34. fejezet: Meglepetések

Lorne a kétszemélyes ágy közepén ült törökülésben és koncentrált, és amikor egy kicsit lazított gondolkodott is. Nem értette, hogy Morgan miért várat magára, hiszen már Susan elég régen elment.

Egyre nehezebben koncentrált, napok óta egy szemhunyásnyit sem aludt. Pedig szüksége volt rá, hogy sikerüljön. Ha nem sikerül abba bele is halhat, és nem hitte, hogy neki olyan szerencséje lenne, mint Johnnak.

És ha az Ori tud valamit, és csak azért tették Susannal azt, amit, hogy ők maguk pusztítsák el amiatt, hogy soha többé ne jöhessen vissza? Ez és hasonló kérdések gyötörték, és nem hagytak neki nyugalmat.

Folyamatosan azt a képet látta maga előtt, hogy Susan Ba'allal van. Felsóhajtott, tehát Morgan már itt van a közelben, de vajon miért nem mutatja még magát? Talán túlságosan legyengült eme tette közben?

Talán annyira is, hogy elpusztíthassák? De akkor megtörne az, amit a lánnyal tett, vagy semmi sem történne? Vissza akarta kapni Susant, nem érdekelte, hogy milyen és mennyi követ kell megmozgatnia érte, vagy mit kell megtennie érte.

- Miért gondolsz ennyit rá? – búgta a megszokott hang a fülébe – Ő többé nem lesz veled. Most is valahol az Istenek városában Ba'allal enyeleg. De én eljöttem, hogy megvigasztaljalak.

- Köszönöm Morgan! – fordult Lorne sugárzó mosollyal a nő felé – Mire is mennék nélküled?

- Ezt most komolyan gondolod? – kérdezte teljesen döbbenten

- Miért mit vártál, meddig tudunk dacolni ellened? – nézett közvetlen közelről a nő szemébe – Csak próbálom Susanon túltenni magamat. Te nyertél, sikerrel jártál.

- Te nem szoktad ilyen könnyen túltenni magadat a dolgokon! – csattant fel Morgan

- Belefáradtam, ennyi az egész. – felállt és odasétált az egyik íróasztalhoz, amin Susan jegyzetei voltak, és két növény is állt – Holnap végre elviszik őket innen.

- Szóval mindent el akarsz felejteni, ami vele kapcsolatos? – kérdezte gyanakodva

- Igen. Lehet, hogy Atlantiszt is itt hagyom és visszamegyek a Földre.

- És ha csatlakoznál hozzánk? Az apád bizonyára örülne neki. – mondta halkan miközben átölelte a férfit

- Ugyan Morgan, ő még nálad is aljasabb! – suttogta, megcsókolta a nőt és odatolta a falhoz

A következő pillanatban elszakadt a nő szájától, a kezeivel leszorította a másik kezeit. Morgan félelemmel tekintett fel, amikor a hatalmas erőt megérezte, szökni próbált Atlantiszról, de a három férfi közös ereje itt tartotta a falhoz szögezve.

- Átkozott! – kiáltotta

- Hogy tetszik a meglepetés Morgan? – kérdezte levegő után kapkodva Lorne

- Hogyan? Neked nem lehet ekkora erőd! Bele kellett volna halnod! Ostoba barom!

- Tudod Morgan nem volt egyedül. – szólalt meg fáradtan az ajtóból John

Kimerült volt akár csak Carson, egyikőjük sem gondolta, hogy a nő itt tartása ennyi erőt von el tőlük. Ennek ellenére mind a hárman elégedettek voltak. Biztosításként kibiztosított fegyverrel itt volt Daniel és Cameron is.

- Nem lehet! Laegen nem Valorvart!

- Megtaláltuk a kiskaput, hála Smuktnak! – vigyorgott John – És most kivele, mi volt a célod azzal amit a húgommal tettél?

- Ugyan szerintem pontosan tudod Langsdom. – mosolyodott el a nő

- El fogod árulni! – kiáltott rá a férfi

Energia hullám csapott át a szobán, Morgan sikoltva zuhant térdre. Keskeny ajkai közül kicsordult egy vércsepp. Dühödten nézett fel amint letörölte.

