Halo, itt a 70-ik fejezet! Ki gondolta volna hogy idáig jutok?
Az expedíció alatt szétvált csapatok:
1-es Elenwen, Hadvar, Ralof
2-es Thrys, Tullius, Sky
3-as Joross, Sanan, Delphine
4-es Rikke, Wynns, Leila
5-ös Ilya, Galmar, Liz
6-os Ulfric, Karsk, Lilian
7-es Gramb, Cephourus, Cammy, Arrald
8-as Veresszem, Sevan, Karman
9-es Istar, Sat, Raneki, Skulnar
Nincs mesélő
6-os csapat
Ulfric, a többiektől elszakadva, fényt látott az egyik folyosó végén, ami egy rózsaszínes lila portálkapuhoz vezetett. Nem tudta, miféle boszorkányság okozhatta, vagy hogy mi rejtőzik a kapu túloldalán. Azt tudta, ha itt marad, egy ádáz küzdelemben ugyan, de ezek a dwemer fémszörnyek végeznek vele. Nem volt mit tenni, át kellett ugrania a kapun.
A fénylő portálon átérve, azt érezte hogy fuldoklik. Vízbe esett, de nem túl mélybe, a kezeivel megtámasztotta magát és sikerült felállnia, az alig térdig érő patakban. A prémköpenye és vértje elázott, emiatt a súlyuk is megnőtt, de gyorsan felkészült bármire, ami a kapun át érkezhet.
- Akármi is jön ki onnan, jobb ha megadja magát! - A kapun át újabb jövevények érkeztek, amik egy hatalmas csobbanással értek vizet.
- Jól van, megadom magam! - Az egyik Karsk volt, a másik Potema teste, ahogy arccal a vízben tehetetlenül lebegett. - Most magán a sor.
- Mi lett a többiekkel?! - Ulfric leeresztette a baltáját.
- Egy kicsit elszakadtunk tőlük.
- És vele mi lett? - Potema testére bökött, akinek a teste elkezdett rángatózni a levegő hiány miatt.
- Hoppá! - Karsk gyorsan, a hajánál markolva, kiemelte a fejét a vízből, majd feldobta a hátára. - Majdnem megfulladt. Tudja, ez egy érdekes történet. Az ő neve Potema, egy gonosz szellem, aki egy darabig a fejemben lakott, mintha csak lakótársak lettünk volna. Egy idő után elköltözött, ebbe a testbe, de úgy fest, ismét lakcímet változtatott és itt hagyta ezt.
- Hol vagyunk? Úgy tudtam, egy földalatti erődben vagyunk.
Ez egy teljesen jogos kérdés volt a hadvezér részéről, elvégre, a folyó egy erdő közepén folyt keresztül, ahol volt napsütés, hallani lehetett a madarak csiripelését, itt-ott kisebb állatok zaját a bokrok között. Az égbolton alig volt néhány kósza felhő ami eltakarhatta volna a napsütést.
- Érkezek! - Valaki ismét átjött a kapun. A fekete, aranyszegélyes mágusköntösét Ulfric egyből felismerte.
- Csak te vagy az? - Alig volt hajlandó tudomásul venni az elf lányt.
- Legalább nem követnek. - Lilian megkönnyebbülten lélegzett fel. - Hol vagyunk? - Amint tudomására jutott a környezete, ő maga is ledöbbent, akárcsak a két nord.
- Mégis, mi folyik itt?! - Ulfric Lilian-től követelte a választ.
- Mégis, honnan tudjam?! - Az elf hercegnő megvédte magát. - Ti csak berohantatok ide, én meg követtelek titeket!
- Szerintem, ki kéne mennünk a vízből, amire két jó okom is van. - Karsk nem nagyon vette tudomásul a két veszekedő felet.
- Esetleg, menünk vissza a kapun át? - Ulfric a rózsaszínes lila kapuhoz sétált.
- Szerintem, ez egy rossz ötlet. - Lily óva intette. - Az a sok gép még mindig ott van a túloldalt, de azt nem értem, miért nem jönnek utánunk.
- Talán, van itt valami, ami megrémítette őket. - Találgatott Ulfric.
- Az első ok, amiért el kéne hagynunk a folyót, - Folytatta Karsk, hiszen mindhárman még mindig a vízben álltak. - hogy meg fogunk fázni.
- Akkor, maradjunk itt, amíg az a valami megöl minket?! - Ulfricnak nem volt több ötlete.
- Esetleg, - Lily kitalált valamit. - a varázs erőmmel át tudnám alakítani a portált, hogy valahova máshova vezessen.
- Lehetne, hogy egy olyan helyre, ahol sok édesség van?! - Jelentkezett Karsk. - Vagy oda, ahol Marshal van! De ha a két hely közel van egymáshoz, akkor az is jó.
