Halo, megérkezett a folytatás. A következő számot hallgasd az adott időben: (1) Resident Evil Ost - Laser chamber.
Nincs mesélő
Alig lehetett látni mást, csak sötétséget, szerencsére, több mágus is volt az expedícióban, főleg a Szervezet és a Thalmor oldalán, akik fénygömböket idézve, megvilágították az utat. A szörnyű katasztrófa miatt, mind a Viharköpenyesek, a Birodalmiak, a Szervezet és a Thalmorok, ugyanúgy csapdába estek, Alftand ősi romjaiban. Együtt kellett dolgozniuk, ha élve akartak kijutni innen.
Egyértelműen, nem lesz könnyű, veszedelmes dwemer csapdák, vérszomjas falmerek és csak az istenek a megmondói, miféle borzalmakat rejt magában Alftand.
- Reméljük, az ittlétünk, észrevétlen marad. - A Szervezet vezére mutatta az utat, ismerte ezt a helyet, hiszen már járt itt. Ő volt az egyetlen remény, mindenki számára.
Az ősi rom mélyén csend volt az úr, a látogatók, hosszú, évezredes csendet és békét törtek meg azzal, hogy idejöttek. A nehézfém fogaskerekek kattogtak és forogtak, óramű pontossággal, annak ellenére, hogy már évezredek óta nem álltak meg és nem tartottak szünetet. A dwemerek voltak a valaha volt legnagyobb mérnöki tudással rendelkező faj, de eltűntek.
Csupán a hagyatékuk maradt itt, a városaik, amiknek mélyén, találmányaik titkai rejtőznek, de azokat sosem adták olcsón és a lehető, legerősebb védelemmel látták el, minden tervrajzukat. Egy Ősi Tekercs, még a természetfeletti tudással rendelkező dwemerek számára is egy felfoghatatlanul értékes kincs, amit a város legmélyén tartottak.
Thrys teljesen sokkot kapott, amióta beomlott a kijárat. Alig beszélt valamit és csak bambán, maga elé nézve haladt a többiek után. A szíve olyannyira összeszorult, hogy alig fogta fel, ami körülötte forog. Gyakran lemaradt és ha a nagybátyja, Joross nem segítette volna, talán örökre el is tűnt volna a sötét járatokban.
Az Igazságosztó, legszívesebben, elbeszélgetett volna az unokahúgával, hogy megnyugtassa, de ez most nem volt lehetőség, a csoporttal kellett maradniuk, mert ha lemaradnak és elvesznek, nem jönnek vissza értük és mindketten itt maradnak.
Thrys, jó okkal került ebbe az állapotba, Marshal meghalt. Azt hitte, legyőzhetetlen. Mindig vigyázott rá, mindig kitalált valamit, hogyan kerülje el a halált, nem számított, mekkora bajt okozott, ő helyrehozta és ugyanolyan maradt. Egyszerűen csak leszidta, de utána, leitta magát és minden olyan volt mint régen.
Ami igazán megrémítette, az a vörös aura volt, ami Marshalt valami veszett vadállattá, egy tomboló szörnyeteggé változtatta.
Hirtelen, az egész csapat megállt, mert a Szervezet vezére, gyorsan lefékezett.
- Mi történt?! - Ulfric volt az első, aki választ követelt. - Miért fékeztél le?! - A sötét varázslónő nem fordult meg.
- Itt át kell mennünk. - Egy különleges, csupa, szinte tükörfényes folyosó előtt állt meg, de nem akart semmilyen körülmények között sem belépni.
- Akkor… - Érdeklődött volna Elenwen, de gyorsan megkapta a válaszát.
- Ez a folyosó, egy halálcsapda.
- Akkor keresnünk kell egy másik utat. - Javasolta Tullius.
- Nincs másik út. - A vezér gyorsan leszögezte. - Ez a folyosó vezet a felsőbb szintekre. Ahol most vagyunk, egy vészkijárat.
- Miért van ez itt, egyáltalán?! - Idegeskedett Ulfric.
- Hogy távol tartsák a nemkívánatos látogatókat.
- Mi történik azzal, aki belép? - Kérdezte Tullius.
