Akárhogyan is döntök, aszerint a döntés szerint kell élnem. Örökké. Tovább kell mennem, és többé nem nézhetek vissza. ~ Nicholas Sparks

Riza még mindig nem szoktatta hozzá magát tökéletesen a gondolathoz, hogy neki barátai vannak, méghozzá nem is egy, hanem kettő, és ráadásul társaságba megy velük. Furcsa, de annál kellemesebb érzés volt. Viszont rádöbbent, hogy nem is tudja pontosan, mi szokott történni az efféle össznépi szórakozásokon, hiszen apja jóvoltából az ilyesmi tökéletesen kimaradt az életéből.
Nem maradt hátra más, mint megkérdezni Rebeccát.
- Te még sosem voltál bulizni? – sipította Becky, teljesen ledöbbenve. – Ott-alvós zsúr? Szülinapi ünnepség? Pizsamaparti? Semmi sem volt, kiskorodban sem?
- Nem – válaszolt Riza fülig pirulva. Sejtette, hogy az ő gyerekkora nem olyan volt, mint más gyerekeké, de hogy ennyi mindent kimaradt volna, az kicsit kellemetlenül érintette.
- Te jóságos… Most már értem, miért vagy annyira munkaközpontú. Nem tudod, mi hiányzik az életedből!
- Nem is vagyok munkaközpontú – védekezett Riza.
- Ó, dehogynem. Sebaj, Riza. Sosem késő elkezdeni élni, tehát ma ki fogsz rúgni a hámból! Nagyon jó lesz, majd meglátod. Annyira fogod élvezni! – Becky teljesen bepörgött.
- Ha te mondod… - motyogta bizonytalanul Riza.
Így hát Becky választotta ki barátnője ruhatárából a megfelelőnek ítélt ruhadarabot, és utána mindenre kiterjedő tanácsokat osztogatott neki. Riza már kezdett belezavarodni a sok alkoholfogyasztással kapcsolatos babonára, amikkel Becky traktálta.
- Mi értelme van alkoholt inni? – kérdezte meg egyszer csak ártatlanul.
- De édes, te még sosem rúgtál be? – kuncogott Becky.
- Nem. És az ivásnak sem látom értelmét. Hiszen mindenki tudja, hogy a formaldehid milyen káros hatású a szervezetre nézve.
- Jaj, Riza! – kiáltott fel Becky fájdalmasan. – Vannak pillanatok az életben, amikor nem szabad arra gondolnod, hogy ezt szabad-e, lehet-e, rossz-e vagy jó-e. Élvezd ki a pillanat varázsát és élj a mának! Ez csak nem lehet olyan nehéz, ugye? Lehet, hogy utólag megbánsz valamit, de a túlzott óvatosság is ugyanolyan rossz. És amúgy is, vannak dolgok, amiket ki kell próbálni, akár káros, akár nem. Ígérd meg, hogy nem ilyeneken fogsz gondolkodni ma este, hanem kikapcsolod a vészkakukkot a fejedben. Csak nevethetsz és mosolyoghatsz végig, rendben?
- Igenis, főnökasszony! – kacagott Riza, és a léleképítő hegyi beszédért cserébe gondosan kifésülte és befonta barátnője derékig érő fekete hajzuhatagát.

A csengő vidám hangjára természetesen Becky nyitott ajtót. Riza is és ő is már kabátban vártak Roy érkezésére, és Beckyé majdnem olyan kék volt, mint a hivatalos egyenruha.
- Jó estét kívánok, Mustang főtörzsőrmester úr! – vágta magát haptákba, mikor meglátta az érkezőt.
- Tökéletes, Catalina kisasszony, a felöltője már majdnem olyan, amilyen egy állami katonáé lenne, csak a karpaszományok, váll-lapok és más, megfelelő rangjelzések hiányoznak. A hadseregbe szeretne beállni, ha szabad tudnom?
- Nem egyértelmű, uram? – vigyorgott rá Becky.
- Légy szíves, tegezz. Az urazástól borzasztó öregnek érzem magam – borzongott Roy. – Szervusz, Riza!
- Roy, tudsz róla, hogy a drága barátnőd még életében nem volt semmilyen bulin? Miféle nevelést kapott tőled? – vonta kérdőre Becky Royt. Úgy beszélgettek, mintha ezer éve barátok lennének. Becky már csak ilyen volt.
