Halo, végre, elérkezett a folytatás.
Nincs mesélő
Jóformán lehetetlen feladatnak tűnt, de a Birodalom, a Viharköpenyesek, a Thalmor és a Szervezet beleegyezett, hogy a Szürkeszakállúak templomában tárgyaljanak egy ideiglenes fegyverszünetről.
A Szervezettől a vezér, Marshal, Leila, Gramb, Cephourus, Sellin és Karsk vettek részt a tárgyaláson. A Thalmor küldöttei, Elenwen nagykövet, Jorossin Igazságosztó, Ilyasvel Igazságosztó, Karman kapitány és Beathrys hercegnő.
A Viharköpenyesektől, maga Ulfric egyezett bele hogy eljöjjön, a helyettese és leghűbb barátja, Galmar Sziklaököl és sok más, hűséges Viharköpenyes katonája.
A birodalmi küldöttségét Tullius tábornok, Rikkel legátus, Jarl Elisif és néhány légiós alkotta.
A Szervezet és a Thalmor már alapból ott vártak, a templom belsejében de az első érkező, Marshal és a vezér volt. Leila, Gramb, Cephourus, Sellin, Delphine és Karsk egyből odamentek hogy jelentést kapjanak.
- Ulfric beleegyezett. - A vezér csak ennyit mondott, majd leült egy kőpadra, keresztbe tett lábakkal és meditálni kezdett.
Több óra is eltelt, amíg a következők is megérkeztek. Elenwen nagykövet már kimondottan fárasztónak találta, hogy oda-vissza kell rohangálnia a világ legnagyobb hegyére, de a Thalmorok is előbb érkeztek és a Szervezet embereitől tisztes távolságot tartottak.
Nem szóltak egy szót sem, csak feszült csend volt a két fél között.
A hóvihar, ami a templomon kívül tombolt nem enyhült, erősen fújt a szél, de ez nem akadályozta meg a soron következőket, hogy eljussanak idáig.
Magas-Hrothgar kapui agresszívan lettek kivágva, amitől a hóvihar is utat tört a templomba. Viharköpenyes Ulfric, hosszú idő után, de visszatért és minden úgy volt, ahogy itt hagyta. Ahogy beért, követték az emberei, akik fagyos csendben álltak készen egy rajtaütésre.
Ulfric fagyosan nézett végig az elf katonákon és észrevette azt a nőstényt, akit a legkevésbé akart viszontlátni.
- Valaki odafent biztos nagyon gyűlöl, ha a Thalmor pont téged küldött, Elenwen. - A nagykövet csak szórakozottan elmosolyodott.
- Látom, még mindig nem tudsz megfelelően udvarolni egy hölgynek, Ulfric. - Ulfric nem volt jó hangulatában, kiváltképp, hogy ezt a szadista nőszeméllyel kell egy légtérben lennie, aki megkínozta a háború alatt.
- Azt ajánlom, fékezd a nyelved, vagy sárkányok ide vagy oda, kitépem. - Elenwen jól mulatott, elvégre, Ulfric-nak a leghalványabb fogalma sincs róla, hogy azt teszi amit ők akarnak.
- Ahogy kívánja, lord Ulfric. - Gúnyosan pukedlizett.
A Szervezet nem lépett közbe, csak amikor már elült a két fél okozta vihar, anélkül hogy halálos áldozatot követelt volna.
- Remélem, - A vezér, szinte észrevétlenül osont Ulfric mögé. - a régi sérelmeid miatt, nem hagyod veszni a világot. - Amint megfordult hogy elzavarja, már nem volt sehol, mintha ott se lett volna. Amint keresni kezdte a szemével, megtalálta, egy kőpadon ült, meditált, mintha meg sem mozdult volna már hosszú órák óta. Egyből felé vette az irányt hogy kérdőre vonja, de a három, fekete ében páncélos harcos, Marshal, Leila és Gramb egyből az útját állták és a fegyvereikért nyúltak, jelezve a lázadóvezérnek, hogy bármire hajlandóak, ha a vezérük védelméről van szó. - Csak nyugalom. - A vezérük rájuk szólt. - Ha Ulfric beszélni akar velem, akkor beszélek vele. A három fekete páncélos eleresztette a fegyvereit és átengedték.