- Akkor csináld azt. - Utasította Ulfric. - Addig, az idiótával és a hullájával körül nézünk.
- Az jó, - Karsk már nagyon ki akart menni a patakból. - mert most pisiltem bele. - Ezt a megjegyzését egy hosszú, néma, undorodó csend követte.
- Ezt bár ne mondtad volna ki, hangosan. - Ulfric nem értette, hogy a Szervezet vezére, miért alkalmaz egy ilyen ostoba embert.
A két nord végül elhagyta a patakot és elindult az erdő belsejébe, hogy társadalmi aktivitást keressenek. Karsk lerakta Potema testét egy fa alá.
- Mi lenne, ha megkeresnénk Marshalt és Potemát? - Javasolta Karsk.
- Van bármi ötleted, hol lehetnek?
- Nem, de Potema, biztosan hagyott a fejemben egy címet, hogy hova küldjem a leveleit. - Ulfric csak megforgatta a szemeit és a kezével a homlokát kezdte el dörzsölni.
- Van egy olyan érzésem, hogy jó sok mindent magával vitt. Bútorokat, a szőnyeget és a fényt az elmédből. Nem hagyva semmit, csak sötét ürességet. És kétlem hogy valaha is megtéríti, már ha érted. - Karsk fel sem fogta, hogy most a sértés tárgya lett, de Ulfric felfigyelt, amikor Karsk idegesen megszólította.
- Lord Ulfric! Nézze! - Kark egy a földön heverő, Viharköpenyes katonára mutatott, tele volt sérüléssel és egy tócsányi vérben fürdött, de a sisakja továbbra is elfedte az arcát. - Maradjon csendben, mert alszik. - Suttogta.
- Talosra! - Ulfric gyorsan odarohant, hogy megnézze, él-e még. - Ő nem alszik, fiam. Meghalt. - Karsk szomorúan felsóhajtott, de egy valamitől még aggódott.
- Ugye nem én öltem meg, véletlenül?
- Nem hiszem.
- Akkor jó. - Most megkönnyebbült, de Ulfricot valami nyugtalanította.
- Kétségtelen, az ölhette meg, ami miatt a dwemer gépek nem mertek követni minket. Találkozunk Sovngarde-ban testvér. - Karsk tovább ment az úton, de alig tett néhány lépést, ismét meglátott valamit, ami nagyon megragadta a figyelmét.
- Nézze, még több alvó ember! - Ulfric azonnal felállt a halott embere mellől és odaállt Karsk mellé. Legalább egy tucatnyi halott Viharköpenyes és Légiós katona, vérbefagyott holtteste hevert szanaszét a földön, egyértelműen egymás kezétől haltak meg. - Biztos most van a délutáni pihenő.
- Ysmir szakállára, mi a fene történt itt?! - Ulfric alig hitt a szemének, nem ismerte az erdőt, de nagyon hasonlított Falkreath erdőjére. - Egy hatalmas csata zajlott itt! - A halottakhoz fordult. - Hahó! Van valaki aki még él?! Vannak túlélők?! Lehetőleg, Viharköpenyes túlélők! Nem kell el bátortalanodni, ha Birodalmi vagy! Kivételesen, nem foglak megölni!
- Én jelentkezhetek? - Karsk egy kicsit bátortalanul tette fel a kérdést. Ulfric észrevett valamit.
- Maradj csendben! - Nyögést hallott a halottak közül. - Valaki még…
- JUHÉ! - Mind a Viharköpenyesek és a Birodalmiak azonnal felpattantak és mind olyan izgatottak voltak, akár a kisgyerekek játék közben.
- Kezdődik a következő menet! - Az egyik Viharköpenyes megállapította.
- Most ti fogtok veszíteni, f*sszpó Viharköpenyesek! - Egy légiós odaszólt a Viharköpenyeseknek.
- Bal-jobb-bal-jobb-bal-jobb… - Két sorban meneteltek az erdőbe, ügyet sem vetve a két jövevényre.
- Hé, várjatok! - Ulfric hiába kiabált utánuk, meg sem hallották. Az egyetlen amit tehettek, hogy követték őket, egyenesen két kaszárnyáig. A Birodalmi katonák abba a kaszárnyába mentek, amit a Birodalom vörös hátterű, aranysárkányos zászlóval láttak el, amíg a Viharköpenyesek, Széltető, kék és fehér medve címerével. - Mi a f*sz volt ez?
- Látja, megmondtam hogy csak alszanak. Felálltak és…
- Költői kérdés volt, b*szdmeg! - A két kaszárnya kapuja teljesen le volt zárva és nem volt mód rá hogy betörjék. Ulfric a Birodalmi kaszárnyába akart bejutni, hogy megtudja mi folyik itt. Talált is egy ablakot, de túl magasan volt. - Hé, mi is a neved?
