Mindig akad valami, amit megtanulhatsz egy gyors és versenyképes csapattárstól. ~ Felipe Massa :D

Egy hónap telt el Maes Hughes halála óta. Az álmatlan éjszakák, a bűntudat gyászos percei és a kontrollálhatatlan düh pillanatai már múlóban voltak, úgy tűnt, Roy többé-kevésbé feldolgozta barátja elvesztését. Nem maradt más, csak a betölthetetlen űr, Hughes pótolhatatlan hiánya, és az eltökélt vágy a vérbosszúra, de ezek már nem csaptak ki a medrükből, mert Roy úrrá lett a megrázkódtatáson.
Ez persze azzal is járt, hogy – amikor már nem Maesre gondolva ébredt, és hozzá sóhajtva aludt el, hanem elkezdett újból visszazökkenni a régi kerékvágásba, és másféléken is törni a fejét – utólag értékelni kezdte a bensőséges pillanatokat, amelyeket Rizával töltött a temetés után. Bizony, a nő jelenléte nemcsak a házat hozta rendbe, de az ezredes lelkének akkor viharosan háborgó tengerét is kitisztította. Roy gyakran kapta magát azon, hogy ellágyulva gondol vissza Riza törődő, gyöngéd figyelmességére, ahogyan vigyázott rá. Bármilyen felzaklatottan és ésszerűtlenül viselkedett is az ezredes, Riza nem hagyta magára, nem veszítette el a türelmét sem. Nem dorgálta meg, amiért végig tegezte, és később sem tett említést arról, hogy ezt kerülniük kellene a későbbiekben. És Roy meghatottan idézte fel azt is, amikor a békésen szendergő Riza közelebb fészkelődött hozzá, és egészen szorosan hozzásimult. Páratlan élmény volt, az ezredesnek óhatatlanul is újra meg újra eszébe jutott az irodában, amikor a komolyan dolgozó Riza Hawkeye-t figyelte. Ő most már ismeri a nőnek egy másik, nyájasabb oldalát. Roy – mi tagadás – különlegesnek érezte magát ezért.
És ami Rizát illeti? Becky azonnal kioktatta őt, hogy mit kellene tennie, amint a főhadnagy kutyasétáltatás közben elmesélte neki, mi minden történt a központi házban.
- Szóval – foglalta össze Rebecca az imént hallottakat – Roy Mustang idegbeteg módjára ordítozott, kaparta a falat, tépte a haját, és vérben forogtak a szemei…
- Ez így nem teljesen pontos – akarta mondani Riza, de Becky mit sem törődve folytatta.
- És te meghallottad ezt, miközben takarítottál. – Barátnője hangsúlyán érződött, hogy képtelen elképzelni olyan normális elmeállapotú emberi lényt, aki nekiáll rendet rakni puszta önzetlenségből a barátja házában. – Bementél és lenyugtattad azzal, hogy egy pisztolyt tartottál a fejéhez.
- Hát… nem egészen…
- Jó, az mindegy – hessegette el Becky a pontosításokat. – Majd pedig leültél a falnak háttal, olyan kényelmetlen pozícióban, ami a gerincferdülés melegágya, és még el is aludtál így.
A főhadnagy bólintott, miközben leszedte a pórázt a vidáman ugrándozó Fekete Fantomról.
- Reggel aztán Roy Mustang mellett ébredtél – sóhajtott fel Becky ábrándosan. Riza elvörösödött. Milyen kellemes is volt… Bármit megadott volna azért, hogy mindennap mellette ébredhessen. – És drága ezredesünk szenvedélyesen megölelt téged és gyakorlatilag közölte veled, hogy tetszel neki.
- Nem egészen ezt mondta… - pontosított volna zavartan Riza.
- Tanulj már meg olvasni a szavak mögött, Rizám! – sopánkodott Rebecca. – Ezt mondta, csak te nem értesz mustangul. Ideje lenne megtanulnod! Mikor fogtok végre járni?
- Feltehetőleg soha… - motyogta lelombozódva Riza.
- Aha, persze – fintorgott Becky. – Szereted őt. Ő is szeret téged. Mi kell még? – Riza hallgatását néma ösztönzésnek vélte a folytatásra, így továbbvitte a gondolatmenetet. – Csak oda kéne menned hozzá, nekilökni a falnak, és a fülébe suttogni, hogy „szeretem magát, ezredes", és minden egyenesben lenne.
- Túl sok romantikus történetet olvastál mostanában, Becky – felelt szárazon Riza.
- Nem, te komplikálsz túl mindent – vágott vissza Becky. – Az élet sokkal egyszerűbb, mint ahogyan te irányítod. Ha elmondanád neki, mi újság, talán már rég együtt lennétek.
- Tegyük fel, hogy ezt teszem – vetette fel tárgyilagosan Riza. – Nincs garancia arra, hogy ő… engem… szeret, szóval csak egy hideg zuhany lenne az egészből, illetve az arrogáns vigyora, amiért én is beleestem Roy Mustang hálójába, ahogy annyian mások. Könnyen lehet, hogy csak azért ilyen kedves, mert ez a célja. Rajtad és rajtam kívül talán nincs olyan egyedülálló nő keleten, akivel ne randevúzott volna.
- Jaj, Rizám, csak látnod kéne, ahogy rád néz – csóválta a fejét Becky. – Nem tűnt még fel, hogy állandóan stíröl minket ebédnél? Vagyis… feltételezem, hogy téged, nem engem.
- N-nem – bökte ki Riza.
- Hát ez itt a probléma! – vágta hátba Becky. – Csukott szemmel jársz. Még szerencse, hogy itt vagyok, hogy felnyissam a vaksi szemecskéidet.
- Már nem sokáig – mondta sötéten Riza. – Az ezredest hamarosan áthelyezik a Központba, és engem visz magával. Becky… azt hiszem, Isten tudja, hány év után most komolyan el kell búcsúznunk egymástól.
- Micsoda? – hökkent meg Becky. – Ne már! De hát… miért helyezik át Royt?
- Fogalmam sincs, nem mondta – vont vállat Riza. – Valószínűleg elő is léptetik majd.
- De te nem maradhatnál itt? – kérdezte szárnyaszegetten Becky. – Vagy nem mehetnék én is?
- Nem tudom, Becky, komolyan nem tudom – felelt szomorkásan Riza. – Talán futhatnál egy-két kört Grummannál, hátha ki tudod sírni tőle… Nagyon örülnék neki.
- Hát én is – siránkozott Becky. – Jaj, Riza… Őszintén remélem, hogy találunk valami megoldást.