- Mégis, ki vagy te és mit akarsz tőlem? - A vezér, a maszkja mögül, egyenesen Ulfric-ra nézett.
- Már megmondtam. Egy rövid időre, köss fegyverszünetet a Thalmorral és a Birodalommal, hogy ne te, hanem mi, meg tudjuk menteni a világot.
- Úgy értem, azon kívül? - Emlékezett az első találkozásukra, valamit akart tőle, hogy hagyja félbe a háborút. - Mit akartál tőlem? - A vezér nem válaszolt, csak bámult a sötét álarcán át.
- Ez ráér később is. - Hrothgar ajtaja kinyílt. - Megérkezett a Birodalom is.
Ha utolsóként is, de Tullius is elért a találkozóhelyre. A vörös köpenyes légiós katonái kísérték őt és Elisif Jarlt is.
- Ő meg minek jött? - Ulfric érdeklődött, erőteljesen kijelentve, hogy megveti Elisif-et.
- Ragaszkodott hozzá, hogy velünk tartson. Mivel ő Égkoszorú törvényes uralkodója, nem mondhattam nemet.
- Ez a szuka, sose lesz észak királynője! - Vágott közbe Galmar.
- Az teljességgel kizárt, hogy Ulfric legyen a király! - A fiatal, leendő királynő megvédte magát, de bátran kilépett a katonák védelméből és nyíltan Ulfric szemébe nézett.
El se kezdődött a tárgyalás, de a Birodalom és a Viharköpenyesek majdnem egymásnak ugrottak.
- ELÉG LEGYEN! - Egy hatalmas erő suhant végig a termen, ami mindenkit rendre utasított. - NE HOZZÁTOK IDE IS A HÁBORÚTOKAT! - Arngeir, a Szürkeszakállúak szószólója állította le őket. - Azért vagyunk itt, mert egy borzasztó fenyegetés veszélyezteti a világotokat! Megkérném a vezéreket és a sárkányszülötteket, hogy kövessenek a tárgyaló terembe, ahol megbeszélhetjük a fegyverszünet feltételeit. A többiek, itt maradnak.
A Szervezetből Marshal, Delphine és a vezér ment, a Birodalomtól, Tullius, Rikke és Elisif, a Viharköpenyesektől, Ulfric és Galmar, valamint a Thalmortól Elenwen, Jorossin Igazságosztó és Thrys.
A Szervezet vezére, Delphine, Ulfric és Galmar az asztal bal oldalához ültek le, amíg a Thalmor és a Birodalom küldöttei jobb oldalt foglaltak helyet. Az asztal túlsó végén volt egyetlen szék a két sárkányszülöttnek.
- Most mi legyen? - Kérdezte Thrys.
- Nem lehetne még egy széket hozni? - Kérdezte Marshal Arngeir-t.
- Sajnálom, csak az az egy szék van. - A probléma az volt, hogy ezek a székek bele voltak vésve a templom padlójába és nem lehetett arrébb tolni vagy hozni egy másikat. - Osztoznotok kell.
- Vegyelek az ölembe? - Ajánlotta Marshal, de eszébe jutott hogy hol van. Ha ezt megtenné, azzal kellemetlen helyzetbe hozná magát és a Szervezetet is.
- Inkább, üljünk le, mindketten.
A két sárkányszülött megpróbálta letenni a két fél farpofájukat a kőszékre, de majd lelökték egymást, de megtalálták az egyensúlyt és a másik lábukkal kellett támasztani magukat, nehogy leessenek.
- Sikerült? - Érdeklődött Arngeir.
- Igen! - Válaszolták szinkronban.
- Nem tűnik kényelmesnek. - Tette hozzá Rikke.
- Nem az! - Vágott oda Marshal.
- Akkor, most hogy itt vagytok és a sárkányszülöttek megtalálták az egyensúlyt, mindenki foglaljon helyet, hogy elkezdhessük. - Mindenki leült a helyére és mielőtt Arngeir folytathatta volna, Ulfric, aki dühösen felszólalt és állva maradt, a barátjával, Galmarral együtt.
