Kiszállva egy temetőben találtam magam. Értetlenül néztem körbe. Továbbra sem tudtam, hol vagyok, de lassan kezdtem feladni a reményt, hogy valaha is kijutok onnan. Végül aztán felsóhajtottam, és elindultam az egyik úton, ami kivezetett onnan.

Nem tudom, hogy, de nagy nehezen elértem egy lakottnak tűnő helyig, ami azért nem is olyan nagy csoda, hisz egy temetőhöz általában tartozik valamiféle település is!

Ez a bizonyos település egy kicsiny falu volt, ami úgy tűnt, mintha a múltból ragadt volna ott! Amerre csak néztem, faházak sorakoztak. Poros földutak kötötték össze az utcákat, de ahogy benéztem rajtuk, nem találtam semmi érdekesnek tűnőt, csak faházak, régi kerekes kutak, egy pár rozsdás traktor, meg elvétve pár kecske meg disznó!

Viszont említésre méltó az az orrot facsaró bűz, ami az egész környéket belengte! A babasírást imitáló lénynek is azért volt szaga, de nem ilyen rothadó, bűzös förtelem, ami ott áradt.

Hol vannak az emberek? - kérdeztem magamtól, aztán erre a választ a kanyar után már meg is találtam! Ott feküdt egy férfi egy jó nagy alvadt vértócsa kellős közepén.

Kellett nekem kérdezősködni! Mégha ki sem ejtettem a számon egy szót sem, a választ egy az egyben megkaptam!

Hamar visszafordultam, és mikor az utca végében álló szemközti ház tetejére pillantottam, a vér is megfagyott egy pillanatra bennem. Egy magas férfialak állt ugyanis a tetőn. Torzonborz haja koszos volt, és az arcába nyúlott. Ruhái szakadtak voltak, a nadrágja is a bal lábán egészen térdig össze volt tépve, alatta pedig kilátszott vastag lába, ami szőrös volt. Már egymagában is eléggé visszataszító látványt nyújtott, ahogy ott állt, azonban a kezében ott volt egy buzogány, aminek a vége tele volt tüskékkel. Látszott a fegyver színén, hogy bizony már használta előtte.

Nyeltem egy keserveset, hisz a vak is látta, hogy az az alak engem néz. Viszont csak állt ott, és ez nagyon zavart. Tudtam, hogy jobb lenne még utoljára jól körülnézni, de féltem, amint leveszem róla a szemem, leugrik onnan és bemutatja nekem a buzogány forgatási technikáját!

Néztük egymást egy darabon, mire egy adott pillanatban felemelte fegyverét, és a feje fölött lóbálva üvölteni kezdett. Úgy ordított, mint egy oroszlán.

Ott volt a lehetőség, hogy amíg ő harci táncot jár, addig én leléceljek, de úgy esett, hogy én csak bámultam azt a valamit, mire egyszer csak hallok egy nagy dörrenést, a lény feje meg formálisan felrobbant! Élettelenül legurult fentről, de ám holttestén vagy öt hozzá hasonló valami trappolt át, és mind egy irányba futott. Lövéseket hallottam, és bizony ez volt az a pont, amikor felocsúdtam. A saját vérében fekvő falusi felé iramodtam, de még a közelébe sem értem, mikor átfutott agyamon a gondolat, hogy talán csak jobb lenne megnézni, hogy ki lövöldöz. Főleg, mert mióta leadta az első, fejrobbantó lövést, azóta nem pihent meg ujja a ravaszon!

Sóhajtottam egyet, aztán megfordultam, és visszaszaladtam az utcán. A fejnélküli lény még akkor is a kezében tartotta buzogányát. Nem mentem a közelébe, hanem csak a sarki házig. A falnak dőlve benéztem az utcába, ahonnan a fegyverropogás hallatszott.

Egy fekete ruhákat viselő férfi mozgott folyamatosan három körülötte ugráló szakadt mutáns gyűrűjében. Ezek a dögök olyan gyorsan ugráltak, hogy ez a golyóálló mellényt és meglehetősen nagy fegyverarzenált birtokló alak mire ráfogta egy mutánsra a pisztolyát, és elsütötte azt, a célpont akkorra már valahol teljesen máshol volt.

Láttam, hogy ezek a fura lények csak és kizárólag a férfival vannak elfoglalva, szóval úgy döntöttem, hogy odaszaladok a fejnélküli társuk hullájához, és kiveszem a kezéből a buzogányt.

Hej, szép is lett volna, ha ez elsőre sikerül! De az a dög úgy rászorította mancsát, hogy nem bírtam leszedni a fegyverről az ujjait.

De ám az élet eközben nem állt meg a harcolók körül sem! A feltételezhetően katonát ezek a gyorsan ugrándozó majomszerű lények sikerült, hogy elgáncsolják, és csak az mentette meg az életét, hogy viselt golyóálló mellényt! Az egyik támadó ráugrott, és látva, hogy nem fröccsen ki a férfi vére, miután karmait keresztülhúzta a mellkasán, újra felemelte mancsát, hogy a fejére csapjon, ám a katona még idejében elfordult a karmok elől.

Egy ellen talán lett volna esélye, de mikor meglátta a többi szörny, hogy társuk mennyit bénázik, odarohantak, hogy segítsenek neki.

