Nem csak Granger
written by FerPotter
translated by Eskies
Ez a fejezet átdolgozásra került az oldal felnőtt tartalmakra vonatkozó irányelvei szerint. Ha teljes terjedelmében szeretnéd elolvasni, menj az weboldalra, és keresd eskies-t, vagy a Nem csak Granger című történetet.
Összefoglaló: Nathan első iskolai éve véget ér, Perselus családi élete pedig elkezdődik.
36. Teljesség
Eljött a péntek, és Perselus csak arra tudott gondolni, hogy amit Hermione oly nagyon erőltetett, az végül is egy abszolút normális randevú lehetősége. És pontosan úgy érezte magát, mint egy megzavarodott tinédzser, míg Hermione válaszára várt a kaputelefonnál. Az asszony határozottan kérte, hogy ez alkalomból a kaput használja.
- Halló – jött a válasz, de nem Hermione hangján.
- Hermione? – kérdezte Perselus. Hallotta, hogy a nevét mondják a túloldalon, aztán közelebbről valami kuncogást.
- Piton professzor, Hermione épp azon ügyködik, hogy ő legyen a legszebb a megjelentek között, és...
Aztán mindenféle zaj között meghallotta Hermione hangját a háttérben.
- Perselus, itt vagyok. Mindjárt lemegyek.
- Rendben – válaszolt Perselus, és megigazította a köpenye gallérját. Bár tavasz volt, mégis hidegen fújt a szél.
A várakozás kezdett már bosszantóvá válni, mikor egyszerre cipősarkak kopogását hallotta a lépcsőház felől. Nem sokkal ezután kinyílt a ház kapuja, és kilépett egy gyönyörű nő pazar csokoládébarna ruhában, ami szabadon hagyta a vállát. Fújt a szél, s a könnyű anyag körülölelte Hermione alakját, felfedve azt is, amit a ruha még próbált elrejteni.
- Sajnálom, hogy megvárattalak. Erica erősködött, hogy megcsinálja a hajam, és ez mindig sok időt vesz igénybe.
- Hermione, fent felejtetted a kabátod.
- Ó… Köszönöm, Erica. – Hermione átvette a kabátot, és barackszínű vállára terítette.
- Erica Gibson – nyújtotta a kezét Perselusnak a szomszédasszony kissé zavart mosollyal.
A férfi óvatosan megfogta a feléje nyújtott kezet.
- Perselus Piton.
- Örülök, hogy végre találkozunk, Piton professzor.
- Én is örülök, Mrs. Gibson.
A két asszony szeme összevillant, aztán Erica visszalépett az előcsarnokba, és megindult a lépcső felé. Perselus a karját nyújtotta, Hermione belekarolt, és egy ragyogó mosollyal ajándékozta meg a férfit – a rúzs fénye még hívogatóbbá varázsolta az ajkát.
- Hol az autó? – kérdezte Hermione, kizökkentve ezzel Perselust abból a gondolatból, hogy meg kellene csókolnia az asszonyt.
- Hoppanálni fogunk, ahogy mifelénk szokás.
Hermione megrázta a fejét, de Perselus mégis úgy látta, szórakoztatja a dolog. Beléptek egy, az épület végén megbúvó, alig észrevehető benyílóba. Perselus közelebb húzta magához az asszonyt, kezét a kabát alá csúsztatta, hogy érezze a ruha anyagán is átszűrődő melegséget. Mielőtt hoppanáltak, végre megcsókolta.
~o0oOo0o~
Hermione elpihent Perselus karjában a csók után. Eddig nem is tudatosodott benne, milyen feszült volt emiatt a randevú miatt mostanáig. A meghívás utáni napokban másra sem bírt gondolni, mint hogy milyen lesz majd ez az este Perselusszal. Ugyan egyre jobban megismerte őt az elmúlt hónapok alatt, mégis úgy érezte, a férfi tettei kiszámíthatatlanok. Aggódott, hogy talán újra győzködnie kell majd a férfit, milyen fontos, hogy elmenjenek oda, de erre semmi szükség sem volt. Tulajdonképpen el volt ragadtatva Perselus szmokingjától, meg attól, milyen elegánsan kezelte Erica kíváncsiskodását, és a csóktól, mely minden aggodalmát elsöpörte.
Hangosan sóhajtott boldogságában.
- Na, hol lesz az az agyzsibbasztó ünnepség?
- Hagyd ezt abba… - Hermione próbált szigorú arcot vágni, hogy féken tartsa kissé a gúnyolódást. A férfi passziójává vált, hogy becsmérlő megjegyzéseket tegyen a díjátadóra, s Hermione minél inkább unszolta Perselust, hogy vegye komolyan a dolgot, az csak annál jobban cukkolta. Az asszony erre rákontrázva csupa fennhéjázó és ostobán magasztaló jelzőkkel illette az eseményt.
- A nagybecsű ceremónia annak az épületnek a dísztermében lesz, ott, a tér túloldalán.
Perselus a karját nyújtotta, s Hermione újra belekarolt. Ellentétben a Tiltott Rengetegbeli sétákkal – amikor is Perselus nagyon ügyelt, nehogy baj érhesse őket -, a férfi most ráérősen lépdelt. Mikor a tér közepén jártak, megkérdezte.
- Hogy akarod csinálni?
Hermione ránézett, a szemöldökét összevonva. Mindenféle kérdésre számított, ez azonban nem volt köztük. – Hogy érted ezt?
