35. fejezet

A nyugalom szigete

A zsupszkulcs egy tengerpartra vitte, de ez teljesen más volt, mint ahol Remussal sétáltak. A partot vakítóan fehér homok borította, beljebb karcsú pálmák álltak. Csak néha rezdült a levelük, egyébként minden nyugodtnak és békésnek tűnt. Nymphadora a puha homokban lépkedett, majd levetette a cipőjét és a vízbe gázolt, úgy nézte, ahogy pirkad. A narancsvörös színben játszó nap egyre feljebb és feljebb kúszott az égen. a levegő meleg volt és a szél is feltámadt. A láthatár szélén úszó színpompás felhők, mintha egyre fényesebbre csiszolták volna a napkorongot. Hirtelen az jutott eszébe, milyen jó lenne Remussal elrejtőzni egy ilyen helyen. Nem törődni másokkal. A következő pillanatban már szégyellte magát, emiatt a kívánság miatt.

Talán egy órája állt ott, amikor lépteket hallott. Az anyja állt fent, a pálmafák alatt. odafutott hozzá és átölelte. Úgy, ahogy utoljára kislány korában. Csak most ébredt rá mennyire hiányoztak a szülei.
Az anyja még mindig gyönyörű volt. Fiatalabbnak tűnt a koránál, az a fajta klasszikus szépség volt, akin nem fog az idő. Nymphadora sokszor kívánta gyerekkorában, hogy bárcsak rá hasonlítana. Andromeda bőre barna volt a trópusi naptól, haja fekete selyemként hullámzott, magas arccsontjaira feszesen simult a bőr, sötét szemei kutatóan néztek lányára.
- Olyan sápadt vagy! – mondta és hangjában aggodalom csendült - Csak nincs valami baj?- kérdezte lágyan és végigsimított Nymphadora haján.
Tonks igyekezett reggel valami normális színű, visszafogott frizurát választani az anyja kedvéért. Dióbarna haja most a válláig ért:
- Ülj le, anya! – mondta kitérően.
- Ilyen nagy a baj? - kérdezte csodálkozva a boszorkány.
Bólintott aztán a tenger felé nézett, egy ideig csendben ültek egymás mellett a langyos homokban:
- a Halálfalók kiszabadultak az Azkabanból! Köztük volt Bellatrix is! - nem kellett oldalra néznie, hogy tudja, anyja arca elsápad a félelemtől – Úgy gondoltam jobb, ha tudsz róla!
Androméda átölelte magát két karjával mintha fázna, pedig a nap már perzselően tűzött.
- Mikor történt?
- Tegnap éjjel. Most egy ideig nem fogok jelentkezni! - rándította meg a vállát ő – Legjobb lenne, ha másik búvóhelyet keresnétek!
Az anyja bólintott:
- Sejtettem, hogy előbb – utóbb ez történik majd! - mondta tétován – már egy éve bujkálunk. Azóta, amióta Dubledore elmondta, hogy Tudjukki visszatért.
- Senki sem tudja, hol vagytok, nem kell félned! – igyekezett megnyugtatni az anyját, mert látta a szemében a rettegést.
- Te is veszélyben vagy! Bellatrix meg fog találni! Maradj te is velünk, itt biztonságban lennél! - kérte a lányát.
Nymphadora felállt:
- Nem, nem bújhat el mindenki! – szavai keményebben hangzottak, mint szerette volna - Ne haragudj nem úgy gondoltam! – tette a kezét anyja vállára.
- Talán igazad van, gyáva vagyok! De tudom, ha visszamegyünk Bellatrix megöli Tedet! Már háromszor megpróbálta és soha nem adja fel! Nem fog belenyugodni, hogy a testvére egy sárvérű felesége lett. Apád soha nem bántaná, ő nem tudna megölni senkit. Nincs más választásom, távol kell tartanom őket egymástól!
- Megértelek, anya! - mondta csendesen Nymphadora és először az életében komolyan is gondolta. Hiszen az előbb még ő is azon gondolkozott, hogyan rejtőzhetne el a világ elől a férfival, akit szeret.

