Tizenkilencedik Fejezet

1994 - Hermione negyedik évének kezdete

A kviddics világkupa egy látványos esemény volt a varázsvilágban. A világ minden tájáról részt vettek rajta boszorkányok és varázslók, éppen ezért küldött ki Voldemort egy csapatnyi halálfalót, hogy támadjanak rájuk.

Megannyian, a Sötét Nagyúr legmegbízhatóbb követői közül, vezettek kisebb halálfaló csoportokat körbe a birtokon, ahol az esemény zajlott. Több kisebb csoport, több kárt tudott okozni, mint egy nagy.

Perselus azon személyek egyike volt, akik vezették ezeket a kis csapatokat. Amikor a csapata megérkezett, elkezdték a rémségeiket.

Nagyon sok sikolyt és kiáltást hallott, ahogy a körülöttük lévő varázslók és boszorkányok próbáltak elfutni. Azt tette, amit parancsoltak neki, hogy tennie kell; halálra ijeszteni mindenkit, és megpróbálni elfogni bárkit azok közül, akik fontosak voltak, és esetleg beleszaladtak.

A férfi még a nagy zavarodottságban is kiszúrta a lányt.

Hermione ott volt, és Perselus átkozódni kezdett.

– Mit művel itt? Még csak nem is szereti a kviddicset. Az egyetlen alkalom, amikor érdekli egy meccs, akkor van, ha a háza játszik, és akkor is csak azért megy ki, hogy csápoljon Potternek.

Aztán meglátta, ahogy szorosan a baráti társasága kis csoportjába csimpaszkodik, az arcára pedig rá volt írva a félelme.

– Szóval ezért van itt.

Figyelte őt, mialatt vezette az embereit, ahogy megparancsolták neki, hogy vezesse őket. Közben a lány és a barátai elbújtak egy sátor mögött, pont a mellett az út mellett, ahol ő és az emberei voltak. Gyorsan gondolkodott, és sebesen rávette az embereit, hogy változtassanak irányt, hogy ne találják meg Hermionét.

Elvesztette szem elől egy pillanatra, és akkor hallotta sikoltani. Fogalma sem volt róla, hogy hogyan tudta különválasztani a többitől Hermione sikolyát, hiszen több százan kiabáltak a környezetében, de mégis külön tudta.

Készen állt rá, hogy felrúgja az álcáját, és megmentse a lányt, ha kellett, de aztán észrevette, hogy magukkal vitte őt az a tömeg, akik a biztonság felé rohantak. Így már ő egyáltalán nem láthatta őt. A félelem, hogy esetleg a közelébe vigye a halálfaló társait, biztosította benne, hogy nem keresheti meg Hermionét. Habár minden idegszála az kiabálta, hogy bizonyosodjon meg róla, hogy a lány biztonságban kijutott.

A kis összetűzés után a munkájuk, hogy mindenkit megijesszenek, befejeződött, az összes halálfaló elment. Mindenki, leszámítva Pitont.

Ő várt, a fák között bujkálva, és próbálta kivenni, hogy a lány ott volt-e az elesett testek között, és közben imádkozott azért, hogy ép bőrrel megúszta. Aztán meglátta őt. Látta, hogy a barátja, Potter felé rohan a megszentségtelenített mező közepén.

– Biztonságban van. – Perselus megkönnyebbülten felsóhajtott, és tudta, hogy nem maradhat ott, így eltűnt egy pukkanással, alig pár másodperccel azelőtt, hogy az aurorok megérkeztek.

Perselus meglehetősen rossz hangulatban volt, amikor a tanulószobában felügyelt a tanév első félévében. Korábban a Nagyteremben ült a tanári asztalnál, és reggelizett. A bagolyposta meghozta a Reggeli Prófétát, miközben kortyolgatta a reggeli teáját. A tekintete a Griffendél asztala felé siklott, ahogy ezekben a napokban látszólag mindig tette.

Látta, hogy Hermione is megkapta a saját példányát az újságból, miközben az idióta barátaival beszélgetett. Azon gondolkodott, hogy Potternek ott volt az a meggondolatlan szokása, hogy folyton bajba került, és sajnálatos módon úgy tűnt, hogy Hermionét is mindig magával rángatta. Szerencsére ebben az évben a lány nem lehetett részese azon veszélyes eseményeknek, amikben Harry részt vett. Valami, amiért Perselus nagyon hálás volt.

