Halo, végre, itt a következő rész. Kellemes olvasást kívánok.

- Máris küldjük az erősítést. - BGO-1-es megkapta a jelentést Carley-tól, azonban kissé meglepte, hogy egy medikus egységet is rendelt az egyetemre.

- Végre, megtalálták a célpontot? - Mordred úgy lopakodott a tiszt háta mögé, hogy az észre sem vette, amíg meg nem szólalt. Megfordult és jobb karlendítéssel tisztelgett neki.

- Ahogy a nagyúr megmondta, BGT-7-es és Cody specialista a keresett diák nyomára bukkant.

- Cody specialista? - Mordred kissé meglepődött ezen a néven. - Szóval őt küldte és most Cody-nak hívatja magát.

- Talán ismeri őt, úrnőm? - BGO-1-es meglepve tapasztalta hogy Mordred ismeri Cody-t. - Még sosem hallottam róla, hogy a seregben lenne, de a nagyúr valamiért őt küldte.

- Nem szükséges tudnia. - Mordred csak megvonta a vállát. - Értesítse Russel kapitányt, hogy gyülekezzenek az egyetemnél és vigyék magukkal a gyerek Dicloniusokat. Innen küldeni fogunk egy medikus egységet is.

- Igenis! - A tiszt ismét jobb karlendítéssel tisztelgett.

Mordred elhagyta a kommunikációs szobát és Kakuzawa irodája felé. Ahogy a Sötét Lovagnő belépett az igazgató irodájába, hogy szót válthasson az igazgatóval, sehol nem találta Kakuzawát. Szétnézett, hátha talál valamit, ami utalhat rá, merre is van a főigazgató.

- Kakuzawa főigazgatót keresi? - A fiatal recepciós hölgy érdeklődött, mire a Sötét Lovagnő megfordult.

- Igen. Nem tudja merre van?

- Biztos a parton van és horgászik. Ugyanis, ma szabadnapos. - A hölgy teljesen nyugodtan és vidáman mondta.

- Horgászik? - Ez egy kicsit meglepte Mordredet.

- Nagy szenvedélye a pecázás, talán azért is építette az intézetet a partra, hogy a szabadnapjain tudjon horgászni. - A hölgy úgy mondta, mintha ez olyan természetes lenne.

Még csak hajnali 5 óra volt, különösnek tartotta, hogy valaki ilyen korán fenn legyen, hogy horgászhasson. Mordred kíséret és katonák nélkül, de a kétkezes, fekete Adamantium pallosával a hátán, elhagyta az intézetet és elkezdett barangolni a homokos tengerparton. A nap még nem volt fent, de már lehetett látni a fényét, ahogy megvilágította a még alvó óceánt.

Meg is találta Kakuzawát, egy kis széken ült, a part előtt, a horgászbotja ki volt támasztva, ő maga pedig nyugodtan, hátra dőlve várakozott. Az öltözéke lepte meg a legjobban, nem a szokásos, fekete zakója és öltönye volt rajta, de nem is a katonai uniformisa, hanem egy egyszerű, kockás ing, egy rövid, vászonnadrág és egy nagy gumicsizma, a fején egy horgászkalapot hordott.

- Azt hittem, a síelés a szenvedélyed. - Mordred Kakuzawa mellé lépett.

- Az volt. Eredetileg, Oroszországba, Finnországba, az Alpokba, vagy más jeges országba akartam építkezni, de úgy túl drága és gyanús lett volna fenntartani az intézményt. Szeretek síelni, még most is, de a Jatkossota bolygó csatája óta, nem volt síléc a lábamon.

- A Tél Dühe óta? Miért jöttél ilyen korán ide? - Mordred egy teljesen normális beszélgetést kezdeményezett.

- Tudod, ennek az országnak, Japánnak komoly kultúrájához tartozik a horgászat és a tengeri gazdálkodás.

- Sejthető, elvégre, egy kis szigetország. Ami igazából meglepő… Hogy is hívják ezt az országot?

- Japán.

- Igen, Japán az egyik leggazdagabb és legfejlettebb ország egy 3-as szintű, kapitalista rendszer által uralt bolygón.

- Arról nem is beszélve, hogy két nukleáris atombombát is ledobtak rá. - Mordred megdöbbent ezen hallatán.

- Te most hülyéskedsz? Mekkora erőt képviselhetett magában, ez a pici sziget, hogy nukleáris fegyvert kellett használni rajta?

- Egy nagy háború tört ki a bolygó irányításának a megszerzéséért, Japán a rossz oldalra állt, de ő maradt meg utoljára és hogy gyorsan elintézhessék, a rövidebb utat választották.

- Értem. - Mordred úgy döntött, hogy témát vált. - Döntöttél már? - Kérdezte Mordred. - Visszatérsz közénk vagy itt maradsz?

