Az irányítás kulcsa
Ezalatt a szigeten...
- Nos, akkor indulhatunk? – kérdezte Loki, vágytól csillogó szemeit már a lagúna vizén legeltetve.
- Csak egy pillanat! – kérte Emily. – Átveszem a bikinimet.
- A midet?
- Mikor jártál itt utoljára?! A világháború előtt?!
- Meglehet – vont vállat Loki.
- Akkor majd meglátod – kacsintott rá a lány, és két, Loki szerint poháralátétnek is kicsi, bordó ruhadarabbal elsietett a fürdőszobába.
Emily gyorsan átváltotta a ruháit. A bordó volt a kedvenc bikinije, mert egyaránt ment a bőre színéhez barnán és fehéren. Most épp köztes árnyalatban volt, nem volt hófehér, de lebarnultnak sem mondható. Ráadásul nőttek valamennyit a mellei – állapította meg a tükörben. Többnyire elégedett volt az alakjával. Már előre kuncogott magában Loki képén, amikor meglátja, hogy kezeslábasnál valamivel kevesebb van rajta...
Loki idegesen dobogott a lábával a szoba csempéjén. Mi tart már ennyi ideig a lánynak? Aztán egyszer csak kinyílt az ajtó, és kilépett Emily...egy szál semmiben! Loki-nak leesett az álla. Amilyen hamar tudott, elfordult a másik irányba, bár előtte még néhány másodperc erejéig alaposan szemügyre vette a lány...bikinijét. Emily akaratlanul is elkuncogta magát.
- Nem láttál még fehérnépet? – kérdezte a lány vigyorogva a neki hátat fordító férfitól.
- Micsoda kérdés ez?! Még szép, hogy láttam – vágta rá Loki.
- Akkor meg mi ez a nagy „nem nézek rád"?
- Meztelen vagy – magyarázta Loki – így illetlenség lenne bámulnom téged.
- Nem vagyok meztelen! – ellenkezett a lány. Loki elé lépett, majd csípőre tette a kezét, és felnézett a férfi szemébe. – Van rajtam bikini!
- Ha te a semmit annak nevezed... – sóhajtotta Loki. Még mindig próbált nem a lányra nézni, de Emily makacssága és önnön kíváncsisága nem bírta már sokáig.
- Ebben a korban – okította Emily, - már ez is túl soknak számít. Hé, nézz rám! Itt mindenki ilyet hord!
Loki végül megadta magát, és újból végigmérte a lányt.
- Tetszik a ...színe – jelentette ki végül.
- Szóval csak a színe? – vonta fel a lány a szemöldökét.
Loki vállat vont, majd még lazán hozzátette.
- Jól nézel ki. – Azt mégsem mondhatta, hogy ha tehetné, legszívesebben menten magáévá tenné. Az bonyodalmat okozna, a lány kiakadna, és ő ezt akarta a legkevésbé.
- Kösz. Most pedig te jössz!
- Tessék?!
- Ugye nem akarsz – mutatott Emily fintorogva Loki bőrnadrágjára és ingére – ebben a vízbe menni?
- De – válaszolta a félisten a legnagyobb természetességgel.
- Vedd le!
- Hogyan?!
- Vedd le! – ismételte a lány, és már nyúlt is volna Loki ingéhez, ha az nem fogja meg a csuklóját.
- Még mit nem! Nem csinálok hülyét magamból! – ellenkezett Loki. – Főleg nem halandók előtt!
- Akkor csinálsz hülyét magadból, ha ruhástól fürdesz! – sóhajtotta Emily.
- Úszni megyek!
- Az ugyan az!
- Tökmindegy!
- Nem, nem az! – erősködött a lány.
- Felőlem... – forgatta meg Loki a szemeit, és már indult is volna kifelé a teraszajtón, ha a lány nem állja az útját. Loki kénytelen volt elmosolyodni az ajtóban feszítő, kezét szigorúan csípőre tévő, meglehetősen alul öltözött lányon. – Mi van? – kérdezte meglepetten.
- Mondom a szabályokat... – kezdte a lány, mire Loki elnevette magát. – Ez nem vicces! Vagy leveszed a ruhát, vagy nincs úszás! Értetted?!
- Nem igazán – hazudta Loki, és újból megpróbálkozott a kijutással, de sikertelenül. Emily erősen kapaszkodott az ajtófélfákba, Loki pedig nem akart komolyabb sérülést okozni neki.
- Én megmondtam...
- Ott a másik ajtó – fordult Loki a bejárati ajtó felé, de akkor Emily egy mozdulattal kulcsra zárta azt.
- Úgy tűnik, búcsút kell mondanod a nadrágodnak – mosolygott a lány pimaszul.
- Nagyon szeretnél te engem ruha nélkül látni – jegyezte meg Loki rámenősen, és elkezdte kicipzározni a nadrágját.
- Nem igaz! – hazudta a lány, de ösztönösen oldalra kapta a tekintetét, és kicsit elpirult.
- Előttem hiába tagadod – folytatta Loki vigyorogva, és a kanapéra dobta a nadrágot. Alatta egy térd fölé érő, sötétzöld alsónadrágot viselt. Ezt már nem vette le.
Emily akaratlanul is szemügyre vette Loki „lábait", de amikor találkozott a pillantásuk újból elpirult. Loki elégedetten nyugtázta magában, hogy sikerült zavarba hoznia a lányt, ami szerinte jó móka volt, Emily pedig nem értette önmagát. Tony mellett sosem jött zavarba. Ez most akkor mit jelent?
- Mehetünk? – kérdezte Loki.
- Az inget is! – tért vissza Emily a valóságba.
Loki megfogta a ruhadarab alját, de nem siette el a dolgot, végül levette azt is. Emily nem tudott parancsolni a kíváncsiságának, és nagy szemeket meresztve bámulta a férfi világos bőrét és formás, kidolgozott izmait. Erre nem számított. Loki láthatóan jó kondiban volt. Erre mondják, hogy a ruha ápol és eltakar...
- Ha kibámészkodtad magad, akkor mehetünk végre? – nézett Loki a megdöbbent lányra.
- Én nem bámészkodom! – Emily tüntetően összefonta maga előtt a kezeit, és kilépett a teraszra. Loki követte, és elindultak a part felé, ami volt vagy harminc méterre.
- Hát persze – ironizált a fekete.
- Csak azt néztem, hogy jót fog tenni neked egy kis napfény. Fehér vagy, mint a hó... – magyarázkodott a lány.
- Hm... – vigyorgott Loki.
- Mi az a „hm"? – idegeskedett a lány. A figyelme már annyira elkalandozott, hogy majdnem felbukott egy kiálló gyökérben. Loki még éppen idejében kapta el, a derekát átkarolva. Segített újból megtalálnia az egyensúlyát, majd elengedte.
Emily döbbenten bámult rá. Ez a lovagias gesztus kívül esett a számításain. Loki viszont ment tovább, mintha semmi sem történt volna.
- Csak elképzeltelek így az Északi sarkon... – nézett vissza a válla felett.
- Perverz! – sietett Emily Loki után, hogy oldalba könyökölhesse.
- Te nem engedsz ki ruhában a házból, és még én vagyok perverz? - replikázott Loki.
Emily nagyot sóhajtott.
- Egyébként kösz, hogy elkaptál – nyögte ki végül.
- Nincs mit!
- De igen, van!
Ekkorra kiértek a partra. Az átlátszó, türkizes víz már csak két méterre lehetett tőlük.
- Ússzunk! – sóhajtotta Loki. Nem értette, a lányok mit drámáznak annyit az ilyen semmiségeken.
- Ússzunk – egyezett bele Emily.
Elindultak a víz felé. Emily szinte megremegett a gyönyörtől, amikor a selymes, langyos sós víz a lábaihoz ért. A vízszint lassan mélyült, így ők mind beljebb és beljebb hatoltak az óceánba. Amikor már vagy huszonöt méterre lehettek a parttól a víz végre a derekukig ért, akkor elkezdtek úszni, tovább távolodva a szigettől. A lagúna vége még így is lehetett vagy fél kilométer, így nem kellett attól tartaniuk, hogy kisodródnak a nyílt óceánra.