A hangulata egészen tűrhető volt, miközben kibontotta az újságot és kiterítette, hogy elolvassa. A fotó, amivel szembetalálta magát, halk morgásra késztette. Hermione volt rajta, ahogy odarohant és átölelte Potter nyakát, mielőtt elhúzódott volna és bűnösen nézett a kamerába.

Gyorsan elolvasta, hogy mit írtak róla, és a haragja nőtt.

– Mi a jó kurva pokol? Hermione Viktor Krum után kajtat? Majd utána titkos románca van Potterrel? Lemaradtam volna valamiről?

Soha nem látott semmit, csak baráti öleléseket, és a kényszerét annak, hogy megvédjék egymást. Perselus úgy gondolta, hogy jóval inkább testvérekként viselkedtek, mint bármi másként. A pokolba, ő maga is ezt mondta neki évekkel ezelőtt.

– De Viktor Krum? Bolgár fogó? Ez nem tűnik helyén valónak, de van rá esély. Az összes többi, üresfejű diáklány is úgy szaglássza körbe, mint a tüzelő macska.

Az újságot bámulta, és a tűrhető hangulata elillant, ahogy befejezte a történetet ami a fotó alá volt írva. A tekintete ismét a griffendéles asztalon landolt.

– Ezúttal tényleg meg fogom fojtani – gondolta, miközben ökölbe szorult a keze az újság körül.

De aztán az, hogy észrevette a dühöt felvillanni a lány szemeiben, miközben felolvasta a saját újságát a barátainak, az megállította azon döntésében, hogy meggyilkolja a kis mitugrászt.

Ahogy egyre többet olvasott, úgy tűnt egyre dühösebbnek a lány. Perselus beslisszant a fejébe, és látta a mocskos kis dolgokat, amiket tervezett csinálni Vitrollal, ha valaha a kezei közé kerül az a hazudozó nőszemély.

Perselus megkönnyebbült, és mi több, önelégülten elmosolyodott, miközben újra elolvasta az újságot.

– Úgy tűnik, hogy Miss Rita Vitrolnak fogalma sincs róla, hogy kivel áll szemben.

De neki volt. Ő látta, hogy Hermione kivé fog majd válni.

Azon kapta magát, hogy halkan kuncog, miközben félbehajtotta az újságot, és visszatért a reggelijéhez. A hangulata ismételten javult.

De ekkor megint rémes hangulatban volt, mivel többször látta, ahogy Krum bámulja Hermionét, és azt, hogy kacsintgatott rá. Látta azt, hogy a lány elmosolyodott és halványan elpirult, mielőtt visszatért volna a figyelme ahhoz, amit épp csinált. Úgy viselkedett, mintha mi sem történt volna.

De Perselus azt is látta, ahogy az idősebb fiú a könyvtárban lógott, amikor a lány ott volt. Túlságosan sok figyelmet szentelt Hermionéra miközben az tanult. Tudta, hogy a bolgár fiúnak nem volt elegendő agysejtje ahhoz, hogy érdekeljék a könyvek, így nem kellett volna annyi időt a könyvtárban töltenie, mint tette.

Perselus is hallott erről az ostoba karácsonyi bálról, amiről mindenki beszélt. Őt már az a tudat idegesítette, hogy részt kellett rajta vennie, de ekkor úgy tűnt, hogy nem tudja rávenni a tökkelütött diákjait, hogy figyeljenek a hülye táncmulatság miatt.

Még a tanulószobában is, ahová be volt kényszerítve jó pár diákkal, ott sem figyeltek a feladataikra. Főleg Hermione idióta barátai nem, akik mellette ültek, miközben próbáltak rájönni, hogy hogyan szerezzenek maguknak partnert. Az utolsó pillanatban jártak, és úgy tűnt, hogy a degenerált ikrek, ahogy néha gondolt rájuk, még mindig nem találtak maguknak senkit.

Épp valaki munkáját nézte át, amikor meghallotta Ront beszélni.

– Hermione, te lány vagy. – A fiú szavai arra késztették Perselust, hogy feléjük pillantson.

