Észrevétlenül lep meg minket a karácsony, csak pár nappal előtte tudatosodik bennem, hogy már egy éve annak, hogy új életet kezdtünk.

Perseluson látom, hogy nincs hatalmas affinitása ünnepelni, de tudom azt is, hogy ez csak amiatt van, mert rossz tapasztalatai vannak a Dumbledore által szervezett nevetséges és szánalmas karácsonyi vacsorák terén. Én sem túlságosan szerettem azokat az összejöveteleket, még akkor sem, ha tudtam, hogy az igazgató csak azért bohóckodik annyit, mint egy ötéves gyerek, hogy legalább egy estére elterelje a figyelmünket a gondokról, a sötét jövőről. Persze nem igazán sikerült neki. Mi, gyerekek még csak-csak benne voltunk a hülyéskedésben, jókat nevettünk a pukkantós cukrokból előkerülő csacsi játékokon, és faltuk az édességet, de a felnőttek, akik átláttak rajta, csak infantilis időpocsékolásnak tartották az egészet. Perselus pedig, aki utálta a nagy össznépi egymás nyakába borulást, amint tehette, angolosan távozott. Utólag visszagondolva ilyenkor láttam Dumbledore szemében a sajnálatot, ahogy nézett utána, de akkor nem igazán foglalkoztam ilyesmivel.

Most azonban elhatározom, hogy változtatok ezen a dolgon. Alstonnal egy rugóra járhat az agyunk, mert a legteljesebb egyetértésben határozzuk el, hogy a nappali melyik sarkába és mekkora karácsonyfát állítsunk. Perselus közben úgy figyel minket, ahogy a felnőtt figyeli a kisgyerekeket, egy elnéző, alig látható mosollyal az arcán. Még a karácsonyi vacsora menüjébe sem akar beleszólni, amikor pedig szóba kerül Harryék látogatása, tüntetően kivonul a szobából. Alston ilyenkor egy bátorító mosollyal néz rám, de be kell vallanom, még ennek ellenére is erős félelmeim vannak azzal a vacsorával kapcsolatban. Perselus végső soron beleegyezett a többiek látogatásába, de azt még csak megtippelni sem tudom előre, hogy valójában hogy fog reagálni a jelenlétükre. Lehet, hogy öt perc után ránk vágja az ajtót, és nem is látjuk egész este.

Közben Harryvel lelevelezem az egészet. A szentestét persze Weasleyéknél töltik, így másnap, karácsony estére ígérkeznek hozzánk. Ez így nekünk is tökéletes, hisz a szentestét hármasban akarjuk tölteni, én pedig próbálok addig lelkiekben felkészülni a következő estére.

Mindeközben próbálom beszerezni az ajándékokat is. Alstonnal könnyű a dolgom, hisz a laborban töltött időmben kifejlesztettem egy új derékfájás elleni krémet, és mellé még veszek neki néhány jó meleg holmit, aminek tudom, hogy örülne. Harry kap néhány könyvet az SVK magasiskolájáról, Ginny pedig egy jó minőségű seprűápoló készletet, amit akár majd versenyző korában is használhat. Még néhány apróságot beszerzek Neville-nek és Lunának is, de az igazi fejtörést Perselus okozza.

Napokon, heteken át töprengek azon, hogy mit vehetnék neki, de hát még az elmúlt időszakban sem fedeztem fel semmi olyan témát, amiért rajongana, a bájitalkészítésen kívül. Alstonnak sincsenek túl eredeti ötletei, azt viszont tudom, hogy ha bármi giccset próbálnék rásózni, Perselus falnak menne tőle. Bájitallal kapcsolatos dolgot pedig nem adhatok neki, hisz az üzletben minden megvan, amire csak szükségünk lehet. Lassan már minden gondolatomat ez tölti ki, és viharos sebességgel múlnak a napok, de nekem még mindig nincs semmi ötletem. Alston látja rajtam, hogy kezdek kétségbe esni, de ahelyett, hogy segítene, inkább jókat kuncog rajtam.

Két nappal szenteste előtt is az Abszol úton bolyongok, mikor belefutok Harrybe. A srác hozzám hasonlóan tanácstalannak tűnik.

- Fogalmam sincs, mit vegyek Ginnynek - néz rám kétségbeesetten.

