Halo, kellemes olvasást kívánok.


Thrys

Fogalmam sem volt hogy vajon reggel van vagy este. Egyhuzamban, megállás nélkül csak ücsörögtem a cellámban és vártam hogy legyen valami. „Istenek, de unatkozok! Történjen már valami! Nem érdekel hogy mi!".

Minden nap ugyanaz, csendben ülök egy helyben, megláncolt kezekkel és lábakkal, naponta kétszer kapok enni, ekkor tudom, mikor van reggel és este. Már nagyon hiányzott a nap, a friss levegő, a szabadság. Legfőképpen, Marshal hiányzott.

Egyik nap, eljöttek a cellámhoz. Az ajtó kinyílt, de én már előtte, a zár kattanására felkaptam a fejem. Lilian volt az, a saját, fekete, arannyal szegélyezett varázsló köntösében.

- Állj fel. - Utasított, engedelmeskedtem. - Elenwen úrnő utasított hogy készítselek elő. - Egy kulcsot vett elő, amivel megszabadított a bilincseimtől. A csuklóim és a bokáim hálásan nyögtek fel. - Kövess. - Elhagyta a cellát, én követtem.

Kivezetett a börtönből, egy fürdő helységbe. A kellemes, meleg gőz finoman simogatta az elgyötört arcom és kellemes, virágillat kényesztette az orrom.

- Most mi fog történni? - Kérdeztem, nem értettem a helyzetet, ki tudja mennyi ideig voltam bezárva, még csak rám se hederítettek.

- Az hogy megfürdesz. - Látszott az arcán hogy undorodik. Egy fehér porcelán kádhoz vezetett, ami meleg vízzel volt teli, mellette mindenféle fürdő eszközök, szappan, olaj, fürdősó és törölköző is. - Nagyon büdös vagy.

- Napokig voltam egy cellában. Csodálkozol hogy nincs rózsaillatom? - Fel sem vette a viccelődésem.

- Akarsz szolgálókat, akik lemosdatnak?

- Nem. Egyedül is megy.

- Rendben. - Egy elegáns, fekete, aranyszegélyes, kissé egyszerű, a Thalmor színeiben lévő ruhára mutatott. - Ezt fel veheted.

- Nem lehetne, valami kevésbé lányos? - Még mindig nem volt az én ízlésem.

- Nem. Megérkeztek a mágusok, akik az erőd jöttek kivizsgálni. Köztük Nerion és Litrion is. - Két bátyám, a legidősebb és a legfiatalabb.

- Oh, ők mit keresnek itt? - Levetettem a rongyaimat és beleraktam az egyik lábam a fürdővízbe.

- Litrion, - Ő a fiatalabbik. - valamelyik mágus kisegítője. Alantas munka egy nemes elf hercegnek, de ez volt az egyetlen módja hogy tanulmányozhasson, egy „természetfeletti erőt". - A víz egy kicsit forró volt, de elviseltem, majd teljesen a víz alá bújtam.

- És Nerion? - Újra előbújtam, csurom vizesen.

- A császár, Titus Mede unokatestvére Vittoria Vicci, férjhez megy és vendégként érkezett.

- Hogyhogy? Nerion az elsőszülött, a Nyár-szigetek örököse, aki megházasodik, csak a császár unokatestvére.

- Fogalmam sincs miért jött Égkoszorúba. Te, én és Litrion is elegek lennénk hogy a Thalmor kimutassa a Birodalom iránti tiszteletét. De ez nem a mi dolgunk. - Elkezdtem a mosdást, alaposan lecsutakoltam magamról a hosszú ideje rám ragadt, vastag kosz réteget.

- Azt hiszem, megvagyok. - Jól esett újra tisztának lenni, mire kiszálltam, a bőröm, néhány árnyalattal vörösebb lett és Lilinek is akadt egy kikötése.

- A hajadat is mosd meg. - Idegesen felnyögtem, a tudtára adva, hogy semmi kedvem sincs hozzá, de most nem tehettem mást.

- Jó. - A fejemre öntöttem egy kis fürdő olajat, belemasszíroztam a hajamba, amitől kellemes, lágy hab lett. A víz alá merültem hogy lemossam. A hajam könnyebb és jó illatú lett. Egy törölközővel szárazra töröltem magam és a hajamat is.