- Nem! Tudni akarom, ő mit keres itt a tárgyaláson?! - Elenwen-re mutatott. - A legfőbb Talos vadász?!
- Ez nem tartott sokáig. - Rikke csak megforgatta a szemeit, elvégre, pontosan ezt nézte ki a régi barátjából. Elenwen csak kitárta a karjait és ártatlanul mosolygott Ulfric-ra.
- Minden jogom megvan rá, hogy itt legyek, elvégre, én és a Thalmor is részt veszünk a sárkányok legyőzésében. - Most gonoszul a Szervezet vezérére meredt. - Ezt beszélted meg vele, ugye?
- Pontosan. - A vezér igazat adott a nagykövetnek. - Mi bajod van, Ulfric?
- Abba egyeztem bele, ha fegyverszünetet kötök a Birodalommal, amíg az elfek és ti megállítjátok a sárkányokat! Ez a tárgyalás Égkoszorúra tartozik és nem a Thalmorral!
- Biztosnak kell lennem, hogy ez a tárgyalás, nem sérti-e a Fehérarany-Egyezményt. - Biztosította magát Elenwen. - Nem mellékesen, - Thrys felé nézett. - az egyik sárkányszülött a Domínium hercegnője. Ahogy neki, úgy nekem is itt a helyem.
- Ő is része az birodalmi küldöttségnek. - Tullius, ha ki nem állhatta Elenwen-t, egyet kellett értenie vele. - Nem te szabod meg, hogy kit hozhatok magammal.
- Kérem! - Arngeir közbeszólt. - Ha a tárgyalás feltételeiről kell tárgyalnunk, nem jutunk semerre! - Marshalra és Thrysre nézett. - Talán a sárkányszülötteknek kéne eldönteniük.
- Ysmir szakállára, - Ulfric is a két sárkányszülöttet nézte. - ha azt hiszitek, egy asztalhoz ülök, ahhoz a Thalmor ribanccal… Vagy ő megy vagy én! - Thrys volt az, aki előbb felszólalt.
- Én is a Thalmorhoz tartozom! Ha el is megy, le kell mellém ülnöd! - Marshal nem állította le, csak nyugodtan válaszolt.
- Mit árthat? Egyébként, Tullius sem rajong a társaságáért. - Ulfric egy darabig hallgatott, Thrys jelenléte, pontosabban, a tény hogy elf létére lett sárkányszülött, elképesztően bosszantotta, az meg még inkább, hogy Marshal, nord sárkányszülött létére, az elfek mellé állt.
- Talán, de a tény, hogy itt van, egyértelmű provokáció. Tullius-nak tudnia kell, hogy nem lökhet félre. - Thrys csak dühösen nézett a lázadóra, aki miatt ez az egész történt, de Marshalnak újabb ötlete támadt.
- Had legyen Tullius-é ez a pont, a következő vitában, neki kell engednie. - Ulfric megdörzsölte a szakállát és elgondolkodott.
- Hm, ez hibának tűnik a számomra, de meghajlok az ítéleted felett. - Rájött, nem fogja megkapni amit akar és el kell viselnie Elenwen és a többi elf jelenlétét. - De csak megfigyelőként vehet részt a tárgyaláson! Semmit több! Nem tárgyalunk vele! Világos?! - Elenwen ismét provokálni kezdte Ulfric-ot.
- Ulfric, miért vagy ilyen ellenséges? - Kérdezte, undorítóan hamis hangon. - Elvégre, nem a Thalmor égeti fel a Égkoszorú földjét és öli a népét.
- Ő elvileg, a mi oldalunkon áll? - Rikke kezdte úgy érezni, talán engedni kellett volna Ulfric-nak.
- Tudod jól, mire… - Ulfric gyorsan észbe kapott és leállt, mielőtt valami olyasmit mondott, amivel veszélyeztetné Égkoszorút. - nem. - Elenwen csak tág szemekkel várta, mit fog Ulfric mondani. - Most nem. El fogok most mondani mindent, amit szeretnék és Galmar fogja tolmácsolni, hogyan is értem.