- Te akarsz először belépni? Azt akarod, hogy mögötted legyek? Szeretnéd, ha az ajtónál különválnánk és visszajöjjek érted később? Szóval hogy akarod?
- Pontosan így – felelte Hermione, és a férfi kétségeivel szembeni hitetlenség csak úgy sütött a hangjából. – Kart karba öltve… Ez nagyon jó így, Perselus. És ha valami miatt nem tudunk így maradni, szeretném, ha mögöttem lennél, érintsd meg a hátam, a vállam, a kezem. Hozzám tartozol, ezt te mondtad. Ez egy hivatalos randevú. Semmi titkosság, semmi megtévesztés.
Perselus nem felelt, és Hermione nem tudta, mit jelent ez a csend.
- Lazíts, kérlek – kérte a férfit. – Szeretném, ha élveznénk ezt az estét, ennyi az egész. Itt senki sem ismer téged. Te vagy a partnerem ma este, és ezt mindenki el fogja fogadni.
- Az exed ismer engem.
Hermione felnyögött. – Ne nehezítsd meg szándékosan a dolgokat, ha kérhetnélek. – Majd kis gondolkodás után hozzátette: - És ne keresd a bajt. Majd rajtad tartom a szemem.
Megérkeztek. De mielőtt beléptek, Perselus megkérdezte: - Ezt vehetem ígéretnek?
Az a szemöldök, az az elhúzott száj… Hermionénak esélye sem volt.
~o0oOo0o~
- Nocsak, nocsak…
Perselusnak oda se kellett néznie a sokatmondó megjegyzés forrására, hogy tudja, az az idegesítő mugli – Hermione exe – összeszedte magát annyira, hogy odajöjjön hozzá, és kimondja, ami láthatóan a bögyében volt, mióta látta őket - Hermione kérésére egyértelműen együtt – megérkezni. Perselus nem nézett fel az italából.
- Hermione elragadó ma este.
Perselus megvetően nézett a muglira, remélve, hogy távozásra bírja. Hermione valóban elragadó abban a ruhában, ez kétségtelen, de ez nem tartozik erre a fickóra.
- Nem hiszem, hogy tudja, milyen vonzóvá teszi ez a ruha. Biztos észre sem veszi, hogy bármelyik férfit megkaphatná ebben a teremben.
- Maga tényleg az én partneremet fixírozza, vagy valami más szándéka van ezekkel a nemkívánatos megfigyelésekkel?
- Maga túlságosan idős hozzá, és nemsokára ezt ő is be fogja…
- Maga pedig a következőt fogja csinálni…- kezdte Perselus, s lassan beszélt, mert tapasztalatból tudta, milyen ijesztő ilyenkor a hangja. - Akármilyen marhaságot gyakorolt is be a tükör előtt, hogy beolvasson nekem, azt most szépen magába fojtja. És távol tartja magát Hermionétól.
- Csak azért, mert van egy fiuk…
- Ne merje még egyszer említeni a fiamat ebben az életben… - sziszegte Perselus, és az arca csak centiméterekre volt a másik férfi arcától.
A mugli tágra nyílt szeme világosan jelezte Perselusnak, hogy a férfit kellő mértékben sikerült figyelmeztetnie.
- Tényleg azt hiszi, Hermione örülne, ha tudná, hogy maga megszabná, kivel barátkozhat és kivel nem? Mi kollégák vagyunk, mindennap találkozunk. Azt is megtiltja neki, hogy dolgozzon?
Perselus kész volt a válasszal, mikor…
- Ki tiltja meg kinek, hogy dolgozzon? – Hermione – kis erőfeszítéssel – kivette Perselus kezéből a pezsgőspoharat, majd belekarolt, és kíváncsian Williamra nézett, aztán újra Perselusra.
- A kollégád azt kérdezte, mit gondolok arról, hogy itt dolgozol – felelt Perselus, kissé átkomponálva a beszélgetés tartalmát.
- És mit gondolsz?
- Tényleg, mit gondol? – ismételte meg a mugli Hermione kérdését, és Perselusnak nem tetszett az önelégült hangsúly.
Látva Hermione várakozó tekintetét, azt felelte: - Azt hiszem, nem neked való. Te sokkal tehetségesebb vagy annál, hogy leragadj itt, taníts és kutass egy korlátolt intézményben, ami tele van korlátolt emberekkel.
A mugli sértődöttnek látszott, de Hermione – az ő briliáns elméjű, gyönyörű Hermionéja – visszanézett rá, és ragyogott mint a legfényesebb napsugár. A mosolya megrészegítette a szívét és elakasztotta a lélegzetét.
- Gyere, táncoljunk – hívta az asszony, majd letette a poharakat, és könnyedén maga után húzta Perselust.
~o0oOo0o~
Hermione abban a pillanatban elnézést kért kollégái csoportjától, akikkel beszélgetett, mikor észlelte, mit jelent Perselus testtartása, és ki az áldozata. Perselus és William felé indult azzal a szándékkal, hogy megakadályozza a jelenetet, vagy valami rosszabbat, és…
Most itt van a táncparketten, önbizalmában abszolút megerősítve egy olyan férfi által, aki ritkán dicsér bárkit is, és teljesen elvész a tekintetében.
Kicsalogatni Perselust a kastélyból és a lakásából próbatétel volt, de meg kellett mutassa, hogy mire van szüksége a kapcsolatuknak ahhoz, hogy több legyen titkosnál és ideiglenesnél.
És most itt vannak…
- Hermione, én nem táncolok.
Semmi sem lehet valóságosabb.
