– Szervusz, szervusz! Nyehehe! Megint éreztem, igen, megint, hogy el akarsz bújni előlem, de nem tudsz elbújni előlem! Mindig meg foglak találni idebent, bizony, bizony.

– Mmmhh… mi? Hé! Mit keresel a fejemben? Ki vagy te?

– Egek, megint amneziáltunk? Nem baj, nem baj. Nyeheh! Majd emlékezni fogsz egyszer úgyis mindenre, nem igaz? Akkor úgyis eszedbe jutok.

– Ismerős a hangod…

– Igen, igen, ez egyáltalán nem meglepő, hiszen gyakran látogatlak az álmaidban, tudod… ige-igen. Hihihi…

– Idegesítő a suttogásod.

– Talán meg fog lepni ez, de egyáltalán nem érdekel, nyeheheh!

– Fejezd be a röhögést… aludni próbálok, szállj ki belőlem.

– Az nem fog menni, nem-nem. Tudod, meg akarok győződni arról, hogy élsz-e még.

– Az, hogy felébresztettél álmomból nem elég?

– A föld alatt is álmodhatnál éppen, nem igaz, heheh?

– Hát, itt vagyok, és élek… várjunk csak… hé… te vagy az, aki üldöz engem?

– Hogy ÉN üldözlek-e téged? HAHAHAHA! Neeem, dehogy, még csak az kéne, hogy utánad rohangáljak, bolond gyerek. Futkoss csak, ha attól azt gondolod, jobb lesz!

– Szóval akkor mégis te vagy?

– Kicsoda?

– Akitől félek!

– … honnan tudhatnám én azt?

– Ó, te jó ég… ki vagy te?

– Ismerős.

– Ismerős?

– Annál kicsit több.

– Jó, nézd, érzem, hogy nem akarnál megölni, de most rögtön szállj ki a fejemből, vagy mondd el, hogy ki vagy?

– Jaaaj, te rinyákoló gyerek… Olyan irritáló az amnéziád.

– Nem fogod megmondani, hogy ki vagy, ugye?

– Kezdesz fárasztani, túl sokat kérdezel.

– És még szinte semmire se válaszoltál.

– Haaaahjjj, annyira álmossá teszel… minek válaszoljak, ha úgyis fogsz emlékezni?

– Egyre jobban utállak, tudod?

– Mindig is gyűlöltél a gondoskodásom miatt.

– Gondoskodás?... Te meg miről…?

– Nem én üldözlek, nem tudom, ki üldöz, nem is érdekel. Én csak figyellek téged, nagyon-nagyon távolról az álmaidban, mint egy felhő. Hih…

– Hé, várj! VÁRJ! Ne menj el!

Teodor a halántékát masszírozta… a hetek észrevétlenül pörögtek le, a hűvösebb tavaszi idő meleg nyárba fordult. A zöldellő fák zsengés, fűszeres illatát hordta a levegő, az éjszakai időjárás kedvezett a portyázó vadaknak, és az észrevétlenül ingázó gangreleknek. Joszif egy maréknyi emberével elindult a Nináék által felállított lehetséges útvonalon, és sikeresen betonba öntött hat falkatagot. Andrej utasítására, nem élték meg a következő éjjelt. A recézett szélű tujalevelek bonyolult mintázatokba szűrték a kelő nap melegen aranyló fényét, minden császári bíbornál és brokátnál ragyogóbb pompába öltöztetve a ventrue uradalmat. A birtok elterülő síkságát egybefüggő erdőség borította, és a kastélyt végigölelő helyes francia karima védelembe bújtatta a kastélyt. Andrejnek nyomós okai voltak a rendezett kerthez. Malkavita vértestvére irtózott ezektől a szigorú vonalaktól, az új idők beköszöntével a művészetben helyet kapott a modernizmus, amitől a háborodottnak hányni volt kedve. A kubizmus, Pablo Picasso munkássága egyenesen riasztotta… ez is egy különleges emléknek a hozadéka lehetett, mert nem talált rá értelmes okot.

A konyhában a fiatalabbik ventrue ügyködött, isteni, fűszeres steaket sütött némi krumplival. Nina szeretett kedveskedni bátyjának, de sokszor szorgoskodott a tűz felett, kedvtelésből, vagy unalomból is egyaránt.

– Szóval nem tudod, ki volt az? – tette fel a kérdést a nő.

– Nem… lövésem sincs róla – motyogta Teodor a konyhapultra hasalva. – Sokszor beszél hozzám. Konkrétan nem emlékszek rá, csak… mint egy régmúlt feledés, felelevenedik bennem. Tudom, hogy ismerem valahonnan.

– Gondolod, hogy köze van a múltadhoz? – kérdezte Nina, és megforgatta a húst a pácban. – A rosszabbik felére értem.

– Nem, azt nem hiszem… gyűlölöm őt, és érzem, hogy meg akarom ölni, de nem bántott szerintem soha egyértelműen.

Nina hümmögni kezdett, és megtörölte kezét az egyik rongyban.

– Akkor miért hiszed, hogy meg akarod ölni?

– Nem tudom. De jók a megérzéseim általában, és hiszek nekik – mondta.

– Rendben, én nem szólok ebbe bele. Azonban lenne egy kérdésem – tette hozzá Nina. – Mi a helyzet a barátnőddel?

– Megvagyunk. Nagyon jól kezel engem.

– Csakugyan? Mesélj, mi…

A két vámpír megállt a mozdulataival. Mély, gyors és ideges hang ütötte meg a fülüket. Andrej a kinti folyosón intézett valamit az egyik szállítmánnyal Manny társaságában, azonban egyáltalán nem úgy tűnt, mintha zökkenőmentesen haladt volna. Nina meghallotta Manny riadt, mentegetőző hangsúlyát is, majd összenéztek az öccsével, és mindketten elindultak a folyosó felé. Andrej teste nem mutatott idegességet, de a levegő fodrozódása másról árulkodott.

– Biztos vagyok benne, hogy valamilyen módon eltették onnan, különben nem akadt volna meg máris a szír határnál! – értetlenkedett Manfred. – Egyetlen bizalmas emberem van ott, de ő nem ölheti meg az ipsét csak úgy!

