Sorsdöntő reggeli

Emily és Thor elfoglalták az asztalt, ahol a lány ez idáig Loki-val foglalt helyet, majd a szőke szinte azonnal fel is pattant, és elment levadászni egy nagy tányér tojást, szalonnát és hasonlóakat. Hamar három telepakolt tányér és két egész kenyér terpeszkedett az asztalon. Emily ezalatt csupán egy pohár narancslével küzdött, majd a gyümölcsteával, amit a pincértől kért. A szálláson csak fekete és zöld tea volt, amit mostanra eléggé megunt már. Csendben ültek, illetve faltak egy ideig. Nemsokára azonban a társaság maradék négy tagja is megérkezett az étkezőhelyiségbe.

Már csupán vagy tíz perc lehetett tízig, de Phil megkérte a pincéreket, hogy tolják már ki a határidőt a kedvükért, csak a mai nap. Mivel ez nem bizonyult elég meggyőző érvnek, Coulson még hozzátette, hogy egyik társuk majdnem vízbe fulladt a reggel, és azért késtek, mert ugye ki kellett menteni, és megvárni, amíg jobban lesz. Ez már használt. Talán túlságosan is. Phil nem akarta nagy dobra verni, de a tényeket azért elsorolta, mire a helyiek Loki-hoz siettek. Mielőtt még elérte volna Emily-ék asztalát, lelkesen körbeállták. Az egyikük minden figyelmeztetés nélkül kezet rázott vele, egy másik elismerően megveregette a vállát, a harmadik pedig egy pezsgős üveget nyomott a kezébe, majd ő is megveregette. Azután mind kezet ráztak vele, majd amilyen gyorsan letámadták olyan gyorsan el is oszlottak, és mentek a dolgukra.

Emily és Thor értetlenkedve néztek össze, de Loki még annál is nagyobb meghökkenéssel bámult Phil-re. Annyira meglepődött, hogy amikor az alacsony, sötét bőrű, indiaiakhoz hasonló arcberendezésű férfiak gratuláltak neki, egy hang sem jött ki a torkán. Most viszont, hogy már nem voltak ott, végre kérdőre vonhatta az ügynököt, aki az akció előtt nagyban magyarázott valamit nekik. Steve és Bruce ezalatt csak jót mosolyogtak azon, hogy sikerült, tervezés nélkül is, zavarba hozniuk az új „barátjukat".

- Arról volt szó, hogy megkéred, hogy ne zárjanak be, amíg eszünk! – emlékeztette Loki Phil-t. – Azt hittem, te okos vagy! Komolyan egy meggyőzőbb érv sem jutott az eszedbe, mint hogy azért tegyenek a kedvünkre, mert isten vagyok?!

- Nem vagy isten – válaszolta az ügynök a lehető legnagyobb nyugalommal.

- De nekik mégis azt mondtad!

- Ugyan kérlek! - sóhajtotta Phil fejcsóválva. – Ha kényszerítenél, sem állítanám senkinek, hogy isten vagy!

- Ez ütött! – jegyezte meg Steve a Loki arcára kiülő enyhe sértődöttség láttán.

- Nem-e? – vonta fel a szemöldökét a mágus. – Akkor elárulnád, hogy mégis miért rajongtak úgy körül ezek az idióták az előbb, mintha istenítenének?

- Egy: ha istenítenének, akkor hozzád sem mertek volna érni. És kettő: mert elmondtam nekik, hogy ma reggel kimentetted a bátyádat a tengerből.

- Elmondtad nekik?

- Talán baj? – kérdezte Phil váll rántva.

- Ez olyan égő! – Loki nagyot sóhajtott, miközben egy rövid pillanatra égnek emelte a tekintetét. – Isteni létem meg sem hatja őket, de ha kimentek egy ostobát a vízből, máris imádnak?! Bolondok!

- De legalább kaptál pezsgőt! – mutatott rá az ügynök jelentőségteljesen.

- Ne hidd, hogy ez felment a további szeszes italok vásárlása alól! – zárta le Loki, és odalépett Thor-ékhoz.

- Egy megjegyzés! – állította most meg Steve.

- Inkább ne! – javasolta a társának Bruce, de már túl késő volt. A Kapitány kitűnő alkalomnak tartotta az időt a kis csipkelődésekhez most, hogy már nem félt annyira Loki-tól. Ráadásul az, hogy Thor is jelen volt, megfelelő biztosíték, hogy nem szabadulnak el az indulatok. Loki indulatai.

- És mi lenne az? – adta meg a szót neki a fekete, semmi jóra nem számítva.

- Nem hiszem, hogy néhány szektáson kívül lenne bárki is, aki bevenné, hogy te isten vagy. Ez a huszonegyedik század, emlékszel? És ez az „isten vagyok" szöveg már egyébként is kezd unalmassá válni. Csak mondom.

- Nos, Steve – kezdte Loki, visszafogott helyett meglepően tökéletes nyugalommal. Legalábbis nyugalmat színlelve. – Talán igazad van...

- Igen? – lepődött meg a katona, és a tőle nem várt reakción Phil és Bruce is. Még Emily és Thor is, akik időközben becsatlakoztak a hallgatóság közé, is elcsodálkoztak. Loki viszont itt még nem fejezte be.

- Igen? – Coulson nem bírta ki, hogy ő is rákérdezzen. Loki „nem is vártam mást" vigyort küldött feléjük, egy rövid, de annál idegesítőbb hatásszünet alatt.

- Hogy is várhatnám, hogy a jelentéktelen, mérethiányos halandó elmétekkel felfogjátok az én létezésem dicsőségét? – tette fel Loki a költői kérdést, lesajnáló színpadiassággal, majd végleg hátat fordított Steve-éknek.

Mikor viszont meghallotta Bruce helyzet megállapítását, Steve és Phil némi dühtől és sértődöttségtől elvörösödő arcára vonatkozóan, szélesen elvigyorodott.

- És most visszaütött a fal – jegyezte meg a doktor.

- De hogy képzeli...?! – háborgott Steve. – Majd adok én neki mérethiányos halandó elmét!

- Inkább hozz pár pirítóst – javasolta az ügynök egy nagy levegővétel után.

- Hogyan?!

- Veszíteni tudni kell! – magyarázta Phil, majd még hozzátette. – Vagy legalábbis elhitetni az ellenféllel, hogy megnyert egy csatát.

- Már a másodikat – sóhajtotta Steve lemondóan, és elindult kenyérért. Legbelül viszont elhatározta, hogy a háborút Amerika nyeri. Még jó, hogy nem a skandinávok!

...

