38. fejezet

Váratlan segítség II.

- Ha ébren maradok, az mennyire fog fájni? – tért Kathlin a lényegre rögtön.

- Természetesen a karod érzéstelenítve lesz, és a fájdalomcsillapító is nemsokára hatni kezd, tehát minimálisan – felelte Bruce. - Őszinte leszek, ideiglenes fájdalmak, sajgás és zsibbadtság felléphetnek, de eddig mindenki túlélte.

- Szívesebben maradnék ébren – vallotta be a lány.

- Ha ezt választod, akkor viszont végig nyugton kell feküdnöd. A karod rögzítve lesz, de nem mozoghatsz. Ezt is vállalni tudod?

- Igen – ígérte a lány.

- Rendben. És ne feledd, bármit érzel, szólj! Ennek ez a lényege. – Kathlin bólintott. - A biztonság érdekében közben mérjük majd az életjeleidet. Tony! – utasította a férfit Banner.

Stark az egyik műszerről egy körülbelül nyolc centi széles, a vérnyomásmérő pántjából hasonló anyagból készült, de fémbetéteket is tartalmazó pántot vett le, és nyújtott át a Doktornak.

- Abban a szerencsében részesülhetsz, hogy rajtad teszteljük a legújabb fejlesztésű univerzális érzékelőt – vigyorgott Tony a lányra. A fehér orvosi köpenyben elég szokatlan látványt nyújtott, de mivel tudós volt, nem hatott rajta idegenen. Kathlin-nek viszont nem tetszett a tesztalany szerep.

- Pontosan mi ez? – kérdezte Bruce-t, miközben a férfi körbetekerte, majd egy tépőzárral a jobb felkarjára erősítette a sötétkék, és néhol fémesen csillogó pántot. Az érzékelő minimálisan szorította a felkarját valamivel az infúzió bevezetése felett.

- Tony csak szórakozik – nyugtatta a lányt a Doktor újból. - Már le van tesztelve, csak éppen még nem került tömeggyártásra. Egyszerre méri a pulzust, vérnyomást, testhőmérsékletet, izmok állapotát, és még sok mindent.

- Praktikus kis szerkezet, természetesen hála nekem! – fényezte magát Tony, miközben az egyik számítógépen aktiválta a pántot, és beállította a pánt által küldött rádiójelek átalakítását.

A képernyőm, ami egyébként Kathlin bal oldalán, nem messze az ágytól helyezkedett el, akkor megjelentek az értékeit mutató diagramok. Hang még nem volt hozzá, de Kathlin leolvashatta a pillanatnyi vérnyomását, pulzusszámát, amit görbe is ábrázolt, és a hőmérsékletét. Az utóbbi harmincnyolc öt volt. A többit nem értette.

- Hangot tegyek rá? – kérdezte Tony Bruce-tól.

- Csak vészjelzést, ha túl alacsony, vagy magas értékek jelentkeznének – felelte a Doktor.

- Kész! – kiáltotta a Milliomos néhány gombot beütve.

- A pulzosod és vérnyomásod egyelőre rendben. Kicsit magas, de biztos vagyok benne, hogy az izgalomtól. Próbálj ellazulni– fordult a Doktor a lányhoz. – A lázad még nem ment le, de ha nem megy feljebb, a műtét végéig nem adok rá semmit. – Egy tiszta kendőt megnedvesített a csapnál, és hideg borogatásként a lány nyirkos homlokára tette. Előtte viszont még összefogta a lány hosszú haját egy befőttes gumival.

- Minek a lófarok? – kérdezte a lány.

- Jobb, ha nem lóg mindenfelé a hajad. – Bruce eligazította a nedves kendőt a lány homlokán. A Boszorkány megremegett a hideg érzésre, de az valahogy még segített is neki az ellazulásban.

Amíg Kathlin megpróbált lelkiekben felkészülni, Bruce és Tony folytatták az előkészületeket. Kathlin sérült karja az ágyhoz rögzített kemény műanyaglapon feküdt, amihez Bruce most két szíjjal hozzá is erősítette. A szíjak a lány alkarja tövénél, és a csuklójánál fonták körbe a karját, és szorítottál a laphoz, így már nem tudta mozgatni.

Kathlin-nek ugyan nem tetszett a dolog, de nem volt beleszólása. Az ágy és az „asztal" közé végül egy állvány került, ami alatt a lány keze átnyúlt az ágyról az asztalra, és két halványzöld műtőlepedő darab volt rá „függönyként" felfüggesztve. Emiatt a lány csak a felkarja egy részét látta a kezéből, a többi elveszett a függöny mögött. Azon a kis térrészen kívül azonban, ahol a sérült karja az asztalhoz volt szíjazva, mindenfelé kilátott. Az állvány nem volt magas, így amikor Bruce leült a helyére az ágy mellé, a lány az ő arcát is jól láthatta, ahogy a mellette lévő tálcákat is, amikre a Doktor különféle hegyes, tompa, fogószerű, és számos eszközt készített elő. Csak azt nem látta, hogy mit csinál a kezével.

- Miért kell a lepedő? – kérdezte a lány Bruce-tól. A Doktor épp az orsócsont feletti bemetszés vonalár rajzolta fel a célra alkalmas filccel a lány felfordított karjára.

- Előírás – válaszolta Bruce tömören, és befejezte a második bemetszés vonalát is.

- Jobb, ha nem látod, mi van a karodban – tette hozzá Tony, aki megint a képernyőknél ügyködött.

- Tony! – szólta meg Bruce nagy levegőt véve. – Nem tudnád kivételesen nyugtatni őt, ahelyett, hogy felidegesíted?

- Már ennél idegesebb nem lehetek – jegyezte meg Kathlin, a plafont bámulva.

- Ne becsüld alá magad – mondta Tony.

- Most már elég! – elégelte meg a Doktor asszisztense beszólásait. – Kathlin?

- Igen? – fordított felé a fejét a lány.

- Mit érzel most? Kevésbé fáj a karod?

- ...Igen – döbbent rá a tényre a lány. – Már alig fáj.

- Akkor a fájdalomcsillapító hatásos – nyugtázta Bruce. – Most érzésteleníteni fogom a karodat, és utána remélhetőleg csak zsibbadtságot fogsz érezni, esetleg tompa fájdalmat. Felkészültél? - A lány bólintott. – Rendben.

Bruce lefertőtlenítette a lány alkarjában teljes felületét, majd elvett a tálcáról egy átlátszó anyagot tartalmazó, hosszú injekciós tűt. A lány még érezte, miközben annak tartalmát több helyre adja be, egyenletesen elosztva, majd már fél perc múlva elkezdett zsibbadni a karja. Néhány perc múlva már azt sem érezte, mikor Bruce tesztelés céljából egy tűt szúrt a karjába. Kathlin látta, hogy Bruce még kétféle anyagot ad be neki, de azt már nem érezte, és már megbízott annyira benne, hogy nem kérdezett róluk. A doktor végül egy géppel felfújatta az érszorítót, amit még a leszíjazás előtt húzott a lány bal felkarjára. A lány bal karja ekkor végleg elzsibbadt, így már a könyöke környékén is alig érezte a bőrét, az bal kezén lévő ujjait pedig szintén csak nehezen tudta mozgatni. Az érszorító azért kellett, hogy a lehető legkevesebbet vérezzen a keze a műtét alatt.

Banner még utoljára kicserélt a borogatást a lány homlokán, majd lefertőtlenített a kezét, szájkendőt vett fel, de az még a nyakán pihent. Visszaült az ágy mellé, a lány elzsibbadt karját rögzítő asztalhoz, majd vetett egy pillantás a lány életjeleit mutató képernyőre.

- A lázad kezd lemenni – mondta a lánynak, mivel a láza immár csak harmincnyolc kettő volt. – A vérnyomásod és pulzusod is alacsonyabb, de még a normális tartományon belül. Hogy érzed magad? Szédülés, fájdalom?

- Még mindig semmi – válaszolta a lány. – Talán egy kicsit szédülök, de lehet, hogy csak a fáradtságtól.