- Dehogynem. – Megfogta a férfi kezét és a derekára húzta, ő maga pedig bal kezét a férfi nyakára tette, s ringatózni kezdett a zene ütemére. – Mozogj velem. Nincs ebben semmi bonyolult. – Hermione nem akarta elengedni Perselust. Most nem.
- Bolondot csinálunk magunkból.
Hermione felmosolygott a férfira. – Szeretlek – mondta.
Perselus abbahagyta a táncot, mire az asszony mosolya eltűnt.
- Ne csináld ezt – kérte a férfit. – Tudod, hogy szeretlek. Mondtam már azelőtt is. Gyere, táncolni akarok veled.
- De én nem táncolok – erősködött Perselus.
- Akkor legalább tettesd, hogy táncolsz, ahogy már eddig is csináltuk. – Ringatózott a férfi karjában, arcát az arcához simította.
Mindez annyira igazi, annyira valóságos volt.
Behunyta a szemét, érezte a férfi szívverését. Perselus nem húzódott el. Tartotta a karjában az asszonyt és csak táncoltak.
Mennyire valóságos…
Már több szám is lement, de ők még mindig ott voltak, ölelve egymást.
Aztán véget ért a zene. Hermione felnézett, úgy, ahogy csak egy férfira nézhet egy asszony.
- Menjünk el innen.
~o0oOo0o~
Hermione egyenesen a hálószobába hoppanált Perselusszal, akinek ettől elakadt a lélegzete.
Tudta mit jelent ez: elérkezett a pillanat. Várta már, hogy jöjjön, hiszen végigélte már sokszor lélekben, de mégis hideg félelem rántotta össze a gyomrát. Ezt az éjszaka különösen bizarr. Voltak pillanatok, mikor Perselus úgy érezte, Hermionéval lenni olyan, mintha szabad átjárást talált volna valaki más, egy szerencsés fickó életébe, és joga is van ahhoz, hogy olyan legyen, mint bárki más. mindehhez. De most, szemtől szemben az asszonnyal, egyedül a hálószobában, nagyon is tudatában volt, hogy kicsoda is ő, és mennyire elromolhat minden.
Hermione majd felfalta a szemével, s ez megerősítette. Perselus lelkiereje úgy tűnt, visszatért az asszony szeméből sütő forróságtól. Forró lehelet égette a száját. Hermione közelsége felvillanyozta, mint mindig. De most valahogy minden másképp volt. Remegett a keze, mert muszáj volt megérintenie az asszonyt, de a jó szerencse azért nem terjedhet idáig. Hisz az asszony bármelyik pillanatban ráébredhet, kivel is áll szemben. Akár el is taszíthatja magától, hisz biztos nem akarná érezni a kezét a bőrén. Úgyhogy Perselus nem mozdult, nem mert magától kezdeményezni semmit. Nem akart visszaélni a helyzettel. Meg kell hagynia Hermionénak a választás lehetőségét. Perselus csak annyit akart elfogadni, amennyit Hermione felajánl neki, nem többet.
Az asszony először a száját nyújtotta, és szinte égetett a nyelve. Az ágy felé tolta a férfit, az leült, Hermione pedig terpeszben az ölébe ereszkedett. Perselus zihálva szakította meg a csókot. Hermione megnyalta a száját, majd ajkai lefelé kúsztak a férfi nyakán, aki beleborzongott. Ez már több volt mint pokoli, de Perselus minden vágya volt itt lenni, és elhamvadni az asszony tüzében.Érezte, hogy mellkasához tapad az asszony melle. Mágneses erő húzta oda a kezét, hogy megérintse, de másik irányba kényszerítette a mozdulatot, a nő derekához, Merlin tudja milyen jelre várva, hogy biztos legyen benne, szívesen fogadja minden érintését a derekán, vagy lejjebb, vagy följebb, alatta vagy benne, vagy…
Úgy érezte, menten elolvad.
Hermione combjára tette a kezét, de megállta, hogy feljebb csúsztassa oda, ahol csak elképzelni tudta, milyen forróságot találna, épp akkorát, hogy porrá égjen tőle. Hermionén nem látszott, hogy hasonló fenntartásai lennének, a férfi ruháját gombolta, ujjaival égő ösvényt húzva a férfi mellén. Perselus elkapta a kezét.
- Hermione…
- Meg akarom ízlelni a bőröd… - Az asszony próbálta megfogni a következő gombot, de Perselus nem engedte el a kezét. Az asszony ránézett, pillantása olyan volt, mint a folyékony tűz.
- Merlin… - suttogta Perselus. Előbbi tiltakozása eltűnt, és magához húzta az asszonyt egy csókra.
- Szeretlek – suttogta Hermione a férfi szájába. – Érints meg… Hadd érintselek meg…
Már nem fegyelmezte a kezét, pedig az elméje még óva intette. Elengedte az asszonyt, és Hermione csak nézett a szemébe, míg keze felfedező útra indult, ujjai lecsúsztak a férfi nyakán, mint a kígyók, legyőzve az utolsó gombot is, majd folytatták útjukat a póló anyaga alatt, s megtalálták a mellbimbót, ami ki is váltotta a megfelelő reakciót.
Perselus a nő vállgödrébe hajolt, majd megcsókolta és finoman megharapta a nyakát. Érezte, hogy pattan ki a ruháján az utolsó gomb is, és akkor felemelt keze végre végigsimította Hermione felsőtestét. Az asszony lehúzta róla a zakót és a pólót, és ajka rásimult az eddig eltakart területre. Perselus izmai kéjesen megfeszültek, aztán elolvadtak az asszony csókjai alatt, lélegzete úgy gyorsult, ahogy szíve dobogása.