- Tetszik ez a beszólás, Loki – köszöntötte Emily. – Annyira jellemző rád a fölényeskedés – mondta utána kissé megrovóan.

- Nos, ha van rá okom – tárta szét a karjait a mágus.

- Igen, a képed, az mindenkinél nagyobb – jegyezte meg Thor. Emily elkuncogta magát.

- Még te beszélsz?! – csattant fel Loki.

- Miért, ki más?!

- Lényegtelen – hagyta rá a fekete fejcsóválva. – Maradt még hely a számomra is, vagy a reggelid három helyet foglal el? – nézett enyhe célzással élve a bátyjára. Az persze nem vette fel.

- Persze, testvér. El is mehetek, ha szeretnéd – ajánlotta fel, de még mielőtt Loki fellélegezhetett volna, folytatta. – De nem lenne gond, ha maradnék veletek?! A társaimmal már tegnap este is alig fértünk el...

- Vajon miért? – kérdezte Loki magától alig hallhatóan, mire Emily megint elkuncogta magát. A betegség mellékhatásaként ma reggel nem volt még annyira sem önmaga, mint általában. A tegnap este megviselte az idegeit, és idő volt szüksége, míg rendbe jön.

- ...Szóval arra gondoltam, hogy ha hárman ülünk mindkét asztalnál, akkor jobban elférünk.

- Te bizonyára jobban elférsz – állapította meg Loki szárazon.

- Akkor, maradhatok? – Thor nagy, ártatlan szemekkel nézett testvérére, ami Loki minden ellenállása ellenére gyakorta bejött. Most viszont még nem estek át a holtponton.

Loki már nyitotta is a száját, de Emily ekkor csatlakozott Thor-hoz a boci szemek-versenyben.

- Hagy maradjon! – kérte a feketét. Loki-n volt a sor, hogy elveszítsen egy csatát.

- Rendben, maradhat – sóhajtotta.

- Übercool! – jelentette ki Thor fellelkesülve, és már fel is állt.

- Most meg hova mész?! – vonta kérdőre Loki. – Nem most mondtam, hogy maradhatsz?!

- De igen! Éppen azért, hozok még egy kenyeret!

- Király! – sóhajtotta Loki újból, és leült Emily mellé, Thor ugyanis a szemközti széket foglalta be. De így legalább közelebb lehetett a lányhoz. – Honnan veszi Thor ezeket a szövegeket? – fordult felé.

- Próbálja elsajátítani a halandók jelentéktelen kis nyelvjárását... – válaszolta Emily „kicsit sem" gúnyosan.

- Ez most egy célzás akart lenni?

- Szerinted?!

- Valami rosszat mondtam?

- Nem, semmit. Csak az előbb jelentékteleneztél le minket – világosított fel a lány.

- Tudod, hogy nem úgy értettem – védekezett Loki. – Nem vagytok jelentéktelenek. Egy világ lakói sem azok!

- Te mégis még mindig fölénk helyezed magad!

- Ennyi szórakozás nekem is maradjon, ha már az előbb az összes jelen lévő barátoddal kénytelen voltam kibékülni...

- Kibékülni?! – döbbent meg a lány.

- Valójában ők „tiszta lapnak" nevezték, de mivel én kezdetben nem bírtam őket, és volt némi fenyegetőzés is, így a kibékülés helyesebb definíció...

- Definíció...?

- Jaj, csak nem akarsz megint rosszul lenni?! – Loki kissé aggodalmasan fogta meg a lány vállait. Emily meztelen bőrének érintése most is kellemes volt, de nem hagyta, hogy elterelje a figyelmét. – Mond, hogy nem akarsz rosszul lenni!

- Loki, én nem... – ingatta a fejét a lány, de a férfi nem az ellenkezést olvasta ki belőle.

- Akarod, hogy újra összevesszek velük? – ajánlotta fel készségesen.

- Mi?!

- Nézd, eddig azt hittem, könnyen kiismerek másokat, de rajtad képtelenség kiigazodni. Azt hittem, az a leghőbb vágyad, hogy ez megtörténjen, hiszen ezért hoztál ide, nem?! De ha ezen múlik, akkor felőlem...

- Teljesen félreértelmezted! – jelentette ki a lány, elmosolyodva Loki törekvésén, hogy a kedvére tegyen.

- Hogyan?

- Azt hitted, nem örültem neki, hogy immár nem akarod megölni őket?!

- Én sosem akartam megölni őket, csak...

- Loki. Hiszen már a házban is megmondtam, hogy ne így van. Nagyon is örülök nektek, sőt... Ennél többre nem is vágyhattam volna! De ma tényleg nem vagyok önmagam. Kiabálok, bőgök, röhögök minden hülyeségen. Majd megkérdezem Bruce-t, hogy nem cserélte-e össze véletlenül a gyógyszeres üvegeket, de...

Erre már Loki is elnevette magát.

- Hé! – szidta a lány. - Azért nem olyan vicces!

- Jól van, folytasd! – biccentett a fejével Loki és visszafogta a nevetést.

- A lényeg, hogy nagyon megörültem neki akkor, és most is, csak nagyon meg is lepett, hogy ilyen hamar, és erre az agyam valamiért úgy reagált, mint egy sokkhatásra. Tuti megőrültem...

- Reggel talán egy kicsit – mosolygott rá Loki egyetértően. – De láthatóan kezdesz kigyógyulni belőle...

- Ó, szeretnéd te azt! – mosolyodott el most Emily is, baljóslatúan.

- Mire készülsz? – vonta fel Loki a szemöldökét. Megint aggódni kezdett. – Ugye nem akarsz most is erotikus dolgokról kiabálni...

- Bolond! – kiáltotta el magát a lány, és szenvedélyesen Loki nyakába vetette magát. A mágus meg is lepődött a heves reakción, ahogy a szemközti asztalnál ülők is, és Thor, aki most ért vissza. A villámok ura jó bátyhoz híven melegen elmosolyodott azon, ahogy Emily majdnem lelöki a székről a csodálkozó öccsét, majd mindketten a földre csúsznak a nagy, még egyoldalú, ölelkezésben. Loki és Emily tehát a csempén kötöttek ki, természetesen a lány landolt a férfi mellkasán, aki pedig háttal ismerkedett meg a márvány szilárdsági tényezőivel.

- Tévedtem. Te alapból őrült vagy! – nyögte a fekete, halványan elmosolyodva az édes fájdalomra.

- De neked ez bejön, nem? – somolygott Emily. Loki ezúttal képtelen volt leplezni széles vigyorát.

- Lebuktam. – Megpróbáltak felállni, de annak hosszadalmas küzdelem lett a vége.