- Nehéz lenne szavakba önteni, már rég volt, amikor utoljára láttam, de borzalmas.
- Át tudunk jutni?
- Itt a bökkenő. - A vezér csak két ujjával, gondolkodva kezdte dörzsölni a maszkja alját. - Ki tudom kapcsolni, csak egy kis időbe telik és utána is, 50% az esélye, hogy nem kapcsol be újra. Miután kikapcsoltam, valakinek be kell mennie, megnyomni a gombot a folyosó közepén, ami előhív két kart a kijárati ajtó végén, amiket egyszerre kell, két embernek meghúznia. Attól garantáltan leáll az egész és kinyílik az ajtó. - A folyosó bejárata melletti falat elkezdte tapogatni, egyértelműen keresve valamit. Talált egy pici bemélyedést, ami egy nagyobb panelt rejtett, tele, színes, kék gombokkal. - Amíg lekapcsolom, sorsoljátok ki, hogy ki legyen az a bátor, aki bemegy.
Sokan idegesek lettek ettől a lehetőségtől. A vezérek biztos nem mehettek, de nem is akartak a katonáik mögé bújni, ezért a jobb kezeik mentek. A Birodalomtól Rikke, a Viharköpenyesektől Galmar, a Thalmortól Joross és Szervezettől Leila.
Kénytelenek voltak, ismét sorsot húzni, a Szervezet vezére által megidézett, fehér szálakból.
- Oh, b*szdmeg! - Idegeskedett, az, aki a rövidet húzta.
- Te vesztettél, lódulj! - Parancsolta Galmar.
- Valamiért, nyugodt vagyok, hogy nem én megyek. - Rikke fellélegzett.
- Az időhúzással, nem érsz el semmit sem. - Leila is utasította.
- Ha meghalok, - Joross volt a szerencsétlen. - visszajövök és kísérteni fogok mindenkit. - A folyosó felé vette az irányt. - Készen állok.
- Egy kis időt kérek még. - A Szervezet vezére még a gombokkal dolgozott.
- Addig, egy kicsit, összeszedem magam.
- Csak nyugodtan.
Joross tudta, most akár meg is halhat odabent, ha haragszik is rá, Thrys-től mindenképp el akar búcsúzni. Meg is találta az unokahúgát, egy sarokban kuporodva.
- Minden rendben? - Kérdezte, de Thrys sokkos arca és könnyes szemei, megadták a választ. - Szeretted Marshalt. Ez egyértelmű. - Joross egyértelműen megvetette őt és a Szervezet összes tagját, de a tény, hogy az életét áldozta Thrys-ért, elgondolkodott rajta. - Úgy tűnik, ő is érzett valamit.
- Meghalt. - Ennyit mondott és majdnem elbőgte magát. - Miattam. - Joross látott benne logikát, ha Thrys nem ment volna ki Honnath-ér, talán Marshal még élne.
- Nézd, - Leült mellé a sarokba. - tudom, mit érzel. Amikor anyád meghalt, én is ugyanúgy felelősnek éreztem magam, hogy nem tettem eleget, hogy megvédjem a nővéremet. - Nem segített sokat, alig hatott Thrysre, aki fejét még mindig a két térde közé hajtotta. - Apád azért halt meg, hogy megvédjen téged a Szervezet embereitől. - Erre gyorsan felkapta a fejét, a kíváncsiságtól. - Apád a Szervezet embere volt. Beleszeretett anyádba, aki viszont szerette. A Szervezet vezére tudomást szerzett erről és elküldte az embereit hogy öljék meg őt, anyádat és téged. Apád feláldozta magát, hogy anyád és te, aki épp csak megszülettél, élhessenek. Én a közelben voltam, de túlságosan féltem segíteni neki. Gyáva voltam. Megígértem anyádnak, hogy vigyázni fogok rád, mielőtt a Szervezet végzett volna vele is.
- Mik voltak az utolsó szavai? - Joross ezen meglepődött.
- Hogy?
- Mik voltak, anyám, utolsó, hozzád intézett szavai?
- Hát… - Jorossnak egy kicsit kellemetlen volt visszaemlékezni. - akkor kért meg, hogy vigyázzak rád. „Vigyázz Thrysre.", ennyit mondott nekem.
