35. fejezet - Következmények

Harry, Ron és Hermione a Szükség Szobájában ültek a plafonig érő lim-lom tornyok átláthatatlan szövevényének közepén. Néhány percig csendben üldögéltek a padlón, Hollóháti Hedvig ereklyéje körül, miközben alaposan szemügyre vették.

- Vajon mire képes még ez a fénylánc, ami összeköti a két fülbevalót? - morfondírozott Harry.

- Nekem már az is sok volt, amit eddig láttunk belőle - fintorgott Ron. - Volt néhány perc, amíg azt hittem, ezentúl a Griffendél-torony bejáratánál leszel kiállítva az idők végezetéig.

- Olvastam valahol egy varázslatról, amivel össze lehet kapcsolni két tárgyat, és olyan is létezik, amivel valamit elmozdíthatatlanul le lehet horgonyozni egy helyen. A kettő kombinációja már eleve egy összetett varázslatra utal, és még a kővé változtatást is hozzákapcsolták. Hihetetlen - ámuldozott Hermione.

- Azért ne csodáld ennyire! - húzta el a száját Ron.

- Nem úgy gondoltam - szabadkozott gyorsan a lány. - Csak próbálok rájönni, melyiknek a megszűntetését hogyan kellene végrehajtani. Addig nem foghatunk neki a horcrux semlegesítésének.

- Szerintem, amikor elmozdítottam, a varázslat, ami rögzítette máris feloldódott azzal, hogy beindította kővé változtatást.

- Mi van, ha ez nem is az ereklyéhez volt kapcsolva? Végül is, amikor a runespoor visszaváltozott, akkor kezdett el rád hatni a varázslat. Az egyik életre kelt, amikor a másik kővé dermedt - Ron büszkén kihúzta magát látva társai meglepett ábrázatát.

- Egészen jól hangzó elmélet - dicsérte Hermione, mire a fiú fülei vörösen izzani kezdtek. - Ha így van, akkor már a kővé változás is semlegesítődött, hiszen ebben az esetben ez csak egy egyszerű, egyirányú varázslat volt.

- Lehet, hogy akkor már csak ez a láncszerű, összekapcsoló varázslat áll fenn. Mi van, ha nem tudjuk szétválasztani őket, mert ketten együtt őrzik a lélekdarabot?

- Erre nem is gondoltunk! De ha Voldemort csak az egyikben rejtette el, vajon honnan tudjuk, hogy melyikben van? Vagy egyszerre mindkettőben is lehet? - Ron a szemeit forgatta, és idegesen hadonászott a kezeivel. Láthatóan kétségbe ejtette ez a sok lehetőség.

- Nyugodj meg, Ron. Jó a kérdés, de valójában ennek nincsen jelentősége - magyarázott Hermione. - Az lesz a legjobb, ha a kettőre egyszerre koncentrálunk, és Harry így hajtja végre a szeretetvarázst. Ha ez sikerül, és még mindig fennáll a kötés, már szétválaszthatjuk őket rizikó nélkül.

Harry a tarisznyájában kotorászva elővette a Pitonnal készített elmevédő bájital üvegcséjét, amelynek meg kell védeni őket Voldemort lelkének támadásától.

- Biztosan elég erős vagy hozzá, Harry? - kérdezte aggódva Hermione. - Most még visszakozhatunk.

- Nem halogathatjuk. Ezzel egy jókora lépéssel közelebb jutunk Voldemort elpusztításához.

Mindhárman közelebb húzódtak, és sorban kortyoltak egyet a fanyar ízű főzetből.

- Lássunk neki! - indítványozta Harry fintorogva, és feltápászkodott. - Lépjetek valamivel hátrébb, és vonjatok pajzsot magatok köré. Én nem tehetem, mert amíg a Megtestesült Szeretetre koncentrálok, minden erőmre szükségem lesz. Bármilyen veszélyt észleltek, húzzatok fel néhány újabb erős pajzsot, és egy védőfalat a horcrux köré! Ha mégis megtestesülne valami módon a lélek, semmiképpen nem hagyatja el ezt a helyet!