Phil kicsit megijedt, hogy ezek mindjárt egymásnak esnek itt az ebédlő közepén, de Bruce nyugtatásul és visszatartásául megérintette a vállát.

- Csak boldogok, nem fognak rögtön, ...tudod! – magyarázta a doktor.

- Remélem is, mert nem hoztam szemellenzőt – felelte Steve. Társai furán néztek rá. – Most mi van?! Talán nézzem végig?

- A baj ott kezdődik, hogy te ezek szerint csak tétlenül végignéznéd! – mutatott rá Phil.

- Nem nézném, ez a lényeg! De mivel Loki már nem az ellenségünk, ha Emily mindenképpen a saját hibájából akar tanulni, hát felőlem legyen – vont vállat.

- Steve Rog...! – kezdte Phil fenyegetőzve.

- Hagyd már! – kérte Bruce újfent az ügynököt. – Igaza van. Egyébként is, csak nagyon örülnek valaminek! – bökött állával a földön hempergők felé.

Azaz nem volt az olyan nagy hempergés, csak Loki és Emily mindketten egyszerre próbáltak felállni, így kissé egymásba gabalyodtak, és többször is visszarántották egymást. Fél percnyi reménytelen helyzetváltás és próbálkozás után kimerülten álltak meg egy pillanatra pihenni. Ekkor pont visszajutottak az Emily-Lokin-fekszik kezdeti felállásba. Kihívóan néztek egymás szemébe, majd elnevették egymást.

- Mi lenne, ha hagynád, hogy megoldjam a helyzetet? – vetette fel Loki. Emily makacssága ellenére kénytelen volt megadni magát az alatta fekvő bársonyos hangjának.

- Legyen.

Loki ekkor oldalra fordult, és óvatosan letolta magáról a lányt, majd mielőtt az kérdőre vonhatta volna, amiért a földre „dobta" felpattant, és felsegítette őt is. Emily kissé megszédült a hirtelen felállásra és megkapaszkodott Loki karjában.

- Látod? Ha már az elején is hagytad volna, hogy átvegyem az irányítást... – oktatta ki a mágus.

- Az milyen unalmas lett volna! – felelete a lány, és visszanyerve az egyensúlyát újból a férfira vetette magát.

Ezúttal szó szerint Loki nyakába ugrott és felhúzta maga mögé a lábait. Lokit viszont most már nem érte annyira felkészületlenül a dolog, így még időben reagálni tudott. Kezdetben bizonytalanabbul, majd egyre szorosabban ölelte vissza a lányt. Végül a kezei Emily hátáról a derekára csúsztak. A lány újból felhúzta az időközben leeresztett lábait, és Loki magához szorítva néhányszor körbe fordult vele. Emily vidáman kapaszkodott a nyakába, és még akkor sem engedte el rögtön, amikor a férfi lerakta, és újra földet érzett a lábai alatt.

- Köszönöm – suttogta hálásan Loki fülébe, majd hagyta, hogy a kezei lecsússzanak a férfi alkarjaira, és melegen a szemébe nézett. – Köszönöm, Loki – ismételte. – Már nem érzem úgy, hogy mindent csak elszúrni tudok.

Ekkor fura dolog történt. Tapsot hallottak. A konyhán és ebédlőben dolgozó ott maradt alkalmazottak, és Thor tapsolni kezdtek, ami főleg a felállás sikerességére vonatkozott. Végül Bruce, Steve, majd társai sípcsonton rúgására Phil is beszállt. Vigyorogva figyelték a döbbenten elpiruló párt, bár Loki-nak még így is sikerült némi pókerarcot erőltetnie magára.

- Szívesen – mosolygott a rákvörös lányra, majd megfogta a kezét, és szembe fordultak a többiekkel. Jelentőségteljesen Emily-re nézett, majd úgy tett, mint aki meghajol az előadás végén, és a lány választás híján követte a példáját. Meghajoltak, mire társaik még szélesebben vigyorogtak.

- Mit csinálunk? – súgta oda Emily Loki-nak.

- Leplezzük az őrültségünket? – Azzal Loki Phil-ék asztalához lépett, maga után húzva Emily-t is. – Köszönöm, új „barátaim", hogy ilyen kellemesen kellemetlen helyzetbe hoztatok! – A szarkazmust nem lehetett nem kiérezni a hangjából. Közben elengedte Emily kezét, aki, mivel még mindig neheztelt Phil-re, elindult pirítósért.

- Nagyon szívesen! – kontrázott rá Steve.

- Kedvellek téged – jelentette ki Loki a többiek újabb sokkolására. Szinte már a váratlan reakciók függőjévé vált.

- Ó, igazán? – vont fel egy szemöldököt a Kapitány.

- Kedvelni fogom, amikor az éjszaka közepén alsóneműben kiakasztalak madárijesztőnek egy magas fára, hogy reggel az arra járók jót szórakozzanak rajtad! – helyesbített a mágus.

- Na és miből gondolod, hogy ha meg is tudnád tenni, nem másznék le azonnal?

- Megvannak a módszereim.

- Á-á – ingatta a fejét a katona. – Ez a csata nem lesz a tiéd!

- Igaz. Egy ekkora égést senki nem él túl. Én csak figyelmeztettelek a háború kimenetelére! – tisztázta Loki.

- A háború még nem dőlt el!

- És újból csak igazad van! – felelet Loki elmosolyodva. – De én most megyek, szerzek valamit enni. – Azzal követte Emily példáját és odébb állt. Egész véletlenül pont ott kötött ki, ahol a lány volt éppen.

- Miért van az, hogy ha igazat ad nekem, attól kiráz a hideg? – kérdezte Steve a társait.

- Mert még a saját szavaidat is ellened fordítja – válaszolta Thor. – Bár ha egyszer nem teszi, akkor nagyon jól tud esni az elismerése – tette hozzá, és leült a szemközti asztalhoz, új helyére.

- Kétlem, hogy valaha elismerne minket. Ahhoz túl sznob – mondta Steve.

- Ne hozz elhamarkodott ítéleteket! – kérte Phil. – Már a kockázatos megjegyzéseiddel is sikerült meglepned.

- Igazán? – csodálkozott Bruce.

- Nem számított rá szerintem, hogy egy jelentéktelen halandó így visszabeszél majd neki... - mutatott rá az ügynök.

- Amerika Kapitányáról beszélsz, ember! – vette poénra Steve. – Mellesleg arra meg biztosan nem, hogy egy másik halandó ráveszi, hogy egyezzen ki vele!

Mindhárman, nem fennhangon, de elnevették magukat.

- Mindenesetre ez a földönkívüli élet dolog egyre kevésbé ijesztő a számomra – döntötte el Rogers.

