Már éjjel kettő felé járhatott, amikor Harryt ragyogó fény ébresztette fel szendergéséből. Kábán felülve bámulta a térdén ülő, ezüstösen fénylő hollót. Ron és Hermione csodálkozva figyelték a jelenséget, ám az üzenetet, amit a patrónus Pitontól hozott, csak Harry hallhatta.
„Voldemort tajtékzik a kígyója miatt. Azonnal felismert téged, és nyomban rájött arra is, hogy a másik támadó Százfűlé-főzetet használt. Tudja, hogy valaki segít neked, de mivel engem továbbra is halottnak hisz, a Főnix Rendjének tagjait gyanúsítja. Miss Weasleyről senki nem tud semmit. A hétvégén nem terveztek támadást Roxmortsban. Az egyetlen nyilvánosságra hozott terv, amin a Nagyúr dolgozik az, hogy téged épségben megkaparintson, konkrét akciót azonban még erre sem tűzött ki. A menedékben vagyok, és várom, hogy tájékoztass róla, mit tudtál meg. Ne felejtsd el bevenni az elixírt!"
- Mit történt, Harry? - faggatták barátai, amint a holló semmivé foszlott a levegőben.
- Nem Voldemort adott rá parancsot. Legalábbis nyilvánosan nem tette. Lehet, hogy Malfoy magánakciója volt, hogy megvásárolja magának a főnöke bizalmát.
Ron és Hermione maguk elé meredve próbálták feldogozni a hallottakat.
Harry bambán meredt maga elé. Gépiesen elővette tarisznyájából a sűrű, aranyszínű folyadékkal teli üvegcsét. Elővarázsolt egy pohár vizet, belecseppentette a megfelelő mennyiségű elixírt, és megitta.
- Mit vettél be az előbb, Harry? - kérdezte aggódva Hermione.
- Egy bájitalt, ami megakadályozza, hogy Voldemort belelásson a fejembe, ha esetleg ismét erre támadna kedve - felelte a fiú, és magában elszégyellte magát, amiért ismét elhallgat valamit legjobb barátai elől.
Mielőtt még a lány tovább kérdezősködhetett volna a főzetről, Harry megidézte fényszarvasát, és körültekintően, hogy társai ne gyanítsák a címzett kilétét, üzenetet küldött vele Pitonnak.
„Utoljára Mordon látta Ginnyt Devon Malfoy táraságában. Azonnal felismerte, hiszen ő is ott volt az Azkabanban, de hogy ő valójában Draco, arról csak most tájékoztattam az igazgatónőt. Nálam van Ginny karkötője, amivel meg tudnám találni, ha be tudna juttatni a Malfoy-birtokra. Feltételezem, hogy ott tartja fogva, amíg át nem adja Voldemortnak némi jutalomért. Meg kell akadályoznunk, hogy ez bekövetkezzen!"
Nem telt bele sok idő, és a holló alakú patrónus ismét megjelent, meghozva a férfi válaszát.
„Draco az utóbbi időben sokat volt együtt a nagynénjével, aki teljesen kiesett a Nagyúr kegyeiből, miután téged legutóbb is elszalasztott. Próbáld elérni Ginnyt ismét a tükrön át, hátha az elkövetők felveszik veled a kapcsolatot. Ha így történik, az együttműködés álcája alatt meglephetjük őket. Jelentkezz, ha sikerrel jársz!"
- Harry, mondd már el, mi zajlik itt! - könyörgött Ron, Hermione pedig gyanakodva méregette a fiút.
- Tudjuk, hogy eltitkolsz előlünk valamit, Harry - vetette szemére a lány.
- Amit őrzök, sajnos nem az én titkom. Ígérem, hogy ha megmentjük Ginnyt, elintézem, hogy megoszthassam veletek, amit tudok.
- Gondolom, ezúttal is a titokzatos idegen kilétéről van szó - jegyezte meg Ron felcsillanó szemmel. Képtelen volt leplezni kíváncsiságát.
- Remélem, tudod, mit csinálsz - jegyezte meg fintorogva a lány. - Azt legalább elmondhatod, mit üzent?
- Vannak jelek, amik arra utalnak, hogy Bellatrix Lestrange és Draco akciója volt Ginny elrablása. Azt tanácsolta, hogy próbálkozzam megint a tükörrel, hátha megmondják, mit akarnak Ginnyért cserébe.
- Harry, nagyon valószínű, hogy téged akarnak majd - aggodalmaskodott Hermione.
- De ha mégis Ginny jelentkezik, legalább megpróbálhatod megtudni, hol tartják fogva - vetette fel lelkesen Ron.
- Bárcsak neked lenne igazad, Ron! - sóhajtotta Harry. - Ti maradjatok a háttérben, bármi történjen is! Akárki jelentkezik a tükörben, nem tudhat róla, hogy vannak társaim.
Harry elővette a tükör nála lévő felét, és úgy tartotta, hogy csak ő legyen látható az ovális keretben. Mély lélegzetet vett, és kedvesét szólította.
- Ginny! Ginny Weasley! Én vagyok az, Harry!
Harry visszafojtott lélegzettel várt. Először nem történt semmi. Már éppen készült rá, hogy csalódottan félredobja a használhatatlannak vélt mágikus tárgyat, amikor egy gúnyos kacaj kíséretében Bellatrix Lestrange őrült tekintete tűnt fel a mágikus tükörben.
- Nahát, csak nem a híres Harry Potter személyesen?! Milyen praktikus ez a kis játékszer… Nem hittem, hogy ennyire megkönnyíted vele a dolgomat. - A boszorkány hangja szinte végigcsikordult Harry gerincén. - Azt hiszem, mivel ezúttal én diktálok, a tenyeremből fogsz enni, drágaságom!
