- Megyek, nyitom - állok fel gyorsan, és eliszkolok. Érzem a két férfi pillantását a hátamban, míg ki nem lépek a folyosóra, de próbálom nem komolyan venni.
Odakint az ajtó előtt az egész csapat ácsorog. Valahogy tudat alatt sejtettem, hogy egyszerre fognak érkezni, hisz Harryn kívül mindenki egy frászban lehet ettől a meghívástól. Ahogy rájuk nézek, ez a sejtésem igazolást nyer. Neville szinte reszket, és bár Luna mindig ábrándozó pillantásából nehéz bármit is kiolvasni, ezúttal látom, hogy kicsit ideges. Ginny elemi erővel kapaszkodik Harry kezébe, még akkor is, ha ezt a háta mögé próbálja rejteni.
- Sziasztok! - mosolygok rájuk, és szélesebbre nyitom az ajtót. - Gyertek beljebb! - invitálom őket. Harry udvariasan előre engedné a lányokat, de mivel senki nem mozdul, csak egy mosollyal megcsóválja a fejét, és belép. Erre már a többiek is kénytelenek követni.
- Szia, Hermione! - ölel meg Harry. - Boldog karácsonyt!
- Neked is - vigyorgok rá. - És nektek is - mosolygok a többiekre, és mindenkinek jut egy ölelés, majd megszabadulnak a jó meleg talárjaiktól. - Gyertek beljebb! A többiek már türelmetlenül várnak benneteket.
- Aha - sandít rám Harry elfojtva egy vigyort. - Hogy van Mr. Coward?
- Kérdezd meg tőle - vigyorgok rá, és bevezetem őket a nappaliba. Alston a kedvenc foteljében ül, Perselus a kandalló oldalának támaszkodik, és még én sem tudok olvasni az arckifejezéséből.
- Á, Mr. Potter - mosolyodik el Alston, és lassan feláll, kezet nyújt Harrynek. - Hogy van?
- Igazán remekül - bólint rá Harry. - És ön?
- Fárasztó már egy ilyen öregembernek ez a karácsonyi készülődés.
- Igen, elhiszem - bólint rá Harry. - Megengedi, hogy bemutassam a többieket?
- Természetesen.
- Ő Ginny Weasley - nyújtja a barátnője fele a kezét, mire Ginny megfogja.
- Igen, igen, ezt gondolhattam volna - bólint rá Alston. - Igazán nagyon örvendek, kisasszony - hajt fejet Ginny felé, aztán Harry folytatja.
- Luna Lovegood.
- Á igen, a Hírverő társszerkesztője - mosolyog ezúttal Lunára az öreg, és azt hiszem, csak Perselus és én látjuk a mosolya mögött a valódi véleményét. Luna azonban csak úgy ragyog, ahogy rábólint, de mielőtt még belekezdene a kedvenc témái valamelyikébe, Harry továbblép.
- Neville Longbottom.
- Igazán örülök, hogy megismerhetem, fiatalember - fog kezet Neville-lel Alston. - A bátorsága legendás.
Neville-nek egy pillanatra kigúvad a szeme, majd zavarba jön, és gyorsan lehajtja a fejét. Alston jót mosolyog a reakcióján, aztán vesz egy nagy levegőt, és Perselus felé pillant.
- Ha jól tudom, Perselust mindannyian ismerik - néz végig a társaságon, és vele együtt alig bírunk elfojtani egy mosolyt, ahogy hárman lesápadnak.
- Jobban is, mint kéne - morogja vigyorogva Harry, aki az egyetlen a társaságban, aki nem vált halálra a név hallatán.
- Ne szemtelenkedj, Potter, különben még beváltok egy régi ígéretet! - villan rá Perselus fekete szeme.
- Oh, melyik halálos fenyegetésedet a sok közül? - kérdezi egyik szemöldökét felvonva Harry.
- Sorban mindegyiket - ígéri Perselus.
- Jól van, ifjúság - szakítja félbe Alston a kialakuló csipkelődést -, akkor irány a vacsora! Granger kisasszonnyal nagyon sokat dolgoztunk rajta, remélem, elnyeri a tetszésüket!
- Gyertek! - javaslom én is, és átsétálunk a konyhába, ahol már szépen meg van terítve a háromszorosára bűvölt asztalnál.
