Eleget tudok már a gyászról, hogy felfogjam, sosem szűnik meg a hiányérzet, csak megtanulsz élni a tátongó űrrel, amit maguk után hagynak, akik elmennek. ~ Alyson Noel

Mostanság időben, sőt korán járt be dolgozni, hogy konzultálhasson néhány tiszttel, akik Hughes ügyének halálán dolgoztak. Mielőtt azonban az irodába lépett volna, hogy dacoljon a papírok ellene küzdő hadseregével és Hawkeye vasszigorával, Roy egyedül akart lenni néhány pillanatra, távol a világ figyelő szemétől-fülétől. Ezért hasznos dolog a mosdó; csak éppen, ha az ember megmossa az arcát, óhatatlanul bele kell pillantania utána a tükörbe is. Roy elhúzta a száját. A visszataszító karikák még mindig nem tűntek el a szeme alól. Másfél heti alváshiány nyomait nem tudta felszámolni egyelőre úgy sem, hogy követte Riza utasításait. De legalább nem volt annyira kikészülve sem. Mindig érdemes hallgatni a főhadnagyra, ez aranyszabály.
- Ezredes – köszöntötte őt Armstrong őrnagy a háta mögül. Roy majdnem elkezdett vele üvöltözni. Miért kell mindenkinek a háta mögé settenkedni, aztán a frászt hozni rá? – Eléggé le van soványodva, uram.
És még mindennek tetejébe fel is hívja a figyelmet arra, mennyire pocsékul néz ki. Amúgy is, csodálkozik, hogy le van soványodva, ha előtte veszélyeztette a szívritmusának egyenletességét azzal, hogy spontán ráköszön a maga két méter ötven centis magasságával?
Roy még válaszadásra sem pazarolta az energiáját, inkább tovább tanulmányozta a tükörképét. Legalább a szemfehérje már újra tiszta, nincsenek benne olyan bevérzések, mint egy hete. Azért tényleg van értelme aludni.
- Egyébként találkoztam az Elric fivérekkel! – újságolta kicsit vidámabban az őrnagy. – Az éves értékelésre jött, azt hiszem.
- De jó, úgyis jelentést kell kérnem tőle – fanyalgott Roy. Nem volt biztos benne, hogy lesz elég türelme a nikkelbolha pattogására. – Ezek szerint felnőttkorára is az állam kutyája akar maradni… elvégre tizenhat lesz hamarosan, ha jól tudom.
- Még mindig nagyon fiatal…
- Acél úgy lett alkimista, hogy tudta a kockázatát annak, hogy akár emberi fegyverként is használhatják, akár gyerek, akár nem – vont vállat Roy. – Magam mondtam el neki idestova négy éve, mi a hátránya állami alkimistának lenni. Ő tudja, mit akar.
- Igaza lehet - dünnyögte Armstrong. Roy megmosta majd megtörölte az arcát, és gondosan összeborzolta a víztől letapadt haját.
- Beszélt már a testvéreknek Hughes haláláról? – kérdezte az őrnagyot csendesen.
- Nem – vallotta be Armstrong. – Nem vitt rá a lélek, hogy megtegyem.
- Maga igazán vajszívű – csóválta a fejét Roy. – Előbb-utóbb mindenképp megtudják. Az ötös labor, a Bölcsek köve és élő emberi összetevők – Maes szeretett segíteni másoknak. Talált valamit, amikor nyomozóként kicsit be akart segíteni az Elric fivéreknek. Így van, őrnagy?
Armstrong döbbenten pislogott a tükörképével farkasszemet néző ezredesre.
- És azért nem vitte rá a lélek, hogy elmondja nekik a halálhírt, mert a testvéreket szörnyen megrázná, ha megtudnák, hogy Hughes azért halt meg, mert segíteni akart nekik. Igaz?
- Sok dologra rájött – brummogta elismerően az őrnagy.
- Egy kicsi még mindig hiányzik.