- Nekem azt, „Találd meg apádat.". - Erre felfigyelt, értetlenül.
- Apád már meghalt. - Ez megdöbbentette Thryst. - Mit érthetett ezalatt?
- Miért küldött Égkoszorúba, ha tudta hogy halott?
- Anyád nem csinált semmit sem ok nélkül és nem tenné kockára az életed a semmiért. - Meg volt győződve, a nővérének, valami terve volt. - Nem tudom, miért akarta hogy fel gyere, ide, Északra, de biztos jó oka volt rá. - Óvatosan átölelte az egyik karjával. - Talán a sárkányszülött erőd? - Thrys elmosolyodott és a könnyei máris elkezdtek felszáradni. - Ez biztos jelent valamit. Méghozzá, hogy különleges vagy és hogy nem véletlenül rendelkezel ezzel az erővel. - Egy csókot lehelt a homlokára, majd felállt és megnézte, hogy halad a Szervezet vezére.
- Köszönöm, Joross bácsi. - Thrys már jobban érezte magát. Felállt és körülnézett a folyosón. Szembe találta magát valakivel, akinek ugyanannyira hiányzott Marshal mint ő neki. - Karsk, minden rendben? - Karsk szomorú, lehajtott fejjel sétált fel-alá az ősi, dwemer folyosón.
- Bús. - Felelt egyhangúan. - Szomorú. Depressziós.
- Hiányzik Marshal? - Egyértelmű volt.
- Ő a legjobb barátom és most elment. - Karsk egy jól ismert, fájó érzést érzett a mellkasában.
- Sajnálom.
- Mindig ez történik. - Szinte suttogta maga elé.
- Hogy érted?
- Mindig, amikor találkozok egy olyan férfival, akire felnézek, elhagy, meghal vagy mindkettő. Ez történt az apukámmal, Esbernnel és most Marshallal. - Egy darabig csak csendben nézett. - Gondolod, meg vagyok átkozva?
- Nem. Csak balszerencsés vagy. De Marshal azért halt meg, hogy megvédjen minket. - Karsk vett egy nagy levegőt, hogy felnőttnek szokás.
- Marshal nem halt meg. Csak nincs itt. - Ezzel nyugtatta magát. - Hiszen, el sem búcsúztam tőle. A legjobb barátoknak illendő, hogy elbúcsúzzanak.
- Mik voltak Marshal utolsó szavai hozzád? - Karsk elgondolkodott ezen a kérdésen.
- „A Feketehanga mézsör sz*r.". - Elkezdett zokogni és a könnyeit sem bírta visszafojtani. - Azért, - Átölelte Thryst. - mert én nem vettem neki rendes, északi mézsört, ezáltal rákényszerítve, hogy azt igya, utolsónak, ami nem ízlik neki! Borzalmas barát vagyok!
- Dehogy, - Próbálta nyugtatni és finoman simogatni a hátát. - nálad odaadóbb és hűségesebb barátot nem kívánhat senki sem.
- Köszönöm. - Abbahagyta a sírást. - Ez sokat segít. - Kibújt Thrys öleléséből. - Neked mit mondott utoljára? - Ezen egy kicsit zavarba jött.
„Amikor utoljára beszéltem Marshallal, megkérdeztem, együtt maradunk-e, miután legyőztük Alduint. Nem válaszolt. Arra se vette a fáradtságot hogy hazudjon valamit. Akármilyen rosszak voltak ezek, utolsó szavaknak, nem akarom megosztani senkivel sem. Ez a mi utolsó, magánbeszélgetésünk volt, ami nem tartozott senkire sem."
- Marshal utolsó, hozzám intézett szavai, „Csak a hülyék olvasnak.".
- Igen. Azt tényleg utálta.
Valami megmagyarázhatatlan okból, Potema szelleme is eltűnt, Marshallal együtt, ezért a teste most csak egy üres báb, amit Karsk-nak kellett cipelnie.
Jorossin Igazságosztón volt a sor, hogy bemenjen a halálcsapda folyosón és megnyomja a gombot. Egy kicsit megtorpant, pontosan a küszöbön állt és vett néhány nagy levegőt. Természetesen félt. Az ismeretlentől, amitől még a Szervezet vezére is tartott, ami könnyedén megölheti.
