...
Each happy ending creates a new beginning
Minden boldog vég új kezdetet hoz
- Ezzel meg is vagyunk – sóhajtotta Loki, miközben elvette a kezeit a lánytól. Bőre lassan eredeti világos színére váltott, miközben a lány ragyogó szemeibe nézett. – Hogy érzed magad?
Emily óvatosan megfogta a férfi hűvös karját.
- Most már jobban.
Loki nagy levegőt vett, mint aki búcsúzni készül.
- Akkor megyek...
- Ne, várj! – szorította meg a lány a karját, amit immár két kézzel tartott. Loki szemében döbbenet csillant.
- Emily...
- Maradj még!
- Aludnod kell. Ha itt maradok, sosem fogsz – mosolyogta a herceg. – Mellesleg az ügynökkel is van némi megbeszélnivalóm... – tette hozzá elkomolyodva.
- Csak néhány percig! – kérlelte a lány.
- Egy percig – egyezett bele Loki. Szívesen maradt volna egész éjszakára, de úgy adódott, hogy még rengeteg elintéznivalója akadt.
- És ne felejts el a jó éjszakát kívánni!
- Hogy felejteném? – vigyorodott el Loki, és abban a pillanatban az arcához hajolt és megcsókolta a lányt. Emily persze szinte azonnal átkulcsolta a nyakát és magához vonta, nehogy szökni tudjon, de a mágus túljárt az eszén. Miközben Emily az ajkaik játékával volt elfoglalva, Loki elkapta a takaró végét, beljebb rakta a lány az ágyon és betakarta, majd végül finoman elvált tőle.
- Nem ér! – bosszankodott Emily. – Ezt kitervelted!
- Jó éjt, Emily – felelte Loki, mintha ez lett volna a világ legtermészetesebb dolga. Egy utolsó csókot nyomott a lány homlokára, és minden vágya ellenére elhagyta a szobát. Úgy érezte, nem lenne szép, ha most kihasználná a lány gyengeségét, főleg nem úgy, hogy Coulson premier plánból szemléli az egészet. És persze, mint már említtetett, ott van a bosszú...
- Ne! Loki! Ez nem ér! – sóhajtotta a lány. Végül belátta, hogy a férfi csak az ő érdekében cselekszik, így megenyhülve hozzá tette, még mielőtt Loki elérte volna az ajtót. – Jó éjt, Loki.
A fekete már nem válaszolt, csak elégedetten visszapillantott rá, és kilépett a teraszra.
...
Phil valamennyire megkönnyebbülve, de annyira meglepetten is nézett Loki-ra, miközben felpattant a székről.
- Nem gondoltam volna, hogy nem lesz szükség a közbelépésemre – szólította meg a mágust. Loki sejtelmesen elmosolyodott.
- Ó, valóban... Nem hittem volna, hogy valamivel még képes vagyok magára hozni a frászt.
- A frászt? Nem. Én az önuralomra céloztam, és arra, hogy a lány ruhái a helyükön maradtak.
Loki mosolya még szélesebb lett.
- Hmm... És én még azt gondoltam, hogy a kék bőrről és vörös szemekről van szó.
- Másodlagosan. A képessége figyelmen kívül hagyhatatlan, engem mégis jobban izgatott, hogy...
- Ó, nézzenek oda! – vigyorogta immár Loki, a szavába vágva. – Hogy félti maga az alkalmazottait...
- Először is, Emily több mint puszta alkalmazott. Ő a legnagyszerűbb lány, akivel valaha találkoztam. Nos, talán a második... És másodszor! Nem szeretem, ha a szavamba vágnak! – oktatta ki a herceget. Ilyet nem sokan tettek Loki-val eddig. Nem sokan, akik büntetlenül megúszták.
- Ez most egy megjegyzés volt?
- Nem. Valami, amit nem szeretnék, ha a jövőben előfordulna!
- Egy kérés? – feleselte Loki újból.
- Egy parancs – jelentette ki az ügynök határozottan.
- Parancsolgatni akarsz nekem?! – csattant fel Loki.
- Már megtettem. Most pedig, ha megbocsátasz – válaszolta Phil magabiztosan, és hidegvérrel elhaladt a fekete mellett, – beszélek pár szót Emily-vel. – Loki meghökkenve bámult rá. Ez a halandó valóban ennyire nincs tisztában vele, hogy kivel van dolga?! – Szóval várj meg itt, vagy a kertben, nem számít!
- Hogy... várjalak meg?! Te csak ne osztogass utasításokat nekem, halandó!
- A kertben! – zárta le Phil, és bement a lányhoz. Loki hitetlenkedve kapkodott levegő után, majd lelépett a homokba, és dühösen maga mellé csapva a kezeit enyhe szelet kavart, ami messze hordta a homok felszínét.
...
- Emily, alszol? – foglalt mellette helyet az ügynök, és óvatosan megérintette a lány langyos kezét. Emily visszaszorította azt, és kinyitotta a szemeit.
- Szerinted? – kérdezte fáradtan.
- Oh, igen, elnézést – rázta meg a fejét Phil restelkedve. – Én csak...
- Mi a gond? - nézett kedvesen a szemébe a lány. – Most már sokkal jobban vagyok, nem kell aggódnod miattam...
- Ez lett volna a második dolog. Örülök, hogy jobban vagy.
- Szóval?
- Mi szóval?
- Phil! Mit hallgatsz el előlem?
- Semmit, én csak...
Emily-nek ez már több mint gyanús volt. Phil nem az a fajta ember volt, aki hirtelen nem tudja, mit mondjon és magyarázkodni kezd.
- Arról van szó, hogy Loki megcsókolt, ugye? – vetette fel a lány. – Azt hitted, hogy mi...?
- Azt úgy sem engedtem volna! – vágta rá az ügynök azonnal.
- Phil – sóhajtotta a lány. – Tudok magamra vigyázni. És egyébként is, Loki itt hagyott, mint láthatod!
- Azt jól is tette, a saját érdekében!
- Nem vagy te kicsit túl aggodalmas?
- Csak nem szeretném, ha bármi bajod esne – simított végig Phil a lány vállán.
- Mi bajom eshetne? – ingatta a fejét Emily.
- Bántana? Csalódnál? Megbánnád? ...
- Azt hiszem, inkább alszom – vágott közbe hevesen a lány, és elfordult Phil-től. Nem akarta most megejteni a vitát, ami a magán élete befolyásolatlanul hagyásáért folyna.
Phil persze már az arcáról leolvasta, hogy Emily nem kíván rá hallgatni ebben a dologban, de úgy döntött, jobb, ha reggelig ráhagyja. Addig úgy sem történhet semmi, ugye?
- Helyes.
Emily morgott egy alig hallhatót, de amikor Phil feljebb húzta rajta a takarót nagy levegőt vett, és megfordult elbúcsúzni. Sosem tudott úgy lefeküdni, hogy valakivel haragban van, ha csak a legkisebb nézeteltérésről volt is szó. Phil elégedetten elmosolyodott.
- Aludj jól, kedves.
- Jó éjt, Phil – sóhajtotta a lány, és kinyújtotta a kezeit az ügynök felé. Coulson lehajolt, és megölelte, Emily pedig magához szorította. Amikor a lány már nyugodtabban szívta magába a levegőt, elengedte és kisétált az ajtón, amit be is zárt maga után. Alig telt bele néhány percbe, Emily már aludt is, mintha semmi sem történt volna, és Phil nem tiltotta volna meg neki háromszor is aznap, hogy lefeküdjön Loki-val. Amiről egyébként még nem döntötte el, hogy akarja-e.
...
Loki kissé idegesen robbantott szét köveket a kertben, kis homok-forgószeleket keltve körülöttük következményképpen. Amikor Phil kilépett, akkor épp három egy méter magasság körüli homoktölcsér vette körül a herceget, amik egyre csak nőttek.
- Tájkép-módosítás? – szólította meg az ügynök.
- Inkább feszültség-levezetésnek nevezném – fordult felé Loki kimérten, és emiatt félelem keltőbben. A forgó homok lassan visszahullott a földre.
- Feszült vagy? – Phil lelépett a teraszról, és lassan elindult felé.
