Mindannyian ismerjük az álmokat. Ezek azok a néha értelmetlen kalandokkal tűzdelt képsorok, amiknek akkor totál van értelme, de ébredés után csak állsz, és nézel, hogy mi van?
Az a helyzet, hogy életem "legelső" emléke pont egy ilyen furcsa álom volt, amiben egy kerek földsáncon csücsültem, mondhatni egy porondon, és ahogy előre néztem, egy magas, fal emelkedett. Ezen lép alakra hasonlító mélyedések voltak láthatóak, olyanra, mint amilyet a méhek készítenek viaszból!. Mintha csak egy méhkaptár belsejében lettem volna! Ezeket láttam a mély szakadék túloldalán, amik a földdarabot zárták körbe minden oldalról.
Eleinte fel sem tűnt, hogy valaminek nekitámasztom a hátam, azután, mikor méhzúgást hallottam a "falból" kiszűrődni, felálltam, és hátranézve megpillantottam egy kiszáradt, meggörbült törzsű lombhullató fát, amiről hirtelen nem tudtam megállapítani, hogy annó, fénykorában mi teremhetett rajta.
Az óriási fa magasan nyúlt a magasba. Kiszáradt lombja túl nyúlott a "kaptárfalon". Bizarr látványt nyújtott. Ámbár akkor még nem is sejtettem, hogy ez még a legkellemesebb emlék, ami aznap rám vár!
Körbesétáltam a fa vastag törzsét, és ahogy lépkedtem, hirtelen a fa tövének egyik addig a szemem elől eltakart pontján megpillantottam feküdni egy testet. Fejét fátyol takarta, viszont homokóra alakját látva kétségtelen volt számomra, hogy egy nő fekszik ott. A fejét és haját takaró fátyol teljesen lehetetlenné tette az azonosítást, és bár valahogy úgy éreztem, láttam már olyan testhez feszülő, csillogó kis estélyit, ami rajta volt, mégsem bírtam felidézni, hogy hol vagy mikor. A keze, valamint a szoknya alól kilátsó lába bár bronzbarna volt, valahogy mégis olyan sápadtnak tűnt.
Odaszóltam neki, de nem felelt. Nem is mozdult. Odaléptem mellé, és épp hogy lehajoltam, mikor a kaptárakból sáska módjára kirobbantak a belsejükben zümmögő hatalmas bogarak. Óriási méhek szálltak felénk, átlátszó szárnyaikkal felverve a nyugodt levegőt. A kövér, irreálisan nagy bogarak láttán érthető, hogy leesett az állam, aztán pont amerről nem vártam semmit, valami hideg a kezemhez ért. Lenéztem, és egy sápadt színű kezet láttam meg a csuklómon.
Éreztem, ahogy erősen megszorítja, de hirtelen minden zaj eltűnt körülöttem, és a következő pillanatban minden elsötétült előttem!
Csak egy pillanatra vesztem bele a sötétségbe, a következőben már kényszeredetten fordultam oldalra, hogy próbáljam elkerülni, hogy a fény elvakítson. Szerencsére, úgy, a bal oldalamon feküdve már ki bírtam nyitni a szemem, és mikor így tettem, egy kék fémasztal kopott szélét pillantottam meg. Ekkor még nem tudtam, hogy az a hely azért olyan hideg, mert lényegében egy munkapadon fekszek. Erre akkor jöttem rá, mikor végre sikerült leeresszem a lábam, és felültem!
Ott ültem a kék munkapadon, ami egy napfény által bőven megvilágított terem közepén állt. Mindenfelé asztalos kellékek hevertek az asztal körül, míg a hosszában kihúzott fém csöveken emberi próbaba testrészek csüngtek.
Első ránézésre a vér is meghűlt bennem, a másodikra aztán a hátam lett libabőrös. Enyhén szólva bizarr látvány fogadott ébredésemet követően, viszont ez csak a jéghegy csúcsa volt! Próbáltam ezután felidézni magamban, hogy mit keresek ott, egyáltalán hogy kerültem oda! De bárhogy gondolkodtam semmi sem jutott az eszembe. Bármennyire is akartam emlékezni, az egyedüli dolog, amire vissza tudtam gondolni, az a furcsa álom volt, amit az ébredésem előtt láttam.
Jó pár perc eltelt, amit a munkapadon ülve töltöttem, azzal vacakolva, hogy valahogy visszaemlékezzek. Az a furcsa érzés motoszkált közben bennem, hogy biztos ez lehet az az érzés, amit amnéziának neveznek. Semmire sem emlékeztem a múltam történéseiből, de viszont bármire, amire ránéztem, meg tudtam róla állapítani, hogy micsoda, és mi a funkciója!
