Halo, sokat halogattam ezt a részt, de végre elérkezett amikor a hőseink végre megérkeznek Sodrásdba. Kellemes olvasást kívánok. A következő számokat az adott időben hallgasd: (1) Rhapsody of Fire - Warrior of Ice, (2) Jeff William - Die
Thrys
A múl éjszaka borzalmas volt, Marshal megint lerészegedett és össze verekedett Leilával. A két nord szobát cserélt, így Leila aludt velem Marshal pedig Lizzel. Delphine és Karsk együtt aludtak, de ők is hallották a kis csetepatét.
Már lehetett látni Sodrásdot és már alig volt pár száz méterre, Leila és Marshal, mindketten felvették a sisakjukat és nem lehetett látni az arckifejezéseiket, így megállapítani sem tudtam hogy haragszanak-e egymásra. Liznek valamiért fülig ért a mosolya és önelégülten vigyorgott rám.
- Hé, Marshal. - Gondoltam meg kéne beszélnünk azt ami tegnap történt.
- Hm? - Csak egyszerűen rám morgott.
- Akarsz… beszélni?
- Miről?
- Arról… ami tegnap történt?
- Nem. - Szögezte le, továbbra is sisakot hordott ami eltakarta az arcát.
- Kibékültetek Leilával?
- Nem fogjuk megölni egymást, - Leila szólt közbe, rajta is sisak volt. - ha erre akarsz célozni.
Gondoltam megfogom Marshal kezét és kéz a kézben közelíthetnénk meg a várost. Amint megfogtam a kezét, meglepetten felém fordult, de a kesztyűs hüvelykujjával finoman megsimogatta a kézfejem és magabiztosan fogott rá a kezemre.
- Tudod hogy nem bántanálak. - Csak ennyit mondott, de nem tudtam hogy bízhatok-e benne. - Bízol bennem? - Nem tudtam mit feleljek, inkább megálltam, így ő is, de a csoport tovább haladt, Lizen kívül, aki megragadta Marshal másik kezét, rángatva hogy vegye a nyakába. - Jól van, Liz, - Felkapta és mint egy gyereket, a nyakába rakta. - néha olyan vagy mint egy gyerek. - Liz sunyi nézése amit felém irányított hogy nem örül ha Marshallal vagyok együtt, de most örültem hogy nem kell vele beszélnem.
Egy darabig csak ácsorogtam és elmélkedtem hogy jó ötlet-e Marshallal és a többiekkel tartanom, de tovább mentem, beértem Marshalt, de Liz még mindig a nyakában ült és mielőtt megszólíthattam volna, a csizmája talpát találtam az arcomban.
- Hé, Liz! Ez mi volt?! - A kirohanásomra, Marshal is felfigyelt.
- Mi a baj, Thrys? - A sisakja miatt nem láthatta ami történt.
- Liz arcon rúgott!
- Liz? - Felnézett rá, de egy olyan kis gyermeki és ártatlan arcot vágott hogy bárkit megtévesztett volna. - Ugyan, biztos véletlen volt. Liz nem bántana. - Ismét a felemás szemű kis törpe lányra néztem, aki egy gonosz vigyort eresztett rám és a hüvelykujját végig húzta a torkán, jelezve hogy nem kedvel.
Liz időközben levette Marshal sisakját és feltette a saját fejére, sokkal nagyobb volt és lötyögött rajta.
- Igen, Liz, aranyos vagy benne, de add szépen vissza. - Kérte Marshal és a kis varázsló lány visszaadta neki.
- Megérkeztünk. - Állította meg Leila a csapatot. - Marshal, tudom hogy Sodrásd komoly nyomot hagyott benned, - A nord férfiba ismét belecsaptak a rossz emlékek. - most szeretném tisztázni, hogy hátráltatni fogsz minket? Jobb ötlet ha itt hagyunk, vagy lenyeled az emléked és a Szervezet hasznára leszel? - Marshal letette Lizt a nyakából.
- Nem kell aggódnod. Önmagam leszek, a küldetés végéig. - Az eddigi jellemvonásait számításba véve, ez inkább aggasztó.
- Szavadon foglak. - Leila azon volt hogy bemenjen a városba, de két, lila páncélos őr megállította.
- Megállni! - Tette keresztbe a karját mindkét őr. - Ha a városba akartok menni, adót kell fizetnetek! - Leila nem volt humoros kedvében.
- Mire föl az adó? Ha jól értesültem, egyetlen városban sem rendeltek el belépési vámot! Egész biztosan korruptok vagytok akik engedély nélkül szedik meg magukat! Kíváncsi vagyok a főnökötök mit szólna hozzá?! - A két őr idegesen össze nézett.
- Jól van, jól van! Ne kiabálj! Bemehettek.
Leila jól kezelte a két őrt, beértünk Sodrásdba, a városba, ahonnan Marshal is származott. Kellemes erdő és tó illat áradt a városban, az utcák elég üresek voltak, itt-ott egy-két őr járőrözött, néhány kellemetlen külsejű alak várakozott, valószínűleg néhány helyi banda tagjai.
