Halo, végre elérkezett ez a rész is. Már nagyon régóta vártam erre a részre. Kellemes olvasást kívánok. Egy zeneszámot hallgattam: (1) Tales from the Borderlands OST - Bossanova's theme
Nincs mesélő
Észak legfagyosabb részén, Télvára vármegyéjében volt található Alftand. A hatalmas, dwemer erődítményből, amit egyenesen a Télvárát és Keletvéget elválasztó hegység gleccserének a mélyébe építettek, nem maradt más, csak néhány hóval fedett, romost torony. Ez a város az egyik leghatalmasabb építménye volt a kihalt dwemereknek.
Már reggel volt, de fekete felhők jelentek meg Égkoszorú egén és egy olyan vihar volt készülőben, amilyet rég látott a népe.
A Szervezet vezére volt az első, aki megérkezett. A sötét köpenyes és páncélos nőt szörnyű emlékek kísértették erről a helyről és soha az életben nem akart ide visszatérni. Szívesebben küldte volna az embereit erre a helyre, de nem merte megkockáztatni, hogy a két áruló közül valamelyik, tönkre tegye a fegyverszüneti megállapodást. Csak egy hajszálon lóg az egész és csak a sárkányfenyegetés tartja össze a gyűlölködő feleket.
Elég egyetlen ballépés és a világnak vége. Ezalatt az expedíció alatt fog eldőlni Tamriel sorsa. A vastag ködben, látni lehetett néhány sötét páncélos vagy köpenyes lovagló alakot, akik amint körbevették őt, leszálltak a lovaikról és üdvözölték a vezérüket.
- Ideértetek, mindenki előtt. - Állapította meg a vezér.
- Rendelkezzen velünk, vezér. - Leila a többiek nevében is beszélt.
- Akár indulhatnánk is. - Marshal nem akarta megvárni, amíg a háborúzó felek is megérkeztek. - Egyedül is meg tudnánk szerezni az Ősi Tekercset!
- Nem tudnánk! - A vezér megtiltotta, hogy megközelítse Alftand-ot. Marshal csak egy kellemetlen sóhajtás után visszakozott és a társaival együtt várt.
- Mit gondoltok, - Kérdezte Marshal, miközben az ősi romot figyelte és próbálta elképzelni, miféle borzalmak rejtőzhetnek a belsejében. - mi a legrosszabb, ami történhet odabent? - Mindenki csak találgatni tudott, de Karsk gyorsan jelentkezett.
- Hogy mellékszereplő vagy és az első néhány fejezet alatt meghalsz? - Mindannyian csak lefáradtan néztek rá, mire valami gyorsan az eszébe jutott, ami megrémítette. - Én mellékszereplő vagyok?!
- Jönnek a többiek! - Delphine észrevette, a távolban érkező északi katonákat.
- Ulfric érkezik következőnek. - Állapította meg Marshal.
Ulfric egy kisebb kísérettel érkezett Alftand-hoz, mögötte jött a jobbkeze és a legmegbízhatóbb barátja, Galmar Sziklaököl, ő utána a tisztek, Arrald és Istar. Rajtuk kívül, alig hoztak magukkal 5 másik katonát, Ralof, a legtöbb nord harcoshoz hasonlóan, magas volt, nagydarab, hosszú szőke haját kiengedve hordta, de oldalt egy fonatba kötötte, túlélte Helgent. Két egykezes szekercét viselt az oldalán. 33 éves.
A másik katona, Heranir, jóval alacsonyabb volt mint Ralof, nordhoz képest, kimondottan alacsony volt. A hosszú, fekete haját egy lófarokba hordta, de a szemei fehérje valamitől rózsaszínes árnyalatúak voltak, amik egy kissé szokatlan volt, de az írisze színe természetes zöld. Sokan, emiatt Veresszemnek nevezték. Egy kard lógott az oldalán, egy íj és egy acélnyílvesszőkkel teli tegez a hátán. 29 éves.
A harmadik, Satof, becenevén, Sat már magasabb volt Veresszem, közepesen hosszú, sötétbarna haja volt, zöld szemei, a fegyverei, egy erős acélkard és egy pajzs a bal karjára illesztve, valamint egy acéltőr az oldalán. 30 éves.
