1825 nyara

Mindent füst lepett be, nem láttam semmit, csak az arcom elé tartott kezem, mellyel próbáltam óvni magam a szúrós, erős, fojtogató, forró füsttől, mely átjárta a tüdőm és alig kaptam tőle levegőt. Köhögtem, szemem könnyezett, miközben próbáltam meglelni a kivezető utat.
Nehézkesen, kapkodva lihegtem, tapogató kezem néha valaminek neki ütközött, de nem tudtam egyszer sem kivenni, mi az. A könny és a füst teljesen elhomályosította a látásom.
- Valaki segítsen, kérem - suttogtam majdnem némán. Hangom rekedt, erőtlen volt, akárcsak én magam. Alig bírtam már menni, teljesen legyengültem. Térdem remegett, alig bírtam előrébb haladni. Abban sem voltam már biztos, hogy valóban haladtam, hiszen minden ugyanolyan volt, mint pár perccel korábban.
Mégis mentem, ki akartam jutni, talán fel sem fogtam, hogy túl szerettem volna élni, hiszen semmire sem tudtam gondolni, csak mentem előre egészen addig, míg valamiben el nem botlottam, aminek köszönhetően erősen hasra vágódtam. A levegő kiszaladt a tüdőmből, a karomba, a fejembe és a mellkasomba erős, égető fájdalom hasított. Próbáltam volna lélegezni, de egyedül a forró füstöt kapkodtam, aminek hatására erősen, fulladozva köhögni kezdtem. A szememből a könny folyt, miközben egyre jobban kezdett a világ megszűnni körülöttem. Már alig érzékeltem az engem körbe ölelő gomolygó, forró szürkeséget, a tüdőmet, a mellkasomat fojtogató, szorító, égető érzést, sem az arcomon lecsorgó könnyeimet.
Nem tudom, mikor dőltem a földre, mikor koppant a fejem a felforrósodott padlón, sem azt, hogy mennyi időm volt még hátra. Félig lehunyt szemmel figyeltem a füst közül néha elő-elő táncikáló lángokat, melyek egészen eddig fel sem tűntek.
Hirtelen valami mozgást vettem észre előttem. Talán csak képzelődtem, már nem tudtam volna megmondani. Nem is foglalkoztam vele többet egészen addig, míg valami meg nem jelent előttem. Mintha... mi volt ez? Hangokat hallottam. Dobogás lett volna? Nem. Léptek? Talán.
Megmozdult a föld és vele együtt én is. Ez volt az a pillanat, mikor lehunytam a szemem és elájultam.