- Így lesz, Harry. Mindenben segítünk, amiben csak tudunk.

- Sok sikert, haver! Nagyon vigyázz!

- Ha eddig eljutottunk, most már mennie kell - felelte Harry bizakodva, de sejteni lehetett, hogy magát is próbálja meggyőzni erről.

A barátaihoz lépett, és megölelte őket, aztán határozottan Hollóháti Hedvig fülönfüggőihez lépett. Vetett még egy bíztató pillantást két barátjára, akik tettre készen, kivont pálcával figyelték, azután bal markába fogta a Ginnytől kapott Boldog Percek Medált, és maga elé suttogta kedvese nevét.

Az érzelmek áradó tengeréből felmerülve pálcáját az ereklyére irányította, lehunyta a szemét, és kimondta a varázsigét.

- Amoris Status Corporis!

Az apró, ragyogó csillag azonnal megjelent a pálcája előtt, és rohamos növekedésnek indult. Ahogy fokozatosan fényes gömbbé terebélyesedett, egyszer csak elérte és magába fogadta a két függőt, az őket összekapcsoló mágikus fénylánccal együtt.

Harry átadta magát Ginny iránti őszinte érzelmeinek, és igyekezett minden mást kizárni az elméjéből. Teljesen elveszítette az időérzékét, csak annyit érzékelt, hogy egyre nehezebb dolga van. Minden erejével Ginny ragyogó szemére koncentrált, és arra, amikor legutóbb a karjaiban tartotta. Halványan különböző képzetek, és érzetek szelét érezte maga körül. Birtoklási vágy, féltékenység, bizalmatlanság, irigység, és egyre erőszakosabb, durva indulatok környékezték, Ahogy teltek a percek minden alkalommal nehezebb volt kizárnia elméjéből az újra és újra feltámadó negatív érzéseket, és gondolatokat. Teltek a percek. Sejtelme sem volt róla, mióta tarthat a varázslat, de érezte, hogy már nem bírja sokáig, és lelke sötétebb oldalának kitartó suttogása nemsokára teljesen a hatalmába fogja keríteni.

Minden erejét összeszedve a lány szavait próbálta felidézni, amelyek eloszlatták annak idején a kétségeit, amelyekkel elérte, hogy magával vitte őt a bálba, és azt is, hogy ismét együtt legyenek.

Egyszer csak hatalmas ütést érzett, és mindent elborított a sötétség…

Ron és Hermione csak az elsöprő erejű lökéshullámot érzékelték.

Zuhantukban még látták, amit Harry a földre rogy, és mindent elsodor az ereklyéből kiinduló hatalmas szélroham. A teremben összezsúfolt polcok, tornyok és kupacok dominókként borultak egymást feldöntve körkörösen minden irányban.

Hermione nagy nehezen kitornázta magát a ráomlott kacatok alól. Körülötte mindent összetört és egymásra torlódott holmik borítottak, romhalmazzá változtatva a helyiséget, ameddig a felkavarodott portól el lehetett látni. A pajzsok valamennyire megvédték őket, de Roné éppen akkor oszlott végleg semmivé, amikor egy jókora bagolyürülékkel telepotyogtatott kalitka a fejére pottyant. A fiú halkan nyöszörgött, és mocorogni kezdett. Hermione látva, hogy barátja egyben van magához hívta elgurult pálcáját, és Harryhez szaladt. Ron lassan kikászálódott a rádőlt lomok alól, és kóvályogva követte a lányt.

Harry mozdulatlanul, rongycsomóként feküdt a pusztítás középpontjában. Hermione könnyed mozdulatokkal letisztította a port a fiúról, és nekilátott, hogy megvizsgálja. Mire sikerült megfordítania a teljesen elernyedt testet, már Ron is mellette térdelt.

- Harry…? Mi van vele? - kérdezte, fél kézzel a halántékát dörzsölgetve, ahonnan vékony vércsík szivárgott.

- Sejtelmem sincs. Alig lélegzik és gyenge a pulzusa, de életben van.

- Vigyük gyorsan a gyengélkedőre!

- Stimula!