A negyedik katona már egy hölgy volt, Skyla, beceneve, Sky, az északi asszonyoktól megszokott, robosztus termete ellenére, kimondottan formás és nőies, amit a vértje takart. Hosszú, narancsszínű haját, Ralofhoz hasonlóan, egy fonatba fogta, kék szemei voltak, a bal szeme körül kék tetoválás volt, egy fejszét és egy kardot használt a csatában. 24 éves.
Az ötödik, ismét egy asszony volt, Raneki, egy fejjel alacsonyabb volt Sky-nál és soványabb, de belőle is kinézte az ember, hogy egy északi, harcos hajadon. Hosszú, sötétszőke haja volt és kékesszürke szemei. Egy nehéz acélpallost hordott a hátán. 21 éves.
Az utolsó lázadó katona, Bottenor, beceneve Bot idősebb volt a társainál, a hosszú, fekete hajában több őszes szálat lehetett felfedezni, akárcsak a szakállában. Galmar-hoz hasonlóan, egy hatalmas csatabárdot viselt a hátán. 42 éves.
- Örülök, hogy megérkeztetek. - Köszöntötte a sötét varázslónő a lázadó vezért.
- Ne fecséreljük a drága időt. - Ulfric csak flegmán leszállt a lováról és a legkisebb tisztelet nélkül elhaladt a Szervezet vezére mellett.
- Még meg kell várnunk a Thalmort és a Birodalmat. - Figyelmeztette, mire a nord végignézett az ősi erődítményen. A maszkos nő háttal állt neki és nem nézett rá.
- Nem tűnik olyan nagynak. Itt lenne az az Ősi Tekercs izé? - A Szervezet vezérét kicsit szórakoztatta a nord tudatlansága, de továbbra sem fordult meg. Csak a havas tájat nézte, miközben az ő és Ulfric emberei készenlétben állnak.
- Ez egy dwemer erőd. Az egyik legerősebb volt a maga idejében.
- Már korántsem az.
- A dwemer erődök 90%-a mindig a föld alatt van kiépítve. Mélyen, halálos csapdák és szörnyek hada fog várni. - Ez meglepte Ulfric-ot.
- Hogy?!
- Amit a felszínen látsz, nem sokkal több egy dekorációnál. - Ulfric alig bírta elképzelni, egy erőd a föld alatt.
- Érdekes. - Elgondolkodott, talán az ő emberei is képesek lennének, föld alatti települések létrehozására. - Hogyan csinálták? - Egy meglepő választ kapott.
- Fogalmam sincs. Mindent én sem tudok. A dwemerek már több ezer éve eltűntek és rengeteg titkot vittek magukkal.
- Mi lett velük? - A vezért kezdte bosszantani, hogy olyan dolgokat kérdez, amiket ő sem tud, vagy nem szeretne felfedni. Hirtelen megfordult, ami egy kicsit megijesztette Ulfric-ot és gyorsan a fejszéjéért nyúlt.
- Megérkezett a Birodalom és a Thalmor is. - Az ég elkezdett dörögni és a felhők egyre sötétebbé váltak. Egy utolsó dolgot súgott Ulfricnak. - Ez nem természetes vihar.
- Hogy érted?
- Figyelmeztetés. A jelentése, tűnjetek innen, vagy meghaltok.
- Ez is a dwemer erőd miatt van?
- Nem.
Mielőtt bármit is magyarázhatott volna, a Birodalom és a Thalmor időben megérkezett.
- Úgy fest, előbb értetek ide. - Állapította meg Tullius tábornok.
- Már azt hittem, el se jössz. - Vágott oda Ulfric.
- Én nem ismerem olyan jól ezt a földet mint te. - Tullius leszállt a lováról és a légiósai kíséretében közelítette meg a Szervezet vezérét és Ulfricot.
- Hm, ez Égkoszorú! A mi hazánk és neked… - A sötét varázslónő gyorsan leállította a dühös nordot.
- Ulfric. Most hagyd abba. - A hangja nyugodt volt, de fenyegető. Volt pár dolog, amit Ulfric szívesen megtett volna ezzel törpe nővel, aki fölényeskedik fölötte, de megígérte, segíteni fog legyőzni a sárkányokat. Nem szándékozik megszegni az adott szavát. Csak morgott egyet és visszatért az embereihez.
- Jó látni, hogy maga képes rá hatni. - A tábornok szigorú stílusban beszélt a Szervezet vezérével, aki ugyanúgy válaszolt neki, mint bárki másnak.
- Tudja jól, szüksége van most ránk.