Végül aztán úgy döntöttem, hogy ideje lelépni onnan a napfényes asztalosműhelyből, ahol Csipkerózsika álmomat szundítottam.
Az asztalról leszállva igencsak kellemetlen volt a sok legyalult szemétre, fűrészporra rátaposni, szóval hamar kerítettem a nyitott szekrényből egy pár holmit, mert hát csak akkor fogtam fel, hogy anyaszült meztelen vagyok!
Nem tudtam, mi vár rám odakint, úgyhogy a fekete farmernadrág és a kék pulóver fölé felöltöttem egy homokszínű köpenyt, aminek csuklyáját hamar a fejemre kaptam, majd utána óvatosan kinyitottam az egyetlen ajtót, ami a szobából kivezetett, azután kinéztem rajta, és hogy láttam, hogy a folyosó üres, kiléptem! Lábujjhegyen lépkedtem végig, miközben a tiszta, természetes fénytől jól bevilágított folyosón végig mentem. Hátborzongató volt a csend.
A folyosó végén aztán megláttam egy liftet. Az igencsak régimódi felvonó ajtaja kovácsoltvasból készült, és meg kell említenem, hogy kifejezetten szép mintájúak voltak a rácsok.
Megnyomtam a hívó gombot, és hopp, láss csodát, egy pillanat alatt elvonta a lift a szemem elől az erezett mintájú rácsokat.
Hamar beszálltam, és megnyomtam a bent lévő két gomb közül a zölden világítót. Ez pont az alsó volt, szóval nem csodálkoztam el, mikor a lift elindult lefelé! A fémrácson át vakolatlan kőfal látszott, ahogy vitt lefele a szerkezet, majd hirtelen megálltunk, és hallottam, hogy hátam mögül elhúzódik a rács.
Kiléptem a lift ajtaján, de megtorpantam, miután hátam mögött automatikusan bezárt a lift ajtaja. Egyedül csak a felvonóból kiszűrődő világítás fénye világította meg a magas termet, ahol a dohos szagon kívül valami más, ismeretlen eredetű szag is terjengett. Ez, ahogy beljebb léptem a faládák közé, egyre hangsúlyosabbá vált.
Beljebb mentem, mivel a távolból egy fénycsóvát pillantottam meg. Ezt csakhamar egy érdekes zaj is követte. Mintha egy baba sírt volna.
Elindultam a fény nyomában. Ezt, szerencsére, egy bizonyos idő után már folyamatosan láttam, és meglehetősen jól sikerült tájékozódnom a pince berendezései közt. Persze azért a végén csak sikerült valamit felborítani, ami jókora csattanással ért földet. Bármi is volt, biztos több darabban hevert már a padlón, de ám ez volt a legkisebb porbléma, mivelhogy a fénycsóva ekkor felém világított, és akkor hirtelen megláttam a vékony porfelhőn át, ami a helyet körbelengte azt a bizonyos valamit, ami egy baba hangján sírt. Egy robosztus alkatú lény volt. Nem hasonlított semmi addig általam ismert állatra, amit fel bírtam idézni. Nem volt bőre, húscafatok buggyantak ki belőle, ahogy két csökevényes lábán kúszva közeledett felém. Akár egy kígyó, kiakasztotta állkapcsát, de ragyás ábrázata talán még a testén is túltett!
Mozgás közben egyik másik ragya kipukkant, és ekkor valami folyadék spriccelt ki belőle. Kicsit még örültem is, mikor a keskeny fénycsóva váratlanul elfordult az irányomból, és azt a rémet már nem láttam olyan tisztán!
Attól viszont még jól láttam, ahogy a dög megfordul, és egy baba hangján sikoltva a fényforrás irányába lódul. Ahhoz viszonyítva, hogy milyen egy abszurd teremtmény volt, kifejezetten hamar odaért a fényforráshoz, ami hirtelen teljesen elveszett, és már csak egy gépies zaj hallatszott. Felismertem a hangot. Nem volt nehéz, alig pár perce hallottam, mikor a felvonóval lementem oda.
Most viszont, hogy az az icipici fényforrás is eltünt, és én már tényleg csak vakon közlekedtem odalent, jobb híján egy faláda mögé húzódtam, mert meghallottam, hogy az a baba hangján síró akármi elmozdul helyéről.