- Mi történt veled? Megváltoztál…- nézett rá kutatóan Andromeda.
- Gondoltam, hogy észreveszed – jött zavarba a lány - mindig átláttál rajtam!
- Nymphadora, neked minden a homlokodra van írva! Olyan őszinte vagy, hogy még egy hamis mozdulatot se tudsz tenni! Szerelmes vagy, igaz? - a lány bosszankodva felszisszent. - Ki az, ismerem?
- Nem tudom, hogy ismerd-e. Tagja volt a Főnix Rendjének és Sirius barátja. A neve: Remus Lupin – mondta csendesen.
- Igen, emlékszem rá! – felelte az anyja elgondolkodva - Csendes barna fiú, mindig együtt voltak Siriussal, James Potterrel és volt még az a szőke kisfiú…
- Peter Pettigrew! – mondta felvillanó szemmel Tonks.
- Igen, ő az ugye, aki miatt szegény Siriusnak annyit kellett szenvednie! – nézett a lányára Andromeda. - Nem túl öreg hozzád? –húzta föl a szemöldökét a boszorkány.
- Nincs nagyobb korkülönbség köztünk, mint köztetek apával! És nem ez a legnagyobb probléma vele kapcsolatban… - motyogta Nymphadora zavartan.
Egy pillanatra átfutott a fején, hogy nem mondja el, de a szüleinek is joga van tudni. Ráadásul anyja vesébe hatoló pillantásával szemben esélye sem volt, inkább kibökte:
- Szóval, ő vérfarkas!
Andromeda megrettent:
- de hát akkor bármikor…- kezdte, aztán a lányára nézett és inkább nem fejezte be a mondatot.
- Anya felnőtt vagyok, tudok magamra vigyázni, és ne nézz így! ez egy betegség, ő nem szörnyeteg csak gyerekkorában megharapta egy vérfarkas. Ez bárkivel megtörténhet, nem hibáztathatod érte!
- Én nem is… csak aggódom érted! – válaszolta Andromeda - És mennyire komoly ez a dolog köztetek?- kérdezte alig titkolt reménnyel a hangjában.
Nymphadora határozottan a szemébe nézett:
- Részemről a legkomolyabb! De ő még kéreti egy kicsit magát, azt hiszem… - válaszolta elbizonytalanodva. - Szeretném, ha nem izgatnád magad e miatt, a betegsége bájitallal már jól kordában tartható és…
- Tudom, felnőtt boszorkány vagy és tudod mit csinálsz - emelte fel a kezét Androméda – ,hogy ezt hányszor hallottam már tőled 17 éves korod óta! - sóhajtott fel. – És mivel foglalkozik ez a Remus Lupin?
- Tanár. Roxfortban tanította a Sötét Varázslatok Kivédését.
- Nos, legalább meg tud védeni másoktól, ha önmagától nem is!
Nymphadora tiltakozni akart, de Andromeda megfogta a kezét és folytatta:
- Ugyan, ne gondold, hogy bele akarok szólni, hogy kit választasz! Sajnos túlságosan is jól tudom milyen az, amikor valakinek a családja és a szerelme között kell döntenie. Soha nem hoználak ilyen helyzetbe! Az én családom, ebben biztos vagyok, sokkal jobban örült volna egy vérfarkasnak, mint a sárvérűnek, akit végül választottam. Menjünk, keressük meg apádat, már biztos türelmetlenül vár! Jobb lesz, ha egyik dolgot sem említed, majd ha elmentél, elmondok neki mindent! – szólt a boszorkány.

Nymphadora együtt ebédelt a szüleivel, apja egy kicsit idősebb volt és sokkal barnább, mint amikor utoljára látta. Elégedettnek és egészségesnek tűnt. Mindig vidám volt és szinte gyermekien gondtalan, ugyanakkor kiváló varázsló, őstehetség. Különben hogyan is élhette volna túl Bellatrix támadásait! – gondolta a lány. Olyan volt, mint mindig: kicsit szórakozott, kicsit rendetlen, de ha akarta szórakoztató tudott lenni, elbűvölő. Nymphadora amióta az eszét tudta imádta és büszke volt rá, nagyon is meg tudta érteni az anyját, hogy távol akarja tartani őt a háborútól. Ted Tonksnak soha nem jutna eszébe, hogy neki is baja eshet. A háborút csupán jó alkalomnak találná, hogy kipróbáljon néhány régi, feledésbe merült ártást vagy éppen az új saját fejlesztésű varázslataival kísérletezzen.
A délutánt a tengerparton töltötték, apja mesélt azokról a régi fóliánsokról, amelyekre a helyi könyvtárban bukkant. Tonks arra gondolt, milyen szerencse hogy apja bárhol jól érzi magát, ahol talál olvasni és kutatni valót.
Már lement a nap, amikor búcsúzni kezdett, mielőtt megfogta a zsupsz kulcsot Androméda még egyszer megkérdezte:
- Nem maradnál mégis inkább velünk? Lehet, hogy unalmasnak tűnik, de biztonságos! – Nymphadora a fejét rázta:
- Vár a munkám, a Rend és Remus! Nem tudnék most itt maradni!
- Vigyázz magadra kislányom! Bellatrix szemében te csak egy félvér vagy, aki beszennyezi a családját. Narcissa - talán ő megkímélne, ő világéletében csak magával volt elfoglalva. És neki is van gyermeke, tudja mi az anyának lenni! De Bellatrix, ha teheti meg fog ölni! Ha találkozol vele, ne tétovázz! gyorsabbnak kell lenned nála ! - Nymphadora még soha nem látta ennyire keménynek és könyörtelennek anyja arcát.
Bólintott, aztán a zsupszkulcs után nyúlt.