- Csak azért, hogy szenvedni lássalak mindannyiótokat! – kacagott fel

Most rajta volt a sor, az ereje pillanatok alatt zúzta szét az őt fogva tartó erőteret. Minek következtében a három férfi rogyott térdre. Daniel és Cameron tüzeltek, de a golyók a nő előtt megálltak, majd leestek a földre.

- Ostobák, elpusztíthatnálak titeket! – mondta – De ezt az örömet meghagyom Alainenak! Mert nélküle semmik vagytok, de ezt ti is tudjátok. És Laegen, előbb vagy utóbb, de az enyém leszel!

A következő pillanatban már sehol sem volt, csak hamu maradt azon a helyen ahol az előbb még állt. A három férfi halálosan fáradtan kelt fel a földről. Szinte minden erejük elment erre a pár percre. A nőnek igaza volt Susan nélkül semmit sem tehettek.

Ezért is kellett elválasztani tőlük, nehogy megtalálják a tökéletes hangsúlyt. Mind a hárman fáradtan zuhantak ágyba és hosszú idő után megint megtalálta Carsont és Evant egy emlék.

Langsdom és Laegen éppen Treavol vizsgáját nézték a kiképző bolygón. Az elméleti vizsgán már túl volt, éppen most volt a gyakorlati, és annak is egészen pontosan a legutolsó része. Hogyan is lehet mágiával védekezni és támadni.

Természetesen ez a része a vizsgának nagyon keveseknek volt, ugyanis nagyon keveseknek adatott meg eme képesség. Amúgy mindenkinek, aki a felemelkedés útján volt, voltak természetfeletti képessége, de ezek a közelébe sem értek azoknak, akik mágiát tudtak használni.

Nem ment túlságosan jól neki, és ezen a két fiatalabb férfi igen jól mulatott. Főleg, hogy ők tudták, ha Langsdom nem lenne itt, akkor Treavol teljesítménye még siralmasabb lenne. Bár a férfi nem akart itt lenni, őt nem érdekelte a katonáskodás.

Ő tudós volt, csak a tudomány érdekelte, ezért is nem értette nagybátyját, hogy miért küldte ide. Langsdomot azért, mert Atlantiszon a botrányairól volt híres, Laegen minden idők legfiatalabb felemelkedettje, így ez is érthető volt.

De önmaga ő nagyszerű orvos volt odahaza, nem érdekelte különösebben a wraith elleni harc, arra ott voltak mások is. Langsdom nevetése zökkentette ki.

- Langsdom, Laegen! – csattant fel a vizsgáztató – Nem gondoljátok úgy, hogy máshol szórakozzatok? Szóval kifele!

- Akkor meg is adhatja a következő időpontot Treavolnak, uram! – nevetett – Vagy egyszerűen buktassa meg, őt ezek a dolgok úgysem érdeklik, csak vissza akar menni Atlantiszra a kémcsövei mellé. Vagy ha tényleg azt akarja, hogy átmenjen, hivassa ide a húgomat.

- Az átkozott Valorvart vér! – morgott a férfi – Rendben Treavol, átment, csak tűnjenek már innen!

- Kösz Langsdom! – mosolyodott el fáradtan Treavol, amint jó messzire értek a vizsgáztatótól – Nem tudom, hogy miért erőltette ennyire, úgysem megy Alaine nélkül és ezt ő is pontosan tudja.

- Túl vagy rajta barátom és ez a lényeg. Haza mehetsz! – mondta Laegen

- Végre, majd te leszel az Langsdom akinek, gondjai lesznek a vizsgával, egyedül. – vigyorgott Treavol

Este a végzősök jó nagy bulit csaptak, majd másnap reggel a Hipapheraklus vette fel őket, hogy mindenkit Atlantiszra vigyen.

Morgan a szobájának a padlóján feküdt hatalmas kínok között. Orrából ömlött a vér és arra sem volt ereje, hogy felvegye Ori alakját. Alábecsülte őket, és ez lehet, hogy az életébe fog kerülni.