Roy óvatosan tette le a fekete négyzetre a hófehér, csillogóra lakkozott királynőt. Maes halála után sokszor sakkozott saját magával, taktikákat eszelt ki arra, hogyan adhatna mattot a fekete királynak, és terveket arra, hogyan kaphatná el a gyilkost. A megrázó haláleset által megzilált elméjére mintha gyógyír lett volna a sakk egyszerűsége, a figurák hadba küldése, a lépések korlátozó szabályainak betartásával kialakult furfangos, váratlan fordulatok kiötlése. Most vette csak észre, mennyit fejlődött ezalatt az egy hónap alatt, amikor a szobája sötétségben egy sakk-készlet és egy képzeletbeli ellenfél ellen harcolt. Grumman altábornagy is meglepetten látta Mustang törekvéseit, és szinte megdermedt, amikor Roy levette az egyik futóját.
- Sokkal körültekintőbben játszik, mint régebben – dünnyögte Grumman. – Hová lett a tüze, Mustang? A meggondolatlan, ám lendületes támadásai élvezetesebbek voltak. De nem tagadom, lenyűgöz a tudása.
Roy nem hagyta, hogy a dicséret a fejébe szálljon: összehúzott szemmel leste Grumman pillantását, ahogy lehetőségek után kutat.
- A minap kaptam a hírt, hogy hamarosan meg kell váljak öntől – brummogott tovább az altábornagy. – Nehéz lesz maga nélkül, az bizonyos. Azt hiszem, újra el kell kezdenem majd dolgozni!
- Hmm – mosolyodott el Roy, és könnyedén leütött egy fekete parasztot.
- Gondolom, a kislányt is viszi magával.
- Szeretne velem jönni a főhadnagy, igen – bólintott Roy, aki már megszokta, hogy az altábornagy különböző furcsa becenevekkel hivatkozik Rizára.
- Aztán vigyázzon az unokámra, Mustang – pillantott fel Grumman. – A mi családunkban hullnak a nők, mint a legyek. Az anyám, a feleségem és a lányom is fiatalon haltak meg, és örülnék, ha Rizácska még életben maradna egy darabig.
- Azt hiszem, Hawkeye főhadnagynak kellene ezt mondania inkább – nézett a felettese ráncos, öreg, mégis vidáman csillogó szemeibe Roy. – Ő is örülne, ha tudná, hogy maga a rokona.
- Csak megrázná – legyintett Grumman. – Jobb nem zargatni a múltat.
- Ahogy gondolja, altábornagy – biccentett udvariasan az ezredes. – A fél szemem rajta tartom majd a főhadnagyon, ezt megígérhetem.
- Kö… - Grumman szava elakadt, amikor egy pimasz húzással Roy a sírba vitte a királynőjét.
- Nincs mit. – Roy elégedetten dőlt hátra, és figyelmesen leste Grumman taktikai húzását. Rögtön átlátta, mit akar. Sarokba szorítani a bástyával lovat. Könnyedén elnyargalt onnan a bábuval, és magabiztosan zsebelte be az altábornagy ámuldozó pillantását.
- Hiányozni fognak a sakkpartik, az egészen biztos – szólalt meg a következő lépésekor, amikor azt a bizonyos támadó kedvű bástyát is eltávolította a pályáról.
- Ezzel nincs egyedül – dörmögte Grumman. – Csak magával voltak igazán élvezetesek a játszmák. Elismerésre méltóan fejlődött a sakktudása, Mustang.
- Köszönöm. – Mustang sakkot adott a fekete királynak.
Azaz nem is sakkot, mert a királyt alattomosan bekerítette, fondorlatosan kikerülve Grumman védelmi vonalát; matt volt ez a javából, és az altábornagy két pillanat alatt megállapította ezt. Feldöntötte a királyt, így mutatva ki Mustang győzelmét.
- Gratulálok, ezredes. Ezer éve maga az első, aki mattot adott nekem – rázott kezet Royjal. – Azt hiszem – dünnyögte, miközben összesöpörte a bábukat a pályáról, és az összecsukható fadobozba szórta őket –, ezt magának adom. Tartsa becsben.
- Az egész sakk-készletet? – hüledezett Roy. – Nos… Nagyon köszönöm a nagylelkű ajándékát. Használni is fogom, ezt megígérhetem.
- És még valami, Mustang – nézett rá Grumman keményen. – Ez nagyon fontos. A Központban, fiam, mindenütt besúgók és poloskák vannak. Soha semmilyen körülmények között ne gondolja azt, hogy senki sem hallja magát! Még a falnak is füle van arrafelé, és mindenki korrupt, előléptetésért hízelgő csúszómászó. Ha szüksége van rám, ne hívjon, mert a telefont is lehallgatják; keresse a megoldást a királyban. És javaslom, hogy ha igazán fontos információ átadásáról van szó, akkor használjanak valamilyen jelrendszert az unokámmal. – Az altábornagy még egy bólintással is megerősítette a mondandóját.
- Észben fogom tartani, amit mondott, uram – biccentett Roy. – Köszönöm a jó tanácsait, és a bizalmát, amivel megtisztelt az évek alatt. Biztos vagyok benne, hogy még nagy hasznát veszem annak, amivel itt tanultam. Egy utolsó kérésem lenne még.
- Utolsó kívánság? Mint a mesében? – Grumman felvihogott. – A lelke mélyén maga még mindig gyerek, Mustang. No hadd halljam!
- Ha ők is akarják, akkor elvihetem magammal a beosztottaimat?
Az altábornagy arca egy kicsit elfelhősödött.
- Nos, nem bánom – mondta végül habozva. – Viszont cserébe nem venné el az unokámat feleségül?
- Még talán az is előfordulhat – költözött furcsa somolygás Roy arcára, ahogy meghajolt és elhagyta az irodát. Grumman elégedetten dőlt hátra. Talán csak kinyílik végre a fiatalok szeme.