A légiósok tisztes távot tartottak a lázadóktól, a felesleges viták és balhék elkerülése végett. A lázadók nem mentek közel a Szervezet embereihez sem, akik csendesen várakoztak. Meg voltak győződve, hogy nem is emberek, hanem démonok, akik Oblivionból jöttek. A vezérükkel együtt, 10-en voltak, Marshal, Leila, Liz, Gramb, Wynns, Delphine, Karsk és a két szellem, Potema és Cephourus, akik ezennel a műtesteikben vettek részt a küldetésen.
Elenwen, Tullius-al együtt érkezett a csapatával, Thrys-el, egyértelműen, a nővérével, Lilian hercegnővel, aki félbehagyta a Télvári Akadémián folytatott, Jorossin Igazságosztó, a nagybátyjuk, Ilyasvel Igazságosztó, a nagynénjük, Sanan főmágus, a tanítványa, Karane és sok más Thalmor katona.
- Úgy néz ki, mindenki megérkezett. - A Szervezet vezére egy sziklára lépve, kezdett bele a küldetés eligazításába. - Mint azt már sokan tudjátok, a sárkányok visszatértek és a vezérük, Alduin arra törekszik, hogy kiírtsa Tamriel teljes lakosságát. - Észrevette, hogy az elf és a lázadó katonák, milyen gyilkos szemekkel méregetik egymást. - Tudom, sok gyűlölet van közöttetek, nem azért vagyunk itt hogy barátságot kössünk. Talán soha nem is lesz béke a népeitek között. Nem is kérem. Csak annyit kérek, gondoljatok a családjaitokra. Azok, akik a sárkányok martalékaként végzik, ha erre a rövid időre nem teszitek félre a gyűlöleteteket. Az erőd mélyén van a kulcs, amivel legyőzhetjük Alduint. Ha azt megszerezzük, nyert ügyünk van.
- Gyönyörű beszéd, úrnőm. - Elenwen gúnyosan kezdett lassan tapsolni. - Terve is van a megszerzésére? - Abbahagyta a tapsolást.
- Természetesen. - A varázs erejével, elfújt némi havat maga mellől és egy sárga gömb volt elásva. - Ez megoldja a problémánkat. - Mindenki, értetlenül nézte a sárga gömböt.
- Egy labda? - Kérdezte Joross.
- Ez nem egy labda, - A vezér lefáradtan javította ki. - ez egy Tcharlac. Egy nagyon ritka és értékes dwemer mestermunka, ami képes olyan mágikus hullámok kibocsájtására, amik kiütik a testet összetartó… - Észrevette, hogy szinte senki, még a saját emberei se nagyon értik, amit mondd, így leegyszerűsítette. - Ez egy varázslabda, ami megöli az ellenségeinket. - Sokan, áh-ztak. - Nagyon veszélyes és nem tesz különbséget barát és ellenség között. Ha elhelyezzük az építmény közepére, megöl minden élőt odabent.
- Honnan tudjuk, mikor vagyunk az építmény közepén? - Jelentkezett Tullius.
- Elhelyeztem egy vörös X-et ahova le kell rakni. - Adta meg a választ, de ezzel csak egy komolyabb kérdést vetett fel.
- Egy pillanat, - Rikke legátus tette fel. - ha maga egyedül be és ki tudott jutni, miért csak egy X-et hagyott ott és miért nem a varázslabdát, amivel meg lehet ölni mindenkit odabent? - Most mindenki kérdőn bámult a sötét varázslónőre, aki egy darabig, kínosan hallgatott, de végül megszólalt.
- Azért… mert… - Egyértelmű, most zavarban van. - nehéz. - Alig lehetett hallani és sokan kérték hogy ismételje meg. - Nehéz! Nem bírom megemelni! - Hangosan adta meg a választ. - Ha mással mentem volna, észrevettek volna! Azért kellett, hogy így összegyűljetek, mert valakinek cipelnie kell. - Jópáran összenéztek és elkezdtek kételkedni, a Szervezet vezérének az épelméjűségében.
- Mennyire lehet nehéz?! - Galmar magabiztosan odament hogy felemelje a varázs labdát, ami alig nagyobb egy ember fejénél. - Ez csak egy… YSMIRRE! MIBŐL VAN EZ?! - A feje is elvörösödött az erőlködéstől, de megemelni sem bírta. - Jó, ez tényleg nehéz. - Végül feladta.