– Manny – szólt szigorúan a ventrue –, ne magyarázkodj. Tudod, hogy kivételes helyzetben vagy, a barátomnak tartalak, és egyedül ezért nem váglak négybe. Sőt, ha az izmon múlik, még néhány emberemet is kölcsön tudom adni. De garantáltad, hogy át fog jutni a határon, úgyhogy meg kell oldanod. Ha tudok, segítek.

– Hogyne, persze – bólogatott Manny, és még egyszer átfutotta a mobilján levő fájlt. – A világon én lennék az utolsó, aki keresztbe akarna neked tenni An, tudod, hogy mindent meg fogok tenni, de ez most egy kurva szar helyzet! Az Ibrahimovics félék csak úgy felbukkannak, mint a mesékben a trónörökösök, és meg is történik a baj.

Teodor és Nina közelebb lépdelt, Manny pedig a páholy asztalára tette a laptopot, és elkezdett eszeveszettül dolgozni a billentyűzeten.

– Vagy a spanyol inkvizíció történt, ki tudja? Senki se számított erre a fejleményre, az istenért! – panaszolta tovább.

– Mi történt? – kérdezte Nina, de mielőtt Andrej válaszolhatott volna, Manny már meg is szólalt.

– Elakadt a szállítmány a határon.

– És… tudunk valamit tenni? – puhatolózott Teodor.

– Muszáj lesz, különben a kedves főnököd darabokra tép – mondta monoton hanglejtéssel a fekete férfi, mire Andrej csak forgatni kezdte a szemét.

Teo gyorsan kezdett gondolkodni a lehetőségeken, és megpillantott az asztalon egy golyós tollat. Fogaskerekei olajozást kapva száguldottak a fejében, összeszűkült szemekkel kezdte pöckölni az állát.

– Meg tudjuk rémiszteni az illetőt, akiről szó van?

– Mindenkit meg lehet rémiszteni, csak ki kell deríteni, hogy mi a gyenge pontja – kezdte az idősebbik kékvérű. – A szírekről van szó, szóval az se zavarna sok vizet, ha egyszerűen megölnénk mindenkit a vámon és ráfognánk az ISIS-re, vagy a kurdokra, az oroszokra, bárkire. Csak ugye akkor egészen biztosan nem megy át több csomagunk, és mivel ez Manny útvonala, csak ő hozhat ilyen döntést.

Faarccal mondja végig az egész monológját, Nina azonban látta, hogy csak a szeme környékén feszül a bőre, és már Teo is ismerte őt annyira, hogy tudta, csak ez a jele annak, hogy majd felrobbant. Gond nélkül fizette ki Mannynek a pénzt, mert bízik benne, de ez akkor is hatalmas összeg volt. Eközben pedig Manny arcáról majd lesült a bőr a szégyentől, hiszen nem feltétlen az ő hibája volt, de akkor is az ő felelőssége.

Teodor hirtelen kihúzta magát.

– Ne forrongj annyira, Andrej. Lenne egy ötletem – mondta határozottan.

– Igen? Mi lenne az? – kérdezte türelmetlenül a ventrue, majd a malkavita újra folytatta.

– Mi lenne, ha intéznénk egy telefonhívást a főkutya mobiljára? Manny embere, aki elvileg ott van, lefotózza az embereket, akik ott tartózkodnak – vigyorodott el. – Érted már?

– Nem vagyok benne biztos – mondta Andrej zavartan. – Lefotózza és? Hogyan tovább?

Teodor ingerülten horkantott egyet.

– Az égért! Elkezdesz beszélni a főkutya fülébe, hogy mi minden baleset történhetne, ha nem engedelmeskedik! Ha látom az arcokat, akármit megtehetek velük! A fickó lábán végighasítok a papírlapon, igen, és mennyire lenne együttműködő, ha gyanúsan nagyon a combhajlatában érzi a hasítást?

Andrej szeme felnyílt.

– Ah… hát persze. Nem számolok aktívan a képességeddel, ne haragudj. Nagyon is igazad van.

– Ez működhetne? – nézett át a válla felett Manny. – Mert akkor máris szólok az emberemnek, hogy fotózzon.

– Igen, csináld – szólt a ventrue határozottan. – Ahogy megvannak a képek, Teo rajzol… én pedig telefonálok – fordult oda Mannyhez. – Vagy akarsz inkább te beszélni? Te ismered a helyi viszonyokat.

– Ne vedd sértésnek – mondta kimérten a férfi –, de én nem tudom az emberek hasába visszabeszélni a heréjüket.

– Rendben, akkor legyen úgy. Szólj az emberednek, várjuk a képeket.

– Azonnal írok – kapta elő a mobilját Manny.

– Hozom a papírjaimat! – pattogott Teodor, és elrohant.

Tíz perc elteltével, Manny mobilja csippanni kezdett, és mind a négyen megugrottak. Manny kezei remegtek, szüksége volt arra az útvonalra, és a bizalmi helyzete meg fog csappanni, ha ezt nem oldják meg. Teodor lapozott a spirálfüzetében, és a lap fölé tartotta a rotringhegyet.

– Itt is van. Ő az – mutatta a mobil képernyőjét a férfi, a malkavita pedig enyhén hunyorgott a megjelenő arcokra.

– Mhm… elég rossz minőségű, nem kizárt, hogy mások is meghalnak – kezdett bele a rajzolásba.

– Ezt hogy érted? – értetlenkedett Manny.

– Nos, hacsak nem látom teljesen tisztán az illetőt, csak a nagyjábóli képet tudom elkészíteni… és hát ez kiterjedhet több illetőre is, akik hasonlítanak. Így is, minden rajzomnál valószínűleg legalább két ember hal meg… minimum.

– Gondolom, az alteregók miatt – mondta a dolgot sejtve Andrej.

– Pontosan – bólintott Teodor. – Visszatérve. Meg tudod oldani esetleg, hogy mikor felveszi a telefont az úriember, működjön az előlapi kamerája? Ahogy látom a képen, nem eldobhatót használ, ki akarom használni.