– Amikor utoljára megnéztem még az voltam, Ronald – mondta a lány, majd megállt, hogy végignézzen rajtuk. Egy kicsit megbántottnak tűnt.

Perselus megforgatta a szemeit, mivel tudta, hogy mi következett. Hallotta a fiúkat, és még jobban idegesítette az a tudat, hogy azt próbálták elérni, hogy Hermione velük menjen. Észrevette, hogy Potter próbálta figyelmeztetni Weasleyt, de az az ostoba olyan nyilvánvaló volt, mint mindig.

– Nem szeretnél esetleg eljönni egyikünkkel? – kérdezte a vörös hajú, miközben rémesen imitálta a táncolást, ezzel még dühösebbé téve Perselust. A tekintete lángokat szórt, és gondolkodás nélkül felemelte a dolgozatfüzetet, amit éppen megkapott egy diáktól, és fejbe vágta vele Ront.

Látva, hogy Harry is részt vett Hermione meghívásában, és a fiú ekkor kuncogott, Perselus odahajolt, és őt is fejbe verte a könyvvel. Észrevette, hogy Hermione kicsit behúzta a nyakát, arra számítva, hogy ő is kap egy csapást, de a férfi soha nem tudta volna őt megütni.

– Megfojtani, igen. Megütni? Soha.

Mérgesen nézett a fiúkra, majd elindult, amikor hallotta, hogy Ron folytatja, mintha Perselus meg sem ütötte volna.

– Az egy dolog, ha egy srác egyedül jelenik meg, de egy lánynak szomorú.

Ezt hallva Perselus ismételten megforgatta a szemeit, és sóhajtott a fiú tapintatlanságán, míg Hermione meg nem szólalt.

– Nem fogok egyedül menni! Mert akár hiszed, akár nem, valaki elhívott! – Hermione halkan morgott rájuk.

Perselus visszaharapott egy morgást, amikor ezt meghallotta. Közben Hermione felállt, odaviharzott hozzá, és meglehetősen mérgesen nézett rá. A férfi lepillantott rá és még mindig zavart volt, miközben a lány beadta a befejezett munkáját.

Kikapta Hermione kezéből, és figyelte, ahogy az visszaviharzik az asztalhoz, hogy magához vegye a dolgait. Lehajolt, és hozzáfűzött meg egy sor morgást a csendes kirohanásához.

– ... és igent mondtam! – Elfordult és nagy hévvel elsietett.

Az arca dühös volt, de megbántottság is látszott rajta, ahogy Perselus tekintete követte. Ekkor még idegesebb lett, hogy a degenerált ikrek bántották Hermione érzéseit. Visszament hozzájuk, és hallotta, ahogy Ron még mindig mondja a magáét.

– Nyavalyás pokol, hazudik ugye?

Perselus mérgesen nézett, tudva, hogy Hermione soha nem hazudott.

– Nos, legalábbis most még nem.

Harry ekkor úgy döntött, hogy válaszol.

– Aha, asszem igen.

Perselus ismét megforgatta a szemeit, és lerakta a beadott házi feladatot a közeli asztalra. Felemelte a karját, és feltűrte egyesével az ingujjait, majd megragadta őket a fejüknél fogva. A keze vad volt, ahogy visszafordította a fejüket a könyveik felé, és nagyfokú elégedettséggel töltötte el az, hogy hallhatta őket felmordulni az enyhe fájdalom miatt, amit az ereje okozott.

Végre elérkezett a bál napja. Perselust még mindig feszélyezte az egész felhajtás, de tudta, hogy nincs más választása; részt kellett rajta vennie.

Korábban megérkezett a terembe, és közben azt csinálta, amit kértek tőle. Megállt közepén, a színpad előtt, ahol a zenekar lépett fel később, hogy jól belássa az egész termet.

A diákok beszállingóztak, és Piton tekintete végigsiklott rajtuk, keresve azt a személyt, akit alig várt, hogy láthasson; Hermionét.

A terem már megtelt, és a lány még mindig nem érkezett meg.

– Ezek szerint mégsem jön? Mégis hazudott nekik?

Azon kapta magát, hogy egyszerre járta át a megkönnyebbültség és a csalódottság. Remélte, hogy látni fogja az este folyamán, de annak viszont örült, hogy Hermione nem lesz azon lányok egyike, aki a partnere körül sündörög majd egész este.

