Halo, elérkezett a folytatás ideje, végre, némi akció jelenettel. Az adott időpontban, amikor (1) látod, kapcsold be az adott zeneszámot, ha még egyszer látod, kapcsold ki. (1) Jeff Williams - Extraction

Az intézet egyik kísérletező termében, ami csupa fehér volt, az egyetlen dolog, ami található volt benne, egy falra szerelt bilincs a szoba túlsó végén, ami jelenleg üresen állt. Itt szokás fogva tartani egy Dicloniust, meztelenül a falhoz bilincselve, kiszolgáltatva azoknak az embereknek, akik mindenféle embertelen kísérleteket végeznek rajta.

Az egyetlen dolog amit lát, a fehér falak amiket időnként vörösre fest a saját vére és egy üveget, ahol azokat az embereket látja, akik kínozzák, ügyet sem vetve a fájdalmára.

- Szóval, így tartjátok a Dicloniusokat? - Russel körbenézett a teremben, de nem volt sok látnivaló. A sisakját levette, felfedve a sápadt bőrét, a rövid barna haját, amiben már megszaporodtak az őszhajszálak és a zöld szemeit. - Nem csoda, hogy megőrülnek és gyilkolni vágynak.

- Nem becsmérelje a módszereimet, kapitány. - Kakuzawa, ha ismert is volt a könyörtelenségéről, az eredményessége, mindig felülszárnyalta az elvárásokat. - Többet derítettem ki a Dicloniusok természetéről mint bárki más. - Russel csak elővett egy doboz cigit.

- Kétlem, - Kivett egy szálat. - hogy a hűségüket biztosítani tudná. Jól sejtem, hogy a 35-ösön kívül, nincs több Diclonius akiknek bomba van a testében?

- Nincs. - A szájába vette a szálat.

- Akkor a maga módszere kifújt. - Eltette a dobozt és egy öngyújtót vett elő, amivel meggyújtotta a szájában lévő szálat. - Most az én módszerem következik. - A kísérleti terem kinyílt és 3 Fekete Gárdista jött be rajta, 7 megbilincselt Dicloniust vezettek be, alig lehettek 6-7 évesnél. Mindannyian véresek voltak és meztelenek. Nemrég hozták ki őket a kísérleti szobáikból. - Itt is vannak.

- Szerintem, ez csak időpazarlás. - Kakuzawa csak idegesen megrázta a fejét, Russel nem törődve vele, szívott a cigarettájából és a katonáihoz ment.

- Ők azok?

- Igen, kapitány! - Jelentette az egyik Fekete Gárdista. - A 9-es, 13-as, 16-os, 21-es, 23-as, 27-es és 29-es.

- Együttműködtek?

- Igen, uram.

- Helyes. - Russel egy szó nélkül végignézett a megbilincselt és meggyötört kislányokon. A bilincs, amit a Fekete Gárdisták raktak rájuk, egy különleges blokkoló volt, ami meggátolta hogy használják a Vectoraikat, még a régi Lovagrend találmánya volt. Ettől teljesen kiszolgáltatva érezték magukat, de igazán csak akkor kezdtek el rettegni, amikor Russel, egy füstölgő cigivel a szájában felmérte őket. Kivette a szájából és a levegőbe fújta a füstöt és elkezdett fel-alá járkálni. - Figyeljetek ide, kicsikéim, egészen eddig csak a fájdalmat és a szenvedést ismertették meg veletek. Most esélyt kaptok arra, hogy kiszabaduljatok innen és boldogan éljetek. - Szívott még egyet a cigijéből. - Ehhez engedelmeskednetek kell a parancsainknak, meg kell keresnetek valakit és jónéhány valakit meg kell ölnötök. - Megállt, szívott egy utolsó szálat a cigijéből és elhajította, majd kifújta a füstöt. - Mit szóltok hozzá? - A kislányok alig mertek megszólalni, csak rettegtek a mögöttük lévő fekete páncélos katonáktól. - Amelyikőtök elfogadja, lépjen előre. - Kis hezitálás után, a szarvas kislányok összenéztek, de nem beszéltek. Az egyik előre lépett, majd egy második követte és így tovább, mind a heten előre lépte. - Jó. - Russel a katonáihoz fordult. - Fürdessétek meg őket, adjatok nekik ruhákat és etessétek meg őket rendesen. Legyenek utazásra készen.