Harry nem reagált, csak sápadtan, mozdulatlanul feküdt tovább. Végtagjai ernyedten hevertek a padlón, pálcája néhány méterre volt tőle. Ron már indulni akart, de a lány megállította.

- Várj! Meg kell vizsgálnunk, mit történt a horcruxszal. Amíg nem biztos, hogy elpusztult, nem mehetünk sehova.

Tekintetük a Hollóháti Hedvig ereklyéire esett. A két fülbevaló ugyanott hevert, ahol eddig, ám az imént még köztük lévő, fénylő mágikus lánc már nem volt sehol. A néhány perccel ezelőtt még víztiszta, áttetszően csillogó, egy darabból csiszolt kristályékszerek most füstszínűek voltak, és vékony fekete erecskék futották őket keresztük-kasul. Mindezek ellenére azonban csodával határos módon egyben voltak. A lány alaposan megvizsgálta őket, miközben Ron folyamatosan szemmel tartotta Harryt.

- Már nem érzek rajtuk sötét mágiát, de jó lenne, ha más is megvizsgálná. Úgy tűnik, hogy a védelmi bűbáj is semmivé foszlott, a sötét varázslattal együtt.

Ron nagy sóhajjal eresztette ki az izgalmában visszatartott levegőt.

- Mi történhetett?

- Vannak tippjeim, de bevallom, semmi biztosat nem tudok - csóválta a fejét a lány. - Meg kell tudnunk, hogy a lélekdarab valóban elpusztult-e. Ha valami módon mégis Harry testébe költözött, akkor mindennek vége.

- A bájitalnak meg kellett akadályoznia, hogy megtegye.

- Igen. Remélem, hogy így is történt…

Ismét Harry fölé hajoltak. A lány elvégzett néhány alapvető elsősegélynyújtó és diagnosztikai varázslatot, amelyekből minden eshetőségre készen előre felkészültek.

- Semmit nem találtam - csóválta a fejét letörten.

- Egyre sápadtabb! Muszáj, tennünk valamit! Akár meg is halhat!

- Rendben, gyerünk a gyengélkedőre!

- Csak azt tudnám, hogy fogjuk ezt megmagyarázni…

Harry pálcáját és a függőket a feneketlen tarisznyába tették, és a fiú ernyedt testét maguk előtt lebegtetve megindultak a romok között a kijárat felé.

Perselus Piton idegesen fel-alá járkált a könyvtárban. Néhány perccel ezelőtt egy meglepő erejű mentális sokk érte. Azonnal tisztában volt vele, hogy Potterrel valami történt, miközben megpróbálta elpusztítani Voldemort horcruxát. Annak idején ő is tapasztalt valami hasonlót, amikor a Mardekár medáljában elrejtett lélekdarab megsemmisült. Néhány percig szédelgett a gyengeségtől, de azután magától helyrejött.

Várta, hogy a fiú jelezzen a patrónusával, ahogy megbeszélték. Teltek-múltak a percek, de semmi nem történt. Ahogy telt az idő, egyre feszültebben rótta a köröket.

Nem lett volna szabad hagynia, hogy a taknyos kölyök nélküle próbálkozzon… - dühöngött magában.

Nem értette mi ütött belé. Bosszantotta és dühítette, hogy hiba csúszott a számításaikba, de ezen kívül valami mást is érzett… Aggódott a fiú életéért. Megrázta a fejét, és elhessegette a szentimentális gondolatnak még az árnyékát is. Racionálisnak kell maradnia, hogy rájöjjön mi történt.

Ha Potter meghalt volna, arról már tudna - gondolta keserűen. - Csak várni, kell, hogy jelentkezzen… Később esetleg elküldi a patrónusát, egy üzenettel, de ha baleset történt, és a gyengélkedőn vannak, akkor még nem biztonságos…

Tovább rótta a köröket lobogó fekete talárjában.

A Roxfort gyengélkedőjén csak egyet kellett kopogtatniuk, és hófehér hálóingében egykettőre megjelent Madame Pomfrey. Amint meglátta Harryt, azonnal kitárta előttük az ajtót, és az első ágya lefektették az eszméletlen fiút. A gyógyító nyomban munkához látott, és megpróbálta beazonosítani, mi okozta Harry kritikus állapotát. Közben kikérdezte őket.