- Ugyan, egy lánynak könnyű ajándékot venni. Vegyél valami ékszert. Vagy parfümöt. Vagy jegygyűrűt - ugratom nevetve, mire megcsóválja a fejét.

- Hermione, kérlek, vegyél komolyan!

- Jaj, Harry - intem le. - A világon a legkönnyebb dolgod van. De gondold bele magad az én helyembe! Mi a csudát vegyek Perselusnak?

- Huh… - kerekednek ki a szemei. - Igazad van, te vagy a rosszabb helyzetben - látja be, és egy ideig jót nevetünk ezen, de aztán mindkettőnknek visszatérnek az aggodalmai. Végül, mivel nem akarom hagyni, hogy Harry megint elkezdjen sápítozni, berángatom az ékszerészhez, és addig nem is engedem ki onnan, míg egy szép nyaklánc-karkötő együttest ki nem választ Ginnynek. Harry még mindig parázik, de mikor azt mondom neki, hogy én igenis örülnék, ha egy ilyet kapnék a páromtól, nagyjából megnyugszik.

- Perselus nem visel ékszert? - néz rám kíváncsian, mikor az ő válláról már lekerült a teher.

- Hord egy ezüstláncot, de azt hiszem, csak azért, mert fontos neki, akitől kapta, és már hozzánőtt.

- Akkor vegyél rá valami medált - próbál segíteni.

- Mégis milyet? - nézek körül tanácstalanul.

- Mit tudom én - vonja meg a vállát. - Valami kígyósat, az biztos tetszene neki.

- Persze, pont az kell neki, hogy valami nap mint nap a Roxfortra és a Mardekárra emlékeztesse - csóválom meg a fejem. Örülök, ha egy időre el tudom feledtetni vele ezeket a dolgokat.

- Akkor valami szivecskéset - tanácsolja vigyorogva a srác.

- Harry, amúgy is ideges vagyok, légy szíves, ne bosszants! - förmedek rá, mire próbálja tényleg komolyan venni a kérdést.

- Jól van, jól… nincs valami bájitallal kapcsolatos?

- Mire gondolsz, egy ezüst üstből kiálló unikornisszarvra? - forgatom meg a szemem.

- Valami hasonlóra - neveti el magát. - A hátulján mondjuk egy legjobb bájitalmester felirattal.

- Lökött vagy. Szeretném megélni a másnapi közös vacsoránkat.

- Én meg túlélni - néz rám felvont szemöldökkel, mire megint jót nevetünk, de aztán Harry vesz egy nagy levegőt, és próbál komolyságot erőltetni magára. - Azért nézz körül te is - tanácsolja, de nem túl nagy reménnyel sétálgatok a vitrinek előtt. Nem tudom elképzelni, hogy Perselus szívesen viselné a kínálat bármelyikét is.

- Miért nem veszel neki könyvet? - kérdezi Harry, mikor már kiléptünk a boltból. - Végül is majdnem ugyanúgy szeret olvasni, mint te.

- Igen, és akkor mindenki mindenkinek könyvet ad. Roppant eredeti lenne.

- Miért, te azt fogsz kapni?

- Alstontól tuti - nevetem el magam. - De van esély rá, hogy Perselustól is. Tudod, hogy én mindig mindenkitől könyvet kapok. Elvégre minél több dolgot meg kellene tanulnom nyárig.

- Legalább a karácsony ne a bájitalmesteri vizsgádról szóljon, könyörgöm! - forgatja meg a szemét Harry, de csak leintem. Ugyan mi másról szólhatna? Lehet, hogy nem napi huszonnégy órában a vizsgára gondolok, de a munka az üzletben vagy a laborban ugyanúgy arra készít fel, nem beszélve az átbeszélgetett éjszakákról.

- Mit szólnál valami szép fényképkerethez? Tényleg, van már közös képetek? - sandít rám továbbra is kuncogva.

- Persze, mert ő az a típus, aki egy fényképezőgép előtt engem ölelget - fintorgok a képtelen ötlet hallatán.

- Akkor majd te ölelgeted. Hm?

- Harry, neki valami nagyon eredetit kell kitalálnom - vágok savanyú képet.