A nap kellemesen melegítette, néha már-már égette kiálló testrészeiket, ők pedig mélyen szívták magukba a sós levegőt és elbűvölve csodálták a csillogó-áttetsző vizet. A lábuk még mindig leért volna, így jól megfigyelhették az aljzatnál az elhullt korallok maradványait és az alattuk átúszó színes és szinte átlátszóan fehér halakat. Egymáshoz viszont nem igen szóltak, a gyönyörű helyen és szikrázó napsütésen kívül nemigen akadt volna más beszédtémájuk.
Elúsztak egészen a zátonyig, ahol a víz már lehetett három méter mély is, utána pedig hirtelen mélyült hét-nyolc méterig. Tovább nem merészkedtek, hanem pár szó és közös megegyezés után visszafordultak. Előtte viszont vetettek pár pillantást az alattuk elterülő színes koralldombokra, izgalmas, sosem látott, különleges formájú halakra, rájákra, homokcápákra és más tengeri élőlényekre.
Az itteni cápák kutya nagyságúak voltak, és a tájékoztató szerint az emberre nem veszélyesek. Emily mégis felsikoltott a látványra, még a rájákéra is. Loki jót nevetett a szituáción, mire a lány lefröcskölte egy jó adag vízzel, de fordult is vissza a part felé, mert Loki nem szándékozott bosszú nélkül maradni. Szóval kifelé szinte versenyeztek, végül Loki utolérte Emily-t, és aljasul varázserejét használva többszörösen adta vissza a zuhanyt.
Emily csöpögő hajjal és gyilkos tekintettel emelkedett ki a vízből, majd az erejével kicsit kiemelte Loki-t a vízből, hogy aztán három métert dobhasson rajta. Most Loki vette át tőle a gyilkos tekintetet, aki egy hangos csobbanást tudott maga mögött. Egyre közeledtek egymás felé a már csupán csípőig érő vízben, a „harc" izgalmától beindulva, amikor…
- Auu! – szisszent fel Emily hirtelen, és lehajolva a lábához kapott. Egy elpusztul korall egy tüskéje szúródott a jobb nagylábujjába. Az efféle mésztartalmú maradványok a lagúna alján halmozódtak fel, illetve sodródtak az áramlatokkal, és ha valaki rosszul lépett, akkor könnyen felsérthették a talpát.
- Mi történt? – kérdezte Loki gyanúsan méregetve a lányt. Úgy vélte, ez egyfajta elterelő trükk a részéről, de Emily hamar bebizonyította az ellenkezőjét.
- Valami… - próbálta meg a lány fél lábon egyensúlyozva kiemelni a jobb lábát a vízből – belement a lábamba…
- Micsoda? – Loki tovább közeledett a lányhoz, már alig volt néhány lépésre.
- …Egy korallszerű izé – nyögte Emily, mert bal lábán állva majdnem elesett. – Elég mélyre mehetett – állapította meg a fájdalom alapján. Már épp készült volna megfogni a tüske végét, hogy kihúzza, de Loki megállította.
- Várj! Hadd nézzem! – kérte, és megfogva a lány lábát, segített megtartani azt. Emily Loki vállára támaszkodott, még az a lábujjába fúródott fehér koralldarabot vette szemügyre. – Úgy érzem, te vonzod a bajt – jelentette ki végül Loki.
- Ha tudnád, mennyire… – sóhajtotta a lány. – Na, hadd húzzam ki! – próbálkozott, de Loki nem engedte.
- Majd én! A végén még beletöröd.
- Felőlem…
Loki ekkor ölbe kapta a lányt és elindult vele a part felé. Emily rémülten kapaszkodott a nyakába, nehogy leessen.
- Te meg mit csinálsz?! – vonta kérdőre Loki-t.
- Odakint egyszerűbb lesz.
- De tudok járni! – ellenkezett a lány, aki eléggé kellemetlennek érezte a szituációt, hogy egy férfi egy szál bikiniben az ölében cipeli.
- Aztán meg összeszednél még néhány tüskét… - ingatta a fejét Loki. Lerakta a lányt a homokba, és felemelte a lábát. A tüske vége alig látszott ki, így kicsit tovább tartott a dolog, mint gondolta.
- Siess már! – követelte a lány.
Loki nagyot sóhajtott, és kirántotta a korallt. A sebből halvány sugárban elkezdett folyni a vér. Emily felszisszent. Loki ekkor a szúrásra tette a kezét, és pillanatok alatt elállította a vérzést.
- Így megfelel? – kérdezte a lányt.
- Au. Meg – vágta rá Emily. – Mellesleg köszönöm. Megint.
- Szívesen – vigyorgott Loki. – Láttad volna az arcod, amikor…
- Hé! – lökte oldalba a lány sértődötten.
- Csak vicc volt! – emelte Loki védekezően maga elé a kezeit, „ártatlanul" nézve.
- Ajánlom is!
- Viszont valamivel meghálálhatnád, hogy háromszor is megmentettelek az elmúlt nap… - jegyezte meg Loki sejtelmesen.
- Egyszer sem voltam életveszélyben! – vont vállat a lány.
- Milyen hálátlan vagy – jegyezte meg a fekete.
- Nem vagyok! – Loki jelentőségteljesen nézett a lányra. – Nem vagyok – védekezett tovább Emily, és hanyatt döntötte Loki-t a homokban, majd fölé mászott. – Látod? – kérdezte, miközben egyre közeledett az arcához, hogy megcsókolja. Loki elmosolyodott, viszont az utolsó pillanatban megfogta a vállait és megállította. – Most meg mi van? – értetlenkedett a lány.
- Én nem pontosan erre gondoltam – jelentette ki.
- Talán nem elég hála neked, ha megcsókollak, a tengerparton, a homokban?
- Inkább azt szeretném, ha te is mesélnél nekem – ült fel Loki.
- Miről?
- Én elmondtam, amit tudni akartál. Most engem is érdekelne a te történeted! Hogy kerültél kapcsolatba a SHIELD-del, meg hasonlóak…
- Miért érdekel?
- Csak érdekel. Tudni akarom, kivel lakom egy szobában – hazudta. Valójában Emily maga érdekelte.
- Hosszú – mentegetőzött a lány.
- Ráérek.
- Nem szeretnék róla nagyon beszélni.
- Kérlek – erősködött Loki. – Egyébként is megígérted!
- Rendben – sóhajtotta Emily. – De menjünk az árnyékba.
Már készült is volna felállni, de Loki megfogta a kezét.
- Azért előtte még jöhet az a csók.
- Eljátszottad az esélyed – vágta rá a lány, és lerázva a kezét faképnél hagyta Loki-t, majd elindult a kertjük felé.
Loki viszont nem adta fel ennyivel. A lány után indult, majd néhány méter után elkapta a csuklóját, visszarántotta, és még mielőtt védekezhetett volna megcsókolta. Sós ajkai követelőzően tapadtak a lány szájára, és szabad karjával szorosan magához ölelte őt. Emily végül kénytelen volt néhány pillanat erejéig visszacsókolni, hogy szabadulhasson tőle. Az érintés tüze most is hatalmába kerítette a lányt, mégis megpróbált közömbösnek látszani.
- Önző vagy – jelentette ki Emily, miután tovább indult a kert felé, szobatársa pedig szorosan a nyomában volt.
- Ó, tudom – vigyorgott Loki.
Leültek a teraszra és Emily belefogott élete történetébe az ereje megismerésével kezdődően. Eddig még senkinek, még Bruce-nak vagy Phil-nek sem mesélt ilyen részletesen róla. Valamiért úgy érezte, mivel Loki is megosztotta vele az érzéseit, így neki is úgy kell tennie. Bele is telt néhány órába, amíg eljutott a csata napjáig, ahonnan viszont már Loki is tudta, mi következett.
...
Emily mesélt a SHIELD-ről, a három fárasztó évről, mialatt menekült előttük, a honvágyról és azokról a dolgokról, amik mégis hajtották előre, és tartották benne a lelket. Tony-ról, aki azóta többször is megmentette az életét, és Phil-ről, akiben nem várt irányadóra és lelki támaszra lelt. A kis légyottokat a Stark toronyban viszont érthető okokból nem említette.