- Használd ezt is. - Egy fehérarany, félhold formájú fésűt adott hogy rendezzem el a hajam. Nem mondtam semmit, csak elfogadtam és tettem amire utasított.

A hajam, egyenes lett és egyszerű stílusba, körbe ölelte az arcom felét.

Felvettem a Thalmor színeit ábrázoló elegáns ruhát, ami kényelmesebb volt a legtöbb ruhánál amit valaha is viseltem, de a szoknyával továbbra sem voltam kibékülve. A kezeimre és a lábaimra, a ruhához illő csizmát és kesztyűt kaptam.

- Egy fokkal jobban nézel ki. - Adta a flegma, feltehetően, dicséretet.

- Öhm… köszi.

- Éhes vagy? Ehetünk, mielőtt a mágusokkal, bele kezdenénk az erőd vizsgálatába.

- Tudnék enni. - Örültem és reménykedtem hogy végre, rendes ételt kaphatok. A cellámban nem sokkal etettek jobban egy kutyánál. - Milyen kaja van? - Kérdeztem, egy kissé alpáribb stílusban, mint ahogy egy úri hölgytől az elvárható, amit egyértelműen nem díjazott.

- Ettél már csigát?

- Igen. Az erdőben. Kicsit saras volt és nyálkás. Meg élő, de akkor nagyon éhes voltam. - Egy darabig, lefáradva hallgatott.

- Minden egyes szavadtól, felfordul a gyomrom. Úgy értettem, megfőzve?

- Úgy nem. - Ismét hallgatott, majd megszólalt.

- Akkor most fogsz. - Azzal elhagyta az étkezőt hogy vacsorát hozasson, egy rövid időre. Utasított egy szolgát, aki a parancsára, meghajolt és engedelmeskedett. - Nemsokára itt lesz és… - Amint meglátta mit csinálok, elundorodott. - Most komolyan?! Orrodat túrod?! - Az egyik mutatóujjam egy része, teljesen benne volt az orrlyukamban.

- Igen, de csak mert valami belement. - Sikerült kiszedni a méretes fika darabot és beletörölni az asztal aljára.

- Undorító vagy.

- Hé, ha nem szedem ki, nem tudok rendesen lélegezni! - Csak idegesen megdörzsölte a homlokát és adott egy rongyot.

- Töröld meg a kezed.

- Miért?! Az előbb fürödtem!

- Mert most enni fogsz és az orrodban turkáltál!

- De nem a kezemmel eszem. - A megterített asztalra néztem, csak az én tányérom mellett, volt 4 kanál, 4 villa és 3 kés. - Több evőeszköz van itt mint kéne.

- Töröld! Meg! A kezed! - Idegesen sóhajtottam egyet, de engedelmeskedtem.

Kínos csendben várakoztunk, de idővel meghozták az ebédünket. Illedelmesen lerakták elém a főtt csigákat, de a házuk még rajtuk volt és valami fura páclében áztak és fura szaga volt.

- Gyerünk, kóstold meg. - Lili egy pici villával elkezdte kienni az első csiga házából a belsejét.

- Nem is tudom… Amikor legutóbb ettem csigát, éreztem hogy egy darabig csúszkál a hasamban.

- Nyugi, ez nem él. Edd meg. - Felvettem egy villát, de azonnal megszólt érte. - Az a süteményes villa! - A kritikára, egy évszázadok óta jól bevált, érdeklődő, mégis, határozott, jogos kérdést fogalmaztam meg.

- Heh? - Úgy dörzsölte a homlokát idegességében, mint amikor én próbálok elmagyarázni valami egyszerű dolgot Karsk-nak. Adott egy másik, ugyanolyan villát, amivel az előbb próbáltam elfogyasztani a számomra, kissé szokatlan ételt.

- Ezzel edd.

- Jól van. - Belenyomtam a szerencsétlen, megfőtt csigába a villát, ezúttal azt, amelyikkel illik és megkóstoltam.

Az undor elég gyorsan végig rohant a számon és az enyhe, de egyre növekvő öklendezési kényszer, folyamatosan jelezte, ha nem távolítom el az ízét az ízlelőbimbóimról, hamar elhányom magam. A leggyorsabb és legbiztosabb módszert találtam ki, a borzalmas ízű falat eltüntetésére és a hányás megelőzésére. Elkezdtem köpködni.