- Vagy a fájdalomcsillapítótól. Nem baj, ha behunyod a szemed, és ellazulsz. A mesterséges altatás, ami sokkal veszélyesebb. De néha majd beszélek hozzád, és ha hallod a hangom, akkor válaszolj, kérlek. És természetesen, ha valamit érzel...

- Azonnal szólok! Értettem, Bruce. Ugye nem baj, ha...?

- Szólíthatsz Bruce-nak – egyezett bele a Doktor. – Elkezdem a bemetszést a singcsont felett – magyarázta, miközben felette a szájmaszkot, majd elvette a szikét a tálcáról. Kathlin nem látta, ezután mi történik.

- Bruce?

- Igen? – A doktor hangja tompább lett a maszkban, de ugyanúgy érthető volt.

- Legközelebb már nem kell részletezned, mi történik! – kérte a lány, forgó gyomorral. Nem tette boldoggá a gondolat, hogy egy kés éppen felvágja a karját. És ezek szerint két vágás is lesz.

- Oh, elnézést – felelte Bruce, és a figyelmét véglegesen az operációra fordítva, belevájta a pengét a lány karjába, majd végighúzta a kijelölt vonal mentén.

Kathlin halk szisszenést adott ki magából. Az érzéstelenítő hatására ugyan csak tompán, de érezte az éles fájdalmat, és kis mértékben a hideg fémet a húsában. Bruce nem kérdezett rögtön rá, hanem egy szerkezet segítségével kitágította a vágást, és rögzítette az izmokat, hogy a törött csont láthatóvá váljon. Csak miután ezt kibiztosította, pillantott a lányra.

- Érezted? – kérdezte tőle. Kathlin bólintott. – Sajnos a legerősebb érzéstelenítőt és fájdalomcsillapítót használtam. Ennél jobban nem működik. El tudod viselni?

- Nem elviselhetetlen – válaszolta a lány. – Csak kellemetlen..., de kevésbé fáj, mint a karom korábban.

- Rendben. – Bruce egy újabb eszköz segítségével eltávolította a vért onnan, ahol bevérzett a sérülés. Kathlin ezt is kellemetlen, tompa érzésként fogta fel, de nem szólt, kibírta. A Doktor utána egy hosszú szárú csipesszel a szilánkokat távolította el a felnyitott karból. A felül lévőkkel még viszonylag simán ment, de volt, amiért mélyebben be kellett nyúlni. Ilyenkor Kathlin nyögött párat.

- Meddig tart még?! – kiáltotta el magát tíz perc után a Boszorkány. – Már nem bírom tovább! – Nem is a fájdalom volt, ami legjobban zavarta, hanem a mellé társuló szokatlan, kellemetlen érzés. Egyszerűen nem bírta tovább mozdulatlanul. Bele sem mert gondolni, mit érezne, ha nem lenne érzéstelenítve.

- Hát nem tartott sokáig – jegyezte meg Tony, aki egy távolabbi asztalnál ült, és kísérte figyelemmel a történteket. Egyelőre nem kapott hányingert attól, amit onnan látott.

- Kathlin – nézett fel rá a doktor. – Ennyire fájna?

- Nem. Még mindig nem annyira rossz, mint korábban.

- Akkor meg mi a gond? – Bruce gyakorlatához híven megőrizte a türelmét a lánnyal szemben.

- De olyan kellemetlen, és sajog az egész karom.

- Ez sajnos ezzel jár. Ha pedig csak a karod sajog, akkor minden rendben.

- Csak áruld el, hogy mennyi van még hátra! – kérlelte a lány fájdalmas hangon.

- Még maradt néhány szilánk, amit el kell távolítanom. Utána helyre igazítom, és egymáshoz erősítem a törött csontot, majd bevarrom a sebet, és megismétlem az orsócsonttal.

A lány idegesen fújta ki a levegőt.

- Mivel erősíted össze? – vonta kérdőre a Doktort. Bruce érezte, hogy ebből ég baj lesz. A lány túl hamar vesztette el a türelmét.

- Egy vékony fémcsövet csavarok a csontba a törések mellett, amiket felül egymáshoz erősítek...

- Rosszul vagyok... – nyögte a lány, és szabad kezét a szájához emelte. Tony szerencsére gyorsan kapcsolt, és hamar mellette termett egy papírzacskóval. Kathlin nem tudta megállni, és belerókázott, épp hogy nem hányta le magát, vagy Tony-t. A férfi gyorsan kidobta a zacskót a kukába, majd egy másikat adott a lány kezébe.

- Köszönöm – sóhajtotta Kathlin kimerülten, még mindig émelyegve.

- Néha a tudatlanság előny – mondta a lánynak Tony.

- Jókor mondod – nyögte Kat fájdalmasan. Fémek a karjában... Valamiért nem dobta fel a gondolat. Miért is kérdez annyit. Legalább a végén hányt volna!

- Kathlin. Jól vagy? – kérdezte Bruce, aki ezalatt végzett a szilánkokkal, és már csak a fémcsövek becsavarása volt hátra egy fúrószerű, de nagyon finom szerkezettel, majd a csövek egymáshoz erősítése, miután helyre igazította a csont részeit.

- Még mindig hányingerem van – panaszolta a lány. Bruce látta, hogy az értékei is mennek fel az idegességtől.

- Érzel erős szédülést, vagy fájdalmat más végtagodban, esetleg viszketést valahol? – kérdezte aggódva a lánytól.

- Nem.

- Csak az idegességtől érzed rosszul magad. Ez viszont így is veszélyes lehet. Meg kell próbálnod megnyugodni!

- Nem hiszem, hogy menni fog. Sajnálom, de... mégsem megy! Nem lehetne abbahagyni? – kérdezte Kathlin reménykedve.

Tony „diszkréten" a tenyerébe temette az arcát, de nem szólt semmit. Helyette megint Bruce válaszolt.

- Kathlin! Egy operáció kellős közepén vagy. Mégis hogy jut eszedbe ilyen?! – megpróbált higgadt maradni, de eddig még nem fordult elő vele, hogy egy betege megállítja műtét közben.

- Nem tudom! Akkor fejezd be! – erősködött a lány. Megpróbált felülni az ágyon, de amikor vetett egy pillantást a karjára, kétszeres erővel lett rajta úrrá a rosszullét.

- Azonnal feküdj vissza! – parancsolta a Doktor zaklatottan, de már késő volt. Mire Tony a lány mellett termett, hogy visszanyomja fekvő helyzetbe, Kathlin már a második zacskót töltötte meg gyomra tartalmával.

- Ezért nem ehetnek a betegek általában műtét előtt – sóhajtotta Bruce.

- Ami azt illet, ez már csak víz volt – jegyezte meg Tony, ahogy fintorogva kidobta a második zacskót.

- Még jobb – ingatta a fejét Bruce.

- És még azt hittem, hogy én fogok rókázni... – Tony nem bírta ki, hogy ne kösse a lány orrára.

- Rosszul vagyok – ismételte a lány. Még erőtlenebbül, mint az előbb, dőlt vissza az ágyra.

- Tudjuk – vágta rá Tony. – Talán nem kéne felkelned a műtőasztalról.

- Ha így folytatod – figyelmeztette Bruce a lányt, - az infúzió nem lesz elég kiszáradás ellen. A véredben pedig rögök keletkezhetnek. Ha viszont a műtét vége előtt adok neked vérhígítót, a karod túlságosan is vérezni fog.

Kathlin szinte fel sem fogta, amit a Doktor magyaráz neki indulatosan.

- Akkor megállunk? – kérdezte elgyengülő, kissé rekedté vált hangon.

- Megállunk – határozta el Bruce, bár ő nem a műtét befejezésére célzott. A lány makacsságára tekintettel azonban látszólag engednie kellett. Kathlin szinte azonnal megpróbált újból felülni, de Banner jól leszidta. – Ne! Eszedbe ne jusson megint megmozdulni! – figyelmeztette a lányt, aki megszeppenve engedte el magát az ágyon. – A karodban idegek futnak! Tisztában vagy vele, hogy ha véletlenül elvágom az egyiket, akár örökre lebénulhat a karod?!

- Ezt...nem tudtam – dadogta a lány.

