...

Eseménydús reggel

Az Indiai óceán közepén, a Maldív-szigetek egyenlítőtől alig háromszáz kilométerre eső kicsiny szegletében reggel hat múlt pár perccel. A hajnal még épp hogy csak megtörte az éjszaka sötétjét, az ég nagy része szürke volt, a horizont keleti részén viszont keskeny fénycsík festette azt és a vizet rózsaszín, halványsárga és narancs árnyalatba. A hajnali fény lassan betöltötte az egész égboltot, rózsaszínű hátteret adva a csillagok és Hold múló fényének. A színt visszatükröző óceán felszíne lágyan hullámzott. Mesébe illő látvány volt, és Thor ebből természetesen az öccsét sem szándékozta kihagyni.

- Loki? Loki! – szólította meg a még javában alvó férfit a villámok ura. Ő most kivételesen korán kelt, nem húzta délig a lóbőrt. Ez a trópusi klíma jót tett az egészségének, frissebb volt, mint valaha.

Loki-ról viszont ez nem volt elmondható, ő meglehetősen kimerült az elmúlt nap nehézségeitől. Thor vett egy nagy levegőt a friss, sós reggeli szellőből, ami a nemrég kinyitott teraszajtón áramlott be a szobába, majd újból próbálkozott. Eddig az ajtóban állt, de most közelebb lépett öccséhez.

- Loki! – Semmi válasz. A mágus éppen legmélyebb álmát élte át. – LOKI! – harsogta most Thor a fülébe.

Néhány madár és denevér rebbent el rémülten a pálmafák lombjaiból és a bozót közül. Loki álma úgy oszlott szét és tört darabokra, mint faház tornádó idején. Dühösen morgott egyet és átfordult a másik oldalára, de Thor csak nem hagyta tovább aludni. Megragadta a vállait, és megrázta, most a szokásosnál valamivel finomabban.

- Loki, ébren vagy?!

Még egy morgás, majd harmadik, panaszos nyögéssel fűszerezve, végül Loki hajlandó volt válaszolni, de a szemeit még mindig csukva tartotta.

- Felkeltettél, te idióta! – szidta bátyját rekedt hangon.

- De már ébren vagy...

- Igen, mert akkorát ordítottál a fülembe, hogy arra még egy szobor is felébredt volna!

Thor vállat vont, Loki pedig magára húzta a takarót, és dühösen belebújt a párnájába.

- Hé, ne aludj vissza! – kérte a bátyja.

- Miért? Minek kellett egyáltalán felébresztened?! Nem emlékszem, hogy megkértelek volna rá! – Loki hangja egyre tisztább lett, ahogy az álom után a fáradtság helyét is átvette a hirtelen jött adrenalin.

- Tudom, hogy nem kérted, szívességből tettem – magyarázta Thor.

- Szívességből?! – Loki kínjában elnevette magát. – Ha jót akarsz nekem, akkor máskor ne üvölts a fülembe hajnalok hajnalán!

- De akkor nem láthatnád ezt! – ellenkezett Thor.

- Micsodát? – Loki végre hajlandó volt kinyitni a szemeit, és felnézett az ágy mellett álldogáló szőkére. Thor olyan ártalmatlannak tűnt a páncélja nélkül, fehér pólóban és bermudában, hogy Loki dühe, csak úgy, mint éjjel, hamar elpárolgott. A bátyja, mint egy háziasított jeges maci.

- A hajnalt! – felelte a szőke. – Persze, csak egy hajnal, de annyira páratlanul gyönyörű...!

- Milyen szentimentális lettél, bátyám, a halandók között – jegyezte meg Loki sejtelmesen elmosolyodva.

- Akár csak te, öcsém!

- Talán igazad van...

- Na, gyere! Ha már felkeltél, ne vesszen kárba az időd!

- De TE keltettél fel!

- Gyere már! – kérlelte Thor, és megragadva a kezét felrántotta Loki-t az ágyról. Loki kicsit ellenkezett, de végül beadta a derekát, és hagyta, hogy testvére „felsegítse".

- Hová megyünk? – kérdezte, mialatt Thor már a kert felé rángatta.

- Majd meglátod! – vigyorogta a szőke, fellelkesülve, hogy végre úgy tölthet együtt némi időt az öcsével, hogy nem utálják egymást és senki sem zavar be a dologba. – Egy kis fivéres szórakozás! Nézd az eget! – tette hozzá.

- Nézem... – sóhajtotta Loki megadóan, halványan elmosolyodva, hogy végre újra „elfogadható" közöttük a viszony. – De mit értesz pontosan fivéres szórakozás alatt?! Rosszat sejtek...

- Ne aggódj! Csak levadászunk pár cápát reggelire!

- Itt adnak reggelit! – világosította fel Loki testvérét, mialatt sebesen szelték a homokot ferdén a part irányába, a kerteken keresztül. – Ahogy tegnap vacsorát is!

- Igen, de tegnap direkt megkérdeztem a pincért, és cápát egyiken sem szolgálnak fel!

- Minek akarsz te cápát enni?!

- Mert miért ne! – makacskodott Thor, és tovább vonszolta Loki-t.

- Inkább csináljunk mást! Kókusz-szedés? Te felmászhatsz a fára... – javasolta Loki.

- Nem, az a gyengéknek való. Mi cápát fogunk enni és kész!

Átvágtak a bozót közötti kis ösvényen, és most úgy alakult, hogy Loki kapott be jópár tüskét a jobb karjába!

- Au! Nem tudsz vigyázni?! – rivallt a bátyjára. – Ez is a te hibád!

- Micsoda? – állt meg döbbenten Thor. Abban a pillanatban Loki kihúzta a kezét az övéből.

- A hülye cápa-mániád miatt mentem bele ebbe az ostoba bokorba...!

- A cápáimnak ehhez semmi köze! – rótta meg Thor. – A te hibád volt.

- Te rángattál erre! És mióta a TE cápáid?!

- Majd csak lesznek az enyémek! – vigyorogta Thor büszkén. – És ha ez a helyzet, akkor ne haragudj! Tegnap én is megszívtam a bozóttal, szóval tudom, hogy milyen kellemetlen tud lenni néhány...

- Felfogtam! – csattant fel Loki, miközben a tüskékkel átszúrt karját szemlélte. Valamiért hezitált a kihúzásukkal, mert már előre elfintorodott a kicsi, de éles fájdalomra, amit a művelet okozni fog.

Thor észrevette, hogy Loki a sérült karjával bíbelődik, és segítőkészen közelebb lépett hozzá. Loki felkapta a fejét, és meglepetten bámult rá.

- Mi van?! Nem várnak a cápáid?!

- Segítek! – javasolta Thor melegen.

- Nem kell! Majd utánad megyek, ha befejeztem!

Loki nem szerette, ha segítségre szorul, és tulajdonképpen ez nem is volt szükséghelyzet, de Thor hajthatatlan volt. Ha ő egyszer eldöntötte, hogy segít az öccsén, akkor...

- Még el sem kezdted!

- Majd, ha eljön az ideje!

- Ezt mindig akkor mondod, ha valamit soha nem fogsz megtenni!

- Nem igaz!

- De igaz! – erősködött Thor. – Na, hadd nézzem!

- Ugyan, Thor... – ellenkezett volna Loki tovább, de hiába. Thor megragadta a karját, hogy közelebbről is szemügyre vehesse, Loki pedig csak nagy erőfeszítések árán tudott volna szabadulni a szorításából. – Egyedül hamarabb végzek! Csak egy mozdulat, és...

Thor viszont teljesen más véleményen volt.

- Ketten mindig többre mennek! – jelentette ki, és már ki is húzta az első tüskét, majd a következőt. Szerencsére megfelelően odafigyelt arra, hogy a kis fadarabkák ne törjenek bele az öccse bőrébe, aki néhányszor felszisszent a dologra.