Hallotta, ahogy a zene felcsendült, és tudta, hogy a bajnokok mindjárt megérkeznek a párjukkal. Az ajtó felé pillantott, és figyelte, ahogy a diákok belépnek. Megfigyelte Cedricket és a partnerét, Fleurt és az övét, Pottert és a párját, aztán a tüdejében rekedt a levegője.

Hermione és Krum.

– Lélegzetelállítóan gyönyörű – gondolta, miközben a lány besétált. Az enyhén bozontos, göndör haja, ekkor teljesen kordában volt tartva. Fel volt tűzve az arcából, és csak egy kevés, fényes lokni borult rá az egyik vállára.

A ruhája halvány lila volt, széles nyakkal, az anyaga pedig egy árnyalatnyit áttetsző volt, ahogy kecsesen beborította a majdnem csak meztelen vállait.

A ruhája lágy, orgona lila fodrokban indult, középtájon viszont jóval inkább levendula színű volt, majd az alján, a bokáinál, sötétlilába torkolt. Úgy nézett ki benne, mint egy törékeny virágszál.

– Lélegzetelállító – gondolta a férfi röviden.

De az arca volt az, ami igazán oda vonzotta a tekintetét.

Már korábban is szerencsés volt a lány, de ekkor nagyon hasonlított arra a nőre, akivé válni fog később, aki elbódította Perselus érzékeit.

Látta, hogy a lány idegesen mosolygott a többekre, akik bámulták. A mosolya, annak ellenére, hogy látszott benne a feszültség, magával ragadó volt. Ez volt az, amitől Perselus megtorpant. A fogsora olyan volt, mint korábban, azok után, hogy Draco rálőtte azt a rontást, amitől megnőttek a metszőfogai.

Perselusnak lelkiismeret furdalása volt, amiért megríkatta őt. Hogy azt mondta, hogy nem lát különbséget a méretükben. Nagy erőfeszítésébe került, hogy ne rontson neki Draconak, amiért bántotta a lányt, még ha csak mentálisan is. Tudta, hogy hűvös és gonosz volt Hermionéval teljes iskolai pályafutása alatt. Hermione ennyit elmondott neki a jó pár beszélgetésük során, az idő alatt, amit együtt töltöttek hetedikben.

Akkor nem tudta, hogy a lány róla beszélt, csak azt, hogy a bájital professzora a régi iskolájában rémesen bánt vele és a barátaival. Azt, hogy mindig mások pártja fogta a barátaival és vele szemben, azt, hogy mindig ok nélkül gonoszkodott vele, egyetlen oka csak a kegyetlenkedés volt.

Emiatt tartotta fent a hűvösség és gorombaság látszatát, mivel emlékezett rá, hogy milyen szörnyen beszélt róla a lány. Nem akarta megváltoztatni azt, amit a lány tudott.

Hermione mindent megtett azért, hogy a helyén tartsa az idővonalat, ezért Perselus is arra törekedett, hogy így tegyen. Habár voltak pillanatok, amikor nehezére esett utálatosan viselkednie Hermionéval. Elég sokszor fájt neki az, hogy megalázta a lányt, és az, hogy néhányszor még meg is ríkatta, de tudta, hogy muszáj volt.

Nem csak az idővonal miatt, de azért is, hogy ne legyen gyanús. Nagyon sok diák volt, akinek a szülei halálfalók voltak. Ha bárminemű kivételezést mutat a boglyas hajú lány felé, az balul sült volna el, és valószínűleg az álcájába kerül.

Amit Hermione nem tudott az az, hogy a férfi biztosra ment, hogy Madam Pomfrey gyorsan és fájdalommentesen helyre tudja hozni a fogát.

Ahogy azt is biztosította, hogy Dracot elkapják egy másik kihágás miatt; büntetésként azért, amit Hermionéval tett. Habár a büntetés korántsem elégítette ki eléggé a sötét hajú férfit, de legalább valami volt.

Ez egy apróság volt, amit megtehetett Hermionéért, hogy megpróbálja helyrehozni azt a fájdalmat, amit ez az egész okozott neki, még ha más nem is tudott róla saját magán kívül.