- Természetesen nem fogom elvágni őket, de ha mozogsz, és veled együtt véletlenül elmozdul a karod is, mert a szíjak engedtek egy kicsit, akkor könnyedén belemozdulhatnak az egyik hegyes eszközbe. Érted?!

- Igen.

- Akkor most maradj nyugton egy ideig! – utasította a lányt, aki úgy sejtette, a Doktor végleg befejezni készül a dolgot.

Kimerülten, sajgó gyomorral bólintott. Kis ideig remegés is átjárta a testét a megpróbáltatások miatti izgalomtól. Azt kívánta, bár bele sem ment volna az egészbe. De akkor még nem tudhatta, hogy ez lesz.

- Szóval befejezzük? – kérdezte Tony, gyanúsan méregetve Banner-t. Sejtette, hogy itt lesz valami csavar. És volt.

- Igen – hazudta a Doktor, majd utasította Tony-t a lány számára egy újabb ismeretlen anyag beszerzésére. – Igyekezz! – visszafordult az értetlenkedő lányhoz.

- Mit kell hozni Tony-nak? – kérdezett rá Kathlin. A hangja még elgyötörtebb és fájdalmasabb volt, mint korábban.

- Idejében megtudod.

Kathlin sóhajtott egyet. Bruce egészen megsajnálta a lányt, megbocsájtva neki korábbi ostobaságait. Végül is nem kellett volna elvárnia, hogy a lány kapásból kibírja a dolgot, főleg úgy, hogy valószínűleg sosem volt még komolyabb dolog miatt kórházban. De félbehagyni a műtétet még sem lehetett, főleg, hogy mindenképpen a lány érdekét tartotta szem előtt. A vegyület ugyanis egy erősebb nyugtató volt, amitől nem feltétlenül alszik el az illető, de oldja a feszültséget, és ellazít. Remélt, hogy a lányon is hatni fog, és lehiggad végre.

- Biztos vagy benne? - kérdezte Tony, amikor átnyújtotta a halványkék folyadékot tartalmazó, közepes méretű fecskendőt Banner-nek. Arcán mindentudó kifejezés ült, némi halvány mosollyal. Jól ismerte a már szinte drogerősségű nyugtató hatásait. Aki egy egész fecskendőnyit kap, az már a saját nevét is elfelejti egy időre, nem hogy az idegességét.

- Legjobb lesz, ha lenyugszik – válaszolta Bruce, és valamennyit csökkentett a mennyiségen.

- Miről beszélsz?! – csattant fel a Boszorkány. – Mi van abban a tűben?!

- Semmi ártalmas – felelte Bruce könnyedén, mialatt elvett egy alkoholos vattát a tálcáról, és kezében a fecskendővel megkerülte a lányt. Az érszorító miatt hatásosabb a nyugtatót a lány jobb karjába adnia.

- Ez nem válasz! – morgolódott a lány tovább, mialatt Bruce megragadta a csuklóját, és lefertőtlenítette az alkarjának egy részét, nem sokkal az infúziós tű alatt. Az anyagot csak azért nem infúzióként adta a lánynak, hogy gyorsabban hasson.

- Egy jó kis nyugtató – bukott ki Tony-ból. Bruce rosszallóan fordult felé, mikor a lány ellenkezést mutatott. – Őszinteség, nem? – vont vállat a Milliomos „ártatlanul". – Jót tesz majd neked – nézett a lányra.

- Nem hinném! – ellenkezett tovább a lány, és megpróbálta kirántani a kezét Bruce szorításából, de túl gyenge volt hozzá. – Ne! – „könyörgött" a Doktornak. – Azt mondtad, megállunk!

- Igen, amíg lehiggadsz – magyarázta Bruce, és végre meg tudta tartani elég stabilan a lány karját, hogy beleszúrhassa a tűt. Kathlin a fájdalmas sóhaj, és nyögés közötti hangot adott ki, amikor megérezte az éles fájdalmat a karjában, majd a hűvös folyadékot, ami a bőre alá hatol.

- De nem kell...! – erősködött tovább a lány, fájdalmas tekintettel nézve Bruce-ra, aki lassan beadta neki az egész adagot.

- Csak a te érdekedben – próbálta nyugtatni a Doktor, majd kihúzta a tűt. A lány értetlenül nézett rá. – Nem állatunk meg egy műtét közepén! – magyarázta. – Ez majd ellazít a maradék időben. A végén még hálás is leszel nekem.

- Meglátjuk – puffogta a lány mérgesen, de a szer hamar hatni kezdett. Mire Bruce visszatért korábbi helyére, visszavette a szájkendőt, és be üzemelte a fúrófejet, Kathlin már nem tartotta annyira fontosnak, hogy megálljanak a dologgal. Bár a fájdalom, és a kellemetlen érzés a karjában nem csökkent különösképpen, már nem foglalkozott vele, képtelen volt. Hányinger helyett valami szokatlan jókedv és bódultság lett úrrá rajta.

Nem vesztette el az eszét, magánál volt, de képtelen volt tovább idegeskedni a dolgon, amit nem értett, mert belegondolva épp fémet csavaroznak a csontjába. Mégsem tudta izgatni. Enyhe szédelgés és olyan érzés kerítette hatalmába, mintha az ágy hullámozna alatta, a végtagjai pedig elnehezültek, szinte belesüppedtek a vékony matracba. Nehezére esett a legkisebb mozdulat is, de nem is kívánt megmozdulni. Érthetetlen okból boldog volt, hogy a plafont és a lámpát tanulmányozhatta. Mikor Tony felé állt egy pillanatra, tisztán látta a kitágult pupilláját.

- Hogy érzed magad? – kérdezte Bruce, miután a lány singcsontját sikeresen összecsavarozta, és a vágást hagyta összezárulni. Már csak össze kellett varrnia a sebet a kiálló vékony fémek körül, amik a bőr felett kapcsolódtak egymáshoz. Mivel így csupán négy fémrúd volt a csontban, könnyebb lesz az eltávolítása, ha a csont összeforr.

- Szédülök... – motyogta a lány elmerengve. – Mintha mozogna az ágy...

- Látsz foltokat? – kérdezte Bruce határozottan.

- Nem. Csak minden elmosódik – Azzal Kathlin be is csukta a szemét.

- Ideges vagy még?

- Már miért lennék? – mosolyodott el a lány félálomban.

- Helyes. Mondtam én, hogy beválik – nézett Tony-ra Bruce.

- Ez mindig beválik – válaszolta a Milliomos. – A kérdés az, hogy mi van, ha elalszik?

- Olyan mélyen nem fog. De túl feszült volt, vállalnunk kellett a kockázatot – mondta a Doktor.

- Álmos vagyok... – sóhajtotta a lány gyengén.

- Akkor pihenj! – javasolta Bruce. – Én itt leszek!

- Jó – fordította el a fejét Kathlin a másik irányba, mert a lámpafény csukott szemmel is zavarta. – Bejött a cucc, ...ugye? – motyogta halkan.

- De be ám! – vigyorogta Tony, de Bruce dühös pillantásokat küldött felé, így abbahagyta a beszólogatást.

Bruce hozzálátott a másik csont feltárásához. Kathlin a továbbiakban félálomban vészelte át a műtétet. Néha pillanatokra, vagy akár pár percre elveszítette az eszméletét, de nem vészes mértékben. A nyugtatótól nem aludt el végleg, az értékei pedig bár néha alacsonyak, de végig biztonságosak maradtak. Néha felnyögött, amikor Bruce egy szilánk eltávolításával, vagy egy csavar beerősítésével a szokásosnál nagyobb, vagy élesebb fájdalmat okozott neki, de nem kezdett el hisztizni. A Doktor ilyenkor beszélt vele pár szót, így nyugtázva, hogy bár nem teljes egészében, de Kathlin még mindig jelen van. Végül összevarrta a második vágást is. Kathlin ezúttal jobban nyögdécselt, mert kezdett elmúlni az érzéstelenítő hatása, de Bruce ennyi időre már nem adott neki újat. Felesleges lett volna. Gyorsan befejezte, minek végén a lány, még mindig a nyugtató hatása alatt, de már kezdett kitisztulni a feje, mélyen fellélegzett.