Végül beszámolt az Új-Mexióban történtekről, a kitörésről, és a rengeteg emberről, akiket valószínűleg megölt. Fury-ról, aki megmentette, és mind újabb esélyeket adott neki. A küldetéseiről, a Bosszúállókról és kicsit jobban részletezte a csapattagok személyiségét, és a hozzájuk fűződő kapcsolatait, mint korábban.
Loki meglepően jó hallgatóságnak minősült. Nem szólt közbe, de együtt érzően nézett a lány szemébe a drámai részeknél. Ő nem tudta, mivel próbálja nyugtatni a lányt, amikor számára nehéz dologról számolt be éppen, de talán a megértő jelenléte is elég volt Emily-nek. Az, hogy Loki nem próbálta azzal nyugtatni, hogy azok az emberek megérdemelték, amit kaptak, és azzal sem, hogy nem az ő hibája, csak együtt érzett vele, sokat jelentett.
- Szóval ennyi lenne – fejezte be Emily. – Megírtam Phil-nek a levelet, és reménykedem benne, hogy nem légfegyverekkel jönnek értem. Értünk.
- Abban én is reménykedem - értett egyet Loki. – Nem szívesen végeznék a barátaiddal.
- Végeznél? Hiszen nemrég nagy fölénnyel győztünk le!
- Igen, neked hála emlékszem rá – értett egyet Loki. – De akkor nem voltam önmagam.
- És ez min változtat?
- A mágiát az elménkkel irányítjuk. Mivel nem voltam teljesen jelen, így a lehetőségeimet sem tudtam teljes mértékben kihasználni.
- Részleteznéd? – kérte Emily. Kezdett kissé bizonytalanná válni a férfival kapcsolatban.
- Egy mutáns zöld halandó győzött le? Komolyan? Ha nem emlékeznék, esküszöm, nem hinnék neked! Tízszer erősebb hegyi trollokkal végeztem már, számtalanszor közvetlen érintkezés nélkül. Seregnyi démonnal küzdöttem meg egy hat fős csapatban. Azt, hogy ezek után hat halandóval ne bánnék el, más nem magyarázza.
- Ha még el is hinném ezt a közel sértést, akkor is ott van a bátyád!
- Elmondásod szerint, ő csak egyszer küzdött ellenem, további figyelmét a chituri kötötte le.
- Ez igaz. Azt mondod, hogy sokkal erősebb vagy, mint amit mutattál magadból?
- Nem szokásom a dicsekvés, de annál, amit New York-ban láttatok, valamivel többre vagyok képes.
- Valójában ez így logikus – gondolkozott el Emily. – Végül is te már ezer éves vagy, ha nem több…
- Öregnek nézek ki? – hajolt közelebb a lányhoz.
- Ős öregnek – viccelődött EMily. – Nem akarsz napozni? – vetette fel. - Már nem jár olyan magasan a nap.
- Ami az illeti, másfél óra múlva lemegy…
- Akkor sétáljunk egyet a parton!
- Ez olyan lányos dolog – fintorgott Loki.
- Csak egy séta a naplementében. Nem kell romantikázni!
- Nem is tervezném – értett egyet Loki. – Végül is miért kéne nekünk azt tenni? Alig ismerjük egymást.
- Ez az, nincs köztünk semmi – jelentette ki a lány, és bár mindketten érezték, hogy ez így nem teljesen igaz, egyetértettek a dologban.
Emily felkapott egy könnyű, halvány narancsszínű strandruhát, Loki pedig visszavette az ingét, és elindultak felfedezni a szigetet. A férfi nagyon csinosnak találta a lányt a térd fölé érő szoknyában, de persze nem említette, mert az szerinte félreérthető lett volna. Ő nem szeretett bele a lányba! Vagy mégis...?
Néhány percig csak némán sétáltak a fák és bokrok között, de mikor kiértek a partra, Loki-nak muszáj volt megszólalnia. Emily elbűvölve figyelte a vizet narancs és lilásrózsaszín árnyalatra festő lemenő nap sugarait, és a vízzel játszadozó szellőt, de akkor Loki zöld szemeibe nézett.
- Én már olvastam valahol rólatok – mondta a mágus. – A meridiánokról.
- Igazán? – csillant némi remény a lány szemében. Valójában nagyon keveset tudott erről a dologról, és minden információ aranyat ért. – Elmondod?
Loki bólintott.
- Nem túl sok, de néhány könyv említést tesz rátok.
- Asgardi könyv?
- Igen. Minden világban vannak olyanok, akik képesek a világ energiáit saját céljaikra felhasználni és irányítani. Ezt nálunk egyszerűen mágiának nevezik, Midgardon viszont kicsit más. Itt mágia volt mindaz, amit az emberek annak idején mással nem tudtak magyarázni. Később a tudomány válasz adott sok kérdésre, és mágiának már csupán a régi korok szemfényvesztéseit nevezték. Meg persze ott van az állítólagos boszorkányság, amit a midgardi egyház az ördöggel való szövetségnek tartott… De ez mind téves megnevezés az igazi mágiához képest, a tudás hiánya.
- És mi van velünk? – türelmetlenkedett Emily.
- Azért a legendáknak van némi alapja. Mindig is léteztek olyan halandók, akik többre voltak képesek az átlagnál. Valaki a természet adományának tartotta, valaki az isten, vagy istenek ajándékának – magyarázta Loki, - de a pontos eredetére nem derítettek fényt.
- És szerinted honnan ered? Lehetséges, hogy nem Midgardról? – Emily annyira izgatott lett, hogy nem bírt tovább menni. Leült egy part menti sziklára, és lerántotta Loki-t is magával. A férfi vetett egy pillantást a naplementére, mielőtt folytatta.
- Nem valószínű, hogy a kilenc világon kívülről érkező lények hozták volna. Az ősi háború óta nem jártak idegenek a világainkban, mágia pedig már akkor is létezett, minden birodalomnak a sajátja. Minden világnak és bolygónak mások az energiái, így a különböző helyeken született mágiahasználók képességei is eltérőek lehetnek. A tiédet például Midgard kivételes mágneses tere formálta.
- Szóval azt akarod mondani, hogy a varázserőt a világunktól kapjuk? – döbbent meg Emily.
- Ilyet nem állítottam. Én Jötunheim-ban születtem, mégis tudok varázsolni, holott a jégóriások csak fagyasztani képesek. Csak annyit mondtam, hogy a te erőd azért ilyen, mert midgardi vagy. Máshol is tudnád használni a saját képességeid szerint, de alapvetően az ilyenfajta energiához vagy szokva. Nekem például időbe telt, még annak idején megtanultam Asgard tiszta energiájának hiányában, más világokban is irányítani a mágiát.
- Szóval akkor most honnan is származik a képességem? – Emily nem tudott lekattanni a témáról.
- Erre a kérdésre nincs egyértelmű válasz, ahogy arra sem, hogy miért képesek egyesek irányítani az energiát és mások miért nem. Valaki ebben hisz, valaki abban.
- És te miben hiszel?
- Ez bonyolult – sóhajtotta Loki. – Helyesebb lenne úgy, hogy miben próbálok hinni…
- Mi az, amiben egy halhatatlan hinni szeretne? – húzódott közelebb Emily Loki-hoz annyira, hogy a karjuk már összeért. Loki-t kellemes érzés töltötte el a lány meleg bőrének érintésére.
- Szeretném azt hinni, hogy nem hiába kaptuk ezt a képességet. Hogy aki használni tudja a mágiát, az nagy dolgokra hivatott. Amikor az örvénybe zuhantam, ezt az érzést teljesen elvesztettem, de most mégis kezd visszatérni… A remény, hogy talán újrakezdhetem… Szánalmas és naiv, de…
- Már megtetted azzal, hogy beavattál – mosolygott Emily. – Szóval a mágia eredete örök rejtély marad…
- Pont ettől olyan izgalmas és csábító, nem gondolod? – mosolyodott el Loki is. – Ha mindenre tudnánk a választ, akkor mi értelme lenne a varázslatoknak?
- Talán igazad van…
- Mindig igazam van.
- Mesélnél még többet a meridiánokról. Miért nem írnak róluk a midgardi könyvek?
