Felejtésvíz
Az üvegcse tartalma felaranylott, amikor a napfény felé tartotta. Milyen gyönyörű. Milyen egyszerű. Milyen veszélyes. Görögországtól szerezte, egy kis segítségért cserébe könnyedén meggyőzhető volt, hogy adjon neki a Céte patak vizéből. (Ha annyian mind-mind elfelejtettek mindent, amit abban a másik világban láttak, ő is elfelejti azt, ami ebben van, igaz? Ugye, Görögország, így lesz?)
Kihúzta a dugót, kedves kis pukkanás, nem veszélyes, igaz-e? Nem lesz semmi baj. Csak elfelejt élni. Olyan jó lenne. Nem lenne többé fájdalom, magány, nem kellene többé ismételgetnie a nevét, hogy legalább maga elhiggye a létezését. Anélkül a világ összeomlana. Omoljon csak! Gyorsan-gyorsan!
Felhajtotta a felejtésvizet. Au revoir, la France![1] Csak egy könnyed mozdulattal dőlt előre, felpörgött a bizonyos film – letális hatás, olvasott erről, az agy a korábbi emlékeket felidézve próbál menekülő utat találni a végveszélyben – de egy ponton megakadt. Nincs-nincs-nincs tovább. Céte van, patakvíz, felejtésvíz, béke-víz, nem emlékszik az elrontott, elhibázott életre. Nincs kör, nincs Föld. Nincs zászló, nincs parádé. Nincs pörgés, nincs dal.
A habok olyan könnyedén nyelték el, a Niagara zuhogó vize összezúzta testét, de már a fájdalmat is elfelejtette, hisz a szív jobban fájt korábban. Semmi baj, semmi, semmi.
Nincs már semmi.
Felejtés.
Memento mori.[2]
2013. január 28.
[1] francia, 'Viszontlátásra, Franciaország!'
[2] latin, 'Emlékezz rá, hogy meg fogsz halni.'
