- Rühellek – jelentette kin Magyarország a Világkonferencia után. Ez teljesen megszokott és talán el is várt kijelentés volt tőle, tekintve a megnyilvánulás célszemélyét, Romániát.
- Holtan akarlak látni – bólintott beleegyezően Vladimirt. – Nem ülsz az ölembe? – ült a földre a falnak dőlve.
- Vérszívó patkány – helyezkedett el Erzsébet a férfi ölében, fészkelődve kereste a legkényelmesebb pozíciót.
- Serpenyős vadállat – karolta át a román a lány vállát.
- Földrabló* – hunyta le a szemét Magyarország, Vladimir mellkasának dőlt, majd felpillantott rá.
- Mondtam már, hogy gyűlöllek? – pislogott rá vigyorogva.
- Legalább ezerszer, rohadék – temette arcát a másik a barna tincsek közé, hogy beszívja a lány illatát. Ekkor kattanást hallottak, egy pillanatra fény vakította el őket.
- Mi a... – nézett fel Románia, a szeme még mindig káprázott... Japán vakujától? Az ázsiai épp a felvételt nézte rosszul leplezett vigyorral, orrából alig észrevehetően vér szivárgott.
- Hupsz. Úgy tűnik, le lettünk kapva – nyújtózott Magyarország, felülve Vladimir ölelésében. – Leüssem?
- Úgyis lebuktunk – vont vállat a román. – De azért leütheted, te nőnek álcázott szörnyeteg.
- Mondja a nappali denevér. – Magyarország inkább kedvese ölében maradt.
*: Románia rögtön az I. világháború után hadjáratot indított Magyarország ellen, egészen Budapestig eljutottak.
~Vievin, 2013. december 15.
Kisebb megjegyzés, aminek semmi köze a fichez: Visszajelzéseket várnék, elég unalmas úgy írogatni Nektek, hogy nem tudom, ketten, tizenketten avagy százketten vagytok. Plusz ha nem tudom, mit rontottam el, fejlődni sem fogok.