Tüdeje minden egyes lélegzetvételnél fájt. Úgy érezte, szíve majd kiszakad a helyéről. Zsibbadó, szúró érzés terjedt a mellkasában.

Miért pont velem kell ennek történnie?

Látása elhomályosult, szemhéja elnehezült. Nem akart mást csak lepihenni.

- Eren!

A hang irányába nézett. Elmosódott alak térdelt mellette és kétségbeesetten szólongatta.

- Eren!

--

- Eren!

Pislogva nézett az őt szólongató fiúra. Az előbb olyan valóságosnak tűnt az az egész, amit látott maga előtt, és szüksége volt pár pillanatra, hogy felfogja, mi a valóság.

- Bocsi, Armin. - Zavartan mosolygott, mint egy bárgyú, mert ötlete sem volt, miről beszélt neki barátja.

- Megint róla álmodoztál?

Armin volt az egyetlen, akinek bevallotta, hogy szerelmes Mikasába.

- Nem.

Ezúttal kivételesen nem arról álmodozott, hogy a lányt a karjaiban tartja és együtt töltik minden percüket.

Armin felvonta a szemöldökét és összegyűrte az üres zacskót, amiben a szendvicseit hozta az iskolába.

- Akkor miről? - Eren nem számított a legokosabb diáknak, de még ő is észrevette, hogy a szőke kételkedek a szavaiban.

- Nem tudom. Olyan fura volt, mintha... nem tudom. Különös volt, de ezúttal tényleg nem Mikasa volt az.

Hogy is tudta volna elmagyarázni, ha még csak megérteni sem volt képes?

- Azért, ha eszedbe jut, akkor meséld el.

Ezután a becsöngőt várva csendben ültek tovább, és Erennek feltűnt, hogy Armin megint Anniet figyeli. Legjobb barátja szerelmes volt a lányba, és Eren remélte, hogy fog történni valami kettejük között.

A nap végére Eren el is felejtette azt a fura ábrándját, amit az ebédlőben élt át.

--

Hazafelé sétálva Connie és Sasha csatlakozott hozzá, mondván, hogy pont arrafelé tartanak. Gyanúsnak találta, de nem tett ellene semmit, hagyta, hogy vele menjenek.

Félúton megragadták a kezét. Eren hiába ellenkezett, kiabált rájuk, hogy engedjék el, nem hallgattak rá.

A közeli parkba ráncigálták.

Tavasz lévén már ciripeltek a tücskök, az égen egy felhő sem úszott és a Hold fénye tökéletesen megvilágította a park közepén található szökőkutat, ami előtt a padon Mikasa ült, nyakában azzal a sállal, amit Erentől kapott jó pár évvel ezelőtt.

Mikasa szülei autóbalesetet szenvedtek, de csak a kórházban haltak meg. Mikasa néhány karcolással megúszta a dolgot, viszont nem volt hajlandó szeretett szüleit magukra hagyni, és ott volt mellettük, mikor leállt a szívük.

Grisha gyakran vitte magával Erent, és azon az esős napon is vele volt, mikor beérkezett a mentő a két halott felnőttel és a sokkos állapotban lévő Mikasával.

Míg Grisha értesítette a lány hozzátartozóit - unokatestvérét -, addig Eren Mikasával volt, akinek neki adta a sálját.

A szeme a kórházba érkezés óta akkor csillant fel először, és azóta is tartották a kapcsolatot. Barátok voltak.

Amit Mikasa viszont nem tudott, hogy Eren attól a pillanattól fogva kedvelte, hogy megismerte. Az ilyesmit nem fecsegi csak úgy ki az ember.

- Miért hoztatok ide? - fakadt ki Eren, mikor két jó barátja eleresztette.

Connie és Sasha egymásra vigyorgott, pacsiztak, majd közelebb lökték Erent Mikasához.

Connie Eren füléhez hajolt.

- Beszélgessetek.

Ezzel a kettő elszaladt nevetve, magukra hagyva őket.

- Gyertek vissza! - kiabált utánuk Eren, de feladta, mikor egyikük sem dugta elő az orrát. - Téged is iderángattak? - fordult a lány felé és leült mellé.

- Igen, és utána azt mondták, hogy várjak - ismerte be a lány. Eren rápillantott. Fekete, dús haja eltakarta az arcát. - Nem tudtam, mit akarnak, de kíváncsi voltam - tette hozzá.

- Értem - válaszolta röviden és tömören Eren. - Hazakísérjelek? - ajánlotta fel.

Hiába szerette volna, ha a lány vele maradna a padon ülve, nem akarta semmire sem rákényszeríteni.

Mikasa nem válaszolt azonnal és Eren kezdett aggódni, hogy talán a lány nem kedveli őt, és a félelme akkor sem múlt el, mikor a lány bólintott.

- Menjünk akkor.

Egymás mellett, csendben sétáltak, az egyedüli hang a tücskök ciripelése volt. A csend nem volt kellemetlen, Eren élvezte minden egyes percét, amit a lánnyal tölthet.

Mikor a házához értek, amiben Levi és Kuchel lakott, szembefordultak egymással.

- Köszönöm, hogy hazakísértél, Eren.

Mikasa átölelte, fejét a vállára hajtotta. A fiú félt, hogyha túl sokáig marad úgy a lány, akkor meghallja szíve eszeveszett dobogását, de azt se bánta volna, hiszen az érzés, hogy Mikasával lehet mindennél jobb volt.