- Sajnos nem én neveltem szegényt. Ha így lett volna, nem lenne sem ilyen precíz, sem ilyen pontos – mosolygott a társalgás piruló tárgyára Roy.
- Azért van annak is valami haszna, ha a barátnőd tisztában van az idővel és megrugdos, amikor késésben vagy! – jegyezte meg Becky.
- Igen, például most – szólt közbe Riza. – Induljunk, ha nem akarunk elkésni.
- Bárcsak havazna már – sóhajtott Becky, amikor már az utcán sétáltak. – Akkor lehetne hógolyózni, szánkózni, hóembert építeni! Imádom a telet.
- Én nem. Mindig hideg van – morogta Roy, akinek már most olyan piros lett az orra, mintha órák óta a csípős szél fújná. – És mindig náthás leszek.
- A tavasz a legszebb évszak, amikor minden üde zöld és virágba borulnak a fák. Se túl hideg, se túl meleg, és gyönyörű – mondta Riza halkan.
- Mit is mondtam a ma estéről, Riza? Csak mosolyogni. Ilyen csendes suttogásról pedig szó sem lehet!
Riza az égnek emelte a szemét. Egy nap Becky még a sírba fogja vinni, de az aktivitása olyan magával ragadó, hogy még ő sem tud neki ellenállni. Hát legyen úgy minden ma este, ahogy ez a kis boszorkány eltervezte. Ő nem lesz semmi jónak elrontója. Sőt.
Az utolsó gondolat szokatlan mosolyt csalt az arcára, amit csak egy szóval lehetett jellemezni: gonosz. Aztán egy véletlennek álcázott, ám határozott lökéssel kibillentette barátnőjét az egyensúlyából, aki így egyenesen Roynak dőlt, és csak kis híján múlt, hogy nem kötöttek ki mindketten a földön, mint a dominó.
Becky szitkozódni kezdett, míg Roy döbbenten bámult Rizára, aki teljes szívből, csengő hangon kacagott, úgy, hogy még az arca is belepirult.
- Remélem, meg vagy elégedve! – szólt hátra a válla fölött a megdöbbent párosnak, de elsősorban barátnőjének címezve a szavait, és lezseren továbblépkedett az úton.
Becky arcán vigyor terült el.
- Igen! Ez az a Riza, akit látni akarok ma!
- És mindig – tette hozzá Roy.

Az ajtót egy kedves, rövid szőke hajú fiatal lány nyitotta. Annyi idős lehetett, mint Riza.
- Örülök, hogy eljöttetek – mosolygott bájosan, ahogy beengedte őket, és meghajlással köszöntötte mindhárom érkezőt, bár se Rizát, se Beckyt nem ismerte. – Én…
- Hölgyeim és uraim! – kiáltotta Maes lelkesen, félbeszakítva és szorosan magához ölelve a lányt. – Ő itt a barátnőm, Gracia! Nagyon szeretjük egymást, és ide is fog költözni, hogy minél többet együtt lehessünk! Hát nem egy tündéri tünemény?
- De – válaszolta Roy automatikusan. Ő már ismerte Graciát korábbról is, szóval hozzászokott Maes áradozásához, és inkább azzal foglalatoskodott, hogy magát és két hölgyismerősét kihámozza a vastag télikabátokból.
- Egyébként örülök, hogy itt vagytok – váltott normális hangerőre Maes. – Még Vato is eljött… és nem csalódtam, két lányt is hozol magaddal? Jellemző, Roy.
- Bemutatod őket? – kérdezte udvariasan Gracia.
- Persze, persze. Szóval, ő itt Riza Hawkeye, gondolom, nem kell magyaráznom, honnan ismerem, és a barátnője, Rebecca Catalina.
- Csak Becky – vágta rá Becky.
- Catalina? – szólt közbe egy magas, csendes barnásszürkés hajú, szigorú arcvonású férfi, aki eddig a süteményeket tanulmányozta. – Az a Catalina, akit egyszer két napi bezárásra ítéltek illegális fegyverhasználatért?
- Ühüm – válaszolt Becky, kicsit kínosan. – Véletlenségből beejtettem a csatornába egy kézigránátot. De nem volt szándékos!
- Tudom. Vato Falman vagyok, nálam volt az ügye annak idején. Örülök, hogy személyesen is megismerhetem, Catalina kisasszony – mondta formálisan Falman.
- Falmannak fényképezőgép-memóriája van – jegyezte meg Roy. – Szerintem még a telefonkönyvet is tudja fejből.