- Írnak. Boszorkányként, varázslóként, sámánként és sok más néven említik őket…
- De az csak kitaláció, te magad mondtad…
- Én azt mondtam, hogy szemfényvesztés, ahogy azt is, hogy a legendáknak azért van alapja.
- De a boszorkányok átkokat szórtak, a sámánok meg szellemekkel beszélgettek… Egyikük sem emelgetett tárgyakat, vagy robbantott fel fegyvereket…
- A világban semmiből sincs két egyforma, a varázslókra pedig különösképpen igaz ez. Minden kor, minden generáció másféle mágiát szül, és különféle nevekkel illetik, mind a használóját, mind a mibenlétét. Még az is előfordul, hogy a varázslat, ha nem használják eleget, vagy elnyomás alá kerül, kiveszik a világból egy időre. A nálatok középkornak nevezett időszakban a halandók úgy vélték, a mágia eredendően rossz, így végül felhagytak vele, némi erőltetésre persze. A varázslat viszont olyan, mint a természet, előbb-utóbb utat tör magának. Talán a Tesseract segítet rá a dologra, de a varázslat az elmondásaid alapján felerősödve és hirtelen tért vissza a világodba.
- Tehát az elmúl évszázadokban egyszerűen nem létezett? – csodálkozott a lány.
- Létezett, de elrejtve, az emberek lelkébe. A tudomány és társadalom átalakulása miatt még csak nem is gondoltak rá, így nem volt, ami előhozza. De jelen volt, jártam itt a forradalmak korában, éreztem, csak éppen nem láttam, hogy tisztában lennének a létezésével. A Tesseract viszont jelentős mennyiségű energiát sugárzott a bolygó légkörébe, ami a feledés ellenére is felébresztette, sőt felerősítette annyira a mágiát, hogy azt már képtelenség volt figyelmen kívül hagyni.
- Akkor a Tesseract az, ami miatt ilyen dolgokra vagyunk képesek a szellemidézés helyett?
- Ne légy kishitű, halandó! – oktatta ki Loki. – A mágia sosem származhat egy tárgyból, kizárólag élő dologból, egy személyből. A Tesseract talán kicsit felerősíti az energiáidat, de a képesség a sajátod. Bárhol máshol használni tudnád, csak más, esetleg több forrás után kéne nézned. A varázslat, akár csak a néped, képes fejlődni, általában az idő múlásával erőteljesebbé válik. Most talán nagynak tűnik ez az ugrás, de emlékezz, az őseid évszázadokig nem használták, így nem is sejthették, mire lennének képesek.
- Ezt nem értem. Szóval ez a hatalom természetes lenne? Mi itt a buktató?
- Nincs buktató. Halandó létedre kivételes hatalommal születtél és kész. A legkevesebb, hogy nem nyafogsz tovább, és elfogadod. – Loki kezdte már kicsit elveszíteni a türelmét. Miért kell egy embernek mindent ilyen sokáig magyarázni?
- Én elfogadom! – ellenkezett a lány.
- Nem, nem fogadod el! – rázta a fejét Loki.
- Miből gondolod?
- Csak abból, amit mondtál nekem a teraszon.
- De hisz azt mondtam, hogy el sem tudnám képzelni az életem nélküle…
- Ami azt jelenti, hogy nem éreznéd magad teljesnek nélküle, ha elvesztenéd, kétségbe esnél. Már maga a tény, hogy az elvesztésével számolsz, azt jelenti, hogy nem vagy biztos benne. Nem vagy biztos benne, hogy te és a képességed egyek vagytok, tehát nem fogadod el!
- Ez igaz? Mármint hogy egy vagyok vele? – Emily bizonytalanul nézett Loki szemébe, a férfi viszont határozott maradt.
- A baj ott kezdődik, hogy ezt kérdezed. Hát nem érzed, mélyen belül? Ez nem csupán egy ajándék – ragadta meg Loki a lány kezeit. Emily beleremegett az érzésbe. – Ez vagy te, ezzel születtél! Nem vesztheted el, amivel születésed óta rendelkezel! – nézett jelentőségteljesen a lány szemébe.
- De az irányítást fölötte már többször elvesztettem, hisz már te is tudod. Az talán mennyivel jobb?
- Nézd, Emily, sajnálom, ami a sivatagban történt – kezdte Loki valamivel kedvesebb hangon. - Mások életét elvenni szörnyű dolog, én sem lépek túl könnyebben az ilyenen, mint bárki más. Egy valamit azonban tudnod kell!
- Mi lenne az? Hogy akinek varázsereje van, az előbb-utóbb ölni fog…
Loki megszorította a kezeit.
- Nem. Valami, amit talán nehezebb lesz elfogadnod.
- Mi lenne az? – sóhajtotta Emily. A bűntudat, amit az elvett életek okoztak újból visszatért a lelkébe.
- Amit a Központban és a toronyban az erődről mondtam hazugság volt. A Tesseract talán, ha valaki úgy irányítja, akkor elpusztíthat téged, de a saját erőd semmiképpen. Az nem önálló dolog, mint mondtam, te magad vagy. Csakis tőled függ. Ha pedig úgy érzed, hogy elvesztetted felette az irányítást, az kizárólag azért lehetséges, mert elvesztetted önmagad. Higgy nekem, jól tudod, az utóbbi időben én is átéltem már, milyen is az.
- Szóval szerinted a sivatagban, és mikor Tony-val harcoltam, akkor…
- Nem csak az erőd irányítását vesztetted el, hanem önmagadét. Az érzelmeidét. Az érzelmek pedig sajnos képesek arra, hogy magukhoz igazítsák a mágiát. A düh és kétségbeesés leginkább. Így tehát ha nem tudod visszafogni magadat, akkor a varázslataidat sem.
- De akkor most végezhet velem, vagy sem?
- Veled nem, de ha nem vagy elég óvatos, elpusztíthatod mindazt, ami fontos számodra. Nem vagyok büszke rá, de én majdnem megtettem… Egy biztos. Többé nem fordul elő!
- És miért vagy ebben olyan biztos?
- Az érzelmek engem sosem befolyásoltak, legalábbis nem varázslás közben. Egyszer, talán kétszer elkövettem egy hibát… De az ember nem lép kétszer ugyanabba a folyóba, nem igaz?
- Te talán nem, de én mégsem te vagyok. Nincs ezer évem gyakorolni.
- Elsősorban gondolkodnod kell, csak utána gyakorolni. Az, hogy képes vagy-e irányítani az erődet, képes vagy-e a legnagyobb pontosságot igénylő varázslatokra, csak rajtad múlik...
- Miért érzem úgy, hogy te tanítani szeretnél? – nézett Emily Loki értelmes, a naplementében olajzöldnek látszó szemeibe.
- Mert talán így van.
- És miért tennéd?
- Három okom is van – nézett el Loki az óceán irányába.
- És mindet úgy kell kihúzni belőled?
- Így izgalmasabb nem? – somolygott a fekete.
- Nem.
- Mert ritkán találkozom hozzám hasonlóakkal, és ez izgalmasnak ígérkezik. Mert talán ez a legjobb módja, hogy megháláljam neked, amit értem tettél...
- És a harmadik? Ne bosszants már, Loki!
- Mert annyira szükséged van egy tanárra, hogy már fáj! – vigyorodott el.
- Azért ne ess túlzásokba! – figyelmeztette a lány sértődötten.
- Nem esem – ellenkezett Loki. – De már csak a történeteidből is nyilvánvaló, hogy nem jól használod az erőd, és nem jól használod ki.
- Nem igaz! Hiszen így is próbálok tartalékolni! – védekezett Emily.
- Azt lehet. Jól is teszed, hogy inkább puszta kézzel küzdesz, ha van rá lehetőség, de ez nem elég. Nem kéne hagynod, hogy bármikor is kifogyj az energiából! Többet használod a sajátodat, mint kéne. Ez egyszer még végzetes lehet...
- De akkor mégis mit kéne tennem, ha szükségem van rá?!
- Máris kezdjük?
- Mit? – csodálkozott a lány.
- A tanításod.
Emily elnézett a tenger felett lemenő nap irányába. Még volt majdnem egy órájuk, amíg besötétedik.