- Na, majd én! - Marshal is bepróbálkozott. - A BELEM KISZAKAD! - Marshal ugyan megbírta emelni, de alig néhány centire tudta csak emelni.
- Ez legalább kétemberes kihívás. - Jött oda Rikke is, de férfiakkal ellentétben, ő nem próbálta megemelni.
- Arra nem lesz szükség. - A Szervezetből Gramb is besegített. - Majd én. - Gramb fel bírta emelni, amitől mindannyian csak ámultak. Az ork ereje lenyűgöző volt.
- Ez a fickó aztán erős. - Rikke kinyilvánította az egyértelműt.
- Egy két lábon járó faltörő. - Büszkélkedett a társa erejével Marshal.
- Ez eldőlt, Gramb viszi a Tcharlacot. - Jelentette ki a vezér. - Az ő védelme lesz az elsődleges, amíg beérünk Alftandba.
Nem volt mit tenni, Gramb volt az egyetlen aki elbírta a gömböt, ezért mind a négy frakció védelmi pozíciót vett fel köré és így haladtak tovább, Alftand felé. A főkapu nem volt lehetőség, mert már nagyon hosszú ideje beomlott és a havas, odafagyott sziklák jobban védték a bejáratot mint bármilyen őr vagy akadály.
A Szervezet vezére, egyértelműen ismerte a környéket és magát az építményt is, tudta, merre kell menni.
- Megérkeztünk. - Egy kisebb, lezárt, sárga ajtóhoz vezette a többieket, amit egy sötét sziklafalba építettek. - Ez egy titkos vészkijárat, arra az esetre, ha valami szörnyűség történne odabent és gyorsan ki lehet nyitni.
- Akkor mire várunk még? - Ulfric megpróbálta kinyitni, de az ajtó nem engedett.
- Ezeket az ajtókat nem lehet csak úgy kinyitni, egy feladatot kell teljesíteni, hogy beengedjen.
- Miféle ajtó ez?! - Tullius sem értette a logikáját.
- Egy olyan ajtó, amit belülről könnyen ki lehet nyitni, de kívülről, szinte lehetetlen. - A vezér arrébb parancsolta a két hadvezért, hogy könnyebben megkereshesse a feladványt. - Meg is van! - Elkezdte olvasni. - „Alftand, vészkijárat, bejáratnak használni tilos, de ha nincs más út befelé, mondd, kicsi a péniszem és lépj be."
- Ez mit jelent? - Elenwen a két férfi után becsatlakozott.
- Azt, ha kicsi a péniszed, - A Szervezet vezére kinyitott egy kis csapóajtót, alul, derékmagasság környékén és egy csövet húzott ki, fejmagasságnál. - tedd ide és mondd a csőbe és az ajtó kinyílik.
- Ez most valami vicc?! - Tullius nem volt vicces kedvében.
- Annak szánták, a régi időkben. - Mindannyian, lefáradtan néztek a sötét varázslónőre. - Mi van? A dwemereknek is volt humorérzékük.
- Nem lehetne, egyszerűen csak betörni? - Galmar egyszerűen és gyorsan akarta.
- Megpróbálhatod, de… - Nem is várt többet, elővette a hatalmas csatabárdját és teljes erejével megpróbálta betörni az ajtót. Nem sikerült. - … ezek az ajtók masszívak. Régi, de akkor is, 15cm vastag, tömör fém. Ezen nem törsz át, ostrom fegyverek nélkül. Az egyetlen módja, ha valaki, akinek kicsi a pénisze, behelyezi a csapóajtóra és belemondja a szöveget. - A háta mögötti férfiakra nézett. - Ki lesz a szerencsés?
- Az biztos nem én leszek! - Ulfric keresztbe vont karokkal emlékeztetett mindenkit, Elenwen alaptalan vádjaira, a tárgyalás alatt és senki nem is erőltette.
- Értem. - A Szervezet vezére nem törődött a nord kijelentésével. - Akkor most lépjen elő az, akinek kicsi a pénisze és be is vállalja. - A válasz néma csend volt, egyértelműen, senki sem lépett előre.
- Én nem akarok ennyi ember előtt hazudni. - Marshal csak nagyképűen megvonta a vállát. - Akárhogy nézzük, az enyém nem kicsi.
- Esetleg, húzzunk sorsot? - Gramb letette a gömböt és előállt egy ötlettel.