- Ha kell, minden egyes nap hazakísérlek - ígérte Eren, és amit nem látott, az az, hogy Mikasa elpirult és szemében örömkönnyek csillogtak.

Miután Mikasa belépett a ház ajtaján és bezárta azt maga mögött, Eren nem tudott megmozdulni. Boldog volt.

Végre többet lehet Mikasával és egy nap elmondhatja neki az érzéseit. A gondolatra elpirult. Fel sem merült benne annak lehetősége, hogy Mikasa elutasítsa őt.

Hazafelé tartva újra felbukkant a két jómadár.

- Na, történt valami köztetek? - kérdezte izgatottan Connie, miközben Sasha egy hatalmas szendvicset rágcsált.

- Miről beszélsz? Szimplán hazakísértem - vonta meg a vállát Eren, és tényleg nem esett le neki, mire céloz barátja.

- Hát bevallottad neki, hogy szereted?

- Dehogy- miről beszélsz? - kiabált rá Eren dühösen, de arca elvörösödött.

- Ne aggódj, segítünk neked - vonogatta a szemöldökét perverzen Connie, Sasha pedig teli szájjal bólogatott.

- Kösz, nem kell.

--

Ennek ellenére a hétvégére összehoztak neki és Mikasának egy találkozót a helyi fagyizóban, és most egy bokor mögül Sasha és Connie izgatottan figyelték, ahogy Eren és Mikasa nyugisan beszélget.

Minden olyan jónak tűnt, békésnek, biztosak voltak benne, hogy előbb-utóbb össze fogják tudni hozni kettejüket, hiszen csak pont ők ketten nem vették észre, hogy szerelmük viszonzott.

Az ötlet Hange-tól származott, Sasha és Connie vállalták a végrehajtást, főleg, mert fogadást kötöttek rá, és senki sem akart fogadást veszteni, ha azt Hange-val kötötték meg.

Valaki berúgta az ajtót. Fekete maszkot viselt, sötétkék nadrágot, barna bakancsot és szürke kapucnis pulóvert viselt. Kezében egy fegyvert tartott.

- A földre! - kiabálta és az emberek sikoltozva tettek eleget az utasításnak.

Eren és Mikasa egymás mellett hasalva figyelték, ahogy a rabló kifossza a pénztárgépet, és megfordul, hogy elmenjen, de megállt, ahogy Mikasára nézett.

- Őt túszként magammal viszem - jelentette ki nemes egyszerűséggel, és a sálnál fogva felrántotta Mikasát a földről, aki fájdalmasan kiáltott fel torkát szorongatva.

- Mikasa!

Eren felugrott, hogy megvédje azt, akit a legjobban szeret. Ki akarta menteni a rabló mocskos kezei közül, de soha nem jutott el odáig.

Hangos dörrenés hangzott és a következő pillanatban a fagyizó plafonját látta maga előtt.

Tüdeje minden egyes lélegzetvételnél fájt. Úgy érezte, szíve majd kiszakad a helyéről. Zsibbadó, szúró érzés terjedt a mellkasában.

Miért pont velem kell ennek történnie?

Látása elhomályosult, szemhéja elnehezült. Nem akart mást csak lepihenni.

- Eren!

A hang irányába nézett. Elmosódott alak térdelt mellette és kétségbeesetten szólongatta.

- Eren!

Felismerte a hangot. Mikasa szólongatta.

Sikerrel járt? A rabló elengedte a lányt? De miért fekszik a földön? Nem át kellene ölelnie Mikasát, hogy megvigasztalja, amiért egy ostoba alak olyan mocskosul bánt vele? Ki képes rá, hogy bántson egy olyan lányt, mint Mikasa?

Könnyek szöktek a szemébe. Nem tudott levegőt venni és éles fájdalom cikázott végig a testén. A mellette térdelő Mikasa átölelte őt. Fejét a mellkasára hajtotta és valamit motyogott, de Eren nem tudta kivenni, mit mond a lány. Minden hang elmosódott.

Pillanatok alatt rájött, hogy haldoklik. Különös, hogy erre ilyen nyugodtan tud gondolni, miközben a lány, akit szeret, siratja.

Nem akarta magára hagyni. Vele akart lenni.

Miért pont vele történik mindez? Annyi ember él a földön, miért pont ő? Miért pont tőle veszik el a lehetőséget, hogy Mikasával lehessen?

Miért? Miért kell meghalnom?

És ekkor bevillant neki valami. Egy emlék, amit sosem élt meg... ebben az életében, amely választ adott a kérdésre.

Szóval akármit is teszek, újra és újra meg kell halnom és sosem lehetek boldog Mikasával? Újra, és újra le kell különböző életekben élnem, hogy sosem lehetünk együtt?

A világ kegyetlen, de ugyanakkor szép is. Mikasának igaza volt. Most már belátta.

Szép a világ, mert ismerheti és szeretheti Mikasát, de kegyetlen, hogy sosem lehet vele úgy, ahogy szeretné, és ilyen kegyetlen módon kell elválniuk.

Még csak el sem tudta neki mondani, hogy mennyire szereti.

Ez hát az én sorsom. A végtelen szenvedés, amelybe Mikasát és a többieket mindig magammal rántom.

Mielőtt lehunyta végleg szemét és a sötétség elnyelte volna, utolsó gondolata az volt, hogy

szeretlek, Mikasa.