Roy belépett a szinte második otthonává vált irodába, és lassan, aprólékosan körülnézett. Minden ugyanott volt, ahol megszokhatta; a beosztottai is a nekik kiosztott helyen ültek, és halkan beszélgettek az élet értelméről, az esőerdők pusztulásáról, vagy ki tudja, miről.
- Uraim! És… hölgyem – szólalt meg Roy, apró mosolyt villantva ama bizonyos hölgy felé. – Csak egy gyors bejelentenivalóm volna. Az a helyzet, hogy én jövő héttől nem fogok itt dolgozni, ugyanis áthelyeztek a Központba. Öröm volt magukkal együtt dolgozni, minden percét nagyon élveztem, és remekül együttműködtek, csodálatos csapatmunka volt. Köszönöm. Mindnyájan hiányozni fognak majd.
Néma, kényelmetlen csend telepedett az irodára, majd Breda halkan megszólalt.
- Ezredes, bocsássa meg a kérdést, de nem jöhetnénk magával?
- Szívesen önnel tartanánk – bólogatott Fuery is.
- Elvégre nincs állandó otthonunk – fűzte hozzá Falman.
- Meg családunk se – morogta Havoc, és fájdalmasan emlékezett vissza Karolinára, aki úgy tűnt, kedveli őt, de aztán beleszeretett Roy Mustangba.
Roy szinte meghatottan pillantott kollegáira. Nem is gondolta, hogy ők nemcsak felettesként, de barátként tekintenek rá. Szinte simogatta a lelkét a magatartásuk nemessége.
- A töretlen bizalmuk és hűségük igazán csodálatra méltó – mosolyodott el. – Természetesen velem tarthatnak. Nagyon hálás lennék neki.
- Akkor irány a Központ? – gyújtott rá egy vigyorral Havoc. – Remélem, ezredes, ott már nem lesz ilyen szerencsés a nőkkel!

End Notes:

Kicsit átvezető, kicsit eseménytelen, de azért fontos fejezet. Ennyi volt Macskusz mára, és két napig nem is leszek (én szóltam).

Köszönöm a lelkesítést és a hozzászólásokat mindenkinek! :-)