- Nem szeretem, ha bárki megpróbálja megmondani nekem, hogy mit és hogyan tegyek! – emelte fel Loki a hangját, ami viszont Phil-t nem állította meg. - De főleg azt nem, ha egy szánalmas kis halandó teszi!
- Ezt a célzást inkább nem veszem magamra, a te érdekedben – döntötte el Phil, bosszantóan megingatlanul.
- Nevetséges vagy! – jelentette ki Loki. – Ha azt hiszed, hogy ezek után majd úgy ugrálok, ahogy te...
- Igen, „nevetséges"... – fojtotta bele a szót az ügynök. Már alig két méterre volt a mágustól. – Te mégsem nevetsz, hanem itt állsz, ahogy kértem tőled...
De ő sem tudta befejezni, mert Loki ujjai akkor a torkára szorultak, és a következő pillanatban már azon kapta magát, hogy a háta nagy erővel egy pálma törzsének csapódik, a száját akaratlan nyögés hagyja el, az ujjak pedig egyre erősebben fojtogatják. Loki ijesztően zöld szemében elszántság és düh csillogott, miközben a fának szegezte az ügynököt.
- Meglátjuk, ki nevet a végén! – sziszegte baljósan a fülébe Loki.
- Ezzel nem mész semmire... – nyögte az ügynök. A torkára szoruló kéztől rekedtté vált a hangja, de megtörni, azt nem volt hajlandó. A magabiztosság ugyanúgy ott ült a szemében, bár immár némi fájdalommal és halvány kétségbeeséssel fűszerezve. Erre nem számított, Loki valószínűleg hirtelen felindulásból döntött. Ha ebből nem tudja kivágni magát, akkor tényleg nagy bajban lesz... Viszont hogy könyörögni nem fog, azt holtbiztos.
- Nem megyek? – kérdezett vissza Loki, és kétszeres erővel nyomta a fának a férfit, és szorított rá a nyelőcsövére. Az ügynök nehézkesen lélegzett, de megkeményedett tekintetén kívül semmi sem változott.
- A...legkevésbé...sem... – próbált Phil levegőhöz jutni. Megpróbált kiszabadulni, de természetesen egy félisten erejével szemben semmi esélye nem volt. Loki szabad kezével a mellkasánál nyomta a törzshöz, amit Phil hiába próbált eltolni magától. Türelmetlenül nyögött egyet, és kezdte elérni az oxigénhiányt.
- Ó, hát tényleg ennyire nehéz bocsánatot kérni? – suttogta Loki fülbemászó, édeskés hangon.
Az ügynöknek felfordult ettől a hangszíntől a gyomra. Már zihálva vette a levegőt. Érezte, ahogy az erő kifut a lábaiból. Egyre jobban kétségbe esve kutatott valami megoldás után, de moccanni sem tudott. Ó, az az átkozott nagy büszkesége...
- Nem...tartozom neked...bocsánattal!
- Nem? Azért gondold csak át! – „javasolta" Loki, és most már az ügynök mellkasára is elviselhetetlen nyomást gyakorolt, hátha a fájdalom majd megtöri végre. Phil fájdalmasan nyögött párat, de még mindig kitartott. – Lásd be, hogy nem vagyunk egy szinten!
- Erőszakkal...nem...mész...semmire!
- Eddig én is így gondoltam – vigyorogta Loki, és ez most a bosszúálló vigyor volt, nem a játékos.
- Túl messzi...re...mész! – nyögte Phil, de többre nem futotta, mert Loki már egyáltalán nem fogta vissza magát. Az ügynök fuldokolni kezdett, és mivel Steve a szobájában, Thor pedig a teraszon elaludt, ezt senki nem hallotta. Ha Loki most végleg elveszti a fejét, akkor Phil ezúttal nem menekül a haláltól.
- Talán! – vágta rá Loki, de ahelyett, hogy enyhített volna, csak erősített a szorításon.
Néhány másodperc múlva az ügynök már egyáltalán nem jutott levegőhöz. A növekvő fájdalom hatására kiáltásra nyitotta a száját, de nem jött ki hang a torkán, és persze levegő sem be. Mikor már a szédülés is elfogta, és úgy érezte mintha a tüdejét egy prés nyomná össze, akkor tudatosult igazán benne, hogy most talán ő is túl messzire ment. Hiába a tapasztalat, a magabiztosság, és a jó szándék a Föld megmentésére, egy félistennek még ő sem szabhat gátat. Szólni már nem tudott, ezért úgy döntött, ha el is jön a vég, legalább büszkén távozik, és nem inog meg. Egy utolsó elszánt, de a szenvedést leplezni nem tudó tekintettel nézett az őt sakkban tartó mélyzöld szemeibe.
Loki kezdetben magabiztosan és reménykedve, de utána egyre nagyobb csodálattal figyelte az ügynököt. Érezte, ahogy halandó tüdeje összeszűkül, és egyre inkább elhagyja az élet, látta a tekintetében, hogy szenved, de mégsem. Nem, ez az ostoba nem volt hajlandó megtörni még akkor sem, amikor már magán érezte a halál jeges közelségét. Loki eddig csupán bolondnak, őrültnek és beképzeltek tartotta, de ez most gyökeresen megváltozott. Egy őrült nem adja oda magát a halál markának reménytelen küzdelem nélkül, de ez a halandó... A herceg magán kívül még egy olyan személlyel sem találkozott, aki végső perceiben ilyen elszántan és töretlen, megingatlan lélekkel nézne szembe a véggel. Talán ez a férfi halandó létére mégis megérdemli a tiszteletét és türelmét. Nem hiába érezte úgy már kezdetben, hogy vele nem lesz éppen könnyű dolga.
Coulson kezdett elkékülni. Mikor Loki ezt észrevette, némi rémület kerítette hatalmába, és egy érzés, hogy abba kell hagynia. Ha megöli az ügynököt, azzal csak magának okoz bajt. Mind Emily, mind Thor megutálja. De ha nem viszi végig, amit elkezdett, akkor Phil nyer. Loki csupán egy pillanatig hezitált, minek végén úgy határozott, hogy itt az ideje tanulnia a saját hibáiból, és nem csak szóban nem belelépni újból ugyanabba a mocskos folyóba. Bármilyen kellemetlen is, többé már nem hagyja, hogy a düh és büszkeség megfertőzze és elhomályosítsa az elméjét. Ha most végez vele, avval pár másodperc elégedettségen kívül semmit sem nyerne. Jól tudta, hogy egy csata sohasem éri meg a háború elvesztését, és ez a csata már eleve kudarcra volt ítélve. Vagy a büszkesége lesz oda, vagy az esélye Emily-nél és Thor-nál.
Amikor tehát Phil Coulson úgy érezte, hogy itt a vég, és áttekintette az életét. Amikor fel nem foghatta, hogy miért ugyanazon személy kezei által kell meghalnia másodszor is, akkor Loki tekintetében az elszántság helyett megadás csillant, és a fájdalom enyhülni kezdett, ő pedig zihálva lélegzett fel. Phil alig pislogott párat meglepetésében, az jeges ujjak lecsúsztak a torkáról, még mielőtt igazán elhitte volna, hogy vége. Vagyis, hogy nincs vége, hogy Loki mégsem fogja megölni. A mágus végleg eleresztette az ügynököt, aki így elgyengülten rogyott a földre, és hevesen kapkodott levegő után. Loki kivárta, amíg Phil összeszedi magát, feltápászkodik, majd még kissé remegve a megpróbáltatástól felháborodottan a szemébe néz.
- Úgy tűnik, még mindig én szavam hitelessége kérdéses – kezdte Loki csevegő hangszínen, de Phil kiérezte belőle az elismerést iránta és bosszúságot maga iránt. – Azt mondtad, nem foglak megölni, és tessék! – Most már inkább hangot adott idegességének és csalódottságának. – Te élsz, és én törtem meg. – Phil meglehetősen megdöbbent Loki vallomásán, de persze a meglepettségét is leplezni próbálta, így továbbra is határozott maradt kívülről. – Remélem, örülsz! – vetette végül felé a mágus, szinte sziszegve. Ezzel együtt lendületesen hátat fordított az ügynöknek, és elviharzott a part felé. Úgy vélte, ha itt elbukott, legalább Thor-on és bosszantó barátján bosszút állhat.