Muszáj volt megcsókolnia újra. Lecsapott a szájára, hogy a nyelvük újra találkozzék, és közelebb húzta magához az asszonyt. Egy vágya volt csak: a magáévá tenni, összeolvadni vele.
- Igen… - suttogta Hermione. Kapkodva megszabadult a ruhájától és félrehajította. Perselusnak ideje sem volt rá, hogy levegye róla a melltartót, ezzel fölfedve a mellét, mert Hermione ezt maga tette meg, de elkapta az asszony kezét, megelőzve, hogy ugyanígy járjon el a többi ruhadarabbal. Hermione tiltakozva felnyögött.
- Lassíts… - zihálta Perselus. Vett néhány mély lélegzetet, majd oldalra döntötte az asszonyt, hogy fölé kerüljön. Az asszony majdhogynem meztelen testét maga alatt érezni varázslatos volt. Hallotta a kapkodó légzést. S volt még egy tompa hang, a saját szívdobogása. Az asszony szeme valósággal izzott. Jobban kívánta, mint bármit a világon, de ugyanakkor... Az idő kilépett önmagából, egyszerre volt meg benne minden év, hónap, nap… és ez a pillanat. Perselus várt.
Egy kéz simult az arcára – oly meleg… Hermione – oly átható – tekintete melengette a szívét.
- Érezz – kérte az asszony.
Perselus csak nézte, aztán gyöngéden megcsókolta Hermione szemét. Ajkai könnyedén lefelé vándoroltak. Egy röpke kis csók az orra hegyére, a fülére, majd lent a nyak hajlatára, mélyen, élvezettel belélegezve az illatát.
Megízlelte a meleg, bársonyos bőrt az asszony nyakán, harapdálta és csókolta. Kutató ujjai először ott érintették az asszony testét, ahol korábban az ajka járt, majd lejjebb kúsztak és tenyerét birtoklón a mellére szorította, hogy feltérképezzen minden hajlatot, ami az asszony szívét körülölelte. Perselus azt akarta, hogy Hermione érezze, milyen sokat jelent neki ez a szív.
- Igen… - súgta az asszony a férfi fejét simogatva.
Perselus nem titkolta, milyen érzéseket vált ki belőle, amint ujjai bejárják az asszony mellét, a hasát, a köldökét, majd hogy ajkai követik ezt az utat. Vágytól reszkető csókot nyomott az asszony köldökére, és ajándékként fogadta a reakciót. S mikor úgy gondolta, felnéz az asszonyra, és kér tőle valami újabb meg nem érdemelt ajándékot, ijedtében majd megállt a szíve, mert Hermione arcán egy könnycseppet látott legördülni.
Önmagát hibáztatta. Fel akart kelni az ágyról, de Hermione visszahúzta, s ahogy a férfi felállt, az asszonyt is magával húzta. Perselus elfordította a fejét.
- Perselus…
- Sajnálom. – Rekedt volt a hangja.
- Kérlek, ne… - kérte az asszony. – Úgy szeretlek! – Hermione eltolta magától a férfit, hogy a szemébe nézhessen. – Annyira, annyira szeretlek… Olyan csodálatos vagy… Én… én nem gondoltam volna, hogy valaha így fogok érezni… Kellesz nekem. Nélküled nem vagyok egész. Kellesz nekem, hogy több legyek, mint ami vagyok, eggyé kell válnom veled. Szeretkezz velem, kérlek!
Perselus érezte, hogy elszorul a torka, elfelejtett mindent a világon, elborították az érzések. Hiszen neki is épp ily szüksége volt az asszonyra, jobban, mint bármire a világon, jobban kell neki mint a levegő, a napfény, jobban mint a víz, mert Hermione minden, ami ő maga is, az egyetlen egész fele. Igen. Ő is épp úgy eggyé akart válni vele.
Hosszan, elmélyülten csókolta és a magáévá tette. Egy vágya volt: Hermionét a gyönyör csúcsára juttatni, emlékezetessé tenni ezt az éjszakát, kárpótolni azért a régiért, most, tizenkét évvel később.
Aztán, mikor immár mindketten fáradtan és álomittasan feküdtek egymás karjában, Perselus hallotta, hogy mond valamit az asszony, de nem volt biztos benne, nemcsak álmodja-e.
- Maradj itt éjszakára – kérte Hermione. Perselus csak hümmögött, magához húzta az asszonyt és elnyomta az álom.
~o0oOo0o~
Hermione kinyitotta a szemét és Perselus tekintetével találkozott, mire elégedetten mosolygott. Kisimította a férfi csapzott haját a homlokából, és megcsókolta. – Jó reggelt.
Perselus keze elindult, megsimogatta az asszony haját, aztán a mellét, végül megállt a hasán. E mozdulatokra Hermione bőre borzongani kezdett.
– Még nincs reggel.
Hmmmm… - Hermione kinyújtóztatta meztelen testét, hogy elmúljon az alvás okozta zsibbadás. Perselus rámosolygott – igazán mosolygott. Ettől új kifejezést kapott az arca, olyat, amit Hermione nem ismert eddig. Nem békességet látott rajta, mint a minap, mikor a díványon Nathant ölelte, de valami olyasfélét. A lélek derűjét látta, pedig nem volt annyira bolond, hogy elhiggye, hogy a múltban történtek súlya már tovatűnt. De most… Nem szép volt a férfi arca, hanem egyenesen gyönyörű.