A két alkar csont most már végre egy vonalban, és rendben volt. Bruce levette az érszorítót a lányról, lebontotta az állványt, majd várt egy kicsit, és vérhígítót adott neki a biztonság miatt.

- Mi...volt az? – kérdezte a lány rekedt hangon. Megérezte a szúrást a bal felkarjában, de mire odafordult, homályos tekintettel már csak annyit látott, hogy Bruce kihúzza a tűt a karjából.

- Megakadályozza, hogy trombózist kapj, ami műtét után gyakori dolog. – Felemelte a lány jobb kezét, és szemügyre vette a bőrt az ujjai végén. - Főleg úgy, hogy még mindig ki vagy száradva. – Bruce ezután vetett egy pillantást az infúziós tasakra, ami majdnem kiürült. Úgy vélte, lesz még szükség néhány darabra.

- Kiszáradva? – ismételte a lány.

- Nemsokára kicserélem az infúziót. Kezd kitisztulni a fejed? – Közelebb lépett a lányhoz, és a zsebében lévő vékony elemlámpával felváltva Kathlin szemeibe világított, hogy ellenőrizhesse a pupilláit. – Nemsokára végleg elmúlik a nyugtató hatása.

- De hogy lehet ez? – kérdezte a lány. – Csak eddig tartott?

- Pontosan negyvenhárom percig – világosította fel Tony. – Ennek a fajtának pont az a lényege, hogy csak rövidtávon, de erőteljesen hat. De ha hiányzik, megismételhetjük – ajánlotta fel vigyorogva.

- Kösz, nem – nyögte a lány, és ide-oda fordította a fejét párszor. Ezalatt erősebben megszédült, megsajdult a feje, és kicsit zsibbadtak a végtagjai, nem csak a bal karja. – Olyan, mint egy rossz másnaposság.

- Mit érzel pontosan? – kérdezte tőle Bruce, aki visszasétált a lány bal oldalára, és a kiálló fémek körül beragasztotta a lány karját az össze vart vágások mentén.

- Fejfájás, szédülés, zsibbadtság a végtagokban... És egyre jobban fáj a karom!

- Az zsibbadás lehet a merev póztól is – mondta Bruce. – Remélhetőleg minden mellékhatás elmúlik hamarosan. A Karod pedig azért kezdett fájni, mert elbomlott az érzéstelenítő, és a fájdalomcsillapító is elfogyott. Majd ha átvittünk a másik szobába, bekötök egy újat. - A lány bólintott. – Beadok egy injekciót a további gyulladás megakadályozására – magyarázta a Doktor, mikor újabb tűt vett elő, és adta be annak tartalmát most a vágások és fehér ragtapaszok közé. Ezután tűnt fel neki, hogy a lány a karjából kiálló fémeket bámulja.

- Szóval ilyen, ha fémek vannak a karomban... – grimaszolt Kathlin, de ettől már valamiért nem kapott hányingert. Csupán kirázta a hideg, és mindenek előtt meg akart feledkezni róla, mert elfogadni még nem volt képes.

- Nem olyan szörnyű, mint számítottál, igaz? – kérdezte Bruce bátorítóan. A fémcsavarok végül is alig álltak ki egy centire a karjából, és igazán vékonyak voltak.

- Tűrhető – döntötte el a lány. – De inkább adjatok ide még egy rókazsákot!

- Hányingered van? – kérdezte Bruce aggódva. A lány fáradtan bólintott. – Bár előfordul ilyenkor.

- Egy rókazsák rendel! – „kiáltotta el" magát Tony, és újabb hányózacskót nyomott a lány kezébe. Kathlin elvette, de egyelőre nem használta azt.

Bruce ezalatt kiengedte a szíjakat,szabaddá téve így a lány kezét.

- Készen is vagyunk! – jelentette ki épp olyan megkönnyebbülten, amilyen megkönnyebbüléssel Kathlin fellélegzett ennek hallatára. – Tudod mozgatni? – kérdezte.

A lány lenézett az összeszegelt, bekötött karjára, és megpróbálta felemelni. Először csak az ujjait sikerült megmozdítania, majd másodszorra a karja is megmozdul, végül, nagy erőfeszítések árán néhány centire a levegőbe emelkedett.

- Csak óvatosan! – figyelmeztette Bruce, a lány fáradt nyögéseit hallgatva. – Ezek szerint még nem tért vissza teljesen a vér a karodba, de nemsokára fel tudod majd emelni. Ezután egy tépőzáras, merevítős sínbe tette a lány karját úgy elrendezve, hogy a kiálló fémek szabadon maradtak, de az alkar könyöktől lefele rögzítve volt. Bruce végül Kathlin ölébe helyezte a karját, amiért a lány hálásan nézett fel rá. – Ne nagyon erőltesd meg – javasolta a Doktor. – Egy ideig ne nagyon mozgasd.

- Értem – sóhajtotta a lány. – Köszönöm, Bruce. És Tony – pillantott a jóképű Milliomosra, aki annyiszor beszólt neki. De végül is nem bánta. Magától elvonatkoztatva egész vicceseket mondott Tony.

- Örülök, hogy segíthettem – válaszolta Bruce kedvesen, és miután lehúzta a kesztyűjét, langyos kezével végigsimított a lány meztelen jobb karján.

- Ja, én is – felelte Tony.

A lány láza a nyugtató és fájdalomcsillapító közrejátszásaként végleg lement a műtét alatt, sőt, még kicsit le is csökkent, persze csak pártized fokkal az átlag alá, ezért érezte langyosnak Bruce bőrét, és az egész érintést kellemesen melegnek. Mostanra már a Doktorban is megbízott, pedig ezt nem is vette végig logikusan. Nem tudta átgondolni, mert ösztönösen érzett így az iránt, aki önzetlenül segített neki, minden rossz híre és makacssága ellenére. Tony-ban viszont ennyire még nem bízott. Kinézett az ablakon a folyosóra, hátha Phil még ott van, de le volt húzva a roletta.

- Coulson ügynök valószínűleg már nincs itt – magyarázta a lánynak Banner, leolvasva a gondolatait az arcáról.

- Értem. Mikor mehetek el? – tette fel Kathlin a régen várt kérdését, amit a megfelelő alkalomra tartogatott. Félt, hogy ha túl hamar kérdezi meg, Bruce nem engedi el. De így sem teljesen jött be.

Banner megértően megszorította a lány jobb kezét, de határozottan válaszolt.

- Kathlin – nézett mélyen a lány megviselt, de kitartó tekintetébe. - Épp hogy túl vagy egy komolyabb beavatkozáson. Nem akarlak megijeszteni, de még bármilyen utólagos komplikáció felléphet. Kiszáradtál, és túl gyenge vagy ahhoz, hogy bárhova is elmenj. Szeretnélek még legalább öt órára megfigyelés alatt tartani.

- Szívesebben nézném meg, mi van Natashával – sóhajtotta a lány, és megpróbált felülni. Erre viszont azonnal megszédült, és a fejéhez kapott.

- Ne erőltesd meg magad! – javasolta a Doktor, és visszafektette a lányt az ágyra. – Csak ártasz vele önmagadnak. Natasha pedig biztosan jó van. Ha szeretnéd, valamelyikünk elmegy, és kideríti.

- De mit csináljak öt óráig? – kérdezte tanácstalanul Kathlin.

- Aludj! – vetette fel Tony. – Nappal a legjobb! Ha most elkezded, négyig aludhatsz.

- Tizenegy óra van? – csodálkozott Kathlin.

- Még csak – sóhajtotta Tony. – Lassan telik ez a nap...

- De még milyen lassan - értett egyet a lány.

- Ne haragudj, hogy benyugtatóztalak – fordult Bruce Kathlin-hez, miközben lecsatlakoztatta a mostanra kiürült infúziós tasak csövét a lány karjában lévő kanülről. – Túlságosan feszült voltál, nem volt más választásom.