- Kezdjük! – egyezett bele Emily.
- Gyere! – áll fel Loki, és egyik kezét a lány felé nyújtotta. Emily kis hezitálás után elfogadta a kezet és követte Loki-t, bárhová tartson is.
...
Sétáltak néhány percig, amíg Loki talált egy magányos kis öblöt, ahol láthatóan kettesben lehettek, mert a turisták inkább a széles parton „táboroztak". Megálltak egy kicsit magukba szívni a tenger illatát, és gyönyörködni a naplementében, majd Loki elengedte Emily-t és néhány méterre eltávolodott tőle. Megálltak egymással szembe a homokban, oldalukat fordítva a víznek.
- És most? – kérdezte Emily kíváncsian. – Varázsolni fogsz? – Még mindig bizonytalanul ejtette ki a szót, ami neki mind ezidáig megmagyarázhatatlan, tudománytalan jelentéssel bírt, holott az erejét ő valami hókuszpókusznál többre tartotta. De azért nem kötött bele mindenbe.
Loki megrázta a fejét.
- Te fogsz – jelentette ki. – De először néhány alapszabály, ha jól akarod csinálni.
- Hallgatlak...
- Az első és legfontosabb. Csak akkor működik, ha el is hiszed, hogy működni fog. A bizonytalanság bizonytalanságot szül, és a varázslat kicsúszik a kezeidből. Ha akarsz valamit, akkor abban biztosnak kell lenned! Ha nem vagy, akkor inkább hozzá se kezdj! Légy határozott és ne hagyd, hogy bármi elterelje a figyelmed a varázslatról! Ebből következik a második: Koncentrálj!
- Azt hiszem, eddig menni fog! – mondta a lány.
- Ne csak hidd! Tudd! – Emily bólintott. Bejött neki Loki határozottsága, és a tény, hogy végre valaki segítséget nyújthat neki a képességével kapcsolatban. Legbelül mindig is erre vágyott. Hogy valaki tanítsa meg arra, amire magától nem jött rá.
- Bármi történjék is, - folytatta Loki, - ha elkalandozik a figyelmed, az katasztrófába torkollhat. És itt jön a harmadik: Ne adj utat az érzelmeidnek! Zárd ki őket! Sokak szerint a düh és a bosszú erőt adhat, de éppannyira bajba is sodorhat téged. Az érzelmeinket nem tudjuk irányítani! Ez egy olyan tény, amit hiába próbálnánk megcáfolni...
- Ezt úgy mondod, mintha te megpróbáltad volna...
- Mindenki megpróbálja. A különbség az, hogy valaki tanul belőle, valaki nem. Te remélem az előbbi vagy.
- Abban, hogy kizárjam az érzelmeimet? Még nem igazán próbáltam, mármint a szenvedély volt mindig az, ami hajtott...
- És amellett a düh, a félelem, a kétségbeesés, bizonyítási vágy és minden más... – jelentette ki Loki mindentudóan.
- Ritkán... – vallotta be Emily.
- Ez az, amit el kell felejtened! Saját tapasztalatból mondom, szóval elhiheted nekem, hogy ez a legjobb és egyedüli mód. Az érzelmeid kiszámíthatatlanok, irányíthatatlanok, és ami még fontosabb, külsőleg befolyásolhatók. Ha ezektől függ a mágiád, akkor az is kiszámíthatatlan lesz, ráadásul mások kihasználhatják azt, és ehhez elég csupán elérniük, hogy egy érzelem elvakítson. Düh, félelem, elbizakodottság, bosszú. Lehetsz bármilyen erős, ha egyszer mégis megtörsz érzelmileg, és hagyod, hogy ez befolyásoljon, akkor az utolsó mentőöved is elvesztetted, mert a varázserőd is megtörik veled együtt...
- Azt hiszem, megértettem – sóhajtotta Emily. – Ez egészen logikus. És eddig még csak bele sem gondoltam, hogy nem a képességemmel van a baj...
- A problémát először mindig magadban keresd – tanácsolta Loki. – Így leszűkítheted a kört, mert az egész világot hibáztatni hosszadalmas. Az egyetlen megoldás tehát, ha nem hagyod, hogy az érzelmeid befolyásoljanak! Nem kell ellenállnod nekik, ne is próbáld elnyomni őket, mert az a végén midig visszaüt. Csak egyszerűen hagyd figyelmen kívül őket! Amíg varázsolsz, csak a varázslatra koncentrálj, semmi másra. A józan eszed nem vehetik el tőled, ha nem hagyod, így ha azt használod, a mágia csak a tiéd lesz.
- Biztos vagy benne? Csak ennyi lenne az egész?
- Emily. Te olyan lány vagy, aki általában a szívére hallgat, nem igaz?
- Többnyire.
- Pedig nem vagy ostoba. Ha ezek után megpróbálnál inkább az eszedre hallgatni, legalább a mágia terén, akkor úgy irányíthatnád az erődet, ahogy szeretnéd. Azt mondják, minden fejben dől el, és igazuk van. Amíg tisztán és érzelemmentesen gondolkodsz, addig a varázslataid is tiszták és egyértelműek maradnak. Csak annyira tudod irányítani őket, mint a gondolataidat, így gondolkozz józanul!
- Megpróbálok – egyezett bele Emily.
- Próbálkozni nem elég. Ha irányítani akarod, akkor nem eshetsz többé kísértésbe. Se bosszú, se sérelem, semmi sem befolyásolhat, amikor varázsolsz!
- Értettem!
- Meglátjuk – felelte Loki.
- Valami más?
- A többit majd útközben. Most pedig kezdjük egy egyszerű dologgal...
- Igen?
- Ez olyasvalami, amihez mindketten értünk... – kezdte Loki és lassan a vízig sétált, majd megállt néhány centire tőle, épp csak annyira, hogy a hullámzás ne érjen a bőréhez. Körülnézett. Sehol senki. – Megmutatom – jelentette ki.
- Mit fogsz csinálni? – érdeklődött a lány.
- Gyere közelebb – intette a lánynak. Emily mellé lépett. – A jó varázslat lényege a hatásosság és pontosság. Nem mintha ennek sok értelme lenne, ...de szemléletes – döntötte el végül. – Figyelj!
Loki kinyújtotta a kezét, majd az erejét használva felemelt egy tőlük néhány méterre lévő elszáradt pálmaágat a földről. Az ág nagy sebességgel elrepült mellettük, majd ahogy Loki a kezét irányított a víz felé száguldott, és a tengeren landolt, egy jól látható, kiálló szikla mellett, tőlük vagy negyven méterre.
- Szóval te is emelgetsz tárgyakat – jegyezte meg a lány.
- De nem úgy, mint te. Mozgathatom őket egy bizonyos útvonalon, de nem tudom őket csak úgy a levegőben tartani. Az a te különleges képességed. Látod a sziklát?
- Igen.
- Neked is oda kell majd repítened. Pontosan oda, ahol most az ág van.
- Értem... – Emily már nézett is volna egy újabb száraz ág után, de Loki közbevágott.
- De előtte még... – Újból felemelte a kezét, ám most a víz fölé tartotta azt, és koncentrált.
Nem tartott csupán néhány másodpercbe, és Emily ijedten ugrott hátrébb. A víz felszíne ugyanis a Loki tenyere és szeme által kijelölt helyen lángolni kezdett. A tenger felszínének egy tűzrakásnyi része égni kezdett, a narancsos lángok pedig kis idő után fél méter magasra nyúltak.
- Ég...a víz – csodálkozott a lány. – Tűz ég a vízen! Ezt meg hogy csináltad? – fordult Loki-hoz.
- Egész egyszerűen. Pont olyan, mintha egy kandallóban gyújtanád, csak a fa helyett itt te adsz neki energiát.
- Hogyan? De hisz ez fizikai lehetetlenség!
- Meglehet. De mi most itt nem fizikázunk, hanem varázsolunk – oktatta ki Loki. – Valaminek a tudomány sem szabhat határt..., vagy éppen még nem képes megmagyarázni. – Emily értetlenkedve nézett rá. – Nem számít! A lényeg, hogy amíg energiát adok neki, addig ég, bárhol, ahol akarom.