A katonák azonnal engedelmeskedtek, de Kakuzawa még odaszólt Russelnek.

- Ugye tudod, hogy Zion megtiltotta hogy a Lázadókat keressétek.

- Nem, Zion azt tiltotta meg, hogy a katonák kutassák át a várost. Egy szót sem szólt hogy Dicloniusok kutassák át a várost.

- Nem fog örülni neki.

Carley

Amikor a busz megérkezett az egyetemre, egyfajta idegességet éreztem, mint amikor először ugrottam ki egy csapatszállítóból a csatatérre. Csak ezúttal senki sem fog lövöldözni rám és az életem sem lesz veszélyben.

Különös érzés volt, a páncélom és a fegyverzetem nélkül bevetésre indulni. Zion parancsára, diáknak kell tettetnem magam, hogy megtaláljam azt a diákot, akivel Kis Kakuzawa találkozott, aki tudja, hol lehetnek a szökött Dicloniusok és talán a Lázadók is.

A busz megállt és velem együtt, rengeteg diák szállt le róla. Fiatal kamaszok, akik azért jelentkeztek az egyetemre, hogy jobb állást kaphassanak, dughassanak és piálhassanak. Normális életet éljenek. Amilyen nekem már nem adatott meg.

Fontos volt, hogy civil öltözéket vegyek, vagyis nem a szolgálaton kívüli rostöltözetem volt rajtam, hiszen nem kelthettem feltűnést. Egy piros-fehér sportcipőt, hosszú, kényelmes, kék farmer nadrágot, fekete övvel és fekete csőtoppot hordtam, ezekben könnyen és gyorsan tudtam mozogni. A vörös hajamat a szokásos módon hordtam, a hátsó felét egy lófarokba kötöttem, elől pedig szabadon hagytam, hogy eltakarja a bal, kék szemem.

Az iskolatáskámban volt minden, amire szükségem volt az iskolába, egy pisztoly, hozzá néhány tárral, radar, lehallgató készülékek, egy kis zsebszámítógép és persze, néhány tankönyv, amikkel elrejthetem ezeket.

Kiértem az egyetem főterére, ahol Arakawa professzor és Cody speciális ügynök várt rám. Sajnos akkora volt a tömeg kora délelőtt hogy alig tudtam megtalálni őket, de meglettek, a főtér szélén, egy fa alatt, ami pont az egyetem sarkánál volt, tehát, tökéletes rejtekhely, ha titokban akarsz megbeszélni valamit.

Arakawa professzor, Zion nagyúr jóváhagyásával, végre lefürödhetett és megfelelően tisztálkodhatott. Ezúttal egy piros magas sarkú cipőt viselt, fekete harisnyát, sötétlila, szoknyát és egy bézs színű, virágmintás blúzt.

- Megérkezett maga is? - Kérdezte a tudós nő.

- BGT-7-es katona a pozícióján! - Jelentettem.

- Szerintem, szokj le erről a katonai dumáról. - A másik, Cody specialista szólt rám. - A lényeg, ne tűnj ki a sorból.

Cody egy nagytermetű, izmos és jóképű férfi volt. Hosszú, szőke, rendezetlen haja volt és kék szeme. Fekete sportcipőt viselt, kék farmert, fekete pólót és bőrdzsekit, a hátán pedig a táskáját.

- Itt vannak az órarendjeitek. - Arakawa professzor átadott nekem és Cody-nak egy-egy darab papírt.