Andrej legbelül kicsit büszke volt a kisebbik vérszívóra. Igaz volt, hogy tudtak ezek a háborodottak gondolkodni, és ő, nem is akárhogyan. Teodornak volt érzéke az üzlethez, ha nem is vezetőként, de ahogyan minden uralkodó mellé kell egy ötletember… nos, neki is akadt egy különleges az oldalára. A háborodottak észrevettek olyanokat, amiket mások nem. Ha valaki elég ideig tartózkodik a közelükben, akkor képes egy bizonyos szintig észrevenni ezeket a jeleket. Sokszor a hercegek ezért tartottak maguk mellett malkavitákat. Ugyanis, míg másoknak esetleg semmit sem mond, ha egy malkavita hangosan kacagva valakire rámutatott, és fulladozó nevetéssel csak annyit bírt kinyögni, „Mókamiki!"... nos, addig valakinek, aki igenis régóta figyelte őket egyből feltűnik a viselkedése, és a jel. Az uralkodó ekkor tudta, hogy az adott személyre oda kell figyelni, hiszen talán épp most tervezte megdönteni a herceg hatalmát, és már elkezdte sötét ármánykodását és mesterkedéseit. A vámpírvilágban terjeng egy tremere mondás, miszerint: „ Azok az átkozott malkaviták, és az ő átkozott bölcsességük."

Andrej franciául kezdett el beszélni a mobilján, és csak Teo értette, hogy egy bizalmast kért meg a kamera beindítására.

– Mondd a telefonszámot – nézett Mannyre.

– Elküldte a jóemberem… meg is van.

A ventrue lediktálta a számot saját mobilján, majd pár pillanat várakozás után csak annyit mondott, Merci. Majd letette a mobilt.

– Bárcsak minden ilyen egyszerű lenne… pár perc múlva jelez az emberem, hogy mehet. Ha nincs titkosítva a szám, akkor csak egy-két perc. Ha titkosított, talán tíz.

Türelmesen várakozni kezdtek, a ventruet nem érdekelte, mennyire viszketett Teo ujja a papíron levő arcokra. Végül majdcsak negyed óra telt el, mikor hallották a hívást. Andrej ellenőrizte a számot, és a többiekre nézett.

– Rendben. Mehet – kezdett bele a tárcsázásba.

Andrej angolul kezdett beszélni, tisztán, akcentus nélkül és lassan, hogy biztosan értse az illető.

– Jó napot. Nem ismerjük egymást, de az egyik csomagomat visszatartják. Kérem, tájékoztasson, hogy pontosan miért.

A férfi a telefon másik végén elvigyorodott, és a szállítmányokra nézett.

– Nem tudom, ki vagy. Nem is értem, hogy miről beszélsz, biztosan melléütöttél, csida.

Teodor körme átszúrt a férfi rajzolt portréján egy pontot, mire a telefonban heves káromkodás zengett vissza.

– Sajnálom, de ez a hangnem elfogadhatatlan. Tudta, hogy akár egyetlen telefonhívástól is rákot lehet kapni? Sőt, ezek a kínai vackok egész messzire tudnak sugározni. Mármint bizonyos esetekben. Nézzem rá az embereire a kedvemért, csupán az ő biztonságuk miatt…

Teodor összes ujja karmolni kezdte a képeket, sötét vigyorral kuncogott felettük, akár egy démoni zongorista a billentyűkön. Andrej látta, hogy balról kezdte a sajátos módszereit, szemügyre vette a rajzot.

– Ha jól értesültem, van egy szakállas kollégája? Amíg még van rá lehetősége, kérdezze meg, milyen virágot szeretne a sírjára a főnökétől, aki hagyja őt meghalni – Teodor elmetszette a papírt a férfi nyakánál, Andrej pedig szakadatlanul nézte a mesterkedést, de zavartalanul folytatta. – Nem? Már el is dőlt? Borzasztó, igazán az. Sajnos az élet rendje, hogy porból lettünk, porrá leszünk.

Az eddigi joviális hangnemet félbevágja egy fagyosan metsző következő kérdés.

– Kész már beszélni, vagy a többiek halála legyen lassabb és fájdalmasabb? Akarja hallani, ahogy elátkozzák magát?

Andrej hallotta a fickó remegését a vonalon keresztül. Az alak idegesen tekinthetett körbe, hullámokat verve recsegett a vonal, ahogyan értetlenül káromkodott. Az emberei elesett kollégájukhoz rohantak, és bizonytalan célpontot keresve rángatták a fegyvercsöveket.

Teodor keze megremegett, és leheletfinoman felkarcolta a férfi lába közét, eget rengető visítás zörgött a túloldalon.

– Várom a válaszát – mondta türelmes, hideg hangon a ventrue. – Lehet ez sokkal rosszabb is. Tudom, hol lakik, tudom, hány gyereke van, és hogy hívják őket.

– Szenvedj! Szenvedj! SZENVEDJ! NYÁHÁHÁ!

A malkavita az égbe döfte az ujját, majd nyílegyenesen beleszúrt a férfi lábfejébe.

Andrej hallotta, ahogyan bizonytalan számokat kezdett elzihálni a főnök, és elégedetten vette tudomásul a pakolás jellegzetes, rohanó hangjait. A ventrue hallotta, hogy arabul kezdett üvöltözni a férfi: „Ki a franc vagy te?!"

– Megbocsásson, de az arab nyelvet nem beszélem túl jól, de ha jól értettem, mehetnek a csomagjaim? Ragyogó… – újra a barátságos hangján folytatta. – A nap végére a számláján lesz egy évi fizetése egy összegben. Ezt a pénzt elfogadja, nem jelenti sehol. Ebből fogja fizetni mindenkinek a tisztességes temetést, és az orvosi ellátást, amire maga miatt van szükség. Ami marad, megtarthatja. Becsülje meg jól, akik megúszták… – újra visszaváltott a jégcsapokhoz hasonlatos hangnemhez. – A kilétemmel pedig nem kell foglalkoznia. Elég, ha megjegyzi, milyen könnyen elértem és hogy mire vagyunk képesek. Tudja, hogy mivel ítélte halálra az embereit? Fontos, hogy értse.

– Andrej!