- Akkor, mi a terv? - Kérdeztem, de egy csuklyás alak villámgyorsan ellopta Marshal erszényét.
Már úgy tűnt, a tolvaj meglóg, de Marshal elkapta, fél kézzel felemelte a gallérjánál és átlendítve a feje fölött, a földhöz vágta. Előhúzta a kardját és a torkához szegezte.
- Utolsó szavak, tolvaj? - A torkához szegezte a kardját, de az idegen megismerte a hangját.
- Marshal? Te vagy az?! - A tolvaj levette a csuklyáját, a fickó alacsony breton volt. Rövid, szőke haja volt, borostás arca és egy mély heg húzódott az arca bal oldalán.
- Chase? - Marshal is megismerte, felsegítette és a két férfi átölelte egymást. - Hogy vagy?! Azt hittem meghaltál!
- Én is ezt hittem rólad! Mi történt veled? Egyik napról a másikra eltűntél. - Marshalból ismét kellemetlen emlékek törtek elő, de elfojtotta őket.
- Hosszú történet.
- Marshal, - Szólt közbe Leila. - lennél szíves bemutatni a barátodat? - Leila sem ismerte, szóval nincs köze a Szervezethez.
- Igen, ő egy régi barátom akivel együtt nevelkedtünk Sodrásd utcáin, Chase.
- De hisz ez egy lány név! - Kiáltott fel Karsk.
- Igen, nem te vagy az első aki ezt megállapítja. - Hivatalos hangot vett fel. - Marshal, mi járatban erre?
- A Tolvajok Céhét keresem. Tudnál segíteni? - Chase, Marshal barátja csak legyintett egyet.
- Persze, én közéjük tartozom. El is vihetlek.
- Hálásak lennénk érte. - Chase azon volt hogy elvezessen minket, de egy nyílvessző csapódott be Marshal feje mellett a falba.
- FEDEZÉKBE! - Kiabált Marshal. Úgy is tettünk.
Az épületek tetői tele voltak íjászokkal, acéllemez páncélos zsoldosok voltak és nem Thalmorok. A város őrök is ránk támadtak, korruptok voltak és azon voltak hogy végezzenek velünk. Egy sikátorba futottunk, együtt, de ott még több zsoldos várt ránk.
Marshal és Leila haladt az élen és könnyedén lekaszabolták az útjukba kerülőket és amint kiértünk a sikátorból, még több íjász csalt tőrbe minket a háztetőkről. Egy rajtaütés volt. Valaki előre megszervezte ezt az egészet, ezért nem volt senki sem az utcán és az őrök is vagy álruhás zsoldosok voltak, vagy lefizették őket.
A nyílzápor nem enyhült és folyamatosan tüzeltek ránk, Marshal Liz, Leila Karskot, én Delphine-t védtem meg a lövedékektől és sikeresen bebújtunk egy sarokba ahol nem tudtak eltalálni minket.
- Valaki ránk várt! - Állapította meg Leila. - És tőrbe csalt minket! - Chase-re nézett, de Marshal védelmezőn elé állt.
- Nem! - Érdekes módon, Marshal állt először a védelmére. - Chase is éppúgy meglepődött mint mi!
- Nekem semmi közöm ehhez!
- Marshal, tudom hogy ő a barátod, de rég nem láttátok egymást. Lehet hogy a Thalmort segíti. - Marshal végighallgatta és ésszerűen összerakta a lehetőségeket.
- Chase, - A tolvaj felé fordult. - barátodként… nem, testvéredként kérdezem, közöd volt ehhez a rajtaütéshez? - Chase egyenesen Marshal szemébe nézett.
- Nincs semmi közöm ahhoz ami itt történt. - Marshal, nem tudom hogy hitt-e benne, de megenyhült.
- Ha igaz amit mondasz, akkor segítened kell nekünk. - Chase lelkesen elfogadta.
- Persze! Mi kéne?! - Marshal, Leila, Liz és Delphine összedugták a fejüket és megbeszélték a tervüket.
- Leila és én elintézzük a rajtaütőket, - Összegezte a tervet Marshal. - addig vidd el a többieket Mercer Frey-hez.
- Mercer-hez?! - Ezen meglepődött.
- Igen. - Marshal Lizhez fordult. - Liz, majd mutasd meg neki a gyűrűdet és megteszi amit kértek. - Most levette a gyűrűjét és nekem adta. - Tessék, Thrys. Potema meg fog védeni. - Nem akarta hogy bajom essen vagy csak bizonyítani akart, nem tudom melyik, de elfogadtam a gyűrűt.
Felkészültünk a futásra, mi indultunk előbb.
- Gyerünk! - Chase vezetett minket, mi követtük.
Nincs mesélő
Karsk még gyorsan megjelent Marshal és Leila mögött.