- Nahát, fura, hogy papíron van lejegyezve minden tudás! - Cody-t meglepte a földi technológia fejletlensége. Én már tisztában voltam vele.

- Az első óra, - Olvastam. - történelem.

- Ami már 20 perce elkezdődött? - Arakawa idegesen adta a tudtunkra.

- Mi?! - Cody teljesen kétségbeesett. - Akkor nincs időnk bámészkodni! Siessünk! - Cody egyszerűen magával rángatott, elég erős volt.

A Diclonius kutatóintézetben az éjszakai járőrözés volt az egyik legunalmasabb munka, amit el kellett végezni. Folyamatosan a kivilágított termeken át sétálni, benézegetni az üres, sötét laboratóriumokba, ahol a tudósok, akik már rég hazamehettek, lekapcsolták a fényeket és nyugtot hagytak a fogságban élő Dicloniusoknak.

Semmi említésre méltó esemény nem történt és a két járőröző őr is unta már ezt az egészet.

- Én mindjárt belebetegszem! - Fakadt ki az egyik, mindketten egyforma, fehér inget, sötétkék nadrágot, fekete cipőt és rendőr kalapot hordtak. A felszerelésük egy egyszerű 9mm-es revolver volt, egy sokkoló, egy bilincs és egy rádió.

- Mégis mi bajod van, Sakon? - Kérdezte a másik.

- Az b*szdmeg, hogy mi a f*sznak kell ezeket a folyosókat nekünk ellenőriznünk?!

- Talán, mert éjszaka is biztonságosan kell tartanunk az intézményt?

- És kiktől?! A világon senki sem tudja hol van ez a hely és azok a lények, amiket itt tartunk, röhögnek ezeken a sz*ros kis 9mm-eseken!

- Mit akarsz mondani?

- Csak annyit, hogy miért mindig engem raknak be ezek az s*ggfejek éjszakára?

- Éjszaka legalább nyugi van.

- Nyugi és dög unalom! Nincs kivel beszélni, egész éjszaka fel-alá járkálni és minden egyes folyosón komoly dilemmába kerülök, vajon vegyek-e egy nagy levegőt és folytassam-e a következővel, remélve, hogy lesz ott valaki, vagy ugorjak ki az egyik ablakon és vessem magam a tengerbe?! 8 hete! Minden este! Itt járőrözök! 8! Kibaszott hete!

- Nyugodj már le!

- Tudod, kinek nem kell 8 héten át minden nap éjszaka járőröznie?!

- Van egy olyan érzésem, hogy elmondod.

- Udon-nak!

- A parancsnoknak?

- Igen! Fogadjunk, hogy azt a s*gghülye, b*szott nagy, üres, dinnyefejét már nagyban a párnájára tette, jól teletömte azt a hordó nagy hasát! B*szott egy jót a feleségével, aki közben behunyta a szemét, próbálja elfelejteni, hogy egy kövér, ronda, hájas disznóhoz ment hozzá, csak és kizárólag a pénze miatt és közben valaki tök másnak képzeli a felette, izzadtan ziháló férjét, akivel tuti, megcsalta vagy ezerszer!

- Hű, nem kedveled a főnököt.

- 8 héten át rakott be éjszakai járőrnek, ugye megérted, hogy egy kicsit utálom?! - Sakon csak neki támaszkodott az egyik ablaknak és az éjszakai tenger képét bámulta.

- Igen, Udon parancsnok már csak ilyen. - A másik őr elindult a következő folyosó felé.