Coulson még mindig alig hitte el, hogy mégis sikerült felülkerekednie Loki-n, életben maradnia, sőt mindezt elérnie, csupán azzal, hogy nem rémült meg a haláltól. Mikor viszont a fekete távozni készült, észbe kapott, és nem bírta megállni, hogy addig üsse a vasat, amíg meleg.
- Várj! – kiáltott a férfi után. Loki kezdetben nem válaszolt, de a másodiknál már kénytelen volt. –VÁRJ! – kérte Phil, most kevésbé parancsoló hangszínen.
- Te tényleg nem tudod, mikor kell leállni, ugye?! – Vissza még nem fordult, csak megállt egy helyben.
- Miért nem beszéljük ezt meg? – vetette fel az ügynök. – Normális körülmények között.
- Normális, mi?! Hiszen már mi sem vagyunk azok! – Ezzel Loki indult is tovább, ha Phil nem ered a nyomába.
- Hé, várj már!
- Meddig akarsz követni?!
- Amíg meg nem hallgatsz! Van pár dolog, amit tisztáznunk kell!
- Akkor várhatsz életed végéig! – köpte felé Loki. Hiába próbálta lerázni az ügynököt, az csak beérte a bozót után.
- Azt már kétszer kivártam – válaszolta Phil lazán. – Nem lehetne, hogy harmadszorra a könnyebb utat választod?
- Tudod egyáltalán, mi az a könnyebb út?! – csattant fel Loki, és hevesen megfordul úgy, hogy az ügynök szinte beleütközött a mellkasába. Ez viszont nem tántorította meg, hanem határozottan felnézett a mágus szemeibe.
- Azt tudom, hogy amit most csinálunk, azzal csak felesleges köröket futunk le újra és újra.
- Akkor talán szállj ki a ringből! – vetett fel Loki hidegen.
- Nem szállhatok, amíg veled dűlőre nem jutok!
- Oh, anyám! – sóhajtotta Loki. – És még én vagyok makacs? – Phil ártatlanul vállat vont. – Nem tárgyalok veled! Délután már megtettem, elégedj meg azzal!
- De azóta sok minden megváltozott, sok mindenre fény derült... – ellenkezett az ügynök.
- Miért olyan fontos ez neked? – kérdezett rá Loki, aki a nagy csodálkozásban egyre jobban kezdett megenyhülni. Úgy vélte, az ügynök talán megérdemli, hogy némi időt szenteljen rá.
- Elmagyarázni tovább tartana, mint megtárgyalni a dolgokat.
- Akkor próbáld tömören! – javasolta Loki szárazon. Ezúttal nem engedett. Phil nagy levegőt vett, és úgy határozott, most neki kell engednie a jobb cél érdekében. Alaposan próbára tette már Loki-t az este, és itt a határ. Most neki kell feladnia a büszkeségét.
- Egész életemben – kezdte, mint amikor egy vitában kell meggyőznie az ellenfelét, - arra törekedtem, hogy valahogyan jobbá és biztonságosabbá tegyem a helyet, ahol élek. Mint kiderült, a világot, amiben élek. – Loki kivételesen nem vágott a szavába, hanem végig hallgatta. – Fury, én, a SHIELD alkalmazottai, évek óta próbálkozunk, kisebb nagyobb sikerrel. Néha sajnálatos módon a kudarc is előfordul, de eddig mindig sikerült túllépnünk a hibáinkon. Nemrég viszont rá kellett ébrednünk, hogy valamit nem vettünk számításba, legalábbis nem elég komolyan. Elkövettük a lehető legnagyobb hibát... – Phil nehézkesen sóhajtott.
- Hallgatlak. - Loki egyre több érdeklődéssel figyelte az ügynök mondanivalóját.
- Nem vettük figyelembe, hogy talán nem vagyunk egyedül az univerzumban, habár erre nagy esély volt. Túl sokat foglalkoztunk a belső problémákkal, és amikor már félreértelmezhetetlen jelek jöttek, nem készültünk fel megfelelően...
- Pedig ha jól tudom, még nem pusztult el a bolygó... – jegyezte meg Loki.
- De nem rajtunk múlt. Thor, Emily... egy csapat természetfeletti képességekkel rendelkező ember segítsége nélkül a Föld nem tudta volna megvédeni magát. A SHIELD közel elbukott, a tanács meghanyatlott, és mint kiderült, ez még nem minden. A Föld végérvényesen egy olyan háborúba lépett, aminek a méretei és következményei elképzelhetetlenek. Idegenek fenyegetnek, akikről szinte semmit sem tudunk...
- És hogyan is jön ez hozzám? – állította meg Loki.
- Még kérdezed?! Talán nem szándékosan, de te szabadítottad ránk mindezt! A sereged lerombolt egy fél világvárost, emberek százát gyilkolta le, fenyegetést hozott a világunkra, és...
- És ott a lényeg! Nem szándékosan! – vágott közbe Loki idegesen. – És ha most azt várod, hogy bocsánatot kérjek, akkor ki kell ábrándítsalak, mert...!
- Nem várom!
- Akkor hát? – vonta fel Loki a szemöldökét. – Miről beszélünk?!
- Nem szükséges, hogy bocsánatot kérj. Azért fontos ez számomra, mert te talán segíthetnél.
- Hm – mosolyodott el Loki. – Csak ennyi?
- Te ott voltál, ahol az ellenség várakozik, így többet tudsz róluk, mint bárki. Ha megosztanád velünk...
- Már elmondtam, amit tudok. Nos, többnyire.
- A Vezérről, nem a Világokról! – emlékeztette Phil. – De róla sem mindent.
- Szóval csak erre kellek neked? – Loki nem volt éppen meggyőzve. – Hogy megosszak veled néhány unalmas tényt?
- Nem. De a másikat hiába kérném.
- Phil Coulson mégis feladja? Nem ilyennek ismertelek – húzta a mágus.
- Nem adom fel, csak a megfelelő időre várok.
- Nos, talán ez az utolsó esélyed. Kezdek unatkozni – jelentette ki Loki. Már majdnem hátat fordított neki, amikor az ügynök végre erőt vett magán, és kimondta. Lesz, ami lesz, most kell megkockáztatnia.
- Segíthetnél megvédeni a Földet. A te erőddel, és tudásoddal...
Lokinak hízott a mája rendesen a nem egészen bóknak szánt kijelentésen, de azért pókerarcot erőltetve magára közbe vágott.
- Itt álljunk meg! Segíthetnék?! Miért lenne az jó nekem? – kérdezte hidegen és közömbösen.
- Ha így teszel, hajlandóak vagyunk megbocsátani, amit ellenünk tettél, és tiszta lappal indulhatsz.
- Már ketten megtették – felelte Loki ravaszul elmosolyodva. – Valami jobbal próbálkozz!
- Mit szólsz ehhez: Ha jól gondolom, a fenyegetés nem egyszerűen Midgard és a Kilenc Világ veszélyeztetettségéből áll. A Vezér elsőként Midgardot fogja megcélozni, amit, mint említetted, a leggyengébb láncszemnek vél, ahol a hatalma kulcsa található...
- Mire akarsz kilyukadni? – türelmetlenkedett Loki, aki már jól tudta a választ. Jól tudta, de nem akart Emilyn kívül még egy halandónak ígéretet tenni. Ez az egész már így is annyira kellemetlen, és bizonytalan. Miért hiszik, hogy ő és Thor képesek lennének megmenteni őket a Vezértől?!
- Ha Midgard elbukik – Phil kihangsúlyozta a „Midgard" szót, amit nem ok nélkül immár Loki nyelvén említett, - akkor az összes Világ vele együtt pusztul. Ha viszont nem, akkor megmenekülnek. Vagy rosszul gondolom?
Loki megdöbbenve bámult rá, bár erre számított. Az ügynök valóban kivételes elmével rendelkezik.
- Az „oszd meg, és uralkodj" mindenhol érvényben van. Ha egy Világ elesik, előbb-utóbb vele együtt bukik az összes többi, mert az ellenség megvetette közöttük a lábát. Ezzel nem mondtál újat.