Perselus ujjai könnyedén köröztek az asszony köldöke körül, s ez megzavarta Hermione álmélkodását. Csiklandós volt. Közelebb húzódott, hogy elkerülje a csiklandozást.
A rejtelmes mosoly olyan átható pillantásnak adta át a helyét, amire Hermione pontosan tudta, hogy feleljen. Lábával körülölelte a férfit, ezzel magához húzva annak testét.
- Szóval azt mondod, nincs még reggel?
A férfi szája az övére tapadt, s az ismét fölébe hengeredett. A sóvárgás, hogy megismétlődjék a csoda, amit csak ettől a férfitól kaphat meg, felkorbácsolta Hermione vágyát. Újra magába fogadta a férfit, és szerelmük épp oly boldogító volt, mint korábban.
Aztán elaludtak egymás karjában, újra kielégült testtel és lélekkel.
~o0oOo0o~
Perselus porcelánon csilingelő kanál hangjára nyitotta ki a szemét. Hermione az ágy lábánál állt, arcán rajongó mosollyal, és egy csészét tartott a kezében, melyet a férfi teának vélt az illata alapján.
- Teát? – kérdezte Hermione, megerősítve a feltételezést.
Perselus ráébredt, hogy meztelenül fekszik Hermione ágyában, míg az asszonyt hálóköntös takarja. Kényelmetlenül érezte magát. Ez volt életében az első alkalom, hogy a reggel egy asszony ágyában éri.
Megköszörülte a torkát. – Előbb talán felöltöznék.
Az asszony mosolya kissé megváltozott, míg gyorsan fekete hálóköntössé bűvölt valamit. A férfi felé nyújtotta, de elég messze állt ahhoz, hogy Perselusnak ki kelljen másznia a takaró alól, ha el akarja érni.
Perselus felhúzta a szemöldökét.
Hermione bosszúsan ciccegett, de aztán megkönyörült rajta, és odavitte hozzá a hálóköntöst.
– Ünneprontó – mondta, aztán szájon csókolta a férfit, majd kiment a szobából, hogy Perselus felvehesse a köntöst. A férfi Hermione után ment az asztalhoz, ahol tálcán várta őket a reggeli.
- Azt terveztem, hogy az ágyban marasztallak – magyarázta Hermione, mire Perselus elpirult.
- A kastélyban biztos feltűnne a hiányunk. – Perselus sosem maradt egy nőnél sem enni-inni meg csevegni szex után. Persze tudta, hogy ez más, hogy Hermione nem egy akármilyen asszony, és tudta, hogy meg akarja vele osztani az ágyát újra meg újra, amíg csak él. De nem tudta, hogyan viselkedjen, vagy hogy mit mondjon.
Eltelt kis idő, míg észlelte, hogy Hermione éppoly csendes mint ő, csak szürcsölgeti a teát és őt figyeli.
- Nem kell itt maradnod.
- Csak azt mondom, hogy az emberek észre fogják venni, hogy nem vagyunk ott. – Perselus megfogott egy csészét, és kitöltötte magának a teát.
- És akkor mi van?
- Hermione, azt fogják hinni, hogy…
- És akkor mi van? Mit törődsz vele? – szakította félbe Hermione, és nagy csörömpöléssel tette le a csészéjét az asztalra. – Hiszen tényleg együtt vagyunk, végigszeretkeztük az egész éjszakát. Mit törődsz azzal, ha mások is megtudják?
Perselus sóhajtott, és szidta magát, hogy előbb járt a szája, mint kellett volna.
- Mindjárt itt a nyár – folytatta Hermione már nyugodtabb hangon. – A tanévnek már majdnem vége. Hogy akarod Nathan előtt eltitkolni a tényt, hogy együtt vagyunk, amikor majd hazajön a nyárra?
- Nem róla van szó – felelt idegesen Perselus.
- Nem értem én ezt – rázta Hermione a fejét láthatóan csalódottan.
- Nem miattad van, Hermione. Csak még nem tudom… Még nem. Megítélnek engem is, téged is, és én nem… - Sóhajtott, és kifeszegette Hermione ökölbe szorított kezének ujjait.
Magához húzta a nő kezét, és a szemébe nézett. – Még sosem csináltam ilyet. Te vagy az első nő, akivel együtt ébredek. Az első, akit nem hagyok rögtön faképnél szex után. Csak szeretném kitalálni, hogy intézzük ezt a dolgot, mihez kezdjek a helyzettel.
Hermione beharapta az alsó ajkát.
- Nem fogok hazudni a fiamnak.
Perselus bólintott. Ő sem akart hazudni Nathannak.
– Ha rákérdez, nem fogjuk letagadni.
- Perselus…
- Nem akarok senkit belevonni – szakította félbe Perselus.
- De Nathan…
- Tudom, tudom. Nathan a fiunk, és ő már benne van. A többiekről beszélek, Minerváról, Potterről, a diákokról.
- Ez önzés – mondta panaszosan Hermione, de szemmel láthatóan meglágyult.
- Önző vagyok – értett egyet Perselus. – Egészen magamnak akarlak, ameddig csak lehetséges. – Magához húzta az asszonyt egy csókra.
- A nyári szünetig – mondta Hermione beleegyezően.
~o0oOo0o~
- Mami, fogod akkor is folytatni a kutatást, ha már vége a tanévnek?
Hermione az utolsó két kavarásnál járt. – Ha Minerva megengedi, igen. Miért kérdezed?