- Ha te mondod – sóhajtotta Loki. – Ezzel tényleg többre...ah...megyek! – ironizált.

Thor folytatta az öccse "megmentését", majd még vagy tíz tüske és pár elfojtott nyögés után Loki megkönnyebbülten lélegzett fel.

- Kész is! – mosolyogta Thor.

- Nos, köszönöm testvér – gúnyolódott Loki, - ezt a „csodálatos" néhány percet!

- Valami gond van? – Thor csalódott arcot vágott, mert látta, hogy az öccse valamiért felkapta a vizet.

Loki a homlokára csapott, és kielőzve Thor-t a partra sétált. Útközben viszont belegondolt, hogy Thor valóban véletlenül okozta a kis balesetét, és őszinte odaadással segített neki. Eddig mindig ő volt az, aki segített a bátyján, de a szőke nagyon ritkán segített őneki, és általában csak akkor, ha külön megkérte rá. Thor régebben sokkal önzőbb és beképzeltebb volt, kevesebbet foglalkozott Loki érzéseivel, mert a szeretetét és segítségét természetesnek vette. Ez viszont mostanra megváltozott, Thor sokkal türelmesebbé, figyelmesebbé, és előzékenyebbé vált, és nem csak azzal a Jane-nel szemben. Tegnap este az érzéseiről faggatta, most pedig azonnal cselekszik, ha úgy érzi, szükség van rá.

Loki érezte, hogy mindketten megváltoztak, jobban értékelik egymást, mint korábban, és ez boldoggá tette. Talán felnőttek, és így kapcsolatuk is komolyabbá válhat, kevésbé egocentrikussá. Könnyebb lesz néha nem csak azért is a bátyjának keresztbe tenni, és kellemesebb nem egész álló nap a dicsekvéseit hallgatni. Nem, Thor most már kíváncsi Loki véleményére is, nem kizárólag vészhelyzetben, a fekete pedig nem érzi úgy, hogy az árnyékában él. Thor nem győzi éreztetni vele, hogy egyenlők, és hogy nagyobb szüksége van rá, mint bármikor. Loki ekkor hirtelen azon kapta magát, hogy bűntudat ébred benne, mert olyan bunkón elviharzott.

- Ne haragudj! Köszönöm, testvér! – fordult hátra, mikor elérte a víz szélét. Ez már koránt sem volt gúnyos, vagy dühös, egyszerűen csak hálás hangszín.

Thor, aki már előzőleg utána indult, akkor beérte őt.

- Szívesen, Loki. Nagyon sajnálom, ha valamivel megbántottalak.

- Felejtsd el! Kapjuk el azokat a cápákat!

- Örömmel! – Thor aggódását hamar izgalom és lelkesedés váltotta fel.

...

Thor és Loki ledobálták a ruháikat a homokba, majd úgy, ahogy voltak, alsónadrágban belevetették magukat a habokba. Mikor a nap felbukkant a horizonton, majd egyre emelkedett, narancsos fényt vetve a tengerzöld hullámokon, ők már fél úton jártak a zátony felé. Tíz perc múlva megérkeztek!

- Itt vagyunk! – kiáltotta el magát Thor vidáman.

- És már hamarabb is itt lehettünk volna, ha te nem fordulsz meg minden percben, hogy gyönyörködj a sziget látványában - jegyezte meg Loki epésen, de szintén kitörő boldogsággal.

- De hát nem elképesztő? – Thor nagyokat csapkodott a kezével, hogy fenntartsa magát az immár öt-hat méter mély vízben.

- Asgard-ban nem találsz ilyet, az biztos – értett vele végül egyet az öccse. Ő nem csapkodott, egyszerűen csak lebegett a tengerben.

- Nyolc birodalomban nem találni ilyet! – bizonygatta a szőke.

- Nem bizony – vigyorodott el Loki.

- Látod, mi történt, Loki?!

- Képesek voltuk felkelni ilyenkor, csak hogy puszta kézzel halakra vadásszunk?

- Felfedeztünk egy új világot, ahogy gyerekként megfogadtuk! Emlékszel?

- Már hogy ne emlékeznék – nevette el magát Loki. – Atyánk akkor magyarázta, hogy az univerzum kilenc birodalomból áll, de mi nem akartuk elfogadni. Titokban elhatároztuk, hogy egy napon majd meghódítjuk a tizedik birodalmat... De most Midgardon vagyunk, nem egy fantáziavilágban!

- Nem, Loki, ismerem Midgardot, de ez a hely... ez egy teljesen más világ. Olyan békés, kellemes és gyönyörű. Ez a Tizedik Birodalom!

- Nos, tulajdonképpen, ez a bolygó még nem teljesen egységes. Ha úgy vesszük, több birodalomból áll. Itt országnak nevezik.

- Akkor ez a mi országunk, Loki!

- Csak nem akarod meghódítani? – vonta fel a szemöldökét a fekete.

- Nem kell valamit meghódítani, hogy a miénk legyen. Elég, ha a nép elfogad minket! – magyarázta Thor.

- Sok szerencsét hozzá, bátyám! Én örülök, ha nem tűznek vérdíjat a fejemre.

- Ne légy ilyen kishitű és pesszimista, öcsém! Ha majd igazából megismernek, rájönnek, hogy azért te sem csak elrontani tudsz dolgokat!

Thor megveregette Loki vállát, aminek az lett az eredménye, hogy majdnem a víz alá nyomta. Loki prüszkölve úszott odébb.

- Aligha elfelejtik, amit tettem velük – sóhajtotta a mágus. – De mindenesetre, nem lenne rossz, ha most igazad lenne.

- Akkor hagy tisztázzak valamit, testvér! Az elmúlt időben egyre többször lesz igazam!

- Kivételesen nem kívánok ellenkezni veled, testvér!

- Most pedig...! – emelte fel a hangját a villámok ura. – Mutassuk meg ezeknek a halandóknak, hogy két igazi férfinak nincs szüksége fegyverre a vadászathoz!

- De csak mert Midgardon vagyunk... – ingatta a fejét Loki, - és kutyaméretű halakra vadászunk".

- A zsákmány, az zsákmány! És mi megmutatjuk, hogy ki itt a főnök!

- Ó – Loki elvigyorodott a felismerésre. – Szóval erre megy ki ez az egész? Hogy bizonyíts? De kinek?

- Senkinek, kivéve a természetnek!

- Hogyan?

- Mit tanultunk régen a természetről? – kérdezte Thor mindentudóan.

- Ö, sok mindent?

- Hogy, ölsz, vagy megölnek! Eszel, vagy megesznek!

- Ez igaz, de az előbbi az ellenségre, a második pedig az állatokra vonatkozik. A cápa nem ellenség, mi pedig nem vagyunk állatok! – oktatta ki Loki, de hiába.

- Talán nem, de ha a tápláléklánc csúcsán akarunk lenni, akkor mindent meg kell ennünk!

- Ettél már trollt?

- Hm..., egyszer ki kellene próbálnom!

- Fúj, Thor! – Loki kifejezetten megnyomta a „Thor" szót. - Nem egészen ezt a választ vártam...

- Nem számít! Megfogjuk a cápát, kivisszük a partra, megsütjük, és megesszük!

- Lehet, hogy mérgezett a húsa, mint például a varangyoknak... – próbálkozott Loki. Egyre kevésbé vágyott a szegény homoki cápák megkínzására.

- Á-á, nem jött be! – nevette Thor. – Tegnap este erről is kikérdeztem azt a szolgálót...

- Pincért!

- ...pincért, és azt állította, hogy nem mérgezőek, csak védettek!

- Akkor nem szabad bántani őket! – magyarázta Loki.

- Gyors haláluk lesz, ígérem!