Emily-nek csak ekkor tűnt fel, hogy Loki még mindig nem vette el a kezét a tűz fölül. Tehát tényleg nem magától ég...
- Honnan szerzed az energiát? – kérdezte a lány. Loki elmosolyodott.
- Semmiképpen sem magamból.
- A környezetből?
- Nézz csak körül! – Emily ekkor jobban megfigyelte a környezetet. A tenger hullámzott az egyre erősödő szél hatására, de biztos volt benne, hogy a felszín alatt különféle áramlatok is járnak, akár a hullámzással ellentétesen. Aztán ott volt a homok a lábuk alatt, a növények mögöttük... Mind nagy mennyiségű energiát hordozott magában. – Érted már?
- Igen.
- Ez még ahhoz is elég, hogy megtegyem ezt – folytatta Loki, majd megmozgatva a kezét erősített a tűzön és beljebb hatolásra késztette.
A lángok egyenes irányban terjedtek a vízen, vízszintes oszlopként egyre beljebb hatolva. Emily lenyűgözve bámulta a varázslatot. Ő is tudott tüzet gyújtani, leginkább robbantásokhoz használta, de ilyen kifinomult művelettel sosem próbálkozott. Épp elég volt a tűz helyét kijelölnie, nem hogy még mozgatná is... A tűz gyorsan terjedt a tengeren és a lángoló oszlop vége kevesebb, mint hét másodperc múlva elért az úszó pálmaágig.
- Nem fog meggyulladni. Vizes – rázta a fejét a lány.
- Csak nézz oda! – javasolta Loki.
Mire a lány visszakapta a fejét, a lángoszlop elalvóban volt, viszont az elvileg vizes pálmaág lángolt, mint a tábortűz.
- Ezt nem hiszem el...
Loki megvárta, míg a tűz eléri legnagyobb erejét, majd amilyen gyorsan kezdődött, egy egyszerű, kezét ökölbe szorító mozdulattal véget vetett neki...negyven méter távolságból. Emily őszinte csodálattal bámult rá. Loki elmosolyodott, hogy sikerült megdöbbentenie a lányt, majd kissé komolyabban fordult Emily-hez.
- Most te jössz!
- Rendben – vágta rá a lány, bár nem igazán volt biztos a dolgában. Az ág emelése gyerekjáték, de olyan tüzet gyújtani, amit azután nincs, ami táplálja, így neki kell végig életben tartania azt... Ilyen máskor még csak eszébe se jutott volna.
Felemelte a kezét, és felemelt egy másik, elhullott ágat, de az először, ahogy nála szokás volt, csak egy helyben lebegett a levegőben. Már épp készült elindítani a szikla irányába, de Loki közbeszólt.
- Engedd el! Rosszul csinálod!
- Tessék? – csodálkozott Emily.
- Engedd el!
Emily makacskodott még pár másodpercig, de Loki kitartó tekintetének eredményeképp végül a földre dobta az ágat.
- Most meg mi van?! – sóhajtotta Emily.
- A saját energiádat használtad – mondta Loki, kissé megrovóan, - pedig nem volt feltétlenül szükséges. Tudom, hogy egyszerűbb, de sose használd, ha van más lehetőség!
- De honnan tudod...
- Nagy levegőt vettél az előbb. A csatában elhasználtad a tartalékaidat. Látszik, hogy még egy ilyen egyszerű varázslat is kimerít...
- Jól van, igazad van – vallotta be a lány. – De ehhez mindig azt használtam... Csak a nagy támadásokhoz volt szükség külső forrásra, és...
- Ezentúl mindenhez azt használd, ha teheted! Sok kicsi, sokra megy, és így ugyanúgy kifáradsz!
- De mit használjak a lebegtetéshez?
- Magadtól kéne rájönnöd, de... Itt van például a szél. A legegyszerűbb. Figyeld meg az áramlatokat, aztán használd ki az egyik energiáját és lendületét, hogy a szikláig repítse az ágat. Nem olyan bonyolult, mint hiszed!
Emily nagy levegőt vett, és egy kis ideig csak állt, és megpróbálta bemérni az áramlatokat. Egy erősebb széllökésnél megragadta annak energiáját, és kezével a Loki-éhoz hasonló mozdulatot végrehajtva irányította az ágat a szikláig. A pálmarész néhol ugyan megingott útközben, de végül is pontosan a jó helyen landolt.
- Nos, megfelel? – nézett Loki-ra csípőre tett kézzel.
- Kicsit sokáig tartott... – kötekedett a fekete, de hangjából tisztán kiérezhető volt a játékosság.
- Jó munkához idő kell! – vágta rá a lány.
- Akkor rászánhattál volna még egy keveset.
- Loki! – forgatta meg a szemeit Emily, amin a férfi kénytelen volt elvigyorodni.
- Kezdetnek elég.
Emily-t tanítani valóban olyan izgalmas, ahogy számított. Ilyen különleges lánnyal még nem találkozott. Ilyen mással... És nem csak az erejét illetően volt más, mint a többi. Más volt, mert értékelte azt, ami miatt egész életében kívülállóként kezelték, és őt is. Loki úgy érezte, Emily valami megfoghatatlan okból törődik vele. Talán csak ilyen a természete, de ez akkor is különlegessé tette a mágus szemében.
A lány valóban törődött Loki-val, de maga sem tudta pontosan miért. Talán mert megsajnálta az igazságtalan előélete miatt, talán mert Loki is segített már neki néhányszor. Talán azért, mert ő legszívesebben mindenki mással törődött volna, de talán csak azért, mert törődni akart. Mert úgy érezte, Loki-nak szüksége van rá, valakire, aki megérti, és ő önző módon nem tudott ellenállni a kísértésnek. Boldoggá tette, hogy fontosnak érezhette magát, akár csak Loki-t is.
- Most pedig, jöjjön a következő! – utasította Loki.
Emily visszaemlékezett, hogy szokott tüzet gyújtani. Ekkor általában átérzi az erőt, majd kinyújtja a kezét, koncentrál... és semmi. Lenézett a vízre, de ott még a legkisebb szikra sem volt felfedezhető. Újból próbálkozott, de megint nem sikerült. Érezte, hogy az erő a kezébe áramlik, de a víz csak nem engedte, hogy kigyúljon a tűz. Loki a harmadik sikertelen próbálkozás után megkönyörült az egyre nyugtalanabb lányon.
- Ne idegeskedj! – kérte Emily-t.
- Könnyű azt mondani. Nem te égsz be egy viking mítosz előtt...
Loki elvigyorodott, de utána határozottan folytatta.
- Komolyan beszéltem! Higgadj le! Az érzelmeknek nincs helye! - Emily fájdalmasan sóhajtott. – Még nem tökéletes...
- Nem értem, miért nem sikerül – rázta a fejét. – Eddig olyan könnyen ment minden, most meg...
- Mert elkezdtél kételkedni. Új módon kell hozzáfognod, ez ijesztő lehet. De vedd ezt is gyakorlásnak. Zárd ki a félelmet, és képzeld el, hogy sikerül!
- Én nem félek. Miért tenném? – ellenkezett a lány, de hiába.
- Önmagadnak minek hazudsz? – nézett rá Loki jelentőségteljesen. – Ez nem szégyen, bevallhatod. – A hangja most már valamivel megértőbb és melegebb volt. Emily bele is remegett egy kicsit.
- Igazad van. Félek... – sóhajtotta, és elnézett a távolba.
- Mitől félsz? – kérdezte Loki, és közelebb lépett a lányhoz, a lány mögé. Izmos mellkasa szinte már Emily hátához ért. A lányt meglepte a közelsége, de egyúttal valamivel több biztonságot is adott.
- Attól, hogy nem sikerül..., hogy elvesztem az irányítást, ...hogy valakinek baja esik...
- Jól van – Loki tett egy utolsó lépést a lány felé, és amikor a mellkasa végleg Emily-hez simult, akkor a lány meztelen vállaira tette a kezét, és bátorítóan kicsit megszorította azokat. Emily újból megremegett, de ez már amolyan meleg remegés volt. – Koncentrálj a félelmedre – kérte lányt. – Éld át egy pillanatra.