- Ha ennyit válogatsz, a szíved fekete lovagja végül ajándék nélkül marad. Te is tudod, hogy igazából nem az a lényeg, hogy mit ajándékozol, hanem maga a gesztus.

- Persze - sóhajtok. - De gondolom te sem szerettél volna valami olyasmit adni Ginnynek, amit csak azért nem hajít azonnal a kukába, hogy nehogy téged megbántson.

- Nem hát, persze - látja be Harry. - Akkor vegyél neki egy új üstöt. Valami különlegeset. Az hasznos ajándék.

- Igen, de igazából a laborban megvan mindenünk, ami a jó minőségű munkához kell. És azokat a cuccokat amúgy is közösen használjuk.

- Hermione, ha mindenre mondasz valami kifogást, én esküszöm, itt hagylak - torpan meg mellettem bosszúsan.

- Ne haragudj, Harry! - nézek rá bocsánatkérőn. - Csak valami…

- Valami nagyon eredeti, nagyon praktikus és főleg nagyon perselusos ajándékot szeretnél - néz rám megértőn.

- Igen.

- És szerinted van ilyen? Úgy értem… neki mindig meghatározott dolgokról szólt az élete. Egészen pontosan két ilyen dologról. Az egyikkel kapcsolatban talán tényleg megvan mindene, a másikat pedig jobb lenne elfeledtetni vele. Szóval vagy valami veled kapcsolatos dolgot találjunk ki, vagy valami teljesen újat, amihez eddig nem volt köze. Esetleg kombináljuk a kettőt.

- Ez így jól hangzik, de ültesd át a gyakorlatba - sóhajtottam.

- Vegyél mégis egy medált, és bűvöld bele a fényképedet.

- Ez túl nyálas neki. Szerintem a falnak menne tőle.

- Akkor vegyél neki egy fekete talárt, abból sosem lehet elég. Bár talán jót tenne neki, ha kivetkőztetnéd abból a feketéből.

- Nem tudom elképzelni másban - vontam össze a szemöldököm, ahogy próbáltam felidézni magamban egy képet, amin Perselus nem a jól megszokott fekete öltözékét viseli.

- Reménytelenebb vagy, mint megnyerni a háborút - rázza meg a fejét Harry, és látom, kezd kifogyni mind az ötletekből, mind a türelméből.

- Akkor vidd el nyaralni. A kikapcsolódás jót tenne neki, főleg elmenekülni a télből valahova a nyárba.

- Nem vagyok Krőzus, Harry. És amúgy is, hova?

- Ron szerint Egyiptom jó hely. És ott legalább jó idő van ilyenkor is. És ott kénytelen lenne levenni a feketét, mert belesül. És gondolj bele… mi legalább varázslók vagyunk, az utazásra nincs gondunk. A muglik vagyonokat fizetnek csak azért, hogy eljussanak valahova, mi meg csak rágondolunk, és már ott is vagyunk.

- Az akkor is nagyon drága - sóhajtottam. - Még akkor is jobban járok anyagilag, ha az összes eddig általad felsorolt cuccot megveszem.

- Akkor tedd azt! És vegyél még neki egy fekete macskát. Jól megy a cuccához, és Csámpás is örülne a társaságnak.

- Áh, Csámpással se nagyon foglalkozik. Igaz, hogy visszahozta nekem, de azóta nem túl sok figyelmet szentel neki. Csámpás pedig megenné reggelire a konkurenciát.

- Tudod mit, Hermione? Perselus egy reménytelen eset - állapítja meg Harry. - Ezt eddig is tudtam róla, de most végleg meggyőztél. Két dolog érdekli, te és a bájitalok. De ez a kettő már megvan neki, és nincs szüksége semmi másra. Csomagold be magad, és állj be a fa alá.

Csak megcsóválom a fejem, és ott hagyom, de még sokáig hallom a nevetését. Pár perccel később ér utol, mikor a könyvesbolt kirakatát nézegetem.

- Körülnézhetnél a mugli világban is - ajánlja. Első körben elhajtanám a fenébe, mondván Perselus nem túlságosan díjazza az egész mugli világot, de aztán elgondolkodom, és nem is tűnik olyan elvetemültnek az ötlet.

- Mire gondolsz? - kérdezem végül.

- Nem is tudom... a muglik általában zoknit vagy nyakkendőt ajándékoznak a férfiaknak.