- Ez esetben azonban el kell ismerned, hogy Midgard védelme mindennél fontosabb.
- Nem, ha a vég elkerülhetetlen.
- Ha az, miért nem pánikolsz, ahogy ilyenkor kellene?
- Mi értelme lenne? – kérdezett vissza Loki.
- Legbelül te is reménykedsz a pozitív kimenetelben, előttem ne is tagadd!
- A remény az ostobáknak való.
- Akkor mind ostobák vagyunk, mert a te szemedben is látom – jelentette ki Phil határozottan.
- A remény nem ér semmit!
- Megéri a küzdelmet.
- Úgy véled?
- Ha segítesz, bebizonyítom.
- Jó próbálkozás, de nem – ingatta a fejét Loki.
- Miért nem? Ugyan mit vesztenél vele? – Coulson alig észrevehetően, de kezdte elveszíteni a türelmét.
- Az adott szavam?
Phil nagyot nézett.
- A „hazugságok istene" az adott szava miatt aggódik? Ez még nekem is új...
- Próbálok megváltozni – vont vállat Loki, majd kissé komolyabban folytatta. – Azt mondják rólam, hogy könnyen hazudok, bárhol, bármikor, bárkinek és bármiről, ha az érdekem úgy kívánja, de egy valamit senki sem tud. Talán most már egyvalaki igen...
- Emily? – próbálkozott az ügynök.
- Igen, de nem ez a lényeg.
- Akkor mi?
- Bárménnyire is kiábrándító ez, nekem is vannak elveim és határaim. Az egyik ilyen, hogy bár szívesen választom a könnyebb utat, komoly dolgokról, ha tehetem, nem hazudok. Olyan komoly dolgokról, mint ártatlanok biztonsága, és nem teszek hiú ígéreteket. Hazudhatok a származásomról, megígérhetem, hogy nem csinálok bajt, ha titokban azt tervezem, és senki sem fogna gyanút..., de soha, soha nem tennék ígéretet egy háború megnyerésére, ha nem vagyok biztos benne, hogy képes vagyok rá! Soha nem fogadtam és nem is fogom olyasvalami védelmét elvállalni, aminek a megmentésére nem érzem magam elégnek...
- Folytasd!
- A hazugságok nem terhelik különösképpen a lekiismeretem, de önmagának senki sem tud hazudni. Ha megígérek valamit, őszintén, akkor kénytelen vagyok tartani a szavam, ezért csak olyasvalamit vagyok hajlandó megfogadni, amit véghez is viszek. Másrészt nem akarok az embereidnek hiú reményt adni, és valakit, akire számíthatnak, ha még én sem vagyok biztos önmagamban. Túl nagy a nyomás, és értelmetlen...
- Szóval valójában téged érdekel az emberek biztonsága – vont le Phil a következtetést, amin még ő maga is meglepődött.
- Halandó, vagy halhatatlan, az élet az egyetlen, amit senki nem tud elrontani...
- És ezért védelmezted azt a kezdetektől.
- Honnan veszed? – döbbent meg Loki. – Ilyet nem mondtam.
- De Thor igen.
- Ezt mondta volna?! Aligha elhiszem!
- Nem pont ezt. Olvastam a sorok között – magyarázta az ügynök. – Ezért is hajlottam arra, hogy Emily-nek higgyek az érdekedben. Az a Loki, akiről Thor beszélt, az néhány napja nem te voltál.
- Én voltam, valaki más céljaival.
- Épp ezért vélem úgy, hogy tisztáznunk kéne a kettőnk kapcsolatát. Az ellenség dolog ugyanis már távolról sem aktuális, szóval...
- Mit szólsz ehhez? - vettette fel most Loki. – Leszállsz rólam végre, és nem esik bántódásod.
- Már kiderült, hogy nem tudsz megölni – ellenkezett Phil.
- Nem akarlak megölni, az egészen más! És attól még árthatok neked.
- És ha ismerősök lennénk?
- Azok gyakran beszélnek? – kérdezte Loki. Phil megvonta a vállát, ami nagyjából igent jelentett. – Akkor kizárt!
- Tulajdonképpen mi bajod van a beszélgetéssel? – kérdezett rá Phil.
- Azzal semmi. De te olyan kérdéseket teszel fel, amikre nem szeretnék válaszolni, és olyanokra kérsz, amit nem szeretnék megtenni, vagy ami egyszerűen lehetetlen. Eléggé bosszantó, nem gondolod?
- És ha megígérem, hogy többé nem?
- Nem ígérj olyasmit, amit képtelen leszel betartani! – oktatta ki Loki. - Még én sem teszem!
- A próbálkozással megelégedsz?
- Nem – vágta rá Loki, de a szája sarka mosolyra húzódott. Újból szórakoztatni kezdte az ügynök kitartása.
- Próbaidő? – vette fel Phil. Nem úgy tűnt, mint aki bármikor feladná.
- Nem fogsz lekattanni rólam, igaz?
Coulson megrázta a fejét.
- De nem ám.
- Amit kértél, az lehetetlen – válaszolta Loki. – Emily-nek is szóltam, hogy maximum próbálkozni tudok. Nem mondhatom biztosra, hogy bármit is tehetek a Földért. – Most ő mondta az ügynök nyelvén a bolygót, amit Phil jó jelnek vélt.
- Nekem a próbálkozás is megfelel – jelentette ki Coulson.
- Akkor, Phil Coulson, a tiéd a szavam – felelete végül Loki. Nem is volt olyan nehéz, mint gondolta. Leginkább viszont annak örült, hogy Emily biztosan hálás lesz neki ezért.
- Most szórakozol? – döbbent meg Phil. Mégis csak azt várta, hogy a mágus tovább kéreti magát.
- Nem, te szórakozol?! – emelte fel a hangját Loki. - Egy végtelenségig győzködsz, hogy segítsek neked, de amikor végre a szavamat adom, még megkérdőjelezed azt?!
- Elnézést. Hiba volt.
- Talán elnézem – somolygott Loki. – De ki kell engesztelned!
- Azért ne ess túlzásokba!
- Most ajánlottam fel, hogy megpróbálom megmenteni a gyenge ki bolygódat, és még a hitetlenséged is megbocsátottam. Azt hiszem, ezért igazán jár nekem valami.
- Igazad van! – egyezett bele Phil. – Erre inni kell!
- Én nem éppen erre gondoltam...
- Egész héten én fizetem az italt – ajánlotta fel az ügynök végül.
- Nos, gondolom, más úgy sincs, amit felajánlhatnál – döntötte el Loki. – De tartozol nekem!
- Majd megbeszéljük – zárta le Phil.
- Veled nehéz üzletelni.
- Ahogyan veled is. ...Szóval sör, kezdetnek?
- Mehetünk – vont vállat Loki, és követte az ügynököt a házakhoz.
...
Phil megkérte Loki-t, hogy várjon odakint, és belépett a 30-as bungalóba. Az ügynök felnézett a faliórára, kettő után járt. Steve és Bruce mélyen hortyogtak. Úgy döntött nem kelti fel őket. Kivett négy doboz sört a kartonból, amiben így már csupán kettő maradt. Majd vesznek egy újat másnap, határozta el. A jó kapcsolat kialakítása Thor öccsével, aki legalább olyan nehéz eset, mint Emily, csak más értelemben, most a legfontosabb.
Loki ezalatt a távolba révedt, miközben gondolatai Emily körül forogtak. Vajon holnapra jobban lesz? Tekintete akaratlanul elfordult a csillogó éjkék tengertől és a közös házuk felé tévedt. Phil pont ekkor zárta be maga mögött a teraszajtót, és rögtön megsejtette, hogy Loki Emily-re gondol éppen.
- Tessék! – szólította meg a feketét, és felé dobott egy doboz sört, egyet magánál tartott, kettőt pedig lerakott a mellettük lévő pingpongasztalra.
- Kösz. - Loki reflexből elkapta az üveget, és ki is bontotta egyúttal. Phil-lel meghúzták, majd a fekete vetett az asztalra egy pillantást. – Ilyen is jár a szobákhoz? – kérdezte, de tekintette már megint Emily felé terelődött.