- Veled megyek, Joross bácsi! - Ajánlotta Thrys, nem akarta még a nagybátyját is elveszíteni.
- Nem! Te itt maradsz. - Joross egyértelműen nem fogadott el ellenvetést.
Elindult. Belépett a folyosóra. Nem történt semmi, de akkor is, folyamatosan készenlétben állt és mindkét kezét, a két kardja markolatára helyezte. Mindenki lélegzet visszafojtva bámulta, ahogy szépen, lassan közeledik a folyosó közepén lévő gomb felé.
Egy kisebb szívrohamot okozott Jorossnak és majdnem mindenki másnak, amikor a sötét folyosó, egy szempillantás alatt sárga fényben kezdett világítani. A folyosó tetején lévő, különös szerkezet, erős fényt bocsájtott ki, amit felfokozott, a tükörsima fémfal.
Joross egyből elővette mindkét kardját és felkészült, szinte bármire. Nem történt semmi.
- Nyugi, csak automatikus világítás. - A Szervezet vezére lenyugtatta.
- Lenyűgöző. - Amint lejjebb ment a szívverése, eltette az egyik kardját és tovább ment a gombhoz, ami alig volt pár lépésre tőle. Elérte és megnyomta. Hallani lehetett a dwemer fogaskerekek, nagyon hosszú idő utáni újra működésbe lépését és pontosan, ahogy a vezér megmondta, a folyosó másik oldalán, két kar jelent meg. - Lehet jönni! - Hátra szólt a többieknek.
A két kart még meg kellett húzni, egyszerre. Jorosst a stressz egy kicsit kimerítette, meg kellett állnia a folyosó közepén, hogy a szíve lenyugodjon. Addig a többiek, a Viharköpenyesektől, Ralof és Bot jött, a Thalmortól Karane és a Birodalomtól Ary.
Amikor utolérték Jorosst, gyorsan megtorpantak, mert egy hátborzongató sziszegést hallottak a csöveken keresztül.
- Úgy néz ki, a gyerekek játszani jöttek! - Jól kacagott. - Ez a rom lesz mindannyiótok sírja!
- Gyorsan! Tűnjetek onnan! - A folyosó végéről, a rácsos kapu másik oldaláról, egy fekete páncélos férfi figyelmeztette őket. Valami megijesztette és elrohant. Nem lehetett megállapítani ki lehetett az.
Késő volt. A visszaút is lezáródott és csapdába estek.
- Mi folyik itt?! - Ulfric, az embereiért aggódva verte a kaput.
- Valaki bekapcsolta a védelmi rendszert. - A Szervezet vezére adta meg a választ, elég nyugodtan.
- Kapcsold ki!
- Innen nem lehet. Csak ha meghúzzák a két kart a folyosó végén.
- Hallottátok! Irány a két kar!
Miután a kapu bezáródott, a bent rekedtek azonnal a fegyvereikért nyúltak, amint meghallottak egy különös zúgást. Tudták, valami veszélyes dolog közeleg.
- Az ott mi?! - Ralof alig bírta leírni, mi közeleg feléjük, de tudta, ahogy mindenki más is, ölésre teremtetett.
(1) A folyosó vége egy kicsit elsötétedett, de két oldalt, két kisebb sárga fénypont jelent meg a falakon, tökéletes szinkronban egymással.
- Nyissuk ki ezt a kaput! - Thrys, a nagybátyjáért aggódva, megpróbálta felfeszíteni a bezárt kaput, de az nem mozdult.
- Nincs értelme. - Amíg mindenki más ideges volt és rémült, a Szervezet vezére nyugodt maradt. - Azt a rácsos kaput legfeljebb nehéz ballisztával tudjuk csak át törni és a benne lévő rúnák ellenállnak minden varázslatnak.
- Akkor mit csináljunk? - Tullius tábornok ugyan feszültebb volt a Szervezet vezérénél, de megőrizte a hidegvérét.
- Reménykedni, hogy elérik a két kart és leállítják a védelmi rendszert.
A két sárga pontot egy erős, de vékony sárga energia sugár kötötte össze és gyorsan elindult a behatolók felé.