- Thor...!

- Vadászatra fel! – kiáltott el magát újból, és lemerült a víz alá. Csakhogy az úszással és mély vízzel kapcsolatos hiányos ismereteinek hála, nem igazán úgy mentek a dolgok, ahogy eltervezte. A helyzet az volt, hogy rossz volt a technikája, így nehezen jutott el a tenger fenekére, ott pedig elfelejtett feljönni levegőért, mert annyira lefoglalta a korallzátony látványa és a színes halak. Tegnap nem merült a víz alá, így nem tudta, mire számítson. Egy perc múlva viszont kifáradtan nyitotta sóhajra a száját. Valahogy nem gondolt rá, hogy még a víz alatt van, és későn kapott észbe. A sós víz eltöltötte a tüdejét, marta a torkát, ő pedig félúton a felszínhez fuldokolni kezdett. A maradék oxigén buborékok formájában hagyta el a tüdejét, és tört ki a tengerből.

Loki eddig a legnagyobb nyugalommal várta, hogy Thor vajon hol szúrja majd el a dolgot. Már előre nevetett magában azon, ahogy kijelenti, hogy egy cápa beleharapott a hátsójába, vagy hogy természetesen túl gyorsan úszott hozzá képes, esetleg, hogy nekiment a zátonynak egész véletlenül. Egy perc elteltével viszont aggódni kezdett. Lehet, hogy egy Asgardi fél óráig is bírja a víz alatt, ő pedig varázslattal még tovább, de az nem megy csak úgy. Gyakorolni kell. Ellenben ahogy tudta, Thor-nak igen kevés élménye volt a vízzel, ő nem szökött meg vele úszni néhanapján. Tapasztalatlansága a mozgásából is látszott. Talán meg kellett volna tanítania először rendesen úszni és arra, hogy miképpen tartsa vissza a levegővételt odalent?

Néhány buborék jött a felszínre, mire Loki lenézett a mélybe. Határozottan meg kellett volna tanítania! Thor vagy öt méterre lehetett tőle, három méter mélyen, és nem éppen úgy nézett ki, mint aki eredményesen vadászik. Inkább, mint aki fuldoklik és képtelen a felszínre vergődni.

- Francba, Thor! – kiáltotta el magát Loki. – Az egyik hülye ötleted fog a sírba vinni, nem a háború! – Azzal ő is a mélybe vetette magát. Amilyen gyorsan csak tudott, elkezdett úszni a fuldokló szőke felé. Mire odaért, Thor tüdejét már az utolsó fél liter oxigén hagyta el, elvesztette az eszméletét. Még pont addig volt magánál, hogy a kétségbeesés utolsó pillanatában megkönnyebbülten fedezze fel testvére felé tartó alakját, majd lehunyta a szemeit.

Loki nagyot szitkozódott magában, amiért még van képe így faképnél hagynia őt, amikor éppen a segítségére siet. Majd átkarolta bátyja immár mozdulatlan testét, és sebesen felfelé kezdett vele úszni. Azalatt a három másodperc alatt, míg felértek, az ő torka is összeszorult, de nem az oxigénhiánytól, vagy a nyomástól. A félelemtől, hogy talán elveszítheti őt, a testvérét. Eddig sosem gondolta volna, hogy ez megtörténhet, hogy a nagy Thor egy ilyen ostobaság miatt vesztené életét. Arra viszont végképp nem számított, hogy ez ennyire mélyen, szívbe markolóan érintené. Mégis, az a három másodperc volt addigi élete legszörnyűbb három másodperce. Végig azért imádkozott magában, hogy kiderüljön, az az idióta, akit most a karjaiban tart, csak csúnyán megtréfálta őt. Nem bánta volna, ha Thor újból kineveti, csak ne essen semmi baja! Most döbbent rá igazán, hogy mostoha testvére többet jelent számára, mint valaha gondolta.

Felértek a felszínre. Loki sokkal inkább mentálisan, mint fizikailag kimerülten kapott levegő után. Ami viszont nyugtalanító volt, hogy Thor nem tette. Ugyanúgy lebegett Loki mellett eszméletlenül, lélegzés nélkül, mint korábban.

- Thor! Hallod, te idióta?! Térj magadhoz! – kiabálta Loki idegesen, eredménytelenül. – Lélegezz! – Semmi. Loki hevesen kutatott valami megfelelő megoldás után, megpróbálva figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy a bátya élete múlik rajta. Mindkét kezével átkarolta hátulról Thor mellkasát, majd amilyen erősen tőle telt, rászorított. Még mindig semmi. Thor már túlságosan is izmos volt, hogy így kinyomhassa a vizet a tüdejéből.

A helyzet kétségbe ejtő volt, de Loki-t nem olyan fából faragják, hogy feladja, ha ekkora a tét. Összeszedte minden erejét, ami így a víz felszínén tartva magát nem volt a sétagalopp, majd kétszeres erővel szorította össze bátyja mellkasát. Thor száját egy kevés tengervíz hagyta el.

- Gyerünk, Thor! – utasította Loki az eszméletlen férfit, és megismételte az előzőt. Újabb adag víz távozott az asgardiból, már valamivel több. Loki még ötször hajtotta végre a művelet, mire majdnem az összes víz kiürült a bátyja tüdejéből.

Thor hirtelen felköhögött, nehézkesen megszabadulva a maradék tengervíztől. Sótól kipirosodott szemekkel fordult az öccse felé, aki még mindig szorosan tartotta.

- Mi...mi történt?! – kérdezte gyenge, rekedt hangon.

- Te történtél! – vágta rá Loki idegesen, de magában hálát adott az égnek, hogy Thor ennyivel megúszta. – Oda is veszhettél volna a saját ostobaságod miatt! Milyen bolond próbálna levegőt venni a víz alatt?! – szidta testvérét fennhangon. – Idióta! Féleszű!

Thor még kába volt, és szédült a korábbi oxigénhiányos állapottól. Nehézkesen vette a levegőt. Nem is fogta fel igazán, miket vág a fejéhez az öccse.

- Meg...mentettél – sóhajtotta halkan.

- Persze, hogy megmentettelek, te balga! Hagytalak volna meghalni?!

- Kösz, Loki... – nyögte Thor, aki szintén semmit sem fogott fel az előzőkből, majd újból elvesztette az eszméletét.

- Ne! Meg ne próbálj megint elájulni nekem! – ordibálta a mágus idegesen. - Hallod?! – Szabaddá téve bal kezét megpofozta a szőkét, de nem használt. – Kelj, fel, te eszement! – követelte. – Ne tedd ezt velem!

Thor azonban nem volt hajlandó újból magához térni, így Loki más ötlet híján, a part felé kezdett vele úszni. Nem volt könnyű egy vagy másfél mázsás testet cipelnie magával, úgy, hogy még haladjanak is előre, de nem panaszkodott. Egy cél lebegett a szemei előtt: kivinni a szárazföldre és ott majd eldönti, hogyan tovább. Thor szerencsére már viszonylag normálisan lélegzett, és ahogy Loki a hozzá nyomódó mellkasánál érezte, a pulzusa is csak kissé volt alacsonyabb az átlagnál. Oh, jóságos – gondolta Loki. Thor szíve legalább olyan erősen vert, mint egy óriás hegyi tigrisé, amikkel odahaza kerültek néha összetűzésbe.

Még harminc méter, még húsz... Loki letette a lábát, és gyalogolni kezdett a vízben, maga után húzva bátyját. Még tíz méter... Fel kellett vennie a vállára, mert a víz már derékig ért. Még öt méter... Gyorsított a tempón, mert a lábai már alig bírták. Kettő, egy... Kiértek a partra. Loki felsétált az enyhe lejtőn, majd letette Thor-t a homokba hanyatt fekve. Az életjelei még mindig elfogadhatóak, de mi lesz, ha ez rosszabbodni fog? Loki tudta, hogyan kell regenerálni a sérüléseket, de azt nem tudta, mit tegyen, ha valaki igazából nem sérült, csak eszméletlen és gyenge. Átadott neki valamennyit az energiájából, mint Emily-nek az előző nap, de az nem változtatott semmin. Az igazság az, hogy Loki-nak még soha sem kellett vízbe fulladni készült sérültet ellátnia.