- Hé, Marshal! Tudnál egy kicsit segíteni? - Marshal csak lefáradtan felsóhajtott, de sem ő sem Leila nem fordultak meg.
- Leila, én komolyan mondom hogy megölöm! - Marshalt már most lefárasztotta.
- Öhm… segítenél nekem megmondani még egyszer, mit is keressek? - Karsk úgy mondta mintha nem zavarná az őket kereső zsoldosok.
- Karsk, mire emlékszel, mit kell keresned? - Marshal próbált türelmes lenni, de az idióta barátja minden egyes szavával csak felidegesítette.
- Öhm… az összetevőket hogy át tudjunk menni a Lélek Körbe? - A nord férfi a falba verte a fejét, szerencsére sisak volt rajta.
- NEM! KERESD MEG MERCERT! EZ A FELADATOD! - Karsk gyorsan visszafordult és elment. Marshal kiabálására, megtalálták őket.
(1) Miután a zsoldosok a többieket célba vették, Leila előugrott a sarokból és a kardjából származó energia sugarat indított a tetőn lévő íjászok felé ami félbevágta őket. Marshal észrevett valamit a zsoldosokon, volt amelyik tehetséges volt, volt olyan is amelyik amatőr. Ezek nem közvetlenül a Thalmornak dolgoznak, ők csak a legjobbakat küldik. A zsoldosok között sok ügyetlen és tehetségtelen harcos is volt, de ennek ellenére, ez a rajtaütés jól szervezett és előre megtervezett volt.
Az egyik háztetőn, a támadók vezére szólította meg a két nordot.
- Hé, Marshal, Leila! Rég láttalak titeket! - Egy nagydarab nord férfi volt, a Sötétség Testvérisége vörös és fekete könnyű vértjét viselte, vörös, őszes, szőkés haja, borostás, idős, kissé ráncos arca és zöld szeme volt és egy kalapot viselt, a bal szemét eltakarva és egy őrült szadista vigyort eresztett a két fekete páncélosra. - Hogy szolgál a vezér egészsége?! - Előhúzta a Keserpengét, felemelte, jelezve az íjászoknak hogy tüzeljenek.
Marshal és Leila menekülőre fogta a nyílzápor elől. A kalapos idegen leugrott a Szervezet két tagja elé hogy ezzel is feltartsa őket. Ismerték őt, mindketten, de Marshal személyes haragot is táplált iránta.
- KASSADY! - Marshal előhúzta a kardját és egyenesen rárontott. A pajzsát a feje fölött tartotta hogy a nyilak ne öljék meg őt vagy Leilát, ezért a kardjával támadott. A támadó, Kassady kivédte a támadást az Keserpengéjével és a másik kezében lévő ében tőrrel azon volt hogy Marshal torkon szúrja, de Leila megvédte a hosszú, vörös kardjával.
- Mint mindig, - Vigyorgott Kassady. - forró fejű vagy, Marshal! - A két fekete páncélos végre egy olyan helyre értek ahol az íjászok nem tudták célba venni őket és körbe vették Kassadyt.
Marshal ismét támadott, ezúttal óvatosabban és a pajzsát is tudta használni. Kassady támadásai gyorsak voltak, de Marshal ismerte őket és időben tudott védekezni, miközben Leila Kassady háta mögé került, készen arra hogy egyikőjük levágja, de egy másik, Kassadyhez hasonló vértet viselő nő, a Sötét Testvériség feje, Astrid megakadályozta és Leila egyenlő ellenfele lett.
A zsoldosok utolérték őket és a Szervezet két tagjának menekülnie kellett ha életben akart maradni. Hogy meg osszák a támadók figyelmét, külön váltak. Kassady és a zsoldosok egyik fele Marshal után eredt, Astrid és a csapat másik fele Leila után.
Leila úgy tervezte, ha kiér a főutcára, onnan meglóghat. Kiért, de három korrupt őr várta, felfegyverezve. Ismét a kardja varázs erejét kellett használnia amivel kettőt félbevágott, a harmadik időben földre vetődött. Leila tovább futott.
Marshalt is üldözőbe vették, a pajzsát az arca elé tartva, fellökött mindenkit aki az útjába állt, így egy kicsit védtelenül hagyva a hátát, amit Kassady nem volt rest kihasználni és folyamatosan az íjászokra kiabált hogy a hátát lőjék.
Kassady Marshal oldalába került és mindkét pengéjével a védtelen oldalát vette célba. Marshal megállt, megpördült, így visszaverte Kassady támadását, de ő pont erre számított és két zsoldos hátulról Marshalra támadt. Marshal gyorsabb lett amióta Kassady utoljára látta és egy ekkora emberhez képest, észvesztően gyorsan reagált és védekezett. „Kassady, most a Thalmorokat segíted?!", legszívesebben ezt kiabálta volna neki, de nem volt rá lehetősége, csak rohant az életéért.