- Bea! Mit művelsz?! - Lili teljesen felháborodott.

- Undorító! - Köptem még egyet. - Olyan íze van mint a hernyónak! - Igen, olyat is ettem, de azt megrágtam előtte. Tovább köpködtem.

- Bea! Ne köpködj a padlóra!

- Akkor hova köpködjek?!

- EGYÁLTALÁN NE KÖPKÖDJ!

- Ki kell mosnom ezt a sz*rt a számból! - Nem bírtam ki káromkodás nélkül. Lili, próbálta menteni a menthetőt, kinyitott egy üveg bort és elkezdett tölteni.

- Igyál egy kicsit! Az kimossa… - Nem volt kedvem megvárni, ezért, egy megragadtam egy kis tálkát, amiben átlátszó folyadék volt és azt hittem hogy víz. De nem víz volt. - Bea! Az ecet!

- Mi? - Most sokkal rosszabb volt, égett az egész szám, az ajkaim, a szájpadlásom, a torkom és a gyomrom is. - ÁÁÁÁÁRRRRRGGGHHHHH! MEG AKARSZ ÖLNI?!

- Idd meg, gyorsan! - Egy kis pohárka bort nyújtott felém, de kizárt hogy kimosson mindent, nem tudtam hogy a kihozott ételekből mik azok amik ehetők, ezért egy olyan tárgyért nyúltam, ami ugyan nem volt étel, de tudtam hogy segít. Megragadtam egy gyertyát és beleharaptam. A viasz íze gyorsan kimosta az ecet ízét, de Lili idegrohamot kapott tőle. - BEA AZ EGY NAGYON DRÁGA GYERTYATARTÓ!

Megpróbálta kivenni a kezemből, de nem akartam odaadni, a viasz, ha nem is egészséges, de képes volt nyugalmat adni a gyomromnak, így erőteljesen ellenálltam. Olyan erővel rántottam vissza, hogy Lilit az asztalra húztam, ezzel leverve mindent róla és az üveg vörösbor, egyenesen a nyakába ömlött.

Mire észbe kaptam, mi is történt, egy borzasztóan ideges, tetőtől talpig, vörösboros, csigás és zöld mártásos Lili nézett rám, gyilkos, villámló sárga szemekkel. Idegesen lenyeltem a számban lévő viaszt és visszanyújtottam neki, azt ami megmaradta a gyertyából.

- Tessék. - „Most meg fog ölni."


Nincs mesélő

Rengeteg, bátor katona esett el és még több fegyvernök lett áldozatul, hogy a Thalmor megszerezhesse az információt a Szervezettől. Joross tudta jól, az a sok halál, a Karthcsúcson, az ő lelkét fogja nyomni, élete hátralevő részében. Talán lett volna egyszerűbb megoldás, kevesebb halállal, talán nem. Hiába gondolkodott rajta, tudta, a halottakat nem hozhatja vissza.

- A Szervezet, melyik tagja adta neked az információt? - Ilya törte meg a csendet, ugyanúgy, mint bármelyik másik katona, ő is lovagolt.

- Elenwen azt mondta, minél kevesebben tudják, annál jobb. - Egy kicsit meglepődött.

- Legjobb tudásom szerint, nem szívleled, sem őt, sem a parancsait és mindent megtennél hogy kiszúrj vele. - Joross gyanakodva nézett a társára.

- Ha elmondanám neked, te ellent mondanál Elenwennek, aki tudja hogy a parancsa ellenére, mondtam neked, ezzel, megszegve az egyértelmű parancsát.

- Azt hittem, neked nincs is agyad! - Joross, egy kicsit ingerülten nézett Ilyára, aki kifejezetten jól szórakozott.

- Néha meg tudok lepni másokat. - Joross, elővette a tőrét, aminek a segítségével, elvágott egy szíjat, Ilya lovának a nyergén, amitől az igazságosztó, gyorsan a oldalra dőlt és lecsúszott a lóról, bele a sárba.

- ENNYI! MOST MEGCSINÁLTAD! - Joross leugrott a lováról és a katonáik előtt, ismét egymásnak estek.

Ilya, egy penge éles jégtömböt lőtt Joross felé, aki az egyik kardjával, egy szempillantás alatt kettévágta. A varázslónő nem adta fel és tovább sorozta jégdárdákkal. Joross elővette a másik kardját is és vagy elvágta a felé küldött lövedékeket, vagy kitért előlük.

