Nem lehetek mindig mindennek az ura. Néha hagynom kell, hogy mások vigyázzanak rám, olyanok, akikben megbízhatok. ~ Laurell Kaye Hamilton
Éppen úgy, mint a régi szép időkben.
Riza apróra összekucorodva bámulta a távcsöves puska keresztjén át Falman lakását. Már harmadik napja figyelték a hadnagy és Barry tartózkodási helyét, Fuery, Havoc és ő. Főleg az utóbbiak: Havoc fekete maszk mögé rejtve egész arcát (ezt Mustang találta ki, hogy addig se dohányozhasson) járőrözött az épület körül éjszakánként, Hawkeye meg reggeltől délutánig. Ilyenkor estefelé pedig mindketten rajta voltak az ügyön. Fuery inkább a kapcsolatépítés technikai részét dolgozta ki, hogy Mustang folyamatosan értesülhessen arról, hogy mi történik. Riza elmosolyodott. A kódnevek kiötlése is az ezredes érdeme volt, noha nem kis feladatnak bizonyult rávennie a beosztottait, hogy női neveket viselve dolgozzanak. De ki is gyanakodott volna arra, hogy ha a könnyűvérű Roy nőkkel beszélget az irodájában, akkor azok valójában a saját, szupertitkos küldetésen munkálkodó beosztottai? Persze Havoc kikérte magának, hogy ő Jacqueline legyen, és azt is, hogy Roy gúnyt űzzön belőle azzal, hogy Falmant Vanessa kódnévvel látja el, mikor nincs két hónapja, hogy a pultos lányt, aki szintén e névre hallgatott, lecsapta a kezéről. Mégis, Rizának nem ez az emlék maradt meg igazán, sokkal inkább az, amikor Roy az ő álnevét kezdte fontolgatni.
- Magával meg mihez kezdjünk, Hawkeye? – tűnődött. – Férfineveket könnyebb nővé alakítani, de magának valami egészen újat kell kitalálnom.
Roy úgy körözött körülötte, és olyan tekintettel méregette őt, hogy Riza – bár hozzá volt már szokva felettese minden képtelenségéhez – mégis úgy érezte, mintha nyitott könyv lenne az ezredes előtt. Szinte csiklandozta őt Roy kígyópillantása.
- Mondják csak – fordult hirtelen a kollégáihoz –, milyen nevet képzelnének el egy ilyen különleges nőnek, mint Hawkeye? Valami egyszerű, mégis kifejező.
- Teljesen mindegy, uram, elvégre ez csak egy… - kezdte volna Riza.
- Sssh – intette le az ezredes. – Tudja, hogy ez a kedvenc részem az egész akcióból. Imádom az álneveket. Riza, Riza, Riza… Valami gyönyörű név kell magának.
Rizának óhatatlanul is eszébe jutott, milyen jó lenne még százszor hallania a nevét Roy szájából. Meg az is, hogy az ezredesnek igazán nem kellene ennyire bizalmasra fordítania a helyzetet, mikor Havoc bögre nagyságú szemekkel lesi a szituációt.
- Elizabeth – susogta lágyan Roy. Tudta, hogy Riza úgyis hallja, hiszen alig centiméterekre állnak egymástól. – Egyszerű, mégis kifejező, és éppen olyan dallamos, mint Hawkeye hangja. Tökéletes. És még hasonlít is egy kicsit a maga keresztnevére.
Riza csak bámult rá, nem tudta, hogyan is fogadja az ezredes kedvességét. Roy rávigyorgott.
- Mi van, talán nem tetszik? – kérdezte pimaszul.
- De… dehogynem. Köszönöm, uram – mondta félve, és Roy halkan felkuncogva hagyta ott összezavarodottan álldogáló főhadnagyát, hogy a további instrukciók kiosztásával foglalatoskodjon.
Azóta sajnos csak Roy hangját hallhatta Fuery technikai csodáinak hála.
- Szervusz, Elizabeth! – rikoltotta Roy a fülébe, és ő magában mosolygott, mert mindig öröm volt hallani őt. Persze puszta színészkedés volt a beszélgetésük, tekintettel arra, hogy a hadsereg vonalait bármikor lehallgathatták. Riza mégis szíve mélyén azt kívánta, bárcsak igazak lennének. Szeretett volna mindig ilyen bizalmasan beszélgetni Royjal, leghőbb álma vált volna valóra ezzel. – Hogy megy a bolt?
- Pompásan – válaszolt Riza könnyedén, miközben a kihalt utcát fürkészte. – Elég kevés vendégünk van, úgyhogy örülök, hogy hívtál, addig sem unatkozom.