- Nem is tudom. - Kakuzawa még nem jutott dűlőre. - Itt elég békés és egyszerű életem van.

- De? - Mordred tudta, minden, ami a „de" előtt van, nem ér semmit sem.

- De, hiányzik az izgalom, hogy seregeket vezessek, az életveszély lehetősége. Félek, már öreg vagyok hozzá. Emiatt hezitálok, hogy visszamenjek-e. Eljárt felettem az idő. - Volt egy kis hasonlat Kakuzawa jelenlegi és korábbi élete, valamint, a két hobbija között. Régen, amikor még tábornokként vezette a katonákat, szeretett síelni. Mindkettő izgalmas és egyszerre volt veszélyes. A jelenlegi élete sokkal inkább olyan mint a pecázás, nyugodt, biztonságos és nem kell aggódnia semmiért.

- Sajnos, téged nem tudunk félig géppé változtatni, akkor a tested öregedése megállhatott volna.

- Zionnak miért kellett kivégeznie a tudós csapatot akik megtették vele?

- Mert ketten is elegen vagyunk, ő és én. Ez a módszer sosem kerülhetett napvilágra és aki hasonló dolgon dolgozik, azt azonnal ki kell végezni. Zion nem akar több halhatatlan embert, saját magán és rajtam kívül.

Mordred már több ezer éves, félig robot, félig ember, de a testében lévő gép részek megakadályozzák a teste öregedését és elsorvadását, így örökké fiatal maradt, annak ellenére hogy már legalább 10000 éves is megvan. Még megvoltak az átalakításához szükséges tervek és leírások, hogyan kell másokat is halhatatlan félig gépekké változtatni. Sok Sötét Lovag társát is átalakították, de idővel, ahogy a Lovagrend kiirtotta őket, ő maradt az egyetlen túlélő.

Amikor Zion súlyosan megsérül Lucy Diclonius által, Mordred ismét elővette ezeket a terveket és a nagyurat is halhatatlan félig géppé változtatták, hogy megmentsék az életét. Zion, miután megtudta, megköszönte Mordrednek, de parancsba adta, hogy semmisítsék meg ezeket a terveket, a labor összes számítógépét töröljék le, a labort megsemmisítette és kivégezte az összes tudóst, akik ezen dolgoztak.

- Örökké élni, fiatalon? - Kakuzawa csak megvetően vonta meg a vállát. - Egy igazi rémálom lehet. - Mondta szarkasztikusan.

- Megértenéd, ha tudnád miket kellett végig néznem. - Mordred csak leült a homokos tengerpartra, nem törődve, hogy homokos lesz a páncélozott szoknyája.

- Ezen már felesleges vitázni. - A horgászbot úszója elkezdett mocorogni a víz felszínén. Kakuzawa megragadta a botot és elkezdte tekerni a damilt a csörlő segítségével. - Kipróbálod? Nem olyan nehéz. - Átnyújtotta neki a botját, amit Mordred elfogadott. - Csak húzd a damilt. - Mordred követte az utasítást, de elkezdett erősen feszülni. - Hagyd, most ereszd el! - Utasította Kakuzawa, mire a hal elkezdte visszahúzni a damilt, de hamar abbamaradt és ismét utasította Mordredet hogy húzza.

Sajnos, Mordred túl erősen húzta, egy váratlan pillanatban, a hal ismét erőre kapott és egyetlen gyors rántással, Mordred emberfeletti erejét kihasználva, a damil elszakadt és a hal megszökött.

- Elrontottam? - Kérdezte Mordred, bár egyértelműen tudta a választ.

- El. - Adta az egyértelmű választ Kakuzawa. - És ezzel együtt, egy 890000 yenes bajnoki horoggal együtt.

- Sajnálom. - A Sötét Lovagnő csalódottan adta vissza a horog nélküli botot az igazgatónak. - Nem értek a videójátékokhoz, a robotokhoz és úgy látszik, csapnivaló horgász vagyok. - Mintha egy kis szomorúságot vélt volna felfedezni Mordredben.

- Úgy néz ki. - Kakuzawa visszahúzta a damil maradékát és elkezdte összepakolni a készletét. - Miért jöttél hozzám? - Tért a lényegre.

- A BGT-7-es megtalálta a diákot, akit Arakawával kerestettél.

- Áh, igen, a BGT-7-es kimondottan tehetséges katonának bizonyult, az aktái szerint. Mi is a neve, Carley?

- A nagyúr valamiért kedveli ezt az egy katonáját.

- És mi a helyzet a másikkal, Cody specialistával?

- Együtt vannak. Az egyetemhez küldtem Russelt és a gyerek Dicloniusokat. Onnan a Lázadók rejtekhelyére mennek és kifüstölik őket és visszahozzák a szökevény Dicloniusaidat.