Emily nem értette, miért kéri most Loki mégis arra, hogy érezzen, de nem agyalt sokat a dolgon. Nyilvánvaló volt, hogy a mágus érti a dolgát, így azt tette, amit mond. Hitt benne, hogy Loki segíthet neki. Átadta magát a félelemnek, ami elég kellemetlen volt, a gyomra összehúzódott az érzéstől.
- Megvan? – kérdezett rá Loki.
- Meg – bólintott Emily, némi fájdalommal a hangjában.
- Most pedig felejtsd el!
- Ezt nem értem!
- A fájdalmat is legyőzted a központban, akkor ez is menni fog! Néha könnyebb, ha előbb kiismerjük a dolgot, amit el akarunk kerülni, nemde?
- Mit kell tennem?
- Csak ne törődj vele! Koncentrálj a tűzre! – Emily újból nagy levegőt vett. – Még ma!
Emily-nek végre sikerült elnéznie a félelem mellett, eltűrte, ahogy akkor a fájdalmat is, de mégsem jött a kívánt hatás. Hiába erőlködött, a tűz csak nem égett.
- Mit csinálok rosszul? – fordult hátra Loki-hoz.
- Nem érzel – jelentette ki a férfi. – Nem érzed az energiát, amit a tűznek adnál, így nincs miből fellángolnia. Ha nem érzed, nem is alakíthatod át. – Loki ekkor végigsimított a lány jobb kezén, miközben előre emelte azt, mintha az irányításban akarna segíteni. – Csak hunyd le a szemed, és...
- Nem azt mondtad, hogy zárjam ki az érzelmeket?! – replikázott a lány.
- Az érzelmeket, nem az érzékelést! Ez utóbbi elengedhetetlen. Érzelemmentesen, de érzéssel kell varázsolnod! – okította Loki.
- Az nem ugyan az?!
- Koránt sem. Érezned kell...a környezeted, a saját erőd, a varázslatot, a lehetőséget, a biztosságot, és ami a legfontosabb, a természetet, amiből az energiát nyered! De nem a saját problémáidat, nem a lelked nyugtalanságát. Érezd a külvilágod, érezd önmagadat benne, azt, hogy képes vagy rá, de ne adj utat az érzelmeknek, amik elborítják az elméd...
- Nem hiszem, hogy képes vagyok rá. Ennyi dologra koncentrálni egyszerre...
- Csak egy dologra kell koncentrálnod. Az érzékelést a tested végzi, csak hagynod kell neki. Te csak az elmédre figyelj!
- Értem...azt hiszem.
- Akkor, még egyszer! Gyerünk!
- Próbálom... – nyögte a lány.
- Ne erőből! Itt kezdődik a probléma. Érzésből, ahogy mondtam! – Loki kicsit erősebbre fogta a lány karját. - Érezd a tüzet! Képzeld el, ahogy ég, ahogy világít. Lobog és melegíti a kezed... Csináld!
- Nem megy! Nincs elég erőm!
- Pont most mondtam, hogy ne erőből! Ne a saját erődből, mert az nem végtelen. Nem hiába csináljuk a parton. Használd a tenger energiáját. És a szélét. Ezért mondtam, hogy érezned kell. Érezd őket. Alakítsd át, és használd fel saját kedved szerint!
Emily újból nagy levegőt vett, és kicsit megmozgatta a kezeit. Loki még mindig érezte rajta a bizonytalanságot. De talán elmulaszthatná valahogy...
- Menni fog. Képes vagy rá! – suttogta a lány fülébe áthatóan. Ebben a dologban jó volt, és a várt hatás sem maradt el. Emily-nek sokat jelentett, hogy a férfi, aki alig egy napja ismeri, így vélekedik.
- Képes...vagyok...rá – suttogta Emily maga elé, miközben elképzelte a tüzet.
Hagyta, hogy a szél átjárja, és a hullámok elérjék a lábát. Lehunyta a szemét, és elképzelte, ahogy az energiájukat tűzzé alakítja, a tűz pedig kigyúl a habok közül, és meleget és fényt áraszt magából... És megérezte: a meleget, ami már-már égeti a kezét, a világosságot, ami még csukott pillái közül is érzékelhető volt... Talán sikerült?
- Emily! Ennyi már bőven elég lesz! – Hallotta meg Loki hangját. Hirtelen úgy meglepődött, hogy megdermedt. – Emily! Nyisd ki a szemed! – kérlelte tovább Loki. A meleg ekkor már a lány arcát nyaldosta. - Emily ekkor kinyitotta a szemét, és... – Ne ijedj meg!
De már késő volt. Emily megrettent a tőle alig húsz centire lévő, a vízből méteres lángoszlopként kiemelkedő, élénk tűzre. A lángok viszont ekkor megremegtek, és még magasabbra nőve szabálytalan alakot vettek fel. Félő volt, hogy elérik a partot, és akkor... Emily próbálta megállítani, de egyre jobban kétségbe esett, így a tűz csak tovább növekedett.
- Mi történik? – kiáltotta a lány. Arra is csak most jött rá, hogy Loki menet közben elengedte a karját.
- Nem figyeltél a pontosságra. Nem csak a hely, és a minőség, a mennyiség is fontos. Soha ne vidd túlzásba, csak épp annyira, amennyire szükséges – magyarázta Loki. Ő nem mutatta, hogy kicsit is aggódna a lehetséges veszélytől.
- De miért nő tovább?
- Csak annyira nő, amennyire a kétségbeesésed. Erről beszéltem neked az előbb. Utat engedtél egy érzelmeidnek, és ez lett a vége...
- Meg tudod állítani? – kérdezte Emily reménykedve.
- Neked kell megállítanod! – jelentette ki Loki határozottan. Emily ekkor hátrált volna pár lépést, de Loki nem engedte. Szorosan állt mögötte. – Ha elmenekülsz, vége. Sosem tanulod meg.
Emily karja már remegett a levegőben, de nem merte leereszteni. Ha megteszi a tűz lehet, hogy nem szűnik meg, hanem teljesen elszabadul. Ellen kell állnia a félelemnek. Nem törődni vele... Már épp feladta volna, amikor eszébe jutott.
Hiszen idáig sosem adta fel, még Loki-nak is erről beszélt a szobában. A fegyverszünet talán elpuhította volna? Nem lehet! Nem adhatja fel! Phil sem tenné a helyében! Ő hisz benne, mindig is azt tette. Akkor épp itt az ideje, hogy a kitartás mellett elkezdjen hinni a céljaiban. Kezdetnek abban, hogy igenis képes irányítani a saját erejét, a gondolatait.
- Gyerünk, most! – hallotta Loki erőteljes hangját a háta mögül, mégis mintha nagyon távolról szólt volna.
Emily elképzelte, ahogy tűz alábbhagy, képzeletben elvett az energiájából, de most nem hunyta le a szemeit. Kissé összeszorította a kezét, és... Loki-nak megint igaza lett. A tűz immár csak minimumon égett, de folyamatosan lüktetett.
- Szép – jegyezte meg Loki dicséretnek szánva. – Most pedig, menj tovább! – Emily magabiztosan előrébb nyújtotta a kezét. – Csak finoman! Figyelj oda a folyamatosságra.
A tűz elindult az ág felé, és bár nem olyan szabályos egyenes vonalban, mint Loki-nál, de elég hamar elérte az ágat. A pálma meg is gyulladt rendesen, Emily közbenjárásának hála. A lány ekkor elengedte a tüzet, így az már csak a pálmán égett, amit a varázslat tartott vízmentesen. A nap már ekkorra félig lebukott a horizont alá.
- Sikerült! Megcsináltam – sóhajtotta Emily.
- Ez csak természetes, hiszen én tanítottalak – jelentette ki Loki, és utolsót szorítva a lány vállán, elengedte Emily-t, és kicsit eltávolodott tőle.
- Azért ez még elég kevés – cukkolta a lány, de Loki sem maradt adós a válasszal.
- Bemelegítésnek pont elég.
- Bemelegítés, hm... Várom, mi lesz legközelebb?
- Először talán fejezd be a mostanit – emlékeztette Loki. – Oltsd el a tüzet. Mindjárt lemegy a nap, és akkor másoknak is fel fog tűnni, azt meg ugye nem akarjuk?