- Csak kíváncsi vagyok. Gondolod, hogy McGalagony professzor megengedi neked?
- Igen, nem látom be, miért ne tenné. – Nathan figyelte, ahogy anyja eloltja a tüzet az üst alatt. – Ennek kell még majdnem egy óra, hogy kihűljön. Együnk addig valamit?
- Rendben.
Amit Nathan valójában tudni akart, az az volt, mi lesz majd, ha véget ér a tanítás. Nem talált semmit A Roxfort történetében, ami az ő esetére illett volna. A prefektusok úgy tűnt, szintén nem tudnak semmit arról, mit csinálnak a felnőttek a kastélyban a nyári szünet alatt. Már majdnem megkérdezte Lupin professzort, de aztán eszébe jutott, hogy neki felesége van, aki a kastélyon kívül él, és hogy meg szokta látogatni az asszonyt minden hétvégén, ez pedig azt jelenti, hogy van valahol egy lakásuk, és ott élnek egész nyáron, mikor már nincs tanítás.
Nathan volt az első tanuló a Roxfort történetében, akinek a szülei nem voltak házasok.
- Kérsz szendvicset? – Nathan bólintott. – És mit akarsz inni?
- Töklevet.
Nathan leült az apja íróasztala előtti székre, ahogy már máskor is. Anyja is odaült, míg várták a házimanót.
- Hol az apu?
- Nem tudom. Valószínűleg a lakosztályában, esetleg folyosóügyeletet tart.
Nathan bólintott. Nem tudta miért, de ahogy az év vége közeledett, egyre gyakrabban akart az apjával lenni.
- Szeretnéd megkeresni? Vagy talán inkább a barátaidnál lennél a klubhelyiségben? Mondtam már sokszor neked, hogy ez nem a te kutatásod. Nem kell mindig itt lenned, amikor én bájitalt főzök.
- Szeretek a laborban dolgozni. – A legfényesebb mosolyával nézett az anyjára, hogy megmutassa, tényleg mindig örül, mikor együtt dolgozva töltik a délutánt. És még őszintébb volt az öröme, ha két dolog találkozott: a munka a laborban, és hogy az apjával lehet.
- Az apu néha csatlakozik hozzánk. Csak kíváncsi vagyok, hogy hol lehet.
- Túl sok mindenre vagy ma kíváncsi. Van valami, ami aggaszt? Vagy ami elszomorít?
A fenébe. Anyja néha nagyon is éles szemű.
- Nem! – válaszolta gyorsan. – Egyáltalán nem!
Látta anyja homlokán azt a vonalat, ami azt mutatta: nincs meggyőzve, de Nathan nem akarta, hogy Hermione aggódjon érte.
- Akkor mi van? Csináltál valamit, vagy van valami, amit tervezel?
- Nincs semmi – felelt Nathan. - Túl sokat aggodalmaskodsz.
- Mindig ezt mondod, aztán gyengélkedő vagy büntetőmunka a vége.
A házimanó megjelent egy tálcával, megmentve Nathant a válaszadástól. Csendben ettek, de Hermione tekintete mintha élve boncolta volna Nathant.
- Mi a terved nyárra? – kérdezte anyját. Talán el tudja terelni a témától, és esetleg meg is tud valamit. – Meglátogatjuk a nagyiékat?
- Persze. Alig várják, hogy lássanak. És biztos, hogy egyfolytában kérdezgetik majd, hogy mit szeretnél csinálni, míg náluk vagy.
- Biztos szeretnének velünk jönni az Abszol útra. Szabad nekik odamenni?
- Egy csomószor voltak már ott velem régen. Ez nagyon jó ötlet, hogy újra elvigyük őket oda. Hermione mosolygott. Az elterelés nagyon jól működött.
- Talán az apu is velünk jöhetne.
- Majd megkérdezzük.
- Szerinted nagyon elfoglalt lesz, ha már vége a tanításnak?
- Nem tudom. Talán szeretne a szabadidejében némi kutatómunkát végezni vagy konferenciákra járni.
- Lesznek konferenciák nyáron?
- Nekem nem. Lemehetnénk a tengerpartra is, mit gondolsz?
- Jó lenne. – Nathan szerette a tengerpartot, de még jobban szerette volna, ha az apja is velük tart. – Szerinted az apu eljön hozzánk Londonba egy időre? És talán ő is szereti a tengerpartot.
- Fogod apádat látni a szünetben. Ne aggódj emiatt, jó?
- Jó. - Legalább efelől már biztos lehetett.
- Mit mondott, mikor lesz kész a jelvény? – váltott Hermione egy másik témára.
- Jövő hét végére. Azt mondta, legalább egy hétig kell a bájital füstjében tartani.
- Van valami rítus, amit el kellene végeznünk?
- Nem tudom biztosan. A könyvek nem mondanak semmit az új jelvényekről, csak a már meglévőkről, és azokat megörökli az ember tizenkét éves korában. Van erre egy szertartás, amikor a családfő valami esküszöveget mond, meg ilyesmi. De a könyvek tisztán megmondják azt is, hogy a szertartás inkább hagyományos mint szükséges.
Hermione elgondolkodva hümmögött. – Majd emlékeztess, hogy kérdezzem meg erről apádat.
Nathan bólintott. Aztán még más dolgokról is beszélgettek, ami elterelte Nathan figyelmét új családjának jövőjéről.
~o0oOo0o~
- Nathan aggódik a nyár miatt.
Az ágyban feküdtek, Perselus a Hermione melle alatti bőrt simogatta.