- Leköteleztek. De addig is, - Kakuzawa felállt a székéből és fogta a horgászkészletét. - tartozol nekem egy új horoggal.

Mordred csak lefáradtan megforgatta a fejét és ő is felállt és követte az igazgatót.

A kellemes, édes palacsinta illat töltötte be az étkezde vendég terének a helységét, ahova Russel elvitt a 13-as Dicloniust egy kis kiruccanásra.

- Ez de fincsi! - A 13-as nagy élvezettel tömte magába a csokoládé öntettel meghintett édes ételt, hiszen először csinálhatja. - Még sosem ettem ilyet!

- Örülök, hogy élvezed. - Russel élvezte ezt a küldetést. Egy barna kardigánba, kék farmerba és egy sportcipőbe öltözött, hogy helyi lakosnak higgyék. Megparancsolta a Fekete Gárdistáknak, hogy civilnek öltözve, egy gyerek Diclonius segítségével, kutassák át a várost, más Dicloniusok után kutatva. 7 Diclonius volt, akik együttműködtek, 6 Gárdistát elküldött egyel-egyel, de a 7-ikkel, a 13-assal együtt ment.

- Nem kéne a küldetéssel foglalkoznunk? - A kislány aggódva fejezte be az étkezést és a kapitányra nézett. - Kapitány, ha nem találjuk meg a célpontot… - Megrémült. - Vissza fognak zárni… - Borzalmas emlékek törtek rá, amitől reszketni kezdett. - abba a terembe? - Russel látva, hogy mennyire meg van rémülve, finoman a kis vállára tette a kezét, hogy megnyugtassa.

- Hé, nem mész vissza abba a terembe. A szavamat adom, se te, se a többiek nem mennek oda vissza. - A kis, pityergő lány, az idősödő kapitány arcára nézett, ami kimondottan megnyugtatta és elmosolyodott. - Ne sírj. - Fogott egy szalvétát és letörölte a könnyeket a szemeiből. - Na, sokkal jobb.

Russel kifizette a számlát és elhagyták az éttermet. Odakint, Russel elővett egy szál cigarettát és rágyújtott, közben fogta a 13-as kezét, akinek 2 hét után, még mindig elképesztő élmény volt, hogy végre szabadon járhatott a világban.

A kislány felfigyelt valami elképesztőre, miközben egy park mellett sétáltak el.

- Kapitány, az mégis micsoda?! - Izgatottan, néhány különös építményhez rohant. Russel egy kedves mosollyal vette tudomásul, micsoda lehetőség kínálkozik a számukra.

- Egy játszótér.

- Egy mi?

- Hát… hozzád hasonló kisgyerekeknek épült. - A 13-as nem értette, mire. - Hogy játszanak.

- Hogyan? Ez mire való? - Az első játékra mutatott.

- Ez egy hinta. - Magyarázta Russel. - Elég régi, de a gyerekek számára egy kimondottan mulatságos játék. - Russel beleült hogy demonstrálja. - Beleülsz, ha elég nagy vagy lökheted magad, de ha még kicsi vagy, vagy kezdő, valaki lök és akkor elég magasra eljuthatsz. - A 13-as kíváncsian hallgatta.

- Kipróbálhatom?!

- Persze. - Russel kiszállt a hintából és besegítette a 13-ast. - Kapaszkodj, vagy kiesel. - A kapitány elkezdte lökni a hintát, rajta a kislánnyal.

- Hű! Ez de izgi! - Élvezte.

- Bárcsak, a lányommal is megcsinálhattam volna. - Russel emlékezett a régi életére, ami Zion felemelkedése előtt volt. - Azt hittem, lesz időm, de kiderült hogy mégsem.

- Mi történt a lányoddal? - A 13-as gondfeledten szórakozott, észre sem véve a kapitány bánatát.

- Régi történet. Tudod, ahonnan én jövök, minden Dicloniust ki kell végezni, vagy ilyen szobákba zárni. A lányom is Dicloniusként született.

- Oh, - A 13-as már kezdte érezni, talán rossz ötlet volt megkérdezni. - meghalt?

- Nem tudom hol van. Tudod, Lord Zion és én régi barátok vagyunk, de nem tudtam, hogy mit reagálna ha megtudná hogy egy Diclonius lányom született, ezért titokban idehoztam, egy ugyanilyen szobába, ahol azt hittem biztonságban lesz.

- Ha a nagyúrral barátok vagytok, miért nem kérted a segítségét? - Russel maga sem tudta, mit válaszoljon erre a kérdésre.

- Mert nem tudom, hogy még ugyanaz az ember, akivel olyan régóta jóbarátok voltunk. - Látva, hogy egy régi sebet szakított fel, a 13-as inkább abbahagyta a kérdezősködést.