- Mi történt vele? Varázslat hatása alatt áll?

Ron és Hermione eddig idegesen álltak az ágy másik oldalán, de most zavartan összenéztek.

- Valószínűleg igen, de nem tudjuk pontosan.

- Csak akkor tudom biztonságosan kezelni, ha tisztában vagyok vele mit érte.

A nő kutató pillantása láttán lesütötték a szemüket, de nem feleltek.

- Rendben.

Madame Pomfrey szigorúan végigmérte őket, majd a kandallóhoz lépett, és egy marék hopp-port szórt a kandallóba.

- Minerva, kérem, azonnal jöjjön a gyengélkedőre. Pottert baleset érte. - Miután elhamvadtak a zöld lángok, a vöröslő arcú fiatalokhoz fordult. - Bizonyára beszédesebbek lesznek, ha megjön az igazgatónő.

Határozottan a beteghez lépett, és folytatta a vizsgálatokat.

Nem telt bele egy perc, és az ajtón beviharzott Minerva McGalagony. Még nappali ruhát viselt, és a szeme alatti szürke karikák tanúskodtak róla, hogy a késő időpont ellenére még mindig dolgozott.

- Azonnal mondják meg mi történt! Támadás érte a Roxfortot? Mára nem kértek eltávozást. Vagy ezúttal engedély nélkül hagyták el az iskolát? - támadt rájuk aggodalommal telve. Szigorú tekintete szinte keresztüldöfte őket.

- Semmilyen támadás nem történt - igyekezett gyorsan megnyugtatni a szikrázó szemű boszorkányt Ron.

- Tanárnő, nem hagytuk el az iskola területét. Legalábbis bizonyos értelemben… - tette hozzá Hermione.

- Bizonyos értelemben? Ez mit jelent pontosan?

- Ezt nem árulhatjuk el… - motyogta halkan Ron.

- Mr. Weasley, ez most már nem játék! Harry gyógyulása, vagy lehet, hogy az élete múlik azon, hogy a megfelelő kezelést kapja-e.

- Nem vagyok biztos benne, hogy ha tudnák mi történt, tehetnének érte valamit - mondta habozva Hermione.

Madame Pomfrey ingerülten felcsattant!

- Mit tud maga a gyógyításról, Granger kisasszony?! Csak nem vonja kétségbe a képességeimet? Vagy a Szent Mungó gyógyítóit sem tartja megfelelőnek a barátja számára?

- Nem akartam megbántani - mentegetőzött a lány. - Arról van szó, hogy ilyesmivel talán még ott sem találkoztak.

- Annál fontosabb, hogy mondjál el, amit tudnak!

Az igazgatónő közelebbről megnézte Harryt, és a gyógyítóhoz fordult.

- Mit tud mondani?

- Mindössze annyit tudtam megállapítani, hogy nagyon gyenge ugyan, de él. Valami ismeretlen eredetű sokkot kapott. Próbálom felerősíteni a szervezetét, és utána megkísérlem magához téríteni. Ez azonban akár napokba is beletelhet. Ha nem járok sikerrel, át kell szállítanunk a Szent Mungóba.

- Akár azonnal elvihetem, ha úgy gondolja, hogy az segít rajta. Éppen az ilyen esetek miatt hoztuk létre az egyirányú hopphálózati kapcsolatot a gyengélkedő és a Szent Mungó sürgősségi osztálya között.

- Nem javaslom a hopp-port, a hoppanálást, sőt a zsupszkulcsot sem, amíg nem tudjuk mivel állunk szemben - ellenkezett a gyógyító. - Előfordulhat, hogy nem éli túl. Jelenleg ugyan úgy tűnik stagnál az állapota, de reggelig szigorú megfigyelés alatt tartanám.

- Rendben. Tegyen, ahogy jónak látja, Poppy, de mindenről értesítsen! - Az igazgatónő ismét hozzájuk fordult. - Kövessenek az irodámba!