Mintegy véletlenül úgy ülünk le, hogy Alstonnal közrefogjuk Perselust, biztos, ami biztos. Ő persze érzi mindebben a hátsó szándékot, csak nem teszi szóvá.
Alston a jelenlegi dolgairól kérdezgeti Harryt, mert ő is látja, hogy a többieket nem tudja még bevonni a beszélgetésbe. Harry mesél neki az aurorképzőről, meg az apró megbízásokról is, amiket már kapott Kingsleytől, miközben lassan enni kezdünk. Neville eleinte gyanakodva fürkészi az előtte gőzölgő levest, de végül, mikor már mindenki jóízűen falatozni kezdett, ő is hozzálát.
Nem sokkal később Harry a poharáért nyúl, de aztán megakad a keze a mozdulatban, Perselusra sandít, majd vissza a pohárra.
- Ezt ugye te sem gondoltad komolyan, Potter? - villannak rá a fekete szemek.
- Mit? - sandít rá Harry, és gyanítom, gyorsan eltünteti a másik kezéből a pálcáját. - Azt, hogy a legelső fenyegetésed valóra váltásával kezded, miszerint egyszer véletlenül megbillen a kezed a tökleves poharam felett, vagy azt, hogy képes lennék kimutatni, ha bármiben mesterkednél?
Perselustól csak egy újabb sanda pillantást kap, és én csak magamban eresztek meg egy fohászt Merlinhez, hogy Perselus ne mesterkedjen semmiben, de Harry közben belekortyol a poharába, én pedig megnyugszom, mert nem történik semmi.
Hogy a kedélyek megnyugodjanak, ezúttal én kezdem Ginnyt faggatni a suliról meg a féléves vizsgákról. Lassan mesélni is kezd, majd ahogy egy kicsit felenged, lassan Neville-t kezdi ugratni, aki már félig-meddig valami tanárféle Bimba professzor mellett. A srác eleinte nagyon zavarban van, de végül aztán ő is mesél pár szót a munkájáról, így minden veszély nélkül megesszük a vacsoránkat. Csodák csodája még attól sem szakad le a mennyezet, hogy Perselus pár szóban megkérdezi, mi a helyzet a roxforti bájitaltan oktatással. Ginny mond egy nevet, ami nekem semmit sem mond, de Perselus csak elhúzza a száját, így gyanítom egy újabb kókler került McGalagony hálójába. Ginny nem tud bővebbet mondani, mert hetedéven nem vette fel a bájitaltant, és talán nem is merne Perselus előtt rosszat mondani egy tanárra.
Mikor végzünk Alston egy pálcaintéssel eltünteti a romokat, és egy kancsó gőzölgő, isteni illatú forraltbort varázsol az asztal közepére, és ezzel együtt mindenki kap egy poharat is.
Közben Neville-t próbálja faggatni, hogy hogyan tervezi a jövőjét, hisz a Roxfortban tulajdonképpen csak egy gyógynövénytan tanárnak van hely, azt pedig nem hinnénk, hogy Neville ki akarja túrni Bimba professzort a helyéről. Neville persze, mint akinek egy gombóc van a torkában, csak dadogni tud, még csak fel sem emeli a pillantását az asztal lapjáról. Perselus merőn figyeli egy ideig, talán azon gondolkodik, amin valamelyik nap én is. Nevezetesen, hogy ha ez a fiú elég bátor volt ahhoz, hogy szembeszálljon Voldemorttal, akkor most hova tette azt a kurázsit? Aztán csak megcsóválja a fejét, és feláll az asztaltól.
Elkapom a kezét, de ahogy lenéz rám, látom, hogy nem dühös, inkább csak a többieket engedné egy kis levegőhöz jutni, így rámosolygok.
- Visszajössz majd? - kérdezem reménykedve.
- Lehet - mondja, de nem érzek mögötte ígéretet. Egy sóhajjal elengedem a kezét, ő pedig kisétál.
A többiek tűnődve, de némileg megkönnyebbülve néznek utána, csak Ginnyn látom, hogy gondolkodik valamin.
- Hermione - néz rám bizonytalanul.
- Utánamennél? - mosolygok rá.
- Öngyilkosság?