Nina sürgős intézkedést várva nézett bátyjára, miközben a remegő malkavitát szorongatta. Teodor epilepsziára hasonlító rángásokat produkált, habzó szájjal nézett fel a nőre, lassan sötétedő szemekkel. Nina elszürkülve szorította tovább, mire Teo a normális reakciójával élve erre, üvölteni kezdett. Bátyja az ajkát harapva nézte a jelenetet, Nina pedig a lábaival is átfogta a malkavitát, és befogta a száját, hogy beléfojtsa az őrjöngést.

– Semmi gond, rendezd le, de siess! – mondta erőlködve húga.

Andrej sietősen visszafordult a mobilhoz, ha Nina azt mondta, hogy rendben lesz, akkor most a feladatra koncentrál.

– A tiszteletlenséggel. Ha kulturáltan válaszol, nem kényszerít ezekre a lépésekre. Mielőbbi jobbulást, remélem, hamarosan újra beszélhetünk.

A ventrue eddig a halálosan nyugodt hangjával beszélt, és mikor kinyomta a telefont, finoman az asztalra tette. Ezután tigrishez hasonló mozdulatokkal vetődött oda húgának segíteni. Mint mindig, azonnali és hirtelen váltás volt. Egy pillanat alatt mérte fel a helyzetet, még ha az okokat nem is értette. Őrjöngés. A jelek szerint, eközben talán nem tudta használni a képességét… kész csoda, így is pont elég veszélyes volt. Ezt a gondolatát pedig azonnal eltemette, mikor Teodor karja kitört Nina szorításából, és őshüllőkre emlékeztető üvöltéssel belevágott a karjából képzett fekete pengével a ventrue felkarjába.

Andrej elnyomva ordított és a sebhez kapott. Borotvaéles volt… és lehetetlen. Ennek nem szabadott volna megtörténnie. Felpattant, és villámsebes mozdulattal taposta le az egyik széklábát, majd visszaugrott, és Ninát megkarcolva kettejük közt Teo mellkasához furakodott.

– Gyere ki belőle! Utolsó lehetőség!

Teo legutóbbi fegyverén további tüskék kezdtek el nőni, és ekkor Andrej döntött. Teodor elmarta a kézfejét, és beleharapott, mint egy elszabadult, veszett kutya, tépni kezdte a zsákmányt. Nina benyúlt a szájába a fadarabbal, és mint egy emelővel, elkezdte szétfeszíteni az állkapcsát. Andrej látta, hogy ez nem megfelelő, akkor hát ha Teo kutyaként viselkedett, ő úgy is bánik vele. Mélyebbre tolta kezét a szájában, igyekezett a földhöz szegezni a fejét. Nina ekkor megtartotta a kinyílt szájat, mint egy medvének, Andrej pedig nem foglalkozva kézfejének épségével, kirántotta kezét. Nem érdekelte, mennyi ín szakadt el közben. A karót felkapta Nina mellől, és émelyítő reccsenéssel belehatolt a malkavita szívébe. Teo hangja elcsuklott, a mozdulatai megdermedtek, majd lassan elernyedt Nina ölében.

A két ventrue zihálva dőlt hátrább, és egymásra néztek… Nina oldalra borult, és elővette az adóvevőjét.

– Josz… fent vannak még azok a sigiles béklyók a falon? Lent a celláknál.

– Természetesen – válaszolta az érces férfihang, és azonnal sejtette, hogy valami gond akadt. Nem kérdezett a dologról, ahogyan azt tennie kellett. – Menjünk?

Andrej úgy vélte, húga le tudja vezetni ezt a helyzetet, ő maga saját karjával volt elfoglalva. Teo alaposan megtépázta, és a vámpírharapás nagyon lassan gyógyult. Nem ártott volna tudni, hogy ilyen is megtörténhet… Ránézett Nina karjára. Őt is megtépte Teodor, tudni akarta, mennyire súlyos a helyzet. Kérdőn pillant rá, nem szólt bele a kommunikációba.

– Igen, készítsd elő, kérlek…

Letette az adóvevőt, és lenézett a karjára.

– Legalább a balt… auh… nem vészes, de fáj. A tiéd?

– Nem túl jó. Pár helyen lement csontig. Volt rosszabb, de nem mostanában… kíváncsi leszek a magyarázatra, már ha lesz egyáltalán.

– Rendben lesztek? – puhatolózott óvatosan Manny, akiről el is feledkeztek.

– Persze – nyugtázta Andrej. – Rendben vagyunk ezzel is, azzal is. Ha akarsz, szabadon távozhatsz – Manny értette a határozott utalást arra, hogy most jobb lenne mennie, a helyzetre való tekintettel. Manfred csak bólintott, és a holmiját felkapva elvonult. – Vigyük le Teot.

Kínlódósan, de úgy helyezkedtek, hogy egyiküknek se kelljen a sérült kezét terhelnie. Nina még előtte bekötötte bátyja karját a saját atlétájával, és egy szál melltartóban segített tovább. Andrej tartotta magát, de minden mozdulatnál grimaszolt. Majdnem tíz percbe telik, mire végre leérnek, hosszú vércsíkot hagytak maguk mögött a folyosókon, a lépcsőkön, és a kövezeten.

– Mi történt uram? Hölgyem?

– Őrjöngeni kezdett, de megoldottuk – válaszolta az idősebbik ventrue.

Joszif elharapta a válaszát. Mondta volna, ha riasztják őket, azonnal mentek volna… de tudta, hogy nem értek volna oda időben, és ha oda is érnek, nagyobb árat fizettek volna, mint a két vámpír.

– Nyitom az ajtót, és segítek behozni.

Andrej csak bólintott. Nina megfogta Josziffal Teo két karját, és bevonszolták a kijelölt helyére, a falhoz rögzítették a csuklóit és a nyakát, majd megfogta a karó végét, ami kiállt a mellkasából.

Kérdőn hátrapillantott bátyjára.

– Várj még… Joszif? Hozz vért. Hátha csak annyi volt a gond.

Az idősebb férfi azonnal ugrott, és alig két percen belül már rohant is vissza egy zacskóval. Andrej bólintott húgának.

– Most húzd ki.