- Ginnyvel akarok beszélni! - fakadt ki Harry, és alig bírta türtőztetni feltörő indulatait. Mély lélegzetet vett, hogy visszanyerje önuralmát. - Látni akarom, hogy jól van-e!
- Ó, a kis vörös cicababa itt pihen mellettem. Nem nyúltunk hozzá egy ujjal sem, legalábbis eddig… Mivel a Veritaserum önmagában is elég volt, sajnos nem kellett megkínoznunk az információkért. Mindent elmondott, ami minket érdekelt. - A boszorkány sokatmondóan forgatta dülledt szemeit, miközben pálcájával ziláltan ezerfelé meredő, kócos, fekete hajában turkált.
Harry visszafojtott indulattól remegett, és áldotta az eszét, hogy továbbra sem avatta be Ginnyt legtitkosabb terveibe.
- A kis ribanc azonban olyan ricsajt csapott, hogy el kellett kábítani - folytatta a nő. - Úgy tűnik, véráruló családja nem tanította meg a tisztességre, mert fiatal lány létére fülsértően káromkodott. A múltkori kis liba vallatása sokkal élvezetesebb volt… Vele egészen jól elszórakoztunk…
- Hát maga tette?! - nyögte Harry. Eddig is kinézte volna belőle Lavender Brown meggyilkolását, most mégis elakadt a szava arra gondolva, hogy Ginny is így végezheti.
- Na, azért volt valaki, aki segített kiválasztani a megfelelő célpontot - fűzte tovább a szavait elmélázva Bellatrix Lestrange. - Igaz, elsőre mellé trafáltunk, hiszen az a kis tyúk semmi használható információval nem szolgált, ez a mostani fogás azonban úgy néz ki, kárpótol bennünket mindenért.
A boszorkány egy kissé oldalt fordította a tükröt, így részben láthatóvá vált a helyiség, ahol tartózkodott.
A zöld-ezüst színekben pompázó kárpitokkal díszített fal, és a sakktábla-mintás márványpadló találkozásánál egy színes rongycsomó hevert. Harry szíve a torkában dobogott, és nem kapott levegőt, amint felismerte kedvese rőtvörös hajzuhatagát, iskolai talárját, és alóla kilátszó végtagjait. Sokkolta a látvány.
Arra a helyzetre emlékeztette, amikor Ginny eszméletlenül feküdt a Titkok Kamrájának kövén, miközben az ifjú Voldemort kiszívta szinte minden életerejét. Akkor csak hajszálon múlott, hogy sikerült élve kihoznia onnan a lányt.
Egyszer csak egy tejföl-szőke alak lépett a képbe, és a lány mellé guggolva, szinte gyengéd mozdulattal kisimította sápadt arcából a vörös hajtincseket. Ahogy felpillantott, Draco Malfoy tenyérbe-mászó képe tűnt elő.
- Még él, Potter, de csak rajtad múlik, hogy ez meddig lesz így.
Ismét az őrült boszorkány eszelősen vigyorgó arca jelent meg a keretben.
- Engedjék el! Bármit megadok, amit csak akarnak! - kiáltotta Harry.
- Ebben biztos voltam, picikém… - felelte a nő vontatott hangon. - Azonban ez az ár nem megfizethető. A kisasszonyt, aki olyan nagyon kedves neked, csak akkor engedjük el, ha kicserélhetjük veled. - A boszorkány kárörvendő mosollyal nyugtázta Harry elboruló tekintetét. - Ha önként, és teljesen egyedül idefáradsz, akkor az én kedves unokaöcsém visszaviszi őt Roxmortsba, méghozzá teljesen érintetlen állapotban.
- Milyen biztosítékot kapok, hogy ha átadom helyette magam, őt valóban elengedik? - kérdezte Harry, kényszerítve magát, hogy racionálisan gondolkozzon.
- Ilyesmivel sajnos nem szolgálhatok - keményedett meg a nő tébolyult tekintete. - Legfeljebb megengedem Draconak, hogy eljátszadozzon vele, amíg meggondolod magad. Mondtam, hogy ezúttal én diktálok! Hosszú és fájdalmas halál vár a kis vörösre abban az esetben is, ha bármilyen trükkel próbálkozol, vagy valakinek beszélsz erről! Ha mégis úgy döntesz, hogy feláldoznád őt, amit kötve hiszek, követni fogja a többi barátod és ismerősöd a sorban. Előbb-utóbb, majd csak beadod a derekad. Csak rajtad múlik - mosolyodott el ismét kegyetlenül a boszorkány.
- Rendben. Megteszem, amit kérnek - jelentette ki Harry, ezúttal habozás nélkül. - Hogyan jutok el magukhoz?
- Azonnal menj Roxmortsba! Rövidesen egy bagoly érkezik hozzád, egy névre szóló meghívóval. Csak a címzett törheti fel a pecsétet, és csak ő láthatja rajta az írást is. A meghívón olvasható címre koncentrálva kell hoppanálnod. A levél egy percen belül hamuvá válik, akárcsak akkor, ha illetéktelen személy töri fel a pecsétet. Jó lesz, ha sietsz, mert nem lesz több lehetőséged!
- Máris indulok!
- Alig várom a találkozást - kacsintott rá pajzánul a nő, amitől Harryt újfent kilelte a hideg. A tükör ovális felülete ismét homályossá vált, mint mindig, amikor nem volt használatban.
A fiú kimerülten dőlt hátra és kétségbeesetten barátaira tekintett. Ron és Hermione sápadtan köré sereglettek.
