Crimson's Curse

„Nem várt látvány fogadott. Relis ült azon az ágyon, ahol ébredésem előtt feküdtem, fehér ingje félig kigombolva, a vállán, ahol a golyó érte, lehúzva. Most nem volt rajta a kötés, Robert valamit kent a sebére.
A lány zöld szemeivel haragosan pislogott felém, aztán elfordította a fejét, és a falat kezdte bámulni. Robert azonban, mintha észre sem vette volna ezt, felém pillantott, és egy kedves mosoly után megérdeklődte:
- Hogy vagy?
- A kesztyű hatásos – emeltem fel a feketével borított kezeimet. – De most komolyan, mennyi ideig ne várjak változást? – kérdeztem feszülten.
- Nem tudom – mondta arcán aggódó kifejezéssel.
- Akkor kénytelen leszek megszokni – vontam vállat. Végül is, a kesztyű tényleg segített, és amúgy sem volt olyan nagyon rossz. Csak hozzá kell szokni. De azért jobb lenne nélküle…
- Fájdalomcsillapítót vehetsz be rá, mikor front vagy utazás miatt hőingás van körülötted – magyarázta.
- Rendben – bólogattam, aztán megint Relis felé pillantottam. A lány tüntetően nem nézett rám, és amint lehetett, felpattant, szinte még nyitott inggel távozott a helyiségből. Nem kellett sok ész hozzá, hogy kiderüljön számomra: nem kedvel engem. Amit meg is értek. Hisz' részben miattam sérült meg, és a múltkor pedig a sárkányom lepipálta.
- Ne haragudj Rá – szólt a fiatal doktor, és rám mosolygott.
- Megértem – legyintettem. – Nessa azt mondta, hogy Te elvezetsz a tanácskozásra, vagy mire – mondtam, hogy eltereljem a témát.
- Máris annyi az idő? – pislogott meglepetten, aztán feljebb húzta az ingujját és ránézett az órájára. – Annyi bizony! Na, gyerünk.
Kinyitotta előttem az ajtót, aztán átvette a vezetést, de végig mellettem jött, csak finoman utalva arra, hogy arra megyünk, amerre Ő vezet. Beszéltetett, vagy Ő mesélt, és újra meg kellett jegyeznem magamban, hogy milyen figyelmes férfi.
Fehér ajtóhoz értünk, bent csak úgy kavargott az energia, de semmiféle rossz szándékot nem érzékeltem benne. Robert ismét előreengedett, biztató mosolyt küldött felém, majd behúzva maga után az ajtót, jött utánam.
Nessa rögtön kiszúrt és intett felém, a bent lévő harminc-negyven ember csak ezután vett észre. Néma csend támadt, és Én elámultam, nem számítottam rá, hogy ennyi Outsider van.
Odasiettem Nessához, mellette volt még két hely egy hosszú asztal körül, és Mi Roberttel odaültünk. Nessa másik oldalán Relis ült, most is dühös pillantásokat lövellt felém. Éreztem, hogy mindenki engem figyel, ami felettébb zavart. Hallottam, hogy egy apró szikra pattan a hátam mögött, és próbáltam megnyugodni, mielőtt még felgyújtok valamit.
Nessa végül megköszörülte a torkát.
- Ha tudom, hogy ilyen csend lesz, időre hívlak – mosolyodott el. – Nos, mint tudjátok, Catherine…
- Rine – javítottam ki rögtön, szinte reflexből.
- Rine tegnap egyedül szállt szembe Karmazsinnal, és könnyűnek nem mondható sérülésekkel, de túlélte, valamint meg is futamította, nem először – közölte. Azért ez nem éppen így volt…
- Újfent keresztezve ezzel a terveinket – szólt közbe egy sötét hajú, hideg tekintetű férfi. Talán négy-öt évvel lehetett idősebb nálam.
Ez a megszólalás kizökkentett az eddigi nézelődésből, jókislány-szerepből. Dühösen az asztalra csaptam, ezúttal már onnan is pattogtak a szikrák, de nem érdekelt, sőt, inkább a hatást fokozták.
- Esetleg hagytam volna, hogy még valakit megöljön? – kérdeztem élesen. – Lehet, hogy nálatok a nyugton ücsörgés elfogadott, de amíg itt vagyok a városban, és tudok tenni valamit ez ellen az őrület ellen, addig teszek is! Akár van rá parancsom, akár nincs! – Hogy ebből mi lesz most? Fogalmam sincs, de igazán nem is érdekel.
A férfi nézett egy darabig, Én álltam a tekintetét, aztán megenyhült, és elmosolyodott.
- Jól mondta Nessa, nem olyan vagy, mint a többi. – Ezt úgy mondta, mintha csak valami különleges állatfajhoz tartoznék. Nem tetszett, de egy kicsit Én is megnyugodtam.
- Ezt most bóknak veszem – mormogtam magam elé, mire Nessa elnevette magát mellettem.
- Vedd is! – ajánlotta jókedvvel.