- Nem – ingatta meg a fejét Phil, és próbált csevegő hangszínen beszélni. – Egyikhez sem. Steve és a bátyád viszont úgy döntött, hogy kölcsönvesznek egyet, és mivel Bruce is melléjük állt... – magyarázta.
- Szóval „kölcsönvette"? – mosolyodott el Loki mindentudóan és Phil tudta, hogy Thor-ra céloz. – Jellemző. Tőlem is mindig „kölcsönvett" dolgokat, csak éppen visszaadni felejtette el.
Phil úgy vélte, ez a személyeskedés már a jég végét jelzi, így vidáman elmosolyodott magában. Ettől függetlenül viszont még tisztázniuk kell egyest s mást.
- Ez a veszély nem fenyeget, arról én gondoskodom.
- Jó lenne ezt elmondani az egyik legjobb tőrömről, amit elvesztett egy sziklatrollal küzdve, vagy a könyveimről, amiket támasztéknak használ... – jegyezte meg a mágus, bár nem tudta, miért akar most annyira csevegni az ügynökkel. Biztos a sör...
- Sziklatrollal? – kérdezett rá Phil csodálkozva. – Hogy mik nem léteznek odakint...
- Ha már ennyitől kiborulsz, akkor inkább nem is folytatom.
- Talán majd máskor – egyezett bele az ügynök. – De miért nem használta a fivéred a Mjölnirt?
- Ha jól emlékszem, akkor épp büntetésben volt. Egy ostoba nézeteltérésünk miatt véletlenül szétverte a palota nyugati szárnyát, így Atyánk elvette tőle a Mjölnirt, amivel a kárt okozta, és az újjáépítés végéig vissza sem adta. A sors iróniája viszont, hogy akkor támadott ránk néhány sziklatroll a hegyekből, és ki másnak kellet volna megküzdenie velük, mint a „nemes" trónörökösnek, és társainak? – mesélte Loki. Phil akaratlanul is észrevette, hogy Loki immár az „Atyánk" kifejezést használja, és sokkal melegebben beszél a múltjáról. Arra viszont még várt, hogy rákérdezzen ennek okára, hátha kiderül.
- És a Mjölnirt még akkor sem kapta vissza?
- Az építkezés még javában folyt, így természetesen nem. Odin, talán nem túlzok, ha ezt állítom, makacsabb tud lenni, mint én és a bátyám együttesen. – Most már a „bátyám"-at is használja, döbbent rá Phil. Egyre jobban tetszett neki a dolog alakulása, Loki-nak pedig fel sem tűnt. Kedvére tett a kis nosztalgia.
- Szóval ezért kölcsönvett tőled egy fegyvert? – kérdezett rá Phil.
- Nemcsak tőlem. A fegyvertár felét kipróbálta, de az élő szikla ellen a közönséges fém hatástalan. Azután jött hozzám ráeszmélve, hogy az én tőreim, mint a Mjölnir, varázslattal készültek. A többieknek megvolt a maga, hasonlóan varázslattal átitatott fegyvere, így végül legyőzték a trollokat.
- Te nem segítettél nekik?
- Jó kérdés! – vigyorodott el Loki. – De ha válaszolok, az félek, nagyzolásnak fog tűnni.
- Engem azért érdekelne! – bizonygatta Phil.
- Nos, voltak helyzetek, amikor a varázslat hatásosabbnak mutatkozott a fegyvereknél, még ha azok varázserővel rendelkeztek is.
- Kitalálom! Ez is egy ilyen helyzet volt.
- Ott a pont. Kitaláltam egy kis trükköt, megnyertük a csatát, amit természetesen akkor sem köszöntek meg, csak felhajtottak ötven hordó bort...
- Mi volt az a trükk?
- Te nagyon kíváncsi vagy...
- Most, hogy már együtt iszunk, szerintem szólíthatsz Phil-nek.
- Phil – ízlelgette Loki a szót. – Te pedig szólíthatsz Loki-nak, bár más nevem amúgy sincs – mosolyodott el.
- Szóval, akkor mi...?
- Szomszédok? – vetette fel a fekete. Phil elgondolkozott, majd beleegyezően bólintott.
- Üdv, a szomszédágban, Loki.
A herceg, bár be nem vallotta volna, érdekesnek találta, hogy az ügynök először a nevén szólította. Érdekesnek és valamiért kellemesnek. Csak nehogy még a végén összebarátkozzanak. Inkább folytatta a történetet, mielőtt túlságosan is belemásztak volna a dologba.
- Szóval a trükk. Víz és jég. Nem igényelt sok gondolkodást. Volt egy patak a közelben. Thor-nak és a többeknek csak bele kellett terelnie a mamlaszokat, én pedig gondoskodtam róla, hogy akit eddig nem öltek meg, az megfelelően elázzon. Megfagyasztottam a vizet...
- A jég pedig szétfeszítette a sziklát. Jó kis trükk.
- Az volt. De ennek már több, mit hét évszázada. Még szinte gyerekek voltunk. Csupán azt nem értettem, hogy hogy volt képes az az idióta elveszteni a tőrömet?! De hát nála semmi sem meglepő. Lehet, hogy megtartotta...
- Aggódsz érte? – kérdezett rá az ügynök nagyobb együttérzéssel, mint Loki számított.
- A tőrért?! Csak egy fémdarab, van hat másik...
- Ne, nem arra céloztam – mosolyodott el az ügynök.
- Akkor hát? – fordult felé Loki. Észre se vette, de eddig végig Emily irányába nézegetett.
Phil közelebb lépett hozzá, és megállt mellette.
- Mióta kijöttem, az Emily-vel közös szobátok irányába bámulsz... - magyarázta.
- Ennyire feltűnően? – kérdezett rá Loki, immár teljes figyelmét az ügynöknek szentelve.
Phil bólintott.
- Aggódsz Emily-ért? Őrá gondoltál, nem igaz?
- Te vagy a második, aki ma ezt kérdezi tőlem – tért ki Loki a válasz elől, egyelőre hatásosan.
- Ki volt a másik? Bruce?
- Neki nem kellett kérdeznie azok után, amit ott levágtam – felelte a fekete, visszaemlékezve. Te jó ég, mennyire kétségbeesetten nézhetett ki...
- Hogy érted ezt?
- Thor volt – terelte Loki ismét a szót. Nem volt kedve több kellemetlen kérdéshez, mert valami kicsúszik a száján, aminek nem kéne. Kezd kijönni a formából. Biztos a sok stressz.
- Thor? – lepődött meg Phil.
- Elbeszélgettünk egy kicsit a parton...
- Szóval ezért nem láttam később, csak amikor kijöttem Emily-től. Akkor már a teraszon húzta a lóbőrt.
- Jellemző.
- Miről beszélgettetek? – faggatta az ügynök, aki úgy érezte, közel jár hozzá, hogy fényt derítsen Loki rejtélyes hozzáállás változására.
- Erről-arról...
- Bővebben?
Loki először arra gondolt, hogy mond egy két egyszerű dolgot, mint a nők, a szüleik, kettejük, de ez hosszadalmas lett volna, és úgy vélte, az ügynök végül úgyis szóba hozná Emily-t vagy őket, szóval most a könnyebb utat választotta. Nagy levegőt vett, és:
- Kibékültünk – vallotta be, amit nagy örömére végül a világ legtermészetesebb dolgaként tudott előadni.
Phil ellenben először nem kapott levegőt, majd elkerekedett szemekkel bámult a mágusra, végül ő is bevállalta a nagy lépést. Megkönnyebbülésében és örömében átkarolta Loki-t, szabad kezével felkapta a két doboz sört az asztalról, és az egyik kerti faágy felé terelte az öcsköst.
- Erre inni kell! – ismételte korábbi szavait.
Most Loki-n volt a sor, hogy megdöbbenjen, de persze próbálta adni a nagy lazát, így belement a játékba. Elsétáltak az ágyig, leültek egymás mellé, azért nem túl közel, majd Phil elengedte Loki-t, és felé nyújtotta a második doboz sört. Ő a sajátját már kivégezte a mese közben, de Loki-éban még volt.