Ahogy tovább figyelte a lányt, látta, hogy a tekintete összeért Weasley-ével, miközben idegesen kuncogott. A tekintete követte Hermionét a táncparkett felé, ahol láthatta, hogy Krum megfogja a kezét és a derekára teszi a másikat; ezt látva Perselus kicsit felmordult.

A szemeit egy pillanatra sem vette le róla, miközben körbeforgott a tánctéren, és felemelték a levegőbe. A mozdulatai kecsesek voltak, ahogy pörgött és lépett a zenére. Nem számított milyen zsúfolt volt a tánctér, Perselus soha nem veszítette el szem elől a lányt.

Később az éjszaka folyamán, a szimfonikus zenekar visszavonult, és a rock zenekar következett, akiket Dumbledore bérelt fel. Perselus elvonult az egyik sarokba, de a szemeit továbbra is a lányon tartotta. Figyelte, ahogy táncolt a zsúfolt tömegben. Feszélyezettnek tűnt, de ennek ellenére mosolygott, miközben szórakozott.

Perselus nem tehetett róla, de azt gondolta, hogy milyen bájos, amikor mosolyog vagy nevet. Mindig így gondolta, főleg annyi évvel korábban.

Figyelte, ahogy a páros elhagyta a táncolók csoportját, és visszaindult a lány asztala felé, ahol a barátai mérgesnek tűntek és unatkoztak. Piton látta, ahogy Krum kicsit meghajolt, és megcsókolta Hermione kezét, majd a szemei összeszűkültek, ahogy a lány elmosolyodott és elpirult a fiú gesztusán.

– Tényleg nagyon kedveli a fiatalembert – gondolta magában Piton, miközben Hermione leült a barátaival. Mosolygott és kipirultnak tűnt, miközben beszélt velük.

Tudta, hogy nem szabadna, hogy elszomorítsa az, hogy ekkor mással látja a lányt, hiszen Hermione még nem ismerte őt úgy; még nem volt az övé. Nem számított, hogy visszament hozzá annyi évvel korábban.

Amúgy sem akarta a lány ezen verzióját. Nem akarta a kiskorút, aki még nem teljesedett ki azzá a nővé, akibe beleszeretett. De az, hogy láthatta itt, egyszerűen csak még inkább arra késztette, hogy epekedjen a nő után, akivé Hermione válni fog. Ettől csak még jobban hiányzott neki.

Amikor meglátta, hogy a lány mosolya lassan leolvadt, miközben a barátaival beszélt, Perselus közelebb ment. Ahogy egyre közeledett, egyre jobban látta, hogy Hermione nagyon feldúlt volt, de mielőtt hallhatta volna, hogy mit mondtak, a lány felállt és odasétált Krumhoz beszélgetni.

– Mit műveltek vele már megint a sekélyes barátai? – tűnődött el Piton.

Kiskorú vagy sem, meg kellett védenie. Nem akarta, hogy bármi fájjon neki. Akár fizikailag, akár érzelmileg. Még akkor is, ha ő maga rengetegszer megbántotta az évek során, de ez egészen más volt. Neki nem volt más választása, a barátainak viszont volt, egyszerűen csak olyan idióták voltak néha, hogy nem érdekelte őket, vagy nem vették észre, hogy mekkora fájdalmat okoztak a lánynak.

Az este lassan véget ért, és Piton még mindig őt figyelte. Nem sokkal később Hermione visszatért, hogy újra Weasleyvel beszéljen. Perselus azt meg tudta állapítani, hogy vitatkoztak, de nem volt elég közel ahhoz, hogy hallja, hogy miről.

Körbenézett, és mivel senki sem figyelt rá, magára szórt egy kiábrándító bűbájt, miközben próbált közelebb menni hozzájuk, hogy hallja, mit mondtak. Piton látta, hogy Hermione megállt a lépcsőknél, és könnyezett a szeme; látta, hogy megfordult, és felcsattant Potterre.

Végre elég közel volt, és hallotta, ahogy a lány kiabál, miközben elindult felfelé két lépcsőfokot.

– Ron, mindent tönkretettél! – mondta miközben letörölte a könnyeit.

Mérgesen nézett, és semmi másra nem vágyott jobban, mint hogy megátkozza a lány két barátját, akik éppen csak befordultak a sarkon és végleg otthagyták a bált.