- Az egyetlen épelméjű gondolat. - Válaszolta a Szervezet vezére. - Kik nem vesznek részt rajta? - Ulfric, Galmar, Tullius, Marshal, Sevan, Skulnar, Jorossin, Sanan, Gramb, Arrald és Istar nem vettek részt a férfiak közül, mivel az asszonyoknak nem volt mit kicsinek nevezniük, ezért nem is vehettek részt. - Értem. - 13 férfi katona próbálkozott és a vezér, 13 fehér szálat idézett meg, de az egyik egy kicsit rövidebb a többinél. A résztvevő gyalogos katonák felé tartotta. - Aki a rövidebbet húzza, az próbálkozik először. - Mindannyian húztak. - Kié a rövidebb?
- Azt hiszem, az enyém. - Mankar, az egyik Thalmor katona volt az első.
- Jó, menj az ajtóhoz, tedd az ágyékod a csapóajtóra és mondd a csőbe hogy, „Kicsi a péniszem".
- A nadrágomat, le kell tolnom?
- Nem. Megméri azon át is.
- Értettem.
Mankar így csinált, a kis csapóajtó elé állt, odatartotta az ágyékát és kimondta a szavakat.
- Kicsi a péniszem. - A kis csapóajtóból fémes zajokat lehetett hallani. Néhány másodperc elteltével, egy erős csattanást lehetett hallani, amitől Mankar fájdalmasan ordított fel és kezdett fetrengeni a földön.
- A te péniszed nem elég kicsi. - A vezér a legkisebb empátiát nem mutatta az elf katona felé. - Következő!
A katonák teljesen összerezzentek a sorstól, ami rájuk vár, ha nem elég kicsi a péniszük. A következő, aki a rövidet húzta, Veresszem volt a Viharköpenyesektől.
- Van rá, bármi esély, hogy az enyém nagyobb mint az elffé? - Már előre rettegett, ő úgy gondolta, jogosan.
- Csak egy módon tudhatjuk meg. - A Szervezet vezére nem fogadta el a visszakozását. Hiába, ugyanazt kapta amit Mankar is. - Legalább tudjuk. Következő.
Ez így ment tovább, amíg az összes katonát ágyékon csapta a biztonsági rendszer.
- Nem értem. - A vezér elgondolkodott, olyan problémába ütközött, ami még ő rajta is kifogott. - Hajdan, ismertem minden dwemer biztonsági rendszert. - Leült egy sziklára.
- Most mi lesz? - Ulfric kezdett türelmetlenkedni. - Be se jutottunk, de már megakadtunk. - A Szervezet vezére nem mondott semmit sem. - Hallasz?
- Gondolkodom! - Megdörzsölte a maszkját. Hiába törte a fejét, nem találta meg a megoldást.
Thrys teljesen unta magát. Mindenhol csak hó, sziklák és régi romok voltak találhatók. Az őt védelmező katonák többsége az ajtónál próbálkozott, így nem zavart senkit, azzal, hogy elhagyta a Thalmorok táborát az ebédidő alatt.
Szerencsére, mindegyik csapat elegendő élelmet hozott magával az expedícióra. Joross magának és az kedvenc unokahúgának, Thrysnek is szedett a levesből.
- Thrys, gyere ebédelni. - Joross szólt neki.
- Inkább hozzánk gyere. - Marshal is magához hívta.
Thrys most azon őrlődött, melyikükkel ebédeljen. Marshal, már egy jó ideje vigyázott rá és beleszeretett, de Joross az egyetlen olyan rokona, aki tényleg szereti őt. Végül Marshal mellé ült le.
Ez kicsit rosszul esett Jorossnak, elvégre, amikor még kislány volt, Thrys mindig olyan jókedvű volt, amikor együtt ebédeltek és mindig meg tudta nevettetni és úgy bánt vele, mintha a saját lánya lenne. Szomorúan vette tudomásul, azok az idők elmúltak.
- Jól érzed magad? - Marshal és a Szervezet emberei a magukkal hozott sült húst ették, de Marshal adott belőle Thrysnek is.
- Jól vagyok. Mi van az ajtóval? Elakadtunk?
- Egyelőre. A vezérem kitalál valamit. - Marshal örült, hogy Thrys mellé ült le, jól esett a társasága.
- Mit gondolsz, mi lesz odabent?