- Egy pillanat! – kérte Loki. Felhajtotta a maradék sör, majd letette maga mellé a régi dobozt és kibontotta az újat. – Tudod, erre nem számítottam.
- Azaz? – kérdezte Phil ártatlanul.
- Alig fél órája még egy fának lökve fojtogatlak, te pedig már a második doboz sörrel kínálsz. Ez nem semmi!
- Te vagy úgy a századik, aki ezt mondta nekem az elmúlt időben – felelte az ügynök könnyedén.
- Ó, rendben! – nevette el magát Loki egy rövid időre. – Tetszik ez a hozzáállás.
- Nekem is – mosolyodott el Phil magabiztosan, és hálásan az égnek, hogy idáig jutott a halál markaiból, Loki pedig újból elnevette magát.
...
Néhány perc sörözgetés és időjárás-csevej után...
- Nos, köszönöm az italt! – jelentette ki végül Loki, egy elégedett sóhaj kíséretében. – Nincs is jobb, mint hajnalban sörözni, így a másnaposság csak másnap délben kezdődik... – Már fel is állt volna, ha Phil nem állítja meg.
- Várj! – Loki kíváncsian fordult vissza felé. – Most, hogy végeztünk ezekkel – mutatott az ügynök az üres sörös dobozok felé, - ideje lenne lefektetnünk néhány alapszabályt!
- Úgy tudtam, hogy eljön még ez az idő – sóhajtotta Loki kissé csalódottan, de némi ravaszsággal a hangjában. – De helyesebb lett volna úgy fogalmaznod, hogy te elsorolod a szabályaidat, én pedig azt hazudom, hogy betartom őket.
- Nos, többnyire, de a végén változtatnék. Te csak simán betartod őket!
- Már megint a parancsolgatás. Talán nem tanultál a korábbiból, Phil?
Az ügynököt is újszerűen érintette, hogy Loki a keresztnevén szólította, de még nem tudta eldönteni, hogy milyen módon. Az biztos, hogy sokkal közvetlenebb légkört teremtett közöttük ez a tegeződés.
- Te is hozhatsz szabályokat – próbált kompromisszumot kötni az ügynök.
- Nekem csak egy szabályom van. Ne szólj bele a dolgaimba! Ilyen egyszerű!
- Nem, ha a te dolgaid immár találkoznak az enyémekkel.
- Nem fogom egy halandó szabályait követni! – kötötte ki Loki.
- És egy ...szomszédét?
- Költözz el! – vont vállat a herceg. Most Phil nevette el magát.
- Jó próbálkozás, de előre fizettem, és nem térítik vissza.
- Kellemetlen...
- Csak hallgass végig! – erősködött Phil.
- Miért érzem úgy, hogy most van utoljára választásom? – tette fel Loki a költői kérdést.
- Talán, mert igazad van.
- Ha ez bóknak is veszem, kivételesen nem tudok örülni neki.
- Az igazság sokszor nem olyan, mint szeretnénk – mondta Phil, és Loki egyetértően sóhajtott egyet.
- Egyáltalán nem olyan.
- Mit szólnál egy kompromisszumhoz? Mindketten betartjuk a másik törvényeit, vétó nincs! Kivéve még most. – Phil várakozva, még mindig határozottan nézett Loki szemébe, a mágus pedig végül beadta a derekát, és sejtelmesen elmosolyodott.
- Ne kímélj, halandó!
...
- Az első... – kezdte Phil immár teljes mértékben komoly és ellentmondást nem tűrő hangon, amivel azért Loki még szembe szállt volna. – Nem ölhetsz meg senkit!
- Ilyet nem kérhetsz tőlem! – jelentette ki Loki azonnal.
- Már mért ne kérhetnék?! – ellenkezett Phil.
- Hogy védjem meg a Földet az ellenség kivégzése nélkül?
- Igazad van, rosszul fogalmaztam, bár te meg rosszul értetted. Az ellenség kivételével.
- Ki az ellenség? – akadékoskodott Loki tovább, - és ki nem?
- Maradjunk annyiban, hogy egy embernek sem esik bántódása. Nem ölheted meg, vagy bánthatod őket.
- És aki mások életére tör?
- Az helyzetfüggő...
- Figyelek...
- Ne légy már ennyire kicsinyes! – elégelte meg Phil Loki kötekedését.
- Nem vagyok.
- Ne hazudj!
- Most nem tettem. ...Vagy mégis?
- Loki! – vesztette el Phil a türelmét. - Azt hittem, ezen már túl vagyunk!
- Micsodán?
- A felesleges körökön!
- Kellett neked felajánlanod a vétót – vágta rá Loki és elégedetten elmosolyodott.
- Visszavonom.
- Most már késő – ingatta a fejét a mágus. – De halld az ajánlatom! Egy ártatlannak sem esik bántódása.
- Ez elfogadható – egyezett bele Phil. – De a társaimat és a SHIELD alkalmazottait is beleértve.
- Közülük már nem mind ártatlan.
- Kérlek!
- Rendben. Nem bántom a barátaidat.
- Igazán?
- Mit értesz bántás alatt? – kérdezte a fekete.
- Szerinted?!
- Nem tudom, azért kérdeztem – sóhajtotta Loki, mintha egy gyereknek magyarázna. Végül úgy döntött, ad pár támpontot új „szomszédjának". – Halál, végtag vagy egyéb testrész elvesztése, három hónapon belül gyógyuló fizikai sérülés, két héten belül gyógyuló karcolás, esetleg ...
- Az utolsó! – vágott a szavába Phil hevesen.
- A két héten belüli?
- Az esetleg!
- Szóval az orrtörés, vérzés és kisebb zúzódások rendben vannak? – vigyorogta Loki.
- Nem, nincsenek rendben!
- Ennél alább nem adom!
- Csak ne bántsd őket ok nélkül – alkudozott az ügynök újból.
- Ezt megígérhetem.
- Akkor jöjjön a második!
- Állok elébe!
- Semmi feltűnősködés! A lakosság nagy része értesülhetett már a New York-ban történtekről, de egy fedősztorinak hála, mit sem sejtenek az idegenekről és a fenyegetésről, és legjobb lenne, ha ez így is maradna. Azaz ne használd az erődet civilek előtt, kizárólag vészhelyzetben, és ne hangoztasd a kiléted!
- Ki számít civilnek, és mi vészhelyzetnek? – találta meg Loki újból a szálkát.
- Te élvezed ezt?
- Nem, de az előbbiről valóban fogalmam sincs.
- A mi esetünkben civil mindaz, aki hivatalosan nem a SHIELD alkalmazottja, vagy a Bosszúállók tagja, esetleg bizalmasan beavatott személy.
- Thor-nak egy szót se, értem – somolygott Loki.
- Miről beszélsz?! Ő is Bosszúálló!
- Hivatalosan? – mutatott rá Loki. – Még verbálisan is csak egy beugró, vagy tévedek?
- Ezt nem hiszem el... – Phil kezdett kissé kiborulni, de azért tartotta magát. Tévedett. Loki még Emily-nél is keményebb fejű, és sokkal, de sokkal nehezebb eset. És miért élvezi ennyire, hogy megpróbálja...
- Nem kikészíteni akarlak – nyugtatta a fekete, aki most olvasott az ügynök arcáról. – Kivételesen.
- Jó tudni – sóhajtotta Phil kimerülten. Nagyon, de nagyon hosszú volt ez a nap, de leginkább az este.
- Valaki itt nagyon nem érti a viccet...
- EZ nem vicces! És egyébként is, késő van már a hasonlókhoz.
- Folytassuk holnap? – vette fel Loki „előzékenyen".
- Nem, nem rázol le ilyen könnyen! – vett erőt magán az ügynök.
- Nem szándékoztam.
- Szóval a második...
- Nem leszek a Ragnarök hírnöke, ígérem – mosolyodott el Loki.
- Ezt jó hallani, bármi is az a Ragnarök...
- A világvége.
- A harmadik, és egyben utolsó... – vett nagy levegőt Phil.
- Meglehetősen szűkre vetted a keretet – vetette közbe Loki. – Már nem mintha zavarna...
- Ez csak az első három. A többit később.
- Mi a harmadik?
- Nem teszel semmit, amivel árthatsz Emily-nek!