Perselus vett egy mély s megnyugtató levegőt, majd visszafordult, hogy újra a lányt nézze. Látta, hogy ügyetlenül leült az egyik lépcsőfokra, és potyogtak a könnyei. Levette a cipőjét, és elkezdte megmasszírozni a kétségtelenül sajgó lábát.

A férfi szinte egészében viszketett, hogy odamenjen Hermionéhoz, átkulcsolja körülötte a karjait, és magához vonja, miközben sírt. Azt kívánta, bárcsak tehetett volna valamit, hogy a lány jobban érezze magát, de tudta, hogy nem csinálhatott semmit.

Haragudott rá tavaly azután, hogy megtudta az igazat, és ez a düh jó párszor visszatért a tanévet követő nyáron is. Amikor látta a lányt a Grimmauld téren, azon kevés látogatása során, amikor dolga volt a Renddel, mérgesen nézett rá és inkább udvariatlannak volt mondható a viselkedése. Még ebben a tanévben is visszatért párszor a dühe; de ekkor viszont nem tudott haragudni rá.

Hermione tudta, hogy ki volt a férfi. Tudta, hogy teljes mértékben gonosz volt vele, amikor gyerek volt. Nem kétséges, hogy hogyha Hermione visszatértéig nem jön rá, hogy ki is volt valójában, akkor valószínűleg még mindig kegyetlen lett volna ezzel a lánnyal, és persze később is. Akkor talán még jobban, mint most.

A lány tudta, hogy milyen szörnyűségeket követett el, minden rémségről tudott, és Piton biztos volt benne, hogy olyasmit is tudott, ami a jövőben várt rá. De mindezek ellenére is kereste a társaságát.

Az, hogy ott hagyja egyedül sírni a lépcsőn, lehetetlennek tűnt. Így közel maradt, de mégis elég távol, hogy senki ne tudja, hogy ott volt. Annyi vigaszt nyújtott, amennyit távolról tudott.

Amikor a lány könnyei végre felszáradtak. Lassan felkapta a kezébe a cipőit, majd felmászott a lépcsőn a hálókörletébe. Perselus követte, biztos távolról, miközben kiábrándító bűbájt vont maga köré. Egyszerűen azért, hogy megbizonyosodjon arról, hogy a lány biztonságban visszatért.

Később visszament a lakosztályába, és magához vette azt a kis könyvet, amit a lánytól kapott karácsonyra, annyi évvel korábban. Jó párszor elolvasta, és újra olvasta az évek során. Kinyitotta a kemény fedelét az üzenetnél, amit Hermione írt neki.

Mindig emlékezz arra, hogy nem számít, mi történik, te egy nagyszerű ember vagy legbelül. Még akkor is, ha senki más nem tudja, hogy valójában milyen csodálatos is vagy.

Ez úgy írta neki a lány, hogy tudta, milyen szörnyűségeket csinált. A barátja volt azok után, amiket tett. Mindennek ellenére, Hermione ezektől függetlenül szerette.

1978 – 21 évvel korábban a múltban.

Hermione visszasétált a klubhelyiségbe azután, hogy Perselusszal visszatértek a Három Seprűből. Azonnal látta, ahogy Sirius és James felugrott a székéből, majd odarohant hozzá.

– Hermione, Merlinnek hála. Jól vagy? – kérdezte James, és végignézett a lányon, hogy a saját szemével is meggyőződjön róla, hogy jól volt.

Hermione halványan elmosolyodott.

– Jól vagyok. Ti jól vagyok fiúk?

Mindketten bólintottak, és még mindig bámultak Hermionéra. Sirius enyhén összeráncolt homlokkal nézett rá.

– Cica, mi a jó életet csináltál odakint Pipogyusszal? Kényszerített rá, hogy kimenj vele oda? – kérdezte Sirius, és ökölbe szorult a keze a gondolattól.

Hermione megrázta a fejét.

– Nem, nem az ő ötlete volt. Eleinte nem is tudtam, hogy velem van. Csak azért követett, hogy megbizonyosodjon róla, hogy biztonságban vagyok.