Már eleve nem volt fair a küzdelem, és bár tudtam, hogy nem növelek az erőviszonyokon, mégis felálltam, és odarohantam a katona fegyveréhez. Ezzel első ízben sikerült meg is mentenem a halálos ítéletétől a férfit, mivel mind a három szörnyeteg rám nézett, sőt a két oldalsó felém is fordult.

Ott térdeltem a puska mellett. Rátenyereltem a csövére és a markolatára, de úgy megijedtem a ködös tekintetek láttán, hogy meg sem bírtam moccanni!

A lények egész addig engem bámultak, míg az, amelyik a katonán térdelt, észre nem vette, hogy ez az alak kihúz egy kést a bokáján lévő fegyvertokból. Visszafordult ekkor a mutáns a leendő áldozata felé, és követte példáját két szélső társa is.

- A fenébe! - üvöltöttem fel végül, és már ott is volt kezemben a puska, és bár akkortájt fogalmam sem volt, hogy kell pontosan használni egy fegyvert, de rátettem ujjam a ravaszra, és meghúztam azt.

A katonán térdelő melák felüvöltött, teste pedig megannyiszor összerándult, ahányszor csak hátába fúródott egy golyó!

Le sem vettem ujjam a ravaszról, amíg a fegyver szólt! Aztán mikor már csak üresen kattogott, kiejtettem kezemből, hogy hú, de most mi lesz!

A mutánsnak, aki elnyelt hátába egy teljes tárat, épp csak egy kis lökés kellett, amit a katona a tőrével meg is adott neki, hogy az oldalára dőljön, és társa mellett még fetrengjen magának egy keveset, mígnem a teste felfogta, hogy ennyi, vége a játszmának!

Viszont ketten még így is maradtak, és hát mi is ketten voltunk azzal a világos barna hajú katonával, aki bizony jócskán felbuzdult, látva, hogy segítség érkezett. A lábamhoz dobott egy tárat a fegyverbe, aztán előkapta oldaláról pisztolyát, és azzal kezdett a tőle jobbra lévő szörnyre tüzelni.

Nem igen voltam segítségére már ezután… Ott volt a fegyver is lábaimnál, meg a hozzá tartozó cseretár is, de én csak álltam, és tátott szájjal bámultam, ahogy egy ponton már mind a két lénnyel egyszerre hadakozik! Végül leterítette mindkettőt, aztán felállt, majd miután könyökével a térdére hajolt, vett egy mély levegőt, és fáradtan felsóhajtott.

- Hé, főhadiszállás, hallatok már végre?

-…

- Igen, itt Mineblower! Kösz, fiúk a segítséget! Isteni pofák vagytok!

-…

- Persze, hogy rossz az adás, mikor én beszélek, mindig az! Winters elintézte a Beneviento ház gyászos úrnőjét! Megismétlem, Angie kikerült a képből! Ja, és van itt a faluban egy élő civil! Mi a parancs?

-…

- Sose hallatok, hogy rohadjatok meg! - kiáltotta végül a pali, majd a füle mögé nyúlt, és kihúzott mögüle egy fülhallgatót. - Na, tudjátok mit? Kapjátok be! Remélem, ezt hallottátok!

Sóhajtott egy nagyot, aztán kiegyenesedett, és felém fordult.

- Jövök eggyel, bárki is vagy! - mondta, de a mosoly, amit megeresztett, hamar eltűnt arcáról, és csak hamar előkapta pisztolyát, amit azonnyomban rám fogott. - Hú, a francba! Te meg milyen állatfaj vagy?

A kérdést nekem intézte, de közben tisztán hallottam, hogy a fülhallgatóból is beszélnek hozzá, ami a nyakában csüngött.

- Ne mozdulj, bazd meg! - mondta továbbra is nekem, és miközben jobb kezében a pisztolyával még mindig rám célzott, a ballal a fülébe nyomta a fülhallgatót. - Canine? Na, végre, hogy valaki már hall is.

-…

- Igen, bazd meg, élek, nagyrészt nem nektek köszönhetően!

-…

- Jól van, jól van, nehogy neki állj itt a hegyibeszédnek! Winters bezsebelte a második trófeáját is. A babakészítő gyászkirálynő kimúlt, és a kedves apuka vitt Rose-nak egy rongybabát ajándékba!

-…

- A faszom tudja! Most értem vissza a faluba! Van itt viszont egy biofegyver, mi a parancs?

-…

- De mondd meg a parancsnoknak, hogy ez eléggé jól viselkedik. Egy ponton még az egyik farkasembert is leszedte, amelyik ki akart nyírni! Most is csak áll és bámul! Lehet, Beneviento egyik félkész mestermunkája, ami a gazdája halálakor szabadpórázra került! Kár lenne azonnal kilyukasztani!

-…

- Vettem!

A katona ekkor egyszerűen csak hátat fordított nekem, és elindult az utca túlsó felébe. Arrafelé ment, amerre a temető is található, de ám a negyedik lépést követően megállt, és felsóhajtott.

- A parancs, az parancs… - hallottam, ahogy halkan ezt mondja, aztán egy szempillantásnyi idő alatt felém fordult, és csak egy dörrenést hallottam, azután minden elsötétült előttem…