- Ahogy akarod, Ulfric. - Galmar felkészült.
- Elenwen, - Ulfric teljesen nyugodt és higgadt stílusban kezdte. - egy undorító nőszemély vagy.
- ELENWEN, TE EGY UNDORÍTÓ NŐSZEMÉLY VAGY! - Galmar teljes tüdőjéből üvöltve ismételte Ulfric szavait.
- Égkoszorú egy erős nép és le fogja győzni az elfeket.
- ÉGKOSZORÚ EGY ERŐS NÉP ÉS LE FOGJA GYŐZNI AZ ELFEKET!
- Te, aki csak a saját, önös érdekeid nézed, nem fogod megérteni, soha, én miért harcolok. Égkoszorú mindig egyedül küzdött az elfek ellen és amint megnyerjük ezt a háborút, így is fogjuk folytatni. A napjaitok meg vannak számlálva, mert Égkoszorú fiai és lányai inkább meghalnak mintsem a hegyes fülűek uralkodjanak felettük.
- TE, AKI CSAK… - Galmarnak elakadtak a szavai. - Ez túl hosszú volt. - Ulfric csak sóhajtott egyet.
- Csak mondd hogy egy szemét k*rva.
- ELENWEN, TE EGY SZEMÉT K*RVA VAGY!
- Értem. - A nagykövetet sokkal jobban szórakoztatta a fenyegetés, mintsem megrémítette volna. - Még valami?
- Mondasz még valamit neki, Ulfric?
- Nem. Üljünk le. - A két nord, amint kiadták a haragjuk egy részét, helyet foglaltak.
- Most, hogy ezzel megvagyunk, folytathatnánk a tárgyalást? - Érdeklődött Arngeir.
- Még mondani szeretnék egyvalamit előtte. - Ulfric nem fogyott ki a szavakból.
- Kezdődik. - Rikke csak lefáradtan sóhajtott egyet.
- Az egyetlen ok, - Szögezte le Ulfric. - amiért belementem ebbe a tárgyalásba, hogy a sárkányszülöttek megállíthassák a sárkány-fenyegetést. Nincs más, amiről beszélnünk kell, kivéve, ha a Birodalom hajlandó elfogadni a feltételeinket és megadni a szabadságot, amit Égkoszorú népe megérdemel!
- Tudtam, hogy nem bírja megállni. - Rikke csak a homlokát dörzsölte.
- Azért gyűltünk össze, hogy egy ideiglenes fegyverszünetről tárgyaljunk, hogy a sárkányszülöttek elintézhessék a sárkányokat. Semmi több. Hajlandó vagyok, még beszélni is, a Birodalom dicső küldöttjeivel. Ez elég nagylelkű ajánlat.
- Végeztél? - Érdeklődött Tullius, a kőasztalon könyökölve, a fejét támasztva, tudomásul adva, hogy a nord beszéde mennyire untatja. - Azért jöttél ide hogy beszédet tarts? Rátérhetünk végre a lényegre?
- Igen, essünk túl rajta.
- Az ellenségek, akik mindennél jobban egymást, összefognak egy nagyobb gonosz ellen. - A Szervezet vezére röviden összefoglalta a helyzetet.
- Elég ironikus. - Delphine is alig hitte el, de ez az egyetlen megjegyzése, komoly idegeket borzolt fel.
- Hogy érted, hogy „ironikus"?! - Fakadt ki Tullius. - Ez a helyzet egyáltalán nem ironikus! - Hihetetlen dolog történt, Ulfric volt az, aki egyből kiállt mellette.
- Igen! Semmi irónia nincs az adott körülményekben!
- De ti folyton ölitek egymást és most egy közös ellenség rá vett titeket arra, hogy összefogjatok. - Delphine hiába próbálta védeni az állítását, a két hadvezér, akárcsak két bajtárs, akik már hosszú évek óta ismerik egymást, összefogtak.
- Mi nem öljük egymást egyfolytában. - Tullius kijavította.
- Égkoszorú régen a Birodalmat szolgálta! - Tette hozzá Ulfric. - Alig néhány hete tört ki a lázadás és próbáltak kivégezni!