- Mindig szívesen szórakoztatlak, Elizabeth – kuncogott Roy. – Kate megszerelte neked a telefont?
Kain Fuery, álnevén Kate mérgesen horkant fel, mert persze ő is hallgatta a beszélgetést, és ő sem volt kibékülve a névvel, amit Mustang rásózott.
- Igen, éppen ebédszüneten van. Megint az irodából hívsz?
- Igen, mert hallanom kellett a hangod!
- Milyen kedves vagy, Roy – válaszolt őszintén Riza. - De mondd csak, nem lesz baj abból, hogy mi itt beszélgetünk? Nem szeretném, ha jönne a csúnya és ijesztő főhadnagyod, és bántana téged. – Noha Riza teljesen poénra vette a telefonálást, ennek érdekében remekül imitálta az efféle boltos kisasszonyok jellegzetes hanghordozását, és a szavainak dallama akkor sem bicsaklott meg, amikor jól elnyújtotta a saját negatív jelzőinek magánhangzóit; de a szíve mégis elfacsarodott. Ki tudja, hányszor játszódott le hasonló telefonbeszélgetés Roy kuncsaftjai között, és valószínűleg az ezredes tényleg csak csúnya, ijesztő, és néha idegesítő nőnek látja őt. Már ha nőnek egyáltalán.
- Ettől nem kell félned – nevetett Roy. – Hawkeye szabadságon van, úgyhogy most nyugodtan beszélgethetek veled!
Az irodában mindenki együttesen megcsóválta a fejét, mintha begyakorolták volna. Hát ez történik, ha a szigorú és tiszteletreméltó főhadnagy néhány napra távozik: Roy Mustang rögvest úgy viselkedik, mint egy neveletlen kamasz.
- Ennek örülök – felelt mosollyal a hangjában Riza. – Egyébként… - Nem fejezte be a mondatot. A fekete ruhás Havoc, és mellette Falman futottak ki a ház ajtaján, nyomukban a vonakodó Barryvel. Utánuk egy furcsa, nem egészen emberien, inkább majom módra mozgó alak robbant ki, az ajtót is magával rántva, nem törődve a zsanérok nyekkenésével, amik így végül megadták magukat.
Riza kibiztosította a puskát, és az ismeretlenre fordította. Nem lőtt, mert Havoc egyelőre a saját pisztolyával remekül kézben tartotta a dolgokat, megfékezte az alak támadásait, míg Falman a támadni kész Barryt próbálta visszatartani. Meg aztán, lehet, hogy élve kell az ismeretlen, hogy kifaggathassák… Valószínűleg Havoc is ezért tüzel olyan óvatosan, mert annyira még ő sem lehet béna, hogy két méterről ne találjon el egy méretes, mozdulatlan embert. És ráadásul… Riza felszisszent. Gyakori hiba volt ez azoknál, akik nem sokat bántak lőfegyverekkel: a töltény helytelen behelyezése annak beszorulását okozhatja, ami a pisztolyt használhatatlanná, gazdáját védtelenné és harcképtelenné teszi. Havockal is ez törté ismeretlen persze vadul nekitámadt, kihasználva a férfi tehetetlenségét, de természetesen nem számolt a Sólyomszeművel. Riza pontosan a kézfején lőtte meg őt, hogy az életét ne veszélyeztesse, de azért meggyőzze arról, hogy nem jó ötlet megtámadni senkit.
- Mi történt, Elizabeth? – hallotta Roy vidámnak álcázott, de aggodalmasba hajló hangját.
- Semmi vész, Roy – nyugtatta meg kedvesen. – Jacqueline-t molesztálta egy vásárló, de már lerendeztem.
- Jaj, de kemény vagy, Elizabeth! – nevetett Roy ismét önfeledten. – Remélem, nem vagy túl tüzes a többiekkel, azt nekem tartogasd ma estére, jó?
- Úgy lesz – ígérte Riza oda sem figyelve, szemöldökét gondterhelten vonta össze. – Van egy kis csetepaté az üzletben. Egy vásárló nagyon kellemetlenkedik.
- Azért remélem, minden rendben – fuvolázta Roy.
- Nem egészen – mordult fel Riza, hallva a háta mögött súlyos léptek döngését. – Egy tiszteletreméltó vendég engem is meglátogatott.
Megpördült, hogy a legbizarrabb figurával nézzen szembe, akit valaha látott. Széltében-hosszában hatalmas volt, de inkább széltében: szoros, fekete ruha borította a testét, még jobban kiemelve a rémisztő kövérségét. A kopasz feje is kerek volt, akárcsak az alkata; nagy, húsos orral, apró, mélyen ülő szemekkel, és hatalmas, félelmetesen vigyorgó szájjal megkoronázva az összhatást.