Újabb íjászok jelentek meg a tetőn hogy lelőjék Marshalt és egy nyílvessző, beletalált két vállvértje közé és sebet ejtett Marshallon. A nord felszisszent, de nem lassított, „Talán nem kellett volna Thrysnek adnom Potemát!". Még több zsoldos várta az utca végén felfegyverezve, Marshalnak nem volt választása, használnia kellett a sárkányszülött erejét.
- WULD NAH KEST! - Marshal hatalmas sebességre kapcsolva, áttört a blokádon, egyenesen be a Feketehanga kocsmába ahol villámgyorsan a pult mögé rejtőzött. (1)
- Fel vehetem a rendelését?! - A pultos férfi teljesen ledöbbent és reflex szerűen kérdezte.
- Ha kedves az életed, meg ne mondd hogy itt vagyok! - Marshal meglapult a pult mögött, remélve hogy Kassady nem látta hogy hova bújt, „Ha ez így megy tovább, a Thalmor előttünk jut el Esbernhez.". Kihúzta a nyílvesszőt a vállából, mindennemű nyögést visszafojtott, nem akarta megkockáztatni hogy Kassady meghallja.
Kassady egyedül jött be a fogadóba, bevágva az ajtót és akkora hangzavart keltett ami méltatlan egy orgyilkoshoz.
- Ejnye, egy nagydarab, koszos sivító bújt meg ebben a kocsmába! - Előhúzta mindkét tőrét és hangosan felordított. - BÚJJ CSAK ELŐ ÉS KÜZDJ FÉRFIKÉNT! ADD ÁT MAGAD A DOMÍNIUMNAK! - Senki nem mert szólni egy szót sem, a munkások, nem figyeltek, az üzlet vezetőjét nem érdekelte, a vendégek, csak ültek teli szájjal és bámultak. Kassady, miután rájött hogy nem veszi rá Marshalt hogy a büszkeségét védve jöjjön elő és harcoljon, elkezdte óvatosan keresni. - Marshal, ugye tudod hogy egy sarokba bújt patkány, hiába küzd az utolsó leheletéig, előbb-utóbb agyon tapossák. Nem számít mekkora és milyen erős. - Kasaddy provokálta Marshalt hogy mutassa meg magát, de Marshal sokkal ravaszabb lett amióta utoljára látták egymást. Tudta hogy az épületet körbevették a zsoldosok, elsősorban íjászok és ha most megmutatja magát, vége a dalnak. - Csupán idő kérdése és megtalállak, végzek veled és elveszem a gyűrűdet. Miért nem könnyíted meg mindkettőnk dolgát és bújsz elő?
Marshal meglátott a pulton egy üveg bort, érte nyúlt, elfordította hogy a címke nélküli nézzen a közös helység felé hogy láthassa rajta Kassadyt miközben őt keresi.
- Hé, Kassady! - Kiáltott fel Marshal, az üvegen át látta hogy Kassady most az ő rejtekhelyére figyel és megállt az egyik ablak előtt. - Ebben a kocsmában találkoztunk először! Akkor még a Szervezet hűséges embere voltál! Hogy kerültél a Thalmor szolgálatába? Amikor legutóbb megkérdeztelek hogy nem-e akarod szolgálni a Domíniumot, azt felelted, „előbb kötöznék a meztelen testemre több mázsa nyers húst és ugranék bele egy raj mészároshal közé mintsem egy hegyesfülű parancsaira ugráljak."! - Kassady csak elvigyorodott hogy ennyi év után is emlékszik erre a párbeszédére.
- A dolgok változnak. Ez csupán munka. És én a munkámért, bárkit megölök. Habár, ez tudod jól milyen, igaz? - Kassady egyre közelebb került a pulthoz, felkészülve hogy Marshal a kardjával előugrik és rátámad, de nem így történt.
- Igen. - Marshal valóban előugrott, de nem tartotta felé a kardját hanem kiáltott. - FUS RO DAH! - Egy hatalmas széllökéssel, Marshal kilökte Kassadyt az ablakon keresztül.
Az íjászok fel voltak készülve hogy lelövik az első célpontot aki kijön a fogadóból. Kassady kirepült az ablakon és egyből célra fogták.
- Állj! - Az egyik zsoldos parancsnok leállította az osztagot. - Ez Kassady!
(2) Egy újabb célpont ugrott ki egy másik ablakon és az íjászok azonnal lelőtté amitől hangos koppanással ért földet.
- Ez csak egy asztal! - Kiabálták, Marshal ugrott következőnek.
- YOL TOOR SHUL! - Marshal a szájából egy hatalmas tűz csóvát lőtt a tetőn lévő zsoldosok felé akik a páncéljaikban égtek halálra, azok akik az utcán várakoztak, a meglepődöttségüket kihasználva, Marshal villámgyorsan levágta őket és elmenekült, ki a városból, „Sajnálom, Thrys, de most nélkülem kell helyt állnod.".