Igazi ötvös-remekmű volt minden ezüst zsebóra, amit az állami alkimisták kaptak. Riza elmélyülten nézegette a fedelén díszlő sárkánykígyót, és a köré vont ékes cirádákat. Igazán esztétikus személyigazolvány egy ilyen kis szerkezet, és fölöttébb hasznos is, hiszen ezek voltak Amestris legpontosabb és legtartósabb órácskái.
Ezzel az apró tárggyal az ezredesnek szóló összes aznapi dokumentumot elkérhette az illetékes emberektől, amíg Mustang munkába érkezik. És bár úgy tűnhetett, hogy Roy valójában piszkos módon kihasználja a főhadnagy szorgalmát, valójában nagyon is sokat jelentett az, hogy az ezredes csak úgy hagyta Hawkeye-t rendelkezni az ő nevében. Mert a zsebóra ezt jelentette. Mindenre feljogosította Rizát, ami csak Mustangnak a hatalmában állt.
A főhadnagy éppen Douglas századost, ezt a magas, őszülő, szikár arcú katonát próbálta megkörnyékezni, hogy adja le a jelentését, de a férfi leintette, mondván, hogy keresse meg később, majd – ha ez egyáltalán lehetséges – még a szokottnál is komorabb arckifejezéssel tartott valahová, feltehetőleg hivatalos ügyben.
- Maria Ross hadnagy, én Henry Douglas százados vagyok a Központi Parancsnokság nyomozási osztályáról.
Riza már előre sajnálta Ross hadnagyot, aki eddig békésen teázott egy kollégájával. A századosnak késpenge-pillantása volt, az ember lányát a hideg rázta, ha a férfi szemébe nézett. Riza sosem értette, hogy az ördögbe tudott így Henry Douglas megházasodni.
- Igen, uram, miben segíthetek? – Ennek ellenére a hadnagy egészen összeszedetten válaszolt. Noha Riza még életében nem látta Maria Rosst, ezzel a szabályos reakcióval egy másodperc alatt kivívta az elismerését.
- Maga most velünk jön – közölte szárazon a százados. – És adja át a kollegámnak a fegyverét is.
Maria Ross egy szó nélkül megtette, amit kértek tőle, de azért látszott az arckifejezésén, hogy nem nagyon fűlik ehhez a foga valójában.
- Elmagyarázná, kérem, hogy mi folyik itt? – kérdezte zordan.
- Maga az első számú gyanúsított Maes Hughes dandártábornok meggyilkolásának ügyében – felelt ünnepélyesen Henry Douglas százados.
- Hogy micsoda…? – kiáltott fel döbbenten hadnagy, és az eddigi oly kontrollált viselkedése porként omlott a fényesre polírozott járólapokra.
- Majd később felvesszük a vallomását, ne aggódjon – mondta szúrósan Douglas. – Ne ellenkezzen.
Riza eleget hallott. Nem akarta tovább nézni a békés délelőttöt felforgató eseményt, inkább gondolataiba mélyedve továbbállt, és felindultságában a zsebórát is úgy szorongatta, mintha az élete múlna rajta. Megtalálták volna Hughes gyilkosát? Ez a vékony nő ölte meg Maest, mit sem törődve özveggyel és kisgyermekkel? Mi lehetett az indítéka? Miért akarta bárki is megölni Maes Hughest? Ez volt az, ami nem illett bele egyik teóriába sem, amelyet Roy nyomozásai eredményeztek. A dandártábornok halála. Teljesen logikátlan, hiszen Hughes nem is olyan ügyosztályon dolgozott, ami kapcsolódott volna a Bölcsek kövéhez, vagy Maeshez, ami azt illeti.
- Hawkeye hadnagy! – hallott egy szokatlanul vidám kiáltást. Megtorpant és körülnézett, de nem tartott sokáig megtalálni a hang gazdáját; elvégre igen megtermett testtel áldotta meg a lélekkapcsolás.