McGalagony professzor gyors léptekkel megindult az ajtó felé, Ron és Hermione pedig sietve követték. Útközben végig azon törték a fejüket, mit feleljenek majd a várható kérdésekre.

Minerva McGalagony letelepedett elődje impozáns íróasztala mögé, és szigorú tekintettel méregette a zavartan álldogáló fiatalokat. Ron kínjában a szőnyeg mintáit bámulta, Hermione pedig segélykérőn pillantgatott Albus Dumbledore békésen szendergő portréjára.

- Granger kisasszony, öntől többet vártam - jelentette ki a professzor, mire a lány szégyenében a haja tövéig elpirult. - Azt hittem, hogy legalább maga fel tudja mérni a helyzet komolyságát, és Harry érdekében nem ragaszkodnak tovább ehhez a gyerekes titkolózáshoz.

Mindketten megsemmisülten állták a szidalmak áradatát.

- Szeretném, ha ezek után végre elárulnák, mi folyik itt, vagy legalább azt, hogy mi történt valójában Potterrel. Ha azt akarják, hogy valaha lábra álljon, muszáj beszélniük! Jelenleg válságos az állapota. Nem féltik a barátjuk életét?

- Tanárnő, önnek teljesen igaza van - kezdte Hermione. - Azonban nem vagyunk felhatalmazva rá, hogy többet mondjunk. - Idegesen Ronra nézett, aki időközben rángatni kezdte a lány ruhája ujját, és a festmény felé mutogatott, ahol a volt igazgató éppen kéjesen nyújtózkodott, és hatalmasat ásított. - Talán, ha beszélhetnénk Dumbledore professzor portréjával, ő segíthetne…

Az igazgatónő ingerülten a festmény felé fordult.

- Albus, már kezd elegem lenni a titkaikból! Remélem nem veszítette el a racionalitását. Kérem, ne kockáztassa a gyerekek életét, és engedje, hogy segítsünk! - sziszegte, azután Perselus Pitont meghazudtolóan lobogó talárral kicsörtetett az irodából.

Ron és Hermione zavartan nézett össze, és közelebb léptek a képhez. Albus Dumbledore áthatóan kék szemeiből már elröppent az álom, és most fürkésző tekintettel szemlélte őket.

- Granger kisasszony, Mr. Weasley, Segíthetek valamiben? - nézett várakozásteljesen az idős mágus egyikről a másikra. - Mi történt?

- Nem is tudom, hol kezdjem, uram… - tárta szét a karjait tanácstalanul Ron.

- Talán az elején, ha lehetne. Harry meglehetősen régen járt nálam. Kérem, tájékoztassanak a legújabb fejleményekről.

- Harry azóta kiderítette, hogy Hollóháti Hedvig ereklyéje, egy pár kristály fülönfüggő, Voldemort birtokába jutott. Minden arra utalt, hogy sok évvel ezelőtt, amikor önnél járt tanári állást kérni, felkereste a Szükség Szobáját, és ott rejtette el - foglalta össze a lényeget Hermione. - Ma este végre sikerült megtalálnunk egy mágikus varázsteret, amit ott hoztak létre.

- Nagyon szép teljesítmény! - mosolyodott el az öreg varázsló, és szemei büszkeségtől csillogtak félhold alakú szemüvege fölött.

- A helyet Hermione találta meg - vette át a szót Ron -, azután Harry bement a seprűjével, de nem látott semmit abban a ködben, és először majdnem lezuhant, de szerencsére nála volt a Tűzvillám…

- Ron, ne kapkodj összevissza! - vágott közbe Hermione, mire a fiú zavartan elhallgatott. - Szóval, Harry megtalálta odabent az ereklyét, és amikor megérintette, életre kelt a kővé dermesztett runespoor-sárkány hibrid, ami a horcruxot őrizte. Éppen, hogy csak meg tudott szökni előle, ugyanis visszájára fordult a kővé-változtató varázslat, és Harryt csak az utolsó pillanatban sikerült megmentenünk egy meglehetősen erős hatású bájital segítségével.