- Semmi baj – válaszolta a lány, némi meglepetést okozva ezzel Stark-nak és Banner-nek, akik inkább egy alapos káromkodásra számítottak. – Utólag úgy vélem, igazad volt. Szükségem volt rá.

- Nem hittem volna, hogy belátod – mosolyodott el elismerően Bruce, és a hatás kedvéért megsimogatta a lány fejét. Kathlin már nem jött zavarba, és értékelte a gesztust. – De örömmel hallom.

- Talán csak rászokott a cuccra – vetette fel Tony.

- Talány csak rászoktál a bunkóságra! – vágott vissza Kat keményen.

- Úgy látom, már nyoma sincs a nyugtatónak – állapította meg a Milliomos.

- Már elmúlt – értette egyet a lány. – De Bruce! – fordult határozottan a férfihoz.

- Igen?

- Soha többet, értetted?! Nem akarok többé szédelegni és ostobaságokat képzelni.

- Az csak rajtad múlik – felelte a Doktor. A lány ezek után más választ várt volna, de végül vett egy nagy levegőt, és nem akadt ki a dolgon.

- Hogy érted ezt? – Kathlin

- Ha ezen túl is hallgatsz rám, és most kipihened magad, akkor nem lesz rá szükség – magyarázta Bruce. – Csak a te érdekedet nézem, meg kell értened!

- Bár érteném, hogy miért olyan fontos az neked! – sóhajtotta a lány.

- Én is ugyanígy érzek – értett egyet Tony. – De Banner már csak ilyen jótékony. Szóval mi legyen a kisasszonnyal, Bruce? – kérdezte barátjától.

- Vidd át a pihenő szobába! Nemsokára megyek én is csak, keresek fájdalomcsillapítót. – Bruce el is indult a raktárba, ami a másik ebből a szobából nyíló helyiség volt.

Tony közelebb lépett a lányhoz, és lenézett a szemébe. Kathlin kissé bizonytalanul nézett vissza rá.

- Végre kettesben – mosolyodott el Tony ravaszul.

- Mit akarsz? – kérdezte a lány bizalmatlanul.

- Én tőled? Semmit – nyugtatta meg Tony, majd Kathlin háta és térdei alá csúsztatva a kezeit, felemelte a lányt. Kathlin kezdetben nem tudott megszólalni. Fura volt, hogy Tony Stark tarja az ölében. A férfi elvigyorodott a lány zavarán, és átvitte a másik, nem kivilágított, tehát árnyékosabb szobába, ahol a tengeri szelő is belopózott a félig nyitott ablakon. – Mit akarhatnék? – Azzal tőle telhető legnagyobb óvatossággal letette a lányt az ajtóhoz legközelebbi kórházi ellenére kényelmes ágyba. A szobában ezen kívül még három ágy volt az ablak felé, mind üres. – Csak szeretek drámázni.

- Azt vettem észre – jegyezte meg lány. Egymás szemét bámulták egy ideig, míg meghallották Bruce közeledő lépteit, és Tony odébb állt. – Kösz, hogy áthoztál – szólt még oda neki a lány.

- Szeretek lányokat cipelni – felelte Tony.

- Tudjuk, Stark! – mondta Bruce unottan, majd kezében egy átlátszó folyadékot tartalmazó, egyliteres infúziós tasakkal a lányhoz lépett. – Kényelmes az ágy? – kérdezte, miközben felakasztotta a tasakot az ágy melletti állványra.

- Nem kényelmetlen – válaszolta a lány. – Muszáj még mindig az infúzió?

- Ez egy közepesen erős fájdalomcsillapító, amiért nagy valószínűséggel hálás leszel, ha lemúlik az előző hatása. Az oldata pedig pótolja a szükséges folyadékot.

- Mi lenne, ha inkább innék? – vetette fel a lány, és az ágy mellé készített vizesüveghez nyúlt.

- Nem jó ötlet – figyelmeztette a Doktor. – Műtét után legalább néhány órát...

De a lány már beleivott az üvegbe. És alig tette meg, köhögni és öklendezni kezdett. Bár nem rókázott újból, de erősebb hányinger tört rá.

- Mi...volt ez?! – lihegte a lány kétségbeesetten.

- A sok erős vegyület mellékhatása – világosította fel Tony.

- Nem mondom, hogy megmondtam – tette nyugtatóan az émelygő lány vállára a kezét Bruce, miközben a másikkal elvette tőle az üveget, - de én szóltam. Nem a levegőbe beszélek.

- Most már tudom – nyögte a lány. – De meddig lesz ez így velem?

- Néhány óráig – felelte Bruce, és a lány beletörődésével bekötötte neki az újabb infúziót. Kathlin sóhajtott egyet, amikor halványan megérezte a testébe áramló folyadékot. – Egyébként milyen? – pillantott Bruce újra a kanülre, majd a lány szemébe. – Sikerült megszoknod?

- Ahogy egy sün megszokná, ha befelé állnának a tüskéi – válaszolta a lány fájdalmasan. Tony jót mosolygott a szövegen.

- Gondolj arra, hogy csak jót tesz neked! – javasolta Bruce.

- Vagy csak egyszerűen ne gondolj rá! – így Tony. Kathlin jelenleg az ő tanácsát tartotta szimpatikusabbnak. Mi lehet abban jó, hogy egy tű van a karjába kötve?

- Megpróbálom.

- Most pedig aludj egyet! – tanácsolta Bruce a lánynak. – Sok mindent kell kipihenned.

- Igazad van. És fáradt vagyok, de képtelen vagyok aludni. Tudnom kell, mi van Natashával! Azt ígérted, megnézitek! – emlékeztette Kat Bruce-t.

- Megnézzük, mire kialszod magad! – Bruce – Biztosan jobban van.

- De én most akarom tudni! – makacskodott a lány.

- Most pihenned kell! – erősködött a Dokor is.

- Majd pihenek később! – Kathlin megpróbált felkelni az ágyból. – Ha nem ti, megnézem magam...

- Kathlin, megint kezded! – oktatta ki Bruce, és visszanyomta az ágyba, de egyben be is takarta a lány egy paplanhuzattal. A paplanhoz a trópusokon túl meleg volt.

- És akkor mi van?!

- Emlékszel, mit mondtam az előbb az érdekedről?

- Igen – fújta a lány. – De akkor sem tudnék így aludni. Meg kell értened, hogy már így is több, mit egy órára magára hagytam...

- Megértem – mondta Bruce a lány legnagyobb meglepetésére, és közelebb hajolt hozzá. – Még mindig nem tudod kiverni a fejedből az idegességet, ugye? – Kathlin fáradtan bólintott. – Ha erősebben próbálkozol sem?

- Már próbáltam, de nem megy – vallotta be a lány. – Mi van, ha valami rosszul sül el? Mi van, ha...?

Bruce megértően nézett a szemébe.

- De azt elfogadod, hogy ez az idegeskedés sem neki, sem neked nem használ? – kérdezte a lánytól őszintén.

Kathlin bevallóan bólintott.

- Akkor megnézed, mi van vele? – kérdezte reménykedve, bár már sejtette, hogy mi lesz ennek a vége.

- Felhívok valakit! – javasolta Tony, és már tárcsázta is Phil mobilját. Az Ügynök épp nemrég jött el Natashától, és most az Igazgatóval beszélt valamit. Gyorsan elmondta Tony-nak, hogy Natasha épp nehéz dolgokon megy keresztül, majd megtudakolta, hogy mi van Kathlin-nel, amire Stark szintén tőmondatokban válaszolt. Elmagyaráznia nem kellett Kathlin-nek a hallottakat, mert Coulson ki volt hangosítva.

- Nehéz dolgokat él át, de ez az egy esélye a túlélésre – ismételte Bruce a lánynak. – Ettől nyugodtabb lettél?

- Egyáltalán nem! – vágta rá a lány. - Csak megfájdult a fejem...

- Gondoltam – csóvált Bruce a fejét, majd aggódva nézett a lányra. – Miért is nem hallgatsz rám?

- Sajnálom...

- Nem kell elnézést kérned – nyugtatta meg a Doktor. – Mindjárt visszajövök! – Intett Tony-nak, és távoztak a szobából.