- Az számítana ironikusnak, ha azért kellene fegyverszünetet kötnünk, hogy könnyebben megölhessük egymást. - Eddig tartott a közös együttműködésük. Tullius ezen kijelentése, Ulfric eszébe juttatta, hogy ellenségek.
- Az se lenne ironikus! Az lenne ironikus, ha itt és most kéne megölnünk egymást, de csak gyógyító erők állnának a rendelkezésünkre!
És ez így folytatódott, hosszú órákig. Ulfric és Tullius, még Galmar, Elenwen és Jorossin is csatlakozott a vitába, mi szerint, a helyzet ironikus-e vagy sem. Ahogy telt az idő, egyre több és több érv hangzott el az egyik és a másik állítás mellett, de rengeteg ostobaság, sértegetés és káromkodást is visszavertek a templom ősi kövei.
A viták borzasztóan elfajultak, de a végső lökést, ami majdnem egy teljes vérfürdővé változtatta a tárgyalást és halállal mocskolta volna be Magas-Hrothgar szent csarnokait, Elenwen vádja volt Ulfric felé. Ulfric dühösen felpattant, egy hatalmasat csapott a kőasztalra és majdnem az elf nő fejéhez vágta a szekercéjét.
- HOGY MERÉSZELED AZT MONDANI HOGY KICSI A PÉNISZEM?! - Ulfric olyan dühös volt, hogy nem volt képes tisztán gondolkodni és még Elenwen is megrémült tőle. Ez egyáltalán nem szórakoztatta. - MEGMUTASSAM?! NAGYOBB MINT A FEJSZE AMIVEL MINDJÁRT KETTÉHASÍTALAK!
- ELÉG LEGYEN! - Egy borzalmas, sötét erő félelmet keltett mindenki szívében, amitől olyan csend lett a tárgyaló teremben, mint egy kriptában. A Szervezet vezére csitította le a kedélyeket, amikor már unta, hogy ilyen hülyeségekről vitáznak. - Olyanok vagytok mint a civakodó gyerekek! Elárulom, az ironikus helyzet egy gúnyos közlésmód, amitől az állított mondat tökéletes ellentétére utal az egyén! - A vezér leült a helyére és várta, hogy a tárgyalás el kezdődjön. Órákig vitáztak a semmin.
- Készen állunk erre? - Arngeir már előre félt a végkimeneteltől. - Ezennel, egyetért mindenki, hogy a helyzet nem ironikus, de mindentől függetlenül, félre kell tenni a nézeteltéréseiteket és összefognotok egymással, vagy elpusztultok, mindegyszálig? - A lázadó vezérre nézett. - Jarl Ulfric. - Majd a birodalmi hadvezérre. - Tullius tábornok. Ez a tárgyalás példátlan. De a sárkányok visszatérte is példátlan. A sárkányszülöttek az ok, amiért összegyűltünk. Arra kérlek titeket, tartsátok tiszteletben Magas-Hrothgar szellemeit és tegyetek meg mindent, ami tőletek telik, hogy ez a fegyverszünet egyáltalán létrejöjjön. Ki akarja kezdeni?
- Majd én. - Ulfric szólalt fel. - Markarth-ot akarjuk, ez az ára, hogy elfogadjuk a feltételeket.
- Szóval ezért vagy itt, Ulfric?!- Elisif dühösen felszólalt. - Meg mered sérteni a Szürkeszakállúakat azzal, hogy kihasználod a tárgyalást, a saját céljaid elérésére?!
- Jarl Elisif! - A tábornok rendre utasította. - Majd én intézem!
- Tábornok, ez felháborító! - Elisif nem volt hajlandó elfogadni Ulfric ajánlatát. - Nem veheti komolyan ezt a feltételt! Azt hittem, csak fegyverszünetet kötni jöttünk!? - Elenwen figyelte ezt a kis vitát a Jarl és a tábornok között és tudta, Elisif fiatal és naiv.