Leila ezalatt ugyanúgy menekült, de nem hagyta magát tőrbe csalni. Az egyik levágott, korrupt őr hulláját használva pajzsként a nyilak áradata elől menekült. Újabb zsoldosok állták útját, kénytelen volt elhajítani a frissen szerzett „pajzsát", előrántani a kétkezes kardját és végezni velük. A nord nő nem tudta merre van a Tolvaj Céh bejárata, így ostoba ötlet lett volna a keresésére indulni miközben ekkora erőkkel üldözik. Ki kellett menekülnie a városból.
Astrid továbbra is a nyomában volt és nem vesztette szem elől. Leila kirohant a kikötőhöz hogy a mólón folytassa a menekülést. Lelassított és néhány zsoldos utolérte, Astrid tudta hogy csapda, kiabált hogy ne közelítsék meg, de már késő volt, Leila kivégezte őket.
Leila megállt a móló végén, a víz túl mély volt és ha beleesik a vízba, a páncélja, több mázsás kőként fogja lehúzni a víz alá ahol megfullad. Kivont karddal az őt üldöző zsoldosok és az orgyilkos nő felé fordult.
Három zsoldos támadott a nord nőre, ketten támadtak két oldalról, de Leila piszok gyors mozdulatokkal és csapásokkal hárítva, visszaverte őket és a harmadik, aki eredetileg szemből támadott miközben a másik kettővel foglalkozott, akkor pont védtelen volt és készült lecsapni, de Leila egy erős, a vért gyengepontjára irányított rúgással meggyőzte az ellenkezőjéről. Az első két zsoldost a víz alá küldte akik a páncéljaik miatt megfulladtak, a harmadiknak átszúrta a vértjét és elvérzett.
Még két zsoldos és Astrid is támadott, a zsoldosok nem voltak erősebbek, de az orgyilkos már annál gyorsabb volt. Ha egyedül lett volna, Leila nehézség nélkül legyőzte volna, de a másik kettő erősen szorította a nord nőt miközben az árnyharcos villámgyors szúrásokkal és vágásokkal terhelte le a védekezését.
Leila egyre hátrébb szorult és a csizmája sarka elérte a móló végét, érezte, ha nem tesz valamit, akkor meg fog halni. Olyat tett amire nem szokás számítani, a földre vetette magát, hassal, eldobva a vörös pengét, a két kezébe tűzgolyókat idézett és felgyújtotta a két zsoldos lábát amitől félelmükben beleestek a vízbe és ugyanúgy meghaltak mint a társaik.
Az orgyilkos nő magára maradt, de Leila hassal feküdt a földön, kapva az alkalmon, lesújtott Leilára, de időben felemelte a karját hogy kivédje a nő Keserpengéjének a csapását és a lábával kigáncsolta volna, de Astrid számított erre és hátra bukfencezve kitért a támadás elől. Ez elég időt adott Leilának hogy felálljon, de a kardját még mindig nem tudta felvenni.
Leila pusztakézzel állt szemben a Keserpengével rendelkező nő ellen. Astrid támadott, a pengével a jobbkezében amit Leila elkapott, de egy másodperc töredékkel előtte feldobta a fegyvert a levegőbe és elkapta a másik kezével és belevágott Leila nyakába. Vagyis, csak bele akart vágni, csupán egy centivel vétette el mert a sisakja felfogta a szúrást, de nem kapott még egy esélyt mert Leila gyomron rúgta amitől ő is követte az embereit a vízi sírba.
Habár a nőnek könnyű vértje volt, így nem merült le az embereihez, inkább csak elmenekeült.
Leila felvette és eltette a kardját és elmenekült a városból. (2)
Thrys
Marshal nekem adta Potemát, de nem mertem felhúzni az ujjamra, nehogy az legyen mint a legutóbb Karskkal. Liz láthatatlanná tett mindannyiunkat és gyorsan meglógtunk a ránk támadó zsoldosok elől. Marshal barátja, Chase elvezetett minket a temetőbe és a legnagyobb kriptán benyomott egy gombot amitől a sír elmozdult és felfedett maga alatt egy titkos lejáratot.
- Üdvözöllek titeket a Tolvajok Céhében. - Chase körbevezetett minket, egy nagy vízgyűjtő volt aminek a közepébe négy egyenlő hosszú híd vezetett és a közepén egy nagy állvány volt ahova a nap besütött.
- Marshal azt mondta hogy egy bizonyos Mercer Frey-t kell keresnünk. - Emlékeztetett Delphine.
- Igen, ő a céhmester. Máris elviszlek hozzá. - Chase egyáltalán nem úgy tűnt mint aki csapdába akarna csalni, de azért résen voltunk.
Mercer, egy asztalnál ült, papírokat böngészett, egy alacsony, hosszú, őszes hajú breton férfi volt, az 50-es évei felé járhatott. Chase vértjéhez hasonló öltözéket viselt, de amíg Chase-é barna volt, az övé fekete.