- Nem, nem hinném. Sokkal jobban viseli ezt az egészet, mint vártam. Próbáld csak meg. Mindenesetre, a közelben vagyok, ha kell segítség - bíztatom, mire egy sóhajjal feláll, és kisétál, én pedig látva Harry összeszűkült szemét, elnevetem magam.
- Nem kell aggódnod miatta - próbálom megnyugtatni.
- Tudom, csak… a régi beidegződések - vonja meg a vállát.
- Ha valahol, hát Perselus mellett biztonságban van - szögezem le, de ahogy Neville felnyög, megint kitör belőlem a nevetés. - Még mindig így félsz tőle?
- Hagyd, Hermione - csóválja meg a fejét Harry. - Azért Perselus is tett róla hat éven keresztül, hogy Neville így reagáljon.
- Tu-tudod… Hermi…one - néz rám végül a srác. - Ha valaki… egyszer azt… azt… mondta volna nekem, hogy egyszer… Pi-Pitonnal fogok karácsonyi vacsorázni…
- Hát igen, felettébb abszurd jelent lett volna, hidd el a számára még inkább, mint számodra - értek egyet. - De sok minden változott. Mi, ő, a világ.
- I-igen - bólint rá végül ő is, majd visszatérítjük a beszélgetést a jelenbe, egészen addig, míg egy negyed órával később Ginny vissza nem tért hozzánk.
Halálosan sápadt, és mint aki csak testben van jelen, ránk se nézve a székéhez sétál és leül.
- Jól vagy? - nézek rá már én is aggódva.
- Azt hiszem - szakít félbe Alston -, most hagyniuk kellene a kisasszonyt visszatérni a valóságba - mondja, majd egy laza intéssel eltünteti a félig kiürült poharából a bort, és teát varázsol bele. - Igya meg ezt, Ms. Weasley! Jót fog tenni. Én pedig megnézem, mekkora bombát robbantott - somolyog Alston, és ő is kivonul az étkezőből.
Már messziről érzem az ismerős illatot, ami Ginny poharából gőzölög, így megfogom a kezét.
- Tényleg idd meg, segíteni fog - mondom neki, mire Harry elneveti magát.
- Hadd találjam ki. Mezei kisezerjófű virág…
- Honnan veszed? - sandítok rá meglepetten, hisz soha az életben nem volt affinitása sem a bájitaltan, sem a gyógynövénytan irányában.
- Tudod, Hermione… azóta ezerszer végiggondoltam az utolsó évet. És mikor először jöttünk Mr. Cowardhoz… azt hiszem, ez valamiféle jelszó volt köztetek.
- Inkább csak egy közös titok - ismertem be mosolyogva. - Ami hozta magával az összes többit - emlékezek vissza egy nosztalgikus mosollyal, miközben Ginny is belekortyol a teájába. Szinte már az első kortynál visszatér némi emberi szín az arcába, és végül vesz egy mély levegőt, mintha lerázna magáról valami súlyos terhet.
- Minden rendben? - kérdezi ezúttal Harry.
- Igen, csak… Piton… soha nem… a köntörfalazásáról volt híres.
- Igen, ő mindig kíméletlenül szembesít az igazsággal - bólintok rá én is. - Nagyon kemény volt?
- Igen - bólint rá Ginny tűnődve. - De nem… bunkó módon volt kemény, csak… nem is tudom…
- Megvilágította, ő hogy látta ezt az egészet - próbálom kisegíteni.
- Igen. És ez… még így is… elég letaglózó. Így, hogy… benne voltam a közepében, és azért részese voltam… egy részének.
- Talán nem kellett volna ezt így a nyakadba zúdítania - sóhajt Harry. - Ez sokszor… még nekem is kemény.
- Nem gond - vesz egy újabb nagy levegőt a lány, és kiissza az utolsó kortyot is a teájából. - Jó ez a lötty. Mi ez?
- Amit Harry mondott - vonok vállat. - Kisezerjófű tea. Megspékelve ezzel-azzal. Senkit nem untatok bájitaltani részletekkel - nevetem el magam. - Ha valakit érdekel, kérdezze Perselust.
- Még mit nem - kontráz rá Harry.
- Tulajdonképpen - néz rám tűnődve Ginny -, úgy jöttem ma ide, hogy fogalmam sincs, mit eszel ezen a pasin…
- És most már van? - kérdezem mosolyogva.