- És te miért aggódsz?
- Azok miatt a dolgok miatt, amik meg fognak változni, ha Nathan itt fog lakni, te meg mindig nagyon elfoglalt leszel, amikor arra kérünk, hogy látogass meg minket.
- Nem fogok eltűnni – biztosította Perselus és megcsókolta az asszony vállát. – Nincs más hely, ahol szívesebben lennék. Azt hittem, tudod.
Hermione szembe fordult a férfival. – Legyél akkor velünk! Nathan boldog lenne.
- Szóval Nathan örülne neki? – Perselus elvigyorodott.
- Én is örülnék. – Hermione megcsókolta a férfi önelégült képét. – Majdnem minden éjszakát együtt töltünk úgyis. Szörnyen hiányoznál, ha egy egész hetet távol kéne lennem tőled, nem is beszélve a nyári szünetről.
- Mondtam, hogy nem megyek sehová. – Perselus egyenesen az asszony szemébe nézett, aztán kisimította az arcából a haját és mélyen, szeretőn megcsókolta.
~o0oOo0o~
Nathan az utolsó napot az apjával töltötte, és takarodó előtt nem is volt hajlandó otthagyni. Apja kérdésére elmondta, hogy össze van már pakolva a ládája, hogy barátai tudják, hogy vele van, s hogy fognak találkozni az évzáró lakomán, és együtt mennek majd le a klubhelyiségből a Roxfort Expresszhez.
- Ott leszel az állomáson, mikor majd elindul a vonat?
- Nem. Itt lesz dolgom a kastélyban.
- Értem…
- De most már le kellene mennünk a nagyterembe.
Így is tettek. Nathan első éve tehát véget ért. Ugrálnia kellett volna örömében, ahogy a barátai így is tették, de nem volt kedve hozzá.
- De előbb ezt kitűzzük a talárodra.
Nathan nézte, ahogy apja feltűzi neki az új Granger-Piton jelvényt a talárjára, s közben latinul mormog valamit. Új családjuk szimbóluma felizzott, s az éles fény egy pillanatra mindkettejüket elvakította. Nathan biztos volt benne, hogy a mosolya éppúgy ragyog, mint a mellére tűzött jelvény.
- Jól áll neked – mondta apja.
- És hol a tied?
- Kell még rá néhány bűbáj, mielőtt viselném.
- Hadd csináljam meg én! – kérte Nathan.
- A te mágiád még nem elég érett ahhoz, hogy megbűvöld. Majd megkérjük anyádat, mikor találkozunk.
- És az mikor lesz?
- Nem tudom. De nem késhetünk le az évzáró lakomáról, és van még valami, amit el kell intéznünk előtte.
A varázsló nem hagyott időt Nathannak, hogy kitalálhassa, miről beszél. Végigsiettek a pincefolyosókon, de Perselus hirtelen megtorpant, mielőtt a nagyteremhez értek volna. Nathan zavartan ráncolta a homlokát. A pontszámlálók előtt álltak éppen.
- Miért álltunk meg itt? – kérdezte Nathan.
Egy pillanatig úgy tűnt, nem érkezik válasz, de aztán Perselus egész közel hajolt Nathan arcához, és olyan halkan, hogy a fiú alig hallotta, ezt suttogta: - Ötven pont a Griffendélnek.
Nézték, ahogy a rubintok hullani kezdenek a homokórában. Nathan tátott szájjal, Perselus elégedett somolygással. Nathan tágra nyílt szemmel fordult apjához.
- Te pontokat adtál a Griffendélnek! – kiáltotta megdöbbenve.
- Ha valaki kérdezi, letagadom – felelt Perselus, és a szeme vidáman csillogott.
- Miért adtad a pontokat?
Perselus arca komollyá vált, úgy felelt: - Kijár annak az elsősnek, aki a legjobb diákom volt azóta, hogy anyádat tanítottam.
Mintha pillangók táncoltak volna Nathan gyomrában, és bizsergett a szíve. Beharapta az alsó ajkát, nehogy elsírja magát mint egy kisbaba. Megkapta mindazt az elismerést, amit remélt. Erre a pillanatra várt egész évben. Pislogni kezdett, s akarata ellenére mégis legördült egy könnycsepp a szeméből. Egy meleg kéz letörölte az arcáról.
- Köszönöm – suttogta.
- Nem. Én köszönöm, fiam.
~o0oOo0o~
Az ötven pont, amivel apja jutalmazta az utolsó pillanatban, nem volt elég, hogy a Griffendél megnyerje a házkupát, de Nathan nem bánta. Mámoros hangulatban volt, és büszke volt magára, hogy elérte, amit anyjának ígért: ő lett a legjobb tanuló a Roxfortban. Nos, legalábbis a legszigorúbb professzor szemében.
Később pedig, bámulva a az ágy mennyezetét, kezében forgatva a jelvényét – a fém még mindig forró volt a mágiától –, arra gondolt, mennyire hiányozni fog az apja a nyáron.
Milyen csodálatos volna, ha apja velük élhetne! Annyi mindent akart neki megmutatni, egy csomó dolgot az otthoni életében, a könyveit, játékokat, a kedvenc helyeit… Be akarta mutatni apját Jeremynek, szeretett volna focizni a fiúkkal meg az apjával, ahogy a barátai is teszik, s most Nathan odaképzelte közéjük saját futballozó apját is.