- A nevem, Karskonail B. Dodger harmadik ezen a néven, Lord Ulfric, de nagyon kedves hogy csak most kérdezi. - Ulfric egy enyhe, gúnyolódást vélt felfedezni a hangjában.
- Ez nemes, atmorai név?
- Az apukám neve. - Nem volt idő ezen gondolkodni, Ulfric a magas ablak felé nézett.
- Fel kéne dobnod.
- Rendben! Maga egy kiváló vezér, elképesztően jóképű és mások csak jókat mondanak magáról! - Ulfric egy darabig lefáradtan pislogott.
- Ne a kedvem dobd fel! Látnom kell, mi van az ablak másik oldalán! - Karsk egy darabig pislogott és külön megnézte Ulfricot és magát az ablakot is.
- De Lord Ulfric, szerintem maga nem elég magas, hogy felérje azt az ablakot.
- Igen, a te segítséged kellene.
- De én sem vagyok elég magas. Nem mellékesen, a fejem gömbölyű, amíg az az ablak négyzet formájú. - Ulfric legszívesebben beleállította volna a baltáját, ennek az idiótának a fejébe, olyan mélyen, hogy úgy hullana ketté, mint egy érett dinnye - Lord Ulfric, mit csinál?! - Megragadta a két lábánál és felemelte, hogy át lásson az ablakon. Karsknak meg kellett kapaszkodnia, nehogy elessen.
- Mit látsz?!
- Egy szobát. - Nem mondott többet, mire Ulfric csak felnyögött az idegességtől.
- És? Mi van a szobában?
- Falak és plafonok. - Karsk gyorsan meghökkent. - Várjunk csak! Egy plafon van csak. - Hirtelen, hallani lehetett, ahogy a Légiós katonák hangosan kiabálnak.
- Mit mondanak?! Nem értem!
Karsk fülelni kezdett, hogy ki vehesse, mit mondanak a Birodalmi katonák.
- Nyírjuk ki a Viharköpenyeseket!
- Igen! Tök sz*rok!
- Kinyírni minden Viharköpenyest! - Ezt és még sok más kiabáltak.
- Lord Ulfric, szerintem önnek ez nem fog tetszeni. - Ulfric, miután rájött, így nem fog rájönni semmire, leeresztette Karskot.
- Karsk, rossz előérzetem… - Be sem tudta fejezni, a kaszárnya kapui kinyíltak és a Birodalmi katonák kiözönlöttek, ugyanúgy, ahogy a Viharköpenyes kaszárnyából, üvöltve és várva a másik fél legyilkolására.
Ulfric magával rángatva Karskot, biztonságos helyre bújtak el és figyelték a csata kimenetelét.
- Lord Ulfric, én félek.
- Mi a fene folyik itt?! - A két nord egy valamiben egyetértett, nem tudják mi történik itt.
A két sereg nem alkalmazott taktikákat, úgy hadonásztak a fegyvereikkel, mint kisgyerekek a botokkal, nem voltak vezérek vagy tisztek és nagyon komoly halálhörgéseket sem lehetett hallani, legfeljebb színlelteket.
Egy Birodalmi gyalogos, épp levágott egy másikat, miközben egy Viharköpenyes katona, a buzogányával jól fejbe verte, amitől kitört a nyaka.
- Mondjátok meg a barátnőmnek, hogy szerettem! - Nem félelem vagy bánat uralkodott benne, hanem inkább, egyszerű frusztráció, mint egy gyerekben, amikor veszít egy játékban.
- Már az én barátnőm, s*ggfej! - A Viharköpenyes, aki levágta, visszakiabált.
A csata tovább folytatódott, de mindenki ledermedt, amikor az egyik Viharköpenyes katona egy nagy bejelentést tett.
- Mindenki, hagyja abba a harcot! - Egy vörös, Birodalmi zászlót lengetett. A csatamezőn az összes szem rá szegeződött. - Nézzétek! - A magasba emelte az aranysárkányos, vörös zászlót. - Megszereztem a Birodalmi Zászlót.
- Olyan gyönyörű! - Egy másik Viharköpenyes katona, majdnem elsírta magát a zászló láttán. Úgy tekintettek rá mint egyfajta istenre.
- Én vagyok az, aki megérintette! - A zászlót hordozó katona tovább prédikált. - Tehát, engem kell tisztelnetek, akárcsak egy ist… - Egy csapat Birodalmi katona odament, jól összeverték, majd egy tucatnyi alkalommal leszúrták és elvették tőle a zászlót. - Nem... bántam… meg… semmit! - Ezek voltak az utolsó szavai.
