Ha valaki keresztezi az utunkat, mindig hordoz valamilyen nekünk szóló üzenetet. Véletlen találkozások nincsenek. ~ James Redfield
- Ez egészen jó muri – állapította meg Roy. Befogta az orrát, hogy felismerhetetlenné torzult náthás hangot adhasson ki, és Riza fejcsóválásától kísérve kapcsolatba lépett a rádióállomás központjával. – Figyelem, Sebzettet láttuk a nyolcadik kerületben!
- Sebzettet? De hiszen az imént kaptuk a jelentést a tizennegyedik kerületből… - Riza már szinte sajnálta az összezavarodott diszpécsert. Roy megszakította a kapcsolatot, hogy aztán fejhangon, magasan sápítozva, szinte már lányosan értesítse a központot arról, hogy a hatodik kerületben Sebzett idős arisztokrata úrinőket molesztál.
Riza eközben a beérkező hívásokat hallgatta, és továbbította Roynak a lényegesebbek tartalmát. Nem tagadta volna le, hogy kellemes volt úgy együtt dolgozni az ezredessel, hogy nem kellett figyelő szemektől tartva olyan szigorúan szorítkozniuk a hivatalos hangvételre. Nem szórakoztak ugyan egymással, hiszen nem játék volt ez, még akkor is, ha Roy annak fogta fel, de Riza elhagyta az „uram" megszólítást a szavai végéről, és Roy egészen természetesen vette a szájára a beosztottja keresztnevét. Riza. Ahányszor kimondta, annyiszor tetszett neki egyre jobban a hangzása, és annyiszor akarta a nő fülébe suttogni újra és újra.
- Ezredes! – kiáltott rá Riza.
- M-m-mi? – Roy rádöbbent, hogy percek óta Rizát bámulhatja. Szörnyen bele tudott feledkezni abba, hogy olyan apró és egyszerű részleteket figyel meg, mint például azt, ahogy Riza homlokába hullanak a csat börtönéből kiszabadult fürtök, és ott aranylanak kedves arca körül.
- A katonai rendőrség védelmébe vett egy fiatal lányt. Állítólag az Acél Alkimista közeli barátja. Winry Rockbell lesz az, bár a nevét nem mondták – ismételte Riza egy elnéző mosollyal.
Roy összeráncolt homlokkal meredt ki az ablakon. A dolgok talán kezdenek komolyra fordulni. Mi van, hogyha Edward elejtett egy homunkuluszt? Nem maradhat ott a város közepén, még elvinné a hadsereg. Ráadásul Winry ottléte csak tovább bonyolítja a dolgokat.
- Riza.
- Rendelkezzen velem, uram – állt fel Riza. Igen, ez már a hivatalos hangvétel volt, de ettől Roy csak még erősebben érezte a feltétlen bizalmat a szavak mögött. Tudta, hogy Riza engedelmeskedne, bármit kérne tőle, mert hisz abban, hogy ő a jóra törekszik és helyesen dönt. Bizony, ez a bizalom nagy terhet is rótt Roy vállára. Mert mi van akkor, ha rosszul dönt…?
- Menj a helyszínre most, és rendezd el a dolgokat úgy, ahogy jónak látod. – Fel sem pillantva írta fel Knox doktor címét egy papírlapra. Így is szinte égette az arcát Riza hitetlenkedő tekintete. - Este találkozunk ezen a helyen, de senki se kövessen oda! – nyújtotta át a cetlit, aztán ő is felállt, és Riza borostyánszemére függesztette a tekintetét. – Ne nézz így rám. Tudom, hogy szokatlan, de általában te sokkal jobban tudod, mit kéne tenni, csak rám bízod magad. Most dönts te. Ne tégy úgy, mintha nem tudnál egyedül boldogulni. Hiszek benned, Riza.
- Ezredes…
- Vigyázz magadra – mormolta a nő fülébe Roy. – Veszélyes helyre küldelek. Ha bármi bajod esik, lefokozlak hadnagynak, megértetted?