Sirius kiengedte az ökleit, és csekély hálát érzett a talpnyaló szemétláda iránt, hogy az megpróbálta biztonságban tartani Hermionét. Habár nem tetszett neki ez az érzés.

– Azt hiszem, hogy nem az ő hibája volt. Hogy kerültél egyáltalán oda ki? Honnan tudtál Remusról, Jamesről és rólam?

Hermione nyelt egyet, és gyorsan gondolkodott, miközben abban reménykedett, hogy elhiszik a hazugságát.

– Eleget olvastam a vérfarkasokról, hogy felismerjem a jeleket. A jelek ott voltak, és megmutatták nekem, hogy Remus vérfarkas. A beceneved csak hozzáadódott a nyomokhoz, és amikor láttalak titeket éjszaka odakint,... összeállt a kép. Tudom, hogy mi az az animágus és, hogy mire képes. Szóval, amikor egy kutya és egy szarvas megjelent, hogy segítsen nekünk, nem volt nehéz kitalálni. Főleg, hogy egyik állat sem tett volna ilyesmit magától.

A fiú hitetlenkedve összenéztek. Lily volt az, aki végül leállította őket.

– Rendben, ti ketten. Hermione jól van és megkaptátok a válaszaitokat. Biztos, nagyon kimerült a megpróbáltatásai után. Majd megmagyarázhatjátok Remusnak is miután visszajött. Most már Hermione is tudja, hogy távol kell maradni a szellemszállástól teliholdkor. Különben is, ha ti hárman egyszerűen elmondtátok volna neki az igazat, akkor ez az egész meg sem történik. Már hetekkel ezelőtt megmondtam, hogy avassátok be. Tudjátok jól, hogy megbízható, és amúgy is csak időkérdése volt, hogy rájöjjön magától. Tudjátok, hogy milyen okos.

A két fiú ismét összenézett, mielőtt James megszólalt.

– Igaza van. Sajnáljuk Hermione, el kellett volna mondanunk neked.

Hermione összeráncolta a homlokát. Nem akarta, hogy a fiúknak lelkiismeret-furdalása legyen. Ő tudta az igazságot, és ígyis-úgyis megtörtént.

– Ez legalább annyira az én hibám, mint a tiétek. Tudtam Remusról, és jobban oda kellett volna figyelnem a holdciklusra.

Hermione nem gondolta, hogy a fiúk hibája, ahogy azt sem, hogy ő tehetett róla. Peter hibája volt, és meg akarta ölni azt a szemétládát.

Magára erőltetett egy mosolyt.

– Peter itt van? Szeretném neki is elmondani, hogy jól vagyok.

A fiúk vigyorogtak, de Lily halványan összeráncolta a homlokát.

– Hermione nem is kedveli Petert. Mi folyik itt?

– Megint elment valahová. Nem láttuk tegnap este óta – mondta Lily, és még mindig közelről figyelte Hermionét.

Hermione bólintott.

– Felmegyek, és átöltözöm.

Mindhárman bólintottak, és figyelték, ahogy a lány elmegy. Lily ezután odafordult a fiúkhoz.

– Ti ketten miért nem mentek és tudatjátok Remusszal, hogy Hermione jól van? Tudjátok, hogy addig fog aggódni miatta, amíg nem tudja.

A fiúk bólintottak, és pillanatokon belül elmentek.

Lily néhány pillanatra felbámult a lépcsőkre mielőtt elindult volna.

Odafent megtalálta az ideges Hermionét, aki épp tiszta bugyit és melltartót vett fel. Ez a szettje élénk citromsárga volt.

Lily leült a saját ágyára, miközben Hermione belebújt egy tiszta farmernadrágba. Lily észrevett néhány apró horzsolást Hermione csípőjén, mielőtt a lány teljesen felhúzta volna a farmert, ami aztán eltakarta őket.

– Hermione, elmagyaráznád nekem, hogy miért akarod látni Petert? – Azon tűnődött, hogy a horzsolásokat vajon akkor szerezte-e a lány, amikor Remus elől menekült.

Hermione elnyomta magában a dühét, mielőtt odafordult Lily felé.

– Már mondtam. Azt gondoltam, hogy ő is biztos rágódik rajta, mint a fiúk. Biztos tudta, hogy ott vagyok. Ő nem volt odakint tegnap éjjel a srácokkal?