A csata tovább folytatódott, a két fél kegyetlenül gyilkolta egymást, még jó néhány órán át.
- Ez az! - Egy Birodalmi katona hátulról leszúrt egy Viharköpenyest, amíg egy másik Viharköpenyes íjász távolról lelőtte. - Na ne!
- Telitalálat! - Az íjászt egy pajzsos katona fellökte, lezuhant a szirtről és kitörte a nyakát. - Pajzsos rohadék!
- Az egyetlen jó Viharköpenyes, a halott Viharköpenyes!
- Megdöglötök Birodalmiak!
Egy Birodalmi katona épp a sziklák között próbált meg keresztül menni, de egy Viharköpenyes mögé lopakodott és elvágta a torkát.
- Te Sneakelős b*zi gyerek!
- A játék alap taktikája, f*szfej!
Még egy óráig gyilkolták egymást, mire csak egy ember maradt mindkét oldalon.
- Hé, - A Birodalmi katona odaszólt a Viharköpenyesnek. - Viharköpenyes!
- Mi van?!
- Mi lenne ha együtt működnénk?!
- Hogy érted?!
- Előjövök! Aztán te is gyere elő! - A Légiós így tett, ahogy a Viharköpenyes is.
- Hogy érted, hogy működjünk együtt? - A Birodalmi szíven szúrta a Viharköpenyest, amitől összeesett.
- Én leszúrlak, te pedig megdöglesz! Hülye noob! Jó játék! Jó játék volt! JJ!
Ulfric és Karsk csak értetlenül nézték végig a csatát és teljesen össze lettek zavarodva.
- Karsk.
- Igen, Lord Ulfric?
- A leghalványabb fogalmam sincs, hogy mi volt ez? Az egyetlen dolog, ami segít abban, hogy ne őrüljek meg, ha az elfeket hibáztatom ezért az egészért. A hülye, kib*szott elfeket.
- Bár itt lenne Marshal. - Karsk elszomorodott, ahogy a legjobb barátjára gondolt. - Ő biztos tudná. Ő mindent tud.
3-as csapat
Az idő fogytán volt, a sok dwemer gépezet a nyomukban volt. A hatalmas boltozat teteje olyannyira meg volt rongálódva, hogy amikor a fém sereg áthaladt alatta, képtelen volt tovább egyben maradni, így, a rezgések elkezdték leomlasztani a mennyezetet, sokukat maguk alá temetve, de Jorossin Igazságosztó sikeresen kikerülte a lehulló törmelékeket.
Az előttük lévő akadály, egy masszív dwemer ajtó, ami zárva volt. Sanan azonnal hozzálátott hogy kinyissa, amíg Delphine és Joross megvédték.
- Egy kib*szott centúrió! - Joross maradt hátul, amíg Delphine és Sanan egy menekülő utat kerestek. - Egy kis segítség elkéne!
- Menj! - Sanan visszaküldte Delphine-t hogy segítsen az igazságosztónak.
A dwemer centúrió az egyik legerősebb gép amit a dwemerek építettek. Legalább 5m magas fémmonstrum, vastag páncéllal és erős fegyverekkel felszerelve. Az egyik ezek közül, amelyiket jelenleg Joross ellen használta, egy tűzforró gőz fújó, ami elég forró volt, hogy akár élve megfőzzön benne egy embert.
Az elf megpróbált félreugrani előle, de a hatalmas gépszörny nem fogyott ki a gőzből és akkora hővel kezdte elárasztani az egész folyosót, hogy mindenki elkezdte érezni a hatását. A hő alábbhagyott amikor egy hosszú, de vékony pengéjű katana bele lett hajítva a centúrió bal karjába, amitől aztán szivárogni kezdett a gőz.
Delphine így mentette meg Jorosst, de nem volt idő megköszönni. Az óriási gép nem állt le, a buzogánnyá alakított jobb karjával lesújtani készült az áldozataira, de elvétette. Szerencsére, az ereje a sebességének a rovására ment, így könnyen ki tudtak térni alóla. Joross visszavonulót fújt, amíg Delphine inkább előre nyomult, fegyvertelenül.
A Penge felmászott a fémmonstrum bal lábára, így képes volt megzavarni, de gyorsan elkezdett védekezni és arra készült hogy összezúzza Delphine-t, de ő átugrott a gép másik lábára, majd ahogy a centúrió visszahúzta a hatalmas balját, megkapaszkodott benne és vele együtt emelte fel a gép a karját.
Hogy összezúzza, a gép a sárga fém karját a falhoz vágta, de Delphine gyorsabb volt, kihúzta a katanáját onnan és épp időben ugrott le onnan. Sajnos a földet érést elvétette és az oldalára esett. A centúrió arra készült hogy agyon tapossa, fel is emelte a jobb fémlábát, de ekkor Joross támadta hátba. A megmaradt kardját átszúrta a gép bal térdén, amitől elvesztette az egyensúlyát és hátra esett. Joross kitért az eső gép alól és Delphine segítségére sietett.