Mikor magamhoz tértem, az első, amit észrevettem az az, hogy tiszta, friss levegőt szívok. Ez örömmel töltött el, perekig csak élveztem, hogy nem égeti tovább a mellkasomat az a forró füst. Bár némileg még sajgott, de ez semmi sem volt ahhoz képest, amit korábban éreztem. A második, ami feltűnt, hogy hűvös van. Meg is borzongtam, vacogtam egy kicsit.
Felálltam és körbe néztem. Éjszakai sötétség borult a tájra, melynek köszönhetően magas épületek sziluettjeit láttam mindössze kibontakozni magam előtt. Felnéztem az égre. Borongós, sötét felhők lepték el azt. Erről a füst jutott eszembe és a félelem járt át. Hideg karomként hasított a gerincembe, melynek köszönhetően remegni kezdtem és könnycseppek lepték el a szemem.
Mi történt? Hol vagyok? Hogy kerültem ide?
Kidörgöltem a könnyeimet a szememből, alaposabban néztem körbe. Valahol a távolban füstcsíkot vettem észre. Nyáron nem szokás begyújtani, így hát elindultam arra, rettegve attól, amit esetleg ott fogok találni. Félelmem nem volt alaptalan. Erre akkor jöttem rá, mikor elég közel értem a füsthöz és megpillantottam a családi házunk szénné égett, füstölgő maradványait.
Emberek álltak előtte, egyikük arcát sem láttam, csak a zsibongó beszélgetésüket hallottam, melyből egy szót sem értettem. Fülem zúgott és úgy éreztem, menten elájulok, ha nem ülök le valahová. Nekitámaszkodtam egy útszéli fának és zihálva kapkodtam a levegőt. Mi történt? Ez volt az egyetlen kérdés, ami visszhangzott a fejemben, de válasz rá nem érkezett. Ki tudna arra választ adni, amire talán nincs is?
- Hallasz?
Meglepődve pillantottam fel. Egy fura fickó állt mellettem, ki tudja, mióta szólongatva engem. A zihálásom lecsendesült, halkan kapkodtam a levegőt.
- Te vagy Anna? - kérdezte suttogva. Leguggolt elém. Aprót biccentettem. - Nagyszerű. Szeretném, ha velem jönnél. Itt nem vagy biztonságban - mondta kedvesen és kezét tenyérrel felfelé felém nyújtotta. - Én Bálint vagyok - mutatkozott be.
- Veled menni? - kérdeztem vissza tétován. Miért akarja, hogy vele menjek? Ki ő? Mit akar?
- Meg akarlak védeni téged. Később mindent elmesélek neked, de most sietnünk kell. Bízz bennem, nem szeretnék rosszat neked.
Nem válaszoltam, a válla fölött a ház maradványaira pillantottam.
- Mitől megvédeni?
- Azoktól, akik miatt felégett a ház. Vissza fognak jönni és ha itt találnak téged... megölnek.
- Megölnek? - ismételtem zavarodottan. Gyerek voltam még, teljesen ismeretlen volt ez számomra.
- Figyelj, fogd meg a kezem, útközben mindent elmesélek - sürgetett Bálint.
Felállt, de a kezét továbbra is felém nyújtotta.
- Anyukád vár téged - tette hozzá.
Ennyi elég is volt, hogy megragadjam a kezét és vele tartsak.

Kinyitottad a szemed. Ott állt melletted a főnök asszisztense mosolyogva. Kedvesnek tűnő alacsony, sovány nő volt hosszú, lófarokba fogott barna hajjal, mandulavágású szemmel és szürke szemmel, mellyel elmerengve nézett rád kerek szemüvege mögül. Ruhaként kényelmes, testhez simuló fehér pólót és hosszú, bő, fekete nadrágot viselt barna bakanccsal. Kezében két tabletet tartott.
- Örülök, hogy végre találkozhatok veled, Én Clara vagyok.
Kezet ráztatok, te is bemutatkoztál.
- Remek. Szeretném, ha egy kis időre szünetet tartanál és velem jönnél egy kis rövid sétára - mondta. Felálltál. Clara elindult és követted. - Tekintve, hogy ez az új munkahelyed és még időbe telik eligazodnod, ezért hoztam számodra egy tabletet, melynek segítségével el tudsz igazodni, és ha szükséges, akkor el tudsz érni rajta bármikor. Vagy én téged. Helyzettől függ - nevetett. Átadta az említett eszközt, mely kényelmetlenül nagy volt.
Az irodájába mentetek.
- Az a project, amiben részt veszel, nos, az egy különleges project. Szeretnélek megkérdeni rá, hogy minél részletesebben mélyedj bele az emlékekbe, minél több mindent deríts ki. Ne kérdezd, hogy miért, ez nem a te feladatköröd. - Bár kedvesen mosolygott és barátságosan nézett rád, nem tűnt ebben a pillanatban kedvesnek. Inkább irritálónak. - Legalábbis még. Ha eljön az ideje, többet meg fogsz tudni. Remélem, megérted és nem haragszol érte, felsőbb utasítás - vonta meg a vállát jelezve, hogy erről nem ő tehet. - Azért hívtalak az irodámba, hogy nos... átbeszéljünk pár egyéb dolgot a munkáddal kapcsolatban.
Fél óra múlva szabad voltál. Dönthettél, hova mész: vissza az Animusba vagy felfedezni az épületet.