- Chase, jelenleg nem érek rá. - Elég kellemetlen hangulatban volt, vagy alapjáraton egy vadbarom. - Zaklass mást a problémáiddal.
- Mercer, ezek a jövevények veled akarnak beszélni, feltétlenül. - A céhmester, Mercer végignézett rajtunk.
- Ti okoztátok az a felfordulást odafent? - Rám meredt, úgy gondolta én vagyok a csapat vezére.
- Igazából csak ránk támadt egy halom zsoldos. - Válaszoltam.
- Miért keresnek titeket a Feketehangák? - Egy kicsit elgondolkodtam, de Liz egyszerűen csak megmutatta neki a gyűrűjét amitől ledöbbent és kitágultak a szemei. - Szóval, ti vagytok azok. A Szervezet. - Liz magabiztosan elmosolyodott. - Átadhatjátok a vezéreteknek, a megállapodásunk töretlen és folyamatosan át küldöm a Céh vagyonát. - Lizen kívül egyikünk sem tudta miről beszél, ő csak megrázta a fejét és a kezével mutogatott valamit amit Mercer megértett. - Nem az egyezségünk miatt vagytok itt? - Liz bólintott és ismét mutogatott. - Kerestek valakit? Egy öregembert? - Delphine úgy érezte ideje közbe szólni.
- Igen, egy Esbern nevű embert keresünk! - Mercer Lizre nézett aki bólintott.
- A Patkányjkárat Kotorékban van egy ilyen nevű öregember. De a Thalmor is ott van és ugyanazt az embert keresik. Miért ilyen fontos? - Liz és Delphine összenéztek, Liz elismerően bólintott Delphine-nek hogy elmondhatja.
- Ő egy volt Penge ügynök és az egyetlen aki tudja hogy lehet legyőzni a sárkányokat. - Mercer ezen meglepődött.
- Legyőzni a sárkányokat? - Meglepődött. - Ez egyértelműen érdekelheti a Thalmort és a Szervezetet is. - Aljas vigyorra húzta a száját. - Mit kapok ha segítek? - Liz összehúzta a felemás szemeit és csak megvonta a vállát, kérdezve hogy mit akar. - Belebotlottam egy olyan problémába ami felfedheti a köztem és a Szervezet között lévő kapcsolatot és elapaszthatja a folyamatos pénz forrásotokat. Csupán egy kis segítő kéz kellene hogy megoldjam. - Liz ismét mutogatott valamit, nem tudom mi lett volna ha Mercer nem érti meg. Potema nem akart előjönni és felfedni magát, minél kevesebb ember tud róla, annál jobb. - Megbeszélve, segítek biztos helyre juttatni Esbernt és cserébe kisegítetek. - Lizzel kezet fogtak. - Kövessetek.
Mercer mutatta az utat egy másik, mélyebb csatorna járatba. A Patkányjárat Kotorékban azok az emberek élnek akik vagy elrejtőzni akarnak, vagy Sodrásd legalja akiknek nincs pénzük rendes életet élni.
Nincs mesélő
A két Thalmor igazságosztó, Jorossin és Ilya, valamint Ilya tanítványa, Lilian, egy nagyobb Thalmor osztaggal érkeztek meg Sodrásdba. Néhány órával a Szervezet előtt. Ilya és Lilian egy nagy fából készült guruló lakásban, tökéletes kényelemben, amíg Jorossin inkább a katonákkal lovagolt, aludt és evett. Nem szerette azt a szűk guruló házat, bezárt állatként érezte magát és semmilyen luxus kényelem nem csábította.
Ezzel szemben, Ilya megvetette hogy ha állat módjára, a vadonban kell tölteni az éjszakákat, a kényelmes, úri életmódról akkor sem mond le, Lilian ő mellette volt. Jobb hogy külön utaztak, ha összezárják őket, nem kell 5 perc és összevesznek.
- Megérkeztünk Sodrásdba, Jorossin igazságosztó! - Tett hivatalos megjegyzést, Karman kapitány. A női katonatiszt, a többi katonájához hasonlóan, aranyszínű elf vértet viselt amit kiegészített néhány arany díszítéssel hogy az emberei meg különböztethessék. Az orra el volt deformálva, ő volt az őrség kapitánya a Thalmor nagykövetségen, de a hanyag munkája miatt lefokozták és osztag parancsnok lett belőle. Jorossin ismerte őt régebbről, így kérvényezte hogy a kutató csapatot vezesse, Karman megtisztelve és bosszútól fűtve, elfogadta az ajánlatot.
- Köszönöm, Karman kapitány. - Karman utasította a katonákat hogy biztosítsák a terepet a két igazságosztó számára, amíg Jorossin értesíti Ilyát.
Be sem kopogott a kerekes ház ajtaján, egyszerűen fittyet hányva az illemre, amit Ilya egyértelműen elvárna egy Elit igazságosztótól, engedély nélkül behatolt.