- Elnézést… - A párbajt Ringlos Blueshade zavarta meg, de egy jégdárda lövedék, centikkel repült el a feje mellett.

- MI VAN?! - A két elit igazságosztó egyszerre meredt az erdei elfre.

- Nemsokára megérkezünk a nagykövetségre. Küldjek előre felderítőket, hogy jelentsék az érkezésünket? - A két igazságosztó, dühösen egymásra néztek, abbahagyták a harcot és a hivatalosság álarcát magukra öltve, Joross utasította a tisztet.

- Igen, küldje! Folytassuk az utat. - A két vezető, még egy egymásnak szánt, kifejezetten barátságtalan arckifejezéssel, kimutatták egymásnak hogy nem kedvelik egymást és legszívesebben, folytatnák a harcot, egyikük haláláig.


- Megérkeztek már? - Elenwen teljes pompával, várta a Nyár-szigetekről küldött mágusokat, köztük a velük érkező, különleges vendégeit. Ugyan, akkora ünnepséget nem rendezett mint a múlthéten, csupán egy szerényebb, de igen csak gazdag és pompában gazdag fogadást készített elő.

- Igen, úrnőm. - A főkomornyikja, Raveertilim Aelsinaen, jelentette. Idős, fekete, aranyszegélyes, elegáns öltözéket viselt, idős férfi, az őszes haját lófarokban hordta.

Már több tucat arany díszpáncélos, lovas elf katona menetelt a nagykövetség főkapuján, sokan közülük a Domínium zászlóját lengetve, melyet az északi fagyos szelek, könyörtelenül fújtak.

Elenwen már türelmetlenül várta ezt a kíséretet, feltétlenül a magáénak akarta tudni a sárkányszülött erejét. A kísérettel együtt, több, fekete, aranyszegélyes csuhás mágus is érkezett, de ők csupán csatamágusok voltak, akik a katonákkal együtt harcolnak és nem a fő mágus, akit idehívott.

A rangos és jól felszerelt kísérettel egyidejűleg, három, kerekes, lakóház is érkezett, amiket lovakkal húztak. Összesen 3 rangos vendéget várt a nagykövet asszony. Az első lakóház ajtaja kinyílt, két katona után, összesen 3 személy lépett ki

Az első, egy magas, kifejezetten jóképű, díszpáncélos férfi, a Thalmor színeiben tündöklő köpenyt hordott, az oldalán egy könnyű, de gyors, kard lógott, amit feltehetően a legjobb kovácsok készítettek. A hosszú, aranyhaját, kiengedve hordta és szétterült a két vállvértjén. Az aranysárga szemeitől bármilyen nő elolvadt volna ha csak ránézne.

- Nerion herceg. - Elenwen illedelmesen pukedlizett, Nerion herceg előtt, aki Cerommo király elsőszülött, legidősebb gyermeke és a Nyár-szigetek trónjának az örököse volt. 150 éves révén, még igencsak fiatal volt. - Megtisztelő hogy megtisztel a jelenlétével.

- Elenwen úrnő. - A trónörökös, illedelmesen, úriember módjára, megcsókolta Elenwen kézfejét. - A megtiszteltetés az enyém és az embereimé, hogy sütkérezhetünk az ön látványában. - Nerionnak nem csak a kinézete, de a szavai is elegek hogy levegyenek egy hölgyet a lábairól. Elenwen csupán egy mosollyal és egy bólintással fogadta a bókot.

A következő, aki kilépett a kerekes házból, már egy teljesen más alak volt, altmerhez képest alacsony volt, vézna, kissé beteges, csorba fogú, beesett arcú és egy kissé csúf küllemű, fekete, aranyszegélyes mágusköntöst és köpenyt hordott, fiatalkora ellenére, igencsak idősebbnek tűnt.

- Litrion herceg. - Litrion, alig volt 50 éves, de már 500-nak nézett ki, elf életkorral. Igencsak gyenge a fizikai felépítése, több betegség kapta el mint bárkit a királyi családból. Ahogy a két testvér egymás mellett állt, Elenwen alig hitte el hogy ugyanazok a szüleik. Amíg Nerion magas, jóképű és a rangja nélkül is megkaphatna bármilyen asszonyt, addig Litrion semmit sem kapott a bátyja, az istenektől kapott „ajándékaiból".