- Harry!

- Vagy egy szép órát… mondjuk aranyból. Örök darab.

- A varázsvilágban senki nem hord órát.

- Hát, legalább ebben is egyedi lenne. Hermione, most komolyan… Perselusnak képtelenség normális ajándékot kitalálni. Kíváncsi leszek, végül mire jutsz, de még kíváncsibb lennék arra, hogy te mit kapsz tőle - vigyorog.

- Hatalmas segítség vagy, Harry - csóválom meg a fejem.

- Egy bagoly? Az esetleg még az árukiszállításnál is hasznos - áll elő egy újabb ötlettel.

- Áh, a megrendelőink saját bagollyal küldik a megrendelésüket, és azok végzik visszafele a kiszállítást is. És most komolyan… nem fogok munkaeszközt ajándékozni neki karácsonyra. Ennek valami másról kell szólnia!

- Kettőtökről.

- Pontosan.

- Akkor kérd meg a kezét - kuncog Harry.

- Na persze - rázom meg a fejem ingerülten.

- Mi az? Félsz, hogy nemet mondana?

- Őszintén? - teszem csípőre a kezem. - Halvány gőzöm, mit mondana. Nekem tökéletesen megfelel a jelenlegi állapot. Aztán, majd ha ő úgy gondolja, megteszi a szükséges lépéseket. Bár nem hinném, hogy ez a közeljövőben lesz.

- Azért majd hívj meg az esküvődre. Megnézném, milyen képet vág… - mondja Harry, mire csak megforgatom a szemem, és ott akarom hagyni, de ő elkapja a karom. - Jól van, bocs, komoly leszek. De most tényleg, olyan, ami kettőtökről szól… tényleg kimerülnek az ötleteim valami közös fotóban, vagy fényképalbumban… de hát ehhez képek kellenének, ami állításod szerint nincs. Amúgy meg… ha már valami láncot hord a nyakában, miért ne viselne el egy karláncot is? Gravíroztasd bele, hogy az első közös karácsonyunkra, vagy mit tudom én.

- Nem ez az első - sóhajtok.

- Nem hinném, hogy tavaly volt energiátok ilyenekkel foglalkozni, mint karácsony. Tényleg, tavaly mit adtál neki? - kérdezi, mire a fülem tövéig elvörösödök. Harry elneveti magát. - Inkább ne meséld el! Ez amúgy is egyszeri és megismételhetetlen ajándék.

- Az tény.

- Bár… erről jut eszembe…

- Na mi? - nézek rá gyanakodva, mert a pimasz vigyora arra enged következtetni, hogy valami eszement dolog jutott eszébe.

- Semmi, felejtsd el - próbál komolyságot erőltetni magára. - Különben is, ennek a tervnek előbb neki kellett volna látnod. És amúgy is, ahogy őt ismerem… semmit nem bíz a véletlenre.

- Harry, te komplett idióta vagy! - forgatom meg a szemem, ahogy rájövök, mire gondol. - Nem is értem, miért pazarolom rád az időmet.

- Most miért? Ne mondd, hogy nem néznéd meg az arcát, mikor a karácsonyfa alatt közlöd vele, hogy gyereket vársz.

- Tudod, Harry, nem hiszem, hogy olyan szélsőségesen reagálna, mint most te gondolod - tűnődöm el. - De sajnos igazad van, ő valóban semmit nem bíz a véletlenre.

- Akkor ez a terv is ugrott. Nincs több ötletem. Marad a karkötő. Csak találd ki, mit íratsz bele.

- De ez annyira…

- Sablonos? Hétköznapi? Hermione… még mindig jobb, mint ha ott állsz a fa alatt ajándék nélkül. És ahogy már az elején megegyeztünk, a szándék a fontos, és nem az, hogy mit ajándékozol. Különben is… neki te vagy a legnagyobb ajándék, hidd el! Menjünk vissza szépen az ékszerészhez, és válassz egy karkötőt.

- Ki fog vágni vele együtt.

- Dehogy fog - bíztat Harry. - Nézd, nem állítom, hogy viselni fogja, de… ahányszor csak a kezébe kerül, mindig te fogsz eszébe jutni, és csak ez számít.

- Jól van, legyen - adom meg magam egy nagy sóhajjal. - De az írást majd én elintézem.