- Igen.
- Bármilyen ellenvetés, javaslat?
- Ne gyere utánam semmiképpen. Világos? – Riza komolyan fürkészte a hollószín szemeket. – Ha az összes homunkulusz rám veti magát, te akkor se siess a megmentésemre.
- Ezt nem ígérhetem meg.
- Ezredes. – Riza hangja úgy csattant, mint az ostor, és Roy meghunyászkodva sunyta le a fejét.
- Megpróbálom. Ez minden, amit mondhatok.
- Rendben. – A főhadnagy már ki is perdült az ajtón, és Roy hosszan nézte a becsukódó rézkilincset. Féltette elengedni Rizát. Félt, amikor messze volt tőle. Ez talán a negatív árnyoldala volt annak a biztonságnak és harmóniának, amit akkor érzett, mikor maga mellett tudta a nőt. Mély sóhajjal tért vissza a kommunikációs eszközökhöz.
Riza futtában felkapta Fuery szemüvegét, kiverte a lencséket belőle, és felhúzta, majd kirántotta a csatot a hajából, és a lépcsőn lerohanva megszemlélte az összhatást a fémkorlát tükröződésében. Remek. Első látásra senki sem mondaná meg, hogy Riza Hawkeye áll előtte, a lusta ezredes réme. Riza úgy ítélte, jobb, ha nem hozzák kapcsolatba őt és Royt Edward homunkulusz-vadászatával, és ezzel a csipetnyit megtévesztő külsővel akarta elszállítani a homunkuluszt a megadott címre. Nem lesz könnyű, hiszen ezek mégiscsak természetfeletti lények, és ő semmi effélét nem tud felmutatni, de bízott abban, hogy az alkimisták sikeresen harcképtelenné, de legalábbis meggyengültté teszik a furcsa teremtményeket. Azért a volánt markoló kezein látszott a feszültség, csontjai fehéren meredtek ki a bőre alól, úgy szorította a kormányt.
A vér jellegzetes, fémes szaga csapta meg az orrát, ahogy lefékezte az autót. Ismerte ezt a bűzt, hiszen érezte eleget Ishbal harcmezőin. Azt a különös, X alakú sebhelyet meg még jobban ismerte, és tekintettel arra, hogy Edward és Alphonse is a színen voltak, Riza a férfi térdkalácsába lőtt, hogy az Elric fivérek dolgát megkönnyítse. Fogalma sem volt, mit akarnak kezdeni Sebzettel, és nem is szándékozott beleavatkozni, így azonban a fiúknak már nyert ügyük lesz a sorozatgyilkos ellen.
Ami még fontosabbnak tűnt, az a szintén jól ismert apró, kövér emberke alakja volt, most eltorzulva, mert fémrudak hálózták be a testét, gömbölyű gombolyagba szorítva össze őt. Szóval sikerült elkapniuk egy homunkuluszt, Riza le volt nyűgözve. Emlékezett, hogy ő mennyire nem bírt ezzel a kövérrel annak idején. Mellette egy viharvert, markáns fiú álldogált lihegve. Sápadt arcán mély vágás vöröslött, hosszú, fehér szalaggal lófarokba fogott fényesfekete haja csapzottan, borzasan omlott végig a meztelen hátán. A legfeltűnőbbek mégis a keskeny, még Royénál is sokkal-sokkal vékonyabb metszésű szemei voltak, és Riza már hallott arról, hogy a xingieknek efféle különleges szemeik vannak, így feltételezte, hogy akit lát, az a sokat emlegetett Ling lesz, úgyhogy rákiáltott.
- Szállj be! – És Ling engedelmeskedett. Riza nem akarta tudni, milyen súlyos is egy homunkulusz, pláne nem a legkövérebb példány, úgyhogy inkább némán csodálta, hogy a fiú könnyedén felkapja a rudakba csomagolt hatalmas testet.