- Jaj, ne gyere nekem az ignorálásoddal! Az kib*szottul idegesít, ahogy annak a hájas disznónak a s*ggébe mászol és ott nyalod, ahol csak lehet! Megkérdezhetem, milyen íze van Udon parancsnok s*ggének? - Unottan a társa után nézett, aki nem válaszolt. - Hibiri, hallasz? - Utána ment a folyosóra, de nem látta. Tudta, Hibiri követi az előírásokat, szóról szóra, amik kimondták, őrjárat közben, nem szakadhatnak el egymástól. - Hibiri? - A folyosón lévő férfi és női mosdó ajtókra nézett. - A mosdóban vagy? - Benyitott a mosdóba, ott talált egy halom vizeldét, mosdókagylót és mobil WC csészéket. - Hibiri? - Semmi válasz. Sakon elővette a pisztolyát és idegesen kezdte keresni a társát. - Hibiri, ha most csak hülyéskedsz…

- Minden rendben! - Jelentette a folyosó túloldaláról egy Hibiriéhez hasonló hang.

- Na, mi történt? - Sakon nyugodtan eltette a pisztolyát és a hang irányába.

- Azt hittem, látok valamit, de tévedtem. - Hibiri még mindig nem jött elő, így Sakon közeledett.

- Láttál egy szellemet? - Sakon elérte a folyosó végét és egy nagyobb teremben találta magát. Hibiri nem volt sehol. A plafonról, valami vörös folyadék csöppent le egy szintén vörös tócsába. - Mi a… - Sakon felnézett és látta, Hibiri, élettelen, vérben úszó hulláját, ahogy ott lebeg a levegőben. Maga elé nézett és egy vörös hajú, felemás szemű, kék páncélos szarvas nőt látott maga előtt, az arca bal oldalát egy fémlemez takarta el, aki egy űrpisztolyt szegezett rá.

- Igen. - A nő Hibiri hangján szólalt meg, majd meghúzta a ravaszt, átlőve Sakon koponyáját, ezzel azonnal megölve őt. Miriam megnyomott néhány gombot a karszámítógépén. - Egy elképesztően dögös szellemet. - Amint Sakon meghalt, Miriam gyorsan a fülében lévő adóhoz nyúlt. - Meghallottak?! Tiszta a terep?!

- Igen, Miri, - Zack szólalt meg Miriam fülében. - nem hallottak és a terep is tiszta. De legyél nagyon óvatos. Elég egyetlen hiba és magadra maradsz a teljes őrséggel, a Fekete Gárdával, Russellel, Mordreddel, Kakuzawával és Zionnal.

- Mennyi az idő?! - Kérdezte Miriam.

- Most ne a fogadással törődj, csak keresd meg, hol tartják a Sötét Lovagok az űrhajójukat és tűnjünk innen, amilyen gyorsan csak lehet! 30 másodperc és jön a következő őrség.

- Pf, - Miriam magabiztosan kapcsolta be az egyik számítógépet és kötötte össze a karján lévővel. - addigra már hűlt helyünk lesz. - A számítógépe segítségével, áttöltötte az agya, kibernetikus részébe a szükséges adatokat. 5 másodperc alatt meg is volt és már rohant is a megfelelő ajtóhoz. Előtte még elvette az egyik őr kártyáját. Kinyitotta az ajtót és tovább lopakodott.

- Miri, lassíts! Kapcsold be a helyzetjelződ! - Utasította Zack, de Miriam megmakacsolta magát, egy újabb őr mögé osont, akinek kitörte a nyakát.

- Pf, túl sokáig tartana.

- Ahogy kijuttatni téged, ha elkapnának! Kapcsold már be a helyzetjelződ! - Miriam nem válaszolt, egy irányítóközpontba ért, tele őrökkel. - Miri! - Zack idegesen és aggódóan szólt a rádióba. - Nem látlak! Nem lehetek a szemed, ha nem látlak! - Miriam nem rendezett vérfürdőt az őrök között, óvatosan, lopakodva, asztal alól, szék mögül, cserepes növényt maga elé tartva haladt előre.

- Csak bízz bennem. Megoldom - Suttogta a rádióba. Elérte az ajtót, de egy őr jött be rajta és nem volt lehetősége, sehova se bújni. Az ösztöneire hagyatkozva, maga elé rakta a kezeit és mozdulatlanul állt.