Hihetetlen, de a Penge és a Thalmor Igazságosztó egyáltalán nem tartott egymástól és egy szó nélkül együtt működtek.
A centúrió még mindig nem érte el a véget, a bal lába ugyan sérült volt, de képes volt felállni. Delphine és Joross felkészültek az összecsapásra, de az egy hatalmas mennykőcsapásnak köszönhetően, amivel Sanan lőtte hátba a centúriót, elmaradt.
Ez szemmel láthatóan, sokat ártott neki és a hatalmas gép energiája elkezdett fogyni és ettől tombolni kezdett. Össze-vissza csapkodta a falakat és a mennyezetet, amitől minden elkezdett remegni és hatalmas sziklák kezdtek aláomlani.
- Siessetek! Találtam egy kiutat! - Kiabálta Sanan, amitől a két társa azonnal követni kezdte.
A hatalmas centúrió végleg leállt, miután több szikla maga alá temette és sok részét összetörte. A két Thalmor és a Penge gyorsan kerülgették a sziklákat. Sanan sikeresen kinyitotta a dwemer ajtót, ami lehetőséget adott a túlélésre.
Miután a sziklaomlás abbamaradt és ismét kísérteties csend uralkodott a dwemer járatokban. A törmelékek alól egy sötétbarna kesztyűs és aranypáncélos kéz tört elő, azt követően, a gazdája is kiszabadult alóla. Joross beszerzett néhány karcolást és horpadást a páncéljára, de nem sérült meg komolyan.
Megtalálta Delphine-t is, aki szintén megúszta, épségben.
- Jól vagy? - Kérdezte az Igazságosztó.
- Azt hiszem. - A Penge örült hogy végre fellélegezhetnek. - Hol van a társad? - Sanan-t nem nagyon lehetett látni.
- Itt kell lennie.
Joross remélte, hogy a törmelékek maguk alá temették az összetört holttestét, elég sötét volt és alig lehetett látni valamit. Szerencsére, itt is volt automatikus világítás és több átlátszó vázában is elkezdett égni a tűz ami kellő fényt nyújtott hogy lehessen látni.
A törmelékek között vért találtak.
- Megtaláltam! - Szólt Delphine, mire elkezdte elpakolni a törmelékeket.
- Remek. - Joross megforgatta a szemeit. Igaz, a varázsló társa most megmentette az életüket, de ez nem mentesíti fel az alól, amit vele tett a háborúban.
- Joross… - Sanan még élt, de a hangja gyenge volt és erőtlen. - segíts!
- Beszorult az alsóteste. - Delphine tovább pakolta a sziklákat, mire Joross is besegített neki.
- Járni tudsz? - Kérdezte Joross, miután kiásták, bár amint meglátta a nagy vértócsát az összezúzott lábain, a válasz egyértelmű volt.
- Nem… vinnetek kell. - Delphine azon volt hogy a hátára vegye a sérült elf mágust, de Joross megállította.
- Mit csinálsz?! - Joross nem válaszolt, csak elővette a kardját és üresen nézett Sanan-ra.
- Elég cudar a sors, igaz? - Ennyit kérdezett Sanantól, miközben a kardja pengéjét méregette és azon gondolkodott, hova kéne szúrnia.
- Mi van? - A mágus érzékeit eltompította a fájdalom.
- Ez majdnem olyan rossz helyzet, mint amiben te hagytál engem. - Emlékeztette arra, amit a háború alatt tett vele.
- Joross… ne csináld már! - Tudta, Joross nem bocsájtott meg neki. - Az már majdnem 30 éve volt!
- Figyelmeztettelek akkor, imádkozz hogy meghaljak. Az istenek nem hallgatták meg ezt a kérésed.
- Nem volt személyes! - Jorossnál süket fülekre talált a könyörgése. - Mit fogsz csinálni? Meg ö… - Egyetlen szúrás a szívébe és hamar meghalt. Joross minden lelkiismeret furdalás nélkül végzett vele.
- F*szfej. - Ennyivel búcsúztatta. Visszanézett Delphine-re, aki a katanája markolatára tette a kezét, készenlétben állva, hogy bármikor előhúzza.
- Te aztán, egy kőszívű rohadék vagy.
4-es csapat
Alftand telis-tele volt labirintusszerű járatokkal, amikben a régi időkben még pezsgett az élet, de ma már egy romos, halálos csapdákkal teli hellyé vált. Az embernek, ha életben akart maradni, egy ilyen helyen, erősnek, megingathatatlannak és okosnak és leleményesnek kell lennie.