Lily összeráncolta a homlokát.

– Biztos vagyok benne, hogy ott volt. Általában velük van, szóval nem kérdeztem meg őket, de te nem is kedveled őt, szóval miért érdekel hirtelen?

Hermione elfordult, és elővett egy hosszú ujjú felsőt.

– Láttam, hogy a fiúk mennyire aggódtak, és te mondtad, hogy legyek vele kedves a fiúk kedvéért. Nem szeretnéd, hogy kedves legyek hozzá?

Lily összeszűkített szemekkel nézett rá. Nem vette be azt, amit Hermione mondott.

– Rendben, ha nem akarod elmondani az igazi indokot, akkor ne mondd el, de ne hazudj nekem róla. És főleg ne várd el, hogy el is higgyem.

Hermione sóhajtott, miközben felhúzta magára a felsőjét.

– Sajnálom, Lily, nem kellett volna hazudnom neked. Úgy tűnik, amúgy is elég rossz vagyok benne. Te valahogy mindig tudod, ha nem mondok igazat. Csak... nem szeretnék róla beszélni, rendben? – mondta Hermione, és a tekintete összeért a fiatal nő zöld íriszével, ami pont ugyanolyan volt, mint Harryé.

Lily sóhajtott.

– Rendben. Nem helyezek rád több nyomást, de biztos, hogy jól vagy? Láttam a horzsolásokat a csípődön.

Hermione elpirult, és gyorsan félrenézett, amitől Lily felvont szemöldökkel pillantott rá.

Közben aztán a vörös hajú lány mosolyra görbítette az ajkát. Tudta, hogy Hermione Perselusszal töltötte valahol az éjszakát, ahelyett, hogy visszajöttek volna a kastélyba.

– Jól gondolom, hogy nem a Remusszal való ütközetben szerezted őket? – Hermione visszanézett Lilyre a kérdését hallva, majd bólintott. Lily elégedetten elmosolyodott. – Azt is helyesen gondolom, hogy egy bizonyos, mardekáros fiú okozta őket?

Hermione még jobban elpirult, és ismét félrenézett, és ez megerősítette Lily gyanúját. Lily elmosolyodott, mielőtt újra megszólalt volna.

– Helyes. Örülök, hogy vagy neki. Szüksége van valakire az életében, aki törődik vele.

Lily megállt, mielőtt folytatta.

– Kérdezhetek viszont valamit?

Hermione tekintete újra találkozott a lányéval.

– Ő volt neked az első?

Hermione nem tudta, mi volt rosszabb. Az, hogy egyáltalán beszélgetni kellett erről, vagy az, hogy mindezt Harry édesanyjával.

– Igen, ő volt az első – motyogta, és elnézett kedves barátjáról.

Lily odasétált hozzá, és megölelte.

– Örülök neked, édesem. – Lily elhúzódott, és vigyorogni kezdett. – Szóval, jó volt vele?

Hermione még jobban elpirult, és ő is elhúzódott.

– Ez nem tartozik rád!

Lily kuncogott.

– Jónak kellett lennie. Ha nem lenne jó, akkor biztos vagyok benne, hogy nemet mondasz. Vagy legalábbis feszélyezettebbé válsz. Jó neked. James is nagyon jó.

Hermione kidülledt szemekkel pillantott a barátjára.

– Ó te jó ég, Harry anyukája pont most közölte velem, hogy az apja jó az ágyban. Szuper, ez biztos olyasmi, amit Harry tudni szeretne a szüleiről – gondolta szarkasztikusan.

– Um... ez... nagyon jó. – Nem tudott mást mondani erre.

Lily tovább kuncogott.

– Általában utálom a csajos beszélgetéseket, de te nagyon édes vagy, ahogy dadogsz és elpirulsz. Szóval, úgy tervezed, hogy ezt a dolgot... véglegessé teszed Perselusszal?

Hermione sóhajtott.

– Nem tudom. Azt hiszem... azt hiszem, meg kell várnom, és majd meglátom, hogyan alakulnak a dolgok.

– Hogy hagyhatnám el Perselust? Nem fogja megérteni, ha elmegyek. Még csak el sem mondhatom neki, hogy miért kell elmennem. Meg fog gyűlölni – gondolta szomorúan a lány.