- Maradjunk a diszkrációnál – értett egyet a lány. Más sem hiányzik, neki, mint hogy kihívják rájuk a hatóságokat. Loki ekkor jelentőségteljesen elnézett a lángoló pálmaág irányába.
- Egyet értek! Rajta! – Emily viszont most is hezitált egy kicsit, hogy miképpen tudja a leggyorsabban eloltani a tüzet. Az vízállóvá tette szóval a legegyszerűbb az lesz, ha egyszerűen elveszi az energiáját... – Mi lesz azzal a diszkrációval? – türelmetlenkedett Loki.
- Hmm... Valaki engedett az érzelmeinek – gúnyolódott a lány játékosan.
- Csak a szükséges elővigyázatosságomnak. Végezd be!
Emily összezárta a kezét, mintha egy legyet kapott volna el éppen, a tűz pedig azonnal kialudt. A helyén még csak füst sem gomolygott, mintha soha nem is létezett volna. Loki elégedetten nyugtázta magában tanítói képességeit.
- Mi a következő? – nézett Emily újult lelkesedéssel a mágusra.
- Mára ennyi elég is. Néhány perc, és lemegy a nap. Nem akarod befejezni azt a sétát? – vetette fel Loki.
- Mi van, máris meguntad a tanítást?
- Szó se róla! Csak nem akarom elsietni. Van elég gondolkodni valód holnapig.
- Ez igaz! Menjünk! – karolta át Loki bal karját a lány, és vidáman elindult vele a bungalójukkal ellentétes irányba.
- Nem úgy volt, hogy semmi romantika? – vonta kérdőre a lányt Loki.
- Ez nem is romantikus – védekezett Emily, de a világért nem engedte volna el a karját, amibe olyan kellemes volt belekapaszkodni.
Loki ráhagyta, és most követte a lányt, amerre menni akart. Szürkületig sétálgattak a homokban, miközben Emily úgy döntött, hogy az élete kevésbé drámai részeit is megosztja Loki-val. Mondott pár szót a Tony-val való bulizásokról és kalandokról, persze az alsóneműs részt még mindig kihagyta, majd a részeg baseball meccsekről, nagy „családi" veszekedésekről Phil-lel, és hasonló dolgokról. Loki érdekesnek, néha viccesnek találta. Egyszer viszont különösen jól nevetett egy bizonyos történeten.
Emily ebben órákig győzködte a főnökét, hogy Stark-nál élet-halál kérdése a kényszerszabadság, hogy segíthessen neki a laborban, amikor viszont megérkezik a toronyba, rá kell jönnie, hogy a milliomos „kicsit" füllentett neki, és beszervezett egy komplett night klubot a nappaliba. Phil viszont ezúttal a kelleténél nagyobb gyanút fogott rájuk, így utánuk ment. Amikor viszont az üzleti útról a vártnál korábban megérkező Pepper-rel együtt váratlan vendégként beléptek a nappaliba...
Loki el tudta képzelni a jelenetet, amint Emily és Stark hiányos öltözékben rázzák, néhány üveg vodka, whiskey és számos agyonsminkelt playboy-lány társaságában, a romokban álló szoba közepén, meglehetősen elborult elmeállapotban, épp felordítanak egy régi rock szám refrénjére, amikor Phil és Pepper meglátják őket, és... Tony benyögi, hogy: „Pont jókor jöttök, hogy megünnepeljük a legújabb fejlesztésemet..." Természetesen egyikük sem hitt neki, már csak Emily rémült arca miatt sem.
- Mégis mit gondolt? – csodálkozott Loki.
- Részeg volt – védte Emily Tony-t. – Hirtelen ötlet volt.
- Elég nevetséges ötlet...
- Nálatok nem szoktak részegen bulizni? – kérdezte a lány.
- Hogy szoktak-e...?! – emelte fel a hangját Loki a hatás kedvéért. – Ha Thor és a bandája inni kezdenek, akkor tőlük zeng a palota..., és persze recsegnek az asztalok, törnek a deszkák...
Így Loki is elmesélte a lánynak, hogyan is mulatnak odahaza a férfiak. Az izomagyú mamlaszok, akiknél Loki szerint még egy tyúknak is több esze van. Emily ettől függetlenül szórakoztatónak találta a történetet, sőt helyesnek, hogy a részegen dulakodó, erejüket próbára tévő férfiakat itt nem letartóztatják, hanem biztatják. Az ottani szolgálólányok nem unatkozhatnak, az biztos.
- Nos ennyit Asgardról – fejezte be Loki. Fura volt a történtek után még midig úgy beszélnie Asgardról, mint korábban, mint az otthonáról, de valamiért kellemes is. Nosztalgikus. És ezt szintén a lánynak köszönhette. Még egy ok, amiért ez a halandó különleges volt a számára.
- Mesélj még! – kérte Emily. Ekkorra már besötétedett, és közel jártak a kertjükhöz. A fák között haladtak.
- Később, talán – utasította el Loki, mint a gonosz mesélő, aki mindig csak egy fél mesét mond egyszerre, és másik felét a következő napra tartogatja.
- Ó, ne csináld már! Pont most, amikor már annyira felcsigáztál?!
- Valóban ennyire érdekes lenne?
- Ahogy te látod Asgardot, az sokkal izgalmasabb és szórakoztatóbb, mint ahogy Thor beszélt róla – magyarázta Emily.
- Hagy találjam ki! „Az örök birodalom, a hősök hazája, ahol a kilenc világ védelmezői..." – gúnyolódott Loki.
- Ó, hagyd abba! – nevette a lány. – Csak vicces, ahogy lenézik a mágiádat, és mégis mindig ők húzzák a rövidebbet, mert túljársz az eszükön.
- Azért általában nem hagyták annyiban... – emlékeztette Loki.
- De te sem!
- Úgy gondolod?
- Úgy gondolom – vágta rá Emily. – Valahogy mindig visszavágtál a becsületedért, nem? Ésszel és nem erővel?
- Úgy beszélsz rólam, mint a kedvenc mesefigurádról – jegyezte meg Loki. Azt nem lehetett tudni, hogy ezt negatívan vagy pozitívan értette.
- Mert, ahogy te mesélsz történeteket, azt egyszerűen csak jó hallgatni. Nem túl szubjektív, de mégis kellő mértékben, és érdekes, és fordulatos... Nem mondták még neked?
- Jól van, majd mondok még esetleg pár történetet – adta be Loki a derekát, jót mosolyogva Emily gyermeki lelkesedésén. Ő csak sejthette, milyen lehet először hallani más világokról, mert ő már gyerekkora óta tisztában volt az univerzummal.
- Jaj, de jó! – lelkendezett Emily, majd egy mellettük elsuhanó denevér hatására közelebb húzódott Loki-hoz. A szigeteken számos denevér élt a pálmák koronájában, és természetesen estefelé jöttek elő vadászni.
- Már tudom is, melyik rémtörténetet szánom neked... – vigyorgott Loki ravaszul.
- Állok elébe! – tettetett Emily magabiztosságot.
- De nem most! – jelentette ki Loki. Ekkorra visszaértek a kis házikójukhoz.
- Miért nem?
- Mikor van itt vacsora? – kérdezte a mágus. – Éhen halok...
- Férfiak... – sóhajtotta Emily fájdalmasan, és elindult az ajtó felé.
- Én nem ezt kérdeztem! – akadékosodott Loki.
Emily ekkor felkapcsolta a villanyt és felnézett a faliórára. Este hét volt, itt a szigeten hat után sötétedett. Mivel a sziget közel az egyenlítő mentén fekszik, így majdnem tizenkét óráig van éjszaka, és ugyan ennyi ideig nappal. Hattól hatig.
- Fél óra múlva, kilencig tart – mondta Emily „készségesen". – Svédasztalos.
- Az mit jelent? – lépett be Loki is a szobába.
- Azt hittem, te midgardi szakértő vagy... – kotorászott Emily a táskájában a megfelelő fehérnemű után.
- Mindent én sem tudhatok.
- Majd meglátod – mondta Emily ravaszul, és eltűnt a fürdőben.
Loki lehuppant az ágyra. Miért nem tudnak a nők soha egyértelmű választ adni?!
...