- Eddig jól haladtok, lányok! - Wynns épp kivett az egyik összetört dwemer őrgömbből egy sárga, épen maradt alkatrészt.
- Esetleg, besegíthetnél! - Rikke már a 20-ik gömböt vágta le, amikor idegesen meredt a breton mágusra.
- Én mindkettőtöknél többet csinálok. - Wynns teljesen nyugodt volt és az újonnan szerzett alkatrészt, az általa épített gépezetbe rakta. - Nélkülem addig jönnének ezek a gépezetek, amíg az fizikai erőtök el nem fogyna és a kardotokat sem lennétek képesek megemelni és nehézség nélkül, átszúrnának egy pengét a húsotokon keresztül, amitől beállna az állandó halál és örökre itt ragadna a testetek. - Ezt egyetlen lélegzettel mondta el, anélkül hogy levegőt vett volna. Rikke hibázott egyet és nem volt elég gyors, hogy időben emelje fel a pajzsát, amikor egy dwemer őrgömb egy nyilat lőtt, egyenesen a páncéltalan nyakára. Szerencsére, Leila, épp időben, egyetlen, erős csapással kettévágta a fémkatonát.
- Kösz! - A két nord nő, alig ismerte egymást, nagyjából egy órája és jobban kijöttek egymással mint az összes férfival, akivel valaha is találkoztak.
Rikke ugyanolyan harcstílussal harcolt mint Marshal, akihez már hozzászokott, karddal és pajzzsal. A különbség Marshal és Rikke stílusa között, hogy Marshal sokkal agresszívabb tempóban szokott harcolni, egyenesen lerohanja az ellenséget, ezzel leterhelve a védelmét, addig Rikke sokkal óvatosabb és körültekintőbb.
Ezúttal, Leilának kellett átvenni a támadó szerepét és kemény nyomás alatt tartani az ellent, amíg Rikke védi a hátát. Rikke és Leila kimondottan jól működtek együtt. Vállat-vállnak vetve küzdöttek, sarokba szorulva a dwemer gépszörnyek ellen, amíg Wynns, a már legyőzött gépek testéből zsákmányolt alkatrészekkel, egy olyan gépet épít, ami kimentheti őket.
- Kész és kész! - Wynns örömmel jelezte, hogy sikerült megépítenie a találmányát.
- Mi ez?! - Rikke nem volt lenyűgözve.
- Wynns, ugye ez segít? - Leila próbálta nem a borító alapján megítélni a könyvet.
- Természetesen. - Wynns magabiztosan elmosolyodott.
A gép egy elég kicsi, dwemer fémből készült, hegyes, kúp volt a teteje, ami jóformán, az egész testét képezte. Az alján volt néhány gomb, amiből egyet megnyomott Wynns és a hegyes kúp olyan gyorsan kezdett forogni hogy alig lehetett látni. Wynns a hegyes fúró végét az egyik fal felé tartotta. A gép probléma nélkül fúrt egy alagutat a falban, ahova Wynns azonnal követte, miután felemelt egy mágikus erőteret maga, Leila és Rikke mögött, amin a dwemer gépek nem tudtak átjutni.
- Utánam! - Utasította a két nőt és bemászott az alagútba.
- Egyáltalán beférünk ide? - Rikke, látva az alagút és Wynns méretét, aki majd fél méterrel alacsonyabb volt a két, keménykötésű, páncélos nord nőtől.
- Ideje kiderítenünk. - Leila a hátán lévő hüvelybe rakta a kardját, kúszó állásba, nagy nehezen, de sikerült bepréselnie a testét a szűk alagútba.
- Ugye vicceltek? - Rikke látva hogy Leilának mekkora erőfeszítések árán tudott bejutni, megpróbált lelkileg felkészülni. Ugyan, valamivel kisebb volt Leilánál, de neki sem volt könnyű bepréselnie magát az alagútba, de a pajzsát nem tudta magával vinni, így hátra hagyta.
1-es csapat
A kisebb dwemer fémből készült ajtó sikeresen el lett torlaszolva, sziklákkal és nehéz ócskavassal. A két nord férfi, Ralof és Hadvar fellélegezhetett, de az elf nő, Elenwen sokkal inkább a csendes járatot figyelte, nehogy sarokba szorítsák őt és a kompániáját.
- Szóval, - A csendet Ralof törte meg. - most együtt kell működnünk?
- Úgy néz ki. - Hadvarnak sem tetszett ez a felállás.
Ők ketten régi barátságot ápoltak egymással, egészen, amíg ki nem tört a háború és az ellenséges oldalt választották.
A háború előtti kapcsolatuk:
A két fiatal, kamasz nord az éjszaka kellős közepén, egy részeg gondolat által vezérelve, kitaláltak egy kissé veszélyes játékot.