Soha sem hitte, hogy a düh és a gyűlölet ennyi erőt adhat valakinek. Átkozott Gammel! Bizonyára ő árulta el Smuktnak, hogy azok ketten hogyan oszthatják meg erejüket Langsdommal. Meg kell öletnie, feltéve ha rendbe jön.

De rettegve tapasztalta, hogy nemcsak arra nincs ereje, hogy a másik alakját felvegye, de arra sem, hogy a felemelkedettek síkjára távozhasson erőt gyűjteni.

Morgan LeFay életében először retteget. Végtelennek tűnő idő alatt elállt az orrvérzése és sikerült felkelnie a padlóról. Megállni alig tudott, de már volt annyi ereje, hogy ebben a testben, hogy a saját síkjára távozhasson.

Erről az Orinak is tudnia kell, hogy mire képesek. Ekkor jutott az eszébe, hogy miért is ilyen fontos az Orinak négyük elpusztítása. Talán azért, mert ők képesek csak elpusztítani az Orit?

Nem, az lehetetlen, biztosan nem ez az ok, hiszen egy felemelkedetett csak azzal a módszerrel lehet végleg megölni, amit ők dolgoztak ki. Akkor az ok még mindig az, hogy amik. Azt tudta, hogy az Ori háborúban akarja a többieket kiirtani.

És csak Langsdom az akire hallgatnak és ő hívhatja hadba a felemelkedetteket. Mert ha ez nem történik meg, nem nyílik meg az a sík és minden tervük dugába dől. Figyelmeztetni kell az Orit, de most még erőt gyűjt.

- Morgan majdnem belehalt! – csattant fel az egyik – Nem mondom, hogy nem érdemelte volna meg.

- Hogyan voltak képesek ekkora erőt összehozni a lány nélkül?

- Laegen, hogyan tudták vele megosztani az erejüket?

- Smukt. Ő volt az egyetlen, aki tudta és megosztotta a tudását még a halála előtt Langsdommal.

- Valamit ki kell találnunk mielőtt vagy ők vagy Alaine végez velünk.

- Ah igen Alaine, nem tetszik, hogy szolgának tekint minket.

- Morgannal beszéld meg!

- Meg kéne már ölnünk!

- Még nem jött el az ideje. Amíg a hercegnő itt van, nem végezhetünk vele, hiszen az ő ereje formálja Alainet olyanná, mint aki most.

- És ha megölnénk mi a hercegnőt? Ha jól tudom Gammel és Awagon pontosan ezt tervezik.

- Van egy olyan sanda gyanúm, hogy jobban járunk ha nem végzünk a wraithhel, még jó szolgálatunkra lehetnek a végső győzelemig.

- Utána meg úgysem marad más életben csak a híveink és mi.

- A végső háború nagyon közel van.

- Igen, amint a hercegnő újra önmaga lesz elkezdődik.

- És már sajnos mi magunk sem tudjuk, hogy mi is lesz a kimenetele. Remélem lesz annyi hivőnk, hogy mi kerüljünk ki győztesen.

Anat már várta a visszatérő Jaffákat, akiket napokkal ezelőtt küldött ki, hogy keressék meg az Atlantisziak Alfa-bázisát. Korábbra várta a választ, ugyanis nem sok feltérképezetlen bolygó maradt.

Aggódva vette tudomásul azt, ami Morgannal történt és ettől csak még bosszúszomjasabb lett. Nem elég, hogy őt elfogták, de majdnem megölték a legjobb barátját is. Ez tarthatatlan és valamit minél hamarabb kell tennie.

Ba'alt ki akarta hagyni ebből az egészből, nem azért mert bármi baja lett volna a férfival, csak féltette. Ah, igen ő nem tudott a férfi több tucat klónjáról. És ezt természetesen senki sem fogja az orrára kötni.

Érezte az Ori félelmét, de miért? Mit tehet az a három alterran, hogy maga az Ori is fél tőlük? Végül is valaminek kellett történnie, hogy Morgan majdnem belehalt a velük való találkozásba, de ő Anat könnyedén szökött meg onnan.