- Elenwen úrnő. - A bátyjához hasonlóan, ő is megcsókolta Elenwen kézfejét, de ugyanúgy fogadta az ő kissé undorító csókját, akár Nerionét.

A harmadik, aki kilépett a kerekes faházból, egy nő volt, aranyszínű díszpáncélt és a két hercegéhez hasonló, köpönyeget hordott. A hátán egy elf készítésű, távcsöves íj lógott és egy tegez, telis-tele, elf nyilakkal. Az arca egyszerű, de bájos volt, apró, pisze orra, zöld, világító szeme, a hosszú, kissé sötétszőke haját, harci kontyban hordta, az orcáit több helyen is szeplő borította.

- Elenwen úrnő. - A katona nő, letérdelt előtte.

- Kelj fel, Evalynne. - Utasította, Nerion és illedelmesen felsegítette. - Elenwen úrnő, remélem nem bánja, amiért magammal hoztam a testőröm, Evalynne-t?

- Az ön biztonsága, mindenek előtt, felség. - Elenwen, ha idegesnek is tűnt az íjász nő jelenlététől, nem mutatta semmi jelét.

Evalyne, egy elszegényedett családban született, közemberként, egy földműves családban, Valenwood-ban. Azonban őt, nem földművelésre szánta a sors. Gyerekkorában kifejezetten szerette a fegyvereket, különösen az íjakat és rettentően tehetségesnek bizonyult.

Egy napon, gyakorlás közben, segélykiáltást hallott, a hang forrása után rohant. Látta hogy a Valenwood-i erdei elfek lázadói rátámadtak egy Thalmor karavánra. Evalyne nem gondolkodott és lesből a lázadókra támadt. Sok erdei elfet lőtt le, ezzel megmentve a kíséret legrangosabb tagját, Nerion herceget.

A lánynak fogalma sem volt róla kinek mentette meg az életét, amíg a herceg be nem mutatkozott neki. Evalyne sokkot kapott a döbbenettől, de a herceg, hogy megköszönhesse a hősies segítséget, magával vitte, hogy a legjobb fegyvermesterektől, mágusoktól és tanítóktól tanulhasson.

Nerion felfigyelt rá, nem csak a harci teljesítményére, de kiváló stratégiai, taktikai és mágikus tudására és ő maga ajánlotta igazságosztónak. Miután megkapta az igazságosztó kinevezést, állítólag a herceg és a közrendű igazságosztó szeretők lettek. Nerion ragaszkodott hogy ő legyen a testőre és hosszú ideje, több rajtaütéstől és merénylettől védte meg. Sokan kételkedtek benne és még mindig suttognak a háta mögött, de sokak bizalmát elnyerte.

A két herceg és a testőrük illedelmesen helyet adtak a következő kerekes lakásnak, amiből több mágus lépett ki. Az első, aki kilépett, egy kicsit idősebb, hosszú, ősz hajú mágus volt, egy fekete, háromágú, fémbottal a kezében, a három ág között, egy kéken ragyogó lélekkő tündökölt.

- Sanan fő mágus. - Elenwen köszöntötte az öreget, de neki nem pukedlizett, csupán a kézfejét tartotta oda, hogy csókolja meg, amit Sanan meg is tett.

- Elenwen nagykövet, remélem minden rendben van Égkoszorúban.

- A Viharköpenyes felkelés, kicsit megnehezíti a munkám, de aggodalomra semmi ok.

- Ha igaz, amit a levelében írt, egy különleges, természetfeletti erőforrásra tett szert.

- Így igaz. - Bólintott a nagykövet. - Egyértelműen felkelti az ön és a mágus osztály vezetőinek az érdeklődését.

- Még meglátjuk. - Sanan után, több csuhás, kutató szándékú mágus lépett ki a mozgó házból. Az egyik, egy nő, hosszú, fekete hajú nő, kicsit fiatal és szép hogy a tudás megszállottja legyen, megállt a fő mágus mellett és pukedlizett Elenwen-nek.

- Elenwen úrnő. - A nőnek lilás, világító szemei voltak, a hosszú, fekete haját szétterülve hordta a vállain.

- Bemutatom a tanítványom, Karane-t.