- Még a halandók is képesek fejlődni – mondta Banner. Újra nevettek egy sort.

- És meggyőzni egy istent, hogy nem isten – tette hozzá Phil.

- Mert nem is az – érette egyet Steve.

- Totál nem az! – kontrázott rá Bruce. Erre furcsálló pillantásokat kapott cserébe. – Most mi van? Csak Thor haladhat a korral?

...

A gyümölcsleves és poharas pultnál.

- Emily? – szólította meg Loki a lányt, aki már percek óta a narancslés tartállyal küzdött.

- Nem működik ez a hülye csap! – idegeskedett a lány.

- Nem, ha rossz irányba nyomod – világosította fel a férfi, és teleengedte a poharát.

- Köszönöm, Mister Mindent Jobban Tudok! – gúnyolódott a lány, a hangjából így is kiérezhető volt a feszültség.

- Újabb szélsőséges hangulat?

- Na, én mentem!

- Várj! – ragadta meg Loki a szokásához híven a lány csuklóját. Szerencsére nem azt, amivel a poharat tartotta. – Meddig akarod még ezt csinálni?

- Micsodát?! – adta az ártatlant a lány.

- Nem mintha közöm lenne hozzá, vagy érdekemben állna, de...

- Igen?!

- Beszélned kéne velük! Phil-lel.

- Igazad volt, nem a te dolgod!

- Nem, de a tiéd igen!

- És akkor?! Azt mondtad, megértesz – emlékeztette Emily.

- Megértelek, és tudom, hogy igazad van, de – próbálkozott Loki tovább.

- De?!

- De boldoggá tesz ez téged? – Emily hirtelen nem tudott válaszolni, így Loki folytatta. Érezte, hogy rátapintott a lényegre. – Mert ha nem, nincs értelme. Nézd, én szeretem hangoztatni a saját igazamat, de ez talán azért van, mert nem érdekel mások véleménye. – Emily felvonta a szemöldökét. – Eddig nem érdekelt – helyesbített a fekete. – De neked ők a barátaid, fontosak számodra, ahogy a véleményük is. Így hiába van igazad, ha emiatt összeveszel velük, azzal csak magadnak ártasz.

- Szóval ez a TE véleményed?

- Meddig kínzod még magadat, mint azt a csapot az előbb?

- Hah? – bámult rá a lány. – Én nem kínzom magamat...

- Nem kínoznád magad, ha nem őrjítene meg, hogy Phil nem ért egyet veled, és nem akarnál kibékülni vele, de mivel láthatóan képtelen vagy kibírni nélküle, inkább makacsul eltereled a figyelmed a legkisebb problémáddal, csak hogy nehogy véletlenül beszélned kelljen vele, és újból odavesszen a büszkeséged!

- Gratulálok! Kitűnően körülírtad a helyzetet – mondta dühösen a lány.

- Van gyakorlaton benne – vallotta be Loki, majd eleresztette Emily-t, és a szabaddá vált kezét megértően a vállára helyezte. – És nem szeretném, ha az én hibámba esnél!

- A te hibádba?

- Talán ha nem ragaszkodtam volna mindig az igazamhoz, megjegyzem jogosan, akkor esetleg nem utáltak volna annyira Asgrdban...

- Ó, Loki – enyhült meg a lány, és most ő helyezte a tenyerét Loki kézfejére együtt érzés képen.

- Ne aggód miatta. A trükkjeimet elvből elítélték. Öribarikat nem szereztem volna úgy sem, csak lehet, hogy pár kellemesebb napot. És kevesebb kitiltást Atyámtól. – Emily halványan elmosolyodott. Hogy Loki még most is képes viccet csinálni a drámai sorsából... - De téged értékelnek, és nem szeretném, ha ezt elszúrnád.

- De miért érdekel annyira? Ha végleg összevesznék velük, akkor akár igazából elszökhetnénk valahova kettesben, és...

- Ha ezt most abba nem hagyod, én magam rabollak el! – emelte fel Loki a hangját, amiben azért megbújt a komolytalanság.

- Visszavonom! Vagy mégsem...?

- Emily – sóhajtotta Loki. – Hiába csábító az ajánlat, nem tehetem ezt veled. Nem tehetem, mert jól tudom, milyen másnak lenni. Milyen az, amikor lenéznek, amikor kizárnak a társadalomból, mert nem értenek meg téged. Amikor utálnak, mert félik az erődet. Amikor úgy érzed, hiába próbálkozol, mégis semmi sem jön össze, és senki sem ismeri el a tehetséged. De ez már tudod.

- Akkor miért mondod el? Hogy megint kijelentsem, milyen ostobák a régi lakótársaid? Ettől még nem fogok kibékülni...

- Hallgass végig!

- Rendben – adta meg magát újból a lány.

- Tudod, mert te is más vagy, akár csak én. De téged már elfogadtak, és megpróbálnak megérteni. Te úgy érzed, mindent elszúrsz, de ők mégis értékelnek, és eddig mindig megbocsájtották, ha hibáztál. Nem így van? – Emily sóhajtott, majd nagy nehezen bólintott. – Elérted, hogy ne kelljen tovább szenvedned a tehetséged miatt, amit mellesleg jobban elismernek itt, mint engem valaha bárhol, és ez nem jelentéktelen. Ez nem olyasmi, amit csak úgy eldobhatsz magadtól! Más élete végéig, és itt nem magamra célok, keresi a helyét, te viszont már megtaláltad. Ha nem így lenne, nem kockáztattad volna értük az életed, de ami még fontosabb, nem tetted volna kockára a bizalmukat az ő érdekükben. Meg kell értened, hogy ezek után nem engedhetem, hogy hátat fordíts mindennek!

- És ha azt mondom, meguntam az egészet. Azt, hogy midig mindenkinek meg kell feleljek!

- Csak magadnak kell megfelelned, és ezt te is tudod!

- Nocsak, ki beszél!

- Én már túlléptem azon a korszakon! – jelentette ki Loki. – Itt az ideje, hogy te is megtedd.

- És ha nem?

- Csak a makacsság beszél belőled. Lásd már be végre, hogy milyen kivételes helyzetben vagy! Szükségük van rád!

- Tudom, de...

- De?! Lehet ennél többet kívánni. És ha kicsit parancsolgatóak? És ha irányítani akarnak? Mindent meg lehet beszélni dührohamok nélkül. Azt viszont el kell ismerned, hogy mindezek ellenére szükséged van rájuk! Amennyit fecsegtél róluk tegnapelőtt... Magadnak is hazudsz, ha most letagadod.