- Nem tudom, de valami miatt, a vezérem is fél. - Ez nagyon aggasztotta Marshalt. Még sosem látta volna, hogy a Szervezet vezére félne valamitől.
- Mitől? - Marshal valamiért szórakoztatónak tartotta a Thrystől már jól megszokott ostoba kérdéseket.
- Nem tudom.
- Mi lesz, ha megtaláljuk az Ősi Tekercset? És legyőzzük Alduint?
- Mire gondolsz? - Thrys Marshal felé fordult és a narancsszínű szemeiben, szomorúságot lehetett felfedezni.
- Fogunk még találkozni? - Marshal borzasztóan ideges és feszült lett ettől a kérdéstől, mert pontosan tudta rá a választ. Most legszívesebben leitta volna magát, de se közel, se távol nem volt alkohol.
- Csatlakozhatok? - A kényes beszélgetést, Joross szakította félbe, a kezében egy tál levessel.
- Máshol nem tudod zavarni a levegőt? - Marshal goromba módon elhajtotta, amit Thrys nem nézett jó szemmel.
- Marshal! - A nagybátyja felé nézett. - Nyugodtan, Joross bácsi. - Joross leült Thrys mellé, így a lány a két férfi közé került.
- Miről beszélgettek? - Egyértelműen, azért lett harmadik kerék, hogy megakadályozza, Marshal rossz befolyását Thrys felé.
- Személyes dolgokról. - Marshal nem engedett.
- Akkor itt maradok, ahol szemmel tarthatom Thryst és tudok rá vigyázni. - A lány borzasztóan kínosan érezte magát, de tudta, ha most kimegy a két férfi közül, könnyen egymásnak esnének. Inkább maradt és elviselte a sok tüzet, amit a ők ketten köpködtek egymásra.
- Jobb ha óvatos leszel odabent, ezekben a romokban, sok ember lelte halálát! - Marshal figyelmeztette Jorosst.
- Ez most fenyegetés?!
- Nem, hanem figyelmeztetés! Ha nem tűnsz el innen, letépem a farkad és megnézzük, elég kicsi-e, hogy kinyílik-e az ajtó! Ilyen az, amikor én fenyegetek valakit!
- Elég! Hagyjátok abba! - Thrys leállította őket. - Ne veszekedjetek!
- Ahogy akarod. - Marshal csak felállt és otthagyta a két elfet. Thrys szeretett volna utána menni, de tudta, a nagybátyja csak követné, amitől csak folytatódna az egész.
- Miért kellett ezt? - Thrys a Jorosst okolta, amiért Marshal megsértődött rá.
- Nem hagylak kettesben, azzal az emberrel. Egy hazug gyilkos. Csak ki akar használni. - Thrys csak dühösen felállt és otthagyta a nagybátyját. - Hova mész?
- Csak járok egyet, feltéve, ha megengeded! - Meg sem várta a választ, már el is indult.
Joross nem örült, hogy az unokahúga így megharagudott rá, de fel kellett vennie a szülő szerepét is. Amikor megígérte a nővérének, hogy vigyáz rá, tudta, nem lehet csak a vicces és kedves Joross bácsi. Rá hárult a feladat, hogy felnevelje, mert a testvérei kiközösítették és a nevelők is rosszul bántak vele.
Tudta, néha olyan szerepeket is fel kellett vállalnia, amitől haragudni fog rá, de csak az ő érdekében, ahogyan most is.
A sértett Thrys nem Marshalt kereste fel. Kellett egy kis egyedüllét a számára, amit már régóta nem kapott meg, mivel az őrök folyamatosan figyelték. Hirtelen, egy sziklán ülve találta meg a Szervezet vezérét, aki még mindig nem jött rá az ajtó titkára.
- Még mindig nem nyílt ki? - A vezér nem nézett rá, csak tömören válaszolt.
- Nem.
Thrys maga is megnézte az ajtót és meglátta a kis csapóajtó mellett lévő feliratot. „Mondd, kicsi a péniszem és lépj be". Igaz, dwemer nyelven volt, de emlékezett, amikor a vezér felolvasta. Már szinte mindenki megpróbálta, de csak sajgó ágyék lett a jutalmuk.
Csak úgy viccből, ő maga is odahelyezte, azt, ahogy a férfiaknak szokás, ami neki nem volt és belebeszélt a csőbe.