Ez a kép kuncogásra késztette. Azért nehéz volt elképzelni az apját, hogy valami olyan közönséges dolgot művel, mint a futball. Egyáltalán: szeretné az ilyen mugli dolgokat? Szeretné például a mozit? Sosem kérdezte meg tőle. Ha velük élne, elmehetnének együtt moziba. Sétálhatnának a parkban, figyelhetnék a madarakat, játszhatnának fogócskát…
Ilyennek képzelte el, amikor majd végre találkozik az apjával.
De mindez most butaságnak tűnt.
A valóság nagyon különbözik a múltbeli álmoktól. Egyáltalán nem tudta, mikor látja újra az apját, és ez aggódással töltötte el. Józan esze azt súgta, hogy fognak majd találkozni a nyári szünet alatt, de a szíve akkor is fájt. Nem így képzelte el a dolgot. Azt akarta, hogy bármikor apjával lehessen, ha hiányozni kezd neki.
De az igazi élet tojik az álmokra.
Reggel majd felszáll a Roxfort Expresszre, és Merlin tudja csak, mikor látja újra az apját.
~o0oOo0o~
Hermione a vonat jöttét leste a zsúfolt kilenc és háromnegyedik vágánynál. Alig várta, hogy végre hazavigye a fiát. Együtt lenni vele a Roxfortban nem volt ugyanaz, bárki bármit is mond. Alig várta, hogy Nathan betöltse a lakást zajjal és élettel.
Az utóbbi időben Perselus mindent megtett, ami rajta múlt, de Hermione azt akarta, hogy mindketten örömmel és vibráló energiával töltsék meg az életét.
A peront már elárasztotta a boldog gyereksereg. Ő is kereste a tömegben a saját boldog kisfiát, de amint meglátta Nathant, rögtön látta rajta, hogy nem ragyog az örömtől. Eléje ment, boldog büszkeséggel az arcán. Nathan visszamosolygott rá.
- Isten hozott, drágám. – Hermione szorosan megölelte, és egy csókot nyomott a feje búbjára.
- Köszi mami. Megbűvölnéd a ládámat, hogy ne legyen olyan nehéz? Elég szívás, hogy nem használhatunk varázslatot.
Boldogtalan és undok. Hermione elnyomott egy sóhajt, és tovább mosolygott, mialatt
elvégezte a kért varázslatot.
- Kösz – kapott azért észbe Nathan. Lassan elindultak a mugli Londonba.
- Jeremy kérdezte, mikor érsz haza. Azt hiszem, van egy csomó új videojátéka, és alig várja, hogy megmutathassa neked.
Egy újabb mosoly. Jó. Végül is – sajnos – az utálatos magatartás együtt jár a tinédzserkorral.
- Azt hiszem, csinálhatnánk egy igazi mugli hetet. Mit gondolsz? Sétáljunk a parkokban, vagy menjünk moziba? Esetleg áthívhatnánk Gibsonékat megnézni egy futballmeccset…
- Jól hangzik, mami.
Valahogy a legutóbbi javaslat mintha elvette volna Nathan maradék jókedvét is.
Hermione leintett egy taxit, és békésen viselte a szótlan hazakocsikázást.
~o0oOo0o~
Anyja nem is említette az apját, egyszer sem. Talán mindenben tévedett. Talán titkos reménye, hogy szülei együtt vannak, hogy randiznak, csak hiú remény. Talán csak a kastélyban találkoznak. Szerencsés lesz, ha egyáltalán látja apját, mielőtt elkezdődik az új tanév.
- Fáradt vagy? – kérdezte anyja. – Mindjárt otthon vagyunk.
Anyja kedvéért mosolyt erőltetett az arcára. Nathan tudta, hogy anyja csak megpróbálja felvidítani. Mikor megállt a taxi, felnézett az épületre, ahol élt, mióta az eszét tudta, és megpróbált inkább örülni, semmint szomorkodni azon, hogy hazatért. Mindig szeretett itt élni, együtt az anyjával, a barátai közelében. De most nincs itt minden barátja, és még a családja sem teljes. Egyedül az anyja már nem volt elegendő.
Megemelte a ládáját, de az nem mozdult.
- Vissza kellett változtatnom a súlyát, különben a taxis gyanút fogott volna. De tessék! – Hermione mosolyogva újra varázsolt, és a láda már könnyű is lett.
- Kösz.
Míg felmentek a lépcsőn, Nathan csak arra tudott gondolni, akit maga mögött hagyott a Roxfortban. Önkéntelenül megdörzsölte a pólójára tűzött jelvényt, mialatt Hermione bezárta mögöttük az ajtót.
Nathan a nappali közepére húzta a ládát.
- Épp időben érkeztetek a teához.
A láda hangosan csattant a padlón, és Nathan felkiáltott:
- Apu!
Nathant nem érdekelte, hogy csupán egy napja látták egymást utoljára. Odarohant apjához, körülfonta karjaival és szorosan megölelte.
- Nem mondtad el neki? - hallotta apja kérdését.
- Jobbat gondoltam. Hogy legyen Nathannak meglepetés – felelt anyja, és odalépett melléjük. – Köszönöm, hogy a kedvenc teámat főzted. – Lábujjhegyre állt, és szájon csókolta Perselust.
- Tudtam! – kiáltott Nathan izgatottan. – Ti tényleg randiztok!
Apja csak nyögött egyet, de anyja azt mondta: - Mondtam neked, hogy mindent tud.
- Griffendélesek…
Hermione erre csak nevetett, és Nathan is vele nevetett.
Ez volt a legszebb nap az életében, és biztos volt benne, hogy még sok ilyenben lesz része.