Nina egyik kezével megtámaszkodott Teodor mellkasán, a másikkal pedig erősen rámarkolt a székláb végére, és kihúzta. Hátradőlt, és azonnal hátra szökkent. Pár pillanatig semmi sem történt, csak a csend hallatszott.

Hirtelen a malkáv felvisított, és kaffogni kezdett a jelenlevőkre, eszeveszett kapálózása közben kótyagosan pislogott. Nekifeszült a fogvatartó vasaknak, és ki akart rohanni az utcára, ott folytatva az agymenését. A kaloda szegecsei meglazultak alatta, azonban igen derekasan helytálltak, mint a zúgó széllel dacoló fenyőfa. Teo kezdett megnyugodni, és köhögni kezdett, krákogott.

– A… fejeeem…

Hevesen sziszegve felnézett a társulatra, akik szaglottak a vértől, és tisztes távolságot tartottak tőle.

– A francba… mi történt? Mintha napok óta nem ittam volna.

– Csak pár perc telt el – közölte Andrej. – Kissé megleptél minket. Azelőtt, hogy a telefonos melót intézted, mikor ittál utoljára?

– Azt hiszem… tegnap este. Emlékszek, hogy a fickó sértegetni kezdett. Vagy legalábbis, ideges lettél tőle, én pedig meg akartalak védeni.

– Meg akartál védeni? Azzal, hogy őrjöngtél?

– Ösztönös volt. Meg akartam ölni azokat, akik ártottak neked, gondolom. Csak rámvetődtetek, elkezdtetek hergelni, és… a fenébe. Nagyon ideges voltál. Aggódtál a csomag miatt.

– Igen, ez önmagában tény. De Nina azután vetette rád magát, hogy besötétült a szemed. Ahogy landolt rajtad, elkezdtél harapni, és… mennyire tudsz arról, hogy fegyvert növesztesz a karodból?

Teodor értetlenül nézett fel a nagyobbik hímre.

– Hát… a csápok mennek, gondolom, technikailag ez sincs kizárva.

– Nem csak engem sebeztél meg, hanem őt is.

– Úgy van – hagyta helyben a nő. – És amúgy is, ezek miért magyarázzák a viselkedésedet?

– Gondolom, ha hozzám közel állókat fenyegetnek… vagy én annak veszem, akkor könnyebben bepöccenek. És az, hogy akadályozni akartatok ebben, nos… bármit is akartam csinálni, csak rontott a helyzeten. Mármint az én szememben, akkor… valójában nagyon bölcs döntés volt.

Az idősebbik ventrue biccentett.

– Örülök, hogy egyetértünk. Mit gondolsz, kioldozhatlak?

– Mmmivel unatkoznék, igent mondanék… de nem érzem stabilnak magam, szóval egyelőre jobb, ha még maradok.

Nina elvette Josziftól a vért, és beleszúrta a szívószálat, amit magával hozott. Teodor elé tartotta.

– Igyál.

Teodor fintorogva elfejelt tőle.

– Nem egy gyerek vagyok, nem kell szívószál.

– Kussolsz és iszol!

És kussolt, és ivott.

Andrej megvárta, míg kifogyott a tasak, aztán odalépett Joszif segítségével és kioldozta a malkávot.

– Egyébként, remekül bevált a terv. Köszönöm. De legközelebb alaposan tankolj fel előtte… én pedig kevésbé leszek ideges, és mindenki jól jár.

– Bóknak is veheted akár, hogy ennyire begerjedtem rád.

Nina felröfögött, és elfordult. Magas labda volt.

– Rendben, a kedvedért bóknak veszem.

– Fogod tudni rendesen intézni így a dolgaidat? – kérdezte Nina miután kiröfögte magát.

– Persze. De nem ártana, ha lenne egy kódszavunk az ilyen esetekre. Amit ha kimondok, tudtok reagálni, de mások esetleg nem fogják fel a helyzetet…

– Fogtündér? – dobta fel Nina, mire felnyílt bátyja szeme.

– Találó. Fogtündér… nekem tetszik. Mellesleg, akartam már kérdezni, hogy mi a helyzet a fotós leánnyal?

Teodor lassan kiegyenesedett a széken, és zavartan elmosolyodott.

– Óh, hát… khm… az első csók már megvolt. A legutóbb viszont éreztem azt a rózsaszínű kis érzést, ami olyankor jön elő valakiben, ha…

– Szóval kész lefeküdni veled? Jupííí! – döbbent meg Nina, és tapsikolni kezdett.

– Nem! – emelte fel védekezően Teo a kezeit. – Vagyis… nem tudom!

– Miért? Mi történt legutóbb? – kérdezte Andrej értetlenül. – Milyen jupí?

Teodor elpirult, és zavartan behúzta a nyakát.

– Teodor csinááált – húzta az agyát a nő.

– Nina, ne!

– Dolgokaaat…

– NINA!

– Annie-val!

Andrej egyikről a másikra nézegetett, majd tapasztalatlan férfiagyának azon része, amelyik nem volt tisztában a szexuális témákkal és az azon alapuló tréfákkal, valahol mélyen az agyában hirtelen kipattant, mint egy popcorn.

– Oh! Gratulálok! – ismerte fel a helyzetet. – Bár nem volt verseny, de örülök, hogy utolértél – a szeme sarkéból a kisebbikre sandított. – Utolértél amúgy?

– Hé! Nem, nem nem-nem! Semmi… semmi „olyan" nem történt! – mentegetőzött Teo.

– Használtad a farkadat? – szegezte neki a kérdést Nina.

– A… a mimet?

– Ami a lábad között van. Pénisz, kuki, pöcs, tudod te mi az ábra.

Teodor nyakig pirult, tojást lehetett volna sütni rajta.

– Én nem!

– Te nem? Akkor ő használta?

– Nem! Vagyis… Ninaa! Elég már!

– Ugyan, Nina – szólt rá Andrej. – Nem látod, mennyire zavarban van? – Teo felé fordul. – Pedig elég, ha elmondod, mi történt. Részletesen – nem bírta tovább, és elvigyorodott.

– Te is?!

– Csapatépítés – hagyta helyben Andrej.

– Te jó ég… jól van, rendben… – adta meg magát a kisebbik. – Akkor kezdődött, mikor Nina kipróbálta rajtam a koktélkeverő képességét.