- Megbűvölöd, hogy csak ő láthassa, igaz?

- Igen, ezt terveztem - bólintok rá, mire lassan visszasétálunk az ékszerészhez.

Egy jó órán át válogatok, de végül Harry elveszti a türelmét, és szigorúan döntésre kényszerít. Persze nem vagyok száz százalékig elégedett, mikor kilépünk az üzletből, de a srác csak nevet rajtam, és miután megígéri, hogy karácsonyeste ott lesznek Ginnyvel, szépen hazazavar.

Gyorsan fellógok a szobánkba, és az éjjeliszekrényem fiókjába rejtem a kis dobozkát, aztán megkeresem a többieket. Alstont a konyhában találom meg, a Prófétába van merülve, miközben mellette a tűzhelyen rotyog az ebédünk.

- Perselus? - nézek rá kérdőn.

- Az üzletben - pillant fel.

- De hisz ma már nem nyitottunk ki - csodálkozom.

- Nem, de még befutott egy rendelés a Mungóból. Ők is felkészülnek az ünnepekre, tudják, hogy olyankor még a bájitalmesterek sem elérhetők.

- Értem - sóhajtok. - Akkor megyek és megnézem, hátha segíthetek neki valamit - mondom, mire Alston még rám mosolyog, aztán visszatér az olvasáshoz, én pedig a laborba indulok.

- Szia! - lépek be Perselushoz. - Segíthetek?

- A lista - int a fejével az asztalon heverő pergamenlap felé, amiről már jó pár dolgot kihúzott, aztán alaposan szemügyre vesz. - Minden rendben?

- Persze, miért?

- Zaklatottnak tűnsz - fürkész továbbra is.

- Jól vagyok - próbálom megnyugtatni, miközben kiválasztok egy bájitalt a listáról, amit kifejezetten a mágikus állatok harapásaira használnak. - Bocs, hogy ilyen hosszú időre leléptem. Már a fele meglenne, ha itthon vagyok.

- Lehet - pillant fel rám. - De legalábbis eggyel több lenne készen, ha a szája mellett a keze is járna, Ms. Granger.

Csak mosolyogva megforgatom a szemem, és tüzet gyújtok egy kisebb üst alatt, aztán szemügyre veszem a receptet, és belemerülök a munkába.

Késő este, mikor már rendet raktunk a laborban, Perselus visszatér az aggodalmaihoz.

- Nincs túl nagy karácsonyi hangulatod.

- Miből gondolod? - lépek közelebb hozzá.

- Inkább feszültnek érezlek.

- A kettő nem zárja ki egymást - nevetem el magam.

- A vacsora miatt aggódsz? - fogja meg a kezem. - Túl fogjuk élni. Remélhetőleg mindannyian.

- Én is ebben reménykedem - mosolygok rá. - Örülök, hogy láthatom a barátaimat. És… köszönöm, hogy elviseled őket egy egész este.

- Ezt majd meglátjuk - szűkül össze a szeme, de aztán sóhajt. - Nektek is jobb lenne, ha egy kicsit egymás közt tudnátok beszélgetni.

- Lehet, de azért ne tűnj el mindjárt a leves után - kérem. - Szeretném, ha a többiek is megértenék, hogy nem vagy az a mumus, akinek gondolnak. Ginny még mindig tart tőled. És szerintem Neville is.

- Longbottom jól is teszi - vonja össze a szemöldökét Perselus.

- Perselus! - kérem szelíden, mire vesz egy nagy levegőt.

- Messzemenően visszaélsz a helyzeteddel - állapítja meg.

- Tudom - mosolygok rá. - De hidd el, jó lesz! - győzködöm, de csak megcsóválja a fejét, mintegy jelezve, hogy akkor volt bolond, mikor beleegyezett a dologba. Meg vesz egy mély levegőt, mintha mondani akarna valamit, aztán meggondolja magát, és bemegy a házba.

Mosolyogva nézek utána, de még teszek-veszek pár percig az üzletben, mielőtt én is utána megyek.

A karácsonyig hátralévő két nap csendesen telik. Az üzletet már valóban nem nyitjuk ki, és úgy tűnik, Perselus a képzésemet is szüneteltetni karácsony idejére, így csak olvasgatunk, pihenünk, felváltom Alstont a konyhában.