- Edward, Alphonse, hogy vagytok? – lépdelt oda a kis csapathoz mosolyogva. Bizony, Alphonse még mindig úgy festett, mint legutóbb, de Edward… nem nőtt egy centit sem, ellenben kicsit csontosabb lett az arca, ahogy kezdett eltűnni a kisfiús kerekdedsége.
- Csak a szokásos – vigyorgott Ed. A hadnagy figyelmét azonban már másvalaki kötötte le.
- Riza kisasszony? – pislogott meglepetten a szőke lányka.
- A resembooli kislány? – pislogott még meglepettebben Riza. – Winry?
- Igen! – bólogatott lelkesen Winry. – Örülök, hogy újra látom!
- Egek, hogy megnőttél – hatódott meg teljesen Riza. – És milyen szép lettél! Hihetetlen, hogy repül az idő.
- Riza kisasszony, megnövesztette a haját? Nagyon jól áll magának! – lelkendezett Winry. Ed meg Al csak néztek, hogy a fagyos főhadnaggyal ilyen barátságos viszont ápol a barátnőjük.
- Várjunk csak, hogyha a hadnagy itt van, az azt jelenti, hogy… - Ed fejében körvonalazódni kezdett a legszörnyűbb rémálmainak egyike, amire csak rásegített, hogy egy fekete hajú, magas férfit látott közeledni. - Jaj, ne…
- Üdv, Acél – köszönt Mustang könnyedén.
- Ezredes… - hörögte elkínzottan Ed.
- Ó, milyen csinos kishölgy – csillant fel Roy szeme, és olyan elegánsan csókolt kezet Winrynek, hogy nincs még egy ember, aki azt ilyen kifinomultan utána tudta volna csinálni. - Engedje meg, hogy bemutatkozzam: a nevem Roy Mustang, a rangom ezredes, és a kedves Edward barátjának a felettese.
- W-winry Rockbell… - dadogta meglepődve Winry.
- Ezredes! – köhécselt Edward, mielőtt az ezredes további fontos dolgokat megbeszélne az ő Winryjével. Mi tagadás, féltékeny volt, de ki ne lett volna Roy Mustangra?
- Nahát, Acél – vonta fel a szemöldökét Mustang. – Nem mondod, hogy ő a te barátnőd.
- Nem a barátnőm! – fakadt ki Ed.
- Furcsa is lenne, ha olyasvalakivel járnál, aki magasabb, mint te – mutatott rá a leglényegesebb problémára Roy. Winry kuncogni kezdett.
- Értse már meg végre, hogy növésben vagyok! – üvöltötte az idősebb Elric, míg Alphonse megpróbálta lenyugtatni bátyja felizzott harci kedvét – sikertelenül.
- Rendben, rendben, elég az ingyen cirkuszból. Mi szél hozott ide benneteket?
- Homunkuluszokról akarok olvasni ezt-azt – felelt lehiggadva Edward.
- Homunkuluszokról? Minek? Amennyire én tudom, homunkuluszoknak az alkímiai úton létrehozott humanoid… izét nevezik. Egyrészt eleve tilos létrehozni ilyet az alkimistaeskü értelmében, szóval nem sokat találsz majd róluk, másrészt meg senkinek nem kellenek kontrollálhatatlan, lelketlen humanoid… izék.
- Találkoztunk egy alakkal délen – válaszolt Ed. – Dublithban voltunk a mesterünknél, és ott összefutottunk egy fickóval, aki Kapzsinak nevezte magát, és azt állította, hogy ő egy homunkulusz. De majd úgyis leírom a jelentésemben, amit maga megkövetel – tette hozzá ingerlékeny arccal.
- Kapzsi? Ez volt a neve? – Milyen érdekes. Buja, Irigy, Kapzsi – mind melléknevek, minősítik talán a gazdájukat. Kapzsi is tagja lehet ennek a szervezetnek, az Ouroborosz tetoválást viselők csoportjának, ami után nyomoz - ők viselnék a homunkulusz nevet?