- De hiszen ezt már az elején megígértem.
- Azt is, hogy nem érsz hozzá olyan értelemben?
- Milyen értelemben?
- Tudod jól! – erősködött Coulson.
- Nem, nem tudom. Fogalmazz egyértelműbben! – követelte Loki. Bár tökéletesen sejtette, hogy mire céloz az ügynök, nem akarta elhinni. Ez azért mégis csak túlzás...
- Bármi is van köztetek, nem feküdhetsz le vele! – jelentette ki Phil az eddigi leghatározottabban. - Ez elég érthető volt?!
- Wow! – nézett egyet Loki a szókimondó kifejezésre. – Félreérthetetlen.
- Akkor ezt meg is beszéltük...
- Mondtam én egy szóval is, hogy beleegyezek?
- Talán nem? – méregette Phil szigorúan.
- Már miért nem tehetném meg, ha úgy adódik? – vonta kérdőre az ügynököt.
- Mert azt mondtam! Az előző kettőből még engedtem, ebből nem vagyok hajlandó!
- Én pedig megfontolni sem. Megkérhetsz, hogy tegyek valamit az embereidért, vagy ne tegyek ellenük, de a magánéletem kizárólag rám tartozik. Ahhoz senkinek semmi köze!
- Felőlem azzal csinálod, akivel akarod, csak Emily-t hagyd ki belőle.
- Még azt se döntöttem el, hogy beleveszem-e. Majd ha úgy akarja – mondta Loki.
- Úgy akarja? – Phil-nek rossz előérzete támadt.
- Tán neki is megtiltottad, hogy velem legyen?
- Tulajdonképpen...
- Nem is értem, miért hagyja, hogy még ebbe is beleszólj – rázta a fejét Loki. – Én a helyében már régen...
- De nem vagy a helyében!
- Emily már nem gyerek, Phil. Talán néha úgy viselkedik...
- Sokszor – helyesbítette az ügynök. – Mire akarsz ezzel kilyukadni?!
- Hagy döntse el önállóan, hogy mit akar.
- Arról szó sem lehet...!
- Emily felnőtt nő, az életét kockáztatta egy háborúban a világodért, és utána. Ezek után igazán tiszteletben tarthatnád a véleményét!
- Tisztelem a véleményét, de nem feltétlenül értek egyet vele. Ha pedig ostobaságot tervez, akkor megállítom.
- Mint amikor megszöktetett a toronyból, igaz? – gúnyolódott Loki.
- Ez mély labda volt.
- Igaz, nem volt szép tőlem. A lényeg: Ha nem áll készen, ígérem, hogy nem fogok semmit ráerőltetni. Nem vagyok az a fajta, és egyébként is vigyázni szeretnék rá. Ha viszont úgy dönt, szeretné, abba nincs beleszólásod! Elfogadod ezt Phil, vagy fussuk tovább azokat a köröket?
- Sosem fogom elfogadni – ingatta a fejét Coulson.
- Akkor őszintén! Velem van bajod, vagy a dologgal magával?
- Mindkettővel, bár inkább az utóbbi.
- Hm, részleteznéd? – faggatta most Loki, aki inkább a vele van gond válaszra számított.
- Veled tulajdonképpen semmi bajom, szomszédként. Sőt, ebből még több is lehet, ha nem szeged meg a szabályaimat...
- Na, szép kilátások – ironizált Loki.
- De hogy te és Emily? Ne vedd személyeskedésnek, de ezt elég nehéz feldolgoznom. Tulajdonképpen bárkivel lenne, így vélekednék, de pont egy idegennel?
- Jó ötlet, nem veszem magamra – vágta rá Loki.
- Emily fontos nekem, és még sokaknak. Bármitől megvédeném.
- De van, amitől nem óvhatod örökké. Minden lány felnő egyszer...
- Csak nem szeretném, ha...
- Én sem – zárta le Loki. – Most pedig, ha megbocsájtasz, későre jár. – Felállt a kerti ágyról, és a szobájuk felé indult, de Phil természetesen azonnal utána szólt.
- Mit fogsz tenni?!
- Ma már semmit.
- Akkor egy utolsó megjegyzés. Azt mondtad, ha kimondom a szót, senki sem ment meg a haláltól.
- És én tartom a szavam.
- Akkor itt az én ígéretem: Ha bántani mered a lányt, véged!
- Fair ajánlat – vigyorodott el Loki.
- Szerintem is.
- És Phil! Van valami, amit kihagytál a szabályaidból! – jegyezte meg sejtelmesen.
- Micsodát?
- Magadat. – Phil arcán némi aggodalom csillant. – De ne aggódj, nem áll szándékomban kicsinyeskedni, jobb kedvemben.
- És részedről valami?
- Hagyj békén, ha megkérlek rá – jelentette ki Loki, - végre!
- Megpróbálom. Akkor rendben vagyunk?
- Meglátjuk – vigyorodott el a fekete, Phil szavaival élve. – Mellesleg, hol fogsz aludni? – Phil még a sörözés közben említette, hogy Thor kizárta magukat, és ezért Bruce az ő ágyán alszik.
- Idekint, gondolom.
- Akkor mi lenne, ha ma éjszakára cserélnénk. Van egy kis elintéznivalóm Thor-ral, Emily-re pedig egyébként is vigyázni kell. Te mégiscsak jobban ismered, szóval... – vetette fel Loki.
- Nem kell győzködnöd! – lelkesedett fel az ügynök. - Amúgy is terveztem, hogy a teraszon éjszakázok nálatok...
- Használhatod az ágyat.
- Mi ez a nagy jótékonykodás, Loki?
- Már mondtam. Dolgom van a bátyámmal, és a legjobbat akarom Emily-nek. És te is említetted, hogy úgyis a közelében szeretnél lenni, szóval...
- Megtaláltad a könnyebb utat – vélekedett Phil.
- Az attól függ! – helyesbített Loki. – Te alszol, én bosszút állok.
- Bosszút?!
- Thor nem gyengén beszólt nekem... – magyarázta Loki, miközben felkapott egy marék rákot a homokból, - ezért ma este, és holnap reggel, talán holnap után is tanítok neki egy kis leckét. Ja, és a kis Steve barátod sem kivétel, bár vele inkább holnap kezdek...
- Mégis mit tettek?
- Az már nem számít. A harc elkezdődött!
- Csak most békültetek ki, és máris viaskodtok? – ingatta a fejét Phil. – Nem lehetne ezt kulturáltabb módon elintézni?
- Ez nem jelenti azt, hogy vége a békének. Csupán móka nekem, és szenvedés, nekik. Régebben sokszor tréfáltuk meg egymást...
Phil kezdetben ellenkezni akart Loki-val, megállítani, de akkor rádöbbent valamire. Talán ez a „bosszú" pont a békülés legnagyobb bizonyítéka. Hiszen a fekete maga is megmondta, hogy régebben, ergo amikor még jóban voltak, gyakran szórakoztak a másikkal. Vagyis, az, hogy ez újrakezdődik, úgy a köztük lévő jó viszony, talán szeretet is. Akit utálsz, azt nem szívatod, vagy keményen odavágsz, vagy hagyod a fenébe. Legalábbis Loki még a délelőtti fojtogató ölelésért sem támadt Thor-ra, vagy folyamodott aljas trükkökhöz. Amikor még nem tisztázták a dolgaikat, leginkább kerülni próbálta a bátyját, most viszont a legapróbb beszólásra harcra készen ugrik. Ebből a szemszögből Loki „bosszúja" mindenképpen a testvérpár közeledését jelzi, és ki ő – kérdezte magától Phil Coulson, - hogy a testvériség útjába álljon?
- Ez esetben, jó szórakozást! – mosolyodott el az ügynök. A várt hatás nem maradt el. Loki szemei elkerekedtek a meglepettségtől.
- Semmi „az kizárt", vagy, hogy tegyek le róla?!
- A magánügyeidbe nincs beleszólásom, kivéve persze, ha megkérsz rá.
- Igen, ez igaz. De azért megköszönném, hogy meg sem próbáltad.
- Cserébe lehetne egy kérésem?
- Mi lenne az? – kérdezte Loki szokatlanul nagy türelemmel.