- Elisif, azt mondtam, én intézem! - Amint megbizonyosodott, hogy Elisif nem fog többet közbe szólni, ismét az esküdt ellensége felé fordult. - Ulfric, nem várhatod el tőlünk, hogy adjuk át Markarth-ot csak úgy. Tárgyaló asztalnál akarod megszerezni, amit a csatatéren képtelen lennél? - Ulfric-ot bosszantotta a tábornok mondandója, de mielőtt megszólalhatott volna, Arngeir szólt közbe.
- Felteszem, Jarl Ulfric nem a semmiért cserébe követeli.
- Az egyáltalán nem vallana rá. - Jegyezte meg Rikke.
- Mit akar a Birodalom cserébe? - Arngeir a tábornokhoz fordult, de Elisif megdöbbenve és felháborodva fordult a tábornokhoz.
- Várjunk! Tábornok, ugye nem szándékozik átadni Markarth-ot ennek az… árulónak?! - Sokkal rosszabb szavak is az eszébe jutottak, de Elisif nem akarta őket Ulfric-ra pocsékolni. - Hát ezt kapják a hűséges és a Birodalmat szolgáló Jarl-ok a hűségükért?!
- Elisif! Elég! - A tábornok ismét lecsendesítette a fiatal Jarl-t. - Ez a tárgyalás nem az én ötletem volt! Szerintem csak időpazarlás! - Ismét Ulfric-ra nézett, haragosan. - Egy áruló vagy a Birodalom számára és árulóként is fogsz meghalni! - Egy kicsit lehiggadt. - De legalább jó hitűen tárgyalok veled. - A két sárkányszülötthöz fordult. - Mivel mind miattatok gyűltünk össze, érdekelne, mit gondoltok, mit ér meg Markarth?
Thrys-nek fogalma sem volt hogy mit mondhatna, nem értett a politikához és nem akarta egyik felet sem jobban feldühíteni. Ellenben Marshal, már jó előre megbeszélte a vezérével, a Viharköpenyeseket és a Szervezetet kell támogatnia és előre leszögezett egy célt a számára. Marshal, ha Thrys nem lökte volna le, hátradőlt volna, de továbbra is egyensúlyoznia kellett a testét.
- Mit szólnál, Sodrásdhoz? - Ulfric, amennyire csak tőle tellett, visszafogta a felháborodottságát, de Elenwen, az asztal, távolabbi sarkából látta és mulattatta a dolog.
- Hm, - Tullius is meglepődött az ajánlaton, elvégre, ezzel a Birodalomnak ad előnyt. - Sodrásd sokat segítene az utánpótlásunkon és Égkoszorú egész déli része a miénk lenne. - Tullius meg volt elégedve ezzel a feltétellen, de Ulfric egyáltalán nem. Dühösen felállt. - Hallottad, mit mondott a sárkányszülött? - Thrys kissé háttérbe szorultnak érezte magát. Ő is ugyanolyan sárkányszülött volt mint Marshal, de még csak nem is kíváncsiak a véleményére. - Ez egy tisztességes ajánlat. Valóban, komolyan gondolod a beszédet, vagy csak a szád jár? - Ulfric nem vette fel a tábornok provokációját, sokkal inkább Marshalra nézett, haragosan.
- Jobbat vártam tőled, sárkányszülött. - Keresztbe vonta a karjait, de csak Marshalra nézett. - Jó hitűen jöttem ide és nagyon úgy néz ki, a Birodalmat támogatod, minden alkalommal, amikor választásra kerül a sor. - Marshal, egy elvesztegetett nyálköpetet sem vesztegetett Ulfric győzködésére, „Te ostoba, ez hosszútávon jobb lesz neked.". Ezúttal, megvetően nézett a tábornokra. - Ami téged illet, Tullius tábornok, Galmar-nak igaza volt. A Birodalommal való tárgyalás haszontalan, mint mindig. Ha azt hiszed, ilyen sokat adok Markarth-ért éppoly ostoba vagy mint a császárod, aki eladta a népe szabadságát a Thalmor-nak! Égkoszorú sosem fog meghajolni egy hamis Birodalom előtt! - Ez volt a vég szava. - Gyerünk, Galmar. Igazad volt, az elejétől fogva. - Mielőtt mindketten elmehettek volna, a tábornok még utánuk szólt.