Abban még megegyezünk, hogy az ajándékozást szenteste helyett a másnapi vacsora utánra halasztjuk, mivel tudjuk, hogy mindannyian túlságosan feszültek leszünk addig, hogy örülni és értékelni tudjunk bármilyen ajándékot. Főleg Perselus. Így is sejtem, hogy mit fog gondolni, de ha még ideges is lesz, nagy valószínűséggel ki is hajít a házból, így közmegegyezéssel eldöntjük a másnapi ajándékozást.

A karácsonyi vacsorát persze ketten főzzük Alstonnal, Perselus egész nap a szobánkban rejtőzködik olvasás címszóval. Tudom, és Alston is tudja, hogy tartalékolja az erejét a továbbiakra. Jókat kuncogunk ezen, és közben az estéről beszélgetünk. Rég nem láttam a többieket, nagyon várom már a találkozást. Harry nagyon hiányzik, de nem akarjuk nagyon feszegetni a határainkat Perselusnál. Ginnyvel is jó lesz egy kicsit elbeszélgetni, a RAVASZ óta nem láttam. Luna tudom, hogy az agyamra fog menni, de ennek ellenére őt is kedvelem. Neville pedig… hát ő Neville. Ha egy köszönést ki tud dadogni Perselus előtt, már elégedett leszek vele. Pedig még magával Voldemorttal is szembenézett. Döbbenet.

Késő délután aztán rászánom magam, hogy felmerészkedjek a szobánkba. Perselus valóban olvas az egyik fotelban ülve. Odasétálok hozzá, és leülök mellé a karfára.

- Mid van? - kérdezem óvatosan.

- Könyvem - morog fel sem nézve, de én csak elnevetem magam, átkarolom a vállát, és adok neki egy puszit. Hallom, ahogy elfojt egy bosszús sóhajt, de nem tudom megállni, tovább cukkolom.

- Mi az, az okklumencia nagymestere hagyja, hogy úrrá legyenek rajta az indulatok?

- Ezt most hagyd abba - néz rám végre, de csak rámosolygok.

- Legalább reagáltál. Nem jössz le?

- Mikor jönnek a díszpinty barátaid?

- Egy óra múlva, nagyjából. Addig még gyorsan átöltözöm - mondom, de ahogy megvillan a szeme, elnevetem magam. - Halasszuk el, ami most eszedbe jutott, rendben? - ugratom.

- Potter kedvéért? - néz rám kérdőn. - Ebben nekem mi az üzlet?

- Az, hogy utána nem csak egy órát kapsz belőlem, hanem sokkal többet, kárpótlásul.

- Hm… - tűnődik el. - De csak, hogy lásd, egy mardekárossal is lehet alkudni.

- Huh, ma tényleg karácsony van - játszom meg a megkönnyebbültet, és végül tényleg gyorsan átöltözöm. - Te nem veszel valami ünnepélyeset? - sandítok Perselusra, holott tudom, hogy a megszokott fekete ruhája kellően elegáns és ünnepélyes minden alkalomra.

- Eszemben sincs - rázza meg a fejét, ahogy azt vártam is. - Azt sem tudom, hogy vettél rá erre az egész őrültségre.

- Ne morgolódj már! - kérlelem, és visszatelepszem mellé. - Tudod, hogy ezzel örömet szerzel nekem.

- Igen, pontosan ezzel a mondattal vettél rá erre az őrültségre. De megfizeted az árát! - figyelmeztet egy mardekáros pillantással.

- Állok elébe. De most gyere! - fogom meg a kezét és felhúzom a fotelból. Érzem, hogy a hangulata szemernyit sem javul, ahogy lefele jön mögöttem a lépcsőn, és Alston mosolyából leszűröm, hogy ezt ő is látja.

A hátralévő bő fél órában először próbáljuk szóra bírni, de aztán belátjuk, hogy jobb, ha békén hagyjuk. Elég lesz neki a nagy társaság egész este. Gyanúm szerint úgyis hamar le fog lépni, és utána Alston is, de hát ez ellen már tényleg nem tehetek semmit.

Végül Alston régi karácsonyokról mesél, és ezzel hamar el is telik az idő addig, míg kopogást hallunk a bejárati ajtó felől.