- Hogy van Ginny? Láttad őt? - faggatta aggódva Ron.
- Igen. Nincs magánál, de él, és nem látszik rajta sérülés nyoma - nyögte Harry, miközben alig tudta elűzni szemei elől a padlón fekvő lány képét.
- Láttál valamit, ami támpontot nyújthat? - kérdezte Hermione.
- Zöld-ezüst drapériákat, és fekete-fehér márványpadlót. Semmi mást. A környezet, az, hogy Draco is ott volt, és a meghívó, amit küldenek, megerősíti a gyanút, hogy a Malfoy-birtokon vannak. Persze nem lehetek teljesen biztos benne. Most nincs idő ezt elemezni, vagy merengőben nézegetni, amit láttam. Hallottátok, Roxmortsba kell mennem, mire jön a bagoly a meghívóval.
- Veled megyünk - pattantak fel mindketten.
- Semmi értelme nem lenne - ellenkezett Harry. - Mivel várnak rám, nem fenyeget veszély. Oda pedig nem tudtok követni, a speciális Fidelius-bűbáj miatt.
Barátai letörten roskadtak vissza a párnákra.
- Nem igaz, hogy semmit nem tehetünk! - fakadt ki Ron.
- Talán mégis, jó lenne, ha elkísérnénk - vetette fel a lány. - Várnánk, hogy Malfoy elhozza-e Ginnyt.
- Igazad van. Ez jó ötlet, de nem akarom, hogy ti legyetek a következő túszai, akiket felhasználhat ellenem. Legyetek észrevétlenek, hogy csapdába csalhassátok, ha készül valamire. Ha Ginny nem érkezik meg Roxmortsba egy órán belül, értesítsétek McGalagonyt! Ha bármi baj van, azonnal küldök vészjelzést, vagy üzenek a patrónussal.
Erről eszébe jutott, mit ígért nemrég Pitonnak. A férfi segítséget ígért, és most a jelentkezését várja Dumbledore-Menedékében. Megidézte patrónusát, és néhány szóban elmondta, milyen feltételeket szabott meg a két túszejtő. Rossz érzés kerítette hatalmába, amiért többszörösen megszegte a nő utasításait, de nem tehetett mást. Egy cseppet sem bízott Bellatrix Lestrange ígéreteiben.
Barátai egy percen belül útra készen álltak mellette. Éppen magára akarta kanyarítani a láthatatlanná tévő köpenyt, amikor ismét feltűnt a ragyogó holló. Harry fejében máris felcsendültek Piton szavai.
„Én meghívó nélkül is bejuthatok bármelyik Malfoy-birtokra. Nem mehetsz egyedül! Találkozunk a Szellemszálláson!"
- A francba - morogta maga elé Harry.
- Mi van? - kérdezte Ron.
- Több Malfoy-birtok is van, így nem lehet tudni, pontosan hová megyek majd.
- Ezen nem kéne meglepődnöd, Harry. A Malfoy-család évszázadok alatt felhalmozott vagyonából sejteni lehetett. Talán még Franciaországban is van birtokuk - magyarázta Hermione.
- Mindegy, mennem kell és kész. Nem akarom, hogy Ginnynek baja essen.
Miután elhagyták a kastélyt, némán siettek az iskola vadkanokkal díszített kapujához. Óriási szerencséjük volt. Mióta Harry itt jár, őrségváltás volt, és a szolgálatba lépett aurorok egyike éppen Tonks volt. A másik, egy idősebb férfi volt, aki a kapu két oldalán álló, hatalmas szomorúfűzek egyike alatt gubbasztva bóbiskolt. Amint a fiatal nő meglátta a közeledőket, egy röpke varázslattal elmélyítette szunyókáló társa álmát, majd örömmel üdvözölte őket. Harry meglapult a köpeny rejtekében, Hermione és Ron pedig felkészült a rögtönzésre.
- Sziasztok! Nahát, ti meg hová készültök?
- Tudod, Tonks nagyon aggódunk Ginny miatt. Arra gondoltunk, még egyszer szeretnénk körülnézni a városban, most, hogy már nem tolonganak varázslók mindenhol.
- Az igazgatónő engedélye nélkül nem hagyhatjátok el az iskola területét - ellenkezett Tonks.
- Van engedélyünk rá, hogy bármikor elhagyhassuk az Roxfortot - füllentette Ron.
- Emlékezz rá, még a tanév kezdete előtt, a Rend gyűlésén egyezett bele McGalagony professzor - tette hozzá Hermione.
A sötétség szerencsére jótékonyan elrejtette, mennyire elvörösödött a hazugságtól, hiszen azt elfelejtette megemlíteni, hogy ezúttal nem jelentették be távozási szándékukat az igazgatónőnek.
- Hát jó, legyen. Egy órát kaptok - egyezett bele fejét csóválva Tonks. - Ha addig nem térnétek vissza, habozás nélkül riasztom a Főnix Rendjét.
- Köszi Tonks - sóhajtotta megkönnyebbülten Hermione. - Ennyi idő biztosan elég lesz.
- Rendes vagy - motyogta Ron.
- Csak azért mentem bele, mert ma éjjel az egész falut fokozott felügyelet alatt tartja az Auror Parancsnokság. Az állásommal játszom, úgyhogy legyetek óvatosak! Nem hiszem ugyan, hogy a halálfalók egy nap kétszer ugyanott próbálkoznak, de sosem lehet tudni.
A páros megindult Roxmorts felé, Harry pedig láthatatlanul követte őket.