- Gyerünk, Thor! Térj már magadhoz, az ég szerelmére! – Újból megpofozta a szőkét, meglehetősen erélyesen, de az most sem ütött vissza. Az feje tehetetlenül elfordult az ellenkezőirányba. – Thor! – nyögte Loki. – Ne szórakozz velem! Még a tegnapit sem adtam vissza, és így kétszeresen tartozol nekem!

Thor még mindig ájultan hevert a homokban, Loki pedig kezdte elveszteni az önuralmát. Hevesen felpattant a földről, és körbe-körbe kezdett járkálni. Mi a fenét fog csinálni?! A büdös francba! Ez az ő formája! Alig, hogy visszakapja, majdnem elveszíti az élete egyik legfontosabb részét! A halandók meg biztosan azt hiszik majd, hogy az ő keze van a dologban. És tulajdonképpen igazuk van. Az ő hibája is, mert nem akadályozta meg. És, ha már itt tartunk...

Phil Coulson sétált át a bokrok közötti tágas ösvényen az óceán felé, vidáman fütyörészve. Feléjük tartott. Phil úgy döntött, nincs is jobb, mint egy reggeli úszás a lagúna friss vizében. Ezért búcsú csókot lehelve a homlokára, magára hagyta a még mélyen alvó Emily-t, magára kapta az egyik fürdőnadrágját, és most itt volt. De épp hogy csak szippantott egy nagyot a friss, tengeri szellőből, észrevett valamit, ami nem volt éppen vidám és gondtalan.

- Oh, a francba! – tört ki Loki-ból, amikor az ügynökkel összetalálkozott a pillantásuk.

Phil tekintete megszilárdult, az arcán aggodalom jelent meg. Loki pedig még inkább stresszelt. Érezte, hogy ez a beszélgetés nem lesz éppen kellemes. És jól érezte. Az ügynök határozott léptekkel elindult az irányukba. Loki hátrált pár lépést, amikor odaért, utat engedve neki, hogy vessen Thor eszméletlen testére egy pillantást. Coulson számon kérően felnézett Loki feszült tekintetébe. A mágus tisztában volt vele, hogy mi jön most, és a magyarázkodáshoz volt most a legkevésbé kedve.

- Azt mondtam, ne bántsd őket az ostoba bosszúd miatt! – szidta Phil visszafogatlanul. – Mit műveltél vele?! – nézett nyugtalanul a magatehetetlen szőkére, majd újból a mágusra.

Loki mélyen szívta magába a levegőt. Megpróbált lehiggadni, nehogy az eddig felgyülemlett feszültséget Emily kedvenc főnökén vezesse le. Phil még nem tudta, mennyire ideges per pillanat, de a dühös fújtatásból kezdte sejteni. Talán mégsem Loki tett vele valamit? – eszmélt rá. Mert a szokásos elégedett mosoly most hiányzik az arcáról, és mintha halványan remegne is az idegtől.

- Ami azt illeti, megmentettem az életét – felelte a fekete visszafogottan.

- Ez meg mit jelentsen?! – A mágus nagyot sóhajtott. – Loki, mi történt? – faggatta az ügynök kitartóan.

- Az egész egy átlagos cápavadászatnak indult – vett erőt magán Loki. Phil nagyot nézett a dologra. – Kiúsztunk a zátonyig, de Thor-nak nem igazán volt még tapasztalata mély vízzel...

- Úgy érted, hogy?!

- Háromszor, ha úszott életében. Nálunk nem divat...

- Nos, már tegnap is láttam, hogy elég darabosan mozog a vízben... – gondolkodott el Phil. – De mi?! Azt akarod elhitetni velem, hogy a villámok ura vízbe fulladt?!

- Csak majdnem – helyesbített Loki, - mert kihúztam.

- Kihúztad?!

- Nem, egyedül vonszolta magát a partig eszméletlenül! – rázta a fejét Loki ingerülten. – Persze, hogy kihúztam!

- De ez... – habogta Phil döbbenten. – Hogy történt?

- Nem mindegy?! – Loki látta, hogy az ügynök nem fog engedni, így megadóan sóhajtott egyet. – Ez az idióta, eszement fajankó úgy vélte, megpróbál levegőt venni a víz alatt! Most segítesz, vagy nem?!

Phil meglepetten olvasta ki Loki szavaiból, és a hangnemből, amit használt, hogy mennyire zaklatott. Nem hitte volna, hogy ennyire aggódik a bátyjáért, akit néhány napja még végtelenül utált. Ennek megörült, de az örömnek hamar véget vetett a tény, hogy Thor még mindig eszméletlen. Azonnal letérdelt a szőkéhez, és a szájához hajolt, hogy megérezze, rendesen lélegzik-e. Majd kitapintotta a pulzusát, ami nem volt nehéz, de kicsit lassúnak ítélte. Loki türelmetlenül figyelte, ahogy tisztába jön azzal, amivel ő már régen.

- Mióta történt...ez a dolog a vízben, magához tért valamikor? – kérdezte a feketét.

- Egyszer, miután kiürült a víz a tüdejéből.

- Mi történt akkor? Miért ájult vissza?

- Nem tudom. Köhögött párat, mondott valamit, majd újból elvesztette az öntudatát.

- Legjobb lesz, ha szólok Bruce-nak! – döntötte el Phil, feltápászkodva. – Nem tűnik súlyosnak, de biztos, ami biztos!

- Mi az a de?! – idegeskedett Loki.

- A hosszú oxigénhiánynak lehetnek következményei, főként agyi károsodás. Meddig volt levegő nélkül pontosan?

- Egy percig volt a víz alatt, utána kezdett fuldokolni, és ha jól becsülöm, utána még két, két és fél percig...

- Az még nem vészes, remélhetőleg. Te maradj itt vele! Egy perc, és itt vagyunk!

Loki válaszolni akart, de nem jött ki hang a torkán, így csak lassan bólintott egyet. Phil elrohant a 30-as bungaló felé, ő pedig megsemmisülten sóhajtott fel, tekintetét az égnek emelve. Ha a bátyja miatta válik még ennél is bolondabbá, azt sosem bocsájtja meg magának. De reménykednie kell abban, hogy Thor megússza egy fejfájással! Kár, hogy még mindig úgy érezte, a reményt nem neki találták ki.

...

- Mondj már valamit! – szólította fel Loki a doktort.

Bruce már néhány perce Thor mellett térdelt a homokban, alaposan átvizsgálva minden porcikáját, Loki pedig ezalatt türelmetlenül rótta a köröket. Phil megpróbálta rávenni, hogy lenyugodjon, de hiába. Loki már kétszer rákiabált Banner-re, és most, a vérvétel után harmadszor is. A doktor viszont még nem rendelkezett teljes körű összefoglalóval, így egy rövid szemkontaktus után visszafordult az eszméletlen szőke harcoshoz.

- Vegyél vissza a hangerőből! – kérte az ügynök. – Bruce mindent megtesz, ami tőle telik!

- Te viszont befejezhetnéd, hogy helyette válaszolgatsz nekem! Nem téged kérdeztelek! – csattant fel a mágus.

- Nem tetszik ez a stílus! – jelentette ki Phil. – Banner-nek csendre van szüksége, hogy...