Percekig kuksoltam ott, és bár úgy hittem, hogy visszajön, a hangját egyre jobban hallottam távolodni. Mikor aztán már alig hallottam, kinéztem rejtekemből! A sötétben egy pirosan világító fényt láttam, aztán, ahogy jobban körbenéztem, a távolból megpillantottam egy zöldet is, ám mivel a piros jóval közelebb volt, inkább arrafelé mentem.
Nekimentemm ugyan pár dolognak, de ezek nem dőltek el, vagy törtek szét, csupán az én lábujjaim bánták. Bár azt zárójelesen meg kell, jegyezzem, hogy egyetlen alkalommal sem éreztem fájdalmat, valahányszor belerúgtam valamibe!
Na, de visszatérve a piros fényhez, erről kiderült, hogy egy lifthívó gomb. Miután megnyomtam, és meghallottam, ahogy a szerkezet elindul lefelé, megértettem, hogy most pontosan ott állok, ahol korábban az a valaki vagy valami, aki felém világított, mikor az a förmedvény elindult felém.
Arra is csak akkor jöttem rá, hogy azért volt piros a gomb, mivel a lift kabin odafent volt, míg túloldalt azért volt zöld, mert azzal a lifttel érkeztem le!
A felvonó motorjának zakatolásába aztán valami másféle zaj is belevegyült. Felismertem, lövések voltak! Leért időközben a lift, és a fülke világításának hála végre kicsit már jobbak lettek a látási viszonyok. Igaz, egy részt jobban örültem volna, ha nem látom meg azt a vastag, barnás, sárgás, vöröses csíkot, ami a lift körül volt látható. Undorodva ugrottam ki a trutyi közepéből, amint rájöttem, miben állok.
Amíg én ott szörnyülködtem az undormány láttán, hátam mögül újabb lövések hallatszottak, és alighogy odafordultam, még épp láttam a torkolattüzeket felvillanni. Nyomában megtévesztő gyereksírással az a förmedvény kúszott, ami alig pár perce húzta el a közelemből a belét.
Na, nekem se kellett több, átugrottam a lábam előtt heverő trutyi csíkot, amit előtte már azért jól összetapostam, és hamar bevetettem magam a liftbe.
Izgatottságomban nem is megnyomtam, hanem már egyenest rávertem a zöld gombra, ami felfelé biztosított jegyet.
Ahogy a rácsajtó bezárt, még hallottam odalentről egy férfi hangját, aki azt üvöltötte: "Várj!", de a felvonó ekkor már javában húzott felfelé. Felérve kiugrottam belőle, de csak álltam, és néztem a zölden világító nyilat. Vártam, de nem történt semmi. Végül aztán gondoltam egyet, és megnyomtam a pirosat, de nem mentem le a lifttel. Ezután is várakoztam ott egy darabon, de mikor megláttam, hogy a felfelé gomb zöldre vált, gondoltam egyet, és inkább elhagytam a helyet!
Mivel előtte nem igazán néztem körbe, így még maga az a szoba is teljesen új látvány volt számomra, ahol a lift állt. Innen egy ajtón át egy folyosóra keveredtem, aminek falát valami régimódi, nekem kifejezetten ocsmánynak tűnő tapéta fedte. A folyosó végén aztán egy ajtóhoz értem, amin túl egy igencsak leélt állapotban lévő szobában találtam magam. A szoba biztos sokkal jobban festett fénykorában, de akkor, azzal a sok szétszórt kacattal, meg azzal a hatalmas hamufolttal, vagy mivel a padló közepén, hát nem volt épp egy szép látvány…
Végül aztán addig kóvályogtam, amíg kitaláltam a kúriából. De aztán csak tényleg ezután derült ki, hogy milyen egy kacsalábon forgó várban tartózkodtam addig! Visszanézve az épületre, egy sziklaorom tetején magasodó kastélyt láttam.
Ilyen meseszép látványhoz esküdni mertem volna, hogy még sohasem volt szerencsém. A havas földúton igyekezve, ha lenéztem, azt láttam, ahogy a víz a partmenti sziklákat nyaldossa. És ez a látvány végig elkísért, amíg a sziklafal mellett haladva mentem az ismeretlen úton.
Ennek végén aztán már meg sem lepett: egy újabb liftajtó várt.
Felsóhajtottam. Nem értettem, mit keres egy ilyen szerkezet ott, de abba a hátborzongató kúriába, ahol az a ragyás képű mutáns volt, én már nem akartam visszamenni, szóval beszálltam a liftbe, és megnyomtam a gombot…