- Nem, uram, a telefonkönyvet sajnos nem tudom.
- Lazíts már egy kicsit! – szólt rá Maes. – És itt mindenki tegeződik mindenkivel, mert szeretjük egymást és nem a hadseregben vagyunk!
- Te rosszabb vagy, mint Riza – szólalt meg váratlanul Becky. – Ő is állandóan zárkózott, fegyelmezett és formális, de ennyire azért még ő sem.
- Köszönöm, hogy beégettél új ismerőseink előtt, Rebecca – vágta rá ironikusan Riza.
- Vicces lányok – kuncogott Maes Gracia fülébe.
- Szerintem aranyosak – mosolygott szelíden a szólított.

Riza nagyon jól szórakozott, ahogy elnézte barátnőjét és Falmant. Kicsit olyan volt, mintha saját magát látná; emlékezett, milyen félszeg volt ő is, amikor először találkozott Beckyvel, aztán az élénk lánynak hamarosan sikerült megtörni a jeget. Úgy tűnt, ugyanez a szándéka most az altiszttel is. Fecsegett, mosolygott és az összes vidámságát bevetette ennek érdekében. Noha Falman eleinte nem volt különösebben vevő Becky hiperaktivitására, röpke félóra után kezdett feloldódni, és Becky elégedett vigyorral konstatálta a sikerét.
- Riza barátnője jó hatással van Vatóra, mi? – bökte meg Roy vállát Maes.
- Én is azt nézem. Ezer éve nem láttam őt ennyit mosolyogni. Kicsit túl komolyan veszi az életet – dőlt hátra lazán Roy.
- Legalább sokra viszi majd – mondta Gracia egyszerűen. – Talán csak későbbre tartogatja a szórakozást.
Roy felhorkant.
- Én is sokra fogom vinni, pedig minden hétvégén berúgok ezzel a lököttel itt.
- Csak azért, mert tetszik neked a vöröske a bárból – vont vállat az említett Maes vigyorogva. – Riza, te mi leszel, ha nagy leszel? Állami alkimista?
- Az biztosan nem, én nem értek az alkímiához. Most egy cégnél dolgozom, de igazából valami olyasmit szeretnék csinálni, amivel más embereknek tudok segíteni – vallotta be Riza.
- Ez gyönyörű! – lelkendezett Maes. – Miért nem megy az ilyen belevaló fiatal hölgy katonának?
- Mert az embereknek segíteni akarok, és nem megölni őket – fintorgott a belevaló fiatal hölgy.
- Békeidőben, Riza, mint ami most van, a hadsereg teszi a legtöbbet az emberekért. Mi védjük meg őket a külső támadásoktól, hogy nyugalomban élhessenek. Drachma, Creta és Aerugo állandóan molesztálják Amestrist, és a hadsereg nélkül az emberek elég rossz helyzetben lennének. És hidd el nekem, ez nemcsak harcokról és frontokról szól. Tárgyalásokat kell folytatni, diplomatákat kell kiküldeni, és annyi minden! Igazán testhezálló lenne neked, amilyen talpraesett vagy, főleg, hogy ezek szerint már tapasztalatod is van a papírmunkában. És ezzel a békét szolgálhatnád, jó, mi?
- Ne befolyásold Rizát. Nagylány már, eldönti majd, hogy mit csinál – szólt közbe Roy.
- Ezt úgy mondod, mintha te nem azt akarnád, hogy minél több női tiszt legyen a hadseregben, lehetőleg a beosztottadként – vigyorgott Maes.
- Ti szerettek ott lenni?