A falu szélén, a mellékutcákban lopakodva sikerült elkerülniük a járőröző aurorokat. Éppen a szellemszállás felé vezető ösvényhez értek, amikor egy óriási, fekete bagoly ereszkedett le mellettük szárnyaival szelet kavarva. Harry levette és a zsebébe gyűrte köpenyét. A bagoly közelebb lépett hozzá, és jobb lábát felemelve egy pergament nyújtott a fiú felé.
A tekercset egy jókora, halványan fluoreszkáló pecsét zárta le. Harry talárjába rejtette a meghívót, és a barátaihoz fordult.
- Most el kell válnunk.
- Azt hittem, rögtön kibontod - értetlenkedett Hermione.
- Nem lenne jó, ha az aurorok észrevennének, és bekavarnának, ezért szeretném, ha először kiábrándítanád magatokat - fordult a lányhoz. - Nem bízom Malfoyban, és félek, hogy még ha el is hozza Ginnyt, nem adja át egykönnyen. Ha itt megjelenik, mindenképpen ki kéne vonnotok a forgalomból, hogy ne térhessen vissza.
- Ne aggódj, ellátjuk a baját a kis rohadéknak! - Ron rögtön lázba jött a gondolatra, hogy végre bosszút állhat régi ellenségén.
- Van még valami. Nem szabad, hogy bármi baja essen Malfoynak! Nem sérülhet meg! Csak fegyverezzétek le, kötözzétek meg, és legfeljebb egy Petrificus Totalust használjatok, hogy megbénítsátok.
- De hát ez a görény most rabolta el Ginnyt! Bármit megérdemelne… - ellenkezett Ron.
- Mi értelme van ennek, Harry? - faggatta Hermione, és átható tekintettel fürkészte a fiút.
- Az most nem számít, de hidd el, nagyon fontos, hogy így legyen! Vigyázzatok magatokra!
Úgy tűnt, mintha a lány szemében egy pillanatra felvillant volna a megértés szikrája, de Harry most nem tudott ezzel foglalkozni.
- Akkor, ahogy megbeszéltük: ha egy óra múlva nem térek vissza, és Ginny sem kerül elő, küldjetek patrónust McGalagonynak.
Harry még egyszer megölelte a barátait, és mielőtt még szóvá tehették volna, hogy nem bontotta fel a levelet, hoppanált.
Harry egy pillanat múlva már a Szellemszállás düledező falai között állt. Alighogy megérkezett, furcsa melegség-hullámot érzett a mellkasában, majd közvetlenül előtte felé nyújtott karral megjelent Perselus Piton.
- Ezt hogy csinálta?
- Ilyen, amikor a mágikus köteléket követve hoppanálok hozzád. Mi tartott ilyen sokáig?
- A barátaim Roxmortsban várják, hogy Malfoy a megbeszélteknek megfelelően odavigye helyettem Ginnyt. Megbíztam őket, hogy fogják el. Ha minden jól megy, akkor így Lestrange egyedül marad velem.
- A terv elsőre jónak látszik, de valójában teljes mértékben kivitelezhetetlen. Még sokat kell tanulnod - válaszolta a bájitalmester.
Harry idegesen rágta a szája szélét. Teltek a percek, és ő még semmit nem tett, hogy megmentse Ginnyt.
- Mi baja van vele? - kérdezte Harry ellenségesen.
- Először is: jó lenne, ha Draco nem kerülne veszélybe, mert akkor elveszíted az egyetlen segítségedet, aki szembeszállhat azzal az őrült nőszeméllyel - célzott a Megszeghetetlen Eskü által kettejük között létrehozott kapcsolatra a férfi.
- A lelkükre kötöttem, hogy Malfoy nem sérülhet meg. Csak lefegyverzik, és legfeljebb egy sóbálvány átkot küldenek rá, ebben egyeztünk meg - vágott vissza ingerülten. - Tudom, hogy szükségem van magára, és nem kockáztatok, hiszen most Ginny élete a tét.
- A második probléma az, hogy Lestrange-nek esze ágában sincs kiadni a kezéből az egyetlen aduját. Téged a Nagyúr utasítása szerint nem bántalmazhat, de Miss Weasleyt felhasználva bármit elérhet nálad, amit csak akar. Tehát, eleve legalább két ellenféllel kell számolnod, hacsak nem avattak be mást is a tervükbe.
- Akkor hát mit tegyek? Nincs esélyem rá, hogy megmentsem? - kiáltotta Harry kétségbeesetten. Egyre nehezebb volt türtőztetnie magát.
- A legjobb megoldás az lenne, ha egyedül mennék. Van nálam Százfűlé-főzet. Csak egy hajszál kell tőled, és bár nem lelkesedem az ötletért, magamra ölthetem az alakodat. Odamegyek, és amint Ginny közelébe érek, a magammal vitt zsupszkulccsal elhagyjuk azt a kígyófészket.
- Úgy tudtam, hogy a Százfűlé-főzetet egy hónapig kell készíteni - vetette közbe Harry. - Hogy csinálja, hogy mindig van kéznél?
- Természetesen magam készítem el, más kotyvalékára soha nem bíznám az életem - húzta el a száját a bájitalmester. - A kémkedés évei alatt kikísérleteztem egy tartósítási módszert, amit természetesen nem áll szándékomban közkinccsé tenni. Mindig hordok magammal egy üvegcsével.
Harry csak nézte ahogy a férfi felé nyújtja nyitott tenyerét.
- Adj egy hajszálat!
- Nem! Ez az én felelősségem. Nekem kell odamennem. - A fiú hátrált egy lépést.
- Nem sodorhatod magad ekkora veszélybe. Ha másképp nem megy, akkor elkábítalak.