Ezután hosszú listája következett a Karmazsin által elkövetett gyilkosságoknak, és azok helyszínének. Untam a dolgot, mivel mindet tudtam már kívülről betéve. De azért figyeltem, hátha Mi elsiklottunk valami felett. De nem, szinte ugyanaz volt az egész. Miután ezzel végeztünk, fáradtan felsóhajtottam:
- Karmazsin átka ez a gyerek. – Mély csend lett a teremben, aztán Nessa és Robert egyszerre nevettek fel mellettem, majd az egész terem csatlakozott hozzájuk.
- Ahogy mondod, Villám, ahogy mondod – helyeselt valaki a közelemben.
A széles jókedvnek az ajtó nyílása vetett véget. Fiatal srác esett be rajta, lihegett, és biztosra vettem, hogy nagy híre van, zavaros energiák kavarogtak körülötte, szinte vibrált.
- Nessa! Elindult! – nyögte ki nagy nehezen.
- Merre? – kérdezett rá rögtön, és fel is pattant ültéből, ahogyan sokan a teremben.
- Nyugatnak – jött a válasz, ekkor Nessa már az ajtóban volt.
- Indulunk! – közölte a vezető, és már el is tűnt kint.
Nem tört ki pánik, kapkodás vagy ribillió. Az egész csapat gyorsan távozott a teremből, Robert karon ragadott, és maga után húzva indult el.
- Te nem mész sehova – mondta.
- Egy fenét! – tiltakoztam. – Én akarom elkapni!
- Még nem épültél fel – próbált az eszemre hatni.
- Nem érdekel! – legyintettem.
A hatalmas garázsban már bőgtek a motorok, és Nessa intett felém. Felugrottam mögé, nem törődve Robert figyelmeztetésével.
A menetszéltől felizzott a fájdalom a kézfejeimben, de nem érdekelt. Összeérintettem a köröket a tenyereimen és egyszerűen megszüntettem az anyag légáteresztését. Máris jobb lett.
Figyeltem az utat, de a környék messze sem volt ismerős. Csak annyi volt biztos, hogy a város elég előkelő részén lehettünk, mert palota méretű villák sorakoztak kétoldalt.
Aztán otthagytuk a motorokat egy park szélén. Két ember maradt ott vigyázni rájuk, a többiek árnyakká váltak. Relis pillanatok alatt végzett a környék közvilágításával, vaksötét volt. Engem nem zavart, szorosan Nessa nyomában voltam, aki hirtelen hátrafordult hozzám.
- Tudod, merre van?
- Várj egy kicsit – kértem súgva. Behunytam a szemeim, de a csapat tagjain kívül senkit nem érzékeltem. Óvatosan kavartam egy kis szellőt, ami megmozgatta a park fáit. Ismét semmi. Másik irányból is „beleszimatoltam", végigvágott rajtam az ismerős, borzongató energia. Ő volt az. – Arra – intettem az irányba, és már indultam is, nem érdekelt Nessa.
Halk lépteim elnyelte az avar, a járdákat kerültem. Most nem menekülhet! Nem fog!
Leshelye egy híd közelében volt, mely a mesterséges tavon át ívelt. Bokrok mögé rejtőzött, Én mögé, egy fa árnyékába. A híd túloldalán felbukkant az áldozat. Nem láttam a nő apróbb részleteit, mindössze annyit, hogy magas és vékony. Biztosan csinos lehetett.
De Karmazsin hagyta, hogy elmenjen, s amikor megmozdult, felegyenesedett és felém fordult. Nem tudom, mit láthatott, mert Én olyan szorosan simultam a fa törzsére, hogy kívülről képtelenség volt észrevenni. Nézett egy percig, majd előugrott a rejtekhelyéről és elrohant.
Én alig három másodperc fáziskéséssel vettettem utána maga. Energiája vibrált előttem, ha tartom a tempóját, nem rázhatott volna le. Rohanás közben hozzáért egy fához, mire az pirosan felszikrázott és egy méterrel a föld felett a törzse felrobbant, majd pontosan elém dőlt.
Lendületből ugrottam fel rá, majd a következőre, mivel egész sor fát pusztított ki. A harmadik kissé távolabb volt, de szemmértékre tudtam, hogy el fogom érni. Nos, el is értem, de megingott a lábam alatt Én meg beborultam a két fatörzs közé.
Mindkét oldalt a lombok vettek körül, és egész sor istenségnek adtam hálát azért, ha nem törtem el semmimet. A kezeim rendben voltak, viszont a vállam nagyon nem. Az egyik karcolást Nessától szereztem, a másikat Kimbleytől. Most még sikeresen rá is estem.
Mire felkecmeregtem a földről, és kikúsztam az egyik lombkoronán keresztül a szabadtérre, Karmazsin energiája eltűnt, helyette az Outsiders tagjait éreztem közeledni.
Magamban zártam a napot, miközben jelentettem Nessának, mi volt - peches nap. Újabb három zúzódást szedtem össze, mellé fél tucat karcolást, önbecsülésem újra zuhant egy sort, valamint elegem volt mindenből, csak egy ágyra vágytam."