- Sajnálom, uram.

- Semmi baj. Nem tudhattad. - Russel, hogy terelje a témát, a többi játékra nézett. - Mi lenne, ha kipróbálnád a többi játékot. - A 13-as örömmel nyugtázta, hogy a kapitány nem haragszik rá.

- Jól hangzik.

Sajnos, több szórakozásra várni kellett, hiszen Russel űrrádiója megszólalt. Idegesen rakta a fülébe a készüléket és fogadta a hívást.

- Itt Russel. Értem. Máris indulunk. - Russel kissé szomorúan kapcsolta le a rádióját.

- Mi történt? - Kérdezte a 13-as.

- Megtalálták a célpontot. Zionnak igaza volt. Felesleges volt a város átkutatása.

- Most hova megyünk?

- Egy egyetemre. Valószínűleg, már értesítették a Fekete Gárda többi tagját is és már ők is oda tartanak.

Russel, ugyanúgy, ahogy eddig minden nap, megfogta a 13-as kis kezét és együtt indultak az egyetem felé.

Az éjszaka leszállt, a tanítások véget értek az egyetemen, a diákok és a tanárok is végezve a napi teendőikkel, elindultak hazafele. Cody, Carley és Arakawa még mindig Kakuzawa professzor laborjában rejtőztek, a foglyaikkal, Koutával és a meglőtt, belázasodott és egyre rosszabbul lévő Yukával.

Cody mindent megtett, hogy helyrehozza Yuka lőtt sebét, eltávolította a golyót, elállította a vérzés és amennyire csak tudta, kitisztította a sebet.

- Orvosi segítség nélkül nem fog életben maradni. - Jelentette ki Cody, miközben a lány homlokára tette a kezét. - Tűz forró, belázasodott.

- Az fertőzést jelent. - Tette hozzá Carley. - Minek töröd magad ennyire? Csak egy civil, akinek semmi haszna számunkra.

- A halála sem segít semmit sem. És, legalább elfoglalom magam, amíg várakozunk. - Cody bekötötte Yuka lábát és visszarakta Kouta mellé.

- Miért segítesz neki? - Kérdezte Kouta, megvetően. - Hiszen te lőtted meg.

- Igen és most helyrehozom. Nem mellékesen, ha beszéltél volna, nem lőttem volna meg. - Kouta látva, hogy felesleges vitázni ezzel a katonával, témát váltott.

- Rendbe fog jönni? - Kouta is Yuka homlokára rakta a kezét.

- Lázas és a sebe elfertőződött. - Cody őszintén, aggódva magyarázta, mintha tényleg aggódna érte. - Az erősítés hamarosan megérkezik, egy medikus egységgel. Rendbe hozzák, ígérem. - Ez az ígéret nem nyugtatta meg Koutát.

Carley hívást kapott az űrrádióján, berakta a fülébe és bekapcsolta.

- Itt a BGT-7-es. Értettem. Úton vagyunk. - Carley lekapcsolta a rádióját. - Megérkeztek. - A pisztolyát Koutára szegezte. - Indulj előre. - Kouta engedelmeskedett. Cody maga vitte Yukát, a karjaiban, mögöttük jött Arakawa és így indultak el az egyetem udvarára.

Az udvaron összesen 8, felfegyverzett, fekete páncélos katona várta őket, a sisakjuk T formájú vizorja vörös volt, a vállukon lévő csillag fekete és mind harckészültségben álltak. Carley, amint meglátta őket, jobb karlendítéssel tisztelgett, amit Russel és a többiek viszonoztak.

- Hűha, ez a Fekete Gárda! - Cody oda volt az örömtől, mintha a hőseivel találkozna. - Nagy rajongótok vagyok!

- Ez most komoly? - Russel lefáradtan nézett végig a felelőtlen katonán. - Te lennél… Cody?

- Tudod a nevem?! Ez megtiszteltetés! - Carley egyszerűen csak félrelökte az izgatott társát és jelentést tett a kapitánynak.

- Kapitány, - Átadott egy adattárolót, amit akkor írt tele, amíg várakoztak a laborban. - sikeresen kiderítettük a lakcímét a diáknak és ahol a Lázadók minden bizonnyal rejtőzködnek.

- Kiváló munka, BGT-7-es. - Carley nem tudta nem észrevenni a gyerek Dicloniusokat, akik mindegyik katona mellett várakoztak a parancsra. - Mint azt látja, szert tettünk némi szövetséges erőre. Ezek a gyerek Dicloniusok egész életükben be voltak zárva és kísérleteztek rajtuk. Megesküdtek, hogy szolgálni fognak minket, cserébe, nem kell többé visszamenniük. Most, BGT-7-es és… Cody. Öltsétek magatokra a páncéljaitokat. Még ma este felszámoljuk a Lázadás maradékát.

