Ifjabb Karmazsin

„- És elmondod?
- El, ha biztosan tudni akarod – bólintott, és fürkészőn figyelt.
- Naná, hogy tudni akarom! – vágtam rá.
- Hát jó. Helyezd magad kényelembe, ez el fog tartani egy darabig – kezdte, és Én hátradőltem a székben, felkészülve egy hosszú mesére. – Három évvel ezelőtt egy fiatal alkimista kikönyörögte, hogy csatlakozhasson hozzánk. Akkor még nem Én voltam a vezető, nem sokat tehettem, de első pillanattól fogva nem tetszett. Mint később kiderült, abban az évben akarta letenni az Állami vizsgát, de nem járt sikerrel, a gyakorlatin két lány megelőzte. – Megugrott a szívverésem. Három éve… Két lány… Mi voltunk! Tehát láttuk akkor! – Mindig harciasabb volt a kelleténél, és sehogy sem tetszettek a módszerei. Nyomozni kezdtem utána. Rá kellett jönnöm, hogy álnéven mutatkozott be… Tudod ki volt a Karmazsin Alkimista? – kérdezte hirtelen.
- Zolf J. Kimbley, igen, az aktáját sűrűn forgatjuk mostanában – bólogattam. Nessa elmosolyodott.
- Nem is tudod, milyen közel jártok a megoldáshoz… - hangja titokzatos volt. Feszülten figyeltem, az volt csoda, hogy még nem pattogtak körülöttem szikrák. – Ő maga mesélte az egyik emberemnek… Az anyja pincérnő volt egy kisebb étteremben a város szélén. A hely semmi illegális dologgal nem foglalkozott. Az anyja beleszeretett egy sűrűn arra járó katonába, és a katona is szemrevalónak tartotta a nőt. Kapcsolatuk nem tartott sokáig, a katonát elküldték az ishbali frontra, ahonnan aztán fogolyként hozták vissza azzal a váddal, hogy a saját katonáinkat ölte…
- Crimson… - suttogtam elhűlten. – A gyilkos… Karmazsin… Kimbley fia?
- Pontosan! – bólintott Nessa.
- De sehol nincs bejegyezve! – tiltakoztam, de igazából magam sem hittem, hogy a velem szemben ülő nő hazudna.
- Persze, hogy nincs. Az anyja nevét kapta, és nem is igazán használja az apjájét – magyarázta.
- Ez aztán… A lidércfényre! – egyebet nem is tudtam mondani.
- Várj, még nincs vége – figyelmeztetett. – Amikor megtudtam, ki Ő, tudtam, hogy veszélyes lehet ránk nézve. Amikor megölte az egyik emberünket – ekkor már Én voltam a vezető –, rögtön el akartam fogatni, de megszökött. Hosszú időre, hónapokra eltűnt a szemünk elől. De mikor hallottuk az első gyilkosságot, rögtön tudtuk, hogy Ő lesz az. Nem eredtünk rögtön a nyomába, először megfigyeltük, mit talált ki, kiket és hogyan öl meg. És akkor futottunk össze veletek is. Acél, Lélek, Árnyék, és Ezerszemű Villám.
- Ezerszemű? Hát ezt meg honnan szedted? – hökkentem meg.
- Hisz' Te vagy az, aki az éjsötét ellenére is észreveszi a tetőn figyelő lövészeimet!
- Ja, hogy az! - legyintettem. - Az… csak… Ilyen bogaram - vontam vállat.
- Bogarad?
- Hosszú lenne most elmagyarázni, Te pedig nem fejezted be a sztorit - pillantottam Rá. Hatalmas ablakok voltak az ebédlőben, odakint hűvös szürkeség uralkodott. De nem esett, és villámlásra sem láttam lehetőséget. Az egyik ablak nyitva volt, valóságos hideg jött be rajta, és ahogy egy szellő kicsit közelebb merészkedett hozzám, kezeim valósággal felperzselődtek.
- Megnézem, talán van a ruhatárunkban egy rendes kesztyű neked - mondta Nessa. - De igazad van, a mese nincs befejezve. - Hátradőltem a széken, a kezeim a pulóverem zsebébe rejtettem. Így jobb volt. - Tehát, veletek összefutva rájöttem, nem csak a Mi érdekünk elkapni, mégiscsak civil embereket gyilkol. Most majdnem elkapott Téged, és valószínűleg Rád fog vadászni jó ideig. Többször meghiúsítottad a terveit, most szál egyedül kergetted el. Nagyon a bögyében lehetsz. Én a helyedben nem mennék utcára sötétedés után.
- Jöjjön csak! Nem félek Tőle egy percig sem! Megkóstolhatja a matató ménkűimet! - heveskedtem.
- Te tényleg bolond vagy - csóválta a fejét.
- Miért mondod?
- Ha valakinek azt mondom, hogy egy sorozatgyilkos valószínűleg Őt akarja, akkor az általában megijed. Te meg el akarod kapni.
- Naná, hogy el akarom kapni! Több esélyem van rá, mint másnak - közöltem.
- Honnan gondolod?
- Te mondtad, az Én szemem elől nem tűnik el senki - vigyorodtam el.