- Jorossin, - Ilya, egyértelműen nem örült a hirtelen látogatásnak. - örülnék ha legalább kopognál legközelebb! - Jorossin csak elvigyorodott és utólag, a benyitott ajtón kopogott.
- Jobb? - Ilya idegesen felvonta a szemöldökét és letette a porcelán teáscsészéjét.
- Ha csupán gúnyolódás miatt zavartál meg a reggeli teám közben, ajánlom, távozz! - Ilya zöld szemei szinte szikrákat szórtak.
- Csak szólni akartam hogy megérkeztünk. De ha nagyon fontos, fejezd be a teád, nyugalomban. - Jorossin elhagyta a kerekes házat és kint várakozott a kapitánnyal és a többi katonával. Ilya tudta hogy Jorossin ismét gúnynak szánta ezt a megjegyzést, tudta hogy sosem szokta kihagyni a reggeli teáját.
- Akkor, - Szólalt meg végre Lilian. - félbehagyjuk a teázást? - Ilya úgy meredt rá mint egy vérszomjas fenevad.
- Ha még egy hasonló kérdést vetsz fel, mehetsz haza a Nyár-szigetekre! Egy úri hölgy, sosem hagyja félbe a reggeli teáját! - Felemelte a csészét és a benne lévő barnás-vörös folyadékot, a lehető leg elegánsabb stílusban itta. - Csak egy kicsit gyorsabb tempót folytat.
- Bocsánat. - Lilian megpróbálta utánozni a nénikéjét, de a hangos felcsattanása következtetett arra hogy sikertelenül.
- Ne emeld fel a könyököd amikor iszol!
- Elnézést! - Ivott még egy kortyot.
- És ne szürcsölj mint egy vadállat!
- Sajnálom!
- És ne kérj bocsánatot mindenért!
- Igenis!
- Ha nem te lettél volna a legtehetségesebb mágus jelölt akit tanítványomul ajánlottak, akkor már itt sem lennél! Nagyon ajánlom hogy jegyezd meg hogy egy nemeshölgy még a legzordabb körülmények között is megőrzi az eleganciát és ennek ellenére is képes megfelelő, racionális döntést hozni!
- Értettem! - Ilya kiitta az utolsó csepp teát is a csészéből, amit letett az alátétre és felállt.
- Elvetted a kedvem a mai teámtól, te fejezd be és keress meg odakint ha végeztél. Nem ajánlom hogy sokáig megvárass! - Lilian meghúzva magát, engedelmeskedett.
- Egyszerűen imádom őt. - Súgta magában.
Ilya magára hagyta a növendékét és unokahúgát hogy csatlakozzon Jorossinhoz és a katonákhoz. Sodrásd kapuja előtt várta és a férfi igazságosztó türelmesen megvárta.
- Mire várunk? - Kérdezte a női igazságosztó mire Jorossin ismét elvigyorodott.
- Csak rád. - A két altmer, teljes kísérettel megközelítette a város kapuját, az őrök nem merték megállítani őket.
A városba beérve, Ilyát megcsapta a bűz és a gondozatlan rendfenntartás. Az őrök azon voltak hogy eltávolítsák a lakosokat az utcákról, miközben a megkérdezhető külsejű, nehéz vértes, egyértelműen fizetett zsoldoskatonák nyugodtan téblábolhattak az utcákon, felfegyverezve. Egyértelműen vártak valakikre.
- Csak nem a régi barátomhoz, Jorossinhoz van szerencsém?! - A zsoldosok vezére, egy kalapos, vöröshajú, idős, borostás férfi kérdezte, a Sötétség Testvérisége vértjében. A két igazságosztó azonnal a fegyvereiért nyúlt, akárcsak a katonáik, de a zsoldosok is hasonlóképpen cselekedtek.
- Kassady?! A Szervezetből! - Az idegen csak elvigyorodott.
- Már rég magam mögött hagytam a Szervezetet! Most egyfajta, ügyfélváltást gyakoroltam és Feketehanga Mavenben találtam meg a megfelelő üzlettársam. - Közelebb lépett a két igazságosztóhoz. - És Elenwen úrnőben.
- Értesített hogy mire készülünk? - Kérdezte Ilya.
- Igen, figyelmeztettem Maven hogy néhány veszélyes egyén érkezik Sodrásdba, akiket a Domínium nagy erőkkel keres. - A Thalmor katonák, a feletteseik parancsára, eltették a fegyvereiket.
- Elenwen üzent nektek?! - Mindkettőjüket meglepte.
- Óh, igen. Maven egy kisebb hadsereget bízott rám hogy élve fogjam el őket. Most hogy itt vagytok, ez a terv egyre biztosabbnak tűnik. - Ilya és Jorossin összenéztek és megbeszéltek egy közös tervet.
- Mit gondolsz? Bízhatunk benne? - Kérdezte a társát Ilya.