- FÖLDRE! - Jorosst a reflexei nem hagyták cserben, megragadta az elsőt aki a bal keze ügyébe került és a földre vetette, magával együtt.
Ralof volt az akit megmentett, Ary és Bot is a földre kerültek hogy kitérjenek a fénycsóva elől. Karane, mágus lévén, nem volt elég fitt és gyors hogy időben kitérjen.
- Karane! Jól vagy?! - Joross a talpon álló elf nőt nézte, aki nem reagált a szavaira.
Karane lila szemeiben nem volt élet. A nyakán egy sötétvörös karikát lehetett látni, majd a feje, egyszerűen leesett a testéről, legurult, majd a homloka nagyot koppant a sárga fémpadlón és a fejetlen teste, rongybabaként esett össze.
- VISSZAJÖN! - Kiabálta Ary.
A sárga energia, amint elérte a kaput megállt, majd visszafordult, hogy végezzen a többiekkel is. Ezúttal, lejjebb ment, hogy ne tudjanak lebukni, ezért ugrani kellett.
Bottenor volt az első, akit elért, ezért az idősebb nord megpróbálta átugrani az energia nyalábot, de azt, mintha valaki irányította volna, ezért pontosan akkor emelkedett fel, amikor Bot ugrott, így a hasánál keresztbe vágta. Bot talpra esett, de az élet hamar elszállt belőle is, amikor a felső teste hátra esett, az alsó pedig előre, majd a megégett belső szervei kifolytak a padlóra.
Ary, a nehéz páncélja miatt nem tudott gyorsan manőverezni, ezért a pajzsát emelte fel, hogy távol tartsa a sugarat, de az átvágta a fát és az acélt, egyaránt, valamint a karját is egy szempillantás alatt leválasztotta. Alig volt ideje meglepődni, mert a sugár, a mellkasánál, áthatolt a légiós acélvértjén és ugyanúgy mint Botot, őt is félbevágta.
Joross már kellően átlátta, valaki irányítja ezt a sugarat. Ismét lentről jött, bárki arra gondolna, hogy átugorja, de aki irányítja, biztos erre számít. Az utolsó pillanatban, Joross úgy csinált mintha nekifutna az átugráshoz, de nem rugaszkodott el a földtől, hanem bukfencezett egyet. Úgy volt ahogy gondolta, a sugarat irányító személy, legyen az akárki, arra számított hogy ugrani fog, de amikor meglátta, hogy az elf bukfencezve, a sugár alá került, gyorsan megpróbálta lefelé irányítani, de elkésett és Joross ép bőrrel megúszta.
Ralof gyorsan, a folyosó végéhez rohant és amint elérte, meghúzta az egyik kart. Nem történt semmi. A sugár gyorsan közeledett felé, nem volt ideje kitérni, csak a falhoz szorította a hátát és behunyta a szemét, de mielőtt elérte volna, épp az arca előtt állt meg, majd visszafordult.
- Maradj ott! - Kiabált oda Joross. - Egyszerre kell meghúzni mindkét kart!
Ralof, bármennyire is veti meg a Thalmorokat, az élete azon múlik, vajon az Igazságosztó, átjut-e még egyszer az akadályon.
Joross tudta, aki a sugarat irányítja, nem fogja könnyen átengedni. Elég egy hiba és neki vége. Teljes erejével a sugár felé rohant, az viszont fel-le cikázott, úgy hogy ne lehessen kiszámítani, vajon fentre vagy lentre fog menni.
Joross felugrott a magasba, amennyire csak bírt, de a sugár felemelkedett, az Igazságosztó a plafonon megkapaszkodott egy csőben, amivel felhúzta magát, de ez nem volt elég, mert a sugár így is simán kettévágja. Összeszedte minden erejét, felhúzta az alsótestét és teljesen nekifeszült a plafonnak, a lábait teljesen kinyújtva a levegőben. Ez borzasztóan megerőltető mutatvány volt a részéről, főleg teljes páncélban, de kitartott és a sugár, épphogy csak levágta az egyik kardja pengéjét.