- Ezt nem teheti! Gondoljon bele: egyedül maga sem mehet oda. Ha bármelyikük rájön, hogy nem én vagyok az, Lestrange azonnal megöli Ginnyt, és a maga élete is veszélybe kerül. Nem bírnám elviselni, ha megint meghalna valaki miattam. - Kihívóan a varázsló sötét szemeibe nézett. - Az előbb pont maga mondta, hogy nem veszíthetem el az egyetlen hatékony segítségemet.
Piton kiismerhetetlen tekintettel nézte Harryt néhány pillanatig.
- Lenne még egy lehetőség - kezdte vontatottan. - Én felveszem a láthatatlanná tévő köpenyt, te pedig feltöröd a pecsétet, és úgy teszel mindent, ahogy követelték. Bármelyik Malfoy-birtokra is mész, én követni tudlak. Ez részben a kettőnk között létrehozott mágikus kötés révén lehetséges, részben pedig azért, mert a titokgazda beavatta a belső kör tagjait, hogy bármikor részt vehessenek a gyűléseken. Lucius Malfoy minden birtokát felajánlotta erre a célra, bár ezt nem egészen önként tette. Így biztosította a Nagyúrnak, töretlen hűségét. A védelmi rendszeren könnyedén átjuttat majd a Sötét Jegy.
- Tehát: én előre megyek, maga pedig követni fog. Lefegyverezzük őket, kiszabadítjuk Ginnyt és meglépünk. Így gondolta?
Piton bólintott. Harry átadta a férfinak a láthatatlanná tévő köpenyt.
- Ami a Sötét Jegyet illeti… Mostanában nem szokott fájdalmat okozni? Emlékszem, az elején…
Harry zavartan kerülte a férfi tekintetét. A bájitalmestert láthatóan meglepte a hirtelen érdeklődés, de kis habozás után válaszolt.
- Már nem szokott engem szólítani a Nagyúr, csoportos hívás pedig szerencsére ritkán fordul elő. Létezik egy varázslat, amivel érzéketlenné lehet tenni egy testrészt. A gyógyítók használják égési sérülések kezelésére.
- Értem.
Harry elővette talárjából a pergamentekercset. Amint feltörte a Malfoy-címerrel díszített pecsétet, és széttekerte a meghívót, a szeme láttára rajzolódtak ki rajta a cirkalmas írásjelek.
Ezennel meghívjuk Harry James Potter urat a Malfoy-család dél-walesi birtokán található rezidenciájára, a mai napon rendezendő, szűk körű, hivatalos összejövetel alkalmával.
Draco Malfoy, a birtok fenntartója, és leendő örököse
Harry kezében fokozatosan melegedni kezdett a pergamen, de még mielőtt égetni kezdte volna az ujjait, a földre ejtette, és az utasítás szerint a célra koncentrálva hoppanált.
Már nem láthatta, amint az írás újra eltűnik, és a levél hamuvá porlad, mielőtt még elérte volna a Szellemszállás korhadt padlódeszkáit. Piton habozás nélkül magára kanyarította a köpenyt. A szívére tette jobb kezét, behunyta szemét, és követte a fiút.
Harry egy magas kőfallal körülvett park bejáratánál találta magát. Csodálkozott, hogy vajon miért éppen ide hozta a meghívó, hiszen a hosszú, kacskaringós sétány kiindulópontjánál, a kétszárnyú, hatalmas kapunál állt, méghozzá annak belső oldalán. A park szerkezeti felépítése egyértelműen a távolabb álló impozáns épület felé vezette a látogatót. Néhány pillanat múlva újra átélte a Szellemszálláson tapasztalt mellkasi forróságot, de ezúttal nem láthatta az előtte megjelenő bájitalmestert.
- Gyerünk, Potter, ne kelts feltűnést! Már észlelték, hogy megjöttél. Indulj a ház felé! Odabent már nem beszélhetünk, csak ha lelepleznek. A festmények is figyelnek, sőt értesítik a háziakat, ha veszélyt észlelnek, a páncélok pedig engedelmeskednek a birtok urának. A házból nem lehet dehoppanálni, ezt ne feledd!
- Kösz, hogy időben figyelmeztet - morogta válaszul Harry összeszorított fogakkal, és elindult a finom kaviccsal felszórt sétányon.
Ahogy haladt célja felé, bármennyire is feszült volt, kénytelen volt megcsodálni a rafináltan kialakított kertészeti látványosságokat: labirintusokat, rózsalugasokat, és sövényszobrokat, valamint az útját szegélyező, elszórtan elhelyezett építészeti remekműveket: pihenőhelyeket, pavilonokat, és szökőkutakat. Mire a főépület közelébe ért, már megvilágosodott előtte a házigazdák szándéka. Benne ugyan elsősorban viszolygást keltett, de biztos volt benne, hogy a legtöbb látogató esetében a vagyon, az aranyvérű örökség, és a hatalom látványos demonstrációja nem maradt hatástalan.
Menet közben, furcsa módon végig érezte a bájitalmester jelenlétét, habár az mindvégig teljesen láthatatlan volt. Talán a köpeny lágy anyaga kavarta fel körülötte enyhén a levegőt, amitől sejthetővé vált, hogy éppen hol tartózkodik.
A széles, hófehér márványlépcsőkön fellépkedve, automatikusan feltárultak előttük a hatalmas alabástromfehér ajtószárnyak. Belépve egy tágas előtérben találta magát. A termet lebegő üveggömbök sokasága világította be. Az előtérben, a bejárattal szemben egy újabb kétszárnyú ajtó volt látható, kétoldalt pedig széles, ívesen kanyarodó lépcsősorok vezettek fel az emeletre. A bejáratnál, a lépcsők mellett, valamint a szemközti ajtó két oldalán ragyogó fényesre suvikszolt lovagi páncélok álltak őrséget. A falakat zöld-ezüst kárpitok, valamint különböző korú, szőke, vagy hófehér hajú, rideg vonású, férfiak és nők festményei díszítették. A látogatót megpillantva a portréalakok kárörvendő mosolyra húzták vékony, vértelen ajkukat.