- Most jobbra! - Utasította Hadvar a barátját, akit szinte a testvérének tart. Egy lovon ültek, amit Ralof irányított, de egy hogy mulatságosabb legyen, bekötötték a szemét és csak Hadvar utasításaira hagyatkozhatott. - Egy kicsit vissza, balra!
- Miért nem csináljuk így gyakrabban?! - Ralof az alkoholos mámortól meg az ismeretlen, kissé veszélyes utazástól teljesen jól érezte magát.
A jelenlegi kapcsolatuk:
Tartották a három lépés távolságot, alig beszéltek egymással és folyamatosan rajta tartották a kezüket a fegyvereik markolatján, hátha a másik támadásra készülne.
- Látom, feszültség van köztetek. - Elenwent jól mulattatta a dolog. - Felteszem, ismertétek egymást, még a háború előtt.
- Jól sejti, úrnőm. - Hadvar, ugyan megadta a tiszteletet az elf nőnek, de érezni lehetett, hogy nem szívleli.
- Igen, az „úrnőd"! - Ralof ezzel szemben, nem rejtette véka alá a megvetést és a gyűlöletet, amit irányában érez és ha Hadvar nem állna közöttük, a baltájával venne elégtételt, amit Helgenben próbált elérni. - Ő akart kivégeztetni minket, Helgennél! - Elenwen alig bírta megállni a rátörő nevetést, amit a nord ostoba feltételezése okozott.
- Elég legyen, Ralof! - Hadvar próbálta lenyugtatni a régi barátját, de süket fülekre talált.
- Ő a fő Thalmor itt Égkoszorúban! Hadvar, van fogalmad róla, Égkoszorú hány fiát és lányát csonkították vagy ölték meg, ezek a nyomorultak?! Jó embereket, akiknek az egyetlen bűnük, hogy szeretik a hazájukat és hittek Talosban! Ezekért a szörnyekért harcolsz?! - Hadvar nem válaszolt, de nem is tágított Ralof útjából.
- Úgy fest, - Elenwen ártatlan vigyora nem tűnt el és jól mulattatta a két nord acsarkodása. - ti nordok imádtok prédikálni és az… - Meglepetésre, Hadvar volt az aki elhallgattatta.
- Asszonyom, ha élve szeretné elhagyni Alftandot, kib*szottul fogja be. Vagy én magam csapom le a fejét.
Elenwen nem vette fel a sértést, hogy egy közönséges katona utasította csendre és fenyegette meg. Ha ez normális körülmények között zajlott volna, Hadvart abban a pillanatban elfogták és kivégezték volna. Azonban, ezek nem normális körülmények voltak és Elenwennek elég esze volt, hogy rájöjjön, jobb ha tartja a száját.
5-ös csapat
A mágia nem egy gyakran használt, vagy éppen, közismert dolog a legtöbb nord számára és ebbe Sziklaököl Galmar is beletartozott. Az öreg, de gyengének semmilyen körülmények között nem mondható nord-ot nem nyűgözte le Liz és Ilya varázslata.
- Gyorsan! - Bömbölte Galmar, miután a csatabárdjával egyenesen kettéhasított egy őrgömböt. - Végezzetek velük, ha már olyan nagy mágusok vagytok! - A két varázslót borzasztóan bosszantotta ez a vén csataló, de nem volt idő hogy leszólják. - Azzal is! Meg azzal! Ne, ne, ne, azzal én akarok végezni! Figyeltek ti rám, egyáltalán?!
- Sokkal inkább az ellenséges elemek kiiktatására kellene koncentrálni és nem a szórakozásra! - Vágott vissza Ilya, miután megidézett egy villámgömböt, amit aztán egy darabig lebegtetett a levegőben, majd a gömbből öt mennykőcsapás robbant ki, mind elpusztított egy gép ellenséget.
- Nem élvezed, elf?! - Galmar jól szórakozott a fémszörnyek aprításával, ami sokkal inkább bosszantotta Ilyát. - És te, tökmag?! - Liz, a beszédképtelensége miatt kénytelen volt háttérbe szorulni, de ő sem maradt hátul és elég sok dwemer gépet változtatott egy halom ócskavassá. Több helyen csapdarúnákat helyezett el, amiket a gépek nem voltak képesek érzékelni, így gondolkodás nélkül belesétáltak. Elsősorban villámrúnákat rakott le, amik tökéletesek voltak a géplények ellen. Miután kaptak egy kis szünetet, nem sokat, mert a gépek azonnal elkezdtek újra csoportosulni, Liz csak mutogatott valamit. - Most miért hadonászol?! - Galmar egyértelműen, nem értette.
- Ő nem tud beszélni, te őstulok! - A nord minden egyes szava csak bosszantotta az elfet és ez fordítva is igaz volt.