Loki ekkor a tegnap estihez hasonlóan torkon ragadta az ügynököt. Phil kezeivel ösztönösen megragadta a mágus karját, de persze nem sokra ment vele. Loki a part mentén tolta, azaz kényszerítette, hogy hátráljon, miközben dühösen nézett vele farkasszemet. Most nem szorította olyan erősen, de az ügynök így is nyögött párat, és a fájdalom sem marad el.

- Nekem meg a te stílusod nem jön be! – sziszegte a fekete.

- Pedig, ha jól...emlékszem..., tegnap azt mondtad, ...hogy tetszik ...a... hozzáállásom! – védekezett Phil, a nehézségek ellenére magabiztosan.

- Lehet, hogy változott a véleményem – mosolyodott el Loki sejtelmesen.

- Ideges vagy. ...Nem gondolkodsz...tisztán! – nyögte az ügynök.

- Ugyan, kérlek!

- Ezzel nem segítesz rajta!

Loki egy bosszús morgás közben rászorított az ügynök torkára, aki viszont így még határozottabban, keményebb tekintettel nézett vissza rá. A mágus ezt nem tudta mire vélni.

- Mi van?! – üvöltött rá.

- Biztos vagy benne, hogy...másodszor is meg...akarsz törni?! Ilyen...állapotban nem lenne...kellemes!

Loki ekkor egy dühös fújtatás kíséretében eleresztette az ügynököt, pontosabban dobott is rajta egy kicsit. Szerencsére Coulson-nak sikerült megállnia a lábán. Ez volt az a pillanat, amikor Bruce befejezte a vizsgálatot, és utánuk nézett. Akkor meglátta, hogy Loki éppen fojtogatja, majd eltaszítja Phil-t.

- Hé, ti meg mit műveltek ott?! – kiáltotta el magát Bruce, és elindult feléjük. – Két páciens után nincs kedvem még kettőhöz!

- Kösz a bókot! – mondta Phil, még zihálva az előbbiek utóhatásaként.

- Lehetsz te a következő! – felelte viszont Loki, és ő is megindult Bruce felé.

- Loki, ne! – szólt utána Phil elcsukló hangon, de feleslegesen aggodalmaskodott. Bruce Banner tudta, hogy kezelje a szituációt.

- Na, most – nézett a mágus szemébe, miután mindketten megálltak egymással szemben, - csinálhatjuk ezt két módon. Az egyik az, hogy visszaveszel ebből a durvaságból, és megpróbálsz lehiggadni, én pedig válaszolok a kérdéseidre...

- És a második? – vágott a szavába Loki türelmetlenül. Nem igazán hitte, hogy a doktor bármi veszélyt is jelenthet rá.

- A zöld barátom gondoskodik róla, hogy te legyél a harmadik páciensem. Bár ehhez hozzátartozik az is, hogy mindenki mást veszélybe sodorsz a szigeten. Szóval, ha téged nem is győzlek le, megsérülhet Emily...

Tovább nem is kellett mondania. Loki nehézkesen mély levegőt vett, elszámolt magában háromig, és valamivel higgadtabban nézett vissza Bruce komoly, barna tekintetébe.

- Próbáljuk ki az elsőt! – válaszolta.

- Jó választás! – jegyezte meg Bruce, és határozottan intett Loki-nak, hogy kövesse Thor irányába. Elindultak, és Phil is a nyomukba lépett.

- Minden rendben? – lépet oda az ügynökhöz Bruce, amikor megálltak Thor körül. – Megsérültél?

- Semmi bajom – nyugtatta a doktort Phil, bár néhány porcikája még sajgott. – Veled még számolunk, szomszéd! – nézett szigorúan Loki szemébe.

- Alig várom, szomszéd! – sziszegte vissza Loki.

- Szom..mi?! – lepődött meg Bruce. Loki és Phil "Te ne szólj bele!" arckifejezéssel néztek rá, így nem kérdezősködött tovább. – Hagyjuk! Szóval Thor...

- Mi van vele?! – vágott a szavába Loki ezúttal is. – Mond, hogy nem lett még ennél is hülyébb!

- Nem – ejtette ki a doktor a hőn vágyott szót. Loki megkönnyebbülten sóhajtott fel. Majdnem egy „hála az égnek" is kicsúszott a száján, de ezúttal visszafogta magát.

- Akkor? Miért nem tér magához?

- A jelek szerint az oxigénhiány nem volt jelentős, így minden hosszú távú károsodás kizárható. Arra viszont elég volt, hogy némi zavart okozzon az agyban. Az eszméletlenség valószínűleg addig tart, amíg a test kiküszöböli ezt, azaz regenerálódik.

- És az mennyi idő? – aggodalmaskodott Loki.

- Figyelembe véve, hogy a tüdő is sérülhetett, így annak a regenerálódása is folyik, és hogy egy asgardiról van szó... fogalmam sincs! Nem volt dolgom még hozzátok hasonlóval, de ha az általa korábban elmondottakra építek, akkor néhány órát tippelek.

- És utána teljesen rendben lesz? – kérdezte a mágus.

- Némi szédülés és dezorientáltság előfordulhat, továbbá kimerültség, de igen. Rendben lesz.

- Mi legyen addig vele? – kérdezte most Phil.

- Vigyük az egyik kerti ágyra! A friss levegő most jobb, mint bent a szobában! – magyarázta a doktor.

- Akkor, munkára! – adta ki az utasítást Loki.

- Már persze, ha elbírjuk addig cipelni... – tette hozzá Bruce.

- Ne légy kishitű – oktatta ki Phil.

- Igen, ne légy kishitű! – értett egyet Loki. Egy pillanatra összenéztek az ügynökkel, majd valamivel oldottabb hangulatban hozzáláttak a feladathoz.

Loki visszavette a ruháit, és bátyjára is ráadta a sajátjait. Majd átkarolta Thor mellkasát, és bevállalta azt is, hogy ő megy hátrafelé. Phil és Bruce a szőke egy-egy lábát emelték fel, és vitték utána. Így caplattak el a 32-es bungaló kertjéig, ami a legközelebb esett, és tették le Thor-t az első utukba akadó faágyra. Loki gyorsan még egy arra való matracot is odarepített a teraszról, hogy testvére kényelmesen feküdjön. Mikor a félisten már az árnyékban szunyókált, Phil és Bruce gyorsan kifújta magát, de Loki így is észrevette.

- Ennyire belefáradtatok egy kis testmozgásba? – vigyorodott el a fekete.

- Mások a határaink – felelte Phil. Megpróbálta nem magára venni a sértést, Bruce pedig egyáltalán nem foglalkozott vele.

- Mások – sóhajtotta Loki, mert ráeszmélt valamire. Megint sikerült elvesztenie az önuralmát, még ha csak rövid időre is. – Nem kellett volna úgy rád támadnom! – ismerte be.

Mind Bruce, mind Phil meglepődött a hirtelen jött viselkedés-változáson, de az ügynök végül elégedetten nyugtázta magában, hogy így alakult. Egyre inkább sikerül a jó útra terelnie Loki-t, és ez biztató. Már tisztázták az alapokat, elnyerte a mágus szavát, és mostanra azt is sikerült elérnie, az életben maradáson kívül, hogy Loki elnézést kérjen egy kirohanásáért. Nos, majdnem.

- Nem kellett volna – értett egyet Coulson.

- Sajnálom, oké?! – emelte fel a hangját a fekete. – De ha megint felbosszantasz, harmadszor is megteszem, világos?!

- A végétől inkább tekintsünk el! – határozta el Phil.

- Harmadszor?! – csodálkozott Bruce.

- Volt egy kis nézeteltérésünk tegnap este - magyarázta Coulson.

- Egy szót se! – nézett Loki feszülten a doktorra.

- Le kéne állnod az erőszakkal! – tanácsolta Banner.