- Igenis, uram! - Carley egy újabb jobb karlendítéssel tisztelgett. Cody is hasonlóképpen, de még előtte megállt hogy érdeklődjön valami iránt.

- Uram, ez a civil nő megsérült. Sürgősen orvosi segítségre van szüksége. - Cody még mindig a karjaiban tartotta Yukát.

- Értem. - Nem tudni, Russel miért hezitált ennyit, ő maga lelőtte volna mind Koutát és Yukát is, de valamiért, hívatta a csapat medikusát. - BGM-1-es kezelésbe veszi. - Az említett, katonai szanitéc, akinek ugyanolyan páncélja volt mint a többi társának, csak annyi különbséggel, hogy a sisakja homlokán, a jobb vállvértjén és a mellkasán egy vörös kereszt volt, aminek a közepén egy pici fekete csillag volt látható. Az oldalán egy sötét táska lógott, amin szintén egy vörös kereszt volt, a közepén egy fekete csillaggal, fehér mezőben.

- Hadd lássam a sebesültet. - A felcser előre lépett, Cody lerakta a földre, BGM-1-es rávilágított Yuka sebére, elővett egy kék löttyel teli üvegcsét, amivel átáztatott egy zsebkendőt, szétdörzsölte Yuka sebén, majd beadott neki injekcióval egy átlátszó folyadékot. - Kész.

- Ennyi?! - Kouta meglepődött, milyen gyorsan végzett, megérintette Yuka homlokát és jóval hűvösebb volt.

- Fiam, - BGM-1-es magyarázott Koutának. - elképesztően fejlett orvos technológiánk van. Ez számomra olyan volt, mintha csak egy szálkát húztam volna ki az ujjából. Láttam ennél százszor durvább sérüléseket. - Habár, ez a gyors eljárás annak is volt köszönhető, hogy Cody ellátta Yuka sérülését, amennyire csak tudta és eltávolította a golyót is. - Egy kicsit pihen és semmi baja nem lesz.

- Készen állunk! - Carley is magára öltötte a Fekete Gárdista páncélját, de Cody páncélja elég különös volt.

- Dettó! - Cody ugyanolyan formájú páncélt viselt mint a Fekete Gárda katonái, de csak egy nehéz, világosszürke, egyes típusú vértet, mindenféle jelzés, vagy tiszti jelölés nélkül. Ilyen páncélt csak olyan katonák viselnek akiknek épp csak véget ért a kiképzése és még nem vettek részt bevetésen. Röviden, egy újonc páncélja volt. Még csak hátrakétája sem volt. A fegyverei azonban elit típusúak voltak, rohamkarabély, pisztoly, sörétes, mesterlövész puska egyaránt, valamint egy bozótvágó kés, gránátok és minden más ott volt a felszerelésében.

- Ez az első, éles bevetésed? - Érdeklődött Russel, tettetett kíváncsisággal.

- Mit gondol… „uram"? - Russel most nem csinált semmit sem a katona szemtelen magatartásával. - De mi lesz a két civillel? - Koutára és az egyre erősebb Yukára nézett.

- Amennyire én elnézem, az egyik katonánkkal őriztetnünk kell őket, amíg végzünk a Lázadókkal, utána elengedjük őket. Úgy se fog hinni nekik senki sem.

Az egyik férfi katona visszavitte Koutát és Yukát Kakuzawa laborjába, ahol fogságban tartotta őket. Arakawa is visszatért vele a laborba. Russel még felhívta Kakuzawát és megkérte, hogy zárassa be az egyetemet a helyi hatóságokkal.

- Minden elkészült. Induljunk és vessünk végre véget az Aranylázadás utolsó szikrájának.

Russelt követve, a Fekete Gárdisták gyalogosan elindultak, remélhetőleg, a háború utolsó csatájába. Mindegyik katona szíve hevesen vert, mert ez lesz a Lázadók utolsó állása, amit utolsó leheletükig fognak védeni és annyi társukat tervezik magukkal vinni, amennyit csak lehetséges. Ennek ellenére, csendben és óvatosan kellett haladniuk, sötét sikátorokon át.

Lassan kellett haladniuk, hiszen a kis Dicloniusok nem nagyon tudták tartani az iramot, ezért nem tudtak teljes sebességgel haladni. Habár este volt már, volt néhány járókelő az utcán, akik felfigyeltek a különös páncélzatú, idegen katonákra, akiket kislányok kísértek.

Néhányan azt hitték, terroristák, vagy bankrablók, de minden félelem elillant, amikor ügyet sem vetve, elhaladtak 2 bank és a városháza mellett is és a város külterületét vették irányba.