- Kíméld őket, Steve-et főként! És az isten szerelmére, ereszd már el azokat a szerencsétlen rákokat!
Loki kinyitotta a kezeit, és hagyta, hogy a rákocskák kövek módjára a homokba hulljanak. Phil nagyot sóhajtott a csattanások tompa hangjára.
- Így megfelel? – emelte Loki égnek a tekintetét. Phil ártatlanul bólintott, mire Loki fújtatott egyet. – Hála a rákok túlzott közkedveltségének, most kereshetek pókokat! – bosszankodott.
- Lehetne, hogy az állatkínzást kihagyod a tervedből?
- A pókoknak nem fog fájni – bizonygatta Loki, de hiába. Phil kitartóan és kérlelően nézett vele farkasszemet. – Jó. Majd kitalálok valami mást.
- És a másik dolog...?
- Igazán „vigyázni" fogok rájuk!
- Lekötelezel. Nos, akkor indulok is! – jelentette ki Phil, és elindult a 32-es bungaló felé. Régóta várt már egy kiadós alvásra. - Jó éjt, már ami maradt belőle!
- Négy óra sötétség – saccolta meg Loki. – Jó éjt, Phil – köszönt el.
...
Az ügynök félálomban elcaplatott a házhoz, majd miután tett egy kört a mosdóban, leoltotta az eddig égve maradt terasz megvilágítására szolgáló lámpát, és lefeküdt Emily mellé, az ágy belső oldalára. Emily mindebből semmit sem vett észre, de amikor már az ügynök a vékony takarót húzta magára, felriadt, bár legalább egy méter volt közöttük.
- Phil?! – suttogta a lány, és a félhomályban az ügynök arcát kutatta. Azt végül egy meleg, ismerős hang hatására lelte meg.
- Semmi baj, kedves, én vagyok – nyugtatta a lányt.
- És Loki?
- Thor-ral alszik.
- Thorral?! – rémült meg a lány. – Hogy vetted rá erre?
- Sehogy. Az ő ötlete volt.
Emily szemei elkerekedtek a csodálkozástól.
- Biztos jó ötlet összeereszteni őket?
- Szerintem meglesznek – somolyogta Phil. Úgy döntött, a jó hír elújságolásával, és a két Asgardi nézeteltérésével inkább reggelig vár. Emily még a végén túlságosan is beindulna, és akkor mehetne Bruce-hoz altatóért. A lány végül elhitte az ügynöknek, és válaszként megfogta a kezét. – Jobban vagy?
- Fáradt vagyok, mint a medve ősszel, de igen. Sokkal jobban.
- Ezt örömmel hallom – mosolyodott el Phil, és megszorította a lány kezét. Emily nagyot sóhajtott, miközben melegség járta át. Nem tehetett róla, az ügynök közelében mindig nagyobb biztonságban érezte magát. Phil olvasott a jelekből, és valamivel közelebb fordult a lányhoz, aki hálásan feküdt vissza az ágyra.
- Ígérd meg, hogy most már nem hagysz itt! – kérte.
- Itt leszek reggelig – ígérte Phil boldogan. – Jó éjt, Emily.
- Jó éjt, Phil.
...
Thor nagyban, de persze nem annyira kényelmesen, mint az ágyában, hortyogott a 31-es szoba teraszának székében. Amikor viszont Loki leült vele szembe, mialatt azon gondolkodott, hogy vajon mivel is kezdje a tréfálkozást, akkor felébredt.
- Te vagy az, testvér? – motyogta a szemeit dörzsölve. Loki meghökkenésében nem jutott szóhoz. Hogy Thor ilyen könnyen megérezte volna? – Ha igen, akkor azt ajánlom, gyorsan végezz, mert fáradt vagyok! – A hangja a rekedt volt, és a szívatásra való célzással ellentétben meleg.
- Akár csak én – felelte végül Loki, nagyot sóhajtva. Hiába volt dühös a testvérére, abban a pillanatban minden bosszúvágya elpárolgott, legalábbis egyelőre. Thor olyan volt, mint egy álmos jeges medve, nem volt szíve most homokkal temetni be, vagy eltörni a széket alatta.
- Akkor, mi lesz? – mormogta Thor.
- Talán majd holnap! – döntött el Loki végérvényesen.
- Akkor hagyj aludni!
- Nem akarsz bemenni?
- Kizártam magam – sóhajtotta a szőke.
- Te kizárhatod magad, de én sosem – vigyorodott el Loki.
- Hogyan? – próbálta Thor kibogozni a lényeget.
- Csak kérned kell! – bökött az ajtó felé Loki készségesen.
- Hm? – lepődött meg Thor. – Segítenél? – tette hozzá, hátha működik.
- Örömmel! – Loki felemelte a kezét, tette egy gyors mozdulatot, és a zár máris kattant, az ajtó pedig kitárult.
- Ó! Örök hálám, testvér – lelkendezett Thor, majd fáradtan bevonszolta magát a szobába. Ott viszont feltűnt neki valami. Loki nem követte, pedig a szőke már rájött, hogy valószínűleg az ő helyén Phil alszik, így Loki most szállás nélkül maradt. Ezt nem hagyhatta, mármint hogy az öccse a szabadban éjszakázzon egyedül.
- Te nem jössz? – hallotta Loki Thor öblös hangját bentről, amin egészen meglepődött. Persze megörült az ajánlatnak, de nem tudta, elfogadja-e.
- Micsoda? – kérdezett vissza bizonytalanul.
- Gyere be, van még szabad ágy! Bruce nem itt alszik, szóval... – Thor nagyot ásított, miközben elterült a saját ágyán, a belsőn.
Loki lassan felállt és besétálta a küszöbön, majd megállt a külső ágy mellett.
- Jó ötlet ez? – kérdezte bátyját. – Együtt aludnál velem, azok után, hogy tudod, van mit törlesztenem?
- Megleszünk mi ketten! – határozta el Thor spontán, és kellemesen elhelyezkedett a matracon. Valahogy érezte, hogy a „háború" reggelig várat magára.
- Megleszünk – egyezett bele Loki végül, és leült a felajánlott ágyra. Eléggé megkavarodott ma estére a szobabeosztás. – Kösz, Thor.
- Szóra sem érdemes. Becsuknád az ajtót! És a kinti lámpát is le kellene... – Befejezni már nem volt szükség, mert Loki abban a pillanatban emelte a kezét, melynek hatására becsukódott az ajtó, és a lámpa is elaludt. Az ő szobájukra is félhomály borult, ahol az egyetlen fényforrást a kívülről beszűrődő csillag- és holdfény jelentette. – Kösz, Loki – mosolyodott el a nagydarab szőke félálomban.
Erre Loki is akaratlanul elmosolyodott. Már el is felejtette, milyen kellemes is a család köteléke, a Thor-ral töltött idő, ha a jó oldalt nézi.
- Hosszú nap volt, nem igaz? – kérdezte Thor a plafont bámulva.
- Nagyon hosszú ... - sóhajtotta Loki, és hátradőlt az ágyon. Ő is mennyezetet szemlélte egy ideig, és remélte, hogy a következő nap már kevésbé stresszes és sokkal szórakoztatóbb lesz. – Aludj jól, testvér!
- Aludj jól, Loki! – Azzal Thor-t újból elnyomta az álom, Loki viszont csak néhány perc múlva. Ezalatt a néhány perc alatt viszont Loki elégedetten és megkönnyebbülten gondolt vissza mindarra, amit a mai nap sikerült elérnie. Bár volt némi bonyodalom, és még lesz is, úgy vélte, ma hajnalban elkerülik a rémálmok.
Hajnali háromra már mind a hatan mélyen aludtak, Steve és Bruce, Emily és Phil, Thor és Loki, és a rémálmok ezúttal senkit sem értek el. Nem is sejtették, hogy ami aznap este történt, az csak a kezdet volt. Egy bonyolult, problémákkal teli történet lezárult, és kezdetét vette egy új, kevesebb ellenségeskedéssel, több közös élménnyel és összetartással. Az újabb problémák, amiket pedig a jövő tartogat, várhatnak, amíg letelik a hét a szigeten!
...