- Mondtam, egy szót se! És egyébként, ...kösz – nyögte ki. - Tudom, hogy nem miattam tetted, de kösz. És a tegnapit is...

- Szóra sem érdemes – enyhült meg Bruce, halványan elmosolyodva. – Mellesleg hogy van Emily?

Bruce Loki-t szemlélte, Loki pedig kérdőn nézett az ügynökre.

- Még aludt, amikor eljöttem – válaszolt Phil naprakészen. – De már hajnalban is úgy tűnt, hogy sokkal jobban van, csak kimerült volt, természetesen.

- Hála az égnek – csúszott ki Loki száján.

- Várjatok! ..Mi?! – döbbent meg Bruce. – Te nem vele aludtál – bámult Loki-ra, majd Phil felé fordult, - te pedig...?!

- Cseréltünk az éjszakára. Emily-nek jobb volt így – magyarázta az ügynök. – Loki pedig megoldotta a zár problémát, és Thor-ral aludt...

- Thor-ral?! – hüledezett a doktor.

- Még az este kibékültünk - magyarázta Loki. – De nem volt ez nyilvánvaló az előbbiek után?! Mellesleg kösz az ágyért is...

- Na jó, nekem ez már túl sok! – sóhajtotta Banner, és lerogyott a másik faágyra. – Azt hittem, elég zsúfolt volt már így is a tegnap este, és kiderül, hogy a feléről sem tudok...

- Ami azt illeti... – folytatta volna Loki, de Phil beelőzte, hogy kíméletesebben közölje a hírt.

- Nos, talán meglepett, hogy miért állunk egyáltalán egymáshoz ilyen közel előzékenyen. A magyarázat egyszerű, ugyanis...

- Nyögd már ki! – sürgette Loki.

- Miután „kedves" szomszédunk megpróbált... de nem ez a lényeg – terelte a szót Bruce türelmetlen arckifejezése láttán. – A lényeg, hogy beszélgettünk, és rájöttünk, hogy...

- Sikerült megegyeznünk pár dologban! – vágta rá Loki. – De a kevesebb dumát valamiért kihagytuk – nézett jelentőségteljesen az ügynökre.

- Nos, ez... – nyögte Bruce. Nem tudta, hova kapja a fejét. – nagyszerű, gondolom...

- Majd elválik – jelentette ki Loki közömbösen. – Mennyi az idő?

- Hét óra múlt három perccel – nézett le Bruce az órájára.

- Akkor várjuk kilencig, és ha addig nem kel fel Thor, akkor nélküle megyünk reggelizni – javasolta Phil.

- Legyen – egyezett bele Loki, és leült Bruce mellé az ágyra, természetesen a másik végére.

Időközben Phil és Bruce elbeszélgettek, Loki viszont nem érezte fontosnak, hogy beleszóljon. Némán hallgatta az ostoba csevejt, de végül kénytelen volt beszállni. A két halandó ugyanis az asgardi életről kezdte faggatni, kifejezetten az ő szemszögéből. Majd szóba kerültek a mulatságok..., és Lokinak muszáj volt beszélni, miközben csüngtek minden szaván.

...

Mikor hárman már meglehetősen belemerültek a társalgásba, és még Loki is olyasmiket osztott meg korábbi életével kapcsolatban Phil-lel és Bruce-szal, amire sosem számított, akkor valami sorsszerűen félbeszakította őket. Thor, mint egy villámcsapás tért magához, és azon nyomban fel is pattant az ágyról.

- Jövök cápikáim! – kiáltotta el magát a szőke, és elindult a tenger felé.

Loki gyors reflexeinek hála azonnal észrevette, és ő is felpattant, de Phil és Bruce már csak azt látták, hogy a szőke szédelegve dülöngél előre a homokban.

- Thor! – szóltak utána.

- Állj meg! – kérte Bruce.

- Egy szóra! – tette hozzá Phil.

- Jobb lenne, ha nem erőltetnéd meg magad a nap hátralévő részében! – tanácsolta Bruce határozottan.

- Jól vagyok! – ellenkezett Thor hevesen, amibe megint beleszédült, és oldalazott egy lépést.

- Láthatóan nem vagy! – oktatta ki Bruce.

- Gyere vissza! – utasította Phil. Thor után sietett, és megpróbálta visszavezetni az ágyhoz, de hiába. A szőke húzta maga után. Akkor Bruce is csatlakozott, és két oldalról próbálták lefogni.

- Pihenned kell! – erősködött Bruce.

- Hagyjatok! Vadászni megyek! – jelentette ki Thor, és ellökte magától két barátját. A lökés legkevésbé sem visszafogott erejéből is kiderült, hogy mennyire nincs még magánál. Banner és Coulson idegesen tápászkodtak fel a földről.

- Hol van most Loki, amikor szükség van rá?! – kérdezte Phil felháborodottan.

A válaszra nem kellett sokáig várnia. Thor alig tett pár lépést a homokban, az említett személy bukkant fel előtte a „semmiből". Nem bírta kihagyni ezt a kis trükköt, hogy meglepje a bátyját. Thor meg is lepődött rendesen.

- Loki?! – csúszott ki a száján a döbbenet.

- Elájultál, kétszer! – rótta fel testvérének.

- De most már jól vagyok! – bizonygatta Thor. – Szóval induljunk vadászni!

- Nem. Nem mész te sehova, édes bátyám! – határozta el Loki ellentmondást nem tűrő hangon. - Épp hogy csak kihúztalak a vízből, és nem szándékozom megismételni!

- Nem is kell, mert... – próbálkozott a szőke, de Loki kitartóan az útját állta.

- Mert most szépen visszafekszel arra az átkozott ágyra!

- Ugyan már! – nevette el magát Thor, de az hamar rövid köhögésbe ment át. A tüdeje még mindig a fuldoklás következményeit viselte. Loki megértően a vállára tette a kezét.

- Még nem jöttél teljesen rendbe. Pihenned kell!

- Nem kell! – makacskodott a villámok ura, de közben hagyta, hogy Loki átkarolja, és visszavezesse az ágyhoz. Az öccse segített neki leülni, majd fekvő helyzetbe nyomta.

- Most pedig pihenj! – parancsolta Loki. - Vagy esküszöm, megbánod, hogy felkeltél ma reggel!

- Aggódtál értem, Loki? – vigyorodott el Thor halványan.

- Kevesebb szöveget! – felelte a fekete szárazan, majd Thor felé nyújtott egy üveg vizet. Ezért tűnt el pár pillanatra, hogy kihozza a bátyjának. – Tessék!

- Szóval igen – döntötte el Thor következetesen, és elvette a vizet. Meghúzta a palackot, de a végén megint köhögni kezdett.

- Mond, te ennyire szeretnél vízbe fúlni?! – kapta el Loki tőle az üveget.

- Nem feltétlenül – sóhajtotta Thor kimerülten, miután sikerült abbahagynia a köhögést. – Mikor fog már ez elmúlni?! – vonta kérdőre az öccsét fájdalmasan. A köhögés ugyanis nem kevés kaparó, és szorító fájdalommal járt.

- Minél kevesebbet idegeskedsz, annál hamarabb! – válaszolta Loki, majd megerősítést várva a doktorra nézett.

Phil és Bruce eddig elcsodálkozva figyelték a jelentet, de most közelebb léptek a két asgardihoz. Egyiken sem hitték volna, hogy kibékülés ide-vagy oda, Loki ennyire aggódik a testvéréért. Reménnyel telve vették tudomásul, hogy egyre inkább kellemesen csalódnak a mágusban. Ez már távolról sem az a Loki volt, akivel megküzdöttek New York poros utcáin.

- Ez igaz! A stressz csak hátráltatja a regenerációt – bizonygatta Bruce is.

- De mi lesz a...?! – sóhajtotta Thor kedvetlenül.