- Jól van, szükségem van rájuk. Szükségem van Phil-re – vallotta be a lány nagy nehezen. – És Nick-re is, és... De mégsem bírom ki, hogy úgy érzem, sokszor nem adnak nekem választást. Már a SHILED-hez sem akartam kezdetben belépni, de kénytelen voltam...

- Mindig van választásod, ha úgy akarod – ellenkezett Loki. – Dönthetsz, hogy elfogadod-e a parancsaikat, vagy sem. Ha pedig nem, akkor hiszti helyett megpróbálhatnád egyszer kibeszélni magad. Vagy csak pókerarccal eltűrni az ő kirohanásukat, majd tovább lépni.

- Te így intézted a dolgaidat odahaza?

- Nos, ha mindig leordítom Atyám fejét, amikor valamit a törvények ellen tettem, akkor már nem mondhatnám ezt el neked. Leszidott, eltűrtem, néha elnézést is kértem, majd mentem, és elterveztem a következő trükkömet...

- Kicsit sunyi technika az én mércém szerint, jobban szeretem a nyílt véleménymegosztást, de ...szerinted a számomra is hatásos?

- Még élek – vont állat Loki. – És amire nemrég rájöttem, az az, hogy egyszerű beszélgetéssel a legtöbb konfliktust meg lehet oldani. A barátaid pedig nem annyira kiselméjűek, mint állítottam. Phil addig járt a nyomomban, míg be nem adtam a derekam, és mindezt a legkisebb fegyver, vagy fenyegetőzés nélkül. Ellenben pár társával, de ez most nem lényeg...

- A lényeg? – kérdezte Emily kissé türelmetlenül, aki az előbb mégis megmosolyogta Phil kitartását. Végül is mindig is ezt kedvelte benne a törődése mellett a legjobban, még ha egyben utálta is.

- A lényeg, hogy ha Phil meggyőzött engem, ami nagy dolog, akkor neked meggyőzni őt, vagy azt a kontrollmániás sötét bőrű csávót, aki engem is megfenyegetett...

- Nick Fury-t?

Loki bólintott.

- Szóval őket meggyőznöd, hogy adjanak valamivel több szabadságot neked, gyerekjáték lesz! Phil-ről példát véve rágod a fülüket éjjel-nappal, és mivel nem emeled fel a hangod, vagy folyamodsz fizikai eszközökhöz, csupán a nyelv és elme adta lehetőségekhez, így ők sem tehetnek semmi olyat. Kénytelenek lesznek végighallgatni, és amikor megunják, mert hidd el, megfogják, akkor nyertél!

- Loki, ez a valaha hallott...

- Igen?

- Legtalálékonyabb, legaljasabb, legzseniálisabb terv!

- Nos, örülök, hogy így látod! És az erődet sem kell pazarolnod, megtarthatod szórakozásra.

- De a főnökeim elég makacsok tudnak lenni...

- A makacsságnak is van határa. Elárulom, hogy én sem egyeztem ki mindenben Phil-lel.

- És mi volt az az egy dolog?

- Az nem fontos! Ami fontosabb, hogy menj, és tisztázd vele, velük a dolgokat. Ne tedd kockára a szeretetüket, mert az hidd el, egy hozzád hasonló számára ritka kincs.

- Loki... – sóhajtotta a lány. Megsajnálta a férfit, akinek viszont nem volt szüksége a sajnálatra. Most már nem. – De most már ott van neked Thor, és én, és biztos vagyok benne, hogy a nevelő szüleid is...

- Indulj! – követelte Loki, és enyhén megtolta a lányt, de az csak megjegyzett még valamit.

- Értem én az indítékaidat, de akkor azt megmondanád, hogy Thor szeretetét miért tetted kockára?! – kérdezte Emily felvont szemöldökkel.

- Az más. Ő szereti a kockázatot – zárta le a mágus. – Most pedig tűnj már innen, mert nem jutok a narancsléhez miattad!

- Tudod, Loki, eddig féltem hinni Thor-nak, de most sikerült meggyőznöd!

- Talán egy szemét, aljas, számító trükk-mesternek állított be újból? – sóhajtotta a fekete.

- Nem. Ő valójában azt állította, hogy totál belém estél! Na csá! – Emily fogta magát, a narancslevét, és eltűzött az asztaluk felé. Direkt nem is fordult vissza Loki reakcióját lecsekkolni. Pontosan tudta, mi fog történni.

- Micsoda?! – kiáltott utána Loki. – Mit mondott?! Egy szava sem igaz!

- Valóban? – kérdezett vissza Emily a válla felett, csalódottságot színlelve.

- De ha igaz lenne, mit szólnál hozzá?

- Ne is törd magad!

- Ezt most meg hogy érted?!

- Te vagy itt a legokosabb, nem? Találd ki! – vágta rá a lány, és végleg ott hagyta.

- Nagyszerű! – ironizált Loki magában. – Már megint egy női talány... Miért nem tudnak soha egyértelműek lenni?! – Az fel sem tűnt neki, hogy az ő tagadása sem érdemel éppen piros pontot.

Emily lerakta a narancslevet az asztalra, ahol még épp volt egy pohárnyi hely Thor tányérjai mellett, majd biccentett a szőke felé, és odasétált Phil-ék asztalához. Megállt fél méterre tőlük, Phil tőle jobbra, Bruce balra, Steve pedig vele szemben helyezkedett el. Társai érdeklődve néztek fel rá, de közülük Phil azonnal megkomolyodott, ahogy észrevette, Steve pedig „Na, most miféle műsort tervezel?" nézéssel jutalmazta.

- Helló, nos...sziasztok... – kezdte a lány. – Mit is mondhatnék...?

- Talán megnyugtathatsz, hogy Loki nem arra próbált rávenni öt percig, hogy valahogy kellemetlen helyzetbe hozz minket bosszúból – javasolta Steve.

- Nem.

- Jó tudni – sóhajtotta a katona. – Akkor? – Emily nagy levegőt vett.

- Tulajdonképpen ő azt tanácsolta, hogy kérjek elnézést...

- Hogyan? – Steve szemei elkerekedtek. – Ez biztos a trükk része.

- Nem az – rázta a fejét a lány, és Phil-hez fordult. Az ügynök még mindig nem adta meg neki a reagálás megkönnyebbülését. – Sajnálom. Phil, Bruce... – nézett a doktorra, aki megértően bólintott.

- Semmi gond.

Coulson viszont még mindig nem szólt semmit.

- És Steve... – folytatta a lány. – Te nem voltál ott, de nyilvánvalóan tudsz róla, és helyettük is neheztelsz rám...

- Eltaláltad.