Teodor elméjével nézve, ismeretlen napokkal ezelőtt…

Három kopogás hallatszódott.

– Annie?

Ismét három.

– Annie?

És megint.

– Annie?

A lány ajtót nyitott, és meglátta párját, azonnal összeráncolta a szemöldökét.

– Te részeg vagy?... Nem tudtam, hogy nézel Agymenőket, mellesleg.

– Csak kicsit jól érzem magam, de azért részeg nem vagyok… mmh… mondom, nem vagyok! – emelte fel a hangját.

– Nem is mondtam semmit, te hülye – mosolygott a lány, és beengedte a kóválygó vámpírt, bár nem kifejezetten volt jó időzítés, éppen dolgozott.

– Én úgy istenigazából amúgy írni akartam, de azannyába is, inkább jöttem, mert tudod… az őszintébb, meg minden – mondta darabosan, és bizonytalanul billegve.

– Aha… kedves tőled.

Annie csak egy laza, lenge pólóban és rövidnadrágban állt, és nézte, ahogyan párja megcsodálja a távirányítót. Ölbe tette a kezeit, és kuncogott a dolog képtelenségén.

– Meg reméltem, hogy lefárasztasz a kérdéseiddel, meg az aranyos megnyilvánulásoddal! Mondtam már, hogy… – kereste hirtelen a megfelelő szót, s mikor megtalálta, meglengette a karját. – Hogy mennyire imádom, mikor káromkodsz? Én sose tudnék ennyit, de francia vagyok, asszem, és na, azok nem káromkodnak vagy mi a fasz… De amikor te csinálod, az annyira… – gyúrta maga előtt a levegőt, mint a tésztát. – Dögös.

A lány meglepődve pislogott.

– Bocs, kicsit még a cikkben jár az agyam… te, részeg vérszopkodó. Szereted, ha káromkodok? Még szerencse, mert azt szoktam, baszki. Gyere már, ülj le a kanapéra, és ott áradozz rólam… – indult a konyhába, hogy öntsön neki egy nagy pohár vizet Teodornak. – Azt viszont abba ne hagyd.

Teo bizonytalanul bukdácsolt a kanapé felé.

– Miért, mi lesz, ha abbahagyom? Hé, nézd, egy kanapé! Mekkora királyság! – lehuppant, és felkapott egy csillogó kulcstartót. – Váó! Azta! Ez mi? – csörgette.

– Mit találtál?

– Nem tudom. Mi ez itt az asztalon? Annie!

– Ne kiabálj már, te majom! – nevetett a lány. – Mindenre rá fogsz csodálkozni most már?

Mire a kanapéhoz ért a vízzel, a vámpír már elbújt a pléd alatt, és csápolni kezdett.

– Haaaaa! Sötétség! Édes otthonom!

A lány benyúlt a pléd alá, és felnyúlt a vámpír fejéhez.

– Valaki megfogta a fülem! Ki volt az?! – visongott Teodor.

– Ahaa, csak jól érzed magad, nem vagy te részeg, nem… Na, húzd ki a fejed onnan – Annie megcsípte a fülét, és elkezdte kihúzni.

– Au-au-au-au! Ne bánts! Engedj el!

– Nem bántalak, csak segítek irányba tenni a fejed. Na. Rám nézel, úúgy ni! – végül összeszemeztek. – És most beszélj szépen, hogy mi folyik itt? Úgy beszéltük meg, hogy pénteken találkozunk, erre most itt vagy, tök részegen.

– Nem vagyok részeg.

– De, az vagy… mindegy, nem vitatkozok veled, drága.

Teodor hatalmas, kiskutya szemekkel nézett rá.

– Nina koktélokat kevert nekem, és mindet meg kellett innom… elmenekültem.

– Ó, te szegény…

– Annyira… cuki vagy ebben a nagy pólóban… meg… meg – lenézett a lány karcsú lábaira, és elpirult.

Annie követte a vámpír pillantását, és meglepődve elvigyorodott.

– Óóó, és most meg a lábaimat nézed? Nos, akkor már tudom, mivel foglak gyötörni, ha rossz leszel.

Teo zavartan pislogott.

– De én nem… vagyis… csak néha, de nem mindig… mármint… de nem vagyok rossz – pityókás énje kissé belebonyolódott a mondandóba. – Azt hiszem.

Annie nagyon jól szórakozott, és egy ujjával kicsit feljebb húzta a combján a nadrágot. Teo füle lejjebb konyult, és finoman csücsöríteni kezdett. Ahogy Annie gondolta. Visszaengedte a nadrágot.

– Nehogy agyvérzést kapj itt… szóval szereted, ahogy káromkodok.

Teo szende kis mosollyal, ábrándos arccal billentette fejét oldalra, a kanapénak.

– Imádom.

– Jaj nee, túl aranyos vagy – mosolygott Annie. – Idd meg a vizedet, te.

A vámpír, faji adottságából adódóan kezdett kitisztulni, és engedelmesen megitta a vizet. Kissé fintorgott, megszokássá vált a vasas íz az ivással, és a színtelen, szagtalan folyadék meglehetősen idegennek hatott a szájában. Ennek ellenére fenékig ürítette a tartalmát. Egy ideig csak nézett maga elé, majd a lány kinyújtózott a kanapén, a mellkasán szépen domborodtak a mellei. Teodor már sokkal tisztábban, lekonyult füllel nézte, ahogyan a mellbimbói karcolták a póló felületét, és kis csíkot hagynak maguk után. A vámpír valami melegséget érzett a lábai közt, ami egyre inkább kiáramlott a felsőtestébe, és az egész nyaka rákvörös lett.

Annie észrevette az egyébként megszokott reakciót, és elvigyorodott.

– Amilyen vörös vagy, talán te is jobban járnál valami lengébb szereléssel. Szétnézzek, hogy van-e rád való rucim? – csicsergett a hangja.

– Nem, nem kell. Tudod… nem érzem a hőmérsékletet általában – motyogta. – Hacsak bele nem dobsz a tűzbe.

– Hmm… tehát nincs meleged. Akkor vajon miért vörösödsz ennyire, mondd?