- Megérkeztünk. - Jelentette ki Russel, miután elérték a Maple fogadó bejáratát. - A mai napon, a Lázadás és a kapitalista eszméi a sírba szállnak! Ne fogjátok vissza magatokat! A Lázadók sem fogják! Ti vagytok a Birodalom legjobb katonái és bármelyikőtökre rábíznám az életem!

- Ez az! - Cody tapsolni kezdett, de miután minden szem rászegeződött és érezte, hogy sisakon keresztül is csak megvető pillantást vetettek rá, gyorsan csendbe maradt.

- Kivéve rád. - Russel Codyra, majd a gyerek Dicloniusokra nézett. - Először ti mentek be, hiszen ha vannak odabent Dicloniusok, ti megérzitek őket, ha megadjátok a jelet, mi jövünk! Most menjetek!

A 7 kislány engedelmeskedett Russelnek és ők mentek elől. Russel csak azért volt kedves velük, hogy engedelmeskedjenek neki és ha kell, meg is haljanak a parancsára. Eredetileg, a csapdákba akarta őket küldeni, hogy hagy haljanak meg ők, a saját katonái helyett. A 7 kislány mit sem sejtve, elindult teljesen megbízva a kapitányban.

Russel úgy tervezett, hogy talán egyik sem tér vissza.

Még ugyanazon a napon, késő délután, miután Miriam végzett a Diclonius intézmény feltérképezésével, amit aztán a fejében lévő adattárolóba mentett el, jelentette Marcusnak, aki nyugtázva az egészet, megparancsolta a társainak, hogy holnap indulnak, hogy ellopják Zion űrhajóját.

Volt még egy szabadnapjuk és Miriam, mindenki döbbenetére, takarítani kezdett a szobájában, kezdetben összeszedte az összes szennyes ruháját, trikóktól kezdve a bugyikig, hiszen, mást nem is hordott, majd a szemetet is, a sörös, kólás, energiaitalos üvegeket, chipses és más rágcsálni valók zacskóit, cukros és csokis papírokat, illetve fagylaltos dobozokat, cigarettacsikkeket és dobozokat amikkel két szemeteszsák lett megtöltve.

- Te mit csinálsz? - Az unokahúga, Kaede meglepve érdeklődött, mikor meglátta, hogy a nagyszájú, egyfolytában ordibáló és Yukával folyamatosan veszekedő nagynénje, épp a szemetet viszi ki. - Takarítasz? - Miriam egy kicsit elmosolyodott, tudja jól, ez milyen ritka látvány. Nagyon rég volt, amikor utoljára takarított maga után.

- Gondoltam, okozok Yukának egy kis meglepetést, hagy essen le az álla, amikor meglátja, milyen szép tiszta a szobám.

- Akarod, hogy segítsek? - Ajánlotta Kaede. - Nincs itt Kouta, valamivel el kell foglalnom magam.

- Oh, igen, nincs kivel csókolóznod? - Miri heccelte az unokahúgát, miközben átadta az egyik megpakolt zsákot neki.

- Úgy, mint te és Zack? - Visszavágott, mire a nagynénje csak egy szúrós pillantást vetett rá.

Egyértelmű volt, hogy amióta Kaede és Kouta újra megtalálták egymást, sok időt töltöttek együtt. Yuka legnagyobb bánatára, Kouta bejelentette, hogy ő és Kaede egy pár és rendszeresen lehetett látni őket csókolózni és gyakran aludtak egymás szobájában. Ugyanúgy, ahogy Zack és Miriam is, egy párt alkottak.

Miután kivitték a szemetet, Kaede észrevette, hogy Miriam jobb csuklójától felfelé, csupa fém alkatrész alkotta a kezét.

- Mi történt a karoddal? - Miriam lecsukta a szemetes tetejét és a felemás szemeivel az unokahúgára nézett.

- Kíváncsi vagy? - Ügyet sem vetve rá, kissé haragosan felelt.

- Nem akartalak...

- De tudni akarod, milyen az, amikor egy kib*szott háborús övezetben, egy rohadék lecsapja a kezed és otthagy elvérezni?

- Oh, - Kaede-t hosszú évekig tartották egy laboratóriumban és mindenféle kísérleteket végezzenek rajta, de ez még számára is rettenetes volt. - sajnálom.

- Én sajnálom. - Miri megdörzsölte a homlokát. - Anyád volt az, aki megmentett. Már ki tudja hányszor? Számát sem tudom, hányszor mentette meg az életem.

Kaede még érdeklődött valami iránt.

- Mondd, sok Diclonius van rajtad kívül az űrben? - A nagynénje rágyújtott egy cigarettára, megkínálva őt is, de elutasította.