- Mindig is egy bolond voltál, Ulfric. Nem vagy jobb diplomata, mint hadvezér.
- Elég! - A Szervezet vezére ismét leállította a két vezért. - Akármelyikőtök nyer, nem lesz a jussa semmi, csak egy temető, teleszórva hamvakkal, vérrel és csonttal, hiszen a sárkányok! Alduin maga, meg fog ölni mindannyiótokat! Nem fognak leállni Égkoszorúval! - Ulfric-ra nézett, majd Tullius-ra. - Amint megölnek és lerombolnak mindent Égkoszorúban, délre mennek, megölnek és lerombolnak mindent Cyrodiil-ban! - Végül Elenwen-en állt meg a szeme. - Utána, délebbre mennek, megölnek és lerombolnak mindent a Nyár-Szigeteken! Ezután sem állnak le! Felégetik Valenvadont, Elsweyr-t, Fekete Mocsarat, Sziklaföldet és Morrowind-ot is! Ha képesek lennétek ezt felfogni, csak egyetlen percre, már nyert ügyünk lenne! - Hosszú, néma csend lett úrrá a termen, mindenki megborzongott a vezér beszédétől.
- Nagyon szép beszéd, de… - Elenwen volt az első, aki megszólalt, de Ulfric-ot már annyira bosszantotta ez az elf nő, hogy minden egyes szavától egyre dühösebb lett.
- Fogd be! - Elenwen engedelmeskedett. Ulfric a Szervezet vezérére nézett. - Ha igazad van, Alduin-ról, mindannyiunknak ugyanannyi veszítenivalója van, Tullius, ezt ne feledd el. Most, - Visszaült a helyére és őt követte Galmar is. - vissza, ahol tartottunk. - Marshalt és Tullius-t méregette, igencsak elégedetlenül. - Ne merészeljetek egy kupa birkahúgyot adni, azt hazudva, hogy mézsör. Ezek a feltételek továbbra sem elfogadhatók.
- Felteszem, ki is találtál valamit? - A tábornok várta a választ.
- Még jó hogy! - Hörögte Galmar.
- Hjaalhatárt akarjuk. - Kezdte Ulfric. - Jarl Hollóbanya Idgrod lemondd a pozíciójáról és Sorli, az Építő lesz Morthal új Jarlja.
- Mikor lesz vége ezeknek a követeléseknek?! - Tullius hallani sem akart még egy vármegye feladásáról. - Azt várod, hogy átadjam egész Égkoszorút? - Ulfric, válasz helyett, ismét Marshalra nézett.
- Nincs mit tenni, döntsön a sárkányszülött. Habár, kezdek kételkedni az igazságosságában. - Marshal csak elmosolyodott az igazságosság szó hallatán. - Mit mondasz, sárkányszülött? - Teljesen mindegy, Marshal mit gondolt és szíve szerint, melyik felet kéne támogatnia, a vezére terveit kellett követnie. Nem Marshal hozta ezeket a döntéseket, hanem a vezére.
- Mi lenne, ha Falkreath-ot kérnétek helyette? - Ulfric és Tullius is egyszerre lepődtek meg, Marshal, pontosabban, a Szervezet vezére, akinek Marshal csak a parancsait teljesíti, minden egyes lépéssel összezavarja mindkét hadvezért, még Elenwen sem értette, miért akarja a Szervezet, hogy Falkreath a Viharköpenyesek irányítása alá kerüljön.
- Mit forgatsz a fejedben, sárkányszülött? - Ulfric egyenesen kérdezte.
- Ez elfogadhatóbb veszteségnek tűnik. - Tullius is gyanakodott, de Morthal és Falkreath közül, Morthal az értékesebb.
- Legyen akkor Falkreath. Jarl Siddgeir lemond és a nagybátyja, Dengeir lesz az új Jarl. - Ulfric vonakodva, de beleegyezett. Marshal most már nyugodt volt. Teljesítette a kapott parancsot.