Az őr meglátta Miriamot, de csak sablon reagálása volt rá.

- Ezek a kabáttartók, évről évre rondábbak. - Ráakasztotta a mellényét Miriam egyik kezére, aki legszívesebben letépte volna a fejét. Ő felakasztotta a mellényt a mögötte lévő, igazi kabáttartóra és mielőtt az ajtó becsukódott volna, gyorsan kitámasztotta a lábával és mint egy szellem, átment rajta.

- Miri, mondj már valamit! - Zack egyre idegesebb lett.

- Most nem alkalmas. - Suttogta a fülesbe és tovább haladt, egy komolyabb számítógép felé. - Elértem a célpontot. Pont ott, ahol Kurama is mondta.

- Jó, legalább bízhatunk benne. Amíg feltelepíted a vírusodat, addig kapcsold már be végre a helyzetjelződ. Akármi… - Zack hangja elcsuklott.

- Zack, jól vagy?! - Idegesen suttogta Miriam.

- Miri, van valami mögötted! Egy apró, de nagyon forró pont! - Miriam is ideges lett, tudta, csak néhány másodperc és a kémprogramja, az egész intézetre ki fog terjedni.

- Gyerünk már! - Miriam idegesen toporzékolt.

- Miri, 6 óránál! - Kifutott az időből. Tudta, hogy lelepleződött és felkészült arra, hogy életre, halálra kell küzdenie a Sötét Lovag Birodalommal.

Megfordult, elővette az űrpisztolyát és az ellenfelére szegezte.

- Mi a… - Megdöbbenve tapasztalta, hogy csak egyetlen biztonsági őr volt az, a jobb kezében egy csésze, forró kávéval. A fickó oldalra nézett, egy nagy piros gombra, amire „Riasztó, nyomd meg ha vészhelyzet van, PL.: Ellenséges behatolók, szökött Dicloniusok, illetve, adománygyűjtők esetében.". - Ne. Merészeld. - Figyelmeztette Miriam, vicsorogva, a pisztolyát az őrre szegezve. Az őr rémült volt, nem tudott a pisztolyáért lenyúlni, de ha elrugaszkodna és a Miriam le is lőné, a teste neki vetődne a gombnak, ezzel feláldozva magát, riadót fújna. Az őr és Miriam csak farkasszemet néztek, de az őr szeme ide-oda cikázott a riasztó és Miriam között. Meghozta a döntést, elrugaszkodott és Miriam egyenesen a két szeme közé eresztett egy golyót, ami átvitte a koponyáját, de a holtteste, nekicsapódott a gombnak és az egész intézetben megszólalt a riasztó. - Oh, b*szdmeg. - Miriam befejezte a telepítést és gyorsan futásnak eredt. - Ideje egy kis zajongásnak!

- Úton vagyok!

Zack berontott az egyik ablakon és legalább 5 biztonsági őr vette körbe. Ha Lovag nem is volt, meg volt a kiképzése és olyan gyorsan rántotta elő az Adamantium kardját, hogy az őröknek reagálni sem volt idejük, mire egyetlen, gyors vágástól az életüket vesztették.

- Ennyit arról, hogy csendesek leszünk. - Gyorsan a rádiójáért nyúlt. - Miri, találkozzunk a megbeszélt kivonási pontnál!

- Vettem! Csak adj egy percet!

Miriamnak nem volt választása, a Vectoraival kellett legyilkolnia az ellenséges, földi őröket, akik tehetetlenek voltak ellene, a fegyvereik golyóinak az eltérítése, alig vett ki valamennyit Miriam erejéből

Félúton találkoztak, Zack a kardjával aprította az ellent, amíg Miriam a Vectoraival. A Lovag tanítvány és a Diclonius tökéletesen, összehangoltan törtek át az ellenség vonalain, mire elérték a megbeszélt szemétledobót. Előbb Zack, majd Miriam ugrott le rajta.