A mester munkált, elf holdkőből kovácsolt pengéjén, úgy ment át a sugár, mint kés a vajon és a penge, hüvelyestül leesett a padlóra. Joross kifújta a tüdőjébe zárt levegőt, mivel annyira megterhelő volt, ennyi ideig megtartania az egész testét és biztonságban leért a földre. Rohanni kezdett, elérte a másik kart és Raloffal egyidőben húzták meg, amitől a sugár eltűnt és kinyílt mindkét kapu.
Nem hezitáltak, gyorsan kirohantak a biztonságba. (1)
A nord és az elf előkészítve a fegyvereiket, felkészültek bármire, ami a kapun át várja őket. Nem találtak semmit sem, csak egy különös szerzet alakját látták egy pillanatra, ahogy eltűnik a sarkon.
A másik oldalt, a többiek csak csendben figyelték az eseményeket.
- Indulhatunk. - A Szervezet vezére nyugodtan indult el, de a többiek nem nagyon akarták követni.
- Maga ugye viccel?! - Ilya a folyosó közelébe se ment.
- Én be nem teszem oda a lábam! - Hadvar maradt az utolsó Birodalmi légiós.
- Már ki lett kapcsolva, és ha Joross és Ralof nem kapcsolják be, teljesen biztonságos.
- Bizonyítsa be! - Követelte Tullius. - Most menjen maga!
A vezér csak megvonta a vállát és átlépte a folyosó küszöbét. Nem történt semmi. Nyugodtan átsétált a folyosón. Gond nélkül átlépett Karane, Bot és Ary tetemei fölött és elérte a kijáratot.
- Legalább ti, túléltétek. - Állapította meg, miután megtalálta Ralofot és Jorosst.
- Nem magának köszönhetően! - Joross egyértelműen a vezért vádolta a többiek haláláért. - Szándékosan csapdába csalt!
- Előre figyelmeztettelek, a biztonsági rendszer bekapcsolhat. - Magyarázta a sötét varázslónő.
- Mi volt az a szerzet, ami irányította? - Ralof sokkal inkább erre volt kíváncsi, amire a Szervezet vezére felkapta a fejét.
- Mit láttatok?!
- Nem tudtuk rendesen megnézni. - A nord folytatta. - De biztosan nem ember volt.
- És egy fekete páncélos férfit. - Tette hozzá Joross.
- A végtagjai, az alsó teste vagy a feje?! Milyenek voltak?! - Még sosem lehetett a vezért ilyen idegesnek látni. Valami, már az expedíció kezdetekor megrémítette.
- Nem láttuk rendesen, de talán az a fekete páncélos kapcsolta be a védelmi rendszert! - Ralof egyből erre következtetett.
- Annak nem lenne értelme. - Joross ellenkezett.
- Mégis miért?! A halálunkat akarta!
- Mert figyelmeztetni akart minket!
- Jorossnak igaza van. - A Szervezet vezére a Thalmorral értett egyet. - Ostobaság bekapcsolni a biztonsági rendszert és aztán figyelmeztetni minket.
- Joross bácsi! - Thrys volt az első, aki átért a folyosón és gyorsan odarohant a nagybátyjához és átölelte.
- Jól vagyok. Ne aggódj.
Miután mindenki átért a folyosón, Ulfric-nak beszélnivalója volt a Szervezet vezérével.
- Ha azt hiszi, itt hagyjuk a társunkat, ebben az istentelen rom mélyén… - Ulfric egyértelműen nem akarta hátra hagyni Botot.
- Nem hiszem, hanem tudom. Nincs idő temetésre, tovább kell mennünk mielőtt… - A Szervezet vezérének a gyűrűjében lévő ékkő, hirtelen fehéren kezdett világítani. - Ajjaj. - Aggódott, de nyugodt maradt.
- Mi történt? - Ulfric figyelmes lett, hogy ez egy olyan dolog, amire még ő sem számított.
- A ti gyűrűitek is világítanak? - A Szervezet vezére, teljesen ignorálta Ulfricot és az embereihez fordult. Leila gyűrűje zölden, Liz-é szürkén és Wynns-é kéken. Grambbé nem világított.
- Igen, vezérem. - Válaszolt Leila. - Mi történt?