Dumbledore aggódó tekintetén megkönnyebbülés suhant át a végkifejlet hallatán.

- Akkor hát nálatok van a horcrux?

- Már nincsen uram - mormolta maga elé Ron.

- Harry ragaszkodott hozzá, hogy ne kockáztassunk, és azonnal semmisítsük meg a benne lakozó lélekdarabot - folytatta Hermione. - A Megtestesült Szeretet Varázslatát használta. Felhúztuk a leghatékonyabb pajzsokat, és minden óvintézkedést megtettünk, amit csak lehetett. Még egy bájitalt is elfogyasztottunk mindhárman, ami meggátolja, hogy megszálljon bennünket Voldemort lelke.

- Akkor hát mi történt?

- Egy óriási erejű lökéshullámot éreztük, ami romba döntötte az egész helyiséget, és Harry egyszer csak összerogyott - magyarázta Ron. - Azóta nem tért magához…

A volt igazgató fátyolos szemekkel pislogott, és maga elé meredt néhány pillanatig.

- Utal rá valami, hogy mi idézte elő ezt az állapotot?

- Az ereklyén volt egy szokatlan védelmi varázslat, ami visszaveri az elpusztításra irányuló hatásokat. Talán ez okozta a balesetet…

- Mi történt a horcruxszal? - kérdezte Dumbledore professzor.

- A varázslat megtört, bár elég szokatlan módon. A kristályok egyben maradtak, csak füstszínű erezet keletkezett a belsejükben, és eltűnt az őket mindaddig összekapcsoló mágikus lánc. Nem repedtek meg, mint a medál, és a gyűrű, de már nincsen bennük sötét mágia - felelte Hermione.

- Ugye nem szállhatta meg őt Voldemort lelke? - kérdezte enyhén remegő hangon Ron.

- A bájitalnak hatékonynak kellett lennie. Ebben biztos vagyok - jelentette ki az idős férfi, és egy darabig a gondolataiba mélyedt. - Gondolom, azonnal a gyengélkedőre vittétek. Mit mondott Poppy? - faggatta tovább őket aggódó arccal.

- Madam Pomfrey csak akkor tud segíteni rajta, ha pontosan tudja mi történt.

Az öreg igazgató mélyet sóhajtott, és gondterhelten beszélni kezdett.

- A helyzet az, hogy ő akkor sem tehetne Harryért semmit, ha ismerné a tényeket. Feltehetőleg még a Szent Mungóban sem láttak hasonló esetet. A horcruxokat létrehozó sötét varázslat, és a megtörésére használt szeretetvarázs egyaránt ismeretlen a mai varázslótársadalmakban. Az egyiket évszázadokkal ezelőtt üldözték és kiirtották, a másikban pedig elveszítették a hitüket, és elfeledték mérhetetlen hatalmát. Ahogy létezésükről és megidézésükről nem tudnak semmit, ugyanúgy a hatásaikkal sincsenek tisztában, ezért szinte biztos vagyok benne, hogy nem tudnak majd segíteni.

- Akkor most Harry meghal? - nyögte ki, félelemtől tágra meredt szemmel Ron, Hermione pedig kezeit a szája elé kapva elfojtott egy ijedt sikolyt.

- Nem feltétlenül. Talán akad valaki, aki segíthet rajta…

- Mondja meg, kit kell megkeresni! Akár a föld alól, vagy a világ végéről is előkerítjük, ha kell!

- Majd én intézkedem, ne aggódjanak! Bízzanak bennem!

- … és mit mondjunk McGalagony professzornak?

- Ezt is nyugodtan rám bízhatják. Most pihenjenek le! Nagyon kimerítő napjuk volt, és egyelőre úgysem tehetnek semmit.

- Köszönjük, professzor úr!

Az irodából kilépve, rögtön beleütköztek a kőszörny előtt ingerülten topogó McGalagony professzorba.

- Máris végeztek? Beszámolnak végre arról, mi folyik itt valójában?

- Dumbledore professzor, … azaz a portréja beszélni szeretne önnel - válaszolta kitérően Hermione és kerülte az igazgatónő tekintetét.