A terv szerint, az intézet melletti szeméttelepen kellett volna landolniuk, ahonnan könnyen elérhetik a csónakot, ahol Kurama és Marcus várja őket. Az első része sikerült és tényleg a szeméttelepen értek földet. Sajnos, más is számított erre és egy halom, földi őr várta őket odalent.

Reflektorral világították be őket és gépfegyvereket szegeztek rájuk.

- Oh, b*szdmeg. - Miriam csak megforgatta a szemeit.

- FIGYELEM, S*GGFEJ LÁZADÓK! - A földi őrök vezetője, egy fekete páncélos űrkatona volt, egy vörös, T formájú vizoros sisakkal a fején, aki egy űrdiktafonnal beszélt. A Fekete Gárda egyik katonája kellett hogy legyen. - KÖRBEVETTÜNK TITEKET, SZÓVAL, JOBB HA LEÁLLTOK! HA ELLENÁLLTOK, MEGHALTOK!

A tenger robajai és habjai elnyomták a motorcsónak zaját, amit Marcus és Kurama tartott készenlétben, a menekülésre. Kurama emlékezett hova rakta le a motorcsónakot, amivel még elhagyta az intézetet, hogy megmentse a lányát.

Szerencsére, ott volt ahol hagyta és elhozhatta vele Marcust, Zack-et és Miriamot. Atom végül otthon maradt a 3 Diclonius lánnyal, hogy vigyázzon rájuk.

Marcus előre küldte Zack-et, hogy derítse fel a terepet és egy szikláról fedezze Miriamot egy orvlövész puskával, aki beosont az intézetbe, hogy fel töltse a kémvírusát a központi számítógépbe.

Ők ketten itt maradtak, hogy biztosítsák a kivonást.

- Nem örülök, hogy hátra kellett hagynom Marikot. - Kurama beszélgetést kezdeményezett.

- Itt csak az útban lett volna. - Felelte Marcus.

- Lucy-vel egyedül hagyni sem a legjobb megoldás.

- Mármint, Kaede? Én inkább őt és Nanát féltem a te lányodtól.

- És a katonája?

- Atom? Már nem egyszer harcolt Dicloniusokkal, a maga lánya erős, de még csak gyerek. Egy gyerek Diclonius nem jelent kihívást Atomnak.

- Mariko megígérte, hogy nem bánt senkit sem, ha visszatérek hozzá.

- Amúgy, mesélne nekem egy kicsit, erről a Sötét Lovag Birodalomról, meg hogy a Dicloniusok az űrből jöttek?

- Végül is, - Marcus csak megvonta a vállát. - időnk mint a tenger. Az egész azzal kezdődött, amikor az öcsém… - Hirtelen megszólalt a riasztó az intézetbe, ezzel jelezve, hogy Miriam és Zack bajba kerültek. - A k*rva anyjukat. Álljon készenlétben, mert nemsokára indulnunk kell. - Marcus hezitálás nélkül kiugrott a csónakból és az intézet felé.

(1) Zack és Miriam sarokba szorultak és az egyetlen lehetőség a kijutásra, ha halálig küzdenek.

- Ismered a mondást, a cseberről és a vederről? - Viccelődött Zack.

- Enyém a bal ötven és tiéd a jobb ötven! - Miriam nem volt hajlandó megadni magát harc nélkül.

- Más opció nincsen. - Zack előhúzta a kardját, Miriam a Vectorait.

- Kész? És… - Mielőtt elkezdődhetett volna a csata, egy őrt levágtak és mindenfelé spriccelt a vére, majd egy másikat és egy harmadikat is. - Oh, ez Marcus. Ha ezt túléljük, tuti kinyír minket.