Harry óvatosan felhúzta bal karján a talárja ujját, és mintha csak az óráját nézné meg, Ginny hátrahagyott karkötőjére pillantott. A kis ezüstnyíl egyenesen előre mutatott, a bezárt duplaajtó felé.
Ahogy közelebb lépett, hogy megvizsgálja, ez a két ajtószárny is magától kinyílt. Áthatolhatatlannak tűnő, szinte kézzelfogható sötétség tárult Harry elé.
Lassan közelebb lépett az ajtónyílás feketén ásító szájához, és fényt gyújtott. Ahogy belépett, nyomában a láthatatlanul lépdelő bájitalmesterrel, körülölelte őket a sötétség, melyben csak halványan pislákolt a pálca nyújtotta fényfolt.
Ebben a pillanatban - feltehetőleg egy nonvervbális Capitulatus varázslat hatására -, kiröppent a fiú kezéből a pálca. Mielőtt a fény kialudt volna, a levegőben bukfencezve tovaszáguldott, hogy egy pillanattal később a sátánian vigyorgó Bellatrix Lestrange arcára vetítsen kísérteties fényeket.
- Hát megjöttél végre!
Hirtelen fényözön árasztotta el a helyiséget, ahogy a plafonról függő mágikus gömbök sokasága működésbe lépett. Harry hunyorogva állt a ragyogásban, és megpróbálta felmérni hová került.
Egy óriási, nyolcszög alakú bálterem közepén találta magát. A helyiség szélétől valamivel beljebb, hatalmas, ölnyi átmérőjű márványoszlopok sora magasodott. Azonnal felismerte a tükörben látott padlózatot, és megfeledkezve vendéglátóiról, kétségbeesetten Ginnyt kezdte keresni a tekintetével.
A lány az egyik távolabbi sarokban feküdt a fal tövében, éppen abban a testhelyzetben, ahogy a fiú legutóbb látta. Mellette Draco Malfoy térdelt, pálcáját az ernyedt testre szegezve.
- Sosem hittem volna, hogy egyszer örülni fogok a látogatásodnak, Potter - jelentette ki szemtelenül vigyorogva.
- Hagyd békén! Abban egyeztünk meg, hogy visszaviszed őt Roxmortsba, ha átadom magam helyette.
- Talán egyszer arra is sor kerülhet majd, kicsikém - szólt bele a társalgásba a zilált hajú boszorkány. - Előbb azonban szerzünk egy kis meglepetést a mindenekfelett álló Sötét Nagyúrnak. Ha átadlak neki, ráadásul a kedveseddel együtt, végre ismét értékelni fogja odaadó ragaszkodásomat, és újra megjutalmaz a bizalmával.
- Ne ámítsa magát! Voldemort soha nem bízott meg senkiben - vágott közbe Harry, miközben igyekezett időt nyerni, hogy Piton kitalálhasson valamit, amivel fordíthatnak a helyzeten. Megpróbált nem gondolni rá, hogy pálca nélkül, kiszolgáltatva áll ez előtt az őrült nő előtt. - Higgye el, sokkal készségesebb leszek, ha őt biztonságban tudom.
- Ó! Hogy mik vannak! Már megint ez az önfeláldozó szerelem! Hidd el, láttam már nagyobb bolondot is, mit te vagy! Anyád mégsem élte túl azt az éjszakát!
- Maga miről beszél? - döbbent meg Harry a nem várt fordulat hallatán. Nem tudta hová tenni a hirtelen témaváltást.
- Hát nem tudtad? Az a bolond Piton annyira bele volt bolondulva az anyádba, hogy megpróbálta megvásárolni az életét a Sötét Nagyúrtól - Bellatrix harsogó sátáni kacajra fakadt, amitől ismét a hideg futkározott a fiú hátán. - Az ostoba! Csak egy szavamba került, hogy Urunk tisztán lássa maga előtt valódi szándékait. Sosem értettem miért tartja olyan nagyra azt az undorító méregkeverőt… - A boszorkány mérgesen fújt egyet és egy dühös mozdulattal kettétörte Harry varázspálcáját, melyet eddig görcsösen szorongatott. - A Nagyúr tudta jól, hogy csak azok az emberei hűségesek hozzá, akiknek senki más nem fontos rajta kívül a világon.
- Hát ezt is maga tette?!
Harryt teljesen elöntötte az indulat. Úgy érezte, ebben a pillanatban képes lenne puszta kézzel megfojtani azt a nőt, aki közvetve vagy közvetlenül mindenkit elpusztított, aki valaha fontos volt neki. Mielőtt azonban rávethette volna magát, a másik egy gyors varázslattal megkötözte. A mágikus kötelékek élesen a húsába vágtak, és ő egyszerűen eldőlt a hideg, kemény márványpadlón. Félrecsúszott szemüvegén át meredten bámulta, ahogy a boszorkány lassú, vontatott léptekkel közeledett hozzá.
- Nem sejtettem, hogy ilyen könnyen sikerül a hatalmamba kerítenem a híres Harry Pottert! Milyen kár, hogy a Nagyúr szigorúan parancsba adta, hogy semmi bántódásod nem eshet. - Szomorkásan lebiggyesztette alsó ajkát, ám szemei ravaszul villogtak sötét pilláinak árnyékában. - A kicsike azonban szabad préda, nem igaz, Draco? - felelte, és rákacsintott a szélesen vigyorgó mardekárosra.