- A Szervezet korábbi tagja volt, de már vadásznak rá és ugyanúgy az ellenségük mint mi. Ráadásul, Elenwen megbízásából cselekszik. Talán, ezegyszer összefoghatunk. - A két altmer befejezte a megbeszélést.
- Rendben, Kassady, - Kezdte Ilya. - elfogadjuk a segítséged, de elvárjuk hogy engedelmeskedj nekünk és azt tedd amit mondunk neked. - Az orgyilkos csak felnevetett.
- Miért is?! - A zsoldosok ismét megközelítették a Thalmorokat, mire az elfek ismét elővonták a fegyvereiket. - Túlerőben vagyunk és nekünk kedvez a hazai terep előnye. - Ilya készen állt arra hogy most zsoldos vért ont, de Jorossin nem hagyhatta hogy felesleges küzdelmek miatt veszítsenek értékes katonákat.
- Ugye tudod hogy a Szervezet tagjai nem átlagos emberek… - Folytatta volna, de Kassady félbeszakította.
- Tudom én jól! Én közéjük tartoztam!
- Igen, - Jorossin végignézett a zsoldosokon és sok újoncot és amatőrt látott akik még nem vettek részt igazi csatákban. - elég sok képzetlen embered van, akiknek biztos inába száll a bátorság ha szembe kerülnek Marshallal vagy Leilával és sokan fognak meghalni. - Erre Kassady megdöbbent.
- Azt mondtad, Marshal velük lesz?! - Széles vigyorra húzta a száját.
- Öhm… igen.
- Csodálatos! Akkor tudom is mit kell tennünk! - Kassadynek nem volt szüksége a két elf beleegyezésére, tudta milyen tervet kell kiötölnie. - Én és az embereim lefoglaljuk a csapat egyik részét a felszínen, ti meg szerezhetitek amiért vagy akiért jöttetek és elintézitek a maradékot odalent.
- Odalent? - Csattant fel Ilya.
- A Patkányjárat kotorékban. - Igazította ki Kassady. - Esbern ott rejtőzött el.
A két elf egy újabb megbeszélést tartott maguk között és közösen egy megegyezésre jutottak.
- Akkor, Liliant és Karmant küldjük Esbern után, ha kudarcot vallanának, mi itt várjuk a távozókat és az árnyakban rejtőzve, elintézzük őket. Én nem vagyok hajlandó a csatornákban mászkálni! - Szögezte le Ilya
- Magam sem találtam volna ki jobb tervet. - Tette tarkóra a kezeit Jorossin.
Ez volt az első éles bevetés amin Lilian részt vett a nénikéje nélkül, de tudta, ha sikerrel jár, akkor kivívja az elismerését és Karman kapitány is vele tart. Kassady megmutatta nekik a Tolvaj Céh bejáratát és elvezette a Patkányjárat Kotorékába. Nem tudta pontosan hol is rejtőzik Esbern, de csak idő kérdése amíg Lilian megtalálja.
A két, Elit Igazságosztó várt, időközben, a Szervezet és a társaik megérkeztek, Kassady és a zsoldosaik egy komoly felfordulást rendeztek a kiürített utcákon. Miután a dolgok elcsendesedtek, két fekete páncélos alak kimenekült Sodrásdból és szembe találták magukat a fent várakozó Thalmorokkal a városkapu előtt.
Marshal és Leila előkészítették a fegyvereiket, Jorossin mindékt kardját, Ilya a varázsbotját és a varázs erejét készítette elő.
Sodrásd utcáin
Kassady háttal fetrengett a földön, oda ahova Marshal kiáltása kilökte a fogadó ablakán, a kalapját teljesen az arcába húzta és elmélkedett, „Akkor ő lenne a sárkányszülött?", elvigyorodott és arra gondolt amikor ebben a városban először találkozott vele.
- Hé, Kassady, - Egy női hang szólította meg és vizes cuppogó lépésekre lett figyelmes. - meghaltál? - Kassady megforgatta a szemeit a kalapja alatt.
- Igen, halott vagyok, azért válaszolok. - Idegesen elvette a kalapját az arcából és egy csurom vizes Astrid állt fölötte. - Azt hiszem ezt a küldetést elbuktuk.
- Maven nem fog örülni. - Astrid levette az álarcát és a csuklyáját. - Úgy állapodtunk meg hogy átadjuk a Thalmornak Esbernt és a Szervezet tagjait, de kifogtak rajtunk.
- Igen, ráadásul egy csomó emberét ölték meg, a legjobb ha eltűnünk Sodrásdból, mielőbb. - Kinyújtotta a karját és Astrid felsegítette. A két orgyilkos elhagyta a várost, elosonva a Thalmorok és a maradék zsoldos mellett.
Köszönöm hogy elolvastad, ha tetszett jelöld a kedvenceid közé és követésre is és ne felejts el kritikát írni. Ha érdekel, a többi történetemet is elolvashatod:
- Elfen Lied, ahogyan még nem láttad
- Egy történet Myrtanából
- Fable: A szükséges rossz