- Nem olyan sokan mint a fénykorunkban, de igen. Maradtunk jó páran. Sajnos, az a s*ggfej Zion, arra törekszik hogy kiirtson minket. - Dühösen és bosszúra szomjazva fújta ki a cigaretta füstöt, egyértelművé téve, hogy több szerettet is elvesztett a Sötét Lovagok miatt.

- Zion, az az ember, aki megölte az apámat? Mi történt vele pontosan? - Miriam egy újabb adagot szívott a cigijéből és kifújta a füstöt.

- Csak annyit tudok, amit Marcus és az anyád, az én nővérem, Lucy mondtak. Anyád és apád együtt megpróbálta megállítani Ziont a Khegill nevű bolygón, de apád meghalt és Lucynek is vissza kellett vonulnia. Apád teste sosem került elő. - Kaede csak csendben hallgatta a történteket.

- Anyám tudja, mi lett velem? Tudja hogy ide kerültem? Szeretett engem? - Kaede ezekre a kérdésekre, már azóta kereste a választ, hogy az eszét tudja. - Hogy kerültem abba az árvaházba?

- Azt hittük meghaltál. Marcus mondta. Anyád, miután megtudta, egyszerűen összeomlott és… hetekig bezárkózott a szobájába és nem tudtam mihez kezdjek vele. Nem kapott sok időt hogy meggyászolja apádat és téged, háborúznia kellett és harcolnia. Erősnek mutatta magát, de mindig éreztem a szomorúságot benne, megtört belül és elvesztette mindenét, de ezek nem akadályozták meg hogy hadat viseljen. - Egy utolsót szívott a cigiből, kidobta a csikket és kifújta a füstöt. - Anyád nagyon erős, bátor és önzetlen. - Miriam egy pillanatra megingott és kicsit szipogott és visszafojtotta a jobb szemébe gyűlt könnyeket. - Minden ami én nem vagyok. Menjünk vissza a házba.

Egyértelmű volt, hogy Miriam bálványozza a nővérét és magát hibáztatja, amiért nem sikerült megmentenie Ziontól. Marcus többször is elmagyarázta neki, hogy nem tudta volna megmenteni, ha vele marad, csak feleslegesen meghalt volna, de akkor sem tud szabadulni a gondolattól, hogy talán tehetett volna valamit.

A délután későbbi részében, Miriam még teljesen felporszívózott a szobájában és felmosta a sok kilöttyent üdítő és étel maradványokat a padlóról és minden olyan szép és tisztaság lett, hogy meg nem lehetne mondani, hogy az Miriam Diclonius szobája.

- Mit csinálsz? - Zack benézett a barátnője tiszta és rendezett szobájába, már azt hitte, rossz helyen jár.

- Minek néz ki? - Felelte Miriam, kissé frusztráltan. - Takarítok.

- Marcus rád parancsolt? - Alig hitte el, még sosem látta a barátnőjét takarítani. Miriam idegesen sóhajtott egyet.

- Most komolyan, nem takaríthatom ki a kib*szott szobámat csak úgy?! - Idegesen kiabált vissza.

- Miriam, te ki takarítottad a szobádat? - Marcus is alig hitt a szemének.

- Ti kémkedtek utánam vagy az életrajzomat írjátok?!

- Best Seller lenne. - Jegyezte meg Marcus csendben és szarkasztikusan.

- Hű, Miriam, - Atom számára is csodával határos volt hogy Miriam szobája tiszta volt. - kitakarítottál?

- Az Istennő b*sszon már meg titeket! Azért takarítottam ki, hogy Yuka ne b*sztasson már annyit! Boldogok vagytok?! - A Diclonius nő becsapta a szobája ajtaját és lehuppant az ágyára, hogy pihenjen.

A nap már narancsfénybe borította a várost és az egész tájat, amitől úgy tűnt, a távoli tenger, mintha lángra kapott volna. A Maple fogadó ajtaja kinyílt, Marcus érdeklődve figyelte, ki jön be rajta.

- Oh, Marcus, te vagy az? - Mayu ért haza, érdekes módon, hamarabb mint Kouta és Yuka, akik legalább 2 órával előbb szoktak hazaérni.

- Mayu, kicsim, nem találkoztál Koutával és Yukával?

- Nem. Nincsenek itthon?

Marcusnak rossz érzése támadt, ha Koutával és Yukával történt valami, esetleg, a Sötét Lovagok kapták el őket, az borzasztóan megnehezítené a dolgukat. Kaede említette, hogy végzett Kis Kakuzawával, de ez még nem feltétlenül jelent okot arra, hogy Koutát elfogassák.

Eszébe jutott valami, hogy hogyan is ölte meg Kaede a professzort, Kouta elvitte az egyetemre és ott talált rá, felismerte, de mivel személyiség hasadás miatt, Kaede elvesztette az emlékeit, a Vektorjait sem tudta használni és arról sem tudott, hogy ő maga kicsoda.