- Ő… egy különleges ember - csóválja meg a fejét sóhajtva.
- Vigyázz, a végén még féltékeny leszek - figyelmezteti Harry.
- Te is különleges vagy - mosolyog rá Ginny. - Csak… valahogy máshogy.
- Ez így van - bólintok rá én is, de közben Neville megint nagyot csuklik mellettem, de mielőtt hozzá fordulhatnék, Luna ábrándos hangon megszólal.
- Tudtátok, hogy minden különleges embernek egy borgasz van a fejében?
- Egy mi? - kérdezzük egyöntetűen mind a hárman, mire a csaj valami kacifántos magyarázatba kezd, mi pedig inkább a saját gondolatainkba merülve kortyolgatjuk a borunkat.
- Harry, te érzed, hogy lenne valami a fejedben? - próbálok kiszakadni a múlt valóban letaglózó hatása alól.
- Persze. Néhány emlék és gondolat, amit igazán megehetne egy furmász… vagy micsoda.
- A furmász más, Harry - tiltakozik hevesen Luna, és ezúttal azt kezdi magyarázni, mi a különbség a kettő között. Pár percig hagyjuk, de aztán inkább felvetjük, hogy átadhatnánk az ajándékokat.
Úgy tűnik, mindannyian örülnek azoknak az apróságoknak, amikkel megleptem őket, és én is örülök a könyveknek, amiket tőlük kapok. Luna mindentlátó csodaszemüvegével nem sokat tudok kezdeni, főleg mert nem is áll szándékomban a furmászokat és borgaszokat látni, de azért mosolygok hozzá.
Jócskán elmúlik már éjfél, mikor a többiek végül szedelőzködni kezdenek.
- Azért remélem, minden várakozással ellentétben jól éreztétek magatokat - nézek rájuk kíváncsian. Harry és Ginny miatt annyira nem aggódom, és persze ők azok, akik megnyugtatnak.
- Persze - mosolyog rám Ginny. - Nem állítom, hogy sűrűn idemerészkedek, de azért jó volt ez így.
- Majd, ha végzel a sulival, sűrűbben találkozhatnánk - ajánlom. - Persze akkor meg majd híres játékos leszel…
- Na ahhoz azért idő kell - rázza meg a fejét Ginny. - És a barátaimról akkor sem fogok elfeledkezni. Remélem, azért pár meccsre kijössz te is, és…
- Perselus? El tudod képzelni? - tör ki belőlem a nevetés. - De én feltétlenül ott leszek - mosolygok, majd Nevillhez fordulok. - Ugye nem harapta le senki az orrod?
- Nem - látja be fintorogva, miközben kifele indulunk a folyosóra.
- Á, fiatalok, máris mennek? - lép ki a nappaliból Alston, de épp csak annyira rázza meg a fejét, hogy én értsem, jobb, ha nem erőltetem, hogy Perselus is elköszönjön a vendégeinktől.
- Késő van már, Mr. Coward - mosolyog rá Harry. - Köszönjük a meghívást! És igazán finom volt a vacsora.
- Ennek őszintén örülök - hajt fejet az öreg. - Remélem máskor is vendégül láthatom önöket.
- Biztosan így lesz - ígéri Harry.
- Akkor nyugodalmas jó éjszakát a hölgyeknek és az uraknak! - mosolyog még rájuk, aztán én is elbúcsúzom a csapattól, még megígértetem velük, hogy máskor is eljönnek látogatóba, és kisorjáznak az ajtón.
- Minden rendben? - fordulok vissza Alston felé.
- Igen, minden rendben - mosolyog rám megnyugtatóan. - Üljünk le, és igyunk még egy pohár teát.
- Csak miután átadtam önnek az ajándékát - nevetem el magam, és magamhoz hívom a kis csomagokat az emeleti szobánkból.
Ahogy sejtettem, Alston örült a hasznos holmiknak, amiket adtam neki, és az a gyanúm is beigazolódott, hogy könyvet kapok tőle. Közben valahogy újra és újra Perselusra tévedt a tekintetem.
- Minden rendben? - kérdezem újra.