- Kicsi a péniszem. - A csapóajtóból ugyanolyan hangot lehetett hallani, majd ugyanúgy megütötte volna azt, ami Thrysnek nem volt. Ezután, egy kattanás kíséretében, az ajtó kinyílt. - Sikerült!
- Hiszen ez…! - A Szervezet vezére éppolyan döbbent volt, mint mindenki más.
- De hát, nem csak egy kis pénisszel rendelkező személy nyithatja ki?! - Ulfric is alig jutott szavakhoz, de a vezér gyorsan átlátott a dolgon.
- Vagy valaki, akinek nincs is. - Állapította meg a vezér, mire Thrys büszkén mosolygott, hogy most ő találta meg a megoldást. - Mindenki, szedje össze a felszerelését! Az ajtó nyitva.
Amint tovább lehetett menni, mind a négy frakció emberei összeszedték magukat és felkészültek arra, hogy bemenjenek a romba.
A levegőből, fémes csörömpöléseket lehetett hallani, a földön pedig, egy ismerős árnyék tűnt fel.
- Sárkány! - Marshal vette észre először.
- Íjászok! - Üvöltötte Ulfric.
Ez a sárkány más volt mint a többi. Sárga volt, nem volt se húsa, se bőre, de még csak pikkelyei sem. Csupa fém, csavarok és lemezvértek alkották a testét, a szárnya valamilyen erős ponyvából volt, a szemei helyén két vörösen izzó alkatrész. Ahogyan felüvöltött, akár egy igazi sárkány hangja volt és egyszerre, fémes zúgás ütötte meg mindenkinek a fülét.
- Ez meg mi?! - Kérdezte valaki.
- Egy védelmi rendszer, ami csak akkor aktiválódik, ha valaki bekapcsolja! - A vezér adta meg a választ.
A sárkány nem válogatott és az expedícióra támadt. Olyan gyors volt, hogy sikerült végeznie két légiós katonával is, Calintussal és Plirioval.
- Be a romba! - Kiabálta Ulfric.
A Viharköpenyesek voltak a legközelebb, így ők értek be a leggyorsabban, veszteség nélkül. A Légiósok két embert vesztettek, mire elérték a bejáratot. A Szervezet összes tagja bejutott, kivéve Marshal, aki a Thryssel és Jorossal való vitája miatt, távolabb ment. A Thalmoroktól Honnath esett áldozatul a sárkánynak, de a többiek is elérték a biztonságot nyújtó ajtót, amin egyesével tudtak csak bemenni.
- Hol van Thrys?! - Marshal nem találta az elfek között, ahogy Joross sem.
- Még kint van! - Joross és Marshal egyszerre rohantak utána, gondolkodás nélkül.
Thrys azért maradt hátra, hogy megbizonyosodjon, vannak-e túlélők és kiderült, Honnath még életben volt és elkezdte vonszolni a hóban, de a gépsárkány egyre közelebb ért.
- Mit csinálsz?! - Marshal és Joross egyszerre értek oda.
- Segítenünk kell… - Be sem fejezhette, de Joross elrángatta, hátrahagyva Honnath-ot, Marshal pedig gyorsan leszúrta, amitől azonnal meghalt. Kegyesebb halál, mint agyonégni a sárkánytűztől.
- Földre! - Joross látta, a sárkány ott repül, mögöttük, alig néhány méterre a földtől, így megragadta az unokahúga tarkóját és a földre vetette magával együtt, így a gépsárkány túlment rajtuk.
Thrys, amint feleszmélt, a dwemer rom tetején látott egy embert. Tetőtől talpig, fekete ébenvértet viselt és távolról figyelte az eseményeket. Nem volt idő azon gondolkodni, hogy vajon ki lehet az, menekülni kellett.
Marshal utolérte őket, gyorsan felrángatta Thryst és vele együtt kezdett rohanni, Joross csak egy kicsivel maradt le tőlük. Sikerült elérniük az ajtót, Marshal ment be előbb, őt követve Thrys, majd Joross.
A gépsárkány nem adta fel ennyivel, leszállt, az ajtó elé és a szájába épített lángszóróját elindította.
- Maradjatok mögöttem! - Marshal, egyértelműen Thrys miatt, a tűz útjába állt és a Varázstörőjével kivédte azt.
- Ezt nem fogod sokáig bírni! - Thrys megpróbálta elrángatni Marshalt a sárkánytűz útjából, de nem mozdult.