- Igaz is - bólintott. - Nem tudom, melyikőtöket féltsem - mosolyodott el. - Téged, hogy Kimbley megtalál, vagy Őt, hogy Te találod meg?
- Mi a kereszt neve?
- Zolf, mi más?
- Az ifjabb Karmazsin… - mondtam magam elé. – Találjon csak meg! Megemlegeti még! De mi az indítéka? – akadtam meg újra.
- Gondolom, a bosszú. Mégiscsak a hadsereg ölte meg az apját.
- Egy fenét! - csattantam fel.
- Akkor ki?
- Scar ölte meg Liorban. Szemtanúnk van rá…
- Ki a szemtanú?
- Alphonse.
- Hm… Lehet, hogy Ő is veszélyben van. Már, ha kideríti, hogy ott volt.
- Jelenleg nincs a városban. Tud vigyázni magára, és a bátyja is vigyáz Rá.
- Elég, ha Karmazsin hozzá ér, és neki lőttek.
- Nem írnám le ilyen könnyen – közöltem, és előredőltem. Újra nekiláttam az ételnek, bár a beáramló hideg miatt néha megremegett a kezemben a kanál. Meddig lesz ez így?
Újra elindultunk a labirintusszerű folyosókon, de magam is visszataláltam volna az orvosiba Nessa energiáinak friss nyomát követve. Aztán rájöttem, mégsem menne ilyen könnyen. Hisz' mindenhol ott van az energiája! Ennyit arról, hogy figyeljünk a „hatodik érzékre".
Belépett előttem egy ajtón, Én követtem a vaksötétbe. Senki más nem volt rajtunk kívül. Szemem nem szokott a sötéthez, mert tényleg olyan koromfeketeség vett körül, hogy akárhogy is erőltettem, azt „láttam" csak, amit az agyam festett oda, az utolsó „fényes" emléket, ahogy csukódik az ajtó, oldalt egy kis fénycsík. De hiába pislogtam arra, semmi nem volt ott, pláne nem fény. Inkább behunytam a szemeim és próbáltam elfogadtatni az agyammal, hogy nem látok semmit.
Aztán kattant a villany, világosság támadt körülöttem, és mikor egy perc múlva körülnéztem, egy amolyan raktárféleségben találtam magam. A hosszú polcok ruhafélével voltak megrakva, míg oldalt a fal mentén valóságos fegyverraktár volt. Minden megtalálható, kardtól a lándzsáig az íjon, tőrön, lőfegyveren keresztül. Azon gondolkodtam, legális-e ez egyáltalán, aztán megrándítottam a vállam. Végül is, tök mindegy. Nekem legalábbis.
Követtem Nessát, aki addigra eltűnt, de pontosan éreztem, merre van. Vetett rám egy furcsálló pillantást, mire Én újra vállat vontam. Egy alsó polcnál guggolt, valami fekete anyagból tépett le jókora darabot.
- Ez meleg, de nem túl vastag – nyújtotta át. – Készíthetsz belőle magadnak kesztyűt. - Elhúztam a számat.
- Ha muszáj… - sóhajtottam, és már össze is értek a tenyereimen a körök. Sárga szikrák pattogtak körülöttem, bevilágították egy pillanatra a félhomályos folyosót a polcok között.
- Így fáj a kezed, nem?
- Nem azért – ráztam meg a fejem. – Csak úgy tanultam, hogyha valamit meg lehet oldani alkímia nélkül is, tegyem úgy – magyaráztam értetlen pillantását látva.
- Áhá, értem. Most szükséghelyzet van, és nem hinném, hogy ráérnénk szöszölni ilyesmivel – jelentette ki komolyan.
- Miért? – érdeklődtem, közben a teljes kesztyűt felhúztam, majd rá azt, amin a körök vannak.
- Bármelyik pillanatban befuthat a csapat nagyobb része, tanácskozás lesz – magyarázta.
- Oké, de gondolom, ez inkább Téged érint.
- Meg természetesen Téged is. – Furcsállva néztem Rá.
- Na de… Engem ott elevenen szétszednek! – tiltakoztam. Nessa felnevetett, megrázta ezüstös haját.
- Nem vagyunk barbárok. – Elindult kifelé. – Attól, hogy nem kedveljük az Állam módszereit, még nem feltétlenül gyűlöljük. És amúgy is, Te a vendégünk vagy, elismert alkimista, valamint az életed kockáztattad, hogy Kimbley egyik áldozata megmeneküljön. Szóval ez már rég elég lenne, hogy tiszteletbeli Outsiders tag legyél. – Oké, ez így egy szuszra kicsit sok(k) volt. Azért erre nem számítottam.
- Emellé bolond vagyok, felelőtlen, az Állam kutyája, és még gyengélkedem is, hurrá. Szép az élet! – morogtam cseppet sem lelkesen.
- Nem ellenkezem – mosolyodott el.
- Ez kedves.
- Tudom. Na, nekem van egy kis dolgom még, a folyosó végén van az orvosi, Robert ott lesz, ha nem, várd meg, majd Ő vigyáz Rád.
- Azért kell a testőrség… - mormogtam, de bólintottam, hogy értem.
Elváltunk, és mivel Robert energiájára figyeltem, hamarosan meg is éreztem – a szobában volt. Kopogtam, és beléptem."