- Ha a fő mágus tanítványa, minden bizonnyal, hatalmas tudással rendelkezik. Ez megnyugtató. - Minden vendég, akire Elenwen számított megérkezett, de még egy kerekes lakóház volt, akinek az utasára még nem derült fény. Nerion herceghez fordult. - Egy pillanat, ki jött még magukkal? - Nerion csak elvigyorodott, de megadta a válasz.

- Csak egy kis biztosíték, hogy a Szervezetnek, - Elenwen megdöbbent a sötét rend hallatán, de a mozgó lakóház ajtaja kinyílt és egy darabig nem jött ki belőle senki sem. - hogy nem szórakozhatnak a Thalmorral.

- Ki az? - Elenwen, kicsit megremegett, érezte kiről beszélnek, de nyugalmat erőltetett magára.

A farámpáról egy idősebb, dísz aranypáncélos férfi lépett kit, a haját katonai kontyban hordta, az arcáról szigort és könyörtelenséget lehetett csak leolvasni. A férfi csak meghajolt a nagykövet előtt.

- Elenwen úrnő.

- Tramon tábornok. - Elenwen csak pukedlizett a Domínium fő tábornoka előtt. - Minek köszönhetem ezt a váratlan meglepetést.

- Csupán az, ami a koronahercegét is. Részt veszek Vittoria Vicci esküvőjén. - Elenwen egyértelműen tudta, hogy csak ürügyként használja a közelgő esküvőt, hogy minél több katonát állomásoztathasson Magányvára közelébe.

Tramon tábornok és Cerommo király régi barátok. Együtt nőttek fel és amikor Cerommo király lett, Tramon lett a fegyvernöket. A háború alatt, Naarifin által megparancsolva, Tramon vezette a támadást Pörölyföld ellen és rengeteg sikert ért el, az egységtelen ragada nép ellen.

Pörölyföld népe, már a háború előtt is polgárháborúval küszködött és így, Tramon könnyen felmorzsolta az ellenállókat. Gúnyneve, a Sivatagi róka.

Naarifin halála után, ő és mindenki más is úgy gondolta, hogy Cerommo őt teszi meg a Domínium legfőbb tábornokának, de mindenkit ledöbbentett, amikor a feleségét, Mirnaye-t tette meg a Thalmor erők vezetőjének.

Ez borzasztó hasadékot okozott a két barát között. Tramon-t sértette a dolog, de engedelmeskedett a királyának. Cerommo és Tramon között a viszony, igen ellenségessé vált, még akkor is, amikor Mirnaye meghalt és ő lett az új tábornok. Cerommo-val már sohasem békültek ki, ellenben, a fiával, Nerionnal, igencsak jó barátságot ápol.

Elenwen nem vesztegette az időt és azonnal behívta a rangos vendégeket, Neriont, Sanant és Tramont a dolgozó szobájába. A többi vendéget, Litriont, Evalyne-t és Karane-t a nagyteremben váratta, akiket a szolgái, mindennel kiszolgáltak, amiket csak óhajtottak.

Raveertilim, Elenwennel kezdve, mindenkinek töltött egy kupa bort, tökéletesen ügyelve, hogy egy csepp se menjen mellé. Mindhárom vendég, a koronaherceg, a fő mágus és a tábornok, egyszerre ültek le, Elenwen dolgozóasztala elé, egy székre.

- Azt hiszem, mindannyian tudjátok, az igazi okot, amiért idehívtalak titeket. - Elenwen kezdte.

- A Szervezet miatt. - Tramon tábornok tért a lényegre, kifejezetten nyers volt, annak ellenére, hogy ő az egyetlen, akire még a nagykövet sem számított.

- Pontosan. - Elenwen csak egy nyugodt mosollyal nyugtázta.

- Szóval, - Kezdte Sanan. - tudomása van arról, hol rejtőzködnek? - Elenwen nem felelt minden kérdésre őszintén.

- Valahol itt, Égkoszorúban. - Ez nem volt hazugság. - A lényeg, rájöttem, a jelenlegi céljukra. - Mindhárom férfi felfigyelt, erre a kijelentésre.

- Hallgatjuk. - Nerion udvariasan kérte a választ.

- Mint azt tudják, a sárkányok visszatértek. Pontosabban, feltámadtak a sírjaikból.