Teodor még jobban összehúzódott, főleg, miután a lány egyértelműen közelebb kúszott hozzá.

– Fogalmam sincs… talán… lehet, hogy a pólód miatt van – vallotta be.

Annie egész közelnyúlt hozzá, és rátámaszkodott a vámpír combjaira. Jól előrehajolt, hogy Teo nagy, kiskutya szemeibe tudjon nézni. A vámpír húzódott volna a kanapé karfájához, de a lány nem engedte egykönnyen menekülni.

– Hogy jön ide a felsőm? Komolyan nem értelek.

Teo nem válaszolt, csak felhúzta féloldalasan a lábait, és a lány alá kényszerült… nem volt hozzászokva az ilyen helyzetekhez, és… így teljesen belátott Annie melleire a pólónyakon keresztül. A lány tapsikolt egy gyors ütemet a malkavita combjain, aztán elhúzódott.

– Nyugi, nem akarlak én bántani – mosolygott. Igazság szerint, élvezte a helyzetet.

A vámpír óvatosan visszaült a kényelmes pozíciójába, de leste a lány rezdüléseit. Magának sem vallotta be, hogy ő már belül igenis készen volt erre… De tapasztalatlansága lévén, félt attól, hogy az egészet elszúrja, vagy ami rosszabb, elszalad vele a ló és véletlenül megöli a lányt.

Annie már-már szánta szerencsétlent, de inkább hagyta, hadd főjön kicsit az izgalom levében.

– Szóval? Mit szeretnél csinálni, ha már betoppantál hozzám ilyen kellemes hangulatban?

Teodor nem mert válaszolni, csak hagyta, hogy elnyelje a kanapé.

– Te jó ég, eltörtem – nézett a mennyezetre a lány, és megforgatta a szemeit. – Húzzak egy burkát, hogy ne legyél annyira megnémulva?

– Mi az a burka?

– Amit az arab nők szoktak viselni. Befedi őket tetőtől talpig, és nehogy arra a passzos latex rucira gondolj – nyújtotta a nyelvét incselkedve.

– Ne! – emelte fel hirtelen a hangját a vámpír. Majd mikor maga is hallotta az utána következő csendet, megköszörülte a torkát és sietősen hozzátette. – Úgy értem, én nem akarom eldönteni helyetted… azt veszel fel, amit… amit szeretnél. Most miért nézel így?

– Azért, mert borzasztó szórakoztató vagy, ne haragudj – nevette el magát. – Sajnálom, gonosz dolog volt, tudom.

– Nem, nem… dehogy – mondta halkan. Valójában nagyon is tetszett neki, kifejezetten izgató volt, de nem tudta, mit kellene csinálnia… civilizáltan.

– Figyelj – kezdte finomabban a lány. – Tényleg nem akarlak kikészíteni, de nem vagyok apáca, vannak igényeim meg minden – vonta meg a vállait. – Látom, hogy neked is van rá, csak még nincs benne rutinod. Hajlandó vagyok várni, persze, de lehet, hogy fogom néha kicsit húzni az agyadat. Túléled? – mosolygott rá barátságosan, és megértően.

Teodor felfigyelt az utóbbira.

– Nem akarsz csinálni semmit, de mégis?

– Ezt hogy érted?

– Hát, van igényed, meg minden… akarod is, csak nem is. Vagyis… úgy. De ha nem úgy, akkor máshogy is működik? Azt hogyan lehet kivitelezni?

– Hogyhogy hogy működik? – Komikus mértékű értetlenkedés ült ki az arcára. – Nem értem a kérdésedet, ne haragudj.

Teodor kifújta a forró, feszült levegőt a tüdejéből, de érezte, hogy jön is bele az újabb adag.

– Fogalmam sincs róla, hogy csinálnak… majdnem olyat. Azt sem tudom, hogy kéne elképzelni – összehúzta a szemeit, és ránézett a lányra. – Ez kicsit fura volt, de… érted?

– Fogjuk rá – bólintott Annie, és ezúttal finomabban közeledett felé. – Nos, nem tudom, hogy tudnám leírni neked. Érintések eleinte… aztán idővel még több érintés. Ah, igazi költő vagyok, baszki… – Annie megrázta a fejét, és nagy levegőt vett. Ahogy közelebb húzódott, megsimogatta Teo combját ismét, de most gyengéden. – Hol érnél hozzám, hogyha tehetnéd?

A malkáv kissé megrázkódott, érezte, hogy lúdbőrözött a háta. Eddigi töröküléséből teljesen a lány felé fordult.

– Hát… nem tudom… mindenhol?

– Akkor kezdd mondjuk a vállammal.

Teodor vonakodva eleget tett a kérésnek… látta a lányon, hogy izgalmasnak élte meg a tanár-diák dolgot. És talán kissé túlságosan is be volt pörögve pár perccel ezelőtt. A vámpír megrázta magát, és úgy döntött, ideje félretenni a ministránsfiút. A hölgye számít arra, hogy férfi legyen… majd vigyázni fog.

Teo egy pillanatra behunyta a szemeit, és engedte, hogy átjárja a finomabb, állatias ösztön. A ragadozókra jellemzően nézett újra a lányra, és a párzásra kész nőstényt látta bele. Teodor érezte, hogy mennyire veszélyes és kockázatos döntést hozott ezzel, és hogy nem a legstabilabb elméjű klánba tartozik. A pengeélen táncolt. A bestia és az ember közti vékony jégrétegen állt, és leheletfinoman lépdelt, be ne szakadjon alatta.

Áttérdelt a lány felett, és a kanapé háttámlájához zárta. Óvatosan hajolt közelebb a nyakához, és finoman megcsókolta. A mellkasa remegett, szemfogai ösztönösen kiélesedtek a verőér közelében, ő azonban megfékezte. Túl fontos volt neki a lány, hogy bántsa. Nem engedheti most meg magának a bestia kitörését.

Annie megfeszült a nyakához való közeledésre, ám amikor harapás helyett csókot kapott, ellazult, és kiengedte a sóhajt.