- Hogy mit mondtál nekem, elf szuka?! - Galmar készen állt, hogy a hatalmas bárdját Ilya fejébe állítsa.
- Hallottad, ti nordok máshoz sem értetek, hogyan kell harcolni! Csupa izom, semmi agy. - Ilya jól mulatott a dolgon, Galmar már kevésbé.
- Igen, ti elfek meg mást se csináltok, csak verseket írtok, bagettet zabáltok és parfümözitek magatokat, amitől felfordul a gyomrom!
- Azok a bretonok, te vén bolond! Legalább a sértéseid legyenek már pontosak! - Ilyát jobban bosszantotta a nord tudatlansága mint a sértegetése, „Soha nem gondoltam, hogy eljön az idő, hogy visszasírjam Jorosst.".
Liz, teljesen lefáradva kettőjük gyerekes vitájától és mivel még mindig nem tudott beszélni, egy hatalmasat csapott a varázsbotjával az egyik falra épített dwemer fémcsőre, ami akkorát kongott, hogy valószínűleg, egész Alftandban lehetett hallani. Szíve szerint, otthagyta volna őket, de Galmar Ulfric jobbkeze és a Szervezet szövetséget akar kötni a Viharköpenyesekkel. Erre elég kicsi lenne az esély, ha hagyná meghalni Ulfric leghűségesebb emberét.
- Mit akarsz?! - Kiáltottak rá egyszerre. Liz, tudva, hogy Galmar nem érti a jelnyelvet, csak a folyosó végére mutatott, ahol a dwemer gépek már készen álltak egy újabb rohamra.
- Ezek sose fogynak el?! - Idegeskedett Ilya.
- Most kezdődik az igazi móka! - Galmar csak izgatottan, vigyorogva várta az ellenséget, de Liz meghúzta a hátán lévő szőrme prémvértet, hogy felkelthesse a figyelmét. - Mit akarsz, kis vakarcs?! - Liz nem élvezte, hogy ilyen lekezelően beszélnek vele, de nem tudott válaszolni, így csak egy rejtett kapura mutatott, amit nemrég sikerült kinyitnia.
- Hogy nem vettük észre?! - Ilya is csalódott önmagában.
- Miért nem szóltál korábban?! - Galmar sokkal inkább Liz hibájaként könyvelte el. Liz csak lefáradtan megforgatta a felemás szemeit.
Nem volt idő vitára, kénytelenek voltak menekülőre fogni és bemenni a rejtett ajtón amit Liz talált, majd néhány erős, dwemer fémet beakasztottak az ajtóba, hogy csak hosszú idő után legyenek képesek követni őket. Mire az ajtót betörik, Galmar, Ilya és Liz már messze lesznek innen.
2-es csapat
- Egy kicsit talán lemaradtam valahol, - Sky-nak csak most esett le egy igencsak vitális információ. - de nem tudok egyetlen okot sem arra, hogy miért ne állítsam a baltámat annak az embernek a fejébe, aki a Birodalom azon erőit vezeti, akik segítenek a Thalmornak, romlásba taszítani Égkoszorút?!
- Mert kétlem, - Magyarázta Tulius, miközben a falban lévő kockaköveket tapogatta. - hogy kettőtöknek együttvéve se lenne elegendő sütnivalója, hogy kijussatok innen.
- Egyáltalán, miért álltunk meg? - Kérdezte Thrys, jogosan, elvégre Tulius javaslatára megálltak és az őket üldöző dwemer gépek nemsokára a nyakukon lesznek.
- Ha csak ész nélkül menekülünk, előbb-utóbb sarokba szorítanak és megölnek minket. Használjátok az eszeteket is a harcban, ne csak az erőtöket. - Az egyik követ be lehetett nyomni és a padlóban egy ajtó nyílt ki, ami egy lefelé vezető lépcsőt rejtett. - Lefelé! - Ő ment előre, a két lány követte.
Köszönöm hogy elolvastad, ha tetszett, jelöld be követésre és a kedvenceid közé és ne felejts el kritikát írni. Ha érdekel, a többi történetemet is elolvashatod:
- Elfen Lied, ahogyan még nem nem láttad
- Egy történet Myrtanából
- Fable: A szükséges rossz
- Totál Dráma Sziget az OC-immel
- Elder Scrolls: Égkoszorúi krónika, mellékszál
- Attack on Titan, az OC-immel
Halottak: Birodalom: Calintus, Plirio, Soretor és Aretia
Viharköpenyesek: Bottenor
Thalmor: Honnath, Mankar, Karane és Sanan
Szervezet: Marshal és Potema Septim (eltűnt)
(Eddig melyik csapat volt a legszimpatikusabb?)