Kathlin sejtette, miért. Mikor Bruce már egymagában tért vissza, meg is pillantotta az injekciós tűt a kezében. Abban most átlátszó folyadék volt. A Doktor leült az ágyra a lány jobb oldalára, és Kathlin nyelt egyet, amikor a szemébe nézett. Ellenkezni viszont ezúttal nem ellenkezett. Már az előbb belátta, hogy megint feleslegesen idegeskedik, és a nyugtalansága csak árt neki. Magától lehiggadni viszont most is képtelen volt, így beletörődött, hogy Bruce megint benyugtatózza majd.

- Ez most egy gyengébb nyugtató, de segít néhány órát átaludnod – magyarázta Bruce a lánynak, aki kelletlenül, de beletörődve bólintott. – A hatása nem veszélyes, de a biztonság kedvéért továbbra is figyeljük az értékeidet odakint.

- Az érzékelő ilyen távolról is működik? – lepődött meg a lány.

- A rádiójelek áthaladnak a falon – magyarázta Bruce. – Most pedig engeded, hogy beadjam neked? – Mikor látta, hogy a lány még hezitál, hozzátette. – Te is tudod, hogy szükséged van az alvásra, ha vissza akarod nyerni az erőd.

Kathlin bólintott.

- De félek – vallotta be a lány.

- Mitől?

- Mi van, ha Fury...

- Ettől nem kell félned. Nem jöhet be ide, itt nyugodtan pihenhetsz!

- Valóban?

- Természetesen. Akarod, hogy Clint, vagy valaki más melletted legyen, hogy ne legyél egyedül, amikor felébredsz?

- Ha nem, menyire leszek egyedül?

- Én odaát leszek. Talán még Tony vagy Steve is csatlakozik.

- Akkor nem fontos.

- A végén még megbízol bennünk? – mosolyodott el Bruce.

- Talán – felelte a lány, és nagyot nyelve Bruce felé nyújtotta a jobb karját.

- Remélem a „talán"-ból hamarosan egy „igen" lesz.

A Doktor eközben megtámasztotta a lány alkarját, és beleszúrta a tűt. Kathlin behunyta a szemeit egy pillanatra, és már akkor érezte a nyugtató hatását, amikor az még csak az injekciós tűből áramlott a testébe. Kimerülten sóhajtott egyet, amikor a kemény tű távozott a karjából, és Bruce-re nézett.

- Aludj jól! – suttogta Bruce, és kedvesen megsimogatta bordó haját.

- Megtennél valamit? – kérdezte a lány, amikor már kezdett kijönni rajta a fáradság, de az álom még nem kerítette teljesen hatalmába a tudatát.

- Mi lenne az? – kérdezte a Doktor előzékenyen, két érintés között.

- Itt maradsz, amíg elalszom? Csak még mindig félek, hogy valami rossz történik, ha... – magyarázkodott Kathlin.

- Itt maradok, aludj csak! – ígérte Bruce, és nyugtatásképpen megszorította a lány jobb kezét. Kathlin ezután kezdte levetkőzni a félelmeit és az idegessége újból feloldódott. Lassan álomba merült. Bruce ekkor ellenőrizte a kötést a kezén, az infúziót, majd feljebb húzta a lányon a takarót, és hagyta pihenni. Távozás közben becsukta az ajtót, hogy a lányt semmi se zavarhassa. Leült egy székbe, és kifújta magát. Valamiért mindig jó érzés töltötte el, ha segíthetett valakinek.

...

Phil Coulson, amint megtudta, hogy Kathlin túl van a műtéten, elindult, hogy felkeresse. Fury-t viszont nem tudta lerázni, aki megsejtette, hogy Natasha húgával kapcsolatban van valami, így Phil kénytelen volt beletörődni, hogy az Igazgató követte a Kettes Műtőig. Bekopogtak az ajtón. Tony épp akkor lépett volna ki, már a köpeny nélkül, így ő nyitott ajtót. Mikor viszont meglátta, hogy Fury is itt van, úgy döntött, a pia várhat, ezt nem hagyhatja ki. Az Igazgató stílusához híven engedélyt sem kérve a belépésre átlépte a küszöböt, és körbenézett a szobában. Phil követte a példáját.

- Doktor Banner! – szólította fel Fury a férfit, aki nekik háttal ülve tanulmányozta a Kathlin életjeleit mutató képernyőt. A lány állapota szerencsére még mindig stabil volt. Akkor meglátta az érkezőket.

- Igazgató úr, Coulson – köszöntötte őket meglepődve. Bólintottak egymás felé. – Mi járatban?

- Mi van a lánnyal? – kérdezte Fury minden felvezetés nélkül. Phil kezdetben szóhoz sem jutott.

- Túl van a műtéten. Most alszik – magyarázta Bruce. – Az értékei stabilak.

- Hála az égnek – csúszott ki Phil száján.

- Inkább nekünk – jegyezte meg Tony jelentőségteljesen.

- Miféle műtét? – kérdezte Fury, aki nem örült neki, hogy megint utoljára tud meg valamit.

- Kathlin karját meg kellett műteni – magyarázta Coulson.

- És én erről miért nem tudok? –vonta kérdőre Fury embereit. Azok csak kelletlenül hallgattak. – Jellemző – hagyta rájuk nagyot sóhajtva.

- Minden rendben ment? – kérdezte Phil a Doktort.

- Az igazat megvallva volt némi komplikáció – vallotta be Bruce.

- Miféle komplikáció? – érdeklődött Phil aggódva.

- Nem a műtéttel, hanem a kisasszonnyal – vágta rá Tony. Ekkor Fury és Colson kíváncsian rá emelték a tekintetüket. – Kathlin, drága, a műtét közepén úgy döntött, szeretné befejezni.

A két érkezett nagy szemeket meresztett rá.

- Nem altattad el? – kérdezte Phil Bruce-t.

- Kockázatosabb lett volna – felelte Bruce.

- Mert a hisztije nem volt az? – ingatta fejét Stark. – De most komolyan...!

- Maga meg honnan tud ennyit? – kérdezte Fury gyanúsan méregetve Starkot.

- Ő asszisztált nekem – Bruce

- Még egy hír, nagyszerű! - Fury

- Mi történt? – faggatta a Doktort tovább az Ügynök.

- Az érzéstelenítés mellett is érezhetett némi fájdalmat, de főképp az idegessége volt az. – Bruce. – A legjobbat akartam neki...

- Vagyis benyugtatóztad? – találgatott Coulson. A Doktor bólintott. – És nem ellenkezett? – csodálkozott.

- De még mennyire – mondta Tony visszaemlékezve. – Bár nem sokáig.

- Hm – jegyezte meg Fury elgondolkodva.

- Később belátta, hogy az ő érdekét szolgálta – magyarázta Bruce. – Másodszor pedig már nem ellenkezett.

- Másodszor? – Phil

- A műtét után mondtam, hogy pihennie kell, de képtelen volt megnyugodni. Még azután sem – nézett Banner Coulson-ra, - hogy Tony beszélt veled Natasháról. Viszont megértette, hogy szüksége van a pihenésre, és hagyta, hogy segítsek neki.

- Hol van most? – kérdezte Fury.

Tony fejével a pihenő ajtaja felé bökött. Fury elindult az ajtó felé, de Banner az útját állta.

- Sajnálom, de nyugalomra van szüksége. Nem mehettek be hozzá! – Bruce

- Azért vetetünk rá egy pillantást? – kérte Phil.

Bruce bólintott, és elhúzta a függönyt, ami mögött egy ablak belátást engedett a pihenőre, közvetlenül az ágyra, amin Kathlin aludt. Coulson és Fury közelebb léptek, és benéztek az ablakon. A lány semmit sem érzékelt ebből. Mélyen aludt, sínbe tett karja az ölében hevert, a fehér takaró felett, még a jobb keze, amibe az infúziót kapta, a törzse mellett pihent. A fejét enyhén jobbra hajtotta, a szoba belseje felé, láthatóan nyugodtan vette a levegőt. Erőtlennek, ám sokkal élettel telibbnek tűnt, mint a műtét előtt, az arca is kisimult, eltűnt a nyúzottság. Phil kicsit aggódva, de látva a fájdalommentes arcát megkönnyebbülten lélegzett fel.