- Szóval tőled is elnézést kérek. Nem kellett volna kiabálnom – fordult vissza a doktort újból útba ejtve az ügynökhöz. – És végképp nem kellett volna olyan stílusban tennem. Sajnálom, ha megbántottalak... - Phil helyett megint Steve válaszolt, mert látta, hogy az ügynök még nem bocsátott meg.

- És ezt komolyan is gondoltad? – kérdezte szigorúan a lánytól.

- Igen – bólintott Emily visszafogottan. – Magamba néztem, és... rájöttem, hogy akár igazam volt, akár nem, az nem ok arra, ahogy viselkedtem. Te csak jót akartál nekem, még ha ezt én nem is értettem – nézett Phil komoly, világoskék szemeibe, - én viszont rád támadtam. Bár Loki vett rá, hogy ezt mondjam el, de már akkor is tudtam, hogy hiba volt. Nem duzzogni mentem a szobába, hanem... A lényeg, hogy nagyon sajnálom, és remélem, hogy meg tudsz bocsátani nekem, mert...

- Mert ha nem? – szólalt meg végre az ügynök. A hangja viszont még így is szigorú volt, és komoly, minden együttérzést nélkülöző.

- Mert ha nem, azt nem tudnám elviselni. Bármennyire is úgy érzem néha, hogy megfojtanak a szabályok, és felrobbanok a nyomástól, és – Mindhárman felemelt szemöldökkel méregették a lányt, aki el is akadt egy pillanatra. – És bevallom, néha elegem van már az egész SHIELD-ből..., de ez mind nem számít. Azaz számít, de nem annyira, mint hogy szükségem van rád – sóhajtotta, majd nem bírt tovább Coulson szemébe nézni, így Bruce-szal és Steve-vel is váltott egy pillantást. – Szükségem van rátok.

- Folytasd! – mondta Steve könnyedén. Emily nem értette, hogy ez miért nem volt elég, de hát mindegy is. Ha már úgy is feladja minden büszkeségét...

- Ti tudjátok a legjobban, hogy milyen másnak lenni. Nehéz olyan társakat találni, akik nem kiiktatni, hanem elfogadni akarnak, és ti pont ilyenek vagytok. Ahogy elfogadtátok Loki-t is, amiért végtelenül hálás vagyok, de nem terelem a témát... Amit tenni szoktam, ha kiakadok, az viszont elfogadhatatlan. De hiába tűnök felelőtlennek, vagy gyerekesnek, vagy forrófejűnek, ostoba nem vagyok.

- Hm... – jegyezte meg Steve.

- Annyira. Nem vagyok annyira ostoba, hogy ne fogjam fel, mennyire fontosak vagytok a számomra. – Coulson legbelül végig tudta, hogy bár többes számban beszél, Emily főleg rá céloz, másik két társáról ugyanis az ismeretség rövidsége miatt leginkább jövőre vonatkozólag beszélhet. Ezt ők is sejtették. – És nevetséges, hogy erre Loki-nak kellett ráébresztenie, de már tudom, hogy ezt nem adhatom fel! Nem kockáztathatom a kapcsolatunkat minden egyes sérelmem kiélésekor. Már megint udvariatlanul és meggondolatlanul viselkedtem, de mentségemre szóljon a meggondolatlanság. Mert ahogy általában, most sem gondoltam komolyan azt, hogy „utállak". De ezt úgy is tudod. – Most már nyíltan Phil-hez beszélt. – Meg tudsz nekem bocsátani utoljára? Meg tudjátok bocsátani, hogy idehoztam Loki-t az engedélyetek nélkül? – szólt most mindannyiukhoz. – Csak egy utolsó esélyt kérek, és esküszöm...

- Nos, tekintve, hogy a felelőtlen, kockázatos és meggondolatlan akciód – kezdte Steve, - végső soron, mint kiderült, a közösség javát szolgálta, így én nem javaslom a fejbelövésed...

- Hogyan? – Emily fura képet vágott. Nem értette a Kapitány humorát.

- Ezzel azt akartam mondani, hogy részemről megbocsátott a dolog. A mai, és főleg a korábbi. És mivel kivételesen udvarias voltál, az esélyt is megkapod, feltéve, hogy nem játszod el. Ergo, az időszakos hisztijeid nem fognak különösebben izgatni, de ha olyat teszel, ami a legkisebb kockázatot is jelenti bárkire nézve, akkor nem leszünk jóban. Ha pedig ellenszegülsz a szabályoknak, vagy egy parancsnak, akkor...

- Tudom, akkor számodra halott vagyok.

- Azt akartam mondani, hogy akkor hosszasan elbeszélgetünk majd, amibe nem lesz beleszólásod, de a te ötleted is tetszik. Viszont a te érdekedben maradjunk az előbbinél! Bár New York ostrománál egész normálisan viselkedtél, azért próbálj meg továbbra sem visszaélni a bizalmammal!

- Igenis Kapitány! – felelte Emily komolyságot erőltetve magára. Saját, és társai meglepetésére, sikerült. A legkisebb gúny sem hallatszott ki a szavaiból.

- Ha így állunk, akkor úgy vélem, megleszünk a jövőben különösebb nézeteltérések nélkül.

- Igenis, Kapitány – ismételte a lány, most már halvány mosolyt engedve magának.

- Hagyd már ezt a Kapitányt! – kérte a szőke, fejcsóválva elmosolyodva. – Elég, ha küldetésen nevezel így!

- Szóval szerinted ez nem egy küldetés?

- Mivel fegyverek és kémszerszámok különösebb bevetése nélkül sikerült kiegyeznünk az ellenséggel, így nem nevezném feltétlenül annak. Inkább egy hosszúra nyúlt tárgyalás...

- Köszönöm Steve! – vágott közbe a lány.

- Én pedig köszönném, ha nem vágnál mindig a szavamba!

- Elnézést!

- Elnézem – sóhajtotta a Kapitány.

Emily ekkor valamivel megkönnyebbültebben, de még mindig forgó gyomorral nézett a doktorra.

- Én is megbocsátok, de ez nem is kérdés – felelte Bruce meleg hangon. – Fiatal vagy, és lefogadom, hogy most a betegség is közrejátszott. Mindenki hibázik, de elismerni, és elnézést kérni az, ami nehéz, főleg ha úgy érzed, igazad van. Voltaképpen még meg is értelek téged.

- Köszönöm, Bruce.

- Akár csak én – szólalt meg Phil hosszú idő után végre valahára. Emily meg is lepődött alaposan, mert észre sem vette, hogy az ügynök időközben felállt, és most ott állt vele szemben.

- Phil?