- Az, hogy a félelmem beigazolódott. - A vezér lassan körbenézett a sötét helységen. - Az ellenségeink, az igaziak, itt vannak. Nagyon közel. A gyűrűitek idő előtt aktiválódnak.
- De ehhez nincs szükség egy Ősi Tekercsre? - Wynns-ból előtört a kíváncsi tudós ember.
- Indulnunk kell! - Parancsolta a vezér.
Mutatta az utat. Pontosan tudta, merre kell menniük. Más lehetőség híján, mindenki követte őt, de sokan kezdtek kételkedni benne.
- Szerinted bízhatunk, ebben a nőben? - Satof, az egyik Viharköpenyes katona érdeklődött a társainál.
- Ő az egyetlen, aki tudja, merre kell menni. - Skyla, egy másik, női lázadókatona mondta.
- Igaz, - Veresszem is egyetértett Sky-al. - ha meg akart volna ölni minket, már megtette volna.
- És te, Ralof, mit gondolsz? - Sat magára maradt ezen a téren. - Majdnem megöletett téged.
- Én hiszek benne.
- Bíznunk kell benne. - Raneki is velük volt.
Sat magára maradt, csak csendben követte a társait, akik a Szervezet vezérét követték.
- Íme, Alftand nagycsarnoka. - A vezér még több fényt idézett meg, amik az egész, hatalmas, földalatti csarnokot.
Elképesztő volt. Több ezer év után is, a hatalmas csarnokban ezernyi fogaskerék, megállás csak forgott, a csövekből, itt-ott gőz csapódott ki, a falak, ha már omlásnak indultak, még mindig stabilak voltak és erősen tartották a nehéz mennyezetet.
- Ezek a dwemerek mindig elképesztők.
Mialatt mindannyian nézelődtek, alig hallották meg a sok motoszkáló hangot, ami a lehullott, poros romok közül lehetett hallani.
- A helyetekben, én most eltűnnék onnan! - Egy bezárt, rácsos kapu mögül egy férfi hang hallatszódott. Amilyen gyorsan megjelent, el is rohant onnan.
- Már megint az a fekete páncélos! - Ulfric azonnal elővette a baltáját, akárcsak az emberei is előkészítették a fegyvereiket. - Csapdába akar csalni!
- Szerintem, inkább segíteni akar. - Tullius értette, valami nincs rendben.
- Ne akard tudni, mire figyelmeztetett. - Joross nem a fekete páncélos idegen aggasztotta. Megfordult és látta, mi közeledik feléjük.
- Miről besz… - Galmar legszívesebben az elf fejébe vágta volna a hatalmas csatabárdját, de amint meglátta, amit Joross is, elakadtak a szavai.
- Erre figyelmeztetett.
Mindenki, mind a lázadók, a légiósok, az elfek és a sötét rend emberei, védekező pozíciót vettek fel és csak reménykedtek, hogy vissza tudják verni a rájuk támadó, dwemer biztonsági gépeket. Az expedíció tagjai szembe szálltak velük.
A föld alatti erődben, egy elképesztő küzdelem bontakozott ki a túlélésért. Az ősi, még mindig kiválóan működő, gyilkos gépek könyörtelenül rontottak a behatolókra. Sajnos, a létszámfölény okozta túlerő miatt, kénytelenek voltak visszavonulni.
Sajnos, a nagy kavarodásban és zűrzavarban, a nagy tömeg nem tudott együtt maradni és legalább egy tucatnyi külön kis csapatra váltak szét.
Köszönöm hogy elolvastad, ha tetszett, jelöld be követésre és a kedvenceid közé és ne felejts el kritikát írni. Ha érdekel, a többi történetemet is elolvashatod:
- Elfen Lied, ahogyan még nem nem láttad
- Egy történet Myrtanából
- Fable: A szükséges rossz
- Totál Dráma Sziget az OC-immel
- Elder Scrolls: Égkoszorúi krónika, mellékszál
- Attack on Titan, az OC-immel
Halottak: Birodalom: Calintus, Plirio, Soretor és Aretia
Viharköpenyesek: Bottenor
Thalmor: Honnath, Mankar és Karane
Szervezet: Marshal és Potema Septim (eltűnt)