- Mintha nem is ő szállt volna szembe egy sárkánnyal odakint – jegyezte meg Tony az ablakhoz lépve, ahogy végignézett a lány öntudatlan testén.

- Köszönöm – fordult a Doktor felé Phil.

- Örülök, hogy segíthettem – felelte Bruce.

- Csak úgy hagyta, hogy benyugtatóztad? – kérdezte Fury, le nem véve a szemét az üvegen túl fekvő lányról.

- Kicsit győzködni kellett, de aztán belátta, hogy igazam van – Bruce.

- Meddig tart a hatása? – Fury.

- Néhány óráig. Ha szerencsénk van, utána magától tovább alszik. Ki kell feküdnie a megpróbáltatásokat. – Bruce

- Mielőtt felébred, hozzák a kihallgatóterembe! – határozta el az Igazgató.

- Szó sem lehet róla! – ellenkezett Bruce.

- Ne ellenkezzen velem, Banner! – Fury – Ha most beszélünk vele, nem tud majd elszökni.

- Ha maga szerint ez jó ötlet – hagyta rá Tony.

- Rémes ötlet! – vágta rá Coulson. – Épp, hogy túl van egy komolyabb beavatkozáson, és végre összeszedheti magát. Mit érezne maga szerint, ha ezek után egy székhez szíjazva ébredne?

- Ami azt illeti, még így is nehezen bízik meg bennünk – értett egyet Bruce.

- Felőlem. Akkor itt beszélek vele! – Fury.

- Megígértem neki, hogy senki nem zavarja majd, és hogy biztonságban lesz! – Bruce.

- Tőlem ne lenne biztonságban?! – hüledezett Fury.

- Eléggé tart magától – jegyezte meg Phil.

- Legutóbb nem úgy tűnt. – Fury.

- Nem mutatta. – Bruce.

- Nem számít! Értesítsenek, ha magához tér! – Fury

- Uram. Talán beszélhetnék én vele elsőként – ajánlotta fel Coulson. – Bennem már kezdett megbízni.

- Szerintem is jobb ötlet – értett egyet Bruce.

- Jó. Tegyenek, amit akarnak! – hagyta rájuk Fury indulatosan. – De egy napon belül információkat akarok, és biztosítékot, hogy a legkisebb veszélyt sem jelenti ránk nézve!

- Értettem – felelte Coulson.

- Elbeszélgetünk vele, ha felébredt – ígérte Banner is.

- Helyes! Jómagam majd Loki-t veszem elő, ha végzett végre valahára. - Fury

- És ez mennyivel jobb ötlet? – kérdezte Tony.

- Csak, mint hagyni, hogy szabadon tevékenykedjen a Központban! Uraim! – jelentette ki Fury feszülten, majd nagy hévvel távozott a szobából. Az ajtó becsapódott mögötte.

- Talán rá is ráférne a nyugtató – jegyezte meg Tony. Egyetértően összenéztek Phil-lel és Bruce-szal.

- Azért remélem Loki nem gondolja meg magát a fegyverszünettel kapcsolatban – sóhajtotta Coulson. – Tony, megtennéd, hogy jelen leszel, amikor Fury beszélni próbál vele? A végén még igazgató nélkül maradunk...

- Nem igazán bízol Fury esélyeiben – jegyezte meg Banner.

- Inkább az ítélőképességében – Phil. – Loki erősebb, mint volt, de ezt ő képtelen belátni. Óvatosnak kell lennünk!

- Rendben, ott leszek. Persze csak, ha nem esik egybe Kathlin kihallgatásával. Azt semmi pénzért nem halasztanám el! – vigyorogta Tony.

- Ez esetben szóljunk a Kapitánynak is! – Phil

- Ki említett itt Kapitányt? – hallották kintről Steve derűs hangját, aki ekkor lépett be a szobába.

- Steve! – kiáltották.

- Ez meg...! – vette észre Steve az elhúzott függönyt, és vetett egy pillantást az eszméletlen lányra. – Sikerült a műtét? - Bruce bólintott. – Fury meg mitől volt úgy kiakadva?

- Találkoztál vele? – Tony

- Úgy rontott ki innen, mint ha legalábbis meleg bárt építettetek volna. – Steve

- Csupán nem engedtük, hogy kihallgassa a lányt. – Bruce

- Így Lokit készül kihallgatni. – Phil

- Ott lennél, ha majd sor kerül rá? – Tony

- Loki kontra Fury? Ki nem hagynám! – Steve – Meg a Központra is vigyázni kell. Kathlin jól viselte? – nézett megint a lány kisimult arcára.

- Nem egészen, ezért nyugtatót kapott – magyarázta Bruce, majd visszahúzta a függönyt. – Hadd pihenjen!

- Képzelem, hogy ellenkezhetett! – jegyezte meg Steve.

- Elvoltunk – mondta Tony. – Na, mesélj, mit csináltál, míg én Natasha húgával ismerkedtem!

...

Bruce, Phil, Steve és Tony akkor arrébb vonultak, és beszélgetni kezdtek. Sok téma felmerült, végül Steve és Tony elmentek ebédelni, majd visszatérve ők maradtak a rendelőben, hogy vigyázzanak a lányra, amíg Bruce és Phil is megebédelnek. Utána felváltva mentek el megnézni, mi van Natashával. Szerencsére Kathlin-nel nem történt semmi. Phil-nek el kellett intézni pár hivatalos dolgot, de közben a Natasha ablaka előtt állomásozó Barton-nal is megosztotta a történteket, és megnyugtatta, hogy a lány már jó kezekben és biztonságban van. Stark szerelgetett egy kicsit, Steve meg edzett. Végül délután négy után visszaszállingóztak a rendelőbe.

Bruce a délután folyamán kétszer cserélte a lány infúzióját. A harmadikkal együtt végre sikerült pótolni a folyadékot, amit a lány a reggeli harc alatt vesztett, mert a végletekig kihasználta a testét. Most viszont az enyhe kiszáradás mérséklődött, a pihenéssel együtt pedig a lány szervezete kezdett regenerálódni. Visszaállt az egyensúly, és a túlhajszolt teste kezdett megnyugodni. A fájdalomcsillapító pedig biztosította, hogy a lány álmát semmi ne zavarja meg. Ő csak annyit érzékelt az egészből, hogy egy-egy éberebb szakaszban egyre kellemesebben érzi magát, a teste pedig ellazul.

...

Kathlin fél öt előtt lassan ébredezni kezdett, de ezt még Stark, Rogers, Banner és Coulson nem látták, mert a függöny még mindig be volt húzva, mialatt szokásukhoz híven vitatkoztak valami aktuális témán. Azaz Stark vitatkozott Rogers-sel és Coulson-nal, Banner pedig néha közbeszólt. Kathlin lassan, hunyorogva nyitotta ki a szemét. Először az infúziós tűt érezte meg a jobb karjában, majd a tompa, elhúzódó fájdalmat a balban. Bizonytalanul körbenézett, majd eszébe jutott minden. Bruce megint benyugtatózta, ő pedig..., felnézett a faliórára, több mint öt órát aludt. Megkönnyebbülten nyugtázta viszont magában, hogy az alvás valóban jót tett neki.

Még kissé sajogtak a tagjai, de sokkal erősebbnek, és kipihentebbnek érezte magát. Az ablakon beáramló friss, tengeri szellő, és a nap sugarai, amik ekkorra egészen az ágyáig értek, a maradék álmot is kiűzték a szeméből. Megpróbált felülni, ami másodszorra sikerült is neki. A falnak döntötte a hátát. Elgondolkodott. Most hogyan tovább? Nem volt benne biztos, hogy kipihente-e magát annyira, hogy jelentős távot sétáljon. Felnézett az infúziós tasakra. Már majdnem az összes folyadék kiürült belőle. Azt nem tudta, hogy ez már összességében a negyedik tasak volt. A kanült még midig nem szokta meg a kezében, de már elviselte. Banner-nek igaza volt, valószínűleg szüksége volt rá, mert már sokkal jobban érezte magát.