- Jó napot – szólalt meg meglepően vékony hangon. – Enni szeretnék.
- Azt sajnos nem adhatok – felelt sötéten Riza, és néhány jól irányzott golyóval eltette volna láb alól a furcsa alakot; fejre, szívre és gyomorra célzott, de semmi sem történt. A golyók egy mélyedést hagytak maguk után a puha testben, majd a lyukak vörös szikrázással begyógyultak. – Ez… micsoda? – nyögött fel rémülten.
- Elizabeth! – hallotta Roy féltő kiáltását a vonal másik oldalán. – Minden rendben?
- Nem golyót szeretnék enni, hanem téged – nyafogott az alak. – Végeztél már?
Sajnos igen, döbbent rá Riza. A golyók száma bizony véges, és a puskában egyetlen töltény sem maradt már.
- Elizabeth!
Riza fejéről lecsúszott a készülék, amikor félreugrott a támadója – testméretéhez képest meglepően gyors – karcsapása elől. Sajnos elég kevés volt a hely a toronyszobában, és a nagy test most előnyére vált az idegennek; Riza semerre sem tudta volna kikerülni. Közelharcban nem jeleskedett, és nem is lett volna sok esélye a roppant erősnek tűnő lény ellen… akinek ráadásul a golyók mit sem ártottak.
- De jó, akkor ehetek – örvendezett a kövér emberke, közelebb lépett, teljesen bekerítve Rizát, és nagyra tátotta száját. A főhadnagy rémülten felhördült. Most őt komolyan meg akarja enni ez a szörnyeteg? Úgy tűnik. Rémült szemei túl késői felismeréstől csillantak fel, amikor meglátta az Ouroborosz tetoválást a monstrum nyelvén. Akkor hát ő is egy közülük! Roynak meg kell tudnia… csakhogy már moccanni sem tud az alak miatt.
A lény azonban felnyögött valamiért, és lassú közeledésének vége szakadt, mert más kötötte le a figyelmét, egész pontosan egy dühösen hörgő, kaffogó kutya, Fekete Fantom, akifelhúzott ínnyel, kivillanó fogsorral, felborzolt bundával és hátracsapott füllel a gazdáját megtámadó alak fejének ugrott. Riza kapott a lehetőségen, és elslisszolt az emberke mellett.
- Fantom, gyere ide! – kiáltotta Riza. Semmi kedve nem volt végignézni, ahogy a szörny felfalja a kutyáját, és Fantom támadásai meg úgysem hatnak. – Köszönöm, Fuery – biccentett a mellé szegődő törzsőrmesternek.
- A kutyájának köszönje, asszonyom – mosolyodott el Fuery, és egy pisztolyt dobott a főhadnagy kezébe. – Képtelenség volt visszatartani, azt hiszem, érezte, hogy a gazdája veszélyben van.
- És sajnos ez még nem múlt el – morogta komoran Riza a közeledő ellenségükre pillantva. – Ki kéne löknünk valahogy az ablakon, mert a golyó nem fogja.
- Tüzelünk rá?
- Aha.
A szót tett követte, és a falánk emberke valóban az ablak felé tántorodott, neki is csapódott, egyensúlyát vesztve, ám nem fért ki rajta.
- A rohadt életbe! – üvöltött fel roppant elegánsan Riza, amiért az alak kövérségére nem gondoltak. – Most mihez kezdjünk?
- Nem tudom, de én kifogytam – szólalt meg aggodalmasan Fuery.
Riza rádöbbent, hogy a beosztottjának igaza van. Neki sem lehetett már sok tölténye… egy golyó maximum.
- Nincs több lövés? Ehetek végre? – csillant föl a lény szeme, és még jó étvágyat is kívánt magának. Riza közelebb húzódott Fueryhez. Lehetetlen, hogy ne lenne megoldás, amivel ezt a szörnyeteget hidegre lehetne tenni. Biztosan van valami… Agya vadul zakatolt, hogy rájöjjön, mivel lehetne egy olyan alakra támadni, aminek nem árt a golyó. Aztán csüggedten ébredt rá, hogy ha van is valami ilyen fegyver, neki biztosan nincs a birtokában.
- Mit csináljunk, Kain? – szólította először a keresztnevén a beosztottját. Elvégre lehet, hogy már úgyis mindegy. – Van valami ötlete? Bármi!
A szörnyeteg azonban nem hagyott időt a gondolkozásra. Nagy lapátkezével megragadta Riza karját, és a főhadnagy nagyot nyelve döbbent rá, hogy az ellenfelük elég erős ahhoz, hogy mindennemű kapálózása eredmény nélkül maradjon.