- Aha. Nem közönséges ember. Képes pillanatok alatt regenerálódni, irtózatosan gyors és erős, és meg tudja keményíteni a testének széntartalmát maga körül olyan keményre, mint a gyémánt. Nagyon veszélyes ellenfél. Ezért akarok utánaolvasni a homunkuluszoknak.
- Mondd csak, Edward – lépett közelebb Mustang, hogy ne hallhassák mások – nem volt véletlenül ezen a Kapzsi alakon valahol egy tetoválás, amely Ouroboroszt ábrázolja?
- Kezdek félni magától – bámult rá meglepetten Edward. – De. A kézfején.
Ez végleg meggyőzte Royt a sejtése igazáról
- Akkor olyan részletes jelentést kérek, amilyen csak telik tőled – parancsolta az ezredes. – Egyszóval mindent. Minden apró részletet.
- Persze, persze, tudhattam volna – sóhajtott elkínzottan Edward. – Inkább azt mondja meg, hogy van Hughes alezredes! Nagyon szeretnénk meglátogatni őt.
Roy mozdulata, amely a kabátja felöltésére irányult, megakadt. Riza lesütötte a szemét. Valóban nem tudják még… El kellene mondania, hogy ne ringassanak hiú reményeket, mert annál rosszabb lesz később felébredni; de az ezredes képtelen volt rá. Nem tudta kipréselni a torkán az egyszerű szavakat, mert úgy érezte: azzal végleg megtörténtté, visszafordíthatatlanná tenné a halálesetet.
- Nincs itt – mormolta végül, inkább csak magának. Látta, ahogy a főhadnagy arca megrezzen, majd lehorgasztja a fejét. – Vidékre utazott. Sok volt a kavargás a Központban, így a feleségével és a kislányával békésebb helyre költöztek. Úgy hallottam, átvette a családi vállalkozást. – Hazudni is fájdalmas volt. Ezzel mintha letagadta volna a világ előtt barátja példaértékű hősiességét. Ez volna az a szituáció, amikor nincsen jó és rossz lehetőség, csak a gyász okozta fájdalom? – Soha többet nem jön vissza.
- Értem… nagy kár – sajnálkozott Edward.
- Veszélyes lehet a hadseregben dolgozni – bólintott együttérzőn Alphonse.
- Pedig úgy szerettem volna látni… - lógatta a fejét bánatosan Winry.
- Megyünk, hadnagy – intett Hawkeye-nak Roy. Nem nézett rá. Képtelen lett volna Riza szemébe nézni ezek után. – Te meg ne cselekedj elhamarkodottan, Acél.
Ez volt a Mustang-féle távolságtartó módszer, amellyel tulajdonképpen azt akarta mondani, hogy „vigyázz magadra", de ilyet mégsem vett a szájára soha. Remélte, hogy Ed érti, mit szeretne kívánni neki. Ha mégsem, egy nap majd úgyis rájön. Addig meg hadd maradjon gyerek, van elég gondja így is – higgye csak azt, hogy őt pusztán mások terrorizálása vezérli.
- El az első alkalom, hogy gyerekként kezelte őket, uram – állapította meg Riza, amikor már messze jártak. Nem volt tolakodó a megjegyzése, de Roy most az egyszer azt kívánta, bárcsak meg se szólalt volna – hogy ne legyen most szükség holmi mondvacsinált magyarázatra.
- Jobb, ha még nem tudják. Így semmi sem zavarja meg őket a küldetésükben. – Roy nem kísérletezett, lemondóan megrázta a fejét. – Vagy valami ilyesmi. Nem is próbálok magyarázkodni. Lágyszívű, nevetséges alak vagyok. Semmi alapom Armstrong őrnagyot puhánynak nevezni.
Rizának a nyelvén volt, hogy azt mondja, ez a lágyszívűség az ezredes egyik legkedvesebb vonása, de ilyet még hivatalon kívül is aligha mert volna kibökni, nemhogy itt, munka közben. Visszafojtotta hát kikívánkozó szavait, és inkább úgy döntött, informálja felettesét a legfrissebb hírekről.