- Ne haragudjon, tanárnő - motyogta Ron, de a boszorkány már nem hallotta, mert villámsebesen felszaladt a lépcsőn, és eltűnt az iroda ajtaja mögött.

Már pirkadt. A felkelő nap vöröslő fénye beszűrődött a könyvtárba a földig érő, főnixekkel díszített függönyök résein át. Perselus Piton még mindig merev arccal járkált fel és alá.

- Árkot koptatsz a padlóba, Perselus! Hagyd már abba a rohangálást - morogta Aberforth Dumbledore, aki már beleszédült a férfi ingázásába. Az idős varázsló az egyik karosszékben ült, és az ölében rekedten doromboló Spotty állát vakargatta, aki kéjesen hunyorogva követte szeme résén át az ide-oda járkáló, lobogó taláros férfit.

- Nem tudsz semmit a helyzetről, és így, látatlanban jobb, ha nyugton maradsz! Csak veszélybe sodrod mindkettőtöket.

- A hollóm másodszor is válasz nélkül jött vissza. Lehet, hogy át sem tudta adni az üzenetet. Érzem, hogy a kölyök bajban van, és ismét rajtam a sor, hogy kihúzzam belőle. Köt az ígéretem, te is tudod!

- Ez így van, de nem rohanhatsz oda vaktában. Ha elkapnak, ő elveszi az egyetlen embert, aki segíthet neki.

- Abban az esetben, ha így alakulna, majd te folytatod, amit elkezdtem - mordult rá a férfi gúnyos hangon.

- Mit akarsz tenni? - kérdezte Aberforth, megadva magát. - Segítek, ha kell…

- Nincs rá szükségem. Úgy ismerem őket, mint a tenyeremet. Először bizonyára a gyengélkedőre vitték, és ha baj van, akkor értesítik a Rend tagjait. Innen már könnyen kiszámíthatóak.

- Nem hittem volna, hogy valaha forrófejűnek titulállak, de még nem láttalak ilyen állapotban. Nem vagy higgadt.

Piton megállt és a férfi szemébe fúrta sötét tekintetét.

- Soha nem cselekedtem felelőtlenül! - jelentette ki, és szavait meghazudtolva lobogó talárral kiszáguldott a helyiségből.

Másnap reggel Harry és Ron étvágytalanul bámulták a tányérjukat a Nagyteremben. Ginny kisírt szemekkel ült mellettük, és néha egy-egy vádló pillantást vetett bátyjára és a barátnőjére. Nehezen viselte a történteket. Azt pedig végképp nem tudta megemészteni, hogy őt ezúttal sem avatták be az események hátterébe. Egyszer csak a zaklatottan besiető Minerva McGalagony lépett hozzájuk, és köszönés nélkül a lényegre tért.

- Harryt ma délután átszállítják a Szent Mungóba.

- De hát Madame Pomfrey tegnap azt mondta, hogy nem biztonságos… - vágott közbe Ron, ám ezúttal a tanárnő nem akadt fenn a nyilvánvaló udvariatlanságon.

- Érte jön egy megbízható különítmény. Nem kell aggódniuk. Én nem kockáztatom Harry életét! Ne verjék nagydobra, ami történt! - vetette oda élesen, és továbbsietett a tanári asztal felé.

Ginny felpattant, és kirohant a teremből. A másik kettő megsemmisülten állt, majd sápadt arccal, maguk elé meredve elindultak a tantermek felé.

Ebéd után Ron, Hermione és Ginny meglátogatták Harryt a gyengélkedőn. Madam Pomfrey csak néhány percet engedélyezett, ugyanis bármelyik pillanatban megérkezhettek a rendtagok, akik a fiút a Szent Mungóba fogják szállítani.

Harry sápadtan és teljesen mozdulatlanul feküdt az ágyon. Lélegzése szinte alig emelte meg mellkasát, fakó sápadtságával úgy tűnt, mintha nem is élne. Ginny a kezét szorongatta, Hermione idegesen a körmét rágta, Ron pedig arcát a tenyerébe temetve, magába roskadtan ült mellettük.