Kis Kakuzawa azt hazudta neki hogy az unokahúga és megfenyegette, hogy feljelenti, ha ellenkezik. Kouta visszament az egyetemre, de már csak Kis Kakuzawa hulláját találta, Kaede-t sehol. Talán úgy gondolhatják, hogy Kouta tud valamit a Dicloniusokról. Kurama elmesélte, hogy Kakuzawa vezeti az intézményt, ha ez igaz, semmilyen elvarratlan szálat nem akar hagyni és az a fenevad, ráereszti Zion vérebeit arra a két ártatlan gyerekre.

„Hogy lehettem ilyen vak?!", Marcus idegesen találgatott. Koutát minden bizonnyal, elfogták és se perc alatt vallomásra bírják a Sötét Lovagok. Gyorsan összeszedte magát és összehívta az embereit, Miriamot, Atomot, Zack-et és Kuramát a konyhába.

- Valami baj van? - Zack idegesnek látta Marcust és ha Marcus ideges, akkor baj van.

- Koutát és Yukát elkapták a Sötét Lovagok és ide tartanak. - Erre mindannyian megdöbbentek és összenéztek. - Jól hallottátok.

- Mi tévők legyünk? - Érdeklődött Atom.

- Rajtuk ütünk és kinyírjuk őket! - Miriam vérfagyasztóan vigyorogva, az erőszakos megoldást választott.

- Nem, Miriam, - Marcus lecsillapította, amire a többiek is megnyugodtak. - el kell hagynunk a házat, új menedéket keresni és onnan támadni meg a városban lévő helyőrségüket, utána a kutatóintézetet kell megtámadnunk.

- Ez gyáva megoldás! - Miriam idegesen felpattant, hogy konfrontálódjon az öreg Lovaggal. - A Fekete Gárda fog jönni és velük együtt Russel! Inkább itt kéne megütköznünk velük! - Miriam felemelte a jobb, robot kezét és akkora erővel szorította ökölbe, hogyha az igazi lenne, vérzett volna. - Elégtételt tennék a kezemért. - Marcus fagyos csendben ült, a nézésével lyukat tudott volna égetni bárkinek a szemébe, de Miriam állta a nézését.

- Miriam, - Marcus ijesztően, sőt, fagyos nyugalomban folytatta. - ha még egyszer ilyen ostobaságot mersz javasolni, le fogom törni a másik karod és azzal verlek halálra. - Zack megragadta a barátnője, mechanikus jobb karját és jelezte, hogy most jobb, ha leül. Miriam engedelmeskedett és dühösen fújtatva leült. - Szedelőzködjetek és egy órán belül álljatok indulásra készen. - Marcus ennyivel befejezte és felállt az asztaltól.

- Egyszerűen csak fogjuk magunkat és menjünk el, mintha itt se lettünk volna? - Kurama számára ez érthetetlen volt.

- Ha már olyan régóta harcolsz mint mi, neked sem lesz egyetlen olyan hely sem, amit otthonnak tarthatsz. - Figyelmeztette Marcus. - Hozd a lányod és azt a másik Silpelitet. Én beszélek Kaede-vel.

- És mi lesz a másik földi lánnyal? - Tette fel a kérdést Zack.

- Kivel? - Marcus szinte egy szót sem beszélt Mayuval és nem is nagyon érzett kötődést a kis barna hajú lány iránt.

- Mayura gondol. - Atom már sokkal inkább érzett empátiát iránta. - Koután, Yukán és Nanán nincs senkije. Nana sem fog nélküle jönni. - Marcus csak idegesen, de beleegyezően megforgatta a szemeit.

- Jó, magunkkal visszük. Atom, te hozd inkább Nanát és Mayut.

- Ahogy kívánod.

Mindannyian elhagyták a konyhát, a szobáik felé vették az irányt, felöltötték a páncéljaikat, amiket alaposan megtisztítottak az ittlétük alatt és a rost aláöltözékük is ki lett mosva.

- Mit csinálsz, Miriam? - Zack érdeklődve nézte a barátnőjét, aki egy papírra írt valamit.

- Csak hagyok egy üzenetet Russelnek. - Vigyorogva, egyértelműen egy péniszt rajzolt a papírra.

Köszönöm hogy elolvastad, ha tetszett jelöld be a kedvenceid közé és követésre is és ne felejts el kritikát írni. Ha érdekel, a többi történetemet is elolvashatod:

- Elder Scrolls: Égkoszorúi krónika

- Egy történet Myrtanából

- Fable: A szükséges rossz

- Totál Dráma Sziget, az OC-immel

- Attack on Titan, az OC-immel