Elmélkedéséből egy a szobába belépő Jaffa zavarta meg.

- Úrnőm! A kiküldött felderítők jelentik, hogy megtalálták azt a helyet, amit kerestél!

- Nagyszerű, üzend meg nekik, hogy vizsgálják meg alaposan a helyet, hogy hogyan lehetne a legsikeresebb a támadás.

- Értettem úrnőm! Megyek és megteszem a szükséges lépéseket!

- Tehát máris megtalálták a bolygót? – kérdezte Ba'al

- Igen, meg! Végeztél a rád bízott feladattal?

- Persze, mégis mi mást vártál?

- Nem, semmi.

- Jó kis meglepetésben lesz részük!

- Ha jól emlékszem a Föld nem semmisült meg ugye?

- Természetesen nem, de nincs rajta élet, csak azok a rabszolgák, akiket odavitettél más bolygókról.

- Írd bele a programba, hogy soha ne tárcsázhassák a Földet! Nem mehetnek vissza, hiába vannak olyan kevesen, de értenek az ottani dolgokhoz.

- Már megettem. Pihenned kellene, fáradt vagy, majd én elrendezem a dolgokat.

- Nem! Meg tudom oldani magam is!

- Rendben, de most pihenj, ez parancs!

- Nekem nem parancsolsz Ba'al! – sziszegte a lány, majd megenyhült – De igazad van, komolyan rám férne. Lorne vagy Laegen, honnan ismerős ez a név?

- Hoved fia, minden kétséget kizáróan onnan! Ő említhette.

- Lehet, de mióta Morgan visszajött Atlantiszról sok gondolat megfordult a fejemben, nevek, érzések és össze vagyok zavarodva. Nem értem, hogy hogyan és miért.

- Pihenj! – mondta, és magára hagyta a lányt

Tudta, hogy mi történt Morgannal és átkozta a nőt az ostobasága miatt. Még szerencse, hogy az ő iránta érzett érzései nem kerültek elő, mert akkor már nem lenne az élők sorában. Azokat, amiket ellene tett.

Eszébe jutott a tizenegy évvel ezelőtti első találkozásuk. Még a mai napig is hallotta a kislány szívszaggató könyörgését, amint a szülei életéért esedezik, de ő végzett velük. Nem bánta meg a tettét és nem érzett semmit sem.

Egyszerűen megérdemelték, Susan nem tudta a valódi okot, hogy akkor miért is kellett meghalnia a szüleinek. Bizonyára nem mondták el neki, hogy nem egyszerű történészek voltak a szülők, hanem azért küldték oda őket, hogy vele végezzenek.

Akkor ott a lánnyal is végezni akart, de valami miatt nem tudta megtenni. A mai napig nem értette, hogy miért, de ezt a döntését sem bánta meg soha sem.

Morgannak vissza kellett nyernie az erejét, különben itt semmi sem fog megmaradni. Az az idióta miért ment vissza Atlantiszra Laegenhez? Nem értette a nőt. Pár sarok után szembe találkozott Awagonnal.

- Nocsak, kit látnak szemeim, csaknem egy bukott istent? – kérdezte a wraith szint nevetve

- Látom, még mindig nem adtad fel, hogy dacolj velem. De ha nem teszed meg, nagyon pórul jársz wraith komám!

- Csaknem fenyegetőzni akarsz Ba'al? Csak, hogy tudd, nem félek tőled, úgysem tehetsz velem semmit.

- Tőlem nem is kell, engem még mindig köt az átkozott Ori szava, hogy nem ölhetlek meg. Pedig milyen jó lenne.

- Látod, akkor miért fenyegetsz még mindig?

- Engem köt az Ori szava, de Sheppardot nem. És gondolom tudod, hogy mi történt Morgannal.

- Ennek a két dolognak mi köze van egymáshoz?

- Látogasd meg a lányt és megtudod, ha Morgan nem erősödik meg nagyon hamar Sheppard újra Sheppard lesz.

- Hazudsz Ba'al!

- Látogasd meg Awagon és rájössz, hogy most nem!