- Ami az őrnagy beosztottait illeti – kezdte habozva -, egyikük egy fontos gyanúsított Maes Hughes dandártábornok meggyilkolásának ügyében.
- Kicsoda? – hördült fel Roy, szinte már állati hangon.
- Maria Ross hadnagy. Tagadja a vádat.
A reakció pontosan az lett, amit várt.
Roy tekintete elsötétült, jobb kézfeje – noha nem volt rajta semmi – csettintésre rezdült. Hát csak rájöttek azok a mihasznák a nyomozási osztályon, ki a tettes? Elég sokáig tartott. És most, hogy belegondol… nem lehetséges, hogy a hadnagy ugyanúgy tagja annak a szervezetnek, mint Buja és Irigy? Elvégre éppen ő volt az, aki látta felrobbanni az ötös labort, éppen ő adott korrekt személyleírást Irigyről, éppen ő festette le neki pontosan azt az Ouroborosz tetoválást. És éppen ezek a tények azok, amelyek mellette is szólnak: ha valóban a szervezet tagja, miért árulná el az egyik társuk külsejét, és a megkülönböztető pecsétet? Hogy elterelje magáról a gyanút? Elég nevetséges ballépés volna ez, hiszen ha nyomozásra kerül sor az ötös laboratórium kapcsán, a detektívek csak hozzá tudnak fordulni; no meg Denny Brosh-hoz. Akit mondjuk a határozott fellépésű Ross könnyen a markában tarthat… és érdekes módon Ross sokkal többet és alaposabban tudott beszélni az incidensről, mint kollegája. Ez persze lehet azért is, mert Brosh egyértelműen tapasztalatlan, esetlen zöldfülű Rosshoz képest, és az pedig tény és való, hogy a jelentéseik megerősítették egymást. Nagyon furcsa. Felpillantott komor gondolataiból, amikor Hawkeye kicsiny kezét érezte a vállán.
Riza nem szólt semmit, bízott abban, hogy ha kiszakítja a fejében uralkodó komor tervek kovácsolásából Royt, akkor mára már nem süpped vissza a dühtől hajtott nyomozásba. Riza ismerte annyira az ezredest, hogy tudja, az egész alvászavaros időszaknak mind az az oka, hogy Roy szinte eszét vesztve keresi a megoldást a rejtélyre, amelybe belebonyolódtak, és a stressz, az izgalom és eközben a követelések teljesítése akkora nyomást gyakorol rá, hogy nem is csoda az, hogy aludni persze nem tudott egy jó darabig. Roy láztól csillogó szemekkel nézett farkasszemet néhány hosszú pillanatig Rizával, majd felvillant a tekintetében az elhatározás lángja.
- Keressen meg minden dokumentumot, ami kapcsolatban van Maria Ross hadnaggyal – utasította Hawkeye-t.
- Minden dokumentumot? – ismételte a pontosítás végett a főhadnagy.
- Úgy bizony. Minden apró említést. – Roy felpillantott az impozáns Parancsnokság monumentális oszlopaira. - Legyen gyors, és észrevehetetlen: ez egy halálosan titkos feladat, megértette?
- Igenis, uram – tisztelgett Riza, és már el is tűnt. Roy tudta, hogy számíthat rá. Ha valaki, hát az alapos Hawkeye egyetlen nyomot nem fog hagyni maga után, és valóban minden létező iratot összeszed majd. A gyorsaságában is bízott. Nem látott még soha olyan páratlan katonát, mint Riza. És ha kétségtelenül, bizonyítékokkal alátámasztva elmondható lesz, hogy Maria Ross a felelős Hughes haláláért, maga fogja csontig égetni a kisasszony húsát - személyesen.

End Notes:

Elnézést a késésért, csak hazajöttem, és fel kell számolni a káoszt, ami itthon uralkodik. És nemsokára con! =D