Teodor nyelve végigsiklott a karcsú nyakon, nagyobb csókkal próbálkozott. Annie érezte, hogy a szemfogai súrolták a bőre felületét… izgatónak élte meg, és valamiért bízott a vámpírban, holott tudta, hogy ostobaság. Egyszerűen csak bizsergető érzés volt ilyen közelről… nem tudta, hogy ez a vámpír képességek műve volt-e, de nem is érdekelte, csak felsóhajtott. Teodor nyomott még néhány finom csókot a nyakára, majd az orrával felbökte a lány állát, és hegyes nyelvével végignyalt a torkán. Volt valami egészen vad abban, hogy ragadozó énje szinkronban mozog a párzóval.

Annie ujjai beletúrtak párja hajába, és közelebb húzta magához, a vámpír passzírozta a kanapé háttámlájába őt. Teodor gonosz mosollyal erősebben végigsúrolja a fogait Annie állkapcsán, mire a lány élesen belemart a hátába. Teodor felmorgott, de nem figyelmeztetően… Annie egy gyors mozdulattal átpördült, és helyet cserélt a vérszívóval, majd szétvetette a lábait, és vonaglani kezdett a merevedő hímtagon.

Hiába a több réteg ruha, mindketten érezték egymást. Teo felsziszegett, és belemart a kárpitba, vicsorgott, összeszorította a szemeit. A lány szinte zihált rajta, a kistestű hím igen jól el volt látva a lába közt. Teodor felmorgott, és leszorított a lányt a hátára, saját lábaival terpeszbe feszítette Annie-t a térdeinél pedig megtartotta őt a pozícióban. Annie látta, hogy a vámpír ördögi vigyorral hajolt közelebb a lába közé, letépte róla a nadrágot, és elkezdte kínozni őt a nyelvével.

– Basszus! Teo! Abba ne hagyd!

Nem kellett kétszer mondania… ügyes nyelvmozgásokkal jutatta szinte azonnal egy orgazmushoz, és miközben eláztatta az arcát, Teo meglepetésszerűen dugta be két ujját, és vadul dolgozni kezdett rajta. Annie sikoltozni kezdett, és vergődött a vámpír alatt. Teo még jobban hergelődött, és megragadta a lány lábait, egészen a szájára húzta őt. Annie patakként csörgedezett odalent, és szinte hörögve nyögdécselt alatta. Hosszan elnyúlva üvöltözött, a sokadik elélvezése után nehezen, darabosan tudott megszólalni.

– Elég… elég, nem... nem bírom!

Teodor némileg sértésnek vette ezt, de erőszakkal temette még beljebb a bestiát, és eltávolodott, a száját törölve. Annie remegő lábakkal térdelt fel, és bontani kezdte Teo nadrágját. A vámpír kíváncsian nézte a mozdulatokat, és sejtve a dolgot, hátrakönyökölt. Annie oldalra biccentette a fejét, máskülönben a hosszú hímtag igen emberesen arcon csapta volna.

– Akkor most… te jössz.

A malkavitának esélye sem volt megszólalni. A lány végignyalta a makkját, és a testébe szökött a hirtelen bizsergés, hanyatt lökődött és felmordult. Annie kényeztette egy ideig a nyelvével, körbetáncolta, és kicsit megharapta, amitől Teo csillagokat látott. A lány először lassan, ütemesen kezdett munkálkodni, élvezte, hogy a vámpír marni kezdte a garnitúrát, és liftezni kezdett a mellkasa. Kissé büszke volt magára, hogy a malkávot lélegzésre bírta. Gyorsítani kezdett az ütemen, és ezúttal a kezével is besegített.

Teodor hasizma hirtelen összerándult, és begördült. A lány már elhatározta, hogy imádja kedvese reakcióit, és még keményebben kezdte megdolgozni, egészen belebolondítva a malkavitát. Teo gyomorból, gurgulázva hörgött, lázas sziszegéssel élvezte a durva, mégis kényeztető mozdulatokat. Tudta, hogy nem fogja sokáig bírni, hiszen emlékei szerint, ez az első valódi orgazmusa. A farka lüktetni kezdett Annie torkában… túlvilági entitásokhoz méltó rikoltással slagolt mélyen bele, s miközben rándult még néhányat, nyöszörögve lekonyult a füle. Annie elengedte a farkát, és ahogy végigsimult a száján, Teodor jólesően megremegett.

A lány nevetve kúszott mellé, és a malkavita vállára feküdt.

– Kvittek vagyunk? – dorombolta a fülébe, Teo szinte libabőrös lett tőle.

– Azt hiszem, igen… és köszönöm.

– Mhh… azért… van érzéked ehhez.

Teodor megvonta az egyik vállát, miközben becsukta a szemeit.

– Nem gondoltam volna, hidd el… bizonyára valami ösztön.

– Nem kizárt… – motyogta, majd ásított egyet. – Majd kelts fel…

A két ventrue felvont szemöldökkel hallgatta a beszámolót, Andrej meglepődve nézte tovább kisebbik vértestvérét. Teodor pedig vállat vont a kis széken, ezúttal már kevésbé vörösen.

– A lényeg az, hogy kell venni egy új kanapét, mert… egy kicsit megsínylette – mondta zavart mosollyal.

– Nem is gondoltam volna ezt rólad, te kis csődör! Meglepően sokat tudsz!– nevetett fel Nina.

– Csak tudnám, hogy honnan!

Andrej ölbe fonta karjait, és a falnak dőlt, de ő sem bírta mosolygás nélkül.

– A végén még én fogok tőled tanulni. Mi a véleményed erről, Nina? – bár ez meglehetősen ostoba kérdés volt, fogalmazta meg magában Andrej… hiszen, honnan tudná húga, hogy melyikük az ügyesebb?

– Keressünk rá a nevedre pornóoldalakon? Hátha – tárta szét a nő a karjait, hogy ötletnek még jó lehet.

Teodor és Andrej zavartan cseréltek tekintetet egymással, végül a malkáv megszólalt.

– Nnnem érzem valószínűnek.

– Igen érdekes bevezetőd volt akkor a témába. Örülök neked – mosolygott Andrej.

Hiszen mi biztonságosabb egy hűséges, boldog malkavitánál? Nos, sokak pofont adnának másoknak ezért a mondatért, valószínűleg…