- Talán túl szigorú voltam – vallotta be az ügynök, - de csak azért, mert féltelek. Jobban, mint kellene. És próbáltalak megóvni a hibáktól, mégis lehet jobb lett volna, ha hagyom, hogy elkövesd őket...

- Így is épp eleget követtem el – mondta a lány bűntudattal. – Már nem bánom, hogy segíteni próbáltál...

- Az jó, mert én sem! – bukott ki a főnökéből.

- Tudom.

Coulson akkor nem bírta tovább, és megölelte a lányt, azaz erélyesen magához szorította. Emily meglepődött, de mialatt az ügynök szorosan tartotta, megkönnyebbülve és elérzékenyülve hagyta magát. Végül Phil szorítása enyhült, de akkor ő ölelte vissza gyorsan a férfit. Néhány hosszú másodperc után viszont végleg elengedték egymást.

- Szóval ezek szerint? – kérdezte a lány.

- Megbocsátok – felelte az ügynök, immár a kedvesebbik, melegebb hangján, ami Emily-t mindig kellemes érzéssel töltötte el. Biztonsággal. – Bár biztos vagyok benne, hogy nem ez lesz az utolsó, és az esély, amit adok, sem a második! – tette hozzá jelentőségteljesen.

- Phil! – nevette a lány.

- Emily!

- Igyekezni fogok – ígérte a lány.

- Helyes! – jegyezte meg Phil. – Kezdetnek megígérheted azt, hogy vigyázni fogsz Lokival!

- Tessék?! Te most akkor...?! – hüledezett a lány, de Bruce bátorítóan nézett fel rá, majd az ügynökre.

- Volt igazság abban, amit reggel mondtál, csak az nem volt szép, ahogy mondtad – magyarázta az ügynök. – Kezdetben haragudtam rád, de Banner barátom javaslatára én is elgondolkoztam, és rájöttem, hogy valóban nem áll jogomban beleszólni a magánéletedbe. Bár lenne rá törvény...! De mivel nincs, azzal kavarsz, akivel akarsz. Csupán megkérhetlek rá, hogy légy óvatos!

- Phil, én... – sóhajtotta Emily meghatódottságtól ragyogó szemekkel.

- És a képességed – folytatta az ügynök, - hogy bármikor, akár pillanatok alatt hozol döntéseket, még ha a parancsnak is kell ellenszegülni, bevallom, néha valóban hasznosnak bizonyult. De legalább most az egyszer jól gondold meg, amit teszel!

- Ezt megígérhetem! Jaj, Phil, annyira imádlak! – örült meg a lány, és újból megölelte a férfit. – És nem azért, mert megengednéd, hogy...tudod mit! Sosem arról szólt igazán! De végre úgy érzem, hogy adsz nekem egy kis teret, és ilyen szempontól is megbízol bennem, és ez... Csodálatos!

- Te vagy csodálatos – jelentette ki az ügynök, és finoman eltolta magától a lányt. – Mindig is megbíztam benned. Csak mindenki mással szemben voltak fenntartásaim!

- Phil! – lökte oldalba játékosan a lány. – És most már nincsenek?

- Úgy vélem, most már elég érett vagy ahhoz, hogy eldöntsd, ki érdemli meg a bizalmadat.

Emily elmosolyodott, majd Coulson is, Banner pedig elérkezettnek látta az időt a fontosabb témákra.

- Szóval, ettél is valamit, vagy csak a narancslé adagolóval játszadoztál egész idő alatt? – kérdezte a lánytól.

- Bruce!

- Nos?

- Nem. Csak narancs levet.

- Akkor ideje lenne valami tartalmasabb után nézned! – tanácsolta a doktor. – Egyél pár kekszet, vagy pirítóst. Egy almát.

- Nem vagyok...

- Emily! – figyelmeztette az ügynök.

- Jó! Megyek enni! – vágta rá a lány színpadias hanglejtéssel, majd ugyanolyan stílusban visszasétált az asztalához, és helyet foglalt. Akkor jött csak rá, hogy ez a kis álldogálás mennyire kimerítette. Thor és Loki, aki közben visszatért az asztalhoz, szintén végighallgatták a beszélgetést, és most elismerően néztek a lányra.

- Örülök, hogy tisztáztad a dolgot – mondta a szőke harcos kedvesen. – Phil barátom nagyon a szívére vette.

- Szép volt – értett egyet Loki is mellékesen, de hamar hozzátette, - most viszont egyél!

- Kérsz kekszet? – nyújtott felé Thor egy tányért, ami csak süteményekkel, keksszel és hasonlókkal volt tele.

- Köszönöm. – Emily elvett két kekszet, mire Thor még kettőt rakott az eddig üres tányérjára, Loki pedig egy almát.

- Higgy nekem, vacsoráig még éhes leszel! – magyarázta a mágus.

- Hiszek én mindenkinek! – felelete a lány, még mindig a legújabb, jelenleg színpadias, hangulatában, és beleharapott egy csokis kekszbe.

Miután végzett az almával és két keksszel, Emily elindult, hogy végre hozzon egy pirítóst is, mert múltkor a narancslé javára meggondolta magát. Steve pont akkor indul, szintén a kenyerekhez.

Loki kihasználta az alkalmat, hogy végre négyszemközt beszélhet a bátyjával.

- Te elmondtad Emily-nek, hogy tetszik nekem?! – ordította le Thor fejét, de azért minimális hangerővel. Inkább sziszegésnek hatott.

- Nem mintha annyira meglepődött volna. Szerintem sejtette már...

- De akkor is!

- Most meg mit pattogsz?! Te képtelen voltál elmondani neki, hát én megtettem. És találd ki, mit derítettem ki...

- Nem kellett volna. És mi?! Thor, ha őt is megpróbáltad...! – emelte fel Loki még jobban a hangját.

- Tudod, hogy egyszer minden új lányt megpróbálok megcsókolni! – oktatta ki Thor az öccsét, mintha ez természetes lenne.

- Ó, hogy te mekkora egy...! – csattant fel Loki.

- Várj! Tudod, hogy kíváncsi vagyok, de ennél tovább egy csajoddal sem mentem!

- Nem voltak a csajaim, csak az egyéjszakás kalandjaim, vagy pár éjszakások, és akkor is rosszul esett!

- Hagytam neked, hogy megüss utána nem?! – emlékeztette a bátyja. – Még azt is elnéztem, hogy „véletlenül" övön aluli találat volt a nagy része...

- Az volt a legkevesebb. És Emily más! Ha képes voltál megcsókolni, akkor én...!

- Nem tettem!

- Nem? – Loki gyanúsan méregette a bátyját.

- Hagynád, hogy elmagyarázzam! – kérte Thor a legnagyobb nyugalommal.