- Várjon, hadn… - kezdte a szokásos edwardos üvöltözést Edward, de Riza szigorúan rápillantott, és az alkimista torkára forrasztotta a szót. Amikor úgy tűnt, hogy Ednek leesett, mit akar elérni, és Linget is a kocsiban tudta, Riza tövig nyomta a gázpedált, és a katonaság, Sebzett, Ed és Al döbbent tekintetétől kísérve elhajtott.
- Te vagy Ling, ugye? – szólt hátra, miközben végigsuhantak a városon.
- Aha – morogta válaszképpen a fiú. – És te?
- Riza Hawkeye, Mustang ezredes beosztottja. Biztos helyre viszlek téged és a homunkuluszt. – Riza sem értette egészen, miért kell éppen Knox doktor elhagyatott házához menniük, de nem kérdőjelezte meg Roy tervét, és egyébként is tisztában volt azzal, milyen bizalmas viszonyban van az öreg orvos és az ezredes. Knox fedezte Roy hátát Maria Ross ügyében, és régi ismerősök lehettek Ishbal idejéről. Riza egyébként is megtanulta már az évek alatt, hogy nem illogikus dolog Roy parancsait követni.
- Várj! A kísérőm elszakadt tőlem – szakította félbe hevesen Ling. – Meg kell találnunk őt.
- Sajnálom, erre nincs időnk – rázta a fejét Riza, és visszafojtott egy nem ideillő mosolyt. Ling furcsa xingi akcentusa igazán mulatságos volt.
- Lan Fan a fél karját adta azért, hogy ez a homunkulusz most itt lehessen! Ő a barátom, és nem fogom sorsára hagyni! – kiabált elvörösödve Ling.
Riza szótlanul vezetett tovább egy darabig, a csendet csak a fiú dühös szuszogása törte meg, türelmetlenül várva Riza elutasító vagy beleegyező válaszára. A hadnagy jól ismerte az érzést, amiről Ling beszélt: azt, amikor bármi áron szerettünk védelmére akarunk sietni tűzön-vízen át, a fontosabb dolgok, eszmék épségével sem törődve. Nem ezt tette Roy vele is annyiszor? Nem ez az érzés gyötörte őt egész végig, amikor a hármas labor megrázkódott egy robbanás miatt, és ő úgy haladt tovább, hogy csak arra tudott gondolni, mi történhetett az ezredessel? És nem ezért sújtotta őt földre a bűntudat, amikor Bujától Roy haláláról hallott? Megmenthette volna, ha akkor visszafordul, futott át az agyán két gátját vesztett őrült sikoly között. Riza megrázta a fejét. Tessék, már megint a szívére hallgat, ahelyett, hogy józanul gondolkodna. Roy Mustang egyértelműen rossz hatással van rá. Bekanyarodott egy néptelen utcácskába és lefékezett, közben már azon kattogott az agya, milyen negatív következményei lehetnek ennek a meggondolatlan, cseppet sem racionális lépésnek.
- Nem bánom – mormolta végül kedvetlenül. – Húsz percet várok itt. Addig kerítsd elő a barátodat a föld alól is. Ha nem érsz vissza, elhajtok.
Ling csúnyán nézett rá. Riza tudta, hogy elég kevés időt hagyott neki, de így is szorongatták torkát a veszély és az üldözöttség kellemetlen karmai. Végigkaparászták a bőrét, és nyugtalanságot itattak a mozdulataiba és tetteibe. Az autó beépített rádiójának órájára pillantott, és figyelni kezdte az idő kínosan lassú múlását, miközben Ling fénysebességgel elviharzott.
Sosem tartott még ilyen soká az, hogy a digitális egyes szám kettesre változzék, és Riza biztos volt benne, hogy Ling számára viszont kétségbeejtően gyorsan repülnek a másodpercek. De hiába, húsz perc elteltével a fiú még sehol sem volt. Riza felbőgette az autó motorját, de a pedál lenyomására nem került sor. Még öt percet adott magában Lingnek, és közben átkozta azt a szentimentális fejét. De megérte várni, és Riza jó döntést hozott. Éppen csak néhány perc telt el, és a sikátor sarkán a lélekszakadva rohanó Ling kanyarodott be, karjában egy fekete ruhás, magatehetetlennek tűnő alakkal.
