már nem vagyok szabad.
- A hétvégén mit csinálsz? – váltott témát
- A Nagyinál leszek. Az utóbbi napokban sokat romlott az állapota.
- Kár.
- Mért mit terveztél?
- Meglátogathattuk volna Tezukáékat.
- Te menj csak nyugodtan.
- De…
- Tényleg menj nyugodtan. Én valószínűleg nála is alszom, úgyhogy úgyse nagyon tudnánk találkozni.
- Rendben. – egyezett bele végül
A délutáni edzés bemelegítésénél Sato annyira lelkes volt, hogy féltem kimerül, mire a meccsre kerülne a sor. De szerencsére nem olyan fából faragták. Önbizalmat tükröző arccal állt ki a pályára és várta Negishi szerváját.
Legnagyobb meglepetésemre végül Sato a hat szettből hármat megnyert. Bevallom őszintén erre nem számítottam. Azt hittem, hogy egyhez is nagyon össze kell szednie magát, de úgy néz ki, hogy az utóbbi időben rengeteget gyakorolt és ennek meg is volt az eredménye.
Miután kezet fogott Negishivel a hálónál, büszke arccal felém fordult. Elismerően biccentettem.
- Innentől kezdve regulár vagy. Az egyenruháddal kapcsolatos dolgokat majd beszéld meg a Fukubouchoval.
Már a suliból tartottunk kifelé Reikáékkal, amikor Hijikata megállított.
- Boucho! – kiabálta utánunk szaladva
Mi természetesen megálltunk és bevártuk őt.
- Mi a baj Hijikata? – kérdeztem kedves mosollyal
- Boucho! – állt meg előttem kiegyenesedve – A lányokkal azt tervezzük, hogy péntek estére szervezünk Ayakonak egy búcsú bulit és hatalmas megtiszteltetés lenne számára, ha te is eljönnél. És persze ti is. – címezte Reikának és Yuinak
- Rendben. – bólintottam
- Mi is benne vagyunk. – válaszolt Reika
- Köszönöm. – hajolt meg, majd elszaladt
- Mindig van egy olyan furcsa érzésem, hogy félnek tőlem. – néztem elgondolkodva Hijikata után
- Talán mert félnek. – húzta el a száját Reika
- De hát mindenki tudja, hogy kedves vagyok a pályán kívül.
- Viszont ők a pályán találkoznak veled a legtöbbször.
- Attól még nem kéne tőlem félniük.
- Tőlem is így félnének, ha ennyire szórnám a csapattagokat. – jött egy hang a hátam mögül
- Tényleg jobb, hogy nálatok mindenki maradhat és ezért kétszázan vagytok. – fordultam Atobe felé
- Látod. Ennyi embert még te se tudnál olyan könnyen elűzni. Nekem meg nincsen kedvem foglalkozni velük.
- Na igen. Atobe Keigo nem túl csapatjátékos típus.
- A pro tenisz nem csapatjáték. – vont vállat
- Lehet. De én akkor is úgy akarom itt hagyni ezt az iskolát, hogy a nevemre mindenki emlékezzen.
- Na igen. Asami Arisa, aki harmadikos korában Bouchoként elérte, hogy egyetlen egy elsős maradjon csak a csapatában.
- De az nem akármilyen elsős.
- Hallottam róla. Echizen csak lányban.
- Leszámítva, hogy Sato nem tudna téged annyira lealázni, mint Echizen. – rúgtam bele. Ha már egyszer ő is cseszeget, nekem is szabad. – Ha mással nem is, de ezzel a meccsel beírod magad a történelembe. Atobe Keigo a Hyotei csapatkapitánya kikapott egy Seigakus ichinentől.
- Gondolod, te le tudnád győzni?
- Yushit is legyőztem.
- Az azért egy kicsit más. Oshitarit én is legyőzöm.