Malfoy már emelte is a pálcáját Ginny felé.
- Cruc… - kezdett a varázslatba, de a fegyver ebben a pillanatban kiröppent a kezéből, és nyomtalanul eltűnt a levegőben. Szoros, mágikus kötelek vették körül a meglepett Malfoy fiút, aki néhány pillanat alatt Harryhez hasonló állapotban a padlóra került.
Bellatrix azonnal perdült egyet, és támadástól tartva varázslatba kezdett. A terem szélén álló márványtömbök közül hárman pálcájának intésére recsegve-ropogva kiszakadtak eddigi helyükről, és fedezéket nyújtva azonnal körülvették őt.
- Invito láthatatlanná tévő köpeny! - kiáltotta rikácsolva a boszorkány, mire a Pitont elrejtő lepel lesiklott a padlóra, és megindult az őrült nő felé. A férfi azonnal reagált.
- Finite!
Mire a lepel csillámló rongycsomóként megállt a kövezeten, a bájitalmester már célba vette az újonnan létrejött oszlop-csoportot, és átkok sorozatát indította meg az elbarikádozott boszorkány felé.
- Hogy milyen kicsi a világ! - Harsant fel ércesen Bellatrix Lestrange hangja. - Csak nem az imént emlegetett hősszerelmeshez van szerencsém? Azt hittem, már régen a föld alatt rohadsz!
- Nincs olyan szerencséd, Bella!
- Miért vagy ilyen haragtartó, Perselus? - váltott a nő hangja hirtelen mézes-mázosra, amely mégis sokkal fenyegetőbben hangzott, mint az előbbi kitörés. - Csak nem amiatt az édes éjszaka miatt haragszol még mindig?
Piton nem felelt, csak összeszorított foggal lőtte tovább az átkokat.
Harry ezalatt a padlón vergődve igyekezett annyira meglazítani kötelékeit, hogy hozzáférjen a talárja ujjában elrejtett tartalék pálcához. Közben tágra meredt szemmel bámulta, amint a bájitalmester átkai emberfejnyi darabokat robbantanak le a plafonig érő márványtömbökről. Alig fogta föl a nő méregtől csöpögő szavait, és csak abban reménykedett, hogy a lepattanó átkok, vagy Lestrange esetleges ellenátkai nem találják el a távolabb fekvő Ginnyt.
A boszorkánynak azonban egyelőre esélye nem volt ellentámadásba lendülni. Piton varázslatai sakkban tartották, így más eszközhöz folyamodott. Tovább beszélt.
- Még emlékszem, milyen mély nyomot hagyott benned a Végzősök Bálja. Komolyan azt hitted, hogy az a tánc elég volt ahhoz, hogy utána kint a parkban Potter barátnője összebújjon veled? Evans soha nem tett volna ilyesmit az ő makulátlan lelkével! Csak te akartad őt annyira, hogy bármit elhiggy, amit el akarnak hitetni veled… Bolond vagy Perselus, mindig is bolond voltál. Te mindig olyan sokra tartottad magad! Amikor arra kértelek, hogy falazz nekem, képes voltál elutasítani!
- Te mocskos szajha! Azt gondoltad, kecsegtető az ajánlatod? Hogy egy félvér szerető, mint én, még mindig kevésbe kellemetlen, mint a titkos sárvérű kedvesed? Ha nem szerettem volna mást, akkor sem kellettél volna soha! Még a Black iránti bosszúból sem! Undorító szolgalelkű korcs vagy! - válaszolta a varázsló jéghideg hangon.
- Akkor, ott a csillagok alatt, a harmatos pázsiton nem ezt mondtad! Igaz, annyira reszkettél a szerelemtől, hogy alig találtad meg, hol kell munkálkodnod… - Újra felhangzott a tébolyult kacaj.
Piton következő találata végre porrá omlasztotta az egyik tornyot, ám a nő ezúttal egy maga elé varázsolt védőpajzs fedezékéből azonnal visszatámadott. Ezúttal a bájitalmester kényszerült rá, hogy menedékbe vonuljon, és az épen maradt távolabbi oszlopok mögött keressen menedéket.
- Hová lettél, te áruló, te gyáva féreg?! Talán nem mered vállalni kis védenced előtt, hogy az anyjával henteregtél? Legalábbis, te azt hitted! Soha nem felejtem el milyen arcot vágtál, amikor elmúlt a Százfűlé-főzet hatása. Életem egyik legszebb bosszúja volt!
Piton oszloptól oszlopig haladva védekezett és támadott folyamatosan, miközben útját romokban heverő kőtömbök, és porfellegek kísérték. Némán harcolt, és igyekezett kizárni a fejéből a boszorkány gyűlölettől csepegő szavait. Arra várt, hogy a nő mikor követ el egy apró hibát, amit kihasználhat.
A nő azonban egyszerre csak abbahagyta a támadást, és kísértetiesen felkacagott.
- Nem is értem, miért harcolok veled, hiszen egyetlen mozdulattal elintézhetlek - jelentette ki, különösen kegyetlen hangon.
Harry ezalatt végre megkaparintotta Lily Evans varázspálcáját, és ujjait rákulcsolva némán feloldotta magáról kötelékeit. A szeme elé táruló jelenet azonban váratlanul érte.
Bellatrix Lestrange a padlón vergődő Draco Malfoy felett állt, pálcáját a fiatalember szívére szegezte, és tovább beszélt.