Az őrök bepánikolva és rémülten próbálták lelőni az öreg Lovagot, de az olyan gyorsan mozgott, hogy alig bírták követni, a szürke kardjával meg úgy vágta le az embereket, mint a szalmabábukat. Miriam és Zack is csatlakozott a csatába és együtt sikerült rést ütni a védelmen, hogy aztán elmenekülhessenek.

- Igyekezzetek. - Marcus nem tűnt idegesnek és nem ordibált.

Miriam egy védőpajzsot vont a Vectoraival a társai köré, mire elérték a szirtet.

- Ötletek? - Zack a lövész puskájával sorozta az ellenséget.

- Két. Zajos. Hülye gyerek. - Marcus a jobb kezével Zack, a bal kezével Miriam gallérját ragadta meg és lehajította őket a szirtről. - Ezek vagytok ti. - Marcus is utánuk ugrott.

Hallani lehetett a motorcsónak zúgását, amivel elmenekültek.

3m zuhanás, amit egy Lovag, mint Zack és Marcus könnyedén túlélt a kiképzésüknek és a megfelelő fizikai erőjüknek köszönhetően. Miriam egyértelműen a Vectoraival tompította a zuhanást.

- Irány a csónak! - Kiabált Zack és mindhárman Kurama felé vették az irányt.

- Indítsd! - Üvöltött Miriam, mire mindenki beszállt.

Kurama elindította a motorcsónakot és a helyi biztonsági őrök máris lő távon kívül voltak.

Sajnos, nem lélegezhettek fel sokáig.

- Gyerekek, - Miriam rettegve nézett vissza a sziget irányába, pontosabban, a sötét, csillagos ég felé, amin látott néhány vörös pöttyöt és tűzcsóvát. - társaságot kaptunk!

- A Fekete Gárda! - Zack a távcsöves puskájával nézett vissza, a hátrakétájukkal repülő és egyenesen feléjük tartó űrkatonákra.

- Ne lassítson semmiért. - Marcus nyugodtan utasította Kuramát. - Ti ketten, - Miriamre és Zack-re nézett. - harcállásba!

- Legalább 6-an vannak! - Jelentette Zack miután megszámolta őket, majd tüzet nyitott rájuk a lövészpuskájával, de a golyó el lett térítve egy kék energiamezőben. - És energia pajzsuk is van!

- Ők kik is pontosan? - Érdeklődött Kurama, miközben teljes gőzzel előre ment a motorcsónakkal.

- Öhm… - Miriam nem tudta, hogyan is feleljen. - Zion legerősebb katonái, akik kib*szottul kitartók és lehetetlenség megszabadulni tőlük.

- Szóval, ez rossz hír. - Állapította meg Kurama.

- Igen, b*szdmeg, ez rossz hír!

Marcus inkább egy űrgépfegyvert vett fel és amint elég közel kerültek a Gárdisták, tüzet nyitott rájuk. Zack eltalált néhányat, de az energia pajzsaik kitartottak.

Az ellenség is tüzet nyitott, de Miriam a Vectoraival egy védőpajzsot vont a csónak köré, felvett egy ADKR rohamkarabélyt és viszonozta a tüzet.

Miriam Vectorai kitartottak a Fekete Gárda DKAR-11-es rohamkarabélyai ellen, de miután ez a tudtukra jutott, taktikát váltottak és épp annyira jöttek közel, hogy Miriam ne érje el őket a karjaival és mind a 6-an, egyszerre dobtak repeszgránátokat.

Miriamnak fel kellett adnia a csónak köré vont védelmet, hogy a láthatatlan karjaival szétvághassa a rájuk dobott gránátokat.

A Gárdisták csak erre vártak és azonnal tüzet nyitottak a védtelen csónakra.

- Kurama, tarts ki, - Figyelmeztette Miriam. - egy kicsit…

- Rázós lesz?!

- Én zúzósat akartam mondani, de maradhatunk a rázósnál is!