- Én szeretek – válaszolta Roy. - Eddig csak kisebb bevetéseken voltunk, gyakorlatokon, meg egypár küldetést kellett elvégeznem délen, az ishbali felkelés miatt, és örültem, hogy világot láthatok. Egyik nagy előnye a katonaságnak, amíg nem vagy főtiszt, hogy sokat utazgathatsz. Most, hogy feltehetőleg állami alkimista leszek - és ezzel együtt tiszt is, mert az állami alkimisták automatikusan őrnagyi rangot kapnak a hadseregben - most már valószínűleg valamelyik nagyvárosban fogok kutatásokat végezni meg a beosztottjaimnak utasításokat adni, és hagyom, hogy az állam úgy táncoltasson, ahogyan akar. Mert ez az alkimisták sorsa. Ez a hadsereg tagjainak sorsa. De engem érdekel az alkímia, és szívesen dolgozom az államnak, ha ezzel jót tehetek az országnak. Hogyha te ezt nem bánod, hogy a saját véleményeddel gyakran szögesen ellenkező dolgokat kell tenned, csak mert a felettesed úgy kívánja…
- Attól függ, melyik osztályon dolgozik – szólt közbe Maes. – Te alkimista leszel, Roy, akikkel szívózni szoktak, eddig meg csak tiszthelyettes voltál, akiket nem dobnak rögtön a mélyvízbe. Én nyomozásokkal foglalkozom a Központi Városban, és ha engem kérdezel, Riza, nagyon érdekes dolog. Hihetetlen felszereltséggel dolgozhatunk, és nincs az, amiről Roy beszél, hogy parancsra olyan dolgokat kell csinálnod, amit nem akarsz. Csak nyomok meg a bizonyítékok vannak, amikkel dolgozni kell; az emberek, akiket ki kell hallgatni; a jegyzőkönyv, amit fel kell venni; és a tények, amiket össze kell vetni, majd leszűrni a végeredményt.
Riza töprengő arccal gondolkodott a hallottakon, amikor az eddig csendesen üldögélő Gracia szólalt meg.
- Nem muszáj katonának állnod ahhoz, hogy az embereknek segíts. Lehetsz orvos, ápolónő, hogy gyógyíts és életeket ments, vagy éppen tanár, mint én, hogy az új nemzedéket nevelgesd.
- Te tanár vagy?
- Még nem, egyelőre csak a tanárképző főiskolán tanulok. Nagyon szeretem a gyerekeket, úgyhogy tanító néni szeretnék lenni – válaszolta mosolyogva Gracia.
- Így már világos, honnan van ennyi türelmed Maeshez – kuncogott Riza.
- Valahol ő is olyan, mint egy nagy gyerek, de pont ez az, amiért annyira szeretetreméltó – nevetett Gracia.
- Hát nem imádnivaló az én Graciám? – lelkesedett Maes. – Tudom, hogy irigykedsz, Roy, és megértelek. Neked sosem lesz ilyen angyali barátnőd.
- Túlságosan fennhordod az orrod, mióta Gracia megtisztel a társaságával – forgatta a szemét látszólag mérgesen Roy.

Éjfél körül aztán elbúcsúztak Maestől és Falmantól; Riza még utoljára összemosolygott Graciával és megölelték egymást. Az este folyamán olyan jól összebarátkoztak, hogy Gracia lefoglalta Becky és Riza következő szabad délutánját, hogy elmenjenek együtt valahova. Aztán Riza, Roy és Becky elindultak vissza a csontig hatoló hideg éjszakában.
- Rrroy! – kezdte Becky fogvacogva. – Tudtad, hogy Vatónak tulajdonképpen van humorérzéke?
- Ne már! Ezt komolyan mondod? – kérdezett vissza Roy színlelt csodálkozással.
- Egyre biztosabb vagyok benne, hogy Rizát össze kellene hoznunk vele – folytatta Becky. – Teljesen egyformák. Még a poénjaik is.
- Ugyan már. Rossz hatással lennének egymásra. Még meg is némulnának talán – kuncogott Roy.
- Köszönöm, Roy és Rebecca, hogy aggódtok a magánéletem miatt, de megoldom magam is az efféle dolgokat, mindenféle külső segítség nélkül – szólt közbe Riza olyan fagyosan, hogy az még a levegő hőmérsékletét is alulmúlta.
- Olyan vicces, mikor mérges – suttogta Roy fülébe Becky.
- Szerintem hallja – suttogott vissza Roy vigyorogva.
Riza csak megcsóválta a fejét, aztán, hogy megelőzze a suttogásokat, aljas módon besorolt Roy és Becky közé, ahogy lépkedtek a szeles úton.
Amikor visszaértek Becky és Riza pici albérletébe, Becky behúzódott a szobájába, Riza meg hellyel kínálta a barátját, de Roy nem fogadta el, mondván, hogy mindjárt megy.
- Köszönöm a meghívást – mondta Riza mosolyogva, - nagyon jól éreztem magam.
- Ennek örülök – válaszolt kedvesen Roy. – És annak is, hogy ilyen jól összebarátkoztál Graciával és Beckyvel. Nagyon jó téged ilyen életvidámnak látni.
- Roy, te mit szólnál ahhoz, ha beállnék a hadseregbe? – szólalt meg halkan Riza.