- Ez nevetséges! - Tramon csak legyintett egyet, ki jelentvén, hogy nem hisz a nagykövetnek.

- Én magam sem hinném, ha nem a Szervezet nyomozta volna ki! De igaz. Egy nagyon erős sárkány, kinek neve, Alduin, eljött és feltámasztja a halott társait.

- Honnan jött rá, ha szabad megkérdeznem? - Jelentkezett Nerion, ellenben, Elenwennek, esze ágában sem volt felfedni, hogy van két kémje a Szervezetben. Egy jobb ütőkártyát húzott elő.

- Az ok, amiért Sanant idehívtam. Nerion herceg, az ön húga, Beathrys hercegnő, kapcsolatba lépett a Szervezettel és közösen ügyködtek együtt a sárkányok megállításán. A rend, vagy egy sárkány, nem tudom pontosan hogyan, de Beathrys valami természetfeletti erőre tett szert, amivel képes végezni egy sárkánnyal. Sanan, ezt az erőt kéne önnek tanulmányoznia.

- Egyet se féljen, nagykövet. - A fő mágus magabiztosan állt fel. - A titokzatos erők az én szakterületem.

- Remek. - Elenwen, már kevesebb érdeklődéssel adózott a varázsló felé.

- Mik a Szervezet tervei, a sárkányokkal kapcsolatban? - Tramon egyből a lényegre tért.

- Jorossin igazságosztó és Ilyasvel igazságosztó, bármelyik pillanatban megérkezhetnek. Hamarosan kiderítik a tervüket. - Elenwen nyugodtan hátradőlt a székében és a többi nagyúr türelmét ingerelte.

- Engedelmével, nagykövet, - Sanan próbált tapintatos lenni, de mindenki tudta, mit akar elérni. - megengedi hogy lássam az a titokzatos erőt, amiért ide rendelt?

- Természetesen, fő mágus. Beathrys hercegnő az, most épp, Lilian hercegnővel tartózkodik és együtt, közösen készülnek elő. Nyilvánvalóan, tökéletes összhangban és barátságban. - Elenwen felállt. - Máris elvezetem önt hozzá.


Thrys

- Mit kell még ennem? - Lilian azonnal iderendelte Elenwen úrnő szolgálóit hogy takarítsanak össze, utánunk, ő maga, gyorsan megfürdött és új, fekete, aranyszegélyes estélyit vett fel. Én és a ruhám is, tökéletesen tiszta maradt.

- Csigán, eceten és antik gyertyán kívül? - Szinte remegett a dühtől, de önuralmat erőltetett magára.

- Igen. - A gyomrom még mindig kavargott az ecettől.

- Felteszem, nem eszel kaviárt. - Fogalmam sem volt hogy mit is jelenthet.

- Nem.

- Tudod egyáltalán hogy mi az?

- Nem, de egy kicsit ijesztően hangzik. Kah-Vih-Áhr! - Nem díjazta a tréfámat.

- A halak, frissen lerakott petéi.

- Fúj! Nem kérek! - Újra, ismét a lefáradtságtól, a homlokára csapott.

- Mit akarsz enni?

- Én megeszek akármit, kivéve a főtt csigát és a kaviárt. - Tovább dörzsölte a fejét, hogy kitalálja, mit adhatna nekem enni.

- Esetleg, egy ragu, jól esne? - Végre, az én nyelvemen kezdett beszélni.

- Igen! Azt ismerem és szeretem!

- Remek, mit szeretnél? Verhmychyelt, Lyngwyenn-it? - Egyértelműen, nem tudtam hogy ezek valami ritka, drága húsfajták, amiket csak a Nyár-szigetekről hoztak import áruként Égkoszorúba, hogy csak Elenwen és a nemes vendégei élvezhessék.

- Ra-gut. - Ismételtem a kérésem. Vett egy mély levegőt, nehogy, megöljön valakit.

- Jól van, de milyen húsból szeretnéd és mit kérsz rá? Poutteneska fiókát, Bolaugnase szűzet, vagy ha csak növényt eszel, mint egy erdei elf, gombát?

- Kaviárt lehet? - Lefáradt arccal reagált a viccemre, de észbe kaptam és módosítottam. - Disznóhúst, hagymát és borsót. - Lilian csak vett egy mély levegőt és elhagyta az étkezőt, hogy elmondhassa a rendelésem. Mielőtt kiment, hallottam, ahogy magában szitkozódik.