Az ajtó nyikorogva kitárult, és régi ismerősök óvakodtak be halkan a helyiségbe. Nimphadora Tonks, Kingsley Shacklebolt, Fred és George Weasley érkezett meg aggódó arccal, Minerva McGalagony kíséretében. Az ikrek Ron mellé léptek, Tonks pedig a vöröslő szemű Ginny vállára tette a kezét. Csak az őket követő Rémszem Mordon falábának hangos koppanásai verték fel a csendet, megtörve a gyászos hangulatot.

- Ha jót akartok neki, minél hamarabb indulnunk kell! - recsegte a vén auror.

Madame Pomfrey kiterelte a fiatalokat a betegszobából, és magukra zárta az ajtót.

- Változott a terv! - törte meg ismét a csendet Rémszem. - Tonks, te felveszed Harry alakját, és a többiekkel együtt elindultok a vonathoz. Harryt én viszem a láthatatlanná tévő köpeny alatt egy másik útvonalon.

- Erről eddig nem volt szó - fordultak felé meglepetten az ikrek.

- Így lesz a legbiztonságosabb, nekem elhiheted! - vakkantotta a férfi, és mágikus szeme felváltva pásztázta őket. - Azt már úgyis észrevették, hogy nem jelent meg reggelinél, és feltűnő lesz, ha eltűnik az iskolából. A pletykák hamar terjednek. A legjobb, ha nem keltünk pánikot, és úgy teszünk, mintha csak egy vizsgálatra vinnénk el, méghozzá a saját lábán. Ez valamivel kisebb feltűnést kelt majd.

- Biztosan megkérdőjelezik, miért nem hoppanált, vagy használt zsupszkulcsot… - vetette fel Fred. - Ennyi esze mindenkinek van.

- Ha van jobb ötlete, azt is meghallgatjuk - fordult hozzá az igazgatónő.

Fred és George tanácstalanul néztek össze. Tonks megvonta a vállát, azután lehunyta a szemét. Bőre, arca, és végül egész teste furcsán alaktalanná vált néhány pillanatra, amíg lezajlott a metamorfózis, és megjelent a végeredmény. Egy újabb Harry Potter állt előttük, éppoly sápadtan és kócosan, mint az ágyon fekvő eredeti. Még a sebhely is ott volt a homlokán.

Rémszem az eszméletlen fiúhoz lépett, és rászórt egy kiábrándító bűbájt, azután láthatatlanná tévő köpenyével letakarta testét. Az ikrek közrefogták a Harrynek álcázott Tonkst. Mikor mindenki felkészült, az egész csoport kivonult a gyengélkedőről.

- Önnek, remélem, nem kell mondanom, hogy legyen óvatos - jegyezte meg az ajtóból visszafordulva McGalagony professzor. - A többiek a hátsó bejáratnál fogják várni.

A vén auror biccentett, és miután egyedül maradt a szobában, egy magától értetődő mozdulattal vállára kanyarította Harry földön heverő tarisznyáját. Egy intéssel könnyűvé varázsolta Harry letakart testét, és a vállára kapta. Görnyedt, sántikáló járásáról, senki nem gondolta volna, hogy valójában micsoda terhet cipel. Minden diák kitért kopogó, szabálytalan léptei útjából, riadtan elkerülték varázsszemének kutakodó tekintetét is.

Az auror a bejárati csarnokba érve meglátta az idegesen toporgó Ront és Hermionét. Hozzájuk lépett.

- Nem kell aggódnotok, minden rendben lesz - recsegte fél szemével rájuk kacsintva. Mélyen Ron szemébe nézett, aki megbabonázva meredt rá, majd riadtan hátrahőkölt, mintha a félelmetes mágikus szem egyenesen a lelkébe látott volna. Hátat fordított, és elhagyta a kastélyt, majd rövidesen a birtok területét is. A vadkanos kapun kilépve, néhány száz méterre eltávolodott, és egy bokorból magához vette a seprűjét. Harry láthatatlan testét maga elé emelete, kiábrándító varázst szórt magára és a levegőbe emelkedett.