- A cápikáid megvárnak – nyugtatta Phil a tőle nem várt türelemmel.

- Na, látod! – jegyezte meg Loki „én megmondtam" stílusban. – Most pedig, ...pihenj!

- Én már csak azt nem értem – jegyezte meg Bruce, - hogy miért tudott Thor akkor tegnap délután olyan könnyedén megfogni egy cápát.

- Nem úszott az a cápa véletlenül a felszín közelében? – emlékeztette Phil.

- Ami azt illeti... – gondolt bele a doktor.

- Na, látod! – ismételte Thor Loki szavait, hozzá intézve. – Tudok cápát fogni!

- Persze, hogy tudsz, bátyám – hagyta rá a fekete nagyvonalúan.

...

- Mik voltak azok a nagy, tányér alakú halak? – kérdezte a szőke, kényelmesen hátradőlve a kinti ágyon.

- Azok... – kezdte Phil, de Loki közbevágott.

- Ráják! – okította ki testvérét. – Bocs, Phil!

- Kezdem megszokni – hagyta most annyiban az ügynök.

- Hasznos dolog – vigyorodott el Loki.

- Ráják... – ismerkedett Thor a szóval. – Egy olyat is le kellene vadászni...

- Még csak azt kéne! – ellenkezett Bruce hevesen. – Egy perc nyugtom sem lenne...

- Hogy érted ezt? – türelmetlenkedett a szőke harcos.

- A ráják nem teljesen veszélytelenek – magyarázta Phil. – A farkuk végén egy mérgező tüske van, és ha megcsapnak vele...

- Rám egész biztos nincs hatással ez a midgardi "méreg" – jelentette ki Thor magabiztosan.

- De nem éri meg kockáztatni – próbálta Loki is lebeszélni. Nagyon nem akarta, hogy bátyja újra tengeri vadászatra induljon. Thor nem tűnt meggyőzöttnek, így még ravaszul hozzátette. – Másrészt azt mondják, hogy ha egy méreg nem végez veled, százszor jobban fáj, amíg elmúlik a hatása!

- Mit nekem egy kis fájdalom! – legyintett Thor. Bruce reménytelenül nézett Lokira, aki nagyot sóhajtott.

- Nézd, bátyám – kezdte a fekete, - én bírom a fájdalmat...

- Na persze!

- De emlékszel arra, amikor az éjelf csillagfűtől szenvedtem három hónapig? Lehet, hogy a ráják mérge is hasonló hatással van ránk.

- Talán kihagyhatom őket a listáról – adta be a derekát Thor végül.

- Éjelf csillagfű? – kérdezte Phil gyanúsan.

- Valami, ami megmutatja, milyen lehet a pokolban – válaszolta Loki elfintorodva. – De nem szeretnék róla beszélni!

- Nos, rendben – törődött bele Phil. A mágus megkönnyebbülten vette tudomásul, hogy valamit azért ért a tegnap esti kompromisszumuk. – De ha ilyen szörnyű, hogy bírtad mégis ki? Nem kell válaszolnod, ha nem akarsz...

Loki nagyot sóhajtott. Túl szép volt, hogy igaz legyen.

- Nem volt más választásom. Nem tudtam meghalni, szóval...

- Őt hallgattuk heteken át – tette hozzá Thor elvigyorodva, - amíg végül elment a hangja.

- Szörnyű lehetett - jegyezte meg Bruce. Phil ledöbbenten gondolt bele a dologba.

- Na, kösz szépen, Thor! – tolta le Loki a bátyját. – Van még olyan szennyes, amit nem teregettél ki előttük?

- Hát, mondjuk, amikor először rúgtál be... – vetette fel a szőke. Loki arca megkomolyodott.

- Ne merészeld! – förmedt a bátyjára.

- Szóval, az úgy volt, hogy... – kezdte a villámok ura, miközben Bruce és Phil kíváncsian hajoltak közelebb.

...

Nyolc múlt pár perccel. Emily nagyot nyújtózott a takaró alatt, és mélyen szívta magába a friss tengeri szellőt, ami az enyhén nyitott teraszajtón át áramlott a szobába. Ahhoz képest, hogy alig nyolc órája még láztól és görcsöktől szenvedett, nagyszerűen érezte magát. Az érzékelős pánt még a karján maradt, viszont már egyáltalán nem zavarta. Még gyenge volt, de jelentősen könnyebbnek érezte a végtagjait és kipihentnek saját magát. Kinézett az ablakon. A reggeli nap sugarai besütöttek a szobába, és a melegük azonnal mosolyt csalt a lány kisimult arcára. Jobbra fordul, hogy megnézze, Phil még vele van-e. Ahogy számított, az ügynök már elhagyta a szobát. Madarak zenéjét hallotta odakintről, de akkor valami más is megütötte a fülét, emberek beszélgettek a kertben. És ez a ravasz, magabiztos, mégis selymes és szívélyes hang...,alig négy napja hallotta először, mégis bárhol, bármikor felismerné. Loki! A következő: Phil, akinek száz másik közül is megkülönböztetné határozott, megbízható, egyenes hangját, ami néha mindennél melegebb tud lenni. A másik kettő pedig: Bruce, és Thor. Hogy is felejthetné el a doktor odaadó, és Thor erős, jellemes hangszínét. De miért tűnik úgy, mintha ők négyen remekül elbeszélgetnének odakint?

Emily felpattant, azaz nem túl hevesen kimászott az ágyból, ivott egy keveset a teából, amit Phil előrelátóan odakészített neki, majd kilépett a teraszra. A napfény és a meleg lágy fátyolként ölelte körbe, ő pedig boldogan adta át magát az érzésnek, mielőtt körbenézett. Az egyik ágyon Thor feküdt, vele szembe a másikon Phil és Bruce. A tengeri állatokról beszélgettek. Újból, de ezt a lány nem sejthette. Ami meglepő volt, hogy Loki is ott ült közöttük, és jelenleg ő magyarázott a leghangosabban. Emily egy pillanatig nem jutott levegőhöz, de miután meggyőzte magát, hogy ez nem álom, örömében, és a megkönnyebbüléstől felsóhajtott. Legalábbis a helyzet készülődő mészárlás helyett egy már majdnem baráti beszélgetésnek látszott. Akkor észrevették. Először Phil pillantotta meg a csodálkozó lányt, aki alig észrevehetően az ajtófélfában kapaszkodott meg, és bátorítóan rámosolygott. Ezután Loki is ránézett. Emily kérdőn nézett vissza rá, mire a mágus csak vidáman elmosolyodott. Erre már Thor és Bruce is elhallgatott, és ők is az újonnan érkezőt kezdték szemlélni, mind derült mosollyal az arcukon.

- Csoda történt, vagy egyszerűen csak felfedeztétek az abszintot? – szólalt meg végül a lány zavarában. – Milyen sokáig aludtam egyáltalán? Néhány évig?

Thor, Loki és Bruce elnevették magukat, mialatt a villámisten még titokban kifaggatta a doktort az abszint mibenlétéről. Phil csupán megértően nézett a lány bizonytalan barna szemeibe. Emily még mindig nehezen hitte el, hogy, amit lát, az valóság.

- Hét óráig, drágám – válaszolta készségesen az ügynök. – Miért nem jössz ide?

- Igen, gyere! – kérte Thor is, kapva az ötleten. Igazán vágyott egy nő társaságára, ha már a cápavadászatnak mára befuccsolt.

Emily bizonytalanul odasétált hozzájuk, és megállt a két ágy között. Thor és Loki majdnem összeveszett rajta. Végül Phil megragadta a lány kezét, mielőtt a két férfi azt megtehette volna. Lehúzta maga mellé az ágyra, miközben „megkérte" Loki-t, hogy üljön már át a bátyja mellé. A fekete vonakodva bár, de letett a lány kisajátításáról. Így Emily most Phil és Bruce között foglalt helyet, szemben Loki-val és Thorral. A két ágy alig másfél méterre lehetett egymástól.