- Az a bizonyos Megszeghetetlen Eskü úgy látszik életem egyik legjobb döntése volt. Ismersz engem, Piton. Tudod, hogy a cél érdekében örömmel feláldozom akár az unokaöcsémet is. Csak két szó, és véged…
Malfoy rémült tekintettel meredt nagynénjére, és egy hang sem jött ki a torkán. Bár nem volt teljesen világos számára a helyzet, tisztában volt vele, hogy a nőnek már nincs szüksége rá. Piton élve vagy holtan egyaránt örömet szerezhet a Nagyúrnak, a Harry Potter féle főfogás mellett is. Összeszorította a szemét, és rettegve várta a halált.
A bájitalmestert ezúttal váratlanul érte az újabb fordulat. Az utolsó épen maradt oszlopok egyike mögött lapult. Agyában egymást kergették a lehetőségek, de sorra elvetette őket, mert mind azonos véget értek.
- Dobd el a pálcád, vagy mindkettőtöknek vége! - kiáltotta a boszorkány.
Pottert ki kell vinni innen - zakatolt a férfi fejében, és rászánta magát, hogy időnyerés céljából letegye fegyverét.
Mielőtt azonban bármit tehetett volna, hatalmas robaj vert visszhangot a teremben. Piton kiugrott fedezéke mögül, és megpróbált áthatolni a mindent beborító porfellegen.
Harry átka a boszorkányra omlasztotta a fedezékül szolgáló utolsó oszlopot. Lestrange teste kicsavarodott tagokkal hevert a ráomlott márványtömbök alatt, de még élt. A fiú lassan feltápászkodott, egyik kezében édesanyja pálcájával. Draco Malfoy gyanúsan nedves nadrágban reszketett a földön.
A bájitalmester az összetört boszorkány fölé hajolt.
- Hiába mentetted meg, a Nagyúr hamarosan megszerzi, amire olyan régen vágyik - motyogta a nő.
- Mit fog tenni? Mire készül? - faggatta a férfi, de a nő már csak egy mindent tudó vigyorral válaszolt.
- Rohadt méregkeverő… Aljas gyilkos vagy, semmi több…
- Ha ez életed főműve, hát most már valóban az leszek. Ennyit sikerült elérned - vetette oda a férfi merev arcvonásokkal, a még mindig őrülten vicsorgó nőnek. - Adava kedavra!
Harry nem nézett Pitonra, de a holttestre sem. Egyenesen Ginnyhez rohant. Mérhetetlenül megkönnyebbült, ahogy karjába vette a lányt, és érezte gyenge, de egyenletes szívverését.
Piton Dracohoz lépett, és letérdelt mellé.
- Hányan vannak még a birtokon?
- S-s-senki s-s-sincs - dadogta a szőke fiú, összekuporodva a férfi előtt. - A-a-anya a londoni h-házban v-van, és a m-m-manókat is m-mind oda k-k-küldtem…
- Nem volt elég, hogy engem elárultál? Pontosan olyan vagy, mint az apád! - sziszegte a férfi a másik felé. - A hatalom a mindenetek!
A bájitalmester habozás nélkül a földön fekvő fiúra szegezte varázspálcáját, éppen amikor Harry átvergődve a törmelékeken Ginnyvel a karjában melléért.
- Exmemoriam!
- Jobb, ha arról hogy élek nem tudnak továbbra sem - felelte Harry kérdő pillantására. Piton alaposan körülnézett a romokban heverő bálteremben. - Szerencsére itt bent nincsenek portrék, és most már a Megszeghetetlen Esküről is csak Narcissa tud.
- Ugye nem akarja őt is megölni? - döbbent meg Harry.
Bellatrix Lestrange halálát ő is teljesen indokoltnak találta, sőt, az imént talán még maga is meg tudta volna ölni. Nem tudta elítélni tettéért a férfit, még ha kissé zűrzavarosak is voltak számára az imént hallott információk. A nő testvére viszont, akármennyire is gőgösen viselkedett vele szemben, úgy érezte, nem szolgált rá a halálra.
- Nem lehetne úgy megoldani, hogy életben maradhasson… csak ne emlékezzen?
- Majd meglátjuk, mit tehetek, Potter!
A varázsló néhány pálcamozdulattal megvizsgálta Ginnyt.
- A barátnőd nincs túl jól, még ha nem is látszik rajta. Kaphatott néhány kínzó átkot, és egy elég nagy dózis Veritaserumot is megitattak vele. Kezelnem kell, hogy ne legyen maradandó károsodása.
- Hogy hihettem el egy percig is, hogy nem bántották… - Harrynek összeszorult a torka a félelemtől. Felrémlett előtte Neville szüleinek képe, akik Bellatrix Lestrange Cruciatus átkainak hatására teljesen leépültek. - Ugye tud rajta segíteni? - kérdezte aggódva.
- Menni fog - húzta fel Piton a szemöldökét, jelezve, hogy ez magától értetődő, majd elővett a talárjából egy kendőbe burkolt tárgyat, és a fiú kezébe adta. - Bontsd ki! A zsupszkulcs egy erdőbe visz. Amint megérkeztek, azonnal hoppanálj a Menedékbe! Közvetlenül innen indulni nem lenne biztonságos. Rövidesen utánatok megyek.
Harry gyorsan megidézte patrónusát, és megüzente barátainak, hogy vele van Ginny. Kérte, hogy nyomban térjenek vissza a Roxfort biztonságos falai közé.
Hermione vidrája szinte azonnal megérkezett a válasszal, így Harry valamivel nyugodtabb szívvel bontotta ki a kis csomagot. Amint a kendőben rejtőző kristályfiolát megtapintották ujjai, azonnal érezte, ahogy a zsupszkulcs Ginnyvel együtt magával ragadja előre meghatározott célja felé.