- NE VITÁZZ! - Féltérdre rogyott, de tovább tartotta fenn a védőpajzsot. - MENEKÜLJ!
- Gyere gyorsan! - Joross elvitte.
Marshal körül vörös aura jelent meg, ami a gyűrűjéből terjedt. Az aura sötét erőt árasztott magából, de Marshal újra felállt és könnyebben védte ki a tüzet. Sajnos, a gépsárkánynak nem kellett levegőt vennie, így folyamatosan képes volt fújni a tüzet.
A rom elkezdett rázkódni, ahogy Marshal gyűrűjéből egyre több erő szabadult ki és ő maga egyre nagyobbá és erősebbé vált.
- MARSHAL! PARANCSOLOM, HOGY HAGYD ABBA! - A vezére parancsolta, de Marshal elvesztette a józaneszét és a sárkány nem fogyott ki a tűzből, erősebb fokozatra kapcsolt és a mennyezet elkezdett rázkódni és leomlani. Beljebb kellett menekülni.
- Marshal! - Thrys megrémült Marshal berzerker formájától, de nem akarta otthagyni. - Hagyd abba!
Marshal nem volt eszénél, csak üvöltött, mint egy dühöngő őrült, amíg a hatalmas törmelék halom maga alá nem temette.
Nem tudott mit tenni, menekülnie kell, vagy ő is úgy végzi mint Marshal. Nem tudni meddig menekültek, de futás közben, Mankar a Thalmortól és Soretor a légiótól meghalt.
- Nincs visszaút. - Állapította meg a vezér, miután kiértek az omlásveszélyes zónából. - Az egyetlen lehetőség az életben maradásra, - A sötét, ezennel már omlás biztosabb elő termet. - ha szembe nézünk Alftand sötét járataival és megszerezzük az Ősi Tekercset. Óvatosnak kell lennünk, mert a sárkányoknál sokkal veszélyesebb teremtmények vannak itt.
Mzark tornya, ahol az Ősi Tekercs található, a lehető legbonyolultabb zárral védett pont Alftand-ban. Összesen három, csúszkáló alak jutott el idáig.
- Végre, megérkeztek a gyerekek. - A fehér hajú, félig kígyó, félig emberlény, a távolból hallotta az omlást. - Jót fogunk játszani velük. - A nagy, groteszkül széles szája, gonosz vigyorrá nyúlt.
- Melyikünk menjen? - Kérdezte a szintén fehér hajú nőstény.
- A ti erőtökre, méltatlanok ezek az undorító Shisnok. - A fekete hajú csúszott közelebb, meglengetve a korallból készült, nehéz, kétkezes kardját, amit a jobb felső kezével olyan könnyen forgatott, mintha egykezes lenne.
- Mindannyiunkéra. - Shilixan, a fehéhajú tovább vigyorgott, kimeresztve a hatalmas, ragadozó fogait. - Nervarine és a Dovahkiin egyszerre jöttek el. - Mint akinek tökéletesen összeállt a terve, olyan önelégült volt. - Hagyjuk a Kelt. Nem megy sehova. - A nőstény ugyanúgy vigyorgott, ahogy a fekete hajú hím is.
- Legalább szórakozunk egy jót.
- Akit elkaptok, megehetitek, de Nerevarine-t és a Dovahkiin-t, élve akarom.
- Ahogy parancsolod, mester.
A három kígyóember, nesztelenül és vérszomjasan fordultak meg és lopakodva csúszkáltak az áldozataik felé. Nem volt mit tenni, a ragadozó ösztönüket ki kellett élniük. Vért akartak. A sárkányszülöttet akarták. És Nerevarine-t akarták, akárhol legyen.
Köszönöm hogy elolvastad, ha tetszett, jelöld be követésre és a kedvenceid közé és ne felejts el kritikát írni. Ha érdekel, a többi történetemet is elolvashatod:
- Elfen Lied, ahogyan még nem nem láttad
- Egy történet Myrtanából
- Fable: A szükséges rossz
- Totál Dráma Sziget az OC-immel
- Elder Scrolls: Égkoszorúi krónika, mellékszál
- Attack on Titan, az OC-immel
(Hát, ennyi lett volna Marshal utazása. Mit gondoltok?)
Halottak: Birodalom: Calintus, Plirio és Soretor
Thalmor: Honnath és Mankar
Szervezet: Marshal és Potema Septim (eltűnt)