- Köszönöm – zihálta, mikor a kocsihoz ért. – Tudom, hogy több időt adtál.
- Nincs mit – válaszolt oda sem figyelve Riza. Aggodalmas arccal méregette Ling barátját. Egy fiatal, szép arcú lány volt. Arca szinte hullafehérre sápadt, feltehetőleg a vérveszteségtől, és homlokába hulló ébenfekete hajtincsei éles kontrasztot alkottak finom, hamvas bőre színével. Szeme, noha behunyta, ugyanolyan vágású volt, mint Lingé, megkérdőjelezhetetlenné téve xingi származását. Egyszerű sötét ruháját vér színezte meg, komor mélyvörös foltokat hagyott a páncélzatán, és a levegőben is olyan erősen terjengett körülötte jellegzetes, fémes szag, hogy Riza egy pillanatig sem csodálkozott azon, hogy a lány eszméletét vesztette. Bal karjának ruhaujja hiányzott… és – mint Riza meghűlt vérrel észlelte – a karja is. Még mindig bőséggel folydogált onnét a vér.
- Mit csináljak? – tördelte a kezét Ling idegesen, és görcsösen simogatta a lány arcát. – Lan Fan… Lan Fan… Mondj valamit, kérlek!
A lány persze nem válaszolt, Riza pedig rájött, hogy a leghasznosabb az lenne, ha mielőbb orvosi kezelésben részesülhetne, ezért határozottan rámordult a nyugtalan fiúra.
- Ling, szállj be. Orvoshoz visszük.
Ling bizakodva pillantott rá. Nem sokat tudott az amestrisi orvoslási módszerekről, de ha legalább biztos kezekben tudhatta volna Lan Fant…
- Induljunk gyorsan. – Torkában dobogó szívvel szállt be a kocsiba, és szorongatta az eszméletlen Lan Fan kezét. Riza bólintott, és teljes erővel a gázpedálra taposott. Csikorgó kerekekkel hajtottak tova.
End Notes:
Entschuldigung für die Verspätung, Németországban voltam az elmúlt hosszú időben, és elmondhatom, hogy fantasztikus volt, meg azt is, hogy nyilván sem időm, sem gépem nem volt arra, hogy írjak. Remélem, megértitek és nem haragszotok nagyon! ^^;
Mondjuk kaptam egy ilyen "milyen köcsög vagy, amiért nem frissítesz" kommentet, amire válaszoltam, aztán kis idő múlva töröltem is, nehogy ilyen e-war bontakozzon ki az én lökött ficem miatt, és, izé, csak szeretném leszögezni, hogy elég nagyra törő céljaim vannak, a jó öreg ELTE az, amit kitűztem magamnak, és oda bizony nem egyszerű bekerülni, tehát Macskusznak mostanában tanulnia kell, akár tetszik, akár nem. Szóval, tudom, hogy pocsék, mikor olvasol egy történetet, és az atyaúristennek sem hajlandó folytatás jönni, és sajnálom, de ez van. Pillanatnyilag az életem, a jövőm és az álmaim fontosabbak egy fanfictionnél. ^^; Ezt most amúgy nem szemrehányásul, vagy tudom is én, milyen okból mondtam, csak magyarázatképpen azoknak, akik hasonlókat szeretnének írni. Nem szeretem ugyanis önmagamat ismételgetni. Szép a hangom, meg minden, de annyira azért nem vagyok szerelmes magamba. :D
Ja, és amint tudom, hozni fogom a következő fejezetet. Nem fogok direkt bunkóskodni meg kiszúrni az olvasókkal. Elvégre nektek írok. :-)
Pussz.~
Sajnos Macskusznak végül nem sikerült folytatnia a ficcét, de így is örök hála érte, amiért idáig megírta. Remélem nektek is tetszett ~