- Ezt nem hiszem el! A húgom egy közrendű paraszt!

Végre, megkaphattam amire olyan régen vártam, egy rendes ragut, anélkül hogy csiga, ecet vagy gyertya viasz lenne benne. Csak ültem a vacsora aszalnál és vártam hogy kihozzák az ételem. Az asztalon egy nagyon nagy terítő volt, ami alá könnyen befértem. Eszembe jutott egy jó kis tréfa, amivel megviccelhetem Lilit.

- Jól van, - Lili visszatért, egy bosmer szolga volt a nyomában, a ragummal. - Fogjuk rá, hogy ez étel, de tálalva van! - Érezni lehetett a visszafojtott haragot a hangjában. - Bea? Hol vagy?! - Az asztal alatt bujkáltam, mire kiugrottam alóla, jól megijesztve őt és a bosmer szolgát.

- KAH-VIH-ÁHR! - Előugrottam, úgy kiáltva mintha egy sárkány kiáltás lenne. Lilian félelmében kiverte a bosmer kezéből a kondérnyi ragut, ami össze-vissza forgolódott a levegőben, minden tele lett szafttal, krumplival és disznóhússal, de a tál, egyenesen a fejemre érkezett.

- MI A FENÉT MŰVELSZ?! - Lilian szemei már, valószínűleg vörös vérben áztak a dühtől és mindent rám meresztett.

- Csak viccelődni akartam. - A hajamról csöpögő ragunak jó illata volt, levettem róla egy húsdarabot és megkóstoltam. - Finom. - Elkezdtem enni a hajamról és a földről.

- BEA! NEM VAGY ÁLLAT! NE EGYÉL A FÖLDRŐL! - Kiköptem, egyenesen az arcára, amitől egyre dühösebb lett. - MENJ ÉS MOSD LE A HAJAD, ÚJRA!

- Jól van, na. Ne kiabálj. - Engedelmeskedtem és visszamentem a fürdő helységbe.

Nincs mesélő

Elenwen épp a lakosztályok felé vezette Sanant, hogy tanulmányozhassa Thrys sárkányszülött erejét, de amikor benyitott, senkit sem talált.

- Most én hallucinálok, vagy itt nincs senki sem. - Tette szóvá a fő mágus.

- Egyértelműen utasítottam Lilian hercegnőt hogy Beathrys hercegnő legyen készen délutánra. Biztosra veszem, itt van valahol az épületben.

Elenwen, nyomában Sanan-al kezdte el keresni Thryst. A hosszú keresgélés után, rátaláltak Lilianra, aki eredetileg azért volt felelős hogy Thrys készen álljon.

- Lilian, hol van Beathrys? - Lili egy fél üveg bort megivott mire Elenwen kérdőre vonta volna,

- Hajat mos. - Felelte, kissé részegen. - Csupa disznóhús, hagyma és borsó volt a haja. - Elenwen egyre kevésbé értette a helyzetet.

- Miért volt csupa disznóhús, hagyma és borsó a haja?

- Mert nem akart enni csigát és kaviárt.

- Elenwen úrnő? - Thrys, vizes, de tiszta hajjal jött ki a fürdőből. - Mi keres ön itt? - Lilian csak az italával törődött, mire Elenwen bemutatta neki a fő mágust.

- Beathrys, ő itt Sanan fő mágus. Azért jött hogy tanulmányozza az erődet. - Thrys nem tűnt kifejezetten aggódónak vagy elkeseredettnek, csak közömbösnek.

- Jól van.

Sanan elvitte Thryst, kintre, a gyakorlótérre, ahol a katonák szoktak edzeni.


Köszönöm hogy elolvastad, ha tetszett, jelöld be követésre és a kedvenceid közé és ne felejts el kritikát írni. Ha érdekel, a többi történetemet is elolvashatod:

- Elfen Lied, ahogyan még nem nem láttad

- Egy történet Myrtanából

- Fable: A szükséges rossz

- Totál Dráma Sziget az OC-immel

- Elder Scrolls: Égkoszorúi krónika, mellékszál

(Nu, most behoztam egy-néhány új karaktert a Thalmor soraiból. Van akit kifejezetten kedveltek, vagy haljanak meg mind?)