- Csak tessék! – ingatta a fejét a fekete.

- Emily kis faggatásra bevallotta, hogy azért hívott magával, hogy féltékennyé tegyen téged...

- Hogy MICSODA?!

- Ez a vége, öcsém, ha képtelen vagy bevallani neki, mit érzel. Bizonytalanságban tartod, a lányok pedig azt ki nem állhatják.

- Hát ma ő is abban hagyott engem! – védekezett Loki.

- De ő lány. A nők természetükből adódóan gyakran képtelenek egyértelműek lenni. Te viszont túl sokat vártál.

- Néhány napja ismerem! Nem akartam elsietni!

- Elmondani, hogy érzel valamit iránta, az elsietés? – kérdezte Thor jelentőségteljesen.

- Mondtam neki, hogy imádom!

- Az olyan személytelen. A bort is imádod!

- TE imádod. ÉN kedvelem!

- Nem számít! Elbizonytalanodott, és tőlem várt segítséget. Hát gondoltam, miért ne, csak egy csók...

- Akkor mégis...?!

- Nem, már mondtam. Emily láthatóan szeret játszadozni, akár csak te, de végül meggondolta magát.

- És te nem használtad ki a gyengeségét?! Ezt higgyem is el?

- Sosem használtam ki egy lányt se, ezt tudhatnád! Mind akarták! De ő nem, így hagytam.

- Szóval hagytad? – ismételte Loki nem túl meggyőzötten.

- Egyébként is, barátok vagyunk, és nem akartam tönkretenni!

- Ti barátok?!

- A csata óta... – magyarázta Thor büszkén,

- Na persze. Neked nincsenek lány barátaid!

- Ott van Sif!

- Már megint kezdi... – sóhajtotta Loki, de bevallani, hogy Sif szerelmes a bátyjába még mindig képtelen volt.

- A lényeg, amit el akartam mondani, hogy bár elképesztően vonzónak talált...

- Vonzónak talált?! – Loki már nem tudta hova emelni a hangját...

- De mégsem hagyta, hogy megcsókoljam. Azért öcsém, mert neki is tetszel, jobban, mint gondolnád.

- Igazán?

- Ha már nekem is ellen tudott állni... – tette hozzá a szőke elvigyorodva.

- Thor Odinson...!

- Látszott rajta, hogy totál odavan érted, na!

- Most „totál" megbocsátottam neked – gúnyolódott Loki.

- És még valami!

- Mi van még, amiről tudnom kéne?!

- Emily megkért, hogy ez maradjon titok, szóval úgy tennél, mintha ez a beszélgetés meg sem történt volna?

- Ez esetben..., mondanál egy jó okot, amiért tökön rúgtalak?

- De hisz nem is...!

Loki ekkor erélyesen ágyékon rúgta bátyját a terítő alatt. Thor arca eltorzult a fájdalomtól.

- Ez nem volt szép, ...Loki...!

- Szerintem szép találat.

- Még meg sem csókoltam... – nyögte Thor.

- Elmondásod szerint nem rajtad múlt – válaszolta Loki hidegen.

- És még azt is mondtam neki, hogy nyugodtan feküdjön le veled. Bár arra különösen megkért, hogy ezt ne mondjam el. Kár, hogy a titkokban mindig is rossz voltam.

- Ezért nem mondtam el neked soha semmit. És igaza volt! Ez tényleg nem kellett volna elmondanod! – Azzal Loki újból ágyékon rúgta, Thor pedig újból nagyokat nyögött. Ellenben az öccsével ő nem volt művészlélek, nem jött be neki a „Diótörő".

- Most már elég! Ha harmadszor is összetöröd a mogyoróimat, akkor a tieid sem maradnak épek!

- Nincs szükségem kerítőre! – tudatta vele Loki. Utána mégis egy erőhullámot küldött a bátyja felé, ami elmulasztotta az éktelen fájdalmat. Thor megkönnyebbülten, és csodálkozva nézett fel rá. – De ez mégis szokatlanul önzetlen gesztus volt a részedről. Mond csak, Emily hogy reagált?

- Azt mondta, fél a csalódástól, de én megnyugtattam, hogy vagy egymáshoz illetek, vagy nem. Attól még szórakozhattok!

- Kösz, Thor...

- Hé! Nem mondtam, hogy ne illenétek! Csak azt, hogy nincs értelme sokat várni!

- És úgy véled, szerinted, szeretné?

- Szerintem fontolóra vette. Nem rád vetett magát az előbb a földön?

- Az nem teljesen arról szólt...

- Én azt mondom, kedves mindig-pontosan-eltalálom-a-golyókat öcsém, hogy ne várasd tovább. Legalább azt valld be neki őszintén, hogy nem szeretnéd, ha más férfié lenne, mert a végén lecsúszol róla. Emily igazán különleges lány, de nem fog a végtelenségig várni rád.

- Azt hittem, én várok rá!

- Mindketten vártok, de neked kell megtenned a következő lépést. Te vagy a férfi – biztatta a bátyja.

- Ez már a huszonegyedik század...

- De nem a mi világunkban. Szerezd meg, ha valóban fontos neked. És én tudom, hogy az.

- Fontolóra veszem a tanácsod, testvér.

Loki azt sosem vallotta volna be, hogy mennyire értékeli, hogy bár sajátos eszközökkel, de Thor így a szívén viseli a magánéletét. Egyszerűen csak jól esett neki, ahogy a bátyja próbálja meggyőzni, hogy Emily-vel érdemes bevállalni a komolyabb kapcsolatot, és persze az is jól esett, hogy ezúttal kétszer vághatta golyón különösebb következmények nélkül. Loki elégedetten dőlt hátra a székben. Már csak azt kell eldöntenie, hogy mondja el a dolgot a lánynak. Erre gondolva még mindig némi idegesség lett úrrá rajta. Hogy miért is lesz ideges egy lány miatt?!

- Mellesleg örülök, hogy immár kibékültél a barátaimmal is! Mondtam én, hogy nem csupán egyszerű halandók – jegyezte meg Thor melegen.

- Nem. Lekopni-egyszerűen-képtelen halandók! De annyira én sem bánom – vallotta be a fekete.

- Látod, Loki. Most már kedvelnek is.

- Ettől még nem kedvelnek!

- És az alacsony emberkék, akik a pezsgőt adták? – kérdezett rá a villámisten.

- Csak örültek, hogy még életben vagy.

- Ez kedves tőlük. Na, akkor iszunk?

- Felőlem! – vont vállat Loki, és kibontotta a pezsgőt. De alig nyújtotta át az üveget a bátyjának, hogy meghúzza, majd utána ő is, valami félbeszakította őket...

...