A csónak nem bírta sokáig a szuperfejlett űrpuskák ellen és rengeteg lyukat ütöttek a fatestén, amitől a tengervíz elkezdett beszivárogni, de Miriam épp időben állította vissza a Vectorait. A Gárdisták ismét gránát dobásra készültek, mindkét oldalról hárman, mire Marcus eldobta a puskáját és a kardját húzta elő.

- Van egy ötletem.

Amint ezt kimondta, elrugaszkodott a csónakról, rá az egyik férfi katona hátára, a kardja hegyét átszúrta a páncélja gyengepontján, majd, mielőtt a társai tüzet nyithattak volna rá, átugrott egy női katonára, akinek a fejét vágta le, végül egy harmadik, szintén férfira, akinek a hátrakétáját vágta szét. Marcus gyorsan visszaugrott a csónakba, mielőtt a férfi hátrakétája felrobbant volna és ő lezuhant a tengerbe. (1)

- Úgy néz ki, bejött. - Marcus eltette a kardját, a puskájáért nyúlt, de azt vette észre, a maradék 3 katona nem üldözi őket.

- Mi történt?! - Kurama idegesen nézett, a visszavonuló katonákra.

- Úgy fest, beijedtek! - Hencegett Miriam.

- Dehogy. - Marcus tudta jól, mi is történt. - A hátrakétájuk mindjárt kifogy az üzemanyagból és ha nem akarnak a tenger alá kerülni, vissza kell térniük újra tölteni.

- Akkor, - Kurama összegezte. - szerencsénk volt? - Marcus egyenesen Kuramára nézett és az eddigi legkomolyabb és legijesztőbb arcát lehetett látni az öreg Lovagnak.

- Kib*szott nagy szerencsénk. - Most dühösen Miriamre nézett.

- Mi van? - Marcus megragadta a Diclonius nőt a hajánál, a jobb, húsvér arcát beleverte a csónak oldalába és háromszor felpofozta azt.

- Mit?! - Még egy pofon. - Mondtam?! - Minden egyes szó után felpofozta. - Hogy! Csendesen! És! Óvatosan!

- Áu! Jól van! - Marcus elengedte Miri-t, aki csak a sok veréstől vöröslő jobb arcát és a vérző orrát tapogadta. - Sajnálom! - Zack gyorsan átölelte a barátnőjét és egy kis gyógy zselét kent az égő orcájára, majd egy csókot lehelt rá.

- Sajnálhatod is, majdnem meghaltunk! Legalább a küldetés sikeres volt? - Marcus újra a nyugodt hangnemét vette elő.

- Igen. - Miriam felnyitotta a karján lévő számítógépet és benyomott néhány gombot, amin a kutatóintézet folyosóit, irodáit, fogságba ejtett Dicloniusait és minden mást. - Csekkolhatjuk az egész helyet, anélkül hogy észre vennének minket.

- Jó. - A csónak majdnem elérte a partot, alig 20m-el adta meg magát. El kellett hagyni, mert a víz teljesen beömlött és a motor teljesen használhatatlanná vált és elsüllyedt. - Kiszállás! - Utasított mindenkit Marcus. Mindannyian csurom víz voltak mire kiértek a homokos tengerpartra. - Még egy ilyen húzás, Miriam, és fogom a jobbik arcodat, egy óriási izzó vasat és addig égetem vele a képed, amíg nem marad semmi sem épen az arcodból.

Ez volt a vég szava, mielőtt elindultak volna, vissza a Maple fogadó felé.

Köszönöm hogy elolvastad, ha tetszett jelöld be a kedvenceid közé és követésre is és ne felejts el kritikát írni. Ha érdekel, a többi történetemet is elolvashatod:

- Elder Scrolls: Égkoszorúi krónika

- Egy történet Myrtanából

- Fable: A szükséges rossz

- Totál Dráma Sziget, az OC-immel

- Attack on Titan, az OC-immel