- Engedj már el, te behemót rondaság! – sikított olyan hangosan, ahogy csak telt tőle, és minden erejéből rugdosta a kövér hasat.
- Ficánkol az ennivaló – kuncogott a behemót rondaság, és ismét kitátotta a száját.
- Főhadnagy! – kiáltott rémülten Fuery, és Riza rezignáltan lehunyta a szemét. Úgy tűnik, Kain Fuery hangja kíséri majd őt ennek az ocsmány lénynek a gyomrába.
Amikor Roy hallotta, hogy Riza holtra váltan felnyög a vonal túlsó végén, rögtön tudta, hogy nagyon nagy a baj, ha a mindig mindent jól fogadó, készenlétben álló főhadnagy így reagált rá. Ki támadhatta meg Rizát? Egy emberrel könnyedén elbánik a nő, de ha többen vannak… vagy annak a szervezetnek a nem mindennapi tagjai… Roy lehunyta a szemét, hogy lehiggadjon, de csak még szörnyűbb képeket látott felvillanni. Például Rizát látta, ugyanúgy vérbe fagyva, holtan, ahogy Maest is… Még egy haláleset, miatta? Maes is őt hívva halt meg, Rizát pedig ő rendelte ki a toronyba. Nem engedheti, hogy ez megtörténjen. Minden magyarázat nélkül otthagyta az irodában dolgozókat, lerobogott a Parancsnokság lépcsőin és kocsiba pattant. Az összes létező szabályt és korlátozást áthágva száguldott végig az utakon, kétségbeesésében a kormányt szorítva karja minden erejével. Nem veszítheti el őt. Nem veszítheti el Rizát, hiszen szereti azt az átkozott nőt, csak túl gyáva ahhoz, hogy ezt meg is mondja neki… Csak érjen oda időben! Sosem tűnt még ilyen kínosan hosszúnak elérni egyik pontból a másikba. Kettesével szedte a lépcsőfokokat, amíg felrohant a toronyba. Hangokat hallott, a főhadnagy sikolyát és Fuery üvöltését. Nehezére esett ugyan, de lelassított, hogy meglepetésszerűen támadhasson, ám amikor belesett a szobába, fellobbant benne a düh, és képtelen volt tovább logikusan gondolkozni, mert valami nagy, kövér szörnyűség az ő Rizájának karcsú alakját szorongatta a két keze közt. Azon nyomban kisebb tűzorkánt szabadított a furcsa lényre.
A monstrum hátratántorodott, és kiejtette a megdöbbent főhadnagyot a lapátkezei közül, Roy ezt egy elégedett mordulással konstatálta. A következő csettintés még nagyobb vihart idézett elő, a forróság még messziről is égette és pirosra festette Riza arcát. A kövér lény azonban testével kitörte a torony falát, és úgy zuhant alá. Fuery odasietett, hogy meggyőződjön a haláláról, Roy pedig a földön kuporgó nőhöz rohant.
- Megsérült, főhadnagy? – karolta át aggodalmasan, de Riza úgy mordult fel, mintha Fekete Fantom hangja költözött volna a torkába.
- Mit keres maga itt? – kiáltott fel irtózatosan dühösen.
- Éppen megmentem magukat – vigyorgott szemtelenül (és bátran) Roy a roppant mérges nő arcába.
- Ennél nagyobb ostobaságot el sem követhetett volna! – ugrott talpra Riza, lerázva magáról Roy kezét. – Az ellenség most kapcsolatba fogja hozni magát velünk! Az irodában kellett volna maradnia, bármi történjék is.
- Tudom, tudom, hülye vagyok, most boldog? – forgatta a szemét Roy bosszúsan. Jobban örült volna, ha Riza kicsit kedvesebben fogadja azt, hogy holtra váltan idesietett őt megmenteni. Sajnos taktikai szempontból a nőnek volt igaza, így hát nem is ellenkezett vele.
- A célpont menekülni próbál! – jelentette Fuery a faltól.
Roy is felpattant, és kitépte Fuery kezéből a távcsövet, hogy ő is lássa, mi történik.
- Törzsőrmester, maga most eltűnik, semmi port ne hagyjon maga után – utasította Fueryt.
- Fantom, te pedig vele mész – parancsolt a kutyájára Riza, és Fantom engedelmesen vakkantott egyet.
- Mi pedig követjük a célpontot – fejezte be Roy. – Gyerünk, főhadnagy!
End Notes:
Kicsit késői órán, kicsit megkésve, de itt az új fejezet. Remélem, nem okozott csalódást! ^_^