- Csupán… azt hiszem, Weasley kisasszony után nekem is sikerült kibillentenem az egyensúlyából Perselust. Semmi komoly, csupán apróság - igyekszik megnyugtatni, mikor látja az aggodalmat a szememben. - Azt hiszem, ideje ágyba tenni magam. Jó éjt, kisasszony! És neked is Perselus! És még egyszer boldog karácsonyt! - mondja, és magunkra hagy bennünket.
Odasétálok Perselushoz, és leguggolok elé.
- Jól vagy? - fogom meg a kezét.
- Igen.
- Elmondod?
- Nem, ezt most nem - hárítja el a kérdést, és tudom, semmi értelme nem lenne faggatóznom.
- Rendben - adom meg magam végül. - Felmegyünk mi is?
- Mehetünk - mondja nagy levegőt véve, és lassan mi is felsétálunk a szobánkba.
- Tudod… - szólalok meg félénken, pedig erre már rég nem volt példa. Perselus is így érezheti, mert egyik szemöldökét felvonva méreget.
- Szóval én… neked is vettem ajándékot… bár nem tudom… szóval, hogy tetszeni fog-e. Én… hetekig törtem a fejem, de… képtelen voltam kitalálni valamit, aminek talán örülnél - sütöttem le a szemem, és azt hiszem, még diákkoromban sem voltam ennyire zavarban Perselus előtt. Ő persze nem könnyítette meg a dolgom, az nem is ő lett volna. Átható pillantással méregetett, és én, csak, hogy meneküljek előle az éjjeliszekrényemhez léptem, és elővettem a kis dobozkát a fiókból.
- Tudom, hogy nem fogsz lelkesedni érte - mondtam, de még nem fordultam felé. - Tudod, mindenki azt mondta, vegyek neked valami bájitallal kapcsolatos dolgot, de most komolyan… munkaeszközt nem lehet karácsonyra ajándékozni. Az hogy néz ki? De szóval tényleg nem volt túl nagy ötletem, és hát… ez lett belőle - adtam át neki a kis dobozt.
Egy pillanatig még engem fürkészet, miközben átvette, de aztán alaposan szemügyre vette a dobozt is, majd kinyitotta. Én szívem szerint elsüllyedtem volna a padlóba, mint régen, amikor valami csínytevésen kapott. Csak egy pillanatra sandítottam az arcára, de arról szokás szerint semmit nem tudtam leolvasni. Végül inkább elléptem tőle, és az ablakhoz sétáltam.
Hosszú másodpercekig nem történt a hátam mögött semmi, de aztán az ablakban láttam, ahogy Perselus leteszi a dobozt az asztalra, és odasétál mögém.
- Nem kellett volna ilyen sokat törnöd a fejed - simogatta meg a karom, de én csak elhúztam a számat, mire folytatta. - Tudod… én már megkaptam tőled a legnagyobb ajándékot, amit csak kaphattam.
- Engem - forgatom meg a szemem, mert ez a duma olyan sablonos, és tőle nem vagyok hozzászokva az ilyesmihez.
- Egyrészt igen - bólint rá tűnődve. - Te is egy akkora ajándék vagy, ami bőven elég életem minden hátralévő karácsonyára és születésnapjára. De ami legalább ilyen fontos… egy normális élet lehetőségét kaptam tőled. Egy olyan életét, amiben sosem reménykedhettem. Tavaly ilyenkor még nem igazán hittem benne. De most már igen.
- Várjunk csak… - fordulok meg, hogy a szemébe nézzek. - Te most romantikus vagy?
- Ne szokd meg! - húzza össze a szemöldökét. - Csak a karácsony miatt van. Holnapra kialszom.
- Igen, ebben biztos voltam - nevetem el magam. - De akkor is, a karácsony arról szól… arról is, hogy adunk egymásnak valamit.
- Valóban - von vállat. - De én sem vettem neked semmit. Ami persze nem jelenti azt, hogy nem kapsz ajándékot - teszi még hozzá, mielőtt bármit mondanék, de aztán tovább húzza az agyam. - De csak holnap.
- De miért? - nézek rá csodálkozva.
- Hogy türelmet tanuljon, Ms. Granger - veszi elő egy pillanatra a szigorú, tanáros hangját.
- Jaj, ne már - nézek rá esdekelve, de úgyis tudom, esélyem nincs meghatni. Főleg, ha valamit a fejébe vett. - Direkt csinálod?