- Maes bogarat ültetett a füledbe, mi? Miért akarsz katona lenni?
- Az emberek jólétéért, hiszen tudod.
- Éppen olyan naiv vagy, mint ő és én – nevetett halkan Roy. – Én is azért vagyok itt, hogy megvédjem ezt az országot, és ő is. Lesz még egy szép jövőről álmodó tagja a hadseregnek, ha belépsz. És hogy mit szólnék hozzá? Örülnék neki, mert tudnám, hogy a közelemben vagy. De azt se bánnám, ha valami nevetséges szakmával pazarolnád el az intelligenciád, mert tudom, hogy bármit dolgozol, azt jól, lelkiismeretesen és becsületesen teszed, és ez az, ami számít.
- Utálok dönteni – morogta Riza.
- Ezzel mindenki így van – mosolygott Roy. – Nekem se volt egy sétagalopp, miután elszöktem a papádtól, elhiheted. De van időd kitalálni, mihez kezdj, szóval nem kell kapkodnod, mindent nyugodtan átgondolhatsz. Ha akarod, elvégezheted a katonai akadémiát, és akkor tisztábban fogsz látni, mert ott már belecsöppensz abba a világba, ami a hadsereget jellemzi, és ha nem tetszik, a tanévek végén még mindig nemet mondhatsz. Azt kell igazán végiggondolni, hogy a hadseregbe beállsz-e az akadémia után. Mert onnan kilépni már nem olyan egyszerű. Tehát hogyha belépsz, az egy hosszú távú szerződés az állammal. Nem hagyhatod ott olyan könnyen, mint a jelenlegi munkádat. Ezért kell nagyon megfontolnod, hogy biztosan azt akarod-e. És ezért jó a katonai akadémia.
- Nem akarok orvos lenni, meg elég képesített se vagyok hozzá, hogy felvegyenek egy egyetemre, és a tanári pályához meg nincs türelmem, azt hiszem – kezdte lassan Riza. - Egy próbát pedig megér a katonai akadémia is, és úgyis oda akar menni Becky is, akkor pedig nem leszek teljesen magamra utalva… A képzést megpróbálom, csak a tandíjat kell összeszednem. A továbbiakról meg, bevallom, fogalmam sincs.
- Majd figyelek akkor a Hawkeye névre a hadsereg köreiben. Biztos vagyok benne, hogy bármibe fogsz, sokra viszed majd, Riza – mondta kedvesen Roy. – És most megyek is, már nagyon késő van. Jó éjt, és add át üdvözletem Beckynek is.
- Neked is jó éjt – mosolygott vissza Riza, és kikísérte Royt. Aztán várt Becky dobhártyarepesztően magas reakciójára. Ami nem jött. Riza elégedetten megállapította, hogy barátnője most az egyszer nem hallgatózott, úgyhogy kopogtatott, aztán halkan benyitott Becky szobájába, hogy átadja Roy üdvözletét, és egyúttal szép álmokat kívánjon barátnőjének.
Az ágyon ruhástul elnyúlt, halkan szuszogva alvó Becky látványára igyekezett nem hangosan felnevetni; nagyon aranyos volt, ahogy aludt. Riza csak halkan kuncogott, és betakargatta Beckyt, hogy meg ne fázzon. Mert az éjszakák már nagyon hidegek voltak, és odakint sűrű pelyhekben végre havazni kezdett.

End Notes:

Csak annyi megjegyzést fűznék hozzá, meg az előző fejezethez is, hogy úgy gondoltam, nem hozok be a képbe új, de nem annyira fontos szereplőket; ehelyett az eredeti FMA cselekményszálból emeltem ki őket. Így jött az előző fejezetbe Marcoh doki és Comanche, az Ezüst alkimista (tudjátok, akit legyilkolt Sebzett a mangában / Brotherhoodban), mert ők mindketten elég öregek ahhoz, hogy már ismertek és magas rangúak legyenek akkor, amikor Roy és Riza még fiatalok. Basque Granról meg tudjuk, hogy az ishbali felkelés leverése idején ezredes volt. :-) És ugyanez vonatkozik ebben a fejezetben Falmanra. Mert neki ősz haja van, és ránézésre idősebb is Roynál, úgyhogy miért is ne? ^^ (Azt, hogy ilyen formális és minden, azt meg elsősorban az első (2003-as) animére alapoztam. =D)

Remélem, tetszett ez a fejezet is, és minden kedves olvasómnak szép éjszakát kívánok! :-)