- Rólam van szó? – jelent meg Yushi is
- Arról vitatkoznak épp, hogy mennyire béna vagy teniszben. – közölte a tényeket kíméletesen Reika
- Nekem mennem kell. – mondta Yui és gyorsan le is lépett
Atobéval egymásra néztünk és már épp azon voltam, hogy megkérdezzem Yushit, hogy mi volt ez, amikor megszólalt.
- Nekem is mennem kell. Rengeteg dolgom van ma még.
- Szerinted most utána ment? – kérdeztem Atobétől a távolodó Yushi hátát nézve
- Maximum távolból.
- Lehet, hogy beszélnünk kéne Yuival.
- Nem túl jó ötlet. – szólalt meg Reika is – Nem szereti, ha beleszólunk a dolgaiba.
- Ez igaz. Viszont akkor Yushinak kell valahogy segítenünk, mert ez kezd igazán bosszantó lenni.
- Hol vacsorázunk ma? – váltott témát Atobe
- Mondjuk nálunk. Legalább anyám örülhet kicsit és apám úgyis ma jött haza. Ő is örülni fog.
- Rendben, de akkor először hozzám megyünk, hogy átöltözzek.
- Sikkesen is szeretni fognak. Feltéve, ha legalább hat platina kártya van a zsebedben.
- Ebben az esetben mindenképp haza kell mennem, mert ma csak négyet hoztam magammal.
- Akkor tényleg nincs más választásunk.
- Jó gyorsan egymásra találtatok. – csóválta a fejét Reika
- Mert úgy illünk egymáshoz.
- Az biztos.
- Ezzel mire célzol?
- Csak idő kérdése volt, hogy az iskola két idolja végre egymásra találjon.
- Nemrég még nem ez volt a véleményed. Mindenképp Yushival akartál összeboronálni.
- Mert az utóbbi egy évben úgy viselkedtél. Tényleg azt hittem, hogy szerelmes vagy belé. Viszont elsőben állandóan Atobét nézted, amikor elment melletted a folyosón.
- Tényleg? – vigyorodott el Atobe
- Ez nem is igaz. – mondtam homlokráncolva
- Dehogynem.
- Szóval elsős korod óta rólam álmodozol?
- Azért ne légy ennyire elszállva, mert lehet, hogy bejöttél, de nem álmodoztam rólad.
- Szóval bejöttem neked. – ült ki egy még szélesebb vigyor az arcára
- Fejezd be! – néztem rá dühösen
- Na jó. Én lelépek, mielőtt megint úgy egymásnak estek, mint reggel. – mondta Reika és magunkra is hagyott minket
- Meg kéne fogadni a jó tanácsot. – nézett rám Atobe
- Kösz, de inkább most nem. – mondtam színtelen hangon és elindultam
- Most mi a bajod? – jött utánam
- Min… Hon… Ááá!
- Dühös vagy?
- Igen.
- Rám?
- Nem.
- Hajlandó vagy egy összetett mondattal válaszolni?
- Honnan tudta Reika, hogy…
- Hogy első óta oda vagy értem?
- Hogy helyesnek tartottalak. Pedig én nem mutattam.
- Jól sejtem, hogy az zavar, hogy Hikoto-san átlátott az álcádon?
- Igen.
- Szóval akkor bejöttem neked. – vigyorodott el újra
- Kinek nem? – legyintettem és újra elindultam
- Mitől félsz ennyire? Hisz az egyik legjobb barátnőd volt. Nála jobban talán senki sem ismer és még így sem gyanakodott. Más még ennyit sem vesz észre.
- Yui már az előtt tudta, hogy elmondtam volna neki az igazságot.
- Hidd el, senki sem gyanakszik. Még Kazuma és Taro sem. Pedig előttük kimutattad a fogad fehérjét. Főleg ma. Az a féreg lehet, hogy kicsit betett neki.
- Legagyizta Batmant. – vontam vállat durcásan
- Lenyugodtál kicsit?
- Igen.
- Akkor menjünk haza, mert még meg kéne találnom a hitelkártyáimat vacsora előtt. Szerinted kitűzzem őket a zakómra?