- Természetesen igen - bólint rá.
- És ha reggelig kifúrja az oldalam a kíváncsiság?
- Van egy remek sebhegesztő bájitalom - biztosít.
- Csak bájitalmesterrel ne kezdjen az ember - ugratom.
- Ne feledje, kisasszony, ön is hamarosan az lesz.
- Remélem - húzom el a számat.
- Ezt én garantálom neked - szűkül össze a szeme. - Akit én egyszer kezelésbe veszek…
- Jaj annak a szegénynek - nevetem el magam, de aztán véletlenül az asztalon heverő dobozkára téved a pillantásom. - Nagyon gáz, igaz? - fintorgok megint.
- Tudod jól, hogy nem viselek ilyesmit - sandít rám, majd tűnődve megérinti a nyakában lévő láncot. - Ezt is csak…
- Alston miatt - mosolygok rá.
- Igen.
- Tudom - húzom el a számat. - Ezt megmondtam Harrynek is, csak azt mondta… - kezdem mesélni, de ahogy megvillan a szeme, inkább abbahagyom.
- Mit mondott Potter? - kérdezi végül sóhajtva.
- Azt, hogy ha nem is viselnéd, szóval… ha néha ránézel, vagy a kezedbe kerül, biztos elmosolyodsz. És nekem már ez megéri.
- Legyen hát - adja meg magát végül, és én is halványan elmosolyodok.
- Azért a jövő évi ajándékodon már holnap elkezdem törni a fejem - mondom végül fejcsóválva.
- Azért január elsejéig várhatnál - néz rám morcosan. Tudom, úgy gondolja, ennél sokkal hasznosabb dologgal is elüthetném az időmet. Aztán megint rám néz. - Holnap amúgy is más dolgod lesz.
- Amit nem árulsz el.
- Nem. És most már ideje lenne nekünk is ágyba kerülnünk - javasolja.
- Gondolod, hogy egy szemhunyást is képes lennék aludni ezek után?
- Miattam virraszthat a kisasszony, de én aludnék végre, ha már egész este nem volt nyugalmam a mihaszna csürhe miatt.
- Mondod ezt azok után, hogy az egész estét Alstonnal töltötted.
- Inkább, mint hogy Longbottom makogását hallgassam egész este.
- Így nem fogja legyőzni a félelmét.
- Az az ő baja - von vállat végül Perselus. - Mész fürödni?
- Megyek - adom meg magam végül, és elvonulok a fürdőbe.
Végül Neville félelme az én gondolataimat sem sokáig köti le, majd ha akarja, úgyis le tudja küzdeni, így inkább visszatértem Perselus titokzatos ajándékához. Vajon mi lehet az, amit csak holnap adhat át? Bár azt mondta nem vett semmit. Akkor vagy valami, amit maga készített, vagy valami mást talált ki. Nagyon birizgálta a csőrömet ez a dolog, de tudtam, ha nekiállnék faggatózni, azzal csak felbosszantanám.
Miután végeztem Perselus is megfürdik, és nem sokkal később ágyba kerülünk. Tudom, most már tényleg aludna, de azért felkönyökölök mellette.
- Perselus, köszönöm!
- Ha most megkérdezném, hogy mit, még egy darabig nem aludnánk - dünnyögi.
- Ne morgolódj! - kérem. - Ma karácsony van.
- Már másnap van.
- A karácsony egy többnapos ünnep, nem mondta még neked senki? - nevetem el magam.
- Ez valahogy kimaradt - morog tovább.
- Persze, persze - hagyom rá. - Akkor is köszönöm. Hogy kibírtad ezt az estét, meg hogy elviseled az összes hülyeségemet.
- Ez utóbbi ügyben téged több köszönet illet. De ne most kezdjünk egymásra licitálni. Halasszuk el máskorra.
- Rendben. És… most komolyan hagyod, hogy törjem a fejem…
- Minél előbb elalszol, annál kevesebbet kell törnöd a fejed. Jó éjt! - zárja rövidre a vitát, és be is hunyja a szemét, így kénytelen vagyok megadni magam. Végül még adok neki egy puszit.
- Jó éjt neked is! - súgom neki, majd elhelyezkedek mellette, és lévén lassan hajnal, minden várakozásommal ellentétben hamar elalszom.