Meghallotta kintről a hangokat. Szóval mind itt vannak? Mit tegyen, szóljon nekik? Kathlin nem tudta eldönteni, hogy mit lépjen. Beszéljen velük, megkockáztatva, hogy az eltart majd egy ideig, vagy próbáljon meg kisurranni? Ez utóbbit végül ostobaságnak ítélte. Banner eddig is csak segített neki, nem kellene felbosszantania. Meg biztos volt benne, hogy a Doktor a biztonság kedvéért, az ő érdekében, még megfigyelés alatt szeretné tartani. Lassan kezdett beletörődni a dologba, csak a kihallgatásra nem érezte igazán készen magát.

Úgy döntött, egyelőre nem szól senkinek, de nem bírta sokáig az egyedüllétet. Arra gondolt, hogy minél előbb esik túl a beszélgetésen, annál hamarabb tudhat meg valamit Natasháról, aki ekkorra remélhetőleg már jól van. És persze az is érdekelte, Loki mit csinálhat jelenleg. Talán már tud róla, hogy itt van? Erőt vett magán, és letette a lábait a földre. Örömmel nyugtázta, hogy még nem szédült meg. Ekkor vette észre, hogy a csizmája lekerült a lábáról, és az ágya mellett pihen, ő pedig zokniban van. Nem akart a felhúzásával bajlódni, így mezítláb állt fel. Megkapaszkodott a falban, de nem történt semmi. Könnyedén megállt a lábán, bár a feje sajgott egy kicsit.

Mivel az infúziós cső akadályozta volna a mozgásban, és már úgy is elfogyott, úgy vélte, Bruce nem haragszik meg nagyon rá, ha kihúzza. Beletelt fél percbe, míg rájött, hogy csatlakoztassa le a csövet a kanülről. A tűt is ki akarta húzni, de amikor megérintette elbizonytalanodott, és úgy döntött, inkább a Doktorra bízza.

Lassan elindult az ajtó felé, majd megkapaszkodva az kilincsben nagy levegőt vett. Egy időre úrrá lett rajta a gyengeség. Talán még korai volt felállni? Nem számít, ha már megtette, befejezi – határozta el. Erőt vett magán, és lenyomta a kilincset. A neonlámpáktól hunyorognia kellett, majd bizonytalanul kilépett a fénybe. A négy férfi hamar észrevette, és meglepetten figyelték.

- Kathlin! – szólította meg Steve és Tony egyszerre.

- Felkeltél? – kérdezte Coulson kedvesen.

- Phil? – nézett rá a lány bizonytalanul. Mégiscsak meglepte, hogy az Ügynök itt várt rá, mert sejtette, hogy miatta van itt.

- Jobban vagy? – kérdezte a lányt az Ügynök.

- Sokkal – sóhajtotta Kathlin.

- Nem szabad lett volna még felkelned! – jelentette ki viszont Bruce, és hamar a lányhoz lépett, majd megfogva a karját visszaterelte a pihenőbe.

- Ne haragudj, én csak... – magyarázkodott Kathlin útközben.

- Nem erről van szó – nyugtatta a Doktor, és visszafektette a lányt az ágyba. – De kerülnöd kell a hirtelen mozdulatokat, amíg teljesen rendbe jössz.

- Értem – sóhajtotta a lány lemondóan.

- Még megszédültél odakint, ugye? - Bruce

- Kicsit – vallotta be Kathlin.

- Maradj itt, nemsokára jövök és beszélgetünk egy kicsit – mondta a lánynak kedvesen, majd kilépett a szobából.

Helyette Coulson lépett be, majd Steve is beljebb jött, Tony pedig megállt az ajtóban. Az Ügynök az ágy bal oldalához húzott egy széket, és leült a lány mellé.

- Jól aludtál, csipkerózsika? – kérdezte a lánytól Stark vigyorogva.

- Egész jól – felelte a lány, nem szívva mellre a kissé gúnyos megjegyzést, majd az Ügynökre emelte a tekintetét.

- Fury járt itt, mialatt aludtál – tudatta vele Coulson.

- Mi történt? – rémült meg a Boszorkány.

- Semmi – nyugtatta Steve. – Bruce nem engedte, hogy zavarjon.

Kathlin megkönnyebbülten sóhajtott.

- Cserébe viszont megígértem neki, hogy én hallgatlak ki – magyarázta Phil.

- És ehhez hárman kellenek? – nézett körbe a Kapitányon és a Zsenin.

- Nem feltétlenül... – Phil

- De ki nem hagynám! – vigyorgott tovább Tony. A lány ekkor Rogers-re nézett.

- Engem is érdekel, na! – védekezett a Kapitány. – Loki még egyébként is a nővéreddel van elfoglalva.

- Ő hogy van? – kérdezte a lány aggódva.

- Úton a gyógyuláshoz – tudta le ennyivel Phil. – Szóval beleegyezel, hogy itt maradjanak?

- Már a hülye kihallgatáshoz sincs kedvem! – nyafogta Kathlin. Phil nagy levegőt vett, és határozottan a szemébe nézett.

- Bevallom neked, hogy nekem is lenne jobb dolgom! De ha nem én, azaz mi beszélünk veled, akkor Fury fog, abban viszont, mint sejtheted, nem lesz köszönet. Engedd, hát hogy megkönnyítsem mindannyiunk dolgát! - Phil

- De mégis mit vártok tőlem? – sóhajtotta Kat.

- Néhány információt, és minimális őszinteséget – magyarázta Steve.

- És biztosítékot, hogy a pasidra nem jön rá az ötperc – tette hozzá Tony.

- Nos, ezt megígérhetem – döntötte el a lány. – Beszélhetek veletek – nyögte ki nagy nehezen.

- Ez máris egy jó kezdet – jelentette ki Coulson, miközben megérintette a lány bal karját, a sín felett. – Nagyon fáj? – kérdezte tőle megértően.

- Tűrhető – válaszolta Kathlin.

- Hol van már Bruce? – türelmetlenkedett Tony.

- Itt vagyok! – lépett be Banner a szobába egy újabb infúziós tasakkal a kezében, és a lány jobb oldalához lépett.

- Azt hittem, kihúzod végre a tűt – sóhajtotta a lány csalódottan.

- Nemsokára – ígérte a Doktor bíztatóan. – Ez az utolsó adag. De a fájdalom nélküle lehet, hogy erősebb lesz.

- Jó, te vagy az orvos – törődött bele Kat, és hátra dőlt, míg Banner bekötötte neki az újabb adag fájdalomcsillapítót.

- Beletelt egy kis időbe, míg végre elfogadtad – mosolyodott el Bruce, és ő is leült egy székre a lány jobb oldalán. Steve és Tony inkább állva maradtak az ágy végében.

- Nem bíztam bennetek – ismerte be a lány.

- Köszönjük az őszinteséget – Steve, - de ezek szerint már megbízol bennünk?

- Fogjuk rá. – Kathlin – Ti megbíztok bennem?

- Majd elválik – döntötte el Tony.

Kathlin beletörődött, hogy nem csupán ő az egyetlen, akinek el kell nyerni a bizalmát a szobában. Tony, Steve és Bruce várakozva néztek rá.

- Én megbízok benned – nyugtatta meg a lányt Phil kedvesen, és bíztatóan a szemébe nézett. – Kezdjük is azzal, hogy mondasz pár szót az életedről, a gyerekkorodtól kezdve!

Kathlin a szavaiban lévő komolyság ellenére, kiérezte belőle a törődést, és hogy Phil valóban az ő dolgát szándékszik megkönnyíteni, ezért elhatározta magát a válaszra. Azzal semmit sem ronthat a helyzeten, ha mond pár őszinte szót a Bosszúállóknak és Coulson-nak.

- Rendben. Erdélyben születtem, egy kis faluban, 1990. június 11-én, de a szüleim a születésem után három évvel Ausztriába költöztek... – kezdte a lány a hosszúnak ígérkező történetet.

Coulson helyeslő pillantásokkal jutalmazta, amikor a Boszorkány kérés nélkül belement a részletekbe.

...