- Úgy fest, meg van a megállapodásunk. - Arngeir felállt. - Jarl Ulfric. Tullius tábornok. A következő teendők, Markarth-ot Ulfric és az emberei kapják meg, Jarl Igmund lemond és a helyére Ezüstvérű Thongvor lép. A Viharköpenyesek és Jarl Törvényhozó Laila kivonulnak Sodrásdból és Feketehanga Maven lesz az új Jarl. Falkreath ezennel Ulfric fennhatósága alá kerül, Jarl Siddgeir lemond, nagybátyja Jarl Dengeir javára. Elfogadjátok ezt?
- Égkoszorú fiai állják az adott szavukat, amíg a birodalmiak is. - Ulfric a másik Jarlra nézett. - Mi a helyzet veled, Elisif? Hogy tetszenek ezek a feltételek? - Egyértelműen, kevés szimpátiát érzett Elisif iránt, azok után hogy a férje az ő keze által esett el. - Beszélj csak. Biztos vagyok benne, Tullius nagyon kíváncsi a mondandódra. - Elisif csak keresztbe vonta a karjait és elfordult.
- Nincs mit mondanom annak a gyilkosnak. Tábornok, többször is bizonyítottad, hogy jóbarátja vagy Égkoszorúnak. Bízom magában és hogy a legjobb döntéseket hozza, amik segítik Égkoszorú népét.
- Köszönöm, Jarl Elisif. Nagyra értekelem a hűséged. - Ulfric-hoz fordult. - Ez a fegyverszünet nem fog sokáig tartani. Csak amíg le nem győzzük a sárkányokat. Azután, Ulfric, leszámolás lesz. Erre számíthatsz.
A két hadvezér sikeresen megegyezett és végre, a Szervezet vezére vehette át a szót.
- Örülök, ha csak ideiglenesen is, de összefogtok. - A sötét maszkos nő felállt és belekezdett a részletekbe. - Az egyetlen mód, hogy megállítsuk a sárkányokat, ha végzünk a vezetőjükkel, Alduin-al. Erre az egyetlen ismert lehetőség, - Marshalra és Thrys-re mutatott. - a két sárkányszülött. Télvára vármegyéjében található egy ősi, dwemer erődítmény, Alftand. Azalatt, egy másik település, Feketevég és ott található az Ősi Tekercs, ami azt az erőt rejti magában, amivel le lehet győzni. A feladat, hogy megszerezzük. A Birodalomnak, a Viharköpenyeseknek, a Thalmornak és a Szervezetnek együtt kell működnie ennek érdekében. Szedjetek össze egy-egy maroknyi katonát és találkozzunk Alftand romjainál.
- Úgy néz ki, meg van a tervünk. - Tullius felállt és Elisif-el és Rikke-vel elhagyta a tárgyalótermet.
- Ahogy mondod. - Ulfric és Galmar szintúgy, bár érezni lehetett a feszültséget közöttük.
- Azt hiszem, ennek a tárgyalásnak a végkimenetelével meg lesz elégedve a Domínium. - Elenwen és Jorossin is elhagyták a termet.
- Nekünk is sok dolgunk van még. - A Szervezet vezére felállt és Delphine-el elhagyták a termet.
A két sárkányszülött, Marshal és Thrys maradtak egyedül, vártak, amíg mindenki kiment és kettesben maradhattak.
- Akkor, csak összejött. - Thrys nyugodtan fellélegzett és megfogta Marshal fekete páncélkesztyűs kezét.
- Igen és amint legyőzzük Alduin-t, ott folytatják ahol abbahagyták. - Marshal gyengéden visszaszorított. - Addig vigyázok rád.
Legszívesebben megcsókolta volna, de tudta, nem teheti meg, lehet hogy figyelik. Visszavette a sötét sisakját és határozottan felállt és magára hagyta az elf lányt.
Köszönöm hogy elolvastad, ha tetszett, jelöld be követésre és a kedvenceid közé és ne felejts el kritikát írni. Ha érdekel, a többi történetemet is elolvashatod:
- Elfen Lied, ahogyan még nem nem láttad
- Egy történet Myrtanából
- Fable: A szükséges rossz
- Totál Dráma Sziget az OC-immel
- Elder Scrolls: Égkoszorúi krónika, mellékszál
- Attack on Titan, az OC-immel