- Hogy érzed magad? – fordult felé Bruce hamar, és ösztönösen a lány fejét és nyakát kezdte tapogatni.

- Sokkal jobban – felelte a lány, akit kicsit zavart a doktor túlzott odafigyelése. – Pompásan, tényleg!

- Igazán? – méregette Bruce gyanúsan.

- Kicsit még émelygek, és az erőm is várat magára, de ennyi.

- Akkor szerencséd volt, kedves – jelentette ki Bruce megkönnyebbülten.

- Nem volt szerencse – ellenkezett a lány, jelentőségteljes pillantásokat küldve a doktor felé. Bruce persze túl szerény volt, hogy magára vegye.

- A lényeg, hogy jobban vagy – mondta Phil.

- Ezt örömmel hallom – szólt közbe Thor is.

- Akár csak én – tette hozzá Loki. – Aggódtam érted... – csúszott ki a száján, amit három elkésett kommentár követett.

- Aggódott érted! – jegyezte meg Thor jelentőségteljesen, Bruce úgy, mint aki még mindig nem igazán hiszi el, és Phil, csak úgy mellékesen. Loki idegesen fújtatott egyet a kínos helyzetben, de Emily ragyogó tekintettét látva nem duzzogott sokat.

- Loki – sóhajtotta a lány érzelmesen, majd, mint a villámcsapás komolyodott meg, ahogy visszatért belé az előző döbbenet. - Loki! – szólította fel a feketét.

- Huh? – döbbent meg a mágus a hirtelen hangulatváltozáson.

- Mi ez az egész?! Megigézted őket, vagy mi?!

- Hogy mit csináltam?!

Loki jóízűen elnevette magát, majd nemsokára Phil, Thor, végül Bruce is követte. Emily bosszúsan fonta keresztbe a karjait.

- Ez nem vicces! Mi történt, amíg aludtam?! – nyugtalankodott a lány.

- Semmi rossz, nagyjából – nyugtatta Bruce, aki először tért vissza a földre. – Ne idegeskedj, kedves!

Emily-t ez nem elégítette ki. Válaszra várva nézett Loki szemébe. Mostanra már mindenkinek sikerült befejeznie a kacagást. Loki összenézett Thor-ral, majd, amikor a szőke helyeslően bólintott, nagy levegőt vett, és a lány szemébe nézett.

- Kibékültünk – vallotta be Loki. – Phil-lel pedig sikerült dűlőre jutnunk pár alapszabályt illetően... – nézett most az ügynökre.

Emily szemei elkerekedtek a meglepettségtől, és döbbenten kapkodott levegő után. Ez volt, amire legbelül mindig is vágyott, de most, hogy eljött, bár számított rá, képtelen volt feldolgozni. Megszédült a sokktól, és megérintette sajgó halántékát.

- Hogy...kibékültetek?! – sóhajtotta gyenge hangon. – És Phil-nek szólítottad?! – ingatta a fejét.

- Nos, nagyon úgy tűnik – vigyorogta Loki. – Talán nem ezt szeretted volna?

- De igen, persze..., csak... De..., hogy történt ez?

- Az este söröztünk egyet... – mesélte Phil, aki nem akarta még ennél jobban felizgatni a lányt.

- Csak úgy söröztetek...? – Emily-t részben fojtogatta a boldogság, másrészt viszont a betegség utóhatásaként a hatalmas változást megrázó sokként élte át. Újból megszédült, de most erősebben, és a fejéhez kapott. Ezt már Bruce sem tudta fegyelmen kívül hagyni.

- Emily! – fordult felé az ügynök, a doktor pedig gyorsan megragadta a lány vállait, hogy ülő helyzetben tartsa, és megpróbált a szemébe nézni.

- Emily? Mi a baj? – kérdezte Bruce aggódó hangon. Időbe telt, még a lány újra megtalálta a saját hangját. – Emily! Mi történt?!

- A fejem..., megszédültem – sóhajtotta a lány fájdalmasan.

- Túl sok volt ez egyszerre – ingatta a fejét Bruce, miközben a lány vállát simogatva próbálta megnyugtatni őt.

- Kedvesem... – próbálkozott Coulson, de csak egy értetlenkedő pillantást kapott cserébe a lánytól. Emily bizonytalanul simult bele Bruce biztonságot adó karjaiba, miközben próbálta feldolgozni a történteket, úgy, hogy a valóság határain belül próbál magyarázatot találni azokra.

- Csinálj valamit! – suttogta idegesen Loki felé az ügynök. Nem bírta tétlenül tovább nézni a lányban tomboló feszültséget.

- Csak hazudtam! – kezdte Loki készségesen a magyarázkodást. – Még mindig ellenségek vagyunk! – Erélyesen oldalba bökte Thor-t! – Igaz, bátyám?!

- I-igen! – hazudta a szőke is, menthetetlenül elvigyorodva, majd megemberelve magát. – Ki nem állhatjuk a másikat...!

- Kicsit sem átlátszó! – sóhajtotta Bruce gúnyosan, de a várt hatás mégsem maradt el. Legalábbis Emily elnevette magát a kegyes hazugságon, és Loki „komoly" arcán, meg persze azon, hogy a többiek mit meg nem tennének miatta. A nevetés pedig segített feldolgozni a sokkot, és elfogadni a régen várt elégedettséget.

Loki megkönnyebbülten figyelte, ahogy a lány a nevetés abbamaradtával lassan megnyugszik, majd az ügynök felé fordul.

- Hogy csináltad?! – vonta kérdőre főnökét. Phil tudta, hogy ezt arra érti, hogy hogyan vergődött zöldágra Loki-val, de a tényeket még mindig félt megosztani a lánnyal. A saját érdekében szépített egy kicsit, amit ez esetben Loki sem bánt.

- Ilyen az élet, drága. Néha elválaszt, néha közelebb hoz minket, még a legrendhagyóbb helyzetekben is.

- Loki? – próbálkozott a lány, de a fekete csak egyetértően megvonta a vállát.

- Sosem fogjátok elmondani, hogy mi történt valójában, igaz? – sóhajtotta a lány lemondóan.

- Nem igazán – felelte Coulson határozottan.

- Egyáltalán nem – mosolyogta Loki ravaszul.

- Thor?

- Én csak megkérdeztem, hogy akarja-e – vágta rá a szőke, mert rájött, hogy ez biztos „olyan férfias dolog, amit nem mondunk el a nőknek". Végül is majdnem megegyezik a „kíméljük Emily-t a még ennél is nagyobb sokktól és megrázóbb információáradattól" – változattal.

- Szóval akkor ti most...? – váltott témát Emily, nehézkesen elfogadva a balladai homályt.

- Újra fivérek vagyunk! – újságolta Thor lelkesen.

- És szomszédok! – tette hozzá Phil.

- Szomszédok?! – furcsállkodott a lány. – Ez mit jelent pontosan?

- Hagyjuk egymást élni, és Phil veszi a piát – jelentette ki Loki a tőle telhető legtermészetesebben.

- Nos, ez jól hangzik – válaszolta végül Emily, immár teljesen higgadtan. – Sőt, nagyszerű! Igyunk egy sört! – indult be végül ő is.

- Jó ötlet! – egyezett bele Thor azonnal.

- Kitűnő! – tette hozzá Bruce. – De te nem iszol! – nézett jelentőségteljesen a lány szemébe.

- Alkoholt! – helyesbített Phil. – Ellenben ittál már a teából ma reggel?

- Na, témánál vagyunk... – sóhajtotta Emily színpadiasan. Mind elnevették magukat. Már